35. fejezet - The secret

Sziasztok!
Úgy gondoltam, hogy az ünnepek miatt „,megajándékozlak” tieteket ezzel a résszel, amit igazából csak át akartam ugrani, de pont jól jöttek ki a dolgok … Így hát úgy gondoltam mégis csak megírom nektek. Nem tudom kinek mennyire fog tetszeni, de azért remélem, hogy nem fogtok bennem csalódni....
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Avriltől az I love you c. számot.
Jó olvasást! Használjátok ki jól az év utolsó napját!
Puszi: LilyV
xoxo

 

A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.
Stephenie Meyer

 

Kicsit körültekintőbben figyeltem a körülöttünk lévő eseményeket minden apró furcsaságra felfigyeltem, de nem volt semmi számottevő. Míg az idő pedig csak telt és múlt. A dolgos hétköznapok folytonossága megnyugtató ritmussal és megszokottsággal töltötte ki a napjaimat. James és a fiúk még mindig néha furcsán viselkedtek, de mivel nem volt semmi különösebb változás, ezért elkönyveltem egyszerűen a férfiak közti titkok és egyéb dolgok rovására. Igaz az is lehetséges, hogy kevesebb időm volt ilyesmin gondolkodni, így a karácsony közeledtével. A lányokkal próbáltuk kitakarítani a hatalmas kastélyszerű házat. Persze a fiúk előszeretettel lógtak meg a feladat elől. Mindig találtak valami kibúvót. És amire eljutottunk odáig, hogy hárman, néha Alice-el és Kate-tel kiegészülve öten takarítottunk és díszítettük a hatalmas épületet. Persze a varázslat sokban megkönnyítette a dolgunkat, de a megszaporodott aurorsági feladatok, a csajos beszélgetések és a fiúk sokszor meggátoltak bennünket az érdemi házimunkában... Az aurorság is barátságos külsőt öltött magára, néhol megjelentek a karácsonyi díszek, sőt Jamesnek hála még egy-két fagyöngyöt is találtunk a folyosókon kacskaringózva. De a leginkább a szenteste elérkeztét vártuk, ami csakhamar el is érkezett. Az ünnepeknek hála mind otthon voltunk, együtt. Persze ügyeletesként azért figyelnünk kellett, mert ha riasztás érkezik, akkor azonnal be kell mennünk dolgozni … De a szentestét szerencsére senki sem zavarta meg. Mindannyian ott voltunk. Nick, Dem, Sophie, Reg, Mel és a Tekergők meg én. Mind a nappaliban voltunk és kicsit úgy éreztem magam mint egy öt éves kislány. Várva a fára. Alig múlt délután négy, amikor a fiúk elmentek fáért. Mind elmentek, mondván, hátha segítségre lenne szükségük, de persze egyedül is eltudtuk volna intézni egy kis levitáló igével. Persze ők is ennek segítségével hozzák majd ...  Igaz úgy döntöttünk, hogy muglikként díszítjük fel a fát. Mi mindig így szoktuk, nyilván mivel anyám kvibli … De akkor is így sokkal élvezetesebb minden. A fiúk hamar, jókedvűen nevetgélve állítottak be a fával.
- Szent Merlin! - nevettem én is, ahogy felállították a fát. - Hát ezt hol találtátok?
- Oh, nem messze innen. - nevet James és megölel. A kabátja hideg és nedves volt a hótól, nevetve próbálok menekülni előle. - Naa, hova, hova kisasszony? - nevet és lecsap rám, jól megölelget, hogy majd megfagyok.
- Eressz el, kérlek. - nevettem kicsit dideregve, mire el is engedett, majd gyorsan ledobta a vizes kabátját az előszobában, a többiekkel együtt.
- Na de most komolyan, ez nem nagy egy picikét? - nézegeti Mel a fát, ami vagy fél méterrel alacsonyabb csak a plafonnál, ami azért nagy szó egy régi építésű kúriában.
- Nem, egyáltalán nem. - dörzsöli a kezét Sirius. - Amennyi dísz van, ez pont jó. De álljunk is neki, mert különben jövő karácsonyra sem lesz kész! - Sirius unszolására természetesen azonnal nekiláttunk, de azért így is sokan voltunk egyetlen szegény fára, ezért Mellel kimentünk csinálni forró csokit, amiben Mandy is segédkezett és csak később álltunk neki mi is segíteni nekik. A fa lassan készült, mivel vicces karácsonyokról beszéltünk, vagy éppen romantikusakról.
- Emlékeztek még az első közös karácsonyunkra? - nézek a Tekergőkre, de leginkább Jamesre.
- Melyik részére? Amikor gonoszan nem hagytál aludni, vagy amikor apáink rajtakaptak minket a konyhában vagy az éjszakára? - kérdezi nevetve mire én a vállába bokszolok.
- Nem leptél meg Drágám. - csóválom a fejem. - És nyilván ha az éjszakánkra gondolnék, akkor biztos, hogy Siriustól és Remustól is megkérdezném. - csóválom a fejem. - Na mindegy. Igazából elég vicces volt és egy kicsit kényelmetlen is. Remélem azért most nem mi leszünk a fő téma … -sóhajtok fel, mire James felvonja a szemöldökét, aztán elgondolkodó arcot vág, végül még a vállát is megvonja. Ez jelzi, hogy egy egész gondolat sor játszódott el a fejében pillantok alatt. - De legalább a kis oroszlánt mindig hordod. - mosolygok rá és megérintem a mellkasának felső részét, ahol a pulcsi alatt az ezüst oroszlán van.
- Még szép! - csókol meg, de ezután visszatérünk inkább a nevetgélős fa díszítéshez. Már jócskán ránk sötétedett, mire végül végzünk a fa feldíszítésével. A díszítés után eltöltjük a kései vacsoránkat. Bár már mind elég fáradtak vagyunk, így az ajándékok lassan kerülnek be a fa alá és csak másnap reggel adjuk át őket a tulajdonosaiknak. Legszívesebben csak fáradt dőltem volna az ágyunkba, de Jamesnek más tervei voltak így én is hamar leadtam az alvásról, na nem mintha bánnám … Természetesen karácsony reggelén valahogy nem mindenkinek sikerült kikelni időben az ágyból … Bár csoda lett volna, ha minden ilyen egyszerűen ment volna. Miután mindenkit kirángattunk az ágyból és felvettünk valami ünnepi szerelést átadtuk az ajándékainkat. Jamestől egy gyönyörű fehérarany nyakláncot kaptam, a többiektől pedig egyéb érdekességeket, volt akitől könyvet, míg a lányoktól kiegészítőket de a legérdekesebb ajándék az az volt, amit Siriustól és Remustól kaptunk.
- Na most fiatalság, ezt tőlünk kapjátok, de! - vigyorog Sirius idétlenül, egy nagyobb dobozt fogva.
- Van egy kikötésünk. - mosolyog Remus is.
- És pedig? - nézek rájuk most már tényleg felcsigázva.
- Csak James szülinapján nyithatjátok ki. - vigyorog tovább mocskosul szemérmetlenül, míg Remus csak elnézően mosolyog.
- Na de srácok, ez nagyon de nagyon gonosz. - mondom lebiggyesztettem ajkakkal, ugyanis James szülinapja 4 nap múlva lesz. Addig megesz engem a fene, hogy mi ez a titokzatosság.
- Tudjuk, de akkor is. - ölti ki nyelvét Sirius, míg Remus csak mosolyog. Persze még egy ideig zsörtölődünk Jamesszel ezen az ajándékon, de hát erre nem volt sok időnk, mivel nagy merészen úgy gondoltuk nagy családi vacsorát szervezünk. A Potter szülők már 4-kor megérkeztek, vidáman csevegtek velünk. Míg mi a lányokkal kicsit besegítettünk Mandy-nek a vacsoránál. Sophie és Dem szülei is eljöttek, ahogy Nick-é is. Viszont Kate és Aliceék szülei nem tudtak eljönni, mivel máshogy szervezték meg a karácsonyukat. De persze az én szüleim estek be legkésőbb. Anyám savanyú képét látva szinte már azt kívántam bár ne is hívtuk volna meg őket, csak aput … Na mindegy. Szerencsére anyám és a nővérem fancsali képén kívül minden remek volt. A vacsi is isteni volt, hála Mandy-nek. Majd ezután folytatódott az ajándékozás a fánál. Mindenkii kapott valami kis apróságot, valami megszokott ajándékot, amiből sosem lehet elég … De a meglepetések tovább fokozódtak, amikor apu és a Potter szülők kipécéztek minket Jamesszel. Egymásra néztünk, ahogy mellénk telepedtek.
- Figyu Drágám, lehet, hogy megint megkapjuk a szokásos story-t … - mosolygok rá és közelebb bújok hozzá. Természetesen ez a megszokott téma általában a jajj de jó, hogy együtt vagytok és a komoly együtt lét, mint család, megállapodás, unokák téma köröket öleli át …
- Nagyon úgy néz ki. - csókol a hajamba, de mégis mosolyogva nézünk a szüleinkre.
- Annyira szépek vagytok így együtt. - mosolyog ránk Victoria, amire mi egy szót sem tudunk már mondani, csak mosolygunk, mint a jó gyerekek.
- Tudjátok sokat gondolkodtunk, hogy mit is adhatnánk nektek karácsonyra, mert ez mégis csak egy nagy ünnep, meg aztán James is és te is hamarosan betöltöd a 22-őt. - mosolyog ránk apu.
- Végül arra jutottunk, hogy valami igazán hasznosat adhatnánk nektek, egy kis önállóságot. - kacsint fiára Tibe. Nos igen, James tulajdonságai nagyrészt az apjában visszatükröződnek …
- És most, hogy már ennyi ideje együtt vagytok és szeretitek egymást. - fejezi be Victoria és átad nekünk egy kisebb dobozt. James rám néz, majd együtt kezdjük széttépni a csomagolást a doboz körül. Majd a dobozt kinyitva egy aprócska lapot találunk benne, egy Godric's Hollow-i címmel. Majd kinyitottunk egy még kisebb dobozt, amiben két kulcsolt volt, mindkettőn egy főnixet és oroszlán ábrázoló motívum. Értetlenül néztünk először egymásra, majd a szüleinkre.
- Nem túl nagy, de csak a tiétek. - mosolyogott apu. - Egyenlőre elég nagy egy kisebb családi fészeknek.
- Ez most komoly? - kérdezem meghatottan, mire helyeslő választ kapok, így boldogan vetem magam először apu, majd a Potter szülők nyakába, és persze James is követi példámat, csak kicsit visszafogottabban.
- Na, de most már igazán neki láthatnátok ám az unokáinkhoz! - nevet Tibe, mi pedig csak mosolyogva csóváljuk a fejünket. Ez az, amit sosem hagynak ki... De hogy őszinte legyek már én is nagyon szeretnék babát, de nem igazán tudom, hogy álljak elő a farbával James előtt … De ez a ház, amit most kaptunk, elindított azon a biztos úton, hogy tényleg érezzem, hogy már semmi sem választhat minket szét. És ez hatalmas örömmel tölt el, ahogy az a szeretet is, ami a többiekből árad felénk, de attól még én nagyon örülnék egy kis magánszférának. És egy külön ház elég nagy magánszféra … Más nap Jamesszel első dolgunk volt, hogy megnézzük a házat, amit kaptunk, egy nyugodt kisvárosban volt, és a hát nagyon otthonos volt, egyszerűen imádtam. Azonban nem igazán volt időnk Jamesszel elkezdeni költözködni, így megbeszéltük, hogy születés napja után nekilátunk a költözésnek. Azonban 26-27-ikén már dolgoznunk kellett, míg 28-án valami furcsa dologgal szembesültem az Aurorságon, mégpedig azzal, hogy Albus van az irodánkban. Azt hittem, valami baj van, de végül csak kiderült, hogy nincsen semmi komoly, csak az egyik családi ereklyénket akarta elkérni. Vagyis Jamesét. És mivel James eltűnt, ezért én mentem haza érte, míg Albus az Aurorságon várt. De a meglepetések igazán csak ezután kezdődtek. Meg voltam róla győződve, hogy nincs otthon senki Mandy-n kívül, de a virág szirmok, amik egészen a szobánkig vezettek megcáfoltak benne. Döbbenten nyitottam ki a szoba ajtót, ahol James ácsorgott, charme-osan, kócosan, rossz fiús mosollyal ajkain, ráadásul teljesen kiöltözve.
- Hát te meg? És a virágok, a lufik? James, mi folyik itt? - kérdeztem csodálkozva, ahogy a szobában lévő lufikat és virág szirmokat vettem szem ügyre, az alatt a pár másodperc alatt, amíg sikerült elfordítanom róla a szemem.
- Valami fontos dologról szeretnék veled beszélni. - hallom megdöbbentően komoly hangját.
- Jajj Szerelmem, mi az? - kérdezem most már kicsit aggódva. Az elmúlt időszak furcsaságai és még ez is … tényleg rossz fát tehetett a tűzre.
- Mondd csak szeretsz? - kérdezi komoly hangon.
- Jajj James ezt meg sem kell kérdezned, tudod, hogy jobban szeretlek, mint bárki mást. - mosolygok rá és közelebb lépek hozzá, kezemet az arcára simítom, mire ő mély levegőt vesz és fél térdre ereszkedik … Meglepődtem, köpni, nyelni nem tudtam, amikor leesett, hogy mire készül.
- Lilian Evans, most már tényleg hozzám jönnél feleségül? - kérdezi kicsit zavartan. Olyan aranyos volt, arra elékeztetett, amikor először megkérte a kezemet, még a Roxfortban. Bár egyszerűen nem tudom elhinni, hogy létezik olyan helyzet, amiben James nem aranyos, vagy szexi …
- Emlékszel, akkor igent mondtam. - mondom komolyan, mire félelem és aggodalom suhan át az arcán. - És most is igent mondok, és akárhányszor megkérdezed igent fogok mondani. - mondom boldogan, mire újra felhúzta ugyanazt a gyűrűt az ujjamra, majd szerelmesen csókolt, mint aki legszívesebben ebben a boldog pillanatban halna meg, mert tudja, hogy ennél boldogabb nem is lehet és én is így éreztem. Egyre inkább kezdtünk elveszni egymásban, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy vissza kéne mennünk az aurorságra.
- James, várj. - sóhajtok fel lemondóan. - Munka idő van ...
- Ü-ü. - csókolgatja a nyakam, amitől teljesen elveszek.  - Albus benn marad helyettünk, mindent elrendeztem...

Sziasztok! 
Mindenkinek Boldog, Békés, Szeretetben teljes Karácsonyt kívánok! :)
Puszi:
LilyV
xoxo

34.Fejezet – Inside of me, my philosophy

Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom a csúszást :/ De itt midnen felfordulás az ünnepekkel megkever és elveszi az időmet
Tudom, picit húzom az időt, ugye, de muszáj így csinálnom, nem bírom kihagyni ^^
Aki szeretné hallgassam meg hozzá a Black eyed peas-től a Don't lie c. számot.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxo

 

Zen koan mondja: "Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. A halál pillanata nem biztos. Hogyan éljek?" Hát ha minden pillanatban meghalhatok, és ha minden pillanatban mindenki, akit szeretek, meghalhat, akkor szerintem csak úgy érdemes élni, hogy részt vegyek, ott legyek minden élő pillanatban, hogy ne hagyjak semmit se holnapra, hogy élvezzem az együttlétünk minden édes cseppjét a legeslegutolsóbbig.
Felfmár András

 

Az idő gyorsan halad előre, és az elmúlt egy hónap alatt nem volt szerencsére semmi számottevő. Gondolom Tom még a múltkori dolgokat emészti, míg mi Jamesszel éljük megszokott életünket a többiekkel együtt. És már eljutottunk arra a szintre is a kapcsoltunkban, hogy összeköltözünk. Így mégis csak egyszerűbb, mint ide-oda hurcolkodni, mert sosincs ott, ami kell, ahol kéne … Igaz most sem vagyunk teljesen kettesben, hisz itt vannak Melék, és Siriusék is ide költöztek, de egy ekkora kúriában nem olyan nehéz elkerülni mindenkit és bezárkózni valahova csak ketten … Az életem sínen van, a boldogság beköltözött hozzánk. Azonban az elmúlt pár napban valami megváltozott. Nem tudom, hogy mi, de három Tekergők rettenetesen furcsán viselkedtek és ez nekem nagyon nem tetszett, mert ha ők hárman készülnek valamire, akkor ott aztán kő kövön nem marad! És egyáltalán nem tetszik, hogy van valami titkuk. Jó persze, értem én, hogy a pasis dolgokat nem kötik az orromra, de akkor is! A mai nap is hasonlóan kezdődött. Ugyan én már elintéztem pár apróbb dolgot, amíg az álomszuszékok eljutottak odáig, hogy felkeljenek és lejöjjenek reggelizni. Ahogy becammogtak futólag egymásra néztek.
- Jó reggelt Édesem. - mosolyog rám James és át akar ölelni, de én karba fonom a kezem és morcosan nézek gyönyörű szemeibe. - Valami baj van? - néz rám aggódva.
- Na gyerünk ki vele! - mondom követelőzően.
- Mivel? - néz rám meglepetten.
- Tudod te azt jól. Mit titkoltok?
- Semmit. - vigyorog rám és egy puszit nyom az arcomra, majd leül a többiekhez reggelizni. Azt hiszi ennyivel elintéztük a dolgot? Hát nem! Leülök melléjük, de továbbra is morcos ábrázattal, jelezve, hogy nem hagyom ennyiben a dolgot. Sirius egyszer csak bólint, mire James felsóhajt.
- Na jó, elmondom. - sóhajt fel. - Arról van szó, hogy Sirius meg Kate együtt vannak. Vagy valami hasonló. De Kate a lelkünkre kötötte, hogy lakat a szánkon. - még mindig kutakodóan nézek rájuk, mert ez valahogy nem is tudom, de nem értem, hogy ezt miért kellett volna így titkolni előlünk. De végül felsóhajtok.
- Áh, csak ennyi? - nevetek fel, mire Sirius úgy néz rám, mint akinek elment az esze. - Ugyan már, ezt Mel, Alice, Sophie sőőt már Emily is tudja. - legyintek.
- Mi? Én idáig úgy tudtam, hogy titokban tartjuk. - néz rám tágra nyílt szemmel Sirius.
- Kérlek, neked mi volt az első dolgod, miután először voltatok együtt? Elmondtad a fiúknak. Szerinted Kate mit csinált? - csóválom a fejem, visszagondolva, ahogy ódákat zengett Siriusról.
- Mit mondott rólam? - kérdezi már kíváncsian.
- Hidd el, elég pozitív véleménnyel van rólad.
- Pontosabban? - kérdezi nyaggatva a válasz után.
- Mellel azon voltunk, hogy elnémítjuk. Csak mondta és mondta és mondta. Komolyan olyan részletesen, mintha ott lettünk volna. Már megbocsáss, de ez olyasmi, amire ennyire nem voltunk kíváncsiak. Oké, együtt vagytok, kész slussz passz, ennyi. - vonok vállat.
- Wáo. Sosem tudtam, hogy a nők miket beszélnek meg egymással, most már ezt is tudom. - vigyorog Sirius.
- Hát igen. Csajos beszélgetések már csak ilyenek... - mosolygok.
- Mond csak, te miket szoktál rólunk mondani. - kérdezi érdeklődve.
- Nyugi a szaftos részleteket meghagyom kettőnknek. - mosolygok rá boldogan és megcsókolom. Ezután együtt töltjük a délelőtt hátralévő részét, majd egy nagy családias ebéd után megyünk dolgozni. A dolgok az Aurorságon nagy részt rendbe jöttek. Nincsenek megkülönböztetések és mindenki meghúzza magát, aki idáig a tisztogatás mellett állt. De munkában ma sem volt hiány, mivel egyszerre több helyről is kaptunk riasztást halálfaló támadásra. És ez az aktivitás nem jelez túl sok jót. Máskor egy héten nincs ennyi riasztás, mint a mai nap alatt. Hogy őszinte legyek részben örülök is neki. Igen örülök, mert szeretném, ha végre vége lenne ennek a rettenetes időszaknak, ha Tom végre abbahagyná a terrort és mindenki élhetne nyugalomban és békében. Persze tudom én, hogy ez már túl tökéletes lenne, és ilyesmi nem létezik. Nem létezik utópia és nem is létezhet, amíg ember él a Földön …De lássuk be azt is, hogy ugyan mit kezdenének az emberek egy utópiában? Vajon hogy élnénk, ha nem lenne gonosz? Nos, ha nem lenne gonosz soha a büdös életben nem lennénk boldogok. Nem tudnánk megbecsülni azt a kevés időt, amit a szeretteinkkel tölthetünk, mert nem lenne semmi, ami veszélyeztetné az életünket, egyedül az öregedés. De hát az éremnek két oldala van. Nincs boldogság szenvedés nélkül, ahogy fény sem árnyék nélkül. Nem vágyhatunk a szélsőségekre, mert akkor lemondunk az arany középútról, ahol az egyensúly mérlegén billegünk. Néha megbillenünk és átesünk az egyik vagy másik félre, de aztán újra talpon vagyunk és eldöntjük, hogy van-e értelme harcolni azért a nehezen megszerzett lelki egyensúlyért, vagy megelégszünk a szélsőséggel, lemondva a boldogságról. Viszont jelenleg az életem pontosan középen billeg. James és a srácok, az unokatestvéreim, édesapám, ők azok, akik a fényt képviselik, akik a boldogságomat adják, míg a másik felén ott van Tom gonoszsága, a világ romlása, a kétszínűség és maga a küzdelem. Így most úgy érzem, hogy harmóniában vagyok magammal és a környezetemmel. De amikor ez az egyensúly egy pillanatra megbomlik, akkor úgy érezzük, hogy soha nem kerülünk vissza az egyensúlyba. És én pontosan ezt érzem, amikor pontosan látom, hogy James még mindig titkolózik és hazudtak Kate-ről, nem ők voltak a titkos beszélgetés tárgya. Azt hiszem félek, hogy James tett valamit … Igen, ez lehet az. Valahol mélyen bennem a kisördög hangja azt súgja, hogy egy másik nő van a dologban. Rettegek, hogy igazam van. Még egyszer nem tudom, hogy viselném el, ha dobna... Azt hiszem tényleg belerokkannék. Épp ezért elhatározom, hogy kiderítem mi folyik itt nem akarom, hogy pofára essek …

33.Fejezet- I was in love with you …

Sziasztok!
Egy picit megdöbbentő érzelmes fejezet lett. Nem tudom, mi lesz róla a véleményetek, de nagyon érdekelne.
És szeretném megköszönni a pipákat az előző fejezethez <3
Ajánlom a fejezethez KatyPerry-től a The one that got away c. számot.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxo

 

Az igazi ok az, hogy azért vagyok túl rajtad, mert most látom csak igazán ki is vagy valójában … 

 

Elintéztem a shefieldi ellenőrzést és persze köszönetet mondtam az én drága miniszteremnek. És kiadtam a fontosabb munkaköröket a vezető auroroknak. Miután ezekkel végeztem épp ideje volt visszamennem Londonba. Épp hopponáltam volna, amikor Tom sötét ereje elárasztott. Már komolyan hiányoltam a jelenlétét és ezeket a próbálkozásait. De nem tudtam eldönteni, hogy ez most pozitívum, hogy megtudom, mire készült, vagy éppen negatív dolog, mert ha ennyi ideig nem adott magáról semmilyen jelet, akkor egészen bizonyosan készült valamire. A kérdés csak az, hogy tényleg készült-e, és ha igen, akkor mire …
Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg riasztom az aurorokat. Értelmetlen volna, főleg a mostani helyzetben, hogy ismerik a másik jóslatot is. Most aztán minden lépésemet számon akarják tartani. Ezért úgy gondoltam most elintézem ezt is, amíg még nem figyelik a lépteimet. Így azonnal hopponálok is, de figyelek arra, hogy a shefieldiek se kövessenek. Ez a mi dolgunk, csak Tomra meg rám tartozik. Már messziről érzem az erejét, alighogy megérkeztem területre. A szeme vöröses izzása, bőrének holtsápadtsága magára vonta a figyelmet a beszűrődő napfényben.
- Azt hittem, hogy fontos dolgaid miatt nem jössz el. - mondja gúnyosan.
- Ha akarok bármire tudok időt szakítani. - feleselek.
- Ezt örömmel hallom. - ajkai mosolyra húzódnak. És mivel közel se távol nincs senki jelentő személy, ezért hirtelen felölti emberi alakját. Ezzel mindig képes pár pillanatig kizökkenteni. Sokkal egyszerűbb szembeszállni a megszokott, mindenki által ismert énével, mint az emberivel, amit csak én láthatok. Egy tökéletes férfi teste, gyönyörű sötét szemek, rövid kusza haj, csábos ajak, charme-os nézés. Egyszóval megigéző férfi. De ennyi év után már megtanultam kezelni a jóképű pasikat és az irántuk érzett vonzalmamat. Mert nem tagadom, hogy valahol mélyen, a lelkem egy apró csücske vonzódik hozzá, még ha ez közelébe sem érhet annak a szerelemnek, amit James iránt érzek és ugyanúgy nem is feledteti el velem a bosszúvágyamat. De ott van, s ilyenkor mindig egy kicsit feljebb lopakodik, de nem elég felülre ahhoz, hogy elvegye a fejem.
- Ezzel nem mész sokra. Te is és James is megtanítottatok arra, hogy a szép pofi mögött mindig rejlik valami. - mosolygok negédesen.
- Ne hasonlíts hozzá. - sziszegi dühösen.
- Azt teszek, amit akarok. Igaz nem szívesen hasonlítalak hozzá. Hidd el, ő magasan feletted van. - gúnyolódom.
- Talán igen, de vannak dolgok, amiket csak tőlem kaphatsz meg.
- Nem hinném, hogy létezik ilyesmi. - vágok vissza. És hirtelen valami furcsa történik. James és az én erőm közti kapocs megremegett. Nem értettem mi történt, aggódva próbáltam elérni Jamest, de olyan volt, mintha megint ott lenne az a fal köztünk …
- Ugyan Lily. Én erősebb vagyok, mint ő. mindig is erősebb leszek, hiába próbálod kibontani a szárnyait, ahhoz az kell, hogy megtanuljon ölni. Mert ez a lényeg, nem? Hogy engem megöljön. De nincs hozzá mersze, sosem lesz. Nem is beszélve arról, hogy képtelen felnőttként viselkedni. Mond, még egyszer túl tudod élni, ha miatta elveszted a gyereked? Hányszor tudsz még neki megbocsájtani? - nevetése jegesen cseng.
- Ez rohadtul az én életem. És el tudom dönteni, hogy mennyi rizikót vállalok. De egyvalamit ne felejts el Tom, hogy szeretem Jamest, ahogy téged sosem szerettelek. Ez elég ahhoz, hogy túléljek dolgokat. - vágok vissza dühösen.
- Egy dolgot ne felejts el Lily. - hopponál hirtelen elém, átszelve ezt a 10 métert, ami eddig köztünk volt. - Szenvedni fogsz, ahogy ő is.
- Majd meglátjuk. - nézek bátran szép emberi szemébe és nem hátrálok, akármennyire is szeretnék.
- Igazam lesz, és akkor megint én leszek az, aki kihúz a gödörből.
- Elismerem, hogy sokszor segítettél nekem. Elfogadom, hogy mindig megvédtél. Tudom, hogy sok olyan dolgot tettél meg nekem a hátam mögött, amire sosem kértelek. És azt is tudod, hogy szeretlek. Én vagyok az egyetlen idióta ezen a rohadt világon, akinek még számítasz valamit. És tudod sajnálom, hogy nem vettem észre, hogy ilyenné váltál. - mondom szomorkásan. - Jó pár évvel ezelőtt, amikor még kislány voltam, és elég naiv azt hittem, hogy miattam lettél ilyen. Nem tudod elhinni, hogy mennyire hibáztattam magam amiatt, amivé váltál. - mondom dühösen, rázúdítva az eddig elhallgatott dolgokat. Erről sosem beszéltem, senkinek sem …
- Hogy mi? - lepődik meg hirtelen.
- Te voltál a példaképem. Az egyetlen ember apun kívül, aki hitt bennem és nem nézett földönkívülinek. A francba is, emlékszel még, amikor anyám elkezdett ordítozni te pedig pillangóvá változtattad nekem? Amikor életre keltetted a kedvenc plüsskutyusomat, hogy ne érezzem magam egyedül? - hirtelen a dühtől, vagy talán a múlt miatt … nem is tudom, de könnyek jelennek meg a szemeimben, amiket hősiesen próbálok visszatartani. A meglepettség úgy sugárzik róla.
- Én .. sosem hittem volna …
- Oh, és ez még nem minden. Emlékszel még, mi volt, amikor bekerültél a Roxfortba, mit ígértem neked? A rohadt életbe, alig voltam 4 éves és tényleg komolyan mondtam, hogyha egyszer felnövök, akkor a feleséged akarok lenni. De te sosem hitted el, hogy én tényleg szerettelek. Sosem hitted, hogy téged is lehet szeretni és nézz magadra! Nézd meg mivé lettél! Egy megsavanyodott magányos gyilkos vagy, akinek sikerült elérnie, amit mindig is akart. Nézz körül, megvalósítottad, amit akartál! Saját hadsereged van! Az emberek rettegnek tőled és hatalmas vagy! De tudod mi a véleményem most rólad? Az, hogy gyengébb vagy, mint mindenki más! Feladtad a harcot a gonosz ellen, ami mindig is benned volt! Meghátráltál! És ez már nem az a kisfiú, aki mindig megnevetett és megvédett anyámtól. Ez már csak egy porhüvely. Úgyhogy nekem ne add elő, hogy te ugyanaz vagy Tom! Mert ez a Tom, akit ilyenkor mutatsz nekem, nem az, akit valaha szerettem. Csak egy álca, egy jelmez, amit miattam erőltetsz magadra. Hát tudod mit? Miattam ne tedd! Már réges-régen lemondtam rólad. - öntöm ki neki a szívem régi titkait.
- Ez … sokkolt. Én nem hittem, hogy te tényleg …
- Oh, igen, szerettelek. Talán minden másként alakult volna, ha nem változol meg, talán nem. De mindenképpen köszönettel tartozom neked, mert tudod neked köszönhetem Jamest. - rúgtam bele, amikor már a földön volt és ez volt a legerősebb rúgás, amit adhattam neki. - Neked köszönhetem, hogy találkoztam vele, és tudod ő képes arra, amire te sosem. Ő képes igazán boldoggá tenni. - mosolygok rá boldogan. Fürdőzöm a fájdalmában. Egy undorító mocskos szukának érzem magam, de élvezem a szenvedését. Szépen lassan az összes fájdalmat vissza fogja kapni, amit egyszer én kaptam tőle. És ha nem is ölhetem meg el fogom érni, hogy még jobban a pokolban érezze magát. Végre mindent a fejéhez vághattam. Elmondhattam, hogy mekkorát hibázott, amikor ezzé a szörnyeteggé vált, ami most. És ezzel nyilván sikerült feldühítenem, mert hirtelen a karom után kap és erősen egy fába döngöl. A gerincembe éles fájdalom villan, nem beszélve arról, amit az érintése okozott. A keze olyan hatással volt rám, mintha belenyúltam volna a 220-ba. Minden egyes idegvégzősedésemen átment az ereje, akár az áram. De nem azzal a kellemesebbik fájdalommal, ami szinte csak bizsergés, hanem ténylegesen úgy, mint a 220. Fájdalmat csikart ki minden idegvégzősélemből, amin fájdalmasan keresztül vágott. Úgy éreztem, hogy itt a vége. Képtelen vagyok menekülni. Szinte már belenyugodtam a tudatba, hogy nem fogok megmenekülni. De aztán megéreztem James erejét, újból, erősen. De ami meglepőbb, az az, hogy valahonnan a közelből sugárzik felém. Ez nyugalommal töltött el, de még mielőtt bármit is tehettem volna, mielőtt az erejéhez kapcsolódhattam volna Tom vágtató fájdalmas ereje alábbhagyott. Tűrhetővé vált. Ugyan a fájdalom még ott volt, de már tudtam normálisan érzékelni a külvilágot.
- Menj el, most! - sziszegi dühösen és hirtelen elengedi a karomat.
- Ne hidd, hogy csak így utasítgathatsz! - mondok ellent már csak zsigerszerűen is elfeledve a fájdalmat.
- Sosem tanulod meg, mikor kell elmenni egy harctérről. - mondja kicsit dorgáló hangon.
- Inkább kockáztatok, mint hogy gyávaságból elmenjek. Így jobban érzem magam, hogy nem én vagyok az első aki távozik. - mondom nyugalmat erőltetve magamra.
- Ez esetben én megyek el. De ezt a játszmát még nem játszottuk le Lily. - mondja búcsúzásként mielőtt elhopponál. Ezután várok pár percet, majd fennhangon szólok.
- Rohadt jól esik a bizalom. - mondom kicsit gunyorosan.
- Lily, mi csak aggódtunk. - mondja halkan, bocsánatkérően Mel.
- Megmondtam, hogy meg tudom magam védeni. - sóhajtok fel simulékonyan.
- Legalább már ezt is tudom. - néz szemembe James. Mire én óvatosan mosolygok rá.
- James, minden szavam igaz volt. De te vagy az akit igazán szeretek. - nézek rá komolyan és őszintén, mire ő bólint és egy lágy csókot lehelt ajkaimra, bár a csókban ott van a bánat egy apró csírája, de a bizalma örömmel és melegséggel tölt el.

32. Fejezet – Lighter oracle

Sziasztok!
Nem tudok mit hozzáfűzni, lassan kezdem tényleg elhinni, hogy magamnak írom ezt a blogot, mivel szinte egyáltalán nem kapok semmilyen visszajelzést :/ És ezt nagyon sajnálom :/
Minden esetre ha van kedvetek, akkor hallgassátok meg Eminemtől a Not afraid-et.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxo

 

„ Mi van akkor, ha a gonosz valójában nem is létezik? Ha csak az emberiség találta ki és a saját korlátainkon kívül nincs is mi ellen küzdeni. Ha csupán az akaratunk, a vágyaink és a választásaink harcolnak egymással.”
/Libba Bray/

Másnap korán reggel érkezett egy patrónus, hogy fél óra múlva megbeszélés lesz a Főhadiszálláson. Meglepetten néztem a szertefoszló patrónust, míg James fáradtan bújt hozzám.
- Nem hiszem el, hogy ilyen korán kell felébreszteni az embert. - morgolódik.
- Hát igen, ha reggel nem tudsz felkelni, talán este kéne aludnod. - mosolygok rá, mire már legalább arra méltat, hogy feltámaszkodik és a szemembe néz. Szemöldökét aranyosan, játékosan felhúzza.
- Ne nézz így rám! Igazam van! - nevetek.
- Te sem gondolod komolyan. - ölti ki rám a nyelvét.
- Oh, dehogyis nem! Sőt, hogy lásd, mennyire komolyan gondolom, ma este hazamegyek. - mondom komolyan. Mire ő azonnal éberen pislog és felpattan.
- Nem is vagyok olyan fáradt. - erre én felnevetek. Sosem nő fel, de így szeretem. Én is felkelek és magamra veszem a pólóját, hogy kellőképpen takarjon ahhoz, hogy kimehessek a szobából.
- Á-á, nem szép dolog hazudni. - nevetek és mielőtt bármit is mondhatna kimegyek a szobából és a fürdő felé veszem az irányt. Már majdnem a fürdőnél vagyok, amikor hirtelen hátulról magához ránt.
- Nem szép dolog egy álmos férfival ilyen csúnyán játszani. - morogja a nyakamba és elkezdi csókolgatni. Majd hirtelen maga felé fordít és az ajkaimra tapasztja az övét. Én pedig úgy kapok utána, mintha fennállna a lehetősége, hogy abbahagyja. De nem úgy nézett ki, mintha tényleg elválna tőlem. De persze nem teszi, hanem hátrálásra késztet és behátrálunk a fürdőbe. A keze a combomon simítja fel a pólóját, amikor egy nevetés hallatszik mellőlünk. James azonnal visszarántja a póló szegélyét és a hang irányába nézünk.
- Ugyan, nyugodtan folytassátok. - Sirius egy szál törülközőbe áll a zuhanyzónál
- Kösz Tapi. - mosolyog James azzal a perverz mosolyával, ami mocskos dolgokról árulkodik.
- Csak szeretnéd Sirius. - csóválom a fejem.
- Eddig se zavartattátok magatokat. - vigyorog kajánul.
- Na látod, ez az egyik ok, amikért haza akarok menni. Legalább ott van egy kis magánszférám. - morgolódom durcásan, mire kapok egy engesztelő puszit Jamestől.
- Siessetek, én is akarok zuhanyozni. - mondom és kimegyek gyors csinálok szendvicseket. Remus fitten és üdén ül le kávézni, amíg én gyors bedobok egy szenyát James átveszi a fürdőt Siriustól, én meg összeszedek pár ruhát és gyorsan rendbe szedem magam, miután James végzett. Hiper-szuper gyorsan készülődtem össze, de még így is a fiúknak kellett rám várniuk. De aztán indultunk is a főhadiszállásra, abba a kis romos viskóba. A Rend legtöbb tagja benn volt, de nyilván nem lehetett ott mindenki. Érdekes mód Rémszem ott volt, akink az Aurorságon kéne lennie, de nem csak rajta lepődtem meg, hanem apámon és a Potter szülőkön. Ők már régóta csak háttér kutatásokat végeznek a Rendnek. Döbbenten néztem végig a tagokon, de a többiek fiatalok voltak, a mi korosztályunk, akik harcolnak. Nem értettem miért kellett a szüleinket iderángatni. Albust vizslatom kérdően, de persze az öreget nem lehet kiszámítani. Pár perccel később helyet foglalunk a hatalmas tárgyaló asztalnál. Egyik végébe Albus, a másikba én. Mellém James ült és a többiek.
- Azért hívtalak titeket össze, hogy bemutassam az új kémünket. Mindenképpen fontosnak találtam, hogy tudjatok róla, most már tényleges kémünk van Voldemortnál. - mondja Albus és mintha büszkeség sugározna hangjából. Nem értem mi a lényeg. Egész idáig próbáltam áttörni Tom gondolatai védőpajzsot sikertelenül. Nyilván készül valamire, de ezzel nem jutunk előbbre. - A lényeg az, hogy Voldemort valami nagy dologra készül, lehet a Roxfortot vagy a Minisztéiumot támadja meg.
- Ha támad nem a Roxfort lesz az első számú célpontja. Elég nyilvánvaló, hogyha komolyan támadni akar, akkor a Misztérium lesz a cél, különben nem akarták volna annyira a tisztogatást. Remélte, hogy megbomlik a rendszer és nyugodtan támadhat. - fejtem ki én a véleményemet. - De szerintem másról van szó. - fejezem be a monológom.
- És miről? - kérdezi az egyik tag.
- Fogalmam sincs. De To … Voldemort ennél okosabb. Nem lepődnék meg, ha hamarabb tudott volna az intézkedésekről, minthogy helyreállítottuk volna a Minisztérium rendszerét. Így viszont kockázatos lenne támadnia, akármilyen erős hadserege van.
- Akkor mit gondolsz mire készül? - kérdezi egy női hang.
- Bebiztosítja a hatalmát, növeli a seregét, míg végül elég sokan lesznek ahhoz, hogy támadjon.
- Igen, ez biztos. - hallok egy szokatlanul ismerős hangot Albus mellől. A csuklya takarja arcát, de hangja elárulja. - Újra elindult varázslókat toborozni. És továbbfolytatja a muglik irtását.
- Perselus? Hogy a francba? Én azon törtem magam, hogy távol tudjalak tőle tartani, erre elkezdtél kémkedni? - csattanok fel.
- Bocsi Lily. - von vállat a talár alatt.
- Pipogyi? - döbben meg James és Sirius is.
- Pottyi te csak maradj kussban! - sziszegi Pers.
- Na jó, mielőtt kitör a megszokott vita! Először is ELVILEG mindhárman felnőtt férfiak vagytok, még ha ezzel általában vitatkoznék is … De ne viselkedjetek most már gyerekként, rendben? - sóhajtok fel, mint örök békítő.
- Visszatérve a tárgyra … azt szeretném, ha mindenki jobban figyelne, mint eddig bármikor és ha bármit megtud azonnal tudassa a tagokkal! Köszönöm. - mondta Albus, bár még pár percig ecsetelte a Tom ügyet … De miután elmentek mi maradtunk, a szüleinkkel és fiúkkal meg Mellel és Sophie-val együtt.
- Albus, azt hittem, elég pontosan elmondtam, hogy Tom mennyire titkolja a lépéseit, ezért nem kellett volna újra belekeverni Perselust!
- Perselus döntött így. - válaszol nyugodtan Albus.
- Albusnak igaza van, én akartam ezt elvállalni.
- De, miért? - fakadok ki. - Annyi ideig próbáltalak titokban tartani Tom elől, most meg szó szerint elmész hozzá beköszönni …
- Lily, aki halálfalónak állt, azt Voldemort egyszer megtalálja. Így legalább tudok nektek segíteni. - mondja nyugodt jeges hangon.
- Tudod, hogy kaphattál volna állást itt is, ha ennyire vissza akartál jönni Londonba. De mindegy!
- Lily, Perselus felnőtt férfi, így döntött, törődj bele. - mondja Albus komoly hangon, mire én vállat vonok, igaza van … - És másért akartam, hogy itt legyetek. Főleg te Lily. Perselusnak hála megtudtam, hogy Voldemort tud a jóslatokról. - néz rám, mire én megrántom a vállam.
- Igen, ezzel tisztában vagyok. - mondom nyugodt hangon.
- Mióta tudja? - kerekedik el Albus szeme.
- Nem tudom pontosan, de előbb tudott róla, mint mi. - mondom mintha az időjárásról beszélnénk.
- És ezt csak ilyen nyugodtan mondod? Ennyi éven keresztül tudtad és ennyit kockáztattál?! - akad fenn egy kicsit Albus.
- Nem értelek. - csóválom a fejem.
- Tudod, hogy ezen múlik minden!
- Ne dobálózzunk nagy szavakkal! Egyébként is meg tudom magam védeni nincs szükség arra, hogy hirtelen védelmi blokád alatt legyek, attól csak megőrülök. Eddig is meg tudtam magam védeni és ez után is meg tudom. - mondom komolyan.
- Nem bízhatjuk a véletlenre!
- Hát nem is bízom. - nevetek fel keserűen.
- Lily, egyszer fogadd el, a védelmet, csak pár évig. - próbál győzködni Albus.
- Pár hét alatt besokkollak. - nevetek fel.
- Várjunk csak! Több jóslat van? - kérdezi meg apu döbbenten. - Erről én miért nem tudok?
- Mert így is túlzottan aggódsz. - felelem lágyan.
- Ez nem válasz! Az apád vagyok! - csattan fel apa dühösen.
- Nos igen, épp ezért hívtalak ide. Jogotok van tudni róla. - szólal meg Albus.
- Na szép. Ez a cseszett jóslat rólam szól és te mondod meg, hogy joguk van tudni róla? - kérdezem dühösen, sosem beszéltem még így Albusszal ezért elönt a megbánás.
- Mondd, hogy nincs joguk hozzá. - válaszol nyugodtan, persze nem mondok semmit. - A jóslat nagyjából 70 éve keletkezett. De csak három éve találtunk rá. Sokkal tisztább képet ad, mint a másik … - mondja Albus. - A jóslat szerint Főnix és Mardekár leszármazottja képezi a váltást a két család között. Ő jelképezi az ellentétet és a kapcsolatot. A két család közötti erőviszonyok eldöntője, aki dönt jó és rossz között. - kezdi el mesélni Albus.
- Ezt mondta annak idején Főnix is. - néz komolyan James.
- Ahogy azt is, hogy vigyázzon a fiára, nem? Nos igen, az a fiú a döntése, akárhogy is fogant a fiú a döntés és elhatározás.
- Nem értem. - csóválja a fejét Mel.
- Na jó, nevesítsünk. - sóhajt fel Albus. - Szóval az egész azon múlik, hogy Lily-nek Griffendél vagy Mardekár ági gyereke születik … Vagyis a gyerek apja James lesz vagy Voldemort … - A megdöbbenés fullasztóan csapott le az asztal körül ülőkre, míg én az asztalon dobolok.
- Na látjátok ezért nem osztottam meg ezt veletek. - mondom nyugodt hangon.
- Ezért ölte meg … - mondja rekedten a dühtől és talán az aggodalomtól James.
- Igen. - sóhajok fel szomorúan. - Bár nem róla szólt a jóslat …
- Én ezt nem hiszem el. Ez annyira … morbid, te és Voldemort … - csóválja a fejét Sirius.
- Nem annyira, mint amennyire hangzik. - vonok vállat. - Persze Jamest szeretem, de Tom más … ő annyira más. Gonosz és veszélyes. Ő is Mardekár leszármazott. Az erőm és a vérem hozzáhúz. Akármennyire is próbálom Főnix erejét fenntartani magamban, nem tagadom, hogy néha Mardekár ereje tör fel. De ennek nincsen semmi jelentősége. Nekem mindig te leszel az egyetlen. - mosolygok nyugtatóan Jamesre.
- De akkor is fennáll a lehetőség, hogy Voldemort megerőszakol, mint Mardekár Főnixet … - említi meg Albus.
- Tom nem tenné. Gondolj bele, hányszor megtehette volna. Kiskoromban elszakíthatott volna a családomtól, olyanná tehetett volna, mint amilyen ő, és nem tette. Elhiszem, hogy naivnak tartotok, de azt lássuk be, hogy én állok hozzá a legközelebb, én voltam az egyetlen igaz barátja kiskorunkban. Ha nagyon nagy pácban voltam, akkor mindig kihúzott belőle.
- Erre nem építhetünk. - mondja komolyan Albus.
- Nem is kell ez az én életem és én vagyok érte felelős! Senki más nem szólhat bele, csak ha megkérem. És egyébként is meg tudom magam védeni, ki tudom játszani Tomot. - zártam le a beszélgetést. - És ha most megbocsájtotok van pár dolgom Shefieldben, az Aurorságon találkozunk. - köszönök el és egy csókot nyomok James ajkaira aztán tényleg megyek Shefieldbe.