43.Fejezet -Pragnency is one thing what makes others worried

Sziasztok!
Elnézést a csúszásért, most kivételesen nem csak az én hibámból érkezett később a friss, ugyanis csütörtökön nem volt netem tegnap meg hát nem igen voltam itthon...
De most inkább a fejezetet olvassátok mint az én hülyeségeimet :D
Ajánlom ehhez a részhez Simple Plantől a Takemy hand c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

A gyerekvállalás életünk legnagyobb teljesítménye, és jelentősége messze meghaladja a mi életünket.
Tóth András

Mind örültek a hírnek, hogy hamarosan lesz egy kisbabánk, bár azt hiszem Melanie volt a leginkább feldobódva a hírtől, persze csak James után … A kis pocaklakó megértette velük, hogy miért történtek ezek a változások, bár utólag belegondolva még várhattam volna egy kicsit. Kiélvezhettem volna, hogy nem néz rám mindenki aggódó szemekkel és nem figyelik minden lépésemet, főleg azután, hogy Albus határozottan kijelentette, hogy úgy figyeljenek ránk, mint a szemük fényére. Ezzel a kijelentéssel, gyakorlatilag rájuk hozta a frász és egyszerűen nem tudom velük megértetni, hogy minden rendben van és én is tudok vigyázni magunkra. Még csak ma tudták meg a nagy hírt és máris úgy viselkednek velem, mint valami halálos beteggel. Bár a törődésük nagyon jól esett, de az aggodalmuk az őrület szélére kergetett. Így egy kicsit megnyugodtam, amikor kiküldetést kaptak, bár feléledt bennem a megszokott, egészséges aggodalom is. James mielőtt kitette volna a lábát az irodánkból tízszer megígértette velem, hogy akármi történjen nem hagyom el a Misztériumot. Így miután elmentek felkerestem Albust. Tudtam, hogy még itt lesz, mert mondta, hogy ma este utazik vissza Roxfortba. Ahogy megpillantottam őt itt, a Varázsbűn-üldözési Főosztályon, a Wizengamothoz vezető folyosón.
- Albus, ráérsz pár percre? - kérdezem nyugodtan, bocsánatkérően nézve a másik Wizengamot tagra, akivel beszélgetett.
- Megbocsájtasz Gordon? - néz a magas idős férfire Albus.
- Természetesen, ha ilyen szép ifjú hölgy kéri. - mosolyog kedvesen.
- Köszönöm szépen, ígérem nem rabolom el Albust. - mosolygok kedvesen. - De szeretnék négyszemközt beszélni veled...
- Gyere, lányom. - pillant rám kedvesen a félholdas szemüveg fölött. A folyosón vezetett végig, egy irodába, amit nyilván a Wizengamot tagjai használnak hébe-hóba. - Valami baj van Lily? - kérdezi kedvesen.
- Még hogy van-e valami baj,. - lepődök meg kérdésén. - Már hogy ne lenne! Nem kellett volna felhívnod a figyelmüket arra, hogy vigyázzanak ránk! - mondom kicsit túlságosan is dühösen.
- Lily, joguk van felkészülni rá.
- Felkészülni? Tudod mennyire aggódnak? James az aggodalomba én meg az idegességbe fogok beleőrülni!
- Ugyan, ne túlozz!
- Egyáltalán nem túlzok, ez az igazság!
- És még nem is sejtik, hogy mekkora veszély leselkedik majd rátok, ha kiderül, hogy terhes vagy …
- Albus, kérlek, ennél jobban ne ejtsd őket kétségbe! - kérem őt határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Lily, nem tesz jót, hogy mindent magad akarsz elintézni, most Jamesre és a többiekre is kell támaszkodnod!
- Idáig is támaszkodtam rájuk.
- Mégsem mondtad el nekik …
- Mert még mi sem vagyunk benne biztosak, csak találgatunk, ősi próféciákból indulunk ki, amik lehet, hogy csak valami elmebeteg őrültek agyszüleményei. Lehet, hogy egyáltalán nincs valóság alapjuk. Ráadásul ezt egyszer már elmeséltem nekik …
- De nem várhatod el tőlük, hogy összerakják a kirakós darabkáit, hogy minden egyes szavadra emlékezzenek, amik egyszer elhagyták a szádat.
- Albus, kérlek! Ne vitatkozzunk ezen megint! Hidd el, hogy most minden rendben lesz. Meg tudom védeni magunkat! Látod így is mennyi óvintézkedést vállaltam.
- Nem mondom, hogy nem tettél óvintézkedéseket, de még így sem vagytok teljes biztonságban.
- Ugyan már Albus, sosem hittem volna, hogy képes leszek lemondani a pozíciómról, arról, hogy részt vegyek a Tom elleni harcokban, hogy a bosszúmat folytassam. És most nézz rám! Elvállaltam a papírmunkát, amivel az őrületbe lehet kergetni! És még James kérésének is próbálok eleget tenni, hogy nem lépek ki, a biztonságot jelentő Misztériumból vagy az otthonunkból. Vagy ha mégis, akkor nem egyedül. Albus ez nekem már így is erősen súrolja a tűréshatáromat! És csakis a babáért teszem, nem másért.
- Azt hiszed, hogy nem tudom? Hogy nem tudjuk mind, hogy a születendő gyerekedért csinálod? Ugyan Lily. Mind nyugodtabbak lennénk, ha megnyugodnál és teljesen visszavonulnál a munkából a gyerek születéséig.
- Nem kell úgy bánni velem, mintha a halálomon lennék! Ugyanúgy tudok dolgozni, ahogy eddig tudtam, csupán most nem vállalok kockázatot a kiküldetésekkel. De ez már nekem így is nagy érvágás. Úgy érzem magam, mintha be lennék zárva.
- Tudom, hogy nehezen viseled, ha meg akarnak védeni és kihagynak a harcból, de próbálj meg belenyugodni.
- Én próbálok, de ez nem az én életfelfogásom. - sóhajtok fel lemondóan.
- Csak pár hónap...
- Kösz, most aztán sokkal jobb. - mondom picit morcosan. Eléggé kiszámíthatatlanok az érzéseim, szóval nem is lepődök meg, hogy a következő pillanatban majdnem elröhögtem magam saját magamon.
- Lily, van itt valami, amit még nem mondtam el … - kezd bele komolyan Albus, mire én érdeklődve nézek rá.
- Mi lenne az?
- Tudod az új jóstanár az iskolában …
- Igen hallottam róla. De ennek mi köze van bármihez is?
- Igazából nincs túl sok tehetsége a jósláshoz, viszont volt egy jóslata, ami igazi volt, ami belőle jött, valahonnan mélyről.
- Tök jó? - nézek rá kicsit bizonytalanul.
- Ez a jóslat rólatok szólt. Vagyis nem is igazán rólatok, hanem a babáról.
- Tessék? - lepődök meg. Hiszen még csak alig fogant meg! Bár ha úgy vesszük rólam is volt nagyjából ezer évvel ezelőtt egy jóslat.
- Pontosan.
- És miről szól a jóslat? - kérdezem eléggé aggodalmasan.
- Meg kell keresnetek Jamesszel, ha tudni akarjátok miről szól. - mondja nyugodtam.
- De … - ellenkeznék, vagyis inkább erősködnék, hogy mondj el.
- Nem tudom, én sem hallottam az egészet. - mondja komolyan. - És nem akarom, hogy Jamest kihagyd a baba ügyeiből!
- Nem állt szándékomban. - sóhajtok fel. Pontosan tudom, hogy neki is úgyannyira köze van a babánkhoz, mint nekem. Amíg a babáról van szó, mindent tudni fog.
- Most viszont vissza kell mennem, lassan kezdődik a következő gyűlés.
- Persze, persze. - mondom elmélyülve a gondolataimban.
- Vigyázz magatokra. - mondja búcsúzóan, és magamra hagy. Elmerülök az aggodalmamban, idáig nem aggódtam ennyire, de most, most rettegek. Egy ilyen jóslat sosem rejt sok jót magában. De akárhogy is lesz, a babát megóvom, ha kell magától az ördögtől is. Még egyszer nem élném túl, ha elvennék tőlem. Miközben ezen gondolkodom észre sem veszem, hogy kezem a hasamat simogatja, de nem, nem is a hasamat, hanem a kisbabámat. Ezzel az apró érintéssel nyugtattam magamat. Szükségem volt egy kis magányra, hogy összeszedjem magam és hogy megküzdjek ezzel a jóslattal, akármiről is szól. Nem tudom meddig voltam ott, nem tudom, hogy percekben vagy tízpercekben esetleg órában mérjem az időt. De nem is zavart. Legszívesebben elmenekülnék a papírmunka elől, de pontosan tudom, hogy még jó pár papírt át kell néznem és megcsinálni az Aurorság beosztását. De még így is elgondolkozva sétálok vissza az irodába. Ahogy benyitok meglepve tapasztalom, hogy a többiek már visszatértek, de elmosolyodom, hogy mind épségben visszatértek.
- Sziasztok. - mosolygok rájuk, elnyomva a negatív gondolataimat. - Minden rendben volt?
- Igen. - mosolyog James vidáman, mire én egy puszit nyomok a homlokára. - És te merre jártál Édesem?
- Albusszal beszéltem. - válaszoltam, és nagyjából eddig sikerült elszakadnom az aggodalmamtól a jóslat és a baba miatt.
- Miről beszéltetek? - kérdezi mélyen a szemembe nézve férjem.
- Majd megbeszéljük később, most be kell fejeznem a paparímunkát. - sóhajtottam fel és mentem az asztalomhoz.
- Kicsim? - hallom lágy hangját, amivel meg akar győzni. De most nem megy neki, csak megcsóválom fejem és a munkába vetem magam. Közben kitalálom, hogy mégis hogy tálaljam a jóslat dolgot Jamesnek, úgy, hogy ne ijesszem meg még ennél is jobban. De nem tudtam mit kitalálni, így amikor hazaértünk nem volt más választásom, mint egyszerűen rázúdítani a dolgot. Mire ő megdöbbent, és mire összeszedte magát egyetlen kérdés tört fel belőle, ami belőlem is.
- Miről szól a jóslat? - kérdi aggodalmasan.
- Nem tudom, de tudom hogy deríthetjük ki...
- Hogyan?
- Bízz bennem, holnap a munka után kiderítjük, rendben?

42.Fejezet - Happilier

Sziasztok!
Egy kis romantikus aranyos kis fejezet :D Remélem tetszeni fog nektek :D
Ha szeretitek hallgassátok meg hozzá Avriltől az I love you c. számot.
Jó olvasást!
Puszi
LilyV
xoxo

A jól működő kapcsolatok mindig magukban hordozzák a bocsánatkérés, megbocsájtás és kibékülés lehetőségét.
Gary Chapman

Végre újra egésznek éreztem magam, újra vele lelehettem, úgy éreztem a világ igazából a paradicsom és a háborúnak még csak egyetlen egy negatív gondolata sem jutott el hozzánk. Itt béke volt. Itt, nálunk, és ez fontosabb volt, mint minden más. Egyikünk sem szólt semmit,csak öleltük egymást és egymás szemében gyönyörködtünk. Megszűnt a pár napja szívembe költözött hiányérzet. Minden a helyére került.
- Biztos éhes vagy, nem vacsizunk? - kérdezem, mert az én gyomrom is már kaja után sóvárgott.
- Igazából majd éhen pusztulok, de semmi kedvem felkelni.
- Ha felhozom, akkor megfelel?
- Téged sem akarlak elengedni. - ölel szorosabban.
- Sietek. - nyomok egy gyors csókot az ajkaira. Aztán gyorsan megmelegítettem a vacsinkat és tálcára pakoltam őket. Pillanatnyi rosszullét kerülgetett, de szerencsére hamar elmúlt. Reméltem, hogyha kipihentem magam, akkor vége lesz ezeknek, de csupán hiú ábránd volt, nem több.
- Hümm fincsi illata van. - nyalja meg ajkát James, ahogy mellé érek. - Majd kilyukad a gyomrom. - néz éhes szemekkel.
- Érdekes, mégsem igen akartál vacsorázni eddig....
- Mert volt fontosabb dolgom is. - vigyorog azzal a megszokott Jameses mosolyával.
- Jajj te, megőrjítesz. - mosolygok rá.
- Mert te engem nem. - nevet fel.
- Naaa, még csak most békültünk ki, és máris vitatkozol, mi? - nézek rá megjátszva a durcát.
- Hát ami azt illeti, vannak jó dolgok a békülésben is.
- Ha így gondolod, akár el is mehetek...
- Nem így gondolom. - kapja el a kezem, mielőtt megmozdulnék. - Nem hinném, hogy bírnék megint három napot nélküled.
- Ez a hozzáállás már jobban tetszik. Nyomok egy gyors csókot ajkaira és a kajára vetjük magunkat. Mikor minden ételt elpusztítottunk újra kényelem be helyeztük magunkat és mielőtt még bármit is mondhattam volna James már egyenletesen szuszogott. A közelsége árasztotta magából a biztonságérzetet, és a nyugalmat, így nekem sem kellett sok és én is az igazak álmát aludtam. Viszont reggel, vagyis még inkább csak hajnal volt, amikor felébredtem, de James már nem volt sehol. Az órára néztem és megbizonyosodtam róla, hogy még túlságosan is korán van ahhoz, hogy elment volna a Minisztériumba, ráadásul még csak fel sem ébresztett. Csupán ezért tartom valószínűtlennek, hogy bárhova is ment volna és ahogy leérek a konyhába mégis bizonyosodom erről a gondolatomról. Hátulról úgy fest, mint aki épp reggelit készít, ez pedig eléggé szokatlan látvány. A konyha nem az ő területe, sőt azt hiszem a nászutunk óta nem is főzött vagy csinált bármiféle ételt.
- Jó reggelt. - bújok hozzá hátulról.
- Neked is Édesem. - fordul felém és nyom egy jó reggelt puszit a hajamba.
- Csak nem reggelit csinálsz? - pillantok a konyhapultra.
- Ne számíts valami nagy durranásra. - vigyorog.
- Oh, már ezért a reggeliért megérte kibírni ezt a pár napot. - mosolygok rá gonoszan.
- Igazából fel akartam vinni neked, de megelőztél. - néz rám durcásan, mintha ezzel megsértettem volna, olyan cuki volt így, hogy egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne pusziljam meg. Ezután leültünk az asztalhoz reggelizni, bár én nem sokat ettem, mert eléggé rosszul voltam, a gyomrom összeszorult és hányinger kerülgetett. - Kicsim, jól vagy? - kérdezi aggódva, mire nyugtató mosollyal arcomon nézek rá.
- Persze, minden rendben, miért?
- Sápadt vagy és azóta a rosszulléted óta aggódom miattad. - kulcsolja össze ujjainkat. - El kéne menned a Mungoba kivizsgáltatni magad. - mondja komolyan.
- Öhm, igazából erről akartam veled beszélni … - kezdtem volna bele végre a dologba, amikor egy őrült kezdett dörömbölni az ajtón, nem volt túl meglepő, hogy Sirius volt az. Lemondóan sóhajtottam. Sirius mindig tudta mikor kell ránk törnie, így szinte már meg se lepődtem.
- Nocsak Lily, hát hazajöttél? - néz rám kissé meglepetten.
- Kételkedtél benne, hogy visszajövök?
- Nem. De azt hittem tovább kínzod drága jó Ágas barátomat. - nevet fel és hátba veregeti Jamest.
- Komolyan, ilyen barátok mellett az embernek ellenségre sincs szüksége … - morgolódik James.
- Tudod, eléggé hallatszik a hangodon, és a morcosságodon, hogy keveset aludtál. - kacsint rám Sirius, de Jamesnek címezi a mondandóját.
- Hát igen, Siriusnak kivételesen igaza van. - mosolyok férjemre.
- Na szép, az ő pártján állsz, az enyém helyett? - szólal meg védekezően James.
- Ami igaz, az igaz Drágám. - vigyorgok rá. - De azt hiszem én felmegyek felöltözni. - nyomok egy gyors csókot James ajkára. Igazából csak azért akartam elszabadulni tőlük, mert egyre félőbb volt, hogy kijön belőlem minden, amit ettem. És ez sajnálatosan így is lett. Gyorsan összeszedtem magam, és próbáltam uralkodni a rosszullétemen, miután nagyjából összeszedtem magam, akkor felöltöztetem és visszamentem hozzájuk. Nem túl meglepően a fő téma a munka volt és a kviddics kupa jelenlegi állása … Én is szeretem a kviddicset, de nem igazán latolgatom a csapatok esélyeit, az a fiúk dolga … Én csak néhány megjegyzéssel szóltam a beszélgetésükbe, míg elpakoltam a konyhában, de nem tudtak túl sokáig beszélgetni, mivel menni kellett dolgozni, így James is összeszedte magát és együtt hopponáltunk be a Minisztériumba. A többiek jókedvűen köszöntöttek és örültek persze, hogy minden rendben van köztünk. Nem igazán volt ínyemre nézni, ahogy elmennek bevetésre és én nem mehetek velük, de most fontosabb dolgokra kell gondolnom. De amikor James egyedül jelent meg majdnem szívbajt kaptam, hogy hol vannak a többiek, de szerencsére még idejében megnyugtatott, hogy hamarosan jönnek ők is. Úgy gondoltam ki kell használni ezt a pár percet, amíg a többiek nem zavarnak és talán felvázolhatnám végre neki a helyzetet.
- Azt kezdtem volna el reggel mondani, hogy … - nézek rá komolyan, mire ő érdeklődve néz rám és elém sétál, biztatóan mosolyog, hogy mondjam csak. - Szóval voltam a Mungoban, ezért nem jöttem tegnap és ezért intéztük el, hogy te legyél a csapatvezetője, hogy nekem ne kelljen részt vennem a harcokban egy ideig.
- Kicsim, a frászt hozod rám, bökd már ki, hogy mi a bajod. - az aggodalom hamar elönti, komolyan sajnálom szegényt, van egy olyan érzésem, hogy ezzel kezdem kikészíteni az idegeit.
- Szóval én … - de mielőtt befejezhetném megjelennek a többiek, Abusszal kiegészülve, mire dühösen fújtatok egyet. - Az időzítésetek mindig ilyen rohadt jó. - morgolódok.
- Lily, mondd el. - erősködik James.
- De … - nem így akartam, hogy megtudja …
- Még nem mondta el neki? - lepődik meg Albus.
- Nem, mert mindig valaki megzavart. - mondom morcosan, amin Albus felnevet.
- Na akkor hajrá Lily. - mondja biztatóan Albus.
- Kösz, dobjunk a mély vízbe, mi? - sóhajtok fel.
- Na ne csigázz tovább! Mondd el végre, mi a baj. - fogja meg biztatóan a kezem James.
- Nem így akartam elmondani. Azt szerettem volna, ha te tudod meg először … Azért nem megyek veletek a küldetésekre és azért voltam rosszul, mert … babát várok. - mondtam végül mélyen James szemébe nézve. Senki sem szólt kínos csend települt az irodára, míg én kitartóan figyeltem James vonásait. Láttam, ahogy örömtől csillogó szemei a hasamra vándorolnak és az ajaki széles mosolyra húzódnak. Tudtam, hogy örülni fog, tudtam, mert ő mindig is babát szeretett volna, így a következő pillanatban örömmel ölelt át.

41. Fejezet – In peace

Sziasztok!
Sajnálom, hogy végül tényleg csúszás volt, akárhogy próbálkoztam a tegnapi napom eléggé zsúfolt volt és a mai sem volt sokkal könnyebb, de azért csak sikerült befejeznem :D
Egy aprócska változás történik a fejezet elején, majd a végén jön egy kis romantikus távolléttől meggyötört lány gondolatai ... :D
Aki szereti a romantikus számokat annak ajánlom Britney-től azEverytime c. számot.
Jó olvasást!
Puszi
LilyV
xoxo

 

"Téged választottalak, véglegesen és visszavonhatatlanul. Hogy örökre-e? Remélem. De egyszer már ígértem neked, hogy örökké, szóval azóta óvatos vagyok ezzel az óriási, rettentő ígérettel."Ruth Rendell

(James szemszöge)
Reggel épp ezért újult energiával keltem fel és felvillanyozva intéztem el a mindennapi dolgokat. Gyorsan ütöttem össze egy kis kaját. És reménykedve indultam munkába, jóval hamarabb, mint kellett volna, de Lily nem volt ott. Mégis bizakodó voltam, arra gondoltam, hogy még rengeteg ideje van beérni. Úgyhogy végig mosolyogtam, a bizonyosságtól, hogy ma végre láthatom a feleségem. Basszus ez aztán szánalmas. Fut végig a gondolataim között, amin hirtelen el is nevetem magam. De aztán úgy döntök, hogy értelmesebb dolgok után nézek, mint például a munka. Nem árthat, ha egy kicsit dolgozunk is … Főleg, hogy ennyi tennivaló van. Összeszedem magam, lenyugtatom magam és neki is látok a munkának. Persze, amíg egyedül vagyok nem sokra jutok, csupán papírmunkákat és szervezéssel kapcsolatos munkákat tudok ellátni. De így legalább ha kicsit is, de gyorsabban telik az idő, míg nem elkezdődik a műszak. Közben a többiek lassan mind megérkeznek, egyedül Lily nem. Az aggodalom azonnal magas hőfokon kezd lángolni bennem. Úgy volt, hogy ma már jön. Lehet,. Hogy rosszul gondoltam az este? Lehet, hogy még mindig haragszik és azért nem jön? Vagy talán mégis valami baja van? A tudatlanság a legrosszabb az ilyen helyzetekben. Egy órán keresztül keressük a helyünket, és kapunk kisebb küldetéseket, amelyek csupán egy-két halálfaló elfogásáról szólnak. Egyik sem túl nagy kihívás, de mégis valami. Mígnem ebédszünetben megjelenik Albus. Úgy tűnik mostanában sok dolga van a Misztériumban, bár ezen nincs mit csodálni.
- Sziasztok fiatalok. - mosolyog barátságosan, és persze mi is köszöntjük őt.
- Mi járatban itt Albus? - kérdezem kíváncsian.
- Jöttem, hogy tájékoztassalak tieteket az új felállásról. - mosolya vidám és hangja is erről tanúskodik, ezért bizakodva kíváncsiskodom tovább.
- Milyen felállásról?
- Nos James, mostantól te vagy a csapat vezetője. Gratulálok. - mosolyog rám régi igazgatóm, de ez a hír nem dob fel, hanem inkább még jobban elkeseredem.
- És Lily? - hangom terhes az aggodalomtól, ezt még a saját fülemet sem kerüli el.
- Oh, ne aggódj, rendben van. Mindössze ma még volt némi elintéznivalója, ezért nem tudott bejönni, de ha jól tudom holnap már jön. - mondja készségesen Albus, ezzel teljesen összezavarva.
- Ha minden rendben, akkor miért lettem, én a csapat vezető? - kérdezem értetlenkedve.
- Ez bonyolult dolog. - mosolyog Albus sejtelmesen. - Mondjuk úgy, neki most fontosabb dolga lesz, sokkal fontosabb.
- De Lily velünk fog dolgozni nem?
- Természetesen, ha bármilyen kérdésed van a kiküldetésekkel kapcsolatban akkor tudsz majd tőle tanácsot kérni, de amikor nincs itt, akkor Rémszem is szívesen segít majd neked megszokni az új feladatod. - hangja barátságos, megnyugtató.
- Azt hiszem nem értem, hogy miért. De természetesen számíthattok rám. - mondom nyugodtan, de még mindig nem értem, hogy Lily-t miért cserélték le és miért nem lehet ő a vezető ez nekem eléggé magas. A nap további részében szerencsére érdekesebb, veszélyesebb feladatokat is kaptunk, ahol Rémszemékkel dolgoztunk együtt. A nap végére teljesen kifáradtam, már nyoma sem volt a reggeli frissességemnek. Így amikor hazaértem már csak le akartam feküdni, ahhoz sem volt erőm, hogy összedobjak valamit de még ahhoz sem, hogy titokban meglátogassam Lily-t. Viszont amikor hazaértem döbbenten eszméletem fel, hogy a bentről, a házból fény árad. Azonnal a kezembe kaptam a pálcámat és úgy lopóztam be, mint valami betörő, hogy elkapjam az igazi betörőt...

(Lily szemszöge)
Minden zavaros volt, körülöttem. Aggodalommal teli, mégis boldog, csak egyetlen egy dolog hiányzott a teljes boldogságomhoz. Nem más, mint James. Bár örültem, hogy legalább apuékat biztonságban tudathatom arra az időre, amíg itt vagyok, de James hiánya rettenetes volt. Szörnyen éreztem magam nélküle, mégis büszke voltam ahhoz, hogy hazamenjek. Aztán amikor megjelent Albus hirtelen minden a feje tetejére állt. Hiába akartam visszamenni Jameshez, Albus csinált nekem programot … Igaz ezért nagyon hálás voltam neki, de akkor is. Olyan nyugtalan voltam Jamestől távol, hogy gyakorlatilag semmire sem tudtam teljesen figyelni és ez félelmetes, szédítő érzés volt. Az önfejűségemen nagy nehezen sikerült túljutnom és elhatároznom, hogy végre hazamegyek Jameshez, de addig még annyi mindent el kellett intéznem. El kellett érem, hogy Jamest kinevezzék csapat vezetőnek, hogy minden rendben legyen, bár az is igaz, hogy eléggé félek ekkora súlyt a vállára helyezni, de ez végül is csak egy átmeneti időszak. Miután beszéltem Albusszal arról, hogy egy kis időre James átveszi a helyem, majd jeleztem a Miniszternek és Rémszemnek is a dolgot, miszerint egyenlőre ki kell maradnom a harcokból, de átvállalom Rémszem összes papírmunkáját. Kész élmény lesz … Eddig is frászt kaptam a papírhalmazoktól, most meg még nagyobb halmazokat kapok. Remek. Ezek után még Shefieldbe is el kellett mennem, hogy ott is tudjak intézni pár dolgot. Bár az ottani dolgok nagy részével nem lesz ezután sem gondom. Mindenki irtó megértő volt velem, bár gyanítom, hogy a londoni minisztert Albus puhította meg. Mert hát lássuk be a kapcsolatunk azok után, hogy szembeszálltam vele a tisztogatás miatt, nem valami jó. De végül is sikerült mindent elintéznem, így végül este felé elköszöntem aputól és végre hazamentem, lemondva a büszkeségemről. Ugyan csak pár napig nem voltam itthon, mégis látszott a házon, hogy egy pasi lakik benne. Elmosatlan edények, szétszórt dolgok … Mosolyogva csóváltam a fejem és elkezdtem rendbe szedni a lakást, majd megcsináltam James kedvencét vacsira, amolyan bocsánat kérő, gyertyafényes vacsinak. Minden készen állt, én is felvettem egy szebb ruhát, már csak James hiányzott. Gondoltam, hogy sok dolguk van, mint eddig mindig, így nem lepődtem meg rajta, hogy nem jött még haza. Lekuporodtam a nappaliban az egyik fotelbe és elkezdtem olvasni, de aztán elálmosodtam és elaludtam. Furcsa zajra ébredtem fel, nem tudtam mi volt az, de tisztán hallottam, a bejárat felől. Azonnal felpattantam a fotelből, bár még kissé kába voltam. Fedezékként a fotel mögé kuporodtam és figyeltem a hangokra, amik még mind kísérték az illető mozgását. Hallottam, ahogy közeledik, nagyjából be tudtam azonosítani, hogy hol van, ezért gyorsan pattantam fel a fotel mögül és szegeztem rá a pálcám.
- Ex … - kezdtem volna a lefegyverzőbűbájt, amikor a tudatom felfogta ki is a betörő. Ő is rám szegezte a pálcáját. A döbbenet csak úgy áradt mindkettőnkből, ahogy szemtől szemben álltunk egymással. Azonnal leengedtük a pálcáinkat. És próbáltunk küzdeni a rajtunk eluralkodott döbbeneten és sokkon. Végül én szólalok meg először.
- Sajnálom, hogy így rád hoztam a frászt.
- Én is sajnálom. - mondja még mindig döbbenten. - De hogy kerülsz ide?
- Öhm, itt lakom? - kérdezem értetlenül.
- Akkor meg tudsz nekem bocsájtani? - kérdezi vigyorogva.
- Ha a szétválás, a távolság és Tom nem tudott minket elszakítani egymástól, akkor egy ilyen apró nézeteltérés sem fog. - mosolygok rá.
- Ennek örülök. - ölelt át és nyom egy csókot a fejemre.
- Én is. És nagyon sajnálom, hogy ennyire felkaptam a vizet, érthető, hogy aggódtál értem. - nézek rá bocsánat kérő szemekkel, mire ő elmosolyodik és végre megcsókol. Ajkaink találkozása kihozza belőlünk ezt a pár nap távollét hatását ránk nézve és egyre vadabban csókoljuk egymást. Be kell ismernem, azért létezik egyetlen jobb dolog a békülős vacsinál …

Kérlek titeket ! *-*

Sziasztok!
A Secrets of Edward and Bella c. blogommal részt veszek egy versenyen, ahol lehet szavazni, hogy kinek melyik blog tetszik ...
Ha tetszik a blogom, akkor légy szíves szavazz! :D
ITT TUDSZ SZAVAZNI!
Köszönöm szépen <3
Puszi <3
LilyV

40.Fejezet - Separation

Sziasztok!
Sajnálom a csúszást, de tegnap szalagavatón voltam, így esélyem sem volt feltenni a frisst. De most van és fel is teszem. Remélem senki sem fog megkövezni érte. :D
Aki kíváncsi, az hallgassa meg Pinktől a Try c. számot.
Jó olvasást!
Puszi
LilyV
xoxo

 

A világ tele van jó apákkal. Hogy miről ismerni fel őket? A jó apák azok, akik olyan rettenetesen hiányoznak, hogy távollétükben minden összeomlik. A jó apák azok, akik szeretnek, már jóval azelőtt, hogy megérkeznénk. A jó apák azok, akik keresésünkre indulnak, amikor nem leljük a hazavezető utat. Igen. A világ tele van jó apákkal. Született feleségek c. sorozat

 

(James szemszöge)
Döbbenten néztem feleségem után. Persze szoktunk veszekedni – melyik házaspár nem szokott? - de azért ez így elég durva volt. Nem értem mi a problémája. A francba is, csak aggódom érte és ezért így felkapja a vizet? Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugtassam magam azzal a tudattal, hogy bizonyára holnap kibékülünk majd és ez az egész csak a fáradtság miatt volt. Nincsen semmi komoly a háttérben. Ugyanakkor nem tehetek róla, hogy ennyire aggódom érte, még szép, hogy aggódom, a feleségem és szeretem. Végül vállat vontam, elköszöntem a többiektől és hazamentem, arra számítva, hogy Lily is otthon van. De tévedtem. Ó, mekkorát tévedtem. Nem volt otthon, nyoma sem volt. Ez volt az a momentum, amikor számomra elszabadult a pokol. Úgy éreztem a világ zsugorodik, én pedig darabokra esem. Aggodalommal ellepett szívvel észnél kezdtem keresni őt a környéken, az Misztérium környékén. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Ha tudtam volna, akkor először a szüleinél kerestem volna. Ha jól van, akkor máshova nem mehetett, mivel ha más nem is, Sirius szólt volna, ha visszament a kúriába. Még szerencse, hogy ez eszembe jutott, még ha ennyi időre is volt hozzá szükségem. Mennyi aggodalomtól megkíméltem volna magam, ha legelőször odamegyek. Mivel az Evans családi ház körül lévő Filedius-bűbáj titokgazdája vagyok, így természetesen teljesen nyugodtan be tudok jutni a házhoz. Látom, hogy Lily szobájában ég a villany. Megnyugszom, de mindenképpen meg akarok róla győződni, ezért becsöngettek. A nappaliban felkapcsolódik a villany, ahogy valaki jön ajtót nyitni. Sajnálatos módon nem Lily az …
- Jó estét Nick! - köszöntök neki.
- Már hajnalodik, de neked is, James. - sóhajt fel Lily apja.
- Azért jöttem … - kezdeném el.
- Tudom miért jöttél és akár mehetsz is fiam. - küld el kicsit mogorván.
- Lily, nincs itt? - kérdezem s újra feltöltődöm az aggodalom fényes fehér tüzével.
- De itt van. Biztonságban és nem rég sikerült végre elaludnia. - válaszolja Nick, amire hangosan kifújom a benntartott levegőt.
- Ez esetben bemehetnék? Szeretném látni a feleségem.
- Sajnálom, James. Úgy gondolom jobb, ha egy kicsit távolságot tartasz tőle.
- Nem engedsz be hozzá? - nevetek fel, reménykedve, hogy csak viccel. Lily rég túl van azon a koron, amikor az apja beleszólhat az életébe, főleg ilyen módon …
- Nem. Ismerem a lányom, James. Nincs jó passzban. Dönthetsz, hogy bemész hozzá és összevesztek, vagy vársz párnapot, míg lenyugszik és szent a béke. - von vállat komoly arccal Nick.
- Ezt nem mondhatod komolyan!
- Dehogynem! Épp ezért további szép éjszakát! - csapja az orromra az ajtót. Én pedig csak állok ott, mint valami idióta és egyszerűen nem tudom elhinni, hogy ez történik. Ez annyira irracionális, olyan elképzelhetetlen. Az apósom eltiltott a feleségemtől. Erre a gondolatra mint valami elmebeteg kezdek el röhögni. Ez nevetséges. Ez komolyan nevetséges. Mint valami rossz Romeó és Júlia történetben, annyi eltéréssel, hogy Júlia is távol akar lenni Romeótól. Miután egyre hisztérikusabb lettem, úgy döntöttem, hogy majd később visszajövök, de ha most nem érek haza, akkor összeesem. Még mindig idétlenül mosolyogtam magamban, amikor otthon bedőltem az ágyba. De most akármilyen fáradt voltam és lestrapált nem tudtam aludni. Az ágy túl nagy volt, hideg és üres. Hiányzott Lily és rettenetes volt ennyi idő után azzal a tudattal lefeküdni, hogy reggel nem lesz mellettem. Furcsa, idáig nem is éreztem, hogy még az eddig megszokottnál is jobban kötődöm hozzá, sőt nem is hittem, hogy ez egyáltalán lehetséges. Azt hittem, már megtanultam a leckét, hogy akkor szeretünk valakit, ha távol van tőlünk, de úgy érzem ez egyre gyötrőbb és gyötrőbb lesz. Alig pár szemhunyásnyit tudok aludni, de végül ugyanolyan fáradtan, ha nem fáradtabban, mint ahogy lefeküdtem, elkezdődik a napom. Szeretném Lily-t látni, legalább egy pillantásnyi időre, de hiába, sietnem kell az Aurorságra. Félkómásan trappolok be az irodánkba, ahol a többiek is ott vannak.
- Úgy látom nem sikerült kibékülnötök haver. - veregeti meg vállam Regulus, együtt érző hangon.
- Mi van Ágas, bekeményített az asszony? - nevet Sirius, mire tőlem egy elég mérges nézést kap, ami arra készteti, hogy hagyja abba a viccelődést.
- Hagyjuk, inkább dolgozzunk. - sóhajtok fel kimerülten. Rémszem segít irányítani a csapatot, és minden kiküldetés előtt ad némi instrukciókat, de ennél többet természetesen nem tehet. De úgy gondolom egész jól végre hajtjuk a feladatunkat. Azonban ebédidőben megjelent Albus. Nem számítottunk rá.
- Sziasztok! - köszönt az öreg, amit mi is viszonoztunk. - Nem tartanálak fel titeket sokáig, csak Lily-t keresem. Azt hiszem elég fontos lenne beszélnem vele.
- Nincs itt, szabadnapot vett ki. - válaszolok.
- Megfogadta amit tanácsoltam neki. Na ez aztán meglep. - mosolyog vidáman a bajusza alatt.
- Ezt el tudom hinni. - mosolygok én is, nejem makacsságára gondolva.
- Akkor otthon van? Tényleg életbe vágó dologról van szó. - erősködik.
- Nem, nincs otthon. - sóhajtok fel. - A szüleinél van.- mondom, mire a többiek is megdöbbennek, ilyenre még nem volt példa köztünk. Albus is kérdőn húzza fel egyik szemöldökét. - Kissé összevesztünk. - vonok vállat, mint aki nem törődik ezzel, pedig igenis törődöm, nagyon is. Erre Albus valamit motyog az orra alatt, de nem értem.
- Mit mondtál? - kérdezem érdeklődve. Miért van olyan érzésem, hogy Albus tud valamit, amit én nem? Na jó, ez igazából általánosság, de most Lily-ről van szó.
- Semmit, semmit. - legyint.
- Esetleg én nem tudok ebben segíteni? Úgy értem, amit Lily-vel akarsz megbeszélni?
- Nem. Csak Lily tud. - válaszol. - Úgyhogy most megyek is.
- Ha lehet csak akkor zavard, ha tényleg életbe vágó. Jó lenne, ha kipihenné magát. - szólok utána.
- Ez most életbevágó, bár lehet már Lily is sejti. - mondja sokat sejtető hangon, amiből én nem gondolok túl sok jóra. Ha este még nem jön haza, akkor meglátogatom, végül is erre találták fel az én jó kis láthatatlanná tévő köpenyem...
- Mondhattad volna, hogy ekkora gáz van … - szól dorgálóan húgom.
- Én sem tudtam róla amíg tegnap üresen nem találtam a házunkat … - sóhajtok fel.
- Akkor emeld meg a segged és menj el hozzájuk! - mondja komoly, szinte már fenyegető hangon Sophie.
- Azt hiszitek nem volt ott? De Nick tudtomra adta, hogy maradjak távol tőle egy kis ideig, jóformán kidobott.
- Hát ez nem túl jó. De mond csak mit csináltál James? - kérdezi érdeklődve Mel.
- Fogalmam sincs. - sóhajtok fel. - Az elmúlt időben voltak kisebb vitáink, mint tegnap, de egyik sem tűnt komolynak. - vonok vállat fáradtan.
- Lehet szabadnapot kéne neked is kienned. Egy-két napot együtt tudnátok tölteni, akkor biztos helyrerázódnának a dolgok.- ajánlja Sophie.
- Képtelenség lenne a mostani zűrzavarban. - sóhajtok fel.
- Ebben sajnos van ráció … - ért egyet Tapi.
- Köszönjük, Sirius, ott vagyunk, ahonnan indultunk … - szólja le Sophie.
- Ami igaz, az igaz … - védekezik Tappancs.
- Majd kitalálok valamit, nem kell, hogy ti is a mi problémáinkkal törődjetek. - sóhajtok fel, bekapva az utolsó falatot is. És visszamentem az irodába, összeszedni magam. Nem sokkal később a többiek is felszállingóztak. És persze folytattuk tovább a küldetések sorozatát. De amikor végre eljött a munka vége hazamentem és csalódottan néztem körbe a szobában, ami üresen állt, akárcsak a ház többi része. Így előhalásztam a láthatatlanntévő köpenyem. Már arra sem emlékszem, mikor használtam utoljára, hogy mikor kellett utoljára úgy belopakodnom Lily-hez, mint valami tolvaj … Persze ennek is meg van a szépsége, de Merlinre, Lily már a feleségem! Ez valahogy nem megy ki a fejemből, hogy úgy osonok be hozzá, mint régen … Meglepetésemre azonban nincs itt, nincs a szobájában, pedig már jócskán beesteledett, igaz ma a szokásoshoz képest hamar végeztünk, de így is már 10 óra elmúlt. De mivel ahogy felmásztam a szobájába láttam, hogy a nappaliban ég a villany, így tudom, hogy ott van. Amíg nem hallok zajt az ajtó elől, leülök az ágyra, de ahogy kattan a kilincs azonnal felpattanok. Lily az, arcán látom, hogy kipihentebb, de mégis olyan sápadt az arca, hogy nem tehetek róla, de aggódni kezdem érte, vagyis még mindig aggódom. De ajkain virító mosoly megnyugtat és fényt hoz a mai napomba, főleg, ahogy abban a kinyúlt, oroszlánkirályos pólójában az ágyába bújik. Olyan édes. Lehunyja szemét, már majdnem azt hiszem, hogy elaludt, amikor megfordul és újra és újra … Akármilyen szörnyűséges is ez tőlem, de mégis örömmel tölt el, hogy ő sem alszik valami jól nélkülem. Az oldalára gömbölyödik, a lábait felhúzza magához, picire húzza magát, de szeme már nyitva van. Ajkain mosoly virít, ahogy gyűrűjét nézegeti. Ez a látvány megnyugvással és boldogsággal tölt el. Tudom, hogy a szíve mélyén már egyáltalán nem haragszik rám. Végül nem sokkal később így alszik el, a gyűrűt nézve, mosolyogva. Bár legszívesebben mellébújnék, mégsem teszem, hanem hazamegyek és a még mindig túl nagy, túl üres és túl hideg ágyban hunyom le szemeimet, mégis meleg megnyugvással és azzal a tudattal, hogy nincs nagy gond Lily és köztem és hogy előreláthatólag minden hamar helyre fog rázódni, ráadásul holnap már találkozhatok is vele az Aurorságon... Ezekkel a gondolatokkal sokkal könnyebb elaludnom.