![A Kígyó, a Főnix és az Oroszlán [ If you want to live, you won't want to know everything. ]](http://1.bp.blogspot.com/-upNLxqBJhZo/VAIzan7WPAI/AAAAAAAADbI/jyCwqacF1gg/s718/Fejl%25C3%25A9c3.2.jpg)
Sziasztok!
Szóval adott egy cuki kislány, egy Lily és egy Voldemort meg a csúfos múlt és egy segítő hős … na ebből mi sül ki?
Ha szeretitek hallgassátok meg hozzá a Király testvérektől az Untried c. számot. Nem tartozik a kedvenceim közé, de ez most úgy valahogy illik hozzá.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxo
Szóval adott egy cuki kislány, egy Lily és egy Voldemort meg a csúfos múlt és egy segítő hős … na ebből mi sül ki?
Ha szeretitek hallgassátok meg hozzá a Király testvérektől az Untried c. számot. Nem tartozik a kedvenceim közé, de ez most úgy valahogy illik hozzá.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxo
Az
anyákban van valami, ami alatta marad, és ami fölébe
is emelkedik a józan észnek. Az anyának ösztöne
van. A teremtés végtelen és kiszámíthatatlan
akarata él benne, és vezérli tetteit.
Éleslátással teljes elvakultság.
Victor Hugo
Victor Hugo
A
gondolataim üvöltve vetik fel fejüket. Csak Grace-nek
ne essen semmi baj, kérlek édes Merlin vagy bárki,
csak neki ne essen baj.
- Szia Lily. - szól jéghideg hangon ajkai fagyos mosolyra húzódnak, míg szemei a forró dühtől csillognak. Tekintete Grace-re talál, mire én azonnal elé állok és eltakarom őt Tomtól.
- Hello. Mizujs Drágám? - kérdezem negédesen mosolyogva.
- Nem mondták még neked, hogy a lopás bűn? - kérdezi nevetve, ami vidámnak tűnik, de én ismerem őt. Egyáltalán nem vidám, hanem dühös, nagyon ingerült. Ha nem lenne rám szüksége már rég holtan feküdnék a földön.
- Engem ne oktass ki Tom! Ennyi erővel, a gyilkolás minek számít? - gúnyolódom, de végig azon töröm a fejem, hogy a keresztlányomat hogyan juttatom ki innen. Bár megkértem volna Jamest, hogy mégis jöjjön velünk, vagy bárki mást! Akkor most Gracie nem lenne veszélyben. A francba is James, bár itt lennél! Ő az egyetlen, akire rámerném bízni Grace-t, amíg én lefoglalom Tomot. És persze pont most nincs itt.
- Tudod olyan szórakoztató tudsz lenni néha. - nevet tovább, de a hátamon is fel áll tőle a szőr.
- Tudom, sokan mondják. De figyu, mit szólnál, hogyha most szépen elsétálnánk innen és békén hagynál?
- Milyen szép is a remény.
- Hát igen, de te a rohadt éltbe sem fogsz megváltozni. - csóválom a fejem.
- Igazad van. Nem fogok. - vigyorog, amitől az emberi arca szinte már már gyengédnek látszik.
- Kár, pedig jó pasi lennél, ha nem törnél mindenki életére. Bár az is tény, hogy mindig a rossz fiúba zúgnak bele a csajok, velem az élne. - nevetek fel.
- Tényleg?
- Ja. De te egy parányit sem változol, amivel nem segíted elő, hogy a nők csak úgy hanyatt vessék magukat előtted, pedig hidd el, nem kell hozzá sok. Főleg nem a mai világban. - fintorgok.
- Ezt biztatásnak szántad? Vagy bírálatnak?
- Mindkettőnek.
- Jogos.
- Lily, menjünk. - húzogatja meg a ruhámat Grace, ezzel nem csak az én figyelmemet, de Tomét is magára vonja.
- Mindjárt megyünk, Kicsim, ne félj. - mondom lágy, nyugtató hangon, de nem kerüli el a figyelmem, hogy Tom közelebb araszolt hozzánk. Nekem nem kell több, azonnal kirántom a pálcám és rászegezem. - Ha egy lépéssel közelebb jössz támadok. - sziszegek a visszafojtott dühtől.
- Jujj, most megijedtem. - nevet fel hidegen.
- Nem ártana. - mondom szigorúan, a harag lángjai lobognak bennem. Inkább Vicky miatt, mint Grace miatt … Ő nem hallgat rám és tesz még egy lépést felém, én pedig szavamat betartva egy lefegyverző átkot küldök felé, amit ugyan azonnal véd, de a hatását megtette, ugyanis nem közeledik tovább. De ő korántsem olyan kedves és engedékeny, mint jómagam. Ő azonnal egy kábító átokkal indult, amit pár másodperces reakció idő után egy hátráltató bűbáj követ. Szerencsére felkészültem az azonnali támadásra, így ki tudtam védeni. De korántsem voltam nyugodt. Fohászkodtam, valami lehetőségért, hogy Grace-t kimenekítsem innen, és emiatt az erőm is kétségbeesetten öntött alakot körülöttem, egy gyönyörű vöröslő főnixmadár alakjában. Üzenetet kéne küldenem valakinek, de Jamesszel nem vagyunk olyan jó viszonyban, hogy az éjszaka kellős közepén egy patrónust küldjek, hogy jöjjön, ugyanakkor másokat pedig nem mernék belekeverni, félnék, hogy bajuk esik. James erős, erősebb, mint én, ereje vetekszik Toméval, ő lenne a legjobb választás. Őt nem támadhatná meg csak úgy … Veszek egy mély levegőt és próbálom kontrollálni az érzéseimet és megállítani magam abban, hogy segítséget kérjek tőle. Talán mindez csak büszkeség a részemről, de nagyobb a valószínűsége, hogy Jamest féltem, akár mennyire is el tudom hinni, hogy hatalmas ereje van, és már elő is tudja hívni, de irányítani még nehézkesen megy neki. Önerőből kell kijuttatnom innen Grace-t. Mégpedig gyorsan, mielőtt még Tom belerázódik. De egyedül nem küldhetek haza egy gyereket, még akkor se, ha haza hopponálhatnám. Így csak gondosan védem őt, a testemmel és a varázspajzsokkal. És támadtam, az erőmet fitogtattam, persze tök feleslegesen, az ő ereje legalább 10 szerese az enyémnek. Ha olyan taktikusan tudná használni már rég nem tudnék ellene harcolni. Teljesen leköt a támadás és a védekezés, így nem csoda, hogy azt sem veszem észre, hogy egyszer csak valaki. Hopponált a kihalt városrészbe. Rettenetesen figyelmetlen voltam, de túl sok erővel kellett hadonásznom, ahhoz, hogy legalább a látszólagos nyugalmam teljes legyen. Csak akkor vettem észre, hogy valami nem stimmel, amikor Tom érdeklődve nézett jobbra el mellettem, igazából nem nagyon foglalkoztam volna vele, mert a védőpajzs hátulról is védett, de amikor megéreztem az erejét, az összes levegő kiszorult a tüdőmből. Ismerős volt, csodálatosan ismerős, mégis idegen, olyan távoli, olyan édes, olyan hatalmas. Megfogok fulladni az erejének az elő hullámaitól. Kétségbeesetten kapkodom a levegőt, az erőm azonnal visszaszalad a testembe, menedéket kérve. De valami mégis vonzz hozzá, olyan hasonlóak.
- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra találkozunk. - szól jeges hangon Tom. Mégis hogy képes beszélni? Én majdnem megfulladok ő meg nyugodtan beszél, még ha gyorsabban lélegzik is. A francba de utálok én lenni a gyengébbik fél. A lábaim gyengén remegtek, alig bírtam megállni, de oldalra sandítottam és nem tévedtem. James állt ott, teljes valójában, talár volt rajta, de mezítláb volt, mintha sietett volna. Ki az, aki így siet, hogy cipőt sem vesz, amikor még ilyen hideg van? Teljesen megőrült? Érzem, hogy vissza kéne vágni Tomnak, de én még mindig küzdöttem a levegőért és próbáltam megérteni, hogy hogy a fészkes fenébe került ide? És hova sietett ennyire? Egyáltalán ennek van jelentősége? Nem annak kéne örülnöm, hogy itt van és nem azon agyalni, hogy miért? De igen, ez lenne a normális, engem mégis érdekel.
- Nem mondhatnám, hogy annyira hiányoztál. - válaszol neki James, hangja olyan jeges, amilyet tőle még nem is hallottam. Megszoktam Iantől vagy Tomtól, de tőle? Ő mindig melegen beszélt, azzal a barátságos és szerető éllel a hangjában. Hangjának jeges tőre a szívembe vájt. Az a késztetés fogott el, hogy most azonnal tennem kell valamit, csakhogy újra átvegye a jeges fuvallat helyét a meleg kisugárzása, de nem tettem semmit, csak kitartóan tartottam a körülöttünk lévő védőburkot. És most az egyszer úgy döntöttem, csöndben figyelem, hogy mi történik, nem szólok bele a nagyok játékába. Ez lesz a legjobb, miközben megpróbálom kiegyensúlyozni magam, megacélozni a bensőmet és az erőmet, és normálisan levegőhöz jutni. Grace szorosabban ölel kicsi karjaival, míg én óvatosan simogatom az egyik karját, de a pálcámat továbbra is a kezemben hagyom.
- Én a helyedben hálás lennék, már rég halott lennél, ha újra találkoztunk volna. - nevet ördögien Tom.
- Ugyan, nem gondolod, hogy el vagy szállva magadtól? - veti fel a tényt James, de hang színe nem változik.
- Potter, te még kisfiú vagy hozzám. Túl jóhiszemű és nemes lelkű … a legrosszabb párosítás. - vágja a szemébe, mint valami átkot ezt a két szót. Hiába nemes tulajdonságok ezek, de Tomnak igaza van. James a büdös életben nem tudna együtt élni azzal, amivel azonosulnia kéne ahhoz, hogy legyőzze őt. Ezt én is tudom, már az elejétől, talán épp ezért nem tárom fel előtte részletesen a sötét dolgaimat. Valószínűleg azokkal sem tudna együtt élni. De ezt csodálom benne.
- Lebecsülsz, márpedig ez igazán nem járja. Potter vagyok, ereimben Griffendél vére és ereje csorgadozik. - vág vissza halál nyugodtan.
- És olyan vak, mint az ősöd. Csak akkor veszed észre, hogy mennyit ártottál neki, amikor már réges-régen késő. - nevetett vidáman, míg bennem a düh újra felszikrázott. - Csak akkor vette komolyan Főnix gyanúját Mardekár iránt, amikor már késő volt, amikor Főnix megszenvedte az árát. És most itt vagy te. És még mindig nem veszed észre a fájdalmat Lily-n. És még te szeretted? - ironizál.
- Elég! Ebbe most ne keverd bele! - szikrázik fel az ingerültség hangjában. De nem csak a hangjában, hanem az erejében is, még veszedelmesen tornyosul körülötte és hullámzik, akár a tenger vihar idején.
- Már miért ne tenném? Nem a háta mögött beszélek, nem? Itt van ő is. Kérdezd csak meg tőle! Gyerünk Lily, mesélj csak neki, én ráérek. - mondja szinte már parancsolóan.
- Először is, nekem aztán ne mond meg, hogy mit mondjak, nem vagyok a pincsid! Másodszor pedig, menj a pokolba! Azt hiszed te csak sodródtál az árral? Tudatnám veled, hogy ugyanolyan szerves részed volt a tönkretételemben, mint Jamesnek. Úgyhogy pofa be és hallgass! - vágok vissza.
- Ugyan, ő sokkal többet ártott neked.
- Nem vitatkozom! Ez az én életem, azt hiszem el tudom dönteni, ki mennyit, mikor és hogyan ártott nekem!
- Lily? - hallom James hangját, melegebb, mint eddig, de nem az igazi.
- Ne most! Jelenleg ennél jobb dolgunk is van, nem gondolod?
- Oké, igazad van. - sóhajt fel helyeslően és közelebb lép hozzánk, a védőpajzsom széléhez, ahogy közelebb jött, újra elfog az érzés, ahogy az erőm egyszerre akar kitörni és elmenekülni még mélyebbre. Mély levegőt vettem, és kiterjesztettem rá a védővarázst, hogy közelebb jöjjön, ami még jobban növeli ezt az érzést. Bárcsak valaki meg tudna menteni, vagy legalább eldönteni, hogy mit csináljak. Olyan kecsesen mozog, mint ahogy szarvas alakban szokott, van benne valami felsőbbrendűség, valami uralkodói. Mellém áll, szembefordul Tommal, míg megfogja Grace egyik kezét, így a kislány elhúzódik tőlem, de én is megfogom a másik kezét.
- Valószínűleg még találkozunk Voldemort. Remélem minél később. - morogja James, aztán egyszer csak egy kis rántást veszek észre, ahogy hopponálunk. Egy régi ismerős hely bukkan fel szemeim előtt, egy legénylakás, London kellős közepén.
- Végre. - mondja durcásan Grace és lehuppan a kanapéra, mintha csak otthon, vagy nálam lennénk.
- Sajnálom Drágám. - simogatom meg az arcát lágyan és egy puszit nyomok a homlokára. - Okos kislány voltál. - mosolygok lágyan.
- Ki volt a bácsi? - kérdezi édes érdeklődő hangon.
- Egy nagyon csúnya, gonosz bácsi! De nincsen semmi baj, már vége. - mosolygok aztán Jameshez fordulok. - Köszönöm. - nézek meleg csoki szemeibe.
- Ugyan, semmiség volt, te is mindig megvédtél, most rajtam volt a sor. - válaszol lazán.
- De mégis hogy keveredtél oda? - vonom fel az egyik szemöldököm érdeklődve. - Már ha nem túl személyes kérdés.
- Épp lefeküdtem volna aludni, amikor meghallottalak.
- Meghallottál? - nézek rá értetlenkedve.
- Igen, hallottalak a fejemben, ahogy halkan arra kérsz, hogy segítsek, menjek oda. Gyorsan felvettem a talárom és már mentem is, nem tudom, hogyan jutottam oda, olyan volt, mintha te hopponáltál volna oda, de mégis én voltam. - von vállat.
- Jaa értem. - mondom elnyújtva, jelezve, hogy egy kukkot sem értek, mire ajkai mosolyra húzódnak.
- Ugyan már Lily, mindig is voltak furcsaságok kettőnk közt, ez ide vagy oda, már nem számít.
- Igazad lehet. - mosolygok én is. - És nem vagy semmi. Egész jól elő tudod már hívni az erődet, félelmetes.
- Köszönöm, büszke is vagyok rá. - nevet fel.
- Hát igen, jó tanárod volt. - húzom ki magam büszkén, nyelvet öltve rá.
- Igen, remek. - helyesel, pár percig egyikünk sem szól, de aztán ő töri meg a csendet. - Nem fogod elmondani, hogy Voldemort miről beszélt igaz? - kérdezi és én azonnal elkapom tekintetem az övéről és elnézek mellette.
- Nem, most biztos, hogy nem, egyszer talán. - felelem.
- Én is észrevettem, hogy változtál, Lily. Nem volt erre szükség, hogy ő is mondja. Tudom, hogy történt valami, ami sokkal jobban megviselt. - mondja halkan suttogva.
- Hagyjuk, ezt, jó? Késő van és eléggé fáradt vagy, meg Grace is már az lehet. - nézek a kislányra, aki már békésen szunyókál a kanapén. Kis híján felnevetek, de arra felébredne.
- Hát igen, ez látszik. - mosolyog James is. - Ha gondolod itt maradhattok éjszakára. Nem kell felébresztened, úgyis olyan aranyosan alszik. - mondja halkan, hogy ne ébressze fel és én átgondolom az ajánlatát. Egy éjszaka Jamesszel egy ágyban … de Grace is ott lesz. Vagyis nem történhet semmi sem. Nem lenne szívem felébreszteni, vagy csak vonzz a lehetőség, hogy egy ágyban aludjak Jamesszel?
- Okés, akkor maradnánk, ha nem zavarunk. - válaszolok végül.
- Dehogy zavartok!- vigyorog és óvatosan felemeli Gracie-t és beviszi a szobába, lefekteti az ágyra és egy fiókban kotorászik, elővesz egy fehér pólót és a kezembe nyomja. Nem kérdezek semmit sem, csak bevonulok a fürdőbe. Jártas vagyok itt, még régről. Ezenkívül ismerem Jamest s magamat is. Otthonosan mozgok náluk. Gyorsan lezuhanyzom felveszem James pólóját és visszamegyek a szobába. Egy szó nélkül megy ő is a fürdőbe, míg én elhelyezkedem az ágy egyik szélén, Grace mellett, James pedig ahogy visszatér egy szál pizsamanadrágban lefekszik Grace másik felére. Megtartva a köztünk lévő biztonságos távolságot. Jó éjt kívánunk egymásnak és mint akit fejbe vágtak már alszom is …
- Szia Lily. - szól jéghideg hangon ajkai fagyos mosolyra húzódnak, míg szemei a forró dühtől csillognak. Tekintete Grace-re talál, mire én azonnal elé állok és eltakarom őt Tomtól.
- Hello. Mizujs Drágám? - kérdezem negédesen mosolyogva.
- Nem mondták még neked, hogy a lopás bűn? - kérdezi nevetve, ami vidámnak tűnik, de én ismerem őt. Egyáltalán nem vidám, hanem dühös, nagyon ingerült. Ha nem lenne rám szüksége már rég holtan feküdnék a földön.
- Engem ne oktass ki Tom! Ennyi erővel, a gyilkolás minek számít? - gúnyolódom, de végig azon töröm a fejem, hogy a keresztlányomat hogyan juttatom ki innen. Bár megkértem volna Jamest, hogy mégis jöjjön velünk, vagy bárki mást! Akkor most Gracie nem lenne veszélyben. A francba is James, bár itt lennél! Ő az egyetlen, akire rámerném bízni Grace-t, amíg én lefoglalom Tomot. És persze pont most nincs itt.
- Tudod olyan szórakoztató tudsz lenni néha. - nevet tovább, de a hátamon is fel áll tőle a szőr.
- Tudom, sokan mondják. De figyu, mit szólnál, hogyha most szépen elsétálnánk innen és békén hagynál?
- Milyen szép is a remény.
- Hát igen, de te a rohadt éltbe sem fogsz megváltozni. - csóválom a fejem.
- Igazad van. Nem fogok. - vigyorog, amitől az emberi arca szinte már már gyengédnek látszik.
- Kár, pedig jó pasi lennél, ha nem törnél mindenki életére. Bár az is tény, hogy mindig a rossz fiúba zúgnak bele a csajok, velem az élne. - nevetek fel.
- Tényleg?
- Ja. De te egy parányit sem változol, amivel nem segíted elő, hogy a nők csak úgy hanyatt vessék magukat előtted, pedig hidd el, nem kell hozzá sok. Főleg nem a mai világban. - fintorgok.
- Ezt biztatásnak szántad? Vagy bírálatnak?
- Mindkettőnek.
- Jogos.
- Lily, menjünk. - húzogatja meg a ruhámat Grace, ezzel nem csak az én figyelmemet, de Tomét is magára vonja.
- Mindjárt megyünk, Kicsim, ne félj. - mondom lágy, nyugtató hangon, de nem kerüli el a figyelmem, hogy Tom közelebb araszolt hozzánk. Nekem nem kell több, azonnal kirántom a pálcám és rászegezem. - Ha egy lépéssel közelebb jössz támadok. - sziszegek a visszafojtott dühtől.
- Jujj, most megijedtem. - nevet fel hidegen.
- Nem ártana. - mondom szigorúan, a harag lángjai lobognak bennem. Inkább Vicky miatt, mint Grace miatt … Ő nem hallgat rám és tesz még egy lépést felém, én pedig szavamat betartva egy lefegyverző átkot küldök felé, amit ugyan azonnal véd, de a hatását megtette, ugyanis nem közeledik tovább. De ő korántsem olyan kedves és engedékeny, mint jómagam. Ő azonnal egy kábító átokkal indult, amit pár másodperces reakció idő után egy hátráltató bűbáj követ. Szerencsére felkészültem az azonnali támadásra, így ki tudtam védeni. De korántsem voltam nyugodt. Fohászkodtam, valami lehetőségért, hogy Grace-t kimenekítsem innen, és emiatt az erőm is kétségbeesetten öntött alakot körülöttem, egy gyönyörű vöröslő főnixmadár alakjában. Üzenetet kéne küldenem valakinek, de Jamesszel nem vagyunk olyan jó viszonyban, hogy az éjszaka kellős közepén egy patrónust küldjek, hogy jöjjön, ugyanakkor másokat pedig nem mernék belekeverni, félnék, hogy bajuk esik. James erős, erősebb, mint én, ereje vetekszik Toméval, ő lenne a legjobb választás. Őt nem támadhatná meg csak úgy … Veszek egy mély levegőt és próbálom kontrollálni az érzéseimet és megállítani magam abban, hogy segítséget kérjek tőle. Talán mindez csak büszkeség a részemről, de nagyobb a valószínűsége, hogy Jamest féltem, akár mennyire is el tudom hinni, hogy hatalmas ereje van, és már elő is tudja hívni, de irányítani még nehézkesen megy neki. Önerőből kell kijuttatnom innen Grace-t. Mégpedig gyorsan, mielőtt még Tom belerázódik. De egyedül nem küldhetek haza egy gyereket, még akkor se, ha haza hopponálhatnám. Így csak gondosan védem őt, a testemmel és a varázspajzsokkal. És támadtam, az erőmet fitogtattam, persze tök feleslegesen, az ő ereje legalább 10 szerese az enyémnek. Ha olyan taktikusan tudná használni már rég nem tudnék ellene harcolni. Teljesen leköt a támadás és a védekezés, így nem csoda, hogy azt sem veszem észre, hogy egyszer csak valaki. Hopponált a kihalt városrészbe. Rettenetesen figyelmetlen voltam, de túl sok erővel kellett hadonásznom, ahhoz, hogy legalább a látszólagos nyugalmam teljes legyen. Csak akkor vettem észre, hogy valami nem stimmel, amikor Tom érdeklődve nézett jobbra el mellettem, igazából nem nagyon foglalkoztam volna vele, mert a védőpajzs hátulról is védett, de amikor megéreztem az erejét, az összes levegő kiszorult a tüdőmből. Ismerős volt, csodálatosan ismerős, mégis idegen, olyan távoli, olyan édes, olyan hatalmas. Megfogok fulladni az erejének az elő hullámaitól. Kétségbeesetten kapkodom a levegőt, az erőm azonnal visszaszalad a testembe, menedéket kérve. De valami mégis vonzz hozzá, olyan hasonlóak.
- Nem hittem volna, hogy ilyen hamar újra találkozunk. - szól jeges hangon Tom. Mégis hogy képes beszélni? Én majdnem megfulladok ő meg nyugodtan beszél, még ha gyorsabban lélegzik is. A francba de utálok én lenni a gyengébbik fél. A lábaim gyengén remegtek, alig bírtam megállni, de oldalra sandítottam és nem tévedtem. James állt ott, teljes valójában, talár volt rajta, de mezítláb volt, mintha sietett volna. Ki az, aki így siet, hogy cipőt sem vesz, amikor még ilyen hideg van? Teljesen megőrült? Érzem, hogy vissza kéne vágni Tomnak, de én még mindig küzdöttem a levegőért és próbáltam megérteni, hogy hogy a fészkes fenébe került ide? És hova sietett ennyire? Egyáltalán ennek van jelentősége? Nem annak kéne örülnöm, hogy itt van és nem azon agyalni, hogy miért? De igen, ez lenne a normális, engem mégis érdekel.
- Nem mondhatnám, hogy annyira hiányoztál. - válaszol neki James, hangja olyan jeges, amilyet tőle még nem is hallottam. Megszoktam Iantől vagy Tomtól, de tőle? Ő mindig melegen beszélt, azzal a barátságos és szerető éllel a hangjában. Hangjának jeges tőre a szívembe vájt. Az a késztetés fogott el, hogy most azonnal tennem kell valamit, csakhogy újra átvegye a jeges fuvallat helyét a meleg kisugárzása, de nem tettem semmit, csak kitartóan tartottam a körülöttünk lévő védőburkot. És most az egyszer úgy döntöttem, csöndben figyelem, hogy mi történik, nem szólok bele a nagyok játékába. Ez lesz a legjobb, miközben megpróbálom kiegyensúlyozni magam, megacélozni a bensőmet és az erőmet, és normálisan levegőhöz jutni. Grace szorosabban ölel kicsi karjaival, míg én óvatosan simogatom az egyik karját, de a pálcámat továbbra is a kezemben hagyom.
- Én a helyedben hálás lennék, már rég halott lennél, ha újra találkoztunk volna. - nevet ördögien Tom.
- Ugyan, nem gondolod, hogy el vagy szállva magadtól? - veti fel a tényt James, de hang színe nem változik.
- Potter, te még kisfiú vagy hozzám. Túl jóhiszemű és nemes lelkű … a legrosszabb párosítás. - vágja a szemébe, mint valami átkot ezt a két szót. Hiába nemes tulajdonságok ezek, de Tomnak igaza van. James a büdös életben nem tudna együtt élni azzal, amivel azonosulnia kéne ahhoz, hogy legyőzze őt. Ezt én is tudom, már az elejétől, talán épp ezért nem tárom fel előtte részletesen a sötét dolgaimat. Valószínűleg azokkal sem tudna együtt élni. De ezt csodálom benne.
- Lebecsülsz, márpedig ez igazán nem járja. Potter vagyok, ereimben Griffendél vére és ereje csorgadozik. - vág vissza halál nyugodtan.
- És olyan vak, mint az ősöd. Csak akkor veszed észre, hogy mennyit ártottál neki, amikor már réges-régen késő. - nevetett vidáman, míg bennem a düh újra felszikrázott. - Csak akkor vette komolyan Főnix gyanúját Mardekár iránt, amikor már késő volt, amikor Főnix megszenvedte az árát. És most itt vagy te. És még mindig nem veszed észre a fájdalmat Lily-n. És még te szeretted? - ironizál.
- Elég! Ebbe most ne keverd bele! - szikrázik fel az ingerültség hangjában. De nem csak a hangjában, hanem az erejében is, még veszedelmesen tornyosul körülötte és hullámzik, akár a tenger vihar idején.
- Már miért ne tenném? Nem a háta mögött beszélek, nem? Itt van ő is. Kérdezd csak meg tőle! Gyerünk Lily, mesélj csak neki, én ráérek. - mondja szinte már parancsolóan.
- Először is, nekem aztán ne mond meg, hogy mit mondjak, nem vagyok a pincsid! Másodszor pedig, menj a pokolba! Azt hiszed te csak sodródtál az árral? Tudatnám veled, hogy ugyanolyan szerves részed volt a tönkretételemben, mint Jamesnek. Úgyhogy pofa be és hallgass! - vágok vissza.
- Ugyan, ő sokkal többet ártott neked.
- Nem vitatkozom! Ez az én életem, azt hiszem el tudom dönteni, ki mennyit, mikor és hogyan ártott nekem!
- Lily? - hallom James hangját, melegebb, mint eddig, de nem az igazi.
- Ne most! Jelenleg ennél jobb dolgunk is van, nem gondolod?
- Oké, igazad van. - sóhajt fel helyeslően és közelebb lép hozzánk, a védőpajzsom széléhez, ahogy közelebb jött, újra elfog az érzés, ahogy az erőm egyszerre akar kitörni és elmenekülni még mélyebbre. Mély levegőt vettem, és kiterjesztettem rá a védővarázst, hogy közelebb jöjjön, ami még jobban növeli ezt az érzést. Bárcsak valaki meg tudna menteni, vagy legalább eldönteni, hogy mit csináljak. Olyan kecsesen mozog, mint ahogy szarvas alakban szokott, van benne valami felsőbbrendűség, valami uralkodói. Mellém áll, szembefordul Tommal, míg megfogja Grace egyik kezét, így a kislány elhúzódik tőlem, de én is megfogom a másik kezét.
- Valószínűleg még találkozunk Voldemort. Remélem minél később. - morogja James, aztán egyszer csak egy kis rántást veszek észre, ahogy hopponálunk. Egy régi ismerős hely bukkan fel szemeim előtt, egy legénylakás, London kellős közepén.
- Végre. - mondja durcásan Grace és lehuppan a kanapéra, mintha csak otthon, vagy nálam lennénk.
- Sajnálom Drágám. - simogatom meg az arcát lágyan és egy puszit nyomok a homlokára. - Okos kislány voltál. - mosolygok lágyan.
- Ki volt a bácsi? - kérdezi édes érdeklődő hangon.
- Egy nagyon csúnya, gonosz bácsi! De nincsen semmi baj, már vége. - mosolygok aztán Jameshez fordulok. - Köszönöm. - nézek meleg csoki szemeibe.
- Ugyan, semmiség volt, te is mindig megvédtél, most rajtam volt a sor. - válaszol lazán.
- De mégis hogy keveredtél oda? - vonom fel az egyik szemöldököm érdeklődve. - Már ha nem túl személyes kérdés.
- Épp lefeküdtem volna aludni, amikor meghallottalak.
- Meghallottál? - nézek rá értetlenkedve.
- Igen, hallottalak a fejemben, ahogy halkan arra kérsz, hogy segítsek, menjek oda. Gyorsan felvettem a talárom és már mentem is, nem tudom, hogyan jutottam oda, olyan volt, mintha te hopponáltál volna oda, de mégis én voltam. - von vállat.
- Jaa értem. - mondom elnyújtva, jelezve, hogy egy kukkot sem értek, mire ajkai mosolyra húzódnak.
- Ugyan már Lily, mindig is voltak furcsaságok kettőnk közt, ez ide vagy oda, már nem számít.
- Igazad lehet. - mosolygok én is. - És nem vagy semmi. Egész jól elő tudod már hívni az erődet, félelmetes.
- Köszönöm, büszke is vagyok rá. - nevet fel.
- Hát igen, jó tanárod volt. - húzom ki magam büszkén, nyelvet öltve rá.
- Igen, remek. - helyesel, pár percig egyikünk sem szól, de aztán ő töri meg a csendet. - Nem fogod elmondani, hogy Voldemort miről beszélt igaz? - kérdezi és én azonnal elkapom tekintetem az övéről és elnézek mellette.
- Nem, most biztos, hogy nem, egyszer talán. - felelem.
- Én is észrevettem, hogy változtál, Lily. Nem volt erre szükség, hogy ő is mondja. Tudom, hogy történt valami, ami sokkal jobban megviselt. - mondja halkan suttogva.
- Hagyjuk, ezt, jó? Késő van és eléggé fáradt vagy, meg Grace is már az lehet. - nézek a kislányra, aki már békésen szunyókál a kanapén. Kis híján felnevetek, de arra felébredne.
- Hát igen, ez látszik. - mosolyog James is. - Ha gondolod itt maradhattok éjszakára. Nem kell felébresztened, úgyis olyan aranyosan alszik. - mondja halkan, hogy ne ébressze fel és én átgondolom az ajánlatát. Egy éjszaka Jamesszel egy ágyban … de Grace is ott lesz. Vagyis nem történhet semmi sem. Nem lenne szívem felébreszteni, vagy csak vonzz a lehetőség, hogy egy ágyban aludjak Jamesszel?
- Okés, akkor maradnánk, ha nem zavarunk. - válaszolok végül.
- Dehogy zavartok!- vigyorog és óvatosan felemeli Gracie-t és beviszi a szobába, lefekteti az ágyra és egy fiókban kotorászik, elővesz egy fehér pólót és a kezembe nyomja. Nem kérdezek semmit sem, csak bevonulok a fürdőbe. Jártas vagyok itt, még régről. Ezenkívül ismerem Jamest s magamat is. Otthonosan mozgok náluk. Gyorsan lezuhanyzom felveszem James pólóját és visszamegyek a szobába. Egy szó nélkül megy ő is a fürdőbe, míg én elhelyezkedem az ágy egyik szélén, Grace mellett, James pedig ahogy visszatér egy szál pizsamanadrágban lefekszik Grace másik felére. Megtartva a köztünk lévő biztonságos távolságot. Jó éjt kívánunk egymásnak és mint akit fejbe vágtak már alszom is …
