III.Könyv - Prológus

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most kezdem el feltenni a 3. könyvet, de elég zsúfolt időszakon vagyok túl. Szóval ha van itt bárki, akkor örülök, ha nem, akkor meg elvagyok magammal xD
Ha olvassa valaki, remélem tetszeni fog. Igyekszem hetente feltenni egy-egy újabb fejezetet.
A 3. könyv a Harry Potter és a Tűz serlege után kezdődik.
Aki szeretne közben zenét hallgatni, annak ajánlom Kelly Clarksontól a The sun will rise c. számot.
Puszi:

LilyV
xoxo

 

„ A remény kulcsfontosságú tényező. Nélküle semmik vagyunk. A remény formálja az akaratot, az akarat pedig a világot. Lehet, hogy reményben éppen hiányt szenvedtem, de azért még maradt egy-két dolog: akart, rengeteg elszántság és egy esély.”
/ Karen Marie Monin – Álom és valóság/

(Harry szemszöge)
Dumbledore azt állította, hogy csak azért láttam a szüleimet, mert Voldemort és az én pálcám egyesültek. Piori Incantatemnek nevezte. De nem hagyott nyugodni a dolog, valami nem stimmelt, valami furcsa erőt éreztem, amilyet még soha azelőtt. Épp ezért, ahogy ősszel visszamentünk az iskolába, el kezdtem kutatni ezután a Piori Incantatem után. Szerencsére Hermione is segített, hiszen ő jobban ismerte a könyvtárat, mint én. Ahogy egyre többet olvastam róla, annál biztosabb voltam, hogy akkor valami más történt, valami megmagyarázhatatlan. Mio kifejezetten örült neki, hogy ennyi időt töltök a könyvtárban, főleg az RBF-ek előtt. Bár kisebb bajom nagyobb volt, mint az RBF vizsgák. Umbridge megkeserítette mindenki életét az iskolában, nem engedett minket varázsolni. A Minisztérium próbálta megkötni Dumbledore kezeit az iskola felügyeletében és egyre több hatalmat adtak Umbridge-nek. Már jócskán benne voltunk a télben, mikor megalakítottuk a DS-t. Örültem, hogy vannak emberek, akik még hisznek nekem, bár hatalmas felelősséget tettek a vállamra ezzel. Azt hittem Dumbledore azért hívat, hogy hagyjunk fel a DS-sel, ne keveredjünk ennél is nagyobb bajba, de tévedtem, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Az igazgató közölte életem legeslegjobb hírét, mely ezentúl a legeslegnagyobb titkommá vált.

(Hermione szemszöge)
Furcsálltam Harry viselkedését. Először az a varázslat, aztán a folytonos eltűnései. Aggódtam miatta, mert senkinek sem mondta el, hogy olyankor merre jár. Ron úgy vélte, biztos Choval van. Talán igaza volt, mert Harry mindig vidáman tért vissza. Végül úgy láttam jónak, ha rá hagyom, bár fúrta az oldalam a kíváncsiság. Ginny egyre több időt töltött velünk, bár nem voltam vak, tudtam, hogy nem rajong Cho és Harry kapcsolatáért, de úgy tűnt ez rajtam kívül másnak nem tűnt fel. Ginny persze próbált jó képet vágni, ahányszor megjelent Cho is a Nagy Teremben és csatlakozott hozzánk. A DS volt az egyetlen menedékünk, ahol kiadhattuk magunkból az indulatunkat és új varázslatokat tanulhattunk Harry-től. A DS „órák” voltak a nap fénypontjai, egészen addig, míg Umbridge és a mardekáros talpnyalói ránk nem találtak a Szükség Szobájában, miután Cho elárult minket. Nem is csodálom, hogy Harry – és senki más a DS-ből – nem áll szóba vele... Dumbledore elűzése után, az iskola pedig kész pokollá vált, főleg, hogy a vén varangypofa vette át az irányítást. A Rendnek ez kicsit sem tetszett, mert jól tudták, hogy Umbridge Caramell pincsikutyája, így nem hisznek Harry és Dumbledore szavának, hogy a Sötét Nagyúr visszatért.