II.Könyv 1. Fejezet – Time spends and spends … 4 years later.

Helló mindenki!
Sajnálom, hogy eddig húzódott ez a szünet, de most már próbálom rendszeresíteni a fejezeteket.
És ahogy mondtam elkezdem a 2. „könyvet” egy kis idő ugrás után térünk vissza a szereplőkhöz, előre figyelmeztetek mindenkit, hogy nem éppen boldog fejezet! Már csak az előző befejezése után gondolva sem az … Mint azt gondolhatjátok és látni is fogjátok eléggé két szálon futnak az események, de azért próbáltam minél jobban elkülöníteni őket.
Hallgassátok meg hozzá Jordin Sparks Papercute c. számát!
Jó olvasást!
Puszi:
LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

A fájdalom soha nem múlik el teljesen. Az ember valahogy kezeli, él tovább, de a fájdalom mindig ott van.
Laurell Kaye Hamilton

4 fájdalmas év telt el azután a borzalmas este óta, amikor az életem és a világom összetört. De nem akarok siránkozni, úgy sincs értelme. Nem vezet sehova, azóta az életem fenekestül felfordult. Minden kapcsolatot megszakítottam nem csak vele, de Siriusszal és Peterrel is. Igaz Remusszal még a mai napig levelezünk, de vele sem találkoztam azóta. Ők idén fejezték be az Aurorképzőt, és Remus arról is beszámolt, hogy milyen jó helyet kaptak az Aurorparancsnokságon, valamint a Rendbe is beléptek, úgy másfél éve, míg én már lassan 5 éve vagyok tag, de az elmúlt időben még csak London közelébe sem mentem, azonban a külsős munkákat szívesen vállaltam. Kate két évre teljesen eltűnt, nagyon aggódtam miatta, de nem is olyan régen előkerült, kiderült, hogy Spanyolországban süttette a hasát és ott tanult tovább, aurornak. Ő visszament Londonba szintén a Minisztériumban dolgozik. Alice és Frank boldogok együtt, összeköltöztek és két hónap múlva egybekelnek. Az esküvőre én is hivatalos vagyok és semmi pénzért nem hagynám ki, de semmi erőm találkozni vele … Emily tavaly fejezte be az iskolát, Njörddel együtt Norvégiában, mindketten sikeresen elhelyezkedtek ott és boldogan élnek együtt, bár Njörd szülei még nem békéltek meg teljesen a helyzettel. Melanie és Regulus, utánunk egy évvel sikeresen befejezték a Roxfortot és felvételiztek ide, Sheffieldbe az Akadémiára, a két éves kiképzésnek köszönhetően már egy éve dolgoznak a Minisztériumban. Sőt egy hónapja végre összemelegedtek, aminek én személy szerint nagyon örülök. Na és mi van velem? Életem három legszörnyűbb évén vagyok túl, melyről a családomon valamint Regen és Melen kívül jóformán senki sem tud, még Remusnak is csak részleteket meséltem el, félve, hogy esetleg elszólja magát másoknak. Két éve kimagasodó eredménnyel zártam az Akadémiát, és Sheffieldi Mágiaügyi Minisztérium Aurorparancsnokságának főaurorja vagyok, ami igen szép teljesítmény és amiért nagyon büszke is vagyok magamra. Igaz kaptam felkérést a Londoni és a Brightoni Minisztériumtól, de Londont érthető ok miatt nem fogadtam el, míg Brightont főleg az itt levő barátaim miatt. Az én csapatom a főcsapat, ami a mostani viharos időben főleg Voldemort felkutatásával foglalkozik, én meg persze sok minden mással. A csapatom magammal együtt 6 főből áll, természetesen Regulus és Mel is az én teamem erősíti valamint három jó barátom, akikkel az Akadémián ismerkedtem meg. Az egyiküket Sophie-nak hívják, nagyon kedves és tehetséges boszorkány, az egyike azon keveseknek, akik ismerik a múltam és az őseim. Jóformán mindent tud rólam, ami főleg azért van, mert nem csak nekem, de Melanie-nak is nagyon jó barátnője lett. A másik két csapattársam és egyben barátom is Dimitrij és Nick. Nagyon jó fejek, azon kevés pasik közé tartoznak, akikkel lehet normálisan is beszélni. Nick, ugyan nem meri bevallani, de tudom, hogy oda meg vissza van Sophie-ért és talán Sophie is viszonozná az érzéseit, ha tudna róla. Dimitrij viszont inkább rám hajt, már jó ideje, de nem képes, vagy csak simán nem akarja megérteni, hogy én nem akarom elrontani a barátságunk egy futó kapcsolatért. Vagyis nagyon jól meg vagyunk így együtt. Az eddigiekből is eléggé látszik, hogy mennyire próbálom magam lekötni, mivel így, hogy ennyi dolgom van könnyebb nem gondolkodni. Abban, hogy ne legyen szabadidőm a barátaim is sokat segítenek, ugyanis szinte rendszeressé vált a hétvégi ereszd el a hajad bulik amiket a közeli bárban szoktunk megejteni. És Tom is itt van, még a mai napig sem hagy békén, de „kapcsolatunk” eléggé megromlott, mivel miután James dobott még ő is egy hatalmasat rúgott belém, amit már nem tudtam lenyelni és a mostanáig nem tudtam megemészteni. A családommal viszont sajnos - vagy épp szerencsére- elég keveset találkozom. Markot, Mattet és Mike-ot még mindig szinte rendszeresen látom teliholdaknál, ha épp más nem ér rá, és a mostani rohanó világban a többi unokatestvérem is eléggé elfoglalt. Én viszont mindig tudok rájuk és minden másra időt szakítani. Mattet viszont lefokozták a főaurori posztról, de egyáltalán nem bánta, ugyanis Alastor Mordon lépett a helyére, akinek már csak az említése félelmet kelt a Minisztérium ellenségeiben. A szinte már csak fogalomként használt szabadidőmben még szoktam kutatómunkát végezni, főleg Dumbledore megbízásából, de sokszor csak saját „szórakoztatásomból”. Szóval az élet megy tovább, még a Föld sem szűnt meg forogni …

(James szemszöge)
Nem volt más választásom, akkoriban, legalábbis ezzel hitegetem magam. Meg volt az okom azt tenni, amit bár már vagy trilliárdszor megbántam. Párszor elhatároztam az első évben, hogy meglátogatom és megmagyarázom, megpróbálom visszaszerezni, de aztán mégsem tettem. Körülbelül fél évig búslakodtam, aztán visszazökkentem a régi életmódomhoz, aminek Sirius nagyon örült, végre megint ketten jártunk csajozni, de azért ő is bánta, hogy nem jön hozzánk Lily és nem is beszél vele sem. Viszont egy Remustól nemrégiben elcsent levélből tudjuk, hogy ők leveleznek még mindig. Remus soha nem beszél róla, talán így akar megkímélni, de mi azért egy-két levelet próbálunk még megnézni, persze a jó Holdsáp tudta nélkül. Azt hittem, hogy képes leszek elfelejteni, vagy akármilyen szörnyen hangzik keresni valamilyen Lily-pótlékot, hát azóta már volt pár pótlék, de egyik sem vált be. De az is megeshet, hogy csak én nem voltam felkészülve egy komoly kapcsolatra. Azonban azzal együtt, hogy szakítottam Lily-vel, a húgommal való kapcsolatom is eléggé megromlott, alig találkozunk, az elmúlt négy évben ötször jött haza, a négy karácsonykor és egyszer valamiért beugrott. Természetesen azért küld magáról életjelet, de nem túl gyakran. Fáj, hogy mondhatni elvesztettem a húgom, nemcsak a szerelmem, de ez van. Legalább ott nagyobb biztonságban vannak. Sheffield kevésbé van kitéve Voldemort hadjáratainak, bár az tény és való, hogy a Sheffieldi Aurorparancsnokság rengeteget tesz a Voldemortos ügyekben próbál segíteni nekünk. Több aurort is áthelyeztek már hozzánk, ami az elmúlt 2 hónapban egyre jelentősebb, ugyanis bár itt, Londonban van a központ, Sheffield ilyen szempontból sokkal fejlettebb. Erre játszik rá az Akadémia is, ami a legnevesebb varázslókat képzi, persze nem a név szerint, hanem a tehetség szerint lehet bejutni, de nagyon nehéz, ugyanis a világ minden pontjáról jelentkeznek. Lily-től, amikor még együtt voltunk … tudtam, hogy még neki is eléggé kellett tanulni, akkor a húgomnak meg kész szenvedés volt, igaz, hogy két év volt, nem négy, de akkor is én tuti nem bírtam volna ki ott. Most viszont már, hogy végeztem a sulival elkezdődött végre a nagybetűs Élet, legalábbis ezt szeretném hinni. Csak ebbe a nagybetűs Életbe a munka is beletartozik, és a koránkelés is. Épp az ágyamban szenvedek egy rövid, de fárasztó hétvége után. Remusnak ugyan sikerült felébreszteni, de egyszerűen nem érzem magam képesnek arra, hogy felkeljek, de végül csak megteszem. Lassan battyogok ki a fürdőbe, hogy a hideg zuhany alatt felébredjek, aztán magamba öntök egy jó erős feketét és megnézem a Reggeli Prófétát. Csak a szokásos dolgokat ecseteli, az eltűnéseket, titokzatos gyilkosságokat és a London illetve Sheffield és Birmingham összefogásáról írtak két oldalnyi hablatyot. Inkább leraktam az újságot és végignéztem lakótársaimon a még félkómás Tapmancson és a kissé megviselt Holdsápon. Nagyon élménydús látványt nyújtottak … de gondolom én sem nézhetek ki jobban. Ahogy megreggeliztünk bementünk a minisztériumba, ahol találkoztunk Duke-kal, a csapattársunkkal és nem épp meglepő módon ő is úgy nézett ki, mint a mosott szar talárban. Leültünk az irodánkban, hogy elintézzük az unalmas papírmunkát, amikor egy papír madár érkezett az asztalomra, mivel én voltam a csapat vezetője.
„11-kor az Aulába jöjjenek mind! Mordon.” szólt a rövid üzenet. Még volt majdnem másfél óránk, ezért folytattuk a papírokat, majd megkönnyebbülve mentünk le, amikor már a nagyjával végeztünk, lementünk. Utoljára akkor kellett az Aulába mennünk, amikor bejelentették, hogy Mordon a főparancsnok, szóval elég érdekesnek találtuk a dolgot és nem meglepően rajtunk kívül minden, a Minisztériumban lévő auror lent volt.
- Szerintetek mi ez a nagy megbeszélés? - kérdezte Tapmancs.
- Fogalmam sincs de biztos fontos, csak akkor szoktak mindannyiunkat összehívni. - felelt Remus.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem baromira érdekel, hogy mi ez az egész. - szólalt meg Duke.
- Engem is. - válaszoltam és pont abban a pillanatban lépett fel egy emelvényre Rémszem.
- Gondolom kíváncsiak miért csődítettem magukat össze. Nos, mint azt tudják a Sheffield-i illetve a Birmingham-i Auroparancsnokságok készségesen segíteni kívánnak nekünk Voldemort ellen. A héten több csapat érkezik mindkét városból. - mondta a megszokott mogorva hangján. Ez mind szép és jó, de ezért nem kellett volna mindenkit iderángatni … szerintem. - Természetesen nem ennyi az egész. Dombledore-ral illetve a Miniszter úrral úgy döntöttünk, hogy kinevezünk egy helyettes Aurorparancsnokot, aki az én jobb kezem lesz. Dumbledore ezekben a percekben beszél vele, hogy meggyőzze fogadja el a felkérést. Ha minden jól megy, akkor már holnap itt lesz a csapatával együtt. Van esetleg valami kérdés? - kérdezte, és egy srác az első sorokban megszólalt.
- Miben lesz változás, hogy lesz egy helyettese?
- Nos, az ő parancsait is ugyanúgy teljesíteniük kell, és ha én valamilyen okból nem vagyok a Minisztériumban vagy nem találnak ő veszi át a helyem, így hozhat önálló döntéseket. De erről még lesz szó, ha megérkezett.
- És ki ez az auror, akit ennyire várnak? - szólalt fel egy másik hang.
- Egyenlőre nem árulok el semmit sem róla, mindössze annyit, hogy a Minisztérium már évek óta próbálja átcsábítani ide, de eddig nem jártak sikerrel, úgy gondoljuk, most sikerülni fog. De megnyugodhat Mr. Peterson, szerintem tetszeni fog önnek a választásunk. Egyéb kérdés? - miután senki nem szólalt meg elköszönt és visszaküldött minket a munkához. Mi azonban Alice-szel és Frankkel kiegészülve mentünk az ebédszünetünkre a Minisztérium mellett lévő mágus étterembe.
- Ti szerintetek ki lehet az? - kérdezte Frank, miután rendeltünk kaját.
- Nem tudom, de biztos nagyon jó auror, ha Dumbi maga ment el meggyőzni őt. - mondta elgondolkodva Holdsáp.
- Mire gondolsz Remus? - néztem rá érdeklődve.
- Semmire! - vágta rá azonnal, de valószínűleg feltűnt neki, hogy ezt nem vesszük be. - Na jó, arra gondoltam, hogy lehet, hogy az a Rend tag az. Tudjátok, aki külsős híreket ad nekünk … - magyarázta és tényleg lehet köztük valami összefüggés.
- Melyik? Hisz több kinti hírvivőnk is van. - faggattam tovább az elképzeléseiről.
- Nem tudom, csak egy gondolat. - rántotta meg vállait.
- Szerintetek milyen lesz? Gőgös és arrogáns, komor és nem éppen egy szónok, mint Rémszeszem vagy milyen? - kérdezte Duke.
- Fogalmam sincs, de remélem nem lesz olyan savanyú, mint Rémszem. - nevetett Tapi.
- Nem tudom létezik-e még egy olyan komor ember, mint Mordon. - röhögtem én is.
- Ki tudja? - élcelődött tovább Duke is.
- Na jó, elég legyen. - dorgált le minket Remus.
- Igenis! - szalutáltunk Tapmanccsal széles vigyorral arcunkon.
- Visszatérve az eredeti témához, mit gondoltok miben lesz változás? - rángatott vissza minket a komolyabb témához Alice.
- Gondolom Mordon kevesebb időt tölt majd a munkával, legalábbis itt, a Minisztériumban. - feleltem.
- Na nem mondod? - vágott elképedt fejet Sirius a válaszomra.
- Jól van na, tudom is én, hogy mit terveznek! - mondtam picit dühösen. Persze nem hagytuk szó nélkül, hogy vajon miért szervezik ennyire át az eddig már sok éve megszokott rendet. Már csak magunkból kiindulva sejteni lehet, hogy mennyi őrültség jött ki a dologból … épp ezért az ebédidőnk hamar letelt és vissza kellett mennünk a papírmunkához, de 4 körül végre kaptunk egy riasztást, ami kiszabadított minket a dögunalmas papírok közül, ugyanis pár halálfaló vandálkodott az Abszol úton. De 6-kor már vissza is értünk az irodába, és még gyorsan befejeztük az iktatást és húztunk haza. Kicsit még beszélgettünk, majd egyszerűen csak bedőltünk az ágyba. Reggel, korán, mint általában és félig még alva hopponáltunk a munkahelyre. De szerencsére ma már érdekesebb és kevésbé unalmas napunk volt, ugyanis már délelőtt kaptunk egy megbízást, amit sikeresen elvégeztünk, így pont délre visszaértünk az aulába, a megbeszélésre. Kivételesen elsők között értünk le, ezért előre is mentünk, közel az emelvényhez. Néztük, ahogy a háttérben Dumbi valamint Mordon egy fekete köpenyes beszélget, akinek a csuklya a fejébe volt húzva, az egyetlen testrésze, ami kilátszott, az a lábfeje volt, amin egy fekete tűsarkú csizma díszelgett, ebből gondoltuk, hogy nő az illető … a halk beszélgetést susogásként hallottuk csupán, így nem értettük, hogy mi az az igen titkos dolog, amiről beszélnek, akármennyire is füleltünk. Nem messze tőlünk másik öt, köpenyes beszélt halkan, de az ő beszélgetésük annyira nem érdekelt, mint az előző, azonban amikor két fő kivált az ismeretlenek gyűrűjéből és felénk indultak, a csukja takarásából két rég látott személy arca villant fel, amitől mi teljesen döbbenten fagytunk le.