11. fejezet – The trial

Sziasztok!
Bocsánat bocsánat, de azért meghoztam a fejezetet, és a következő már nagyjából összeállt, csak csiszolgatnom kell, szóval arra nem kell majd ennyit várni, ígérem :D
Zene hozzá  Skilett-től az Awake and Alive c. szám. 

Puszi:
LilyV

„De most átlátunk a sötét üvegen és az igazság, -mielőtt az szemtől szemben, mindenki előtt felfedné magát – csak egy töredékét látjuk ebben a hibás világban, ezért nekünk kell megfejtenünk valódi értelmét, még akkor is, ha homályos, és mintha meghajolna a gonosz előtt.”
/Umberto Eco – A rózsa neve/ 

A Mágiaügyi Minisztérium telefonfülkés bejáratához érkeztünk. A telefonfülke elkérte a pálcáinkat és miután megvizsgálta, felvette a személyazonosságunkat visszaadta és kaptunk egy látogató kitűzőt. Ahogy beértünk hatalmas tömeg fogadott minket. Rengeteg mágus mindenfele, a többségük újságíró, nem egyet sajnos már fel is ismertem közülük. Nem tudom, hogy hogyan fogunk így eljutni a Wizengamothoz időben. De aztán a félelmem hamar elszáll, ugyanis Dumbledore tiszteletet követelő személyisége és ismertségének köszönhetően a tömeg átengedte őt, és így a nyomában engem is. Éreztem ahogy jó páran bámulnak minket. Nem szerettem, ha én vagyok a figyelem középpontjában. Inkább meghúzódtam volna köztük és feltettem volna a talárom csuklyáját, de nem tettem. Követtem a Professzort, szinte a sarkában voltam, egészen addig, míg egy újságíró elém nem toppant.
- Mr Potter, mi a véleménye a … - kezdte volna a kérdést, de én gyorsan a szavába vágtam.
- Bocsásson meg, de nem nyilatkozom. - mondtam, majd kiléptem előle, de aztán letámadt még két újságíró, de az igazgató észre sem vette a hangzavarban és a tömegben, hogy nem követem. Egyre inkább távolodott. Én leráztam a két sajtóst és feltettem a csuklyámat, így kevésbé voltam feltűnő, majd őrült szlalomozásba kezdtem a tömegben. De hiába Dumbledore süvege egyre gyorsabban távolodott előttem a tömegben, míg nem teljesen elveszítettem. Ennyit arról, hogy nem szakadok le. De ez most tényleg nem az én hibám volt. Nehezen átvergődtem magam a tömeg sűrűjén, és már majdnem ráfordultam a lift felé vezető útra, amikor egy idős hosszú ősz hajú boszorkány megállított. Az arcán mogorva sznob felsőbbrendűség uralkodott, a hangja is a undokul és lenézően csengett, de megembereltem magam.
- Remélem meg tudja mondani, hogy merre van a Wizengamot! - szólt hozzám. Egy kérem, vagy egy köszönés jelentőségteljesen megdobta volna a hangulatot, de nem fűztem hozzá semmi kellemetlen, csak magamban morcoskodtam.
- A másodikon találja. - válaszoltam és megnyugodtam, hogy a folyosó másik végén feltűnt Dumbledore professzor. Nem köszönte meg a válaszomat, csak haladt tovább előre. Dumbledore felénk tartott.
- Maria, örülök, hogy látlak. - köszöntötte Dumbledore az idős boszorkányt, de nem éreztem túl őszintének, inkább csak udvariasságnak.
- Hasonlóan. - mondta kicsit kedvesebb hangon, mint ahogy idáig velem beszélt. - Csak nem Black tárgyalására mész?
- De igen. Csak a fiút vártam, elvesztettük egymást a kinti tömegben.
- Talán rokonod? - kérdezte Dumbledore-t, én pedig jobbnak láttam nem közbe szólni végül is fogalmam sincs, hogy ki ez a nő és őszintén szólva nem is akartam megtudni.
- Nem, az iskolám egyik tanulója, akinek a szülei beleegyeztek, hogy ott legyen a tárgyaláson. Ha megbocsájtasz, akkor mi megyünk, lent találkozunk a szüleivel.
- Veletek tartok én is odaigyekszem. - erre nem tudott mit mondani, bár szerintem az igazgató sem igazán szimpatizál vele.
- Meglep, hogy eljöttél.- szólalt meg Dumbledore a lift felé sétálva. Én továbbra sem szóltam, csak csendben követtem őket.
- Őszintén szólva pusztán a kíváncsiság hajtott. Egy cseppet sem érdekel, hogy mi lesz a Black fiúval, az egyetlen, amiért itt vagyok az, az, hogy jelen legyek az évszázad legjelentősebb tárgyalásán. - hát ezzel nem sikerült belopnia magát a szívembe.
- Úgy tudom, hogy Lily meglátogatott.
- Igen, eljött az a hálátlan. - sziszegte, mire a kezem akaratlanul is ökölbe szorult, de csak Dumbledore figyelmeztető tekintetével találtam magam szemben, a vén szipirtyó nem nézett rám. - Azt akarta, hogy itt legyek. Szerinte kedvezőbb fényben tűnhet fel Black ha itt vagyok.
- És Walpurga-t is meggyőzte, hogy jöjjön el? Vagy erről te nem tudsz semmit?
- Én nem Lily miatt jöttem el. - sziszegte. - Walpurga is itt lesz. Sirius akármennyire is a családjuk szégyene, attól még Walpurga fia.
- Nem úgy ismerem Walpurga-t, mint aki a annyit törődött volna a fiaival. - jegyezte meg a prof, mire a vénség csak vállat vont. Többet nem beszéltek. Egész úton csend volt, én nem akartam semmiről sem beszélni, míg ez vén sárkány is itt van. Ahogy leértünk a másodikra, a Wizengamothoz vezető hosszú folyosón alig volt egy-egy ember, akiknek többsége Auror ruhában vagy finom anyagból készült talárban tetszelgett. Sokan megbámultak a csuklya miatt, végül levettem a fejemről, itt már csak nincsenek firkászok. A bejáratnál megpillantottam anyáékat, Sirius is velük volt. Örültem, hogy nem olyan tüskés ketrecben hallgatják ki, mint amilyenben Karkarow-ot láttam Dumbledore egyik emlékében. Valószínűleg azért, mert nem az Azkabanból hozták át, hanem a saját akaratából jelent meg. Szörnyen sápadt volt, de meg tudtam érteni az aggodalmát, hiszen 11 évet töltött az Azkabanban dementorok társaságában, most pedig akár vissza is küldhetik.
- Mégis eljöttél, Maria. - „köszöntötte” anya a nőt.
- Nem miattad. És csak hogy tisztázzuk én a semleges zónába fogok ülni, nem támogatom Black-et, de nem is támadom.
- Ez több, mint amire számítottam tőled. - biccentett, anya. - Harry, milyen volt hopponálni? - kérdezte már kedvesen mosolyogva.
- Hát nem túl kellemes, de nem rókáztam. Aszem kezdek hozzászokni - mondtam mosolyogva.
- Nem hiába, az én fiam. - húzza ki magát apa büszkén, mire Sirius arcán is átfut egy mosoly. Az vén trotty hirtelen rám kapja a tekintetét és végig mér. Rémisztő érzés volt. Nem szólt semmit, csak bement a terembe.
- Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem bír engem. - néztem utána.
- Nyugodj meg szerintem ez a szipirtyó senkit sem bír, Voldemorton kívül. - veregette meg a vállam apa.
- Engem se bírt soha, pedig én az unokája vagyok, szóval ne vedd magadra. - adott egy puszit az arcomra anya.
- A nagymamád? - kérdeztem döbbenten.
- Igen. És soha nem bírta a Pottereket, szóval a lehető legmesszebbre kerüljük egymást. - válaszolt anya.
- Halálfaló? - kérdeztem.
- Nem kimondottan, de Tom legbuzgóbb támogatója. - mondta, majd inkább mind Sirius-szal foglalkoztunk. Aztán egyszer csak anya hangja visszhangozz a fejemben.
- Bocsáss meg, hogy megint a fejedbe másztam, de csak így biztonságos. - én csak bólintottam, mivel válaszolni nem tudtam neki. - Ha valami rosszul sül el, akkor te maradj Dumbledore-ral, ő visszavisz az iskolába. Mi pedig mindent megteszünk, hogy megszöktessük Siriust. Nem lesz semmi baj, akárhogy döntsön is a Wizengamot. De ne aggódj elég jó esélyekkel indulunk.- egy kicsit megnyugodtam. A tárgyalásig hátralévő időben Siriust nyugtatgattuk, bár próbált erősnek tűnni, de látszott rajta a félelem sötét árnya. A tárgyalás hasonlóan zajlott, mint az enyém. Először Siriust hallgatták ki. Látszott rajta a szomorúság, ahogy visszaemlékezett. Elmondott mindent, hogy a házunkat Filedius bűbájjal vették körbe, de nem ő volt a a titokgazda, így nem is árulhatta el őket. Azt is elmondta, hogy nem ölte meg a Pettigrew-t, nem is találkozott vele miután a szüleimet megölték. Elmondta, hogy bejegyzetlen animágusként patkány formában élt tovább. Erre pedig a barátaim, Remus, Piton és én voltunk a szemtanúk. Én meg is erősítettem ezt. Majd jöttek a szüleim vallomásai, hogy ők voltak ott, mikor megölték őket és hogy ők Féregfarkat bízták meg, hogy legyen titokgazda. Miután kihallgattak mindenkit. Megszólalt Caramel a Mágiaügyi miniszter, aki a tárgyalást vezette.
- Minden jelenlévő bíra fontolja meg döntését és ne hagyja figyelmen kívül, hogy a vádlott 11 év rabság után megszökött az Azkabanból és ezután 3 évig bujdosott. - ezután az összefoglaló után csend telepedett a teremre, egy pisszenést sem lehetett hallani. Azt hittem, hogy soha nem lesz vége a csendnek. Óráknak tűnt, de aztán Caramell megszólalt.
- Ki szavaz a vádlott bűnössége mellett? - hangzott a kérdés és túl sok kéz emelkedett fel, köztük Caramell-é is, nem lep meg. A görcs egyre szorosabb lett a gyomromban.
- És ki szavaz arra, hogy a vádlottat mentsük fel minden vádpont alól? - kérdezte újból. Erre kezek indultak a levegő fele. Szerencsére láthatóan több kéz emelkedett a magasba most. Én meg kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Megkönnyebbültem és láttam, ahogy Sirius arcán is hatalmas megkönnyebbült mosoly jelenik meg. Anya megkönnyebbülten öleli át apát. Sajnos azonban nem sokon múlt. Túl sok bírát vesztegettek meg, vagy nem hitt-e el az igazságot. Hát így lehet bízni az igazságszolgáltatásban manapság. Nem számít. Vége. Sirius végre szabad, tényleg szabad. A tárgyalás után Sirius és apa jókedvűen viccelődve emlékeztek a tárgyalásra, Dumbledore pedig megengedte, hogy együtt vacsorázzunk, sőt ő is maradt, majd a kellemes hangulatú vacsora után visszahopponált velem az iskolába. A klubhelyiségben vártak a barátaim, akiknek boldogan meséltem el a tárgyalás minden apró mozzanatát.

10. fejezet – Worry

Sziasztok!
Sajnálom a késlekedést, de úgy néz ki, hogy a történet ( vagy ellenem) esküdött fel az univerzum, mert elveszett a megírt fejezet, úgyhogy ez most már a 10. fejezet 2.0 :/

De most itt vagyok, igyekszem a következő résszel ígérem :)

Puszi:
LilyV

„Olyan éles fájdalom hasít a szívébe, hogy le kell ülnie. Mi ez? Hiszen a szeretet fáj! Hát bolondok az emberek? Miért mondják, hogy a szeretet jó? Hiszen ez csupa fájdalom, aggodalom, szorongás! Aki nem tudja, mi a szeretet, annak semmi gondja, vidáman él és fütyül a világra... Hiszen a szeretet fájdalmas és nyomorúságos betegség! És rabság, szomorúság, alázat, megsemmisülés...”
Békeffi István

(Harry szemszöge)
Miután szüleim elmentek, mi visszavonultunk a klubhelyiségbe egy kicsit beszélgetni, majd lefeküdtünk aludni. Reggel, Hedvig huhogása ébresztett fel. Egy levél feküdt a lábánál a párnámon. Szombat lévén a többiek még húzták az unikornisbőrt, azok a szerencsés flótások. Felkászálódtam az ágyban, ami még most is mágnesként vonzott vissza, de erős voltam. Megsimogattam Hadvig fejét, majd kidörzsöltem a maradék álmot a szememből és megkerestem a szemüvegem. Már épp elkezdtem volna olvasni a levelet, amikor a bagoly a lábamra repült, és feltartotta a csőrét, ezzel jelezve, hogy ő bizony további törődést érdemel, így a csőre alatti részét simogattam az egyik ujjammal, míg a levelet olvastam. Az írásképből azonnal tudtam, hogy anya írta. Egyszerre futott át rajtam a rémület és az öröm. Az öröm, amiért végre vannak szüleim, akik törődnek is velem és a félelem, mert a mostani időkben túl sok rossz történik a világban.

„Szia Harry!
Azért írok, mert arra szeretnélek kérni, hogy te is gyere el keresztapád tárgyalására, mutassuk meg neki és mindenkinek, hogy a családunk része és mi kiállunk a családtagjainkért.
Nem szeretnék neked rosszat, ha a Wizemgamotról származó rossz emlékeid miatt nem szeretnél jönni, akkor természetesen megértjük.
Ha jönni szeretnél, akkor a tárgyalás hétfőn lesz, 4 órakor.
Albus elenged téged arról a 2 órai órádról van, ha van ilyen és ő majd elhoz téged.
Puszi:
Anya”

Meghatódtam a levélen. Szokatlan, de jó érzés, hogy a családom számít rám. Még párszor elolvastam az üzenetet, főleg az melengette a szívemet, hogy ennyire aggódik miattam. Ugyanakkor a kellemes meleg érzést a szívemben hamar felváltott a szorongó félelem és aggodalom érzése. Aggódtam Sirius miatt, aggódtam a tárgyalás kimenetele miatt, őszintén szólva nem hittem a Wizemgamot jó döntéshozó képességében, sem az igazságosságában. De hogy eltereljem a figyelmemet az aggodalomról, kerestem egy pergamen darabot és egy pennát, hogy válaszoljak anyának. 

„Szia Anya!
Természetesen ott leszek, számíthattok rám. A család tartson össze.
Megbeszélem Dumbledore professzorral a részeteket.
Szeretlek:
Harry”

Felöltöztem és elmentem az igazgatóiba, hogy megbeszéljük a részleteket, majd jó idő lévén kimentem a parkba sétálni, az egyik fatövébe telepedtem le és élveztem a napsugarak finom simogatását a bőrömön, de nem tudtam kiverni a fejemből a tárgyalás rémét. Már a legrosszabb forgatókönyvet is rengetegszer végig gondoltam. Míg egyszer csak Ron szakította meg a gondolkozásomat. Elmeséltem neki a levél tartalmát és elmondtam az aggodalmaimat is. Miután meghallgatott próbálta elterelni a figyelmemet különböző témákkal, de egyik sem vált be, még a kviddics sem. Egy idő után lemondott róla és inkább berángatott ebédelni. Becsatlakoztunk Hermione-hoz, aki egy könyv társaságában fogyasztotta az ebéjét. 

- Jajj, ne csináld már Mio, hétvége van, tedd már le azt a könyvet. - morgolódott Ron.
- Nektek és szép napot! - szólt Hermione szarkazmustól csöpögően. - Harry, minden rendben van? - kérdezte, kissé aggódva. Úgy néz ki, hogy eléggé látszik rajtam, hogy valami gáz van.
- Hétfőn lesz Tapmancs tárgyalása. - mondtam tömören és a lehető leghalkabban, nem akartam világgá kürtölni a dolgot.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz. - mosolygott rám szeretettel.
- Bárcsak el tudnám hinni, de jól tudod, hogy nem épp az optimizmusomról vagyok híres. A családi problémákból elég sok kijutott nekem.
- Igen, de most már helyre jön minden a családban. Csak higgy benne.- én nem akartam többet beszélni a dologról, ezért inkább az étel felé fordultam, szedtem a tányéromra, de utána már csak tologattam a tálamon lévő ételt. A Nagyteremben sokan nyüzsögtek és beszélgettek, de mi csendben voltunk. Hermione továbbolvasta a könyvét, Ron pedig az imént kapott Hétvégi Pergament olvassa, a Reggeli Profétához hasonló hétvégi számot. Aztán egyszer csak füttyent egyet, amitől Hermione is és én is ugrunk egyet ijedtünkbe.
- A szívbajt hozod ránk, te idióta. - kelt ki magából kissé Mio.
- Ugyan,megérte. - nevetett Ron. - Nézzétek! Lily-t kinevezték a Londoni és a Sheffieldi Aurorparancsnoknak. - erre a kijelentésre rögtön kikaptam a kezéből az újságot. Én ugyan szinte soha nem olvasom el azokat a hazugságokat, amiket írnak, mert egy idő után meguntam, hogy milyen pletykákat találnak ki rólam, most meg még a szüleimről is. De ezt a cikket gyorsan átfutottam. És kivételesen elhittem azt, amit írtak.
- Mondta, hogy visszaszerzi a helyét, de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan sikerül neki. - néztem rájuk döbbenten.
- Lily felettébb jó auror lehet, ha két aurorságot is vezethet. Ezenkívül elég meggyőző is, ha ilyen gyorsan elérte a céljait.
- Megdöbbentő. Korábban soha nem így képzeltem el. - csóváltam a fejem mosolyogva. - De tény és való, hogy sokkal jobb fej és sokkal jobb anya, mint ahogy azt valaha is el bírtam képzelni, bár még nem ismerem annyira sajnos.
- Igen csodálatos nő. - értett egyet velem Mio.
- Ja és dögös is. - szólt közbe Ron, én pedig dühösen néztem rá.
- Az anyámról beszélsz! - sziszegtem.
- Jól van, nyugi. De ismerjük el a tényeket, tényleg jól néz ki. Ez egyszerű ténymegállapítás volt, nem több. De jobb, ha én most inkább megyek, mielőtt még kitekered a nyakam. - mosolygott, s kiment a Nagyteremből. Mioval csak mosolyogva csóváltuk a fejünket, majd visszatértünk az eddigiekhez, vagyis ő olvasott én meg az étellel játszottam a tányéromon. És visszatértem az aggodalmaimhoz, míg nem Ginny leült mellém. Kissé meglepett, ugyanis Dean jóval odébb foglalt helyet az asztalnál. Csak köszöntem, de nem kérdeztem semmit sem. Hallottam, ahogy Mioval halkan beszélgetnek. Már a hangja és a jelenléte elvonta a figyelmemet. Hallottam, ahogy Miot faggatja, hogy mi ütött belém, míg Hermione elmondja, hogy a tárgyalás miatt aggódom. Nem bánom, hogy elmondta, én is megtettem volna. Ginny felém fordul én meg ránézek. Azokat a szép barna szemeit nézem, amik most aggodalomtól és együttérzéstől csillognak.
- Minden rendben lesz. - mondta magabiztosan én pedig ha csak pár pillanatig is, de hittem neki. Aztán megölelt. Szorosan, hogy érezzem a támogatását. Legszívesebben nem is engedtem volna ki a karjaim körül, de aztán Dean fojtott hangja arra késztetett, hogy megtegyem.
- Ginny beszélhetnénk, most? - kérdezte, kicsit sem kedvesen.
- Köszönöm, Gin. - pillantottam meg a barna szempárba. - Nyugodtan menj csak, rendben vagyok. - mondtam meggyőzően.
- Rendben, de ha bármi van, akkor rám is számíthatsz. - mondta és felállt, majd Dean-nel kimentek a Nagyteremből. Dean még egyszer visszanézett rám, és az egész lénye azt sugározta, mintha féltékeny lenne rám. Bolond, nekem lenne okom féltékenynek lennem, vagyis nyilván nem lenne szabad féltékenynek lennem, de ez olyasmi, amit nehéz megállni. Ő bármikor megérintheti, míg én csak akkor, ha nem feltűnő, hogy csak a bőre érintésére vágyom. Ő megcsókolhatja, míg én csak álmodozhatok az ajkainak az ízéről. És ő féltékeny?! Visszafordultam a tálamhoz, mikor megpillantottam Hermione-t, aki olyan arcot vágott, mint aki átlát rajtam, a mosolya azt sugallta, hogy „Nini, én minden mocskos kis titkodat jól tudom!”. Rémisztő volt.
- Miért nézel így rám? - kérdeztem tényleg érdeklődve.
- Harry, jól látom, hogy mi történt az imént.
- Igen, akkor felvilágosítanál engem is?
- Feltűnően kívántad a barátod kínkeserves halálát, mert Ginny vele van.
- Ez nem igaz!
- Oh dehogynem! Én látom ám, ahogy csorgatod utána a nyálad. - mosolygott megint. Hirtelen nem tudtam mit is mondjak. Igaza volt, de nem akartam, hogy ezt bárki is tudja. Nem akartam hazudni neki.
- Nem tudom, hogy pontosan mi történt, vagy mióta van ez a dolog. - sóhajtottam fel. - De nagyon szépen kérlek ne beszélj róla senkinek sem! - néztem rá könyörgően.
- Lakat a számon, ne aggódj. És ha beszélni szeretnél róla, akkor fordulj hozzám bizalommal. - kacsintott rám, majd elbúcsúzott, mikor látta, hogy nem akarom folytatni a beszélgetést és elment a könyvtárba. Én egyedül maradtam és jobbnak is láttam, ha egyedül maradok, nem akartam senkinek a kedvét sem elrontani.Este későn jóval a takarodó után tértem vissza a szobába. A többiek már aludtak. Én is lefeküdtem, majd a vasárnap nagy részét átaludtam. Már jobban éreztem magam, bizakodóbb voltam. Így Ron már kellemesebb társaságnak tekintett, ezért a napot együtt töltöttük, de mivel egész nap esett ezért a klubhelyiségben maradtunk. Ginny-t egész nap nem láttam, sem az ebédnél, sem a klubhelyiségben. És Dean sem volt beszédes kedvében, de nem kombináltam, tény, hogy megfordult ez-az a fejemben, de nem faggatóztam Dean-nél, végül is nem tartozik rám. Így a vasárnap gyorsan eltelt, hétfőn pedig hálát adtam mindennek, hogy pont egy bájitaltant kell ellógnom a tárgyalás miatt.Már jóval a megbeszélt időpont előtt ott voltam Dumbledore professzor irodájánál, de nem tette szóvá a dolgot.
- Ha már itt vagy, akkor indulhatunk is, nem baj, ha korábban érünk oda.
- Egyetértek.
- De figyelj rám Harry! Sok fekete mágus és halálfaló lesz jelen, úgyhogy meg kell nekem ígérned valamit. - nézett rám komolyan a félholt alakú szemüvege fölött. - Végig mellettem vagy a szüleid mellett maradsz és nem kószálsz el semerre!
- Megígérem. - mondtam én is komolyan. Hogy őszinte legyek sosem vonzottak a halálfalók meg a fekete mágusok. Nem én szoktam keresni őket, hanem ők engem...
Az igazgató felém tartotta a karját és épp hogy megfogtam, már éreztem is a hányingert keltő rántó érzést a gyomromban.

Visszatérés

Sziasztok!

Ahogy ígértem itt vagyok, sajnálom, hogy januárban nem frissítettem, de most igyekszem hetente frissíteni. Legkésőbb hétvégén már fel is teszem a következő részt.

Köszönöm az érdeklődést és a kitartást a blog mellett :)
Puszi:
LilyV