24. fejezet - He asked me what I would do for him. I said that I would do everything for him.

Sziasztok!
Sikerült, befejeztem a 24. fejezetet, amit bár kis csúszással, de ma fel tudok rakni :D
Elég sok mindenre fény fog derülni, de amire nem, azt is megtudhatjátok pár fejezettel később =P
Már maga a kép elég beszédes lesz . . . És a vége felé trágár kifejezések szerepelnek !
Egy szó, mint száz jó olvasást, és reméljük, hogy a nyár hátralévő része naposabb lesz xD
De a legfontosabb, hogy mi a véleményetek a törim alakulásáról :F
Szóval jó olvasást!
Puszi:
Zsó

Lehet, hogy a tüzet a férfiak találták fel, de arra a nők jöttek rá, hogyan kell játszani vele.

(James szemszöge)
Két rettenetes hét telt el, azóta a méz édes éjszaka után. Két hét szenvedéssel és fájdalommal. Az idő csak úgy vánszorgott, ez a két hét olyan volt, mint két év. A srácok próbáltak felvidítani, de nem sok sikerrel, így kigondolták, hogy szombat lévén elmegyünk egyet Roxmorts-ba. Most, hogy ezen gondolkodom kereken hat óra van. Igen REGGEL hat óra. Mostanában nem alszom túl jól, hiányzik az ágytársam. Ilyentájt még Remus is alszik, úgyhogy nincs jobb dolgom, mint gondolkodni. De nem akarok gondolkodni, mert a gondolatok egy újabb sebet ütnek a szívemen és a lelkemen. Így inkább magamra veszek valamit és elmegyek futni egyet, bár soha nem tartozott a kedvenc sportjaim közé, de már két napja láttam Lily-t futni, ő pedig jó ösztönzés nyújt nekem. Ilyenkor legalább láthatom őt. Amint elértem a Rengeteg kezdetéhez, ahol a bokrok takarásában felvettem az szarvas alakomat és körbe futottam a kastély területét s Lilyt kerestem, míg meg nem pillantottam őt, ahogy a Rengeteg belseje felé szalad, így én így nyomába szegődtem. És hátulról szemléltem életem értelmét, aki egy tisztáson megállt, ahol egy kicsit kifújta magát, majd lecsúszott egy fa tövébe. De valami nem stimmelt vele, valahogy más volt, mintha szenvedne, de nem voltam benne biztos, s hogy jobban szemügyre vehessem előrébb mentem, de sikerült felhívnom magamra a figyelmét. Ilyen pechet . . . De mikor rám nézett megbizonyosodtam arról, hogy tényleg szenved. És ez nekem még nagyobb fájdalmat okozott, el akartam feledtetni vele azt, ami elszomorítja, újra látni akartam azt a fényt a szemébe, mely már az első találkozásunknál felkeltette a figyelmemet.
- De gyönyörű szarvas vagy. - mondta s az arcán egy olyan mosoly terült szét, mely bárkit levenne a lábáról. Én pedig hátráltam pár lépést. - Ne félj tőlem, nem foglak bántani! - szólt kedves, lágy hangon, így mozdulatlan maradtam és figyeltem, ahogy közelít felém. Míg teljesen közel nem ért hozzám, míg az aprócska lágy kezei el nem kezdték simogatni a fejem, majd leült elém. - Tudod, nagyon emlékeztetsz valakire, valakire, akit szeretek. - valaki mást szeret, futott át az agyamon, szóval, ezért gondolta azt, amit gondolt. A fájdalom még perzselőbbé vált szívemben, de már csak mint várt látogatót fogadtam. - De te, nem lehetsz ő. Ő ilyenkor még mélyen alszik. - mosolyodott el fájdalmasan. - Ő a suli legjóképűbb pasija, és a legnagyobb bajkeverője is egyben. - nevette el magát. Na de várjunk csak! De hisz ez illik rám is. Zakatolt az agyamban. - Ezidáig még nem éreztem így senki iránt, mint iránta. Olyan furcsa, érzéseket kelt bennem, amit senki más nem tud. Mikor a közelemben van, úgy érzem, hogy megörülök, hogy nem érhetek hozzá, hogy nem mondhatom el neki, hogy mit érzek igazán, de közben a hasamban valami furcsa érzés keletkezik, mintha pillangók repkednének bennem. Mikor a szemembe néz, akkor eláll a lélegzetem, azoktól a gyönyörű csokoládészemektől. Ha rám pillant, akkor megszűnik körülöttem a világ, csak ő létezik és én, csak mi ketten. Mikor megérint, akkor fékezhetetlen tüzet érzek, mely azt suttogja: még, még. Őt akarom mindennél jobban, őt szeretem mindennél és mindenkinél jobban. - mindezt olyan átéléssel és érzelemmel mondta, amelyet még soha senkitől sem hallottam. - Ez az én pechem, pont abba szeretek bele, akibe nem kéne. Mondd, miért Pont Jamest kell szeretnem? - tekintett rám, mintha én tudnám a választ, de ahogy kimondta, hogy engem, igen engem szeret egyszerűen a szívem nem fájt tovább, csak mérhetetlen szerelem és boldogság öntött el. Csodás volt, át akartam változni, hogy elmondja, hogy én is így érzek, de ezt az ötletet hamar el is vetettem. Így csak néztem rá nagy szemekkel. - Persze, hogy is tudhatnád. - nevetett fel újra. - Köszönöm, hogy végighallgattál, ezt nem oszthattam meg senkivel. - meresztett hálás szemeket, én pedig megnyaltam az arcát. Nem tudom, hogy miért, csak úgy jött. Mire szerelmem csilingelő nevetésbe kezdett. - Tudod, ez nem szép dolog. - dorgált meg, majd egy puszit nyomott a fejemre. - Örülök, hogy találkoztunk. Remélem, még fogunk. Nagyon jó társaság voltál. - miután befejezte a hálálkodást visszaindult a kastélyba. Én még futottam pár kört, hogy megemésszem a most hallottakat. Ezután visszaváltoztam és feltrappoltam a szobánkba, ahol Remuson kívül mindenki aludt még, én pedig elordítottam magam.
- Lily szeret! - és vigyorogtam, mint a tejbe tök, míg egy párna nem talált pofán. - Na de hé! - szóltam rá a párna tulajdonosára.
- Szép volt öcskös. - dicsérte meg öccsét Tapi.
- Nem fair dolog, egy párnával az arcában köszönteni a boldog barátotokat nem? - kérdeztem.
- Nem fair, ha nem hajnal van. - magyarázkodott Peter, akit csodáltam, hogy felébredt.
- Jól van na, akkor csak aludjatok hétalvók. - mondtam nekik, majd leültem az ágyamra és valami elfoglaltság után nézelődtem. De szerencsémre helyet foglalt az ágyamon Remus is és kifaggatott arról, hogy hogyan jöttem rá, hogy szeret, én pedig beszámoltam minden apró részletről. Ezután még beszélgettünk kegy darabig, de azért 11 órakor felébresztettük a többiket, hogy azért az ebédről le ne maradjunk. Így még egy órára leértünk és szembe találkoztunk a lányokkal, akik valószínűleg a Nagy Teremből jöttek.
- Sziasztok! - köszöntünk, amit ők is viszonoztak. Lily azonban még mindig nem nézett a szemembe.
- Na mi az, sikerült felkelniük ő nagyságaiknak? - gúnyolódott Lily játékosan.
- Hát nagy nehézségek árán, de igen. - felelte Tappancs.
- Akkor jó étvágyat, mi most megyünk. - szólalt meg Katy. S tényleg tovább indultak . Ezt követően helyet foglaltunk és lassan megebédeltünk. Mikor mindannyian kényelmesen végeztünk, akkor felmentünk a klubhelyiségbe és megterveztük a ma esti programot. Viszonylag hamar eljutottunk eme megbeszélés végére, mi szerint először meglátogatjuk Zonko-t, majd tiszteletünket tesszük a Mézesfalás-ba, majd megnézzük a legújabb seprűket, és seprűápoló eszközöket, körebe sétáljunk Roxmorts-ot és még Madam Rosmertá-t is üdvözölni fogjuk. Végül azt is eldöntöttük, hogy vacsi után indulunk majd ki, és a Szellem Szállás felé fogunk menni. Így, ezt a megbeszélést befejezve elmentem egyet sétálni. Valahol a 2. emeleten voltam, amikor meghallottam a világ legszebb hangját, mely valakivel nagyban vitatkozott, így én odaszaladtam, ahonnan a hang szólt, s így észre vettem, ahogy Lily egy sráccal veszekszik.
- Hagyjál már végre békén! Nem fogod fel végre, hogy nem érdekelsz? - kiabált rá a kis szöszire, akinek a keze Lil derekán volt, az Én Lilym derekán. De, ahogy láttam a kezében pár könyv volt, s így nem tudta leszerelni a csávót.
- Ohh, nem nem. Most nincs itt a pasid, hogy megvédjen. - gügyögte Lily-nek, de az arca egyre közelebb került Lilyé-hez, én pedig kezdtem elveszteni a fejem.
- Ha jót akarsz, azonnal leveszed a mocskos kezed Lily-ről! - parancsoltam rá, eléggé dühösen. Ő pedig felém kapta fejét, de nem vártam meg, míg tesz valamit, hanem megízlelhette a jobb horgom, így a földön kötött ki. - Ha még egyszer egyetlen ujjal hozzámersz érni Lily-hez, azt nem úszod meg ilyen könnyen, érthető voltam? - emeltem fel a pulóverénél és a falnak nyomtam. - Kérdeztem valamit!
- Igen, értem. - dadogta. Így én elengedtem és ő rögtön kereket oldott. Én Szerelmemhez fordultam.
- Minden rendben? Nem bántott? - kérdeztem tőle. Ő egy pillanatra rám pillantott, majd gyorsan elnézett a fejem mellett.
- Igen, köszönöm hogy segítettél, de magam is elbírtam volna vele. - durcázott be.
- Nekem nem úgy tűnt. - motyogtam az orrom alatt, de mégis meghallotta.
- Nem szorultam rá a Nagy James Potter segítségére. Meg tudom magam védeni. - ordítozott. - És ha most őnagysága megbocsájt elmennék. - s úgy tett, ahogy mondta, míg én csak néztem utána.
- Ezt jól megcsináltad James Potter. - mondtam magamnak, majd felmentem a klubhelyiségbe a többiekhez. Csak belesüppedtem a kanapéba, s nem is figyelte arra, hogy miről beszélnek a srácok, mivel szemem és tudatom egy angyal csábította el. Csak őt néztem, ahogy a lányokkal beszélget valamiről. Azt sem tudom, hogy meddig nézhettem őt, csak akkor kaptam el tekintetem róla, amikor felment a hálójába a csajokat lent hagyva. S ez volt az a pillanat, amikor én is felmentem a szobánkba, ahol elővettem a TT ( Tekergők Térképe)-t és néztem azt a két lábnyomot, ami fölé az volt írva, hogy Lilian Evans. Csak bámultam a két pamacsra, ami Lily ágyán pihent legalábbis az emlékezetem és a térkép szerint. Majd újból útnak indul s összegyűjti a szobatársait, majd lemennek a Nagy Terembe. Ezt követően a térképet a zsebembe rejtettem, míg a köpenyt a kezemben vittem, és még egy kabátot is vittem magammal, ha már az idő így decemberben már nem olyan kellemes nélküle. Még bevártam a többieket, majd lementünk végre vacsizni. A csajok még ott voltak, így csatlakoztunk hozzájuk. Lily még mindig nem nézett a szemembe és csak akkor szólt hozzám, ha nagyon muszáj volt. Miután mindannyian kényelmesen elfogyasztottuk a választott ételünket a srácokkal elmentünk „sétálni” vagyis elmentünk a fúriafűzhöz és kisétáltunk az iskolaterületéről. És végig látogattuk az előre megbeszélt helyeket. Míg nem olyanokkal találkoztunk Roxmorts utcáin, akikkel sosem gondoltuk volna.
- Hát ti meg mi a fészkes fenét kerestek itt ilyenkor, ráadásul egyedül? - kérdeztem kissé ingerületen a húgomat. Igen, a húgomat, aki a barátnőivel kiszökött szombaton Roxfort-ból, amikor nincs is roxmorti hétvége. De még valami szemet szúrt, mégpedig az, hogy Lily nem volt velük.
- Kijöttünk egyet lazítani, először bulizni akartunk, de végül Lily nem akart jönni, úgyhogy inkább csak kicsit körülnéztünk. És hogy ha nem tűnt volna fel drága bátyuskám, nem egyedül vagyok. - magyarázta el a helyzetet.
- Tudjátok, hogy milyen időket élünk, szerintem már eleget hallottunk Voldemort-ról nem? - faggattam őket tovább.
- Túl sokat is. - motyogta Reg, de nem fordítottam nagy figyelmet neki.
- Igen, eleget hallottunk róla, de nem gondolod James, hogy arról tudnánk, ha csak Roxmorts közelében lenne? Amilyen hírfolyások vannak . . . - magyarázkodott Kate.
- Mit szólnátok, ha együtt mennénk tovább? - próbált kielégítő megoldást adni Reg. Amibe a lányok bele is egyeztek. Így együtt folytattuk az utunkat, de a lányok társasága miatt inkább kihagytuk a „buli van srácok rúgjunk be” részt. A csajokkal még visszamentünk a Mézesfalás-ba, de utána beültünk Madam Rosmertá-hoz egy-két vajsörre meg Lángnyelv Whiskey-re. S mivel egyikünk sem akart egyenesen visszamenni, ezért az erdőben sétáltunk vissza a kastély felé, de bár ne tettük volna . . . 

(Lily szemszöge)

Ez a nap is pont úgy kezdődött, mint a többi, a korai keléssel, a gondolataim terhével. Olyan szörnyű, mikor az emlékek, a tettek és a múlt fájdalmai széthasítják a szíved. De próbáltam elnyomni ezt az érzést, ezért feltápászkodtam és megindultam a fürdő felé. Ahol félórán keresztül folyattam magamra a meleg vizet. Majd kilépve a zuhany alól és lassan kezdtem el magamról letörölni az apró vízcseppeket és magamra vettem még valamilyen ruhát, igazából nem is nagyon néztem meg, hogy mit, csak magamra vettem, mert kényelmes volt, és meleg, végül is télen ez a fő szempont nem de? De akármennyire elnyújtottam a készülődést, még így is túl korán végeztem. Ezért, elmentem futni, mint ahogy mostanában mindig . . . végül is ezzel a saját magamnak teszek jót. A kondíciómat javítom, ami jót tesz a kviddics meccseken nyújtott formámhoz, és még ráadásul friss levegőn is vagyok, ami meg magában jót tesz az egészségnek. Kigondolta volna, hogy ennyi mindenre jó a futás ? Egy kis idő múlva, mikor már kicsit pihenni akartam megkerestem a kedvenc helyem, ami egy rét volt, a Rengetegben. Nem olyan régen fedeztem fel, de imádtam itt lenni. Bár nem volt sem szép, sem nagy, bokrok és fák övezték, melyek sötétítették s óvták. De valahogy mégis szerettem. Magam sem tudom, hogy miért, talán azért, mert magamat láttam a rétben. Sötét, melyen kevés fény jut be, de a fény mégis küzd a sötéttel. Ezen gondolkodván, valami zajt hallottam meg, a velem szemben lévő bokorból, így odakaptam a szemem, s egy gyönyörű szarvast láttam, meg, akinek a szeme olyan csoki barna volt, mint Jamesé. De valahogy tudtam, hogy ez nem lehet ő, hiszen ő a nagy alvó s még korán van.
- De gyönyörű szarvas vagy. - mondtam és magam sem tudom miért, de mosolyogtam rá, talán azért, hogy bízzon bennem, vagy csak mert úgy éreztem, hogy mosolyognom kell. Azonban arra nem számítottam, hogy a szarvas megijed tőlem, pedig számítanom kellett volna rá, hisz az ilyen állatok nagyon félénkek . - Ne félj tőlem, nem foglak bántani! - mondtam neki, mintha értené, hogy mit mondtam. De nem számított, azt akartam, hogy maradjon, de nem tudom, hogy miért. Mostanában annyi miért merül fel, amire nem találok választ. Szörnyű. De talán ez a szépséges állat megállt, mintha mégis értett volna. Így én erre felbátorodva lassan közelítettem felé, mikor odaértem hozzá elkezdtem simogatni a buksiját és leültem hozzá, miközben nem hagytam abba, az eddigi tevékenységem. - Tudod, nagyon emlékeztetsz valakire, valakire, akit szeretek. - kezdtem el magyarázni neki. - De te, nem lehetsz ő. Ő ilyenkor még mélyen alszik. - ajkaim felfelé gördültek, hogy egy szarvasnak magyarázok, de sosem voltam komplett, ezért már nem érdekelt annyira. És elkezdtem neki mesélni, kiadni magamból mindent, hisz ezt nem tehettem meg senkivel, mert a csajok nem értenék, hogy miért tettem, bátyót pedig nem akartam az én bajommal terhelni, bár sokszor próbált vigasztalni, ami jól esett. - Ő a suli legjóképűbb pasija, és a legnagyobb bajkeverője is egyben. - nevettem fel, azokra a csínyekre gondolva, amit annak idején elkövettek a Tekergőkkel, s amit a mai napig tesznek. - Ezidáig még nem éreztem így senki iránt, mint iránta. Olyan furcsa, érzéseket kelt bennem, amit senki más nem tud. . . - és mondtam neki, minden a nyakára zúdítva, persze tisztában voltam azzal, hogy nem szól semmit sem, hisz hogy tudna? Kiöntöttem a szívem egy ártatlan kis állatnak. - Persze, hogy is tudhatnád. - nevetett fel mondandóm végén. - Köszönöm, hogy végighallgattál, ezt nem oszthattam meg senkivel. - köszöntem meg neki, hogy végig hallgatott, s tényleg hálás voltam neki. És ez a kis aranyos meg arcon nyalt. Olyan édes volt. Ezzel elérve, hogy teljes szívemből nevesek, újra. - Tudod, ez nem szép dolog. - oktattam ki játékosan s hálám jeléül én is egy puszit nyomtam a feje búbjára. - Örülök, hogy találkoztunk. Remélem, még fogunk. Nagyon jó társaság voltál. - köszöntem el tőle s most már a kastély felé vettem utamat. És kicsit boldog voltam, hogy valakivel megoszthattam az érzéseimet. Ezek után visszamentem a csajokhoz és elkezdtem megírni a háziaimat. S a lányok lassan ébredezni kezdtek, és délig el is sikerült készülniük, ennek pedig nagyon örültem, mert már kilyukad a hasam. De mondjuk én voltam hülye, hogy nem mentem le a konyhára kajáért. Na de most már mindegy. Így mikor leértünk én megtöltöttem a már morgolódó pocim és visszaindultunk a klubhelyiségbe, de sajnos sikerült összefutnunk a fiúkkal. Én tovább folytattam, Az Akármit Tehetsz, Nem Nézek A Szemedbe James Potter „játékomat”, de azért köszöntem, akárcsak a többiek s még játszottam egy kicsit, hogy lássák, hogy semmi bajom.
- Na mi az, sikerült felkelniük ő nagyságaiknak? - szólaltam meg.
- Hát nagy nehézségek árán, de igen. - felelte Sirius.
- Akkor jó étvágyat, mi most megyünk. - köszönt el Katy. Majd megindultunk vissza. És éppen azt beszélték meg a lányok, hogy hova mennek ma, mivel bulizni akartak. Nekem viszont semmi kedvem nem volt hozzá, ezért bár győzködtek, de én fenntartottam az álláspontom. Így végül csak ők mennek, s csak körülnézni, kikötötték viszont, hogy a következő buliba én is megyek. Én pedig beleegyeztem. Mivel a lányoknak csak a banya -féle utat mutattam meg, a titkos kijáratok közül, hogy ne szerezhessenek tudomást Remusról, így azon mennek, és jönnek vissza. Én meg eléggé aggódtam értük, mert nem éppen veszélytelen ez a kis kiruccanás, ezért megtiltottam, igen Én, Lily Evans megtiltottam nekik, hogy a Rengetegbe bemerészkedjenek. És reméltem, hogy megfogadják a kérésemet, mert ha tudomást szerzek arról, hogy nem, akkor alapos fejmosást kapnak, az biztos. Mikor ezt megbeszéltük, eldöntöttem, hogy veszek ki pár könyvet a könyvtárból, mert jó párat kiolvastam mostanában, és kell egy a mágia történet esszémhez. Így én célba vettem a könyvtárat, ahonnan öt, elég vaskos könyvvel távoztam. Nyugodtan sétáltam vissza, amikor találkoztam Timmel egy Hollóhátas sráccal, aki állítólag belém van zúgva. És épp erről tartott nekem kiselőadást, miközben a keze a derekamra tévedt, és ekkor szakadt el bennem az a bizonyos cérna.
- Hagyjál már végre békén! Nem fogod fel végre, hogy nem érdekelsz? - ordítottam le azt a hülye szőke fejét.
- Ohh, nem nem. Most nincs itt a pasid, hogy megvédjen. - gügyögte nekem és az arca elkezdett közeledni, az enyémhez. De ezen a pasis dolgon eléggé bedühödtem és épp azon voltam, hogy móresre tanítsam, de ekkor meghallottam James hangját, ahogy dühösen közbe szól.
- Ha jót akarsz, azonnal leveszed a mocskos kezed Lily-ről! - erre pedig Timothy felé fordította a fejét, s én is megláttam a szemében az eszeveszett dühöt, amit érezhetett. Majd James egy jó nagyot lekevert neki, aminek következtében a földön kötött ki. - Ha még egyszer egyetlen ujjal hozzámersz érni Lily-hez, azt nem úszod meg ilyen könnyen, érthető voltam? - s a pulóverénél fogva a falnak nyomta. - Kérdeztem valamit!
- Igen, értem. - dadogta, ezért elengedte, így az a gyáva féreg rögtön elrohant innen. James pedig felém fordult.
- Minden rendben? Nem bántott? - érdeklődött, kissé aggodalmasan, s én egy pillanatra a szemébe néztem, de utána gyorsan elkaptam s egy pontot néztem a falon.
- Igen, köszönöm hogy segítettél, de magam is elbírtam volna vele. - köszöntem meg, bár kissé hisztisen, mert már tényleg elegem volt mindenből.
- Nekem nem úgy tűnt. - jegyezte meg halkan, de én meghallottam, amire úgy tűnik nem számított.
- Nem szorultam rá a Nagy James Potter segítségére. Meg tudom magam védeni. - kiabáltam vele. - És ha most őnagysága megbocsájt elmennék. - és én végre tényleg elindultam, először felvittem a könyveket az ágyamra, majd lementem a csajokhoz. És épp arról beszélgettünk, hogy ki hol fog karácsonyozni, nem tudom, hogy hogy jött szóba, pedig még azért van még hátra jó pár nap a téli szünetig. Mindannyian otthon fogunk karácsonyozni, vagyis én már az én saját otthonomban, amit a drágalátos nagyanyámtól kaptam, örökségként, pedig még meg sem halt (sajnos). Persze sajnos az anyám és a nővérem is ott lesz. De még valamit tudtam, amit Mel még nem is sejthetett a karácsonyukkal kapcsolatban . . . mikor már a lányok visszatértek a ma este további tervezéséhez én felmentem a szobánkba és elkezdtem olvasni az egyik újonnan kivett könyvet, aminek segítségével sikerült megírnom az esszémet is. Mikor ezzel, és az összes feladott feladattal végeztem a hasam megkordult, ezzel figyelmeztetve engem arra, hogy vacsoraidő van. Mikor már elpakoltam, lementem és begyűjtöttem a többieket és végre elindultunk megtölteni a hasikámat, ami olyan okos, hogy figyelmeztetni gazdáját az étkezésre. Lent megtöltöttük a hasunkat, majd még felmentünk és a többiek felöltöztek, majd útnak indultak. Én pedig elhelyezkedtem újra az ágyamon és különféle bűbájokat és átkokat valamint ellen átkokat tanulta, míg kissé el nem álmosodtam, amit nem is csodálok, mostanában nemigen tudtam aludni, csak pár órákat. Így elhelyezkedtem az ágyon, úgy ahogy voltam ruhástól és elaludtam. Békés és nyugodt álmom volt, mindaddig, míg meg láttam Őt. És hogy a lányok és a fiúk egyaránt az erdőben vannak, pár halálfalóval. S hogy Ő is oda fog menni. Erre persze rögtön felébredtem. S intézkedni kezdtem. Kipattantam az ágyból, s elküldtem három patrónusban az üzenetet Matt-nek, Mike-nak, és Marknak, mivel nem tudtam, hogy együtt vannak-e.

Halálfalók támadják meg a Tekergőket és a barátnőimet. Siessetek, én is indulok. Szóljatok még valakinek. 9-en vannak, a halálfalókat nem tudom, hogy mennyien vannak. Roxmorts-tól nem messze, az erdőben lévő nagy réten lesznek.

Mindössze ennyit üzentem. Tudtam, hogy megértik, s értesítik a többieket, vagy legalábbis még 1-2 unokabátyámat. Gyorsan magamra vettem a barna bőrkabátom, és a csizmám, aminek nem volt sarka, mert ezt találtam meg először, és ez kapóra is jött, nem akartam magassarkúba menni, futni. Rohantam, ahogy csak tudtam. Nem számított, hogy észre vesznek, vagy sem, de szerencsémre senki nem volt a folyosókon. Ahogy elértem az erdő takarását, felvettem az őzsuta alakomat és így futottam, mivel így sokkal gyorsabb voltam. Amint odaértem, már láttam, hogy megérkezett Matt, Mike, Mark, és még Tiberius Potter is ott volt, akik élőpajzsként álltak, a barátaim elé. Reménykedtem, hogy többen jönnek, de aztán leesett, hogy Den-nek és Dem-nek most kezdődött a műszaka, amit nem hagyhat ott és a többiek sem voltak épp elérhetők. Én, még mindig őz alakban futottam be, a rétre, ahol egyenlőre még nem támadt senki senkit, nem tudom, hogy ez ideiglenes tűzszünet, vagy egy küzdelem elején állnak. Gyorsan visszaváltoztam emberré, de ez amint megtörtént Mel és Kate felsikkantott.
- Lily!
- Direkt megkértelek titeket, hogy be ne tegyétek a lábatokat az erdőbe! Mondtam, hogy amint végeztetek, jöjjetek vissza, de nem, persze hogy nem hallgattok rám. - kiabáltam.
- Lily! - szólt rám Mark.
- Még nem fejeztem be. Mégis mi a szentséges sz*rt kerestek itt?! - folytattam a kiborulásom. A meglepett pillantások kereszttüzében. - Miért nem tudtok, egyszer ebben a r*hadt életben rám hallgatni?! A francba is, nem vagytok képesek felfogni, hogy milyen veszélybe kevertétek magatokat?! - miközben folyamatosan ordítoztam, persze azért figyeltem a halálfalókra is, hogy ne érjenek meglepetések.
- Halljátok, de kis tüzes a kicsike? - szólalt meg az egyik idióta.
- Fogd be, ha jót akarsz. - szóltam oda ingerülten.
- Hogy mit mondtál? - kérdezte meglepetten.
- Azt mondtam, hogy kuss! Süket vagy, vagy mi?! - most már ő került a dühöm középpontjába, s láttam, ahogy felemeli a pálcáját, és rám céloz, majd egy átkot küld felém, amit egy egyszerű hatástalanító ellen átokkal  védtem.
- Nem értesz a szép szóból, mi? - és most én támadtam, egymás után küldtem rá három átkot. Az első egy egyszerű lefegyverző volt, a második egy bénító, a harmadik egy némító volt, majd még egy rontás is telibe találta. Ezek után az összes halálfalónak az álla valahol a fűben landolt, de ahogy hátrapillantottam, nem csak a halálfalóknak, hanem az unokabátyáimon és Reg-en kívül mindenkié. De ami a legjobban meglepett, az a taps volt, igen valaki tapsolt, de nem mutattam, hogy meglepett. A hang a hátam mögül jött, akire én nem láthattam rá, de mindenki más igen, mivel én úgy álltam, hogy mindenkire rálássak. De mégis tudtam, hogy ki tapsolt.
- Meg kéne nevelned a halálfalóidat. - mondtam egyszerűen, majd ezután megfordultam, hogy lássam. Lássam, azt aki tapsolt. Ő volt az, Tom Rowle Denem, vagy aki a kitalált nevén szólítja, mármint azok, akik egyáltalán kimerik mondani a nevét, Voldemort. És ahogy észrevettem, nem az emberi alakjában köszönt minket.
- Igazad lehet Lily. - válaszolt, s az előbb engem támadó halálfalóról levette az átkokat, de a rontást hagyta, én pedig néztem a halálfalót. - Crucio. - mondta semleges hangon, én pedig tovább néztem a most már szenvedő halálfalót, bár nem akartam nézni, ahogy szenved, de arcom se rezzent, nem akartam gyengének mutatkozni.
- Tudod én nem ilyen nevelésre gondoltam. - mondtam, majd mikor megéreztem a tekintetének súlyát a szemébe néztem, mely most vörösen izzott.
- Soha, soha senki nem nyúlhat egyetlen egy ujjal sem Lily-hez. Érthető voltam? - kérdezte parancsolóan, de még mindig kínozta azt a szerencsétlent, de a többi mind bólogatott. - Aki mégis bánja, az könyörögni fog a halálért. Te pedig ennyivel megúszod. - mondta, majd abbahagyta a kínzást. Majd hopponált, tudtam, hogy mit akart, mögém kerülni, és én hagytam, mert tudtam, hogy hátba engem nem támadna, szeret velem szemtől szembe párbajozni, bár néha akkor szokott próbálkozni a hátbatámadással. - Csak és kizárólag ÉN párbajozhatok, harcolhatok, bánthatom őt, érthető? - közben mögém állt, s a hajamat az egyik oldalról elpakolta, közben pedig a halálfalói helyeslő választ adtak. Én csak álltam ott, hagytam, hogy hozzám érjen.
- Tudod k*rvára nincs szükségem sem a védelmedre, sem semmi másra. - mondtam kissé halkan, a fejemet felé fordítva.
- Jobb, ha tudják, mit tehetnek, és mit nem. De tudod, mit sajnálok, hogy te nem vagy olyan, mint Horthmeg, téged nem lehet „nevelni” a Cruciátus-szal.
- Tudod, engem sehogy sem lehet irányítani, vagy uralni. - mondtam sötéten, akkor legalább a hangom legyen sötétebb az övénél. S miközben ezt mondtam elkezdtem észrevétlenül felhúzni a különféle pajzsokat a többiek köré.
- Elmehettek. - szólt oda a talpnyalóinak.
- De Nagyúr . . . - kezdte az egyik.
- Azt mondtam, hogy elmehettek. - ismételte meg türelmetlenül.
- Úgy érti, hogy húzzatok a p*csába. Csak próbálja fenntartani A Halál Nyugodt Vagyok És Semmi Nem Zökkenthet Ki hangnemet. - tájékoztattam a tökkelütöttet.
- Köszönöm, hogy így kioktatod őket. - nevetett fel. - Na, mi lesz már, tapsra várok?! - ordított rájuk. Erre persze már elkezdtek felszívódni.
- Most, hogy már így sikerült felfogniuk a parancsomat. Nem akarod biztonságba helyezni a barátaid és a családtagjaidat? - kérdezte.
- Szeretném, de itt perpill nagyobb biztonságban vannak. Ha elmennének, te azonnal rájuk uszítanád az pincsidet.
- Hmm, okos. Igazán okos vagy Lily. - mondta, szinte dicsérően.
- Elég régóta ismerlek ahhoz, hogy tudjam, hogy mit fogsz csinálni Tom. - igen, én Tomnak hívom Voldemort-ot, de őt ez nem is zavarja, de ha más tenné, akkor már az az illető nem valószínű, hogy megélni a másnapot.
- Kár, hogy te még ennyi idő után is meg tudsz lepni. - erre inkább nem feleltem . . .
- Oks, most már túl vagyunk ezen az üdvözlős részen, nem böknéd ki, hogy mit akarsz?
- Nagyon jól tudod, hogy mit akarok. - és az a baj, hogy sejtetem, hogy mit akart, de nem ez volt az indok, amiért idejött, vagy legalábbis szerintem nem.
- De most kivételesen nem azért jöttél, nincs igazam?
- Volt olyan, hogy nem volt igazad?
- Akkor szeretem, a költői kérdéseket, ha én teszem fel azokat.
- Akárcsak a szarkazmusod.
- Akárcsak a szarkazmusom.
- Mit szólnál egy egyességhez?
- Nem szeretem a kompromisszumokat.
- Ahhoz képest sokszor kötsz. Na de ez nem is lényeg. A barátaidat és az unokabátyáidat élve hagyom, nem esik bántódásuk.
- Cserébe . . . - fogadjunk, hogy most jön a rossz vége a dolognak.
- Cserébe megölhetem a kis Potter fiút. - erre a kijelentésére én megdermedtem egy kissé. De hamar korrigáltam a hibám, így nem vette észre, mivel nem vetette az orromra.
- Nincs alku! - jelentettem ki.
- Miért, így csak egy ember halna meg? Neked nem elég jó?
- Először engem kell megölnöd, hogy az egyiküket is meg akarod megölni! - jelentettem ki keményen.
- Rendben. - szólalt meg James. Én meg majdnem szívrohamot kaptam.
- Hogy mondtad?
- Jól értetted Lily. - felelte, s eközben előre verekedte magát, bár a többiek próbálták visszafogni, de nem ment nekik.
- Nem engedem, hogy megölesd magad!
- Nem kértem az engedélyed! Essünk túl rajta! - szólt Tom-nak, ez teljesen megőrült. Én pedig Tom pálcája elé álltam. Még egy pajzsot felhúztam, majd megéreztem, ahogy a medál égeti a bőröm, tudtam mit kell tennem, elsuttogtam egy varázsigét, amivel kitudtam nyitni azt, amire még rajtam kívül senki nem volt képes, egyetlen ősömön kívül. A medál varázsereje belém szállt s így én egy jóval erősebb pajzsot tudtam megidézni, ami eléggé kivette magamból az erőt. Tom egy fához kötözött, s mivel ez a varázslat teljesen kivette az erőt belőlem semmi esélyem nem volt védekezni, vagy megállítani, így félve néztem az eseményeket.
- Búcsúz el az életedtől Potter! - kegyetlenkedett Denem. - Avada Kedavra! - néztem, ahogy az átok közeledik James felé, majd kirajzolódott a hatalmas piros pajzs, amit idáig még soha sem tudtam megidézni. Ez a pajzs körülvette a többieket és amikor ezt a pajzsot elérte a gyilkos átok, egyszerűen felszívódott s ezzel egy időben szörnyű fájdalom hasított a hasamba. Sikítani akartam, de nem akartam kimutatni a fájdalmam, ezért az ajkamba haraptam és a fejemet hátravetettem s vártam, hogy alábbhagyjon a fájdalom. Mikor már megszoktam a fájdalmat és képes voltam lélegezni rendeztem a vonásaim, hogy senki ne vegyen észre semmit sem s rájuk néztem, mindenki meglepett szemekkel nézett rám, bár én sem értettem semmi.
- Ezt te csináltad? Soha nem láttam még ilyen pajzsot, hogy kivédi a gyilkos átkot. - képedt el Tom.
- Aszem. - feleltem nyugodt s rezzenéstelen hangon.
- Nem, ez nem lehet, erre senki sem képes! Soha senki nem tudott ilyet megidézni és még nem vagy 17 sem, hogy a teljes hatalmaddal rendelkezz. - magyarázta inkább magának. Miközben beszélgettünk, a pajzs még fenn maradt, de már nem voltam képes tovább tartani, fogyott az erőm, így ezt elengedtem, de a többit még tartottam, amint ez megtörtént a medál nem égett tovább és magától becsukódott.
- Nem szednéd le rólam a köteleket? - kérdeztem, mert már rossz volt, ahogy a kötél belevágott a húsomba.
- Még nem. - felelt egyszerűen.
- Akkor majd leengedem magam. - feleltem egyszerűen s meggyújtottam kötelet, igen a puszta akaratommal. A tűz engem nem égetett meg, de a kötelet felemésztette s én végre érezhettem a földet a lábam alatt.
- El is felejtettem a tüzet és a vizet. - mondta szinte magának. Míg ő gondolkodott, addig én az unokabátyáim felé fordultam s némán eltátogtam: Most. Ez nálunk annyit jelent, hogy most legilimentáljanak. Matt szólt Tiberius-nak, hogy tegye ő is ezt, s James és Sirius is követte a példájukat. 
Elterelem a figyelmét és ti elhopponáltok a Mézesfalásba, de  csak 4-en vagytok 9-en vannak a többiek, és mivel csak kettőt tudtok elvinni, ezért ketten felveszik a köpenyt és úgy mennek el, így egyikőtöknek csak egyet kell elszállítania.(ami ilyen betűtípus, az Lily gondolatai. xD) 
- Ejnye Tom, de elgondolkodtál, még én is itt vagyok, ha nem vetted volna észre. - vontam tényleg magamra a figyelmét, miközben a gondolataimban kifejtettem, hogy mit fognak tenni.
- Igazad van, még itt vagy. - felelte meglepetten.
Sirius James, mentek a köpeny alatt? Amint elmentetek, változzatok át s mennyetek ti is a Mézesfalásba, jó? - Nicsak, észrevetted? - kérdeztem, s óvatosan hátrapillantottam, ahol James és Sirius aprót bólintott.
- Még nem vagyok vak. - felelte.
Készen vagytok? - mire mindenkitől bólintást kaptam, s a hopponálók elhelyezkedtek az utasaik mellett. - Most!
- Akkor használjuk ki! - szóltam, s megidéztem egy főnixet tűzből, amire ő válaszképpen egy kígyót varázsolt vízből. Ezek az állatok harcuk közben takarást biztosítottak az éppen menekülőknek. Mikor mind eltűntek a pajzsokat eltüntettem, de mivel az előbbiek már túl sokat vettek ki belőlem, ezért a főnixet is el kellett engednem, de egy pajzzsal azért körül vettem magam, hogy a víz ne rám zúduljon.
- Ügyes! Szóval most, hogy ketten maradtunk, akkor beszélgethetünk. - ez nem kezdődik túl jól. A mondandója kezdetén visszaváltozott emberré. - Miért mentetted meg Pottert?
- Tudod a választ. Még ha nem is akarod elhinni, de tudod a választ.
- Szereted? - nem is hangzott kérdésnek, de annak szánta.
- Igen.
- Mit tennél meg érte? - kérdezte.
- Mindent megtennék érte. - válaszoltam, bár fájt kimondani, de így gondoltam. A fájdalom egyre rosszabb lett s éreztem, hogy már nem tudok sokáig eszméletemnél maradni.
- Akkor mit szólnál, ha én békén hagynám, cserébe te hozzám . . . - nem akartam hallani, de tudtam, hogy mit akar.
- Nem vagyok 17, hogy erre válaszolnom kellene.
- Igazad van, de ezt még megbeszéljük. - mondta. Nekem pedig tényleg megfordult a fejemben, hogy ha elfogadom, akkor békén hagyja, de akkor fejet kell hajtanom előtte, amit nem akarok.
- Majd, de most én mentem, ez túl sok volt mára. - mondtam s reméltem, hogy egy ideig békén hagy.
- Rendben, de még megbeszéljük. - mélyesztette immár fekete szemeit az enyémbe. - Remélem minél hamarabb találkozunk. - s ezzel a végszóval hopponált.
- Minél később. - mondtam már csak magamnak és lerogytam a földre, a kezemet a hasamra szorítva, szörnyen fájt.- Ennek nem lett volna szabad kiderülni, de így mindent el kell mondanom nekik. - már a bőgés határán voltam, pedig én csak így, nem szoktam sírni, csak akkor sírok, ha egyedül vagyok egy helyiségben, vagy esik az eső, akkor senki sem látja. Erőt vettem magamon és megpróbáltam felállni és hopponálni a Mézesfalásba, ami nem volt épp egyszerű, de sikerült. Ott volt mindenki, csak Sirius és James nem.
- Lily, minden rendben? Jól vagy? Nem esett bajod? - aggódott Mike, s őt követték a többiek is.
- Minden rendben. - mondtam kissé erőtlenül. Majd a bátyáim mind megöleltek s őt követte Mel, aki zokogott.
- Annyira . . .annyira aggódtam. És féltem. - zokogta nekem.
- Jól van, most már minden rendben lesz. - nyugtatgattam és próbáltam állva maradni. - A fiúk? - kérdeztem, s mint emlegetett madarak jöttek le a raktárba ők is. Majd már nem bírtam. - Bocs, egy kicsit leülök. - mondtam s így is tettem, de már nem volt túl sok erőm küzdeni azért, hogy ne ájuljak el, egyre sűrűbben láttam a fekete foltokat.
- Lily minden rendben? - kérdezte James, erre már meg is éreztem az egyik kezét a derekamon, a másik viszont véletlenül a hasamhoz ért, mire én felszisszentem. Majd már nem láttam semmit, csak a sötétséget, mely óceánként tartott maga alatt. De volt egy előnye is, már nem éreztem annyira a fájdalmat.

23. fejezet – terrible pain in my chest

Sziasztok!
Elkészültem a 23. Fejezettel, de előre figyelmeztetek mindenkit, hogy eléggé depis lett.
A következő fejezet, lehet,hogy csúszni fog, mert a következő hetem elég zsúfoltnak ígérkezik, már máig.
Ohh, és láttam a Harry Potter 7 2. részét, amit mindenkinek ajánlok, nagyon jó lett, főleg Piton emlékei *-*
Nem húzom az időt, Jó olvasást!
Puszi:Zsó

Nem mertem elmondani neked azt sem, hogy mi történt velem az életemben és arra sem tudlak megkérni, hogy mesélj magadról. Ezt sajnálom a legjobban, mert nagyon szerettem volna megismerni az életedet. Olyanok voltunk mi ketten, mintha valaki megátkozott volna minket, hogy sohase lehessünk boldogok. 
Moldva György

(Lily szemszöge) 
Felébredtem. És boldog vagyok, úgy éreztem, hogy semmi nem tehetett volna ennél  boldogabbá, ilyen velem még nem fordult elő. De nem érdekel. Pedig azt sem tudom miért vagyok boldog, de nem is érdekel. És megint arra ébredek, hogy egy kar nehezedik a hasamra. Ahogy ez tudatosult bennem meg is nyugodtam, hisz tudtam, hogy a kéz tulajdonosa James. Várjunk csak! De hát ez a kéz a bőrömhöz ér, lehet, hogy felcsúszott a pólóm alvásközben. Ezzel újra megnyugtattam magam, de valami még sem stimmel, így hogy kiderítsem, hogy mi az, ami nincs a helyén kinyitottam a szemem. Te szentséges atya-gatya! Ez nem az én szobám, sőt még csak a Tekergők szobája sem. Hanem egy sötét faburkolat és azon egy ajtó köszönt vissza, míg az ágy mellett egy kis éjjeli szekrény állt egy lámpával. És ekkor ugrott be minden, a tegnap éjszaka, a James-szel való sétánk, a bokám, ahogyan később azt ápolta és az éjszaka mozgalmasabb részei. . . Nem, az nem lehet! Kérlek istenem, vagy akárki mondd hogy nem igaz! Így, félve bár, de a fejemet ágytársam felé fordítottam és megpillantottam James-t, aki halkan szuszogott alig pár centire a fejemnél. A karja a hasamon pihent és ahogy a takaró látni engedi kidolgozott hátát, de mégis takarta a kényesebb területeket. Most már minden tiszta, nem csak egy álom volt. Amint ez mind tudatosult bennem letoltam a kezét magamról és összegyűjtöttem a ruháimat és gyorsan magamra kapdostam őket. Majd, mivel megpillantottam az ajtót, mely egy a klubhelyiségünkre hasonlító szobába nyílt kimentem és kívántam pennát és egy pergament és írtam Jamesnek egy levelet. 
Kedves James! Ami tegnap éjszaka történt az mindössze egy botlás volt. Sajnálom! Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Kérlek felejtsd el! Ne játssz a tűzzel, mert meg fogod égetni magad! Mindent sajnálok, tényleg. És emlékszel megígértem, hogy elmondom, hogy Kate megjósolta, hogy ez lesz. Ez volt az, amit nem akartam, hogy teljesüljön. L.E.
A levelet többször átolvastam, és egyre jobban fájt. Fájt, mert nem egy egyszerű egy-éjszakás kalandnak számított. Fájt, hogy arra kérjem, hogy felejtsen el. Fájt, mert igazam van. Fájt mert én mindennél jobban szeretem. De a legjobban az fájt, hogy neki is fájdalmat okozok, hisz azt mondta, hogy szeret. Miért kell, ennyire fájnia? Miért? Olyan értelmetlen kérdések, amelyekre soha nem kaphatsz választ. Milyen kegyeleten is az élet? De nincs értelme ezen gondolkodni. Így a levelet odaraktam az asztalra. Majd még egy pillantást vetettem Szerelmemre, és elhagytam a Szükség Szobáját. A folyosók teljesen kihaltak voltak, amit nem is csodálok, hisz még csak hat óra van és a tegnapi bál után sokan döntenek az alvás mellett. Így teljesen nyugodtan sétáltam végig a kastélyon, összevissza álló ruhával, elkenődött sminkkel és kócosan. De amilyen pechem van én még ilyenkor is összefutok valakivel, és az a valaki épp Dumbledore volt.
- Lily, ilyen korán, vagy inkább későn? - kérdezte, miközben jobban szemügyre vett.
- Tudja Igazgató úr . . . - törtem a fejem valamilyen magyarázaton, de mivel báli ruha van rajtam és eléggé használhatatlan vagyok, így nem jutott eszembe semmi.
- Ugyan már, ne szabadkozz, én is voltam fiatal. - mosolyodott el sejtelmesen. Így én kifújtam a benn tartott levegőt, hisz tudtam, hogy menyire laza is tud lenni. - De, csak hogy tudd, ezt tiltják az iskola szabályai. - mondta kicsit dorgálón, majd kedvesen hozzátette. - Na menj és pihend ki magad, biztos fáradt vagy.
- köszönöm Professzor úr. Viszlát. És szép napot. - köszöntem el tőle, majd baktattam tovább a klubhelyiség felé, mely kongott az ürességtől. Viszont a szobámban mindenki fenn volt, ez az én formám . . .
- Lily, visszaértél, merre voltál? - kérdezte Emily.
- Én meg – kezdte Katy, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Meg ne szólalj! - ejtettem ki lassan és tagoltan, majd a cipőmet dirrel-durral levettem és végigdőltem az ágyamon.
- Na mesélj már! Megöl a kíváncsiság minket, hogy milyen a Nagy James Potter az ágyban. - huppant le az ágyamra Kate és őt követték a többiek.
- Na engem annyira nem, úgyhogy csak azt mondd, hogy mennyire jó egy 10-es skálán. - morogta Mel, de azért mosolygott. -
- 10-es skálán olyan 100-as. - mondtam. - De nem akarok róla beszélni, ez csak egy kaland volt, semmi komoly.
- Csak egy egy-éjszakás kaland volt? - érdeklődött Alice.
- Igen.
- De milyen volt bővebben. - faggatott tovább Kate.
- Pillanat, én menekülök a fürdőbe. - szólt közbe Mel és tényleg berohant a fürdőbe.
- Hát vad volt, de mégis gyengéd, lágy és akaratos és annyira, de annyira érzéki. Szóval egyszerűen csodás volt. - próbáltam leírni, de ezt egyszerűen nem tudtam szavakba önteni. És a kettesben töltött idő képei folyamatosan kavarogtak a fejembe.
- Akkor nem értem, hogy miért nem jöttök össze? - szakított ki az emlékeim közül Alice.
- Arról nem beszélhetek. - feleltem egyszerűen, tudtam, hogy nem lett volna értelme megpróbálni hazudni, úgyis észrevették volna.
- De szereted? - kérdezte Emily. De én nem válaszoltam, féltem, ha kimondom, akkor minden összeomlik, hogy nem tudom visszatartani a könnyeimet és még ennél is jobban fog fájni, így inkább nem szóltam semmit. A lányok sem firtatták, de szerintem tudták a választ. Így én a depressziómba és az emlékeimbe merültem. Mindvégig olyan voltam, mint egy szellem, legalábbis Mel szerint. De nem igazán érdekelt. S az ez után eltelt két hetem is így telt. Nem csináltam semmit sem, reggelente futottam egyet, hogy kiadjam magamból a fájdalmam. Sőt szombaton a Hugrabug ellen is nyertünk. De egyébként a tanulásba temetkeztem, felfrissítettem a rúnaismeret tudásom, sötét varázslatok kivédésére olyan varázslatokat tanultam, ami nem tartoznak bele a RAVASZ-képzésbe, sőt még bűbájokat is tanultam. Kihagytam a bulizást a lányokkal, de az edzésre sokkal több időt szántam. És kerültem Jamest, nem tudtam a szemébe nézni, még csak nem is beszéltem vele, azóta, kivéve az egyik veszekedésünket, amit szerintem az egész házunk hallott, hogy mégis miért tettem . . . ha azt tudná, hogy miért . . . De jobb így, hogy azt hiszi, hogy tényleg nem jelentett nekem semmit. Jobb, ha egy hazugságban hisz, mint ha meg tudná az igazságot, vagy bántódása esne. . .

Kinek szívét tündér rabolta el, Tudja: elveszett örökre. Holdfényes álomra hiába lel, Még sincs e földön szerelme. Ábrahám Viktor Rydberg

(James szemszöge)
Reggel boldogan ébredtem, most éreztem magam először maradéktalanul boldognak, de a tegnap éjszaka után, nem is csodálom, hogy így éreztem. Erre gondolva a csukott szemem előtt lejátszódott, a tegnap, a bál és az utána következő események. És a szám akaratlanul húzódott mosolyra. A jobb kezem felfedező útra indult az ágyon, hogy megtalálja szerelmemet, de nem találtam, így hirtelenjében pattantak ki a szemeim. És ő nem volt sehol, a szoba teljesen üres volt, csak én feküdtem ezen a franciaágyon. És szomorúan meg fordult az agyamban, hogy talán ez is csak egy álom volt. De megcsúszva, észrevettem, hogy rajtam nincs ruha, vagyis nem lehetett csak álom. Erre a megállapításra újra öröm töltött el. De akkor hol lehet az én Lilym? Ezen gondolatom után szemem rögtön rátalált egy ajtóra, mely nyitva állt és egy másik helyiségbe vezetett még a Szükség Szobáján belül. Így magamra kaptam az alsógatyám és kimentem, de kint sem tartózkodott senki, de megpillantottam egy pergament a kandalló melletti asztalon, így felvettem és lassan elkezdtem olvasni. Már vagy negyedszerre olvastam végig, de a szavak oly nehezen jutottak el a tudatomig. Fájt. Szörnyen  fájt amit írt, hogy neki nem jelentek semmit. Hogy pont annak a nőnek nem kellek, akiért az életemet adnám, akit a világon a legjobban szeretek. És mégis mi a fészkes tűzokádó sárkány hamuját jelent, hogy ne játsszak a tűzzel? Mégis mikor játszottam a tűzzel? Nem vagyok piromániás a Merlin szerelmére! Én képtelen vagyok megérteni ezt a nőt. Pont őt, akit annyira meg akarok érteni. Miért ilyen velem? És mi ez a fájdalom a szívembe? Miért fáj ennyire? Elegem volt mindenből, ebben a pillanatban meg akartam halni, de túl gyáva voltam hozzá, így csak ültem a kanapén a kezemben a levéllel és bámultam előre. Nem tudom meddig tehettem ezt, az idő megszűnt, csak arra figyeltem fel, amikor Sirius hangját hallottam meg a szobából. Így oda vonszoltam magam és előhalásztam az ikertükröt.
- Mit akarsz Tapi? - kérdeztem tőle.
- Valami baj van Ágas? - figyelt fel a hangomban lévő fájdalomra, gondolom.
- Semmi az ég világon, csak a nő, akibe szerelmes vagyok kijelentette, hogy nem is érdeklem. - válaszoltam ingerülten.
- Ohh, mégis hogy mondhatott ilyet? Mi történt? - kérdezte együtt érzőn, mintha tudná, milyen érzés, amikor még sosem volt szerelmes.
- Most felmegyek a szobánkba, és ott megbeszéljük jó? - vágtam ki magam, kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam.
- Oké. Hé, ne lógasd az orrod! Még annyi csaj van, lesz majd más.
- De nekem ő kell! - kezdtem újra ideges lenni.
- Jó, csak ne harapd le a fejem! - szólt rám.
- Bocs. - motyogtam. - Most megyek, majd találkozunk. - mondtam még, majd lassan magamra vettem a ruháimat és lassan elindultam a portré felé, amikor összefutottam Dumbi-val.
- Jó reggelt Igazgató úr. - köszöntem neki. Mire elkezdett nevetni.
- James, már elmúlt 11 óra. - hát igen, ezt nem tudtam. - További szép napot fiam. - búcsúzott el tőlem.
- Professzor úr, maga szerint van értelme harcolni, ha nem tudom, hogy nyerhetek-e? - kérdeztem, igazából magam sem tudom, hogy miért, de meg kellett kérdeznem tőle.
- Attól függ, miről van szó, de én nem adnám fel a helyedben.
- És ha reménytelen?
- Mindig van remény. Mindig van. - mosolygott, mintha tudna valamit, amit én nem, de szerintem sok olyan dolog van, amit én nem tudok, de ő igen.
- Köszönöm Tanár úr. Viszontlátásra! - Köszöntem el, és tényleg felmentem a Tekergő társaimhoz, és Reg-hez. Mindenki ott volt. Remek.
- Na mesélj, mi történt? - támadott le rögtön Sirius barátom. Én viszont nem válaszoltam, csak odanyújtottam a levelet. Mindannyian végigolvasták.
- Szóval, csak nem huncutkodtatok az éjjel? - kérdezte Tapi.
- Ha arra célzol, igen lefeküdtem vele. - válaszoltam elég színtelen hangon.
- Na és mesélj! - nyaggatott Sirius, így kitárgyaltuk, hogy milyen volt az éjszaka és mik történtek . . .
- Tudod James, én a helyedben megfogadnám Lily tanácsát. - szólalt meg most először Regulus.
- Ezzel mire célzol? - nem értettem, mégis miről beszél?
- Arra, hogy ne játssz a tűzzel. - felelte Lily mondatához hűen. Hogy imádom, ha valaki rébuszokban beszél . . .
- Nem értem, hogy mit akar ez jelenteni, de ahogy látom te tudod. Szóval megosztanád velem? - reménykedtem, hogy megosztja velem.
- Tudod Lily titkát nagyon kevesen tudjuk, csak a családja, Dumbledore és én. És ezeket nem áll szándékomban megosztani senkivel sem. Én csak annyit mondok, ha okos vagy, akkor megfogadod, amit mond. - folytatta az érthetetlen beszédet. Juppí, még mindig nem értek semmit sem. Ezzel még Reg is elment valahova. De azt is esélytelennek láttam, hogy bármit is mondana erről. Egy ideig még feküdtem nézve a semmibe, majd elhatároztam, hogy beszélek Lily-vel, de nem úgy sült el, ahogy akartam, hanem veszekedésbe torkollt. Ezután Lily folyamatosan került, még csak a szemembe se nézett. Így már nem tudtam, hogy ténylegesen mit is gondol. Ezért az ezt követő két hétben nem szóltunk többet egymáshoz, sőt én még tanultam is. Én, James Potter. Sirius meg is kérdezte, hogy ne vigyen-e le a gyengélkedőre. De mondtam, hogy jól vagyok. Majd két héttel később elmentünk a fiúkkal, Reg-et is beleérte bulizni, de nem úgy sült el, ahogy akartuk . . .

A szoba, amiben Lily és James voltak ( vagy legalábbis egy hasonló)

22.fejezet - The Prom

Sziasztok!

Végeztem a fejivel, bár tudom, hogy kicsit később rakom fel, mint szoktam, de mentségemre szóljon, hogy a fejezet (magamhoz viszonyítva) maratoni hosszúságú lett. És előre figyelmeztetnék mindenkit, hogy a vége 18as karikás!!!

Jó olvasást!

Puszi:

Zsó

Láttam a szemében, hogy rengetegszer elképzelte már ezt a pillanatot: hogy mi lesz körülöttünk, milyen lesz a hajam, milyen színű ruha lesz rajtam. Szerettem volna azt mondani, hogy "igen", hogy nem fogom visszautasítani, s hogy a szívem megnyerte a háborút. Szerettem volna elmondani, mennyire szeretem, és mennyire kívánom.
Paulo Coelho

Végül szombaton tényleg szereztem bájitalt a vállamnak, és a lányokkal is elmentünk vásárolni, de most tényleg áldottam az anyámat, hogy kivételesen olyan ruhát küldött, amit fel is veszek a bálon, így nekem most nem kellett ruhát vennem, csak egy nyakláncot, ami ment a fülbevalómhoz. Sajnos a hétvégén kívül  a hét hihetetlen gyorsasággal elrepült. Egyszerűen huss elment az összes nap. És most már szombat reggel van. Szombat. A bál napja. El sem hiszem. Én is már teljese stresszben vagyok. Ilyen velem még nem fordult elő, hogy egy bál előtt ennyire beparáljak, az is igaz, hogy eddig még nem mentem el James-szel bálba . . .reggel fél hat volt, de nem tudtam sehogy sem aludni, úgyhogy kiszabadítottam magam James karjaiból és felültem.

- Feküdj még vissza, légyszi! - nyöszörögte James csukott szemekkel. 

- Majd visszajövök, de te aludjál még jó? - súgtam neki majd fölé hajolva nyomtam egy puszit az arcára. És bementem a fürdőbe venni egy jó meleg vizes fürdőt, hogy lenyugodjak, és szerencsére ez segített is. Így amint elvégeztem egyéb teendőimet tényleg visszafeküdtem mellé, sőt még egy kicsit én is aludtam. Végül fél hétkor ébredtem fel, és tápászkodtam fel, anélkül, hogy felkeltettem volna Jamest. És elkezdtem felébreszteni a csajokat. Mikor mindenki fenn volt, akkor kezdődött a szokásos cécó a fürdőért. Már előre félek, hogy mi lesz délután . . . Közben James is felébredt.

- Jó reggelt Lil! - köszönt kicsit még kómásan. 

- Neked is. - küldtem felé egy mosolyt.

- Ma nem szombat van? - kérdezte.

 - De igen. Miért?

- Ti nem szoktatok, PIHENNI? -kérdezte. 

- De, csak nem akkor, amikor bál van. Akkor teljes harci helyzet van. - mosolyogtam rá.

- Harci helyzet?- pillantott rám kérdőn. 

- Igen. Ha látnád, hogy olyankor mi folyik itt. . . - nevettem el magam.

- Kíváncsi lennék rá. 

- Azt meghiszem. De hogy ha még aludni akarsz, akkor szerintem jobb, ha átmész, mert itt szinte biztos, hogy nem tudsz.

- Igazad lehet. - ült fel.- Akkor fél hat a klubhelyiségben? - kérdezte, mire én csak egy bólintással feleltem, majd adott egy puszit és kiment. Végül fél nyolckor indultunk le reggelizni. Így még kényelmesen el is tudtunk fogyasztani reggelinket. Amikor már jóllakottan felértünk a klubhelyiségbe, akkor indultak el a Tekergők valahova, feltehetően kajálni. A klubhelyiségben éppen arról beszélgettünk, hogy ki, kivel megy a bálba, amikor Katy felkiáltott. 

- Nézzétek! Esik a hó. - kiáltott fel, amire mindenki az ablakokhoz tömörült. És nézte az idei első havat.

- Menyünk le! Menyünk le! - kezdte ismételgetni Mel, és én is bekapcsolódtam. Így mi ketten felrohantunk a hálóba felöltözni, majd lefele is futva tettük meg az utat, míg nem találtuk magunkat szembe a Tekergőkkel. (hogy pontosak legyünk nem sok kellett, hogy nekik futottunk)

- Hova szaladtok ennyire? - kérdezte Sirius. Mel rám nézett, és egyszerre kezdtünk el ugrálni. 

- Havazik! Havazik! Havazik! - mondogattuk nagyjából egy percig, majd megint megiramodtunk, de azt még hallottam, ahogy James hozzátette.

- És még mi vagyunk gyerekesek. 

- Ti gyerekesek vagytok, mi legalább elértük az óvodás szintet. - kiáltottam még vissza neki. Amint kiértünk elkezdtünk szaladgálni, és élveztük a havazást, ahogy kint már jó pár diák. Bevártuk a többieket, és utána még benéztünk Hagrid-hoz is. Onnan büszkén távoztam, mert sikerült megennem párat Hagrid kőkemény sütijei közül. Hagrid-tól rögtön ebédelni mentünk. Ebédközben megjelentek James-ék is, akiken csakúgy, mint rajtunk meghagyta a nyomát a hó. Miután mindannyian befejeztük az evést, a fiúk kihívtak minket egy hógolyó csatára, mivel kint már 20 centis hó fogadott minket. Jól megfürdettük őket, de azért mi is kaptunk jó pár hógolyót, amint meguntuk a hócsatát csak sétálgattunk, amíg nekem eszembe nem jutott, hogy még nem csináltunk hóangyalt. Erre a kezdeményezésemre Mel-lel és Kate-tel csináltunk is hóangyalokat. Csak sajnos Alice és Katy be akartak minket rángatni, hogy kezdjük meg a készülődést az estére.

- Ne már, még van három és fél óránk. Mégis mi a jó szöszt akartok csinálni, hogy ennyi időre van szükségetek! Nem az esküvőtökre mentek. - csattantam fel, amin a fiúk jót nevettek. 

- Tudod, hogy még egy csomó dolgunk van . . . És én nekem szükségem van ennyi időre! - felelt Alice. Így kemény fél óra vitatkozás után szinte becibáltak a kastélyba. Így kezdetét vette a nagy harci készültség. Én bementem be utolsónak a fürdőbe, hogy lefürdök, de az alatt a majdnem 20 perc alatt Katy jött be a fülbevalójáért, Mel-nek a bolerója volt benn, míg Alice csak simán bejött, hogy láttam-e a cipőjének az egyik párját.

- Na jó csajok, ha ennyire kell a fürdő ott van. - mondtam, én pedig kihoztam magammal a testápolóm, hogy nehogy már azt is ilyen forgalomba kelljen elvégeznem. És a piperetáskámat is kihoztam. Miközben bekentem magam Alice 10 percen keresztül kereste azt a nyamvadt cipőt s közben az idegösszeomlás szélén volt. Bár nem néztük hülyének sem, pedig egy szál bugyiban és melltartóban rohangált. Oké láttuk már a másikat kevés ruhában, vagy meztelenül, nem is az a probléma, csak így futkosni 10 percen keresztül, egy cipőért, amit úgyis majd csak utoljára fog felvenni, de mindegy, ha neki így jó. Hirtelenjében egyikük sem találta meg valamijét. Így, amikor mindenki megtalálta a mai tartozékait, jöttek az érdekes részek. A haj és a smink. Már az első bálunk óta Kate csinálja a hajakat, én pedig a sminket. Így mi ketten csináltuk a dolgunkat, a többieknek meg csak az volt a feladata, hogy a másikunkhoz menjenek. Ez első „páciensem” Mel volt, aki rám bízta, hogy hogyan sminkelem ki ( ahogy később kiderült a többiek is így tettek). Így a ruhájához passzoló lilás-rózsaszínes szemet varázsoltam neki, amit egy szempillaspirállal és egy kis fehérrel toldottam meg és a szájára halvány rózsaszín szájfényt kentem. Ahogy kész lett, büszke szemmel néztem végig az eredményen, és tőle is megkaptam a dicséretet. Utána Alice következett. Az ő szemeit a szem alatt sötét, míg a felső részén eleinte sötét, majd a világosabb lila váltotta fel. Az ajkait egy halvány rúzzsal húztam ki és hogy még jobban nézzen ki, még egy sötétebb vonallal körül is rajzoltam. Őt követte Emily, akinek csak simán csillogó szürke szemhéjfestéket a szemöldöknél fehérrel díszítettem, míg az ajkait egy vörös rúzzsal tettem feltűnőbbé. Kate szemeit egy szürkés-zöldes szemhéjfestékkel színesítettem, míg az ajkára ő is egy vörös rúzst kapott. Miután végeztem vele is, ő is nekiállt megcsinálni az én hajamat.

- Milyen frizurát szeretnél? - kérdezte. 

- Az fantáziádra bízom, de valamilyen felkötött vagy csatozott legyen. - mondtam.

- Oké. Mit szolnál, egy kontyhoz? 

- Nekem tökéletes. -feleltem és mialatt készítette a hajam beszélgetni kezdtünk mindenféle dologról, míg fel nem jött a fehérnemű téma.

- És milyen fehérneműt veszel fel? - kérdezte, mivel perpill csak egy nagy póló volt rajtam. 

- Majd keresek, valamilyen bugyit és azt. - feleltem egyértelműen.

- És milyen melltartót? 

- Nem veszek melltartót, ez alá a ruha alá, nem kell.

- Jó-jó, de azért egy férfi szeret játszani a melltartóval . . . 

- Igen, szeret, de nem szándékozom James-szel lefeküdni. És nem is fogunk.

- Ahha, kíváncsi leszek . . . 

- Tényleg nem, csak barátokként megyünk együtt a bálba, semmi több. - magyaráztam neki.

- Majd meglátjuk. De kész is vagy. - és megmutatta, hogy milyen lett a hajam, ami egyszerű volt, de mégis szép. - Na milyen? 

- Csodás. Te kész tehetség vagy! - mosolyogtam rá és nyomtam egy puszit az arcára. - Köszi!

- Ohh, ugyan már, semmiség. És te is remek munkát végeztél. De irány öltözni, mert a végén még elkésünk. - mondta, miközben még majdnem egy teljes óránk volt hátra. Így most én is nekiálltam megcsinálni a saját sminkem, amit nem bonyolítottam túl, csak fehér szemhéjfestéket kentem fel, aztán kihangsúlyoztam a szemem fekete szemhéjtussal, és szempillaspirállal. És még előhalásztam egy vörös szájfényt, ami többfunkciós* is ráadásul, de nem azért választottam, csak azért, mert jól nézett ki. Miután végeztem magamra tornásztam a ruhám, ami egyszerűen csodás volt, el sem tudtam képzelni, hogy anyámtól kaptam, de hát az embert érhetik meglepetések nem? A ruha vörös volt, ami a mellemre és a csípőmre teljesen rásimult, bár gyűrött anyaga mégis takart és még a mell alatt volt egy fehér sorminta is. A szoknya a combomnál szétterült és az alján lévő fehér csipkés szoknyaaljra ért, de nem takarta teljesen, ott, ahol a szoknya elkezdett szélesedni szintén egy fehér mintasor díszítette. Csodás volt és nem is állt rosszul. De a behúzásánál szükségem volt Emily segítségére. Ezek után a piros szívecskés nyakláncom és fülbevalómat tettem fel, felcsúsztattam a szintén piros 2 gyöngysorból állót karkötőmet, melyet egy kis szalag kötött össze, majd még a bolerómat is magamra vettem. Így, mivel majdnem kész voltam, csak a cipőm hiányzott, amit majd csak elindulás előtt veszek fel, azt kikészítettem az ágyam mellé. A cipő egyszerű fehér magassarkú volt, melyet az egyik oldalán a saroknál egy ugyancsak fehér rózsa díszített. De sajnos még így is volt húsz percem, amit semmit tevéssel ütöttem el. Mikor mindenki kész lett indultunk le a klubhelyiségbe, ahol a Tekergők, James kivételével már vártak rám. 

- Wáó Lily kitettél magadért. Gyönyörű vagy. Tudod, ha nem a legjobb barátom párja lennél, lecsapnék rád. - nevette el magát.

- Mind jól néztek ki.- ölelt át Reg is.

- Csodásan nézel ki. - ölelt át Remus is, majd még hozzátette. - Egyébként James azt mondta, hogy mindjárt itt lesz, csak a pálcáját eltüntette, és azt keresi  

- Oké. Nyugodtan lemehettek ám, majd lent találkozunk. - mondtam. A csajok kaptak is az alkalmon, és lementek, de a fiúk megvárták velem James-t.

- Nocsak, megjött ő nagysága is. - nevetett Sirius, és nézett a hátam mögé.

- Haha, de vicces vagy. - felelt James s közben én is megfordultam, de ahogy ez bekövetkezett James lefagyott, vagy legalábbis úgy nézett ki, de azt még láttam, hogy végigmér, így én is ezt tettem. Rajta is ugyanolyan dísztalár volt, mint a többieken, de valahogy rajta sokkal, de sokkal jobban állt. És a haja, ami mindig kócos, most még kócosabban meredt szanaszét. Nem hiába, ő a suli egyik, ha nem a legjóképűbb pasija. . . de hogy én szólaljak meg először, ezért kinyögtem azt, ami először az eszembe jutott. 

- Ejnye, nem tanították meg neked, hogy nem illik késni? - kérdeztem tettet sértettséggel.

- Mint hogyha már említették volna. De persze a nőknek szabad késni nem? - kérdezte azzal a charme-os Én Vagyok A Nagy James Potter, A Nők Álompasija mosollyal. 

- Kikérem, a női társadalom nevében, mi nem késünk, csak várunk a látványos belépőre. - mosolyogtam rá.

- Örülök, hogy ilyen remek témát találtatok, de indulni kéne. - szólt közbe Remus. 

- Akkor menjünk. - mondtam.

- Szabad hölgyem? - nézett rám James, a kezét ajánlva. Én pedig belé karoltam s így haladtunk lefele. Lent a Nagy Terem előtt álltak már az évfolyam társaink. Ahogy leértünk megkerestük a többieket mihelyst megtaláltuk őket, átverekedtük magunkat a tömegen és csatlakoztunk hozzájuk. De mindenki el volt foglalva a párjával, így mi viszonylag csendesen vártuk, hogy Frics kinyissa az ajtót, hogy menjünk be. Míg nem, egy meleg és puha kezet éreztem meg a hasamon, ami magához vont. Nem volt nehéz kitalálni, hogy kinek a keze az . . . 

- Igazán gyönyörű vagy. - suttogta a fülembe. - Te jóságos Merlin, mennyi féltékeny sráccal kell majd megküzdenem, a mai este után?

- Még te aggódsz? Engem szét fognak szedni a rajongóid. - próbáltam felé fordulni, így már egymással szemben álltunk és a kezei a derekamon pihentek. 

- Szóval egyikünk sem fogja megélni a következő hét kezdetét. - tette meg a vicces megállapítását.

- Milyen szörnyű, én nem akartam ilyen fiatalon meghalni. - szomorkodtam. 

- Igen, szörnyű lesz, de megéri. - mosolyodott el, és az arca egyre közeledett az enyém felé, amikor McGalagony megszólalt.

- Álljanak párba, és sorakozzanak fel, hamarosan önök következnek. - erre mind ketten távolabb húzódtunk egymástól és úgy tettünk, ahogy McGali mondta. 2x2 oszlopba álltunk be, az ajtó előtt, a jobb felén sorakoztunk mi, mögöttünk a Hollóhát, míg mellettünk a Mardekár és mögöttük a Hugrabug. - A kviddics csapatok csapat kapitányai álljanak, a házaik elejére! - szólalt meg újra a házvezetőnőnk. Így, a parancsát teljesítve James-szel lassan előreindultunk. - Potter, Evans jöjjenek már! - szólt ránk. Mi pedig már gyorsabb tempóban értünk előre. 

- Tanárnő, mi ez a sietség? - kérdezte higgadtan James.

- Potter, ne idegesítsen még maga is! - szólt rá dühösen. 

- Igen Pottyi, pofa be! - szólt be neki Piton, miután Galagonya elment.

- A te helyedben, én nem mondanék semmit Pipogyi! - kezdett dühbe gurulni James. 

- James, nyugodj meg, ne rontsd el az esténket. Nem éri meg. - fogtam kezeim közé az arcát és mélyen a szemébe néztem. Láttam benne a dühöt, de vett egy mély levegőt és lenyugtatta magát.

 - Rendben. - mondta, és ebben a pillanatban nagyon büszke voltam rá, bár tisztában voltam, azzal, hogy még ezért Piton kapni fog, csak nem most.

- Köszönöm. - meresztettem rá hálás szemeket. Újra átölelt s közben beszélgetve vártuk, hogy kinyissák az ajtót végre. Amint megnyílt előttünk az út, mi megindultunk előre. Ahogy végig mentünk a gyönyörűen feldíszített Termen, elvétve hallottam, hogy James vagy én kerültünk szóba. Elfoglaltuk a helyünket, és felvettük a kezdő pozíciót, majd mikor a zene fel csendült, ekkor kezdtük meg újra a táncot. Ez az idő sajnos hamar eltelt s helyet foglaltunk. Mi ültünk a Tekergők asztalához, és Reg és a párja ült a lányokhoz. Igazából ezt már előre megbeszéltük, mert Mel-nek kellemetlen lett volna, ha bátyja folyamatosan szemmel tartja. Így helyet foglaltunk, és a többiek is csatlakoztak hozzánk. Én előre nyúltam és el akartam venni a menülapot, hogy a rendes vacsorákkal ellentétben itt úgy rendeljük meg a kaját, de James-szel ugyanazt az étlapot pécéztük ki magunknak.

- Ohh, nyugodtan megtarthatod.- mosolyodott el. 

- Köszönöm. - viszonoztam a gesztusát. Ő így fogott egy másikat és választottunk valamilyen kaját. Én személy szerint sajtos pulyka mellet kértem, ami egyszerűen fantasztikus. De amikor megpillantottam James tálján az ételt, ami hihetetlenül guszta volt, nem tudtam megállni és csórtam tőle egy kicsit.

- Na de hékás! -szólt rám. 

- Bocs, de ez isteni.

- Na de akkor is, az étel számomra szent és sérthetetlen. - vágta be a durcát. 

 - Jól van na, ne legyél már ilyen, ha szeretnéd kárpótolhatlak valamivel. - néztem rá nagy ártatlan boci szemekkel.

- Na erre már én is kíváncsi vagyok. - figyelt fel érdeklődve Sirius is. 

- Öhhm, nem tudom, hogy mire célzol. . . .- pillantottam rá.

- Tudod, mi nem fogjuk elfoglalni a Szükség Szobáját, úgyhogy meghagyom nektek. - mondta nagy lelkűen. 

- Tapi, drága barátom . . . - kezdte volna jó modort verni a barátjába, de én belementem a játékba.

- A szexuális életemet nem vagyok hajlandó veled megvitatni, ha erre céloztál. - néztem rá. 

- Szóval van szexuális életed, vagyis nem vagy szűz, szóval ti lefeküdtetek? - faggatott tovább Sirius, míg James nagy szemekkel nézett rám.

 - Nem mondták még, hogy nem James a világ közepe? - tettem fel kicsit gúnyosan, majd James-nek intéztem szavamat. - Már bocs.

- Szóval mikor vesztetted el? - kérdezte most James. 

- És ki volt az első? - folytatta Sirius.

- Ebbe nem kellett volna belemennem. - jutott el az én pici kis tudomásomig. 

- Naa – kérleltek egyszerre.

- Nem. - mosolyogtam rájuk és tovább folytattam az evést, míg ők éppen engem beszéltek ki, ami kicsit sem volt gáz, hogy a két oldalamon ültek . . .míg én nagyban falatoztam egyszer csak odajött hozzám egy srác, akit aszem Marco-nak hívtak, és felkért táncolni, de én inkább elutasítottam szegény párát. Katy és a párja is mellettem sétáltak el, de Kate megállt egy fél percre, hogy megjegyzést tegyen.

- Ugye, igazam lesz? - mosolygott. 

- Nem lesz. - durcáztam. De feleletemre már el is ment.

- Miben lesz igaza? - kérdezte James. 

- Hagyjuk.

- Ne már, légyszííí! 

- Ha igaza lesz, akkor elmondom.- mondtam, miközben tisztában voltam vele, hogy nem lesz igaza.

- Rendben. - egyezett bele. - Mit szólnál, ha elmennénk táncolni? 

- Oké! Menjünk.- mosolyogtam. Így elindultunk a tömegbe, ahol mindkét kezével a derekamnál fogva magához húzott, így én a nyaka köré fontam a kezeim és így mozogtunk a zene ütemére. Kellemes volt, ahogy éreztem, hogy a testünk összesimul, hogy a meleg és puha kezei a derekamat fogják és látni a szemeit, ahogy csillognak. Gyönyörű volt, nem akartam, hogy vége legyen, de órákkal, amik csupán perceknek tűntek elmentünk inni valamit. James végül szerzett nekem puncsot, ami isteni volt. Miután mindketten elég muníciót öntöttünk magunkba visszamentünk és ott folytattuk, ahol abba hagytuk. Mígnem már túl meleg lett ott benn.

- Nem mennénk ki, már megfőlök itt. - üvöltöttem James fülébe, hogy meghallja, majd egy bólintás után átfurakodtunk a tömegen. Kint még mindig meg volt a hó, szerencsére nem olvadt el. Így mikor kimentünk, akkor bár a hideg megcsapott minket, mégis jól esett egy kis friss levegő. És kint a hó jóvoltával csodás látvány fogadott minket. Így elkezdtünk sétálgatni. Csendben sétáltunk egymás mellett. 

- Csodás éjszakánk van. - törtem meg a csendet.

- Ennél szebb nem is lehetne. - mosolyodott el. - Nem fázol? - kérdezte, mikor látta, hogy kicsit megremegtem. Hát igen, szerintem nincs olyan sok örült rajtam kívül, hogy kijön ilyen hidegben egy szál boleróval a hátán . . . 

- Csak egy kicsit. De nem akarok még bemenni. - vetettem rá könyörgő szemeket.

- Oké, akkor még maradunk egy kicsit. - felelte, de szorosan átölelt. 

- Így már sokkal jobb. - néztem fel rá a mellkasáról. Így álltunk még egy darabig, majd tényleg visszaindultunk a Nagy Teremben, de ott már csak pár pár táncolt.

- Szerintem nincs sok értelme vissza menni. - mondtam, a bennlévőket szemlélve. 

- Akkor sétáljunk egyet a kastélyban. - vetette fel ötletét, s így is tettünk végül. Csak csendben sétálgattunk egymás mellet, de én ismét megtörtem a köztünk lévő oly könnyed csendet.

- Köszönöm, hogy meghívtál, csodás este volt. - mosolyogtam rá. 

- Én köszönöm, hogy eljöttél velem. - viszonozta a gesztusom, majd sétálgattunk tovább, kettesben az éjszaka közepén, erről kinek nem más jutna eszébe . . . hű, de el terelődtek a gondolataim. Szóval csak sétálunk kettesben a kihalt kastélyban . . . Nem! Nem! Nem! Hirtelen elvesztettem az egyensúlyom, és a bokámba szörnyű fájdalom hasított. De James, a jó fogói reflexeivel elkapott, így egyenesen a karjaiba estem, ami nagyon kellemes érzés lett volna ha a lábam nem fájna ennyire.

- Mi történt? Jól vagy? - kérdezte aggodalmasan. 

- Minden rendben, csak rosszul léptem, és kibicsaklott a bokám. - mondtam mindezt úgy, hogy a hangom tökéletesen sima maradt. Így megpróbáltam ráállni, de ahogy csak hozzáért a kőhöz, azonnal felszisszentem, mert a fájdalom tovább fokozódott.

- Látszik, hogy minden rendben. - fintorodott el James. És újra a karjai öleltek át. 

- Jobb lesz, mindjárt. - legalábbis remélem tettem hozzá gondolatban.

- Hát én nem hiszem. - mondta, majd az ölébe kapott, mintha csak egy kis porcelán baba lennék. Én meg majdnem felsikkantottam meglepetéstől. 

- Hé, erre semmi szükség. - néztem a szemébe.

- De igen, hiszen nem tudsz járni. 

- De tudok! - csattantam fel.

- Hát nekem nem úgy tűnt. De most szépen felviszlek a Szükség Szobájába és beborogatjuk a lábad. 

- De az egy emelettel feljebb van, és még én is nehéz vagyok. Nem tudsz felvinni odáig.

 - Tudod elég jó erőnlétben vagyok, és te sem vagy olyan nehéz, csak feljutunk, ha nem, akkor majd megállunk pihenni.

 - Te őrült vagy!

- Igen, az vagyok. - még mosolygott is. Ezután csendben sétált fel velem. Mikor megérkeztünk a szoba bejáratához, leültetett az ablakpárkányra és elsétált háromszor előtte, majd megjelent az ajtó, amit kinyitott és idejött hozzám. 

- Mondtam, hogy fel tudlak hozni. - mosolygott és bevitt a szobába, amely most úgy nézett ki, mint a klubhelyiségünk. Majd becsukta magunk mögött az éjtót és lerakott egy kanapéra, és a lábamat az ölébe vette.

- Ezt azért már én is megtudom csinálni. 

- De majd megcsinálom én. - mosolyodott el. Így én nem tudtam neki ellenállni, ezért feljebb húztam a szoknyám, hogy hozzá lehessen férni a bokámhoz. Még kívánt a kanapé végéhez egy asztalt vízzel és ronggyal, hogy be tudja borogatni, majd óvatosan próbálta levenni a cipőmet, amit nagy fájdalmak árán, de sikerült túlélnem. Majd rátette a hideg vizes rongyot.

- Ez hideg! - szisszentem fel. Mire csak elnevette magát a személyes gyógyítóm. 

- Na nem mondod. Tudod ez itt egy hideg vizes ruha. - mutatott a lábamra.

- Igen, köszönöm én is rájöttem. - fintorogtam, s közben újra bevizezte és visszarakta a lábamra. 

- Hé, sajnálom, de ettől jobb lesz. - nézett rám bűnbánóan, de mégis olyan kedvesen ejtette ki a szavakat, hogy szinte elolvadtam.

- Tudom, és bocsi, de ilyenkor elég nyűgös vagyok. És köszönöm, hogy így ellátsz. - mosolyogtam rá. 

- Ugyan már, ez semmiség.

- Ez minden, csak nem semmiség. Felcipeltél egy teljes emeletet, és még a lábamat is te borogatod. Ez egyáltalán nem semmiség.

- Makacs kutya vagy. - mosolygott rám. És közben már a lábam is egész jó volt, bár fájt még. 

- Igazad van, az vagyok. És most megnézzük, hogy milyen munkát végeztél. - mondtam és leemeltem a lábam a lábáról és óvatosan leraktam a földre, majd megpróbáltam ráállni.

- Várj, nem kéne megerőltetned! - szólt rám. 

- Ugyan már, próba szerencse. - mondtam, majd óvatosan felálltam a másik lábamra nehezedve és utána lassan ráálltam a másik lábamra is, de ahogy ez megtörtént felszisszentem, és James visszanyomott a kanapéra.

- Hogy lehet valaki ilyen makacs, mint te? Miért nem tudsz szór fogadni? - üvöltözött, amitől kissé megijedtem. 

- Oké, igazad van, egy makacs és türelmetlen hülye tyúk vagyok, de azért nem kell leordítanod a fejem a helyéről. - kiabáltam vissza és olyan dejá vu érzésem lett, a régi vitáink jutottak eszembe.

- Bocsi, nem akartam kiabálni, csak egyszerűen nem értem, hogy miért nem vagy képes azt tenni ,amit kéne – kért bocsánatot, de olyan lágyan, hogy azt elképzelni nem lehet.

- Értelek. De ez vagyok én, sajnálom, de én nem tudok megváltozni. A rossz tulajdonságaimat nem tudom elnyomni, vagy megváltoztatni, mert akkor már nem én lennék. Érted? - néztem rá, de az arca túl közel olt az enyémhez, így ahogy felemeltem a fejem a homlokunk összeért. 

- Értelek, csak néha ezzel annyira fel tudsz idegesíteni. Nem kellett volna kiabálnom. Sajnálom. - suttogtam, s ajka az utolsó szavaknál már súrolta az enyémet. Majd megcsókolt. Csak óvatosan, lágyan ért hozzám csak kóstolgatott, és azt vettem észre, hogy én is vissza csókolók, majd a nyelve bebocsátást kért a számba, amit én szíves örömest megadtam és megkezdődött nyelveink vad tánca. Egy pillanatra elváltunk, hogy kapjunk levegőt.

- Szeretlek! - mondta egyszerűen, de minden érzéssel, s e az egy szó a maradék eszemet is elvette. Már nem számított semmi sem, csak azt akartam, hogy csókoljon, így a tarkójánál fogva visszahúztam magamhoz és újra elvesztünk egymásban. Csak faltuk egymást ajkait, míg el nem fogyott a levegőnk, akkor a nyakamat kezdte csókolgatni. Egyszerűen nem bírtam magammal, kellett, kellett, hogy érezzem a meleg testét az enyémen, kellett, hogy érezzem az ajkait, kellett, hogy érezzem a kutató kezeit, kellett a bizsergés, amit csak ő vált ki belőlem, egyszóval ő kellett. Egyre lejjebb haladtak az ajkaik a dekoltázsom felé, de nem bírtam, magamhoz húztam az arcát és megcsókoltam. Azonban megéreztem a kezeit a fenekemen, ahogy magához húz s lábaimat rögtön köré fontam, nem akartam, hogy akárcsak egy milliméter legyen köztünk. Majd már csak azt vettem észre, hogy egy ágyon fekszem és ő pedig fölöttem van. Újra áttért a nyakam és a dekoltázsom kényeztetésére, miközben én megszabadítottam a rajta lévő köpenytől és a csokornyakkendőtől. Ő is próbált megszabadítani a ruhámtól, de nem járt túl nagy sikerrel, ezért kicsit megemeltem magam és segítettem lehúzni a cipzárt a ruhámon, amikor már sikerült, akkor a többit ráhagytam és én folytattam az ingének kigombolását. Végig simítottam minden izmán, ami először összerándult, majd ellazult. Amint lekerült rólam a ruhám és róla az inge, újabb csókcsatát vívtunk, míg meztelen felső testünk egymásnak feszült. Majd a melleimet kezdte el kényeztetni, míg én próbáltam leszedni róla a nadrágját, ami közben párszor véletlenül hozzáértem a dudorodó férfiasságához, így elvesztette a türelmét és maga szedte le. Újra visszatért az ajkaimra, de hirtelen megéreztem, ahogy lehúzta a bugyim és a keze el kezdte még jobban ingerelni a már így is tüzelő testrészem én pedig szemérmetlenül nyögdécseltem alatta. De én gyorsan változtattam a pozíciónkon és most én kerültem felülre és én kezdtem kényeztetni őt. Az ajkaim a nyakától egészen a hasa aljáig felfedezte a testét s végül a már tettre kész férfiasságát kényeztettem. Most ő fordított rajtunk, így felülre kerülve vadan, de mégis gyengéden belém hatolt. A kezei és az ajkai hirtelen mindenhol ott voltak, ingerelve a testem, de én is ezt tettem vele. Így hajszoltuk egymást a gyönyör kapujáig, míg el nem értük azt. Majd lágyan kicsusszant belőlem és legördült rólam mindketten levegő után kapkodtunk Mikor már viszonylag rendesen lélegeztünk megszólalt. 

- Lily, ami az előbb történt. . . - kezdte volna magyarázni, de én egy lágy csókot leheltem az ajkára.

- Ne most, ne rontsuk el ezt a csodás éjszakát! A problémák majd csak holnap jöhetnek. - suttogtam és a mellkasára feküdtem, szorosan ölelve. 

- Majd holnap. - suttogta, majd egy puszit nyomott a fejemre és ezután nem sokkal mély álomba merültünk, így egymás karjaiban.

* csókálló xD

Lily ruhája és miegymás:

Melé:

Katé:

Alicé:

Emilyé: 

UI: Remélem tetszett =D