5.fejezet – I had to change because of somebody with whom I had been in love.

Sziasztok!
Bocsánat bocsánat bocsánat a csúszásért! Trágár nyelvezetet tartalmaz!
Remélem azért nem haragszotok annyira, próbáltam hozni, ahogy csak tudtam.
Ajánlom hozzá Simple Plan számát a Save you-t.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Ki vagy te, hogy bíráld az életet, amit élek? Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, nem is azért élek, hogy azzá váljak. De mielőtt mutogatni kezdenél, győződj meg róla, hogy a te kezeid teljesen tiszták...

 

Az ajtóban megpillantottam az ácsorgó Tekergőket Duke-kal együtt. Mindig is volt érzékük, hogy mikor kell rányitni az emberre, főleg Siriusnak … Most viszont kivételesen örültem, hogy idecsöppentek.
- Sziasztok. - köszöntem nekik, mintha mi sem történt volna és megigazítottam a ruhám.
- Sziasztok. - köszöntek ők is kissé bizonytalanul.
- Üdv, én Gabe vagyok. - mondta barátságos hangon, de én nem hagytam időt, hogy a többiek is lefussák a tisztelet köröket.
- Gabe, húzz haza. - mondtam kicsit sem kedvesen.
- Naaa, ne légy durci, azt nem szeretem. - nézett rám.
- Azt mondtam, hogy tűnj el! - mondtam az utolsó két szót artikuláltan, kihangsúlyozva.
- Nem vagyok szolgálatban, hogy parancsokat osztogass. - nyúlt állam alá.
- Nem, nem vagy. De vagy haza húzol innen de kib*szott gyorsan, vagy véletlen kitöröm a nyakad vagy csak simán megöllek. Én a helyedben nem packáznék most magammal! - mondtam hízelgő hangon szemeibe nézve.
- Rendben. Most elmegyek, de még találkozunk szépségem. - mondta csábos hangon.
- Nincs esélyed nálam. - mondtam már gúnyosan és elléptem tőle.
- A múltkor még nem így gondoltad.
- Mert akkor nem hordtál össze ennyi hülyeséget.
- Nem is beszéltem szinte.
- Épp ezért. - mosolyogtam rá negédesen.
- Most miért? - vágott ártatlan képet.
- Mert már nagyon kezd elegem lenni belőled. Tűnj el és hagyj békén! - tagoltam kicsit ingerülten.
- Majd meglátogatlak, ha már kicsit lenyugodtál. - mondta és kiment az irodából, mire én fellélegezhettem végre.
- Bocs az előbbiért. Kicsit együgyű teremtés úgy tűnik. - rántottam meg vállaimat.
- Egy ex? - kérdezte nevetve Duke.
- Inkább csak egy hiba. - mosolyogtam rá.
- Hiba? - nézett rám mosolyogva Duke, de közben a többiek is megjelentek.
- A hiba alatt általában egy éjszakás kalandokat ért. - mosolygott rám bájolgó mosollyal Dem.
- A hiba alatt hibát értek. - öltöttem ki rá a nyelvem.
- Szóval ilyen rossz a gyerek az ágyban? - röhögött fel.
- Nem szoktam kiadni mások teljesítményét az ágyban, ha annyira érdekel próbáld ki.
- Sok mindent el lehet rólam mondani, de én CSAK a nőket szeretem.
- Nem tudod miből maradsz ki. - nevettem.
- Szóval nem rossz?
- Szóval munkára! - öltöttem rá újból nyelvet és az asztalomhoz sétáltam, lezártnak tekintve a témát. Leültem az asztalomhoz és halk beszélgetés aláfestésével kezdtem el dolgozni, iratokat rendezni, beosztást szerkeszteni, jelentéseket olvasni és riasztásokat irányítani. Az ebéd szünetet ismét Alice-ékkel töltöttük, kiegészülve a kissé fáradt Kate-tel, Mel és persze mindannyiunk örömére. A rövidke ebédszünet után hamar visszamentünk az irodába, mivel rengeteg dolgunk volt, míg nem valamivel négy óra után mi is kaptunk egy riasztást, mivel hirtelen a semmiből felbukkant Tom egy közeli parkban jó pár halálfalóval. Gyorsan összeszedelődzködtünk és indultunk is a megadott helyre, egy lesből figyeltük őket, kiadtam a parancsot, hogy ki honnan támad, majd mindenki elfoglalta helyét és egyszerre támadtunk. Én rögtön a Tomhoz legközelebbi halálfalókat támadtam, de közben nem hagytam figyelmen kívül a csapattagjaimat és persze Tomot sem. Próbáltam mindenre és mindenkire figyelni. De végül Tom leállította a talpnyalóit, hogy csak vele foglalkozzak.
- Lily, Lily, hát visszatértél a kezdetekhez? - kérdezte hideg nevetéssel.
- Akárcsak te, Tom. - feleltem nyugodt hangon.
- És mit szólt Potter ahhoz, hogy eltitkoltad előle? - kérdezte gúnyosan és Jamesre nézett, ahogy én is, az említett pedig ránk kapta a tekintetét, de rögtön vissza is kellett térni a két támadójához. - Oh, szóval még nem mondtad el neki? Milyen kár, kíváncsi lennék az képére. - nevetett. - Vagy talán mondjam el neki én?
- Meg ne próbáld! Hagy őt ki ebből, ez csak ránk tartozik!
- Igen? Szerintem ebben ő is eléggé benne van, nem gondolod?
- Azt mondtam, hogy hagyd őt békén!
- Nem hiszem el, hogy még mindig véded!
- Én meg nem hiszem el, hogy még mindig ki akarsz hozni a sodromból, még jobban! Azok után, amit tettél, én a helyedben meghúznám magam! - mondtam hideg hangon.
- Nem félek tőled! Nincs elég erőd, hogy legyőzz! - nevetett jóízűen.
- Nem minden az erőkről szól!
- Szóval ezért jöttél vissza? Újra Potter mellé állsz? Vagy csak őt akarod felhasználni ellenem?
- Én nem te vagyok! Nem használom fel az embereket a saját érdekemben! De tény és való, hogy James nélkül nem tudlak legyőzni és remélem, hogy majd segíteni fog nekem.
- Könnyebb lenne, ha elmondanád, hogy megöltem a … - kezdte, de én nem hagytam, hogy befejezze.
- Silencio! - kiáltottam hangosan, így már csak tátogva tudta befejezni, amit mondani kívánt. - Reducto. - mondtam ki már nyugodtabb hangon a taroló átkot, mire Tom nonverbálisan kivédte azt. Majd tovább támadtam különböző átkokkal és rontásokkal. De végül hamar úgy döntött, hogy jobb ha távozik. Körbenéztem, vagy tíz halálfalót láttam eszméletlenül a földön, de még így is sokan voltak, de ahogy láttam senki nem sérült meg súlyosan közülünk, így én is beálltam harcolni a sötét mágusok ellen, a harc hevében valahogy James mellé kerültem. Perifériás látásomnak köszönhetően láttam, ahogy a halálfaló felemeli a pálcáját és elkiáltja a halálos átkot. James lefagyva nézett szembe az átokkal, míg én rögtön cselekedtem. Ellöktem és helyébe álltam, majd én is, jól artikuláltan mondtam a varázsigét.
- Avada Kedavra. - a két zöld átok nem sokkal előttem találkozott és az őseimtől kapott erőm vagy a tapasztalatom miatt esetleg a dühöm miatt, nem tudom, de biztos voltam benne, hogy a két átok találkozásánál az övé az enyémbe olvad és folytatja útját a támadó felé. De nem számítottam arra, hogy mekkora erőt adtam bele, ebbe az átokba, ami valószínűleg Tom miatt volt, hogy ennyire felhúzott. De ahogy a két zöld fény csík egybe olvadt egy kisebb erő robbanás történt és az egész parkon hideg levegőáramlat söpört végig, amelyet az én erőm produkált. Ez a szellő meglebegtette a hajam, szememet arra késztette, hogy lehunyjam, de még láttam az áldozatom ijedt tekintetét és ahogy kihuny szeméből az élet. De azt már csak hallottam, ahogy élettelenül rogy össze. Ahogy az energia hullám gerjesztette szél elgyengült, szemem már nyitva is volt és kémlelte a terepet, teljes csönd telepedett a parkra, senki nem szólt vagy harcolt, mindenki engem nézett. A koponya álarcot viselők szemében félelem jelent meg, megijedtek, hogy öltem, ez általában nem jellemző az aurorokra, épp ezért, gyáva nyúlként, behúzott füllel, farokkal menekültek el, én pedig egy mély nyugtató levegőt vettem, majd Jamesre pillantottam, aki a földön volt még mindig és úgy nézett fel rám.
- Mondtam, hogy nem szabad habozni! Ha nem vagyok itt már halott lennél. Komolyan meg kell tanulnotok ölni, mert nem lehetek én is ott mindenhol. - sóhajtottam és kinyújtottam kezem feléje, amit el is fogadott, hogy felhúzzam a földről.
- Köszönöm. - mondta halkan, és kezem nem engedte el.
- Ezért jöttem vissza. - rántottam meg vállaimat. - De nyomás vissza az irodába! - mondtam már mosolyogva és a többiek hopponáltak és én is így tettem volna, ha James nem tart erősen, mire én kérdő szemekkel pillantottam rá.
- Miért mentettél meg?
- Bárkiért megtettem volna.
- Bántottalak.
- Én meg túl hülye vagyok, hogy még így se akarjam, hogy meghalj.
- Szeretsz még? - kérdezte közelebb húzva magához, éreztem ahogy testemet oly rég óta először újra elönti a kellemes forróság, de arcom maradt faarc, nem mutattam semmit sem abból, amit éreztem.
- Erre nincs időm sem energiám, hagyj menni! - mondtam határozott hangon.
- Akkor azt mond el, hogy miről beszélt Voldemort, mit titkolsz már megint előlem? - kérdezte dühösen, de nekem nem volt energiám végig hallgatni, ezért kirántottam a kezem az övéből és hopponáltam majd az irodába mentem. A többiek is ott voltak, alig pár perccel később érkezett meg James is, dühösen trappolt a tölgyfaasztalom elé.
- Válaszolj! Mit titkolsz előlem, amiről jogom lenne tudni?! - kiabált velem.
- Semmi közöd már hozzám! Úgyhogy ne követelj válaszokat sem! - feleltem hasonló hangerővel.
- Tudni akarom! - csapott az asztalra.
- Elég a követelőzésedből! Nem mondok semmit sem, mert nincs hozzá közöd!
- Ha lenne se mondanád el! Mindig is ködösítettél! Pedig már azt hittem mindent tudok rólad!
- Én is sok mindent hittem rólad, ami nem volt igaz! És nem csak én tehetek arról, hogy nem ismersz eléggé, tudod 4 éve nem én döntöttem így!
- Bocsáss meg, természetesen, mindenről én tehetek! Gondolom arról is, hogy minden jöttmenttel ágyba bújsz!
- Na most van elegem belőled Potter! Engem ne oktass ki a szexről, vagy mondd meg, hogy mekkora egy r*banc vagyok! Mert te sem vagy jobb nálam, sőőt. Én legalább egyikükkel sem hitettem el, hogy szeretem, mint te! - vágtam vissza gúnyosan, mire ő nem tudott mit mondani, láttam rajta, hogy bántotta, amit mondtam, de túl dühös voltam, hogy nem érdekelt. - Van még valami, amit a fejemhez akarsz vágni?
- Nincs. - motyogta, majd leült a helyére, én pedig kimentem az irodából....

(James szemszöge)
Szörnyen bántott, amit mondott, de igazat kellett neki adnom, nem vagyok jobb nála. Magamba fordultam, gondolkodva ültem a székemen, amikor Mel megtörte a csendet.
- James, én tudom mi történt Lily-vel, hogy mit nem akar elmondani neked. Nem, nem fogom megosztani veled, vagy bárkivel, de hagyd békén Lily-t! Sok mindenen ment keresztül, majd elmondja, ha elég ereje lesz hozzá. - magyarázta húgom, de egyáltalán nem hagyott nyugodni a találgatás, hogy mi az, amit nem mond el nekem.
- Hogy érted, hogy ereje lesz hozzá? - néztem szemeibe, ahol fájdalmat és szomorúságot láttam.
- Ahogy mondtam, Lily sokat szenvedett.
- Na álljon meg a menet! James, te kije is voltál Lily-nek?- nézett rám érdeklődve Dimitrij. Szóval nem meséltek nekik rólam, rólunk.
- James Lily egy közeli … barátja volt. - válaszolt húgom, mire a srácokkal döbbenten néztünk rá.
- Bonyolult.- mondta Mel tekintetünk láttán. De már senki sem firtatta tovább a történteket, csak bennem dúlt a gondolatok vihara.

4.Fejezet – I think it isn't a shame that I start to afraid from you

Sziasztok!
Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy lesz benne + 18-as említés, ami elég durvára sikerült … de hát sajnos az én karaktereimnek mindig kell egy kis szenvedés xD
Hallgassátok meg hozzá Kelly Clarkson Stronger (What doesn't kill you...) c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Az életért folytatott küzdelem az ember ösztöneiben van. Az ember harcol önmagáért, így van ez ősidőktől fogva, és így lesz mindig. Az, aki elejtett egy mamutot, a bőr és a hús egy részét odaadta azoknak, akik nem tudták elejteni a mamutot. Ezek azzal fizettek a gyengeségükért, hogy dolgoztak az erősebbre. Csak az erős egyéniségek és az erős népek képesek életben maradni. A háború ugyanaz, mint a konkurenciaharc, csak éppen fegyverrel vívják. Akármennyit szavalunk is a békéről, háború mindig lesz, amíg ember lesz a földön.
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko

 

(Lily szemszöge)

Nagy szerencsémre találkoztunk Alice-szel és Frankkal is az ebédnél. Olyan csodás párt alkotnak még most is együtt, jóformán ők az egyetlen biztos pont, akikről tényleg mindenki tudja, hogyha eljön a világvége, ők akkor is együtt lesznek, történjék bármi. Alice mosolyogva ugrott a nyakamba, majd Melanie-éba. Csak úgy sugárzott róla a boldogság.
- Merlinre annyira örülök, hogy itt vagytok! Lily, egyszerűen csodálatos voltál a megbeszélésen. - ugrándozott örömében, de Frank mosolyogva átölelte, így kissé lenyugodott.
- Jajj Alice, hisz tudtad, hogy jövünk. Hiszen hamarosan itt az esküvőtök. - mosolygott Mel is Reghez bújva.
- Megígértük, hogy semmi pénzért nem hagyjuk ki az esküvőtöket. - mosolyogtam rájuk.
- Tudom! Tudom! Ne is mondjátok, annyira izgatott vagyok már. Már mindent megterveztünk, de még nem kezdtünk neki a szervezésnek, de lassan neki kéne állnunk. - csillogtak izgatottan barátnőnk szemei.
- Alice, drágám, még majdnem 3 hónap van az esküvőig! - mosolyogtam rá elnézően.
- De most már, hogy itt vagytok, elkezdhetünk ruhákat nézegetni. De Emily még nem válaszolt sajnos. - sóhajtott fel kicsit szomorkásan.
- Tudom, szegénynek rengeteg dolga van, én beszéltem Njörddel. Njörd azt akarta, hogy menjek el hozzájuk és rúgjam seggbe Emily-t, hogy ne dolgozzon annyit. - nevettem fel.
- Jóóó, menj el hozzájuk és rugdosd nekünk ide Emily-t! - csatlakozott hozzám Alice is.
- Egyenlőre nekem is rengeteg dolgom van, de a kedvedért megígérem, hogy még a héten elmegyek hozzájuk és ráveszem, hogy legyen ő is koszorús lány.
- Imádlak Lily! - ölelt át szorosan.
- Tudom én. - viszonoztam gesztusát. - Én is téged. - válaszoltam, majd visszabújt Frankhez és áradozott tovább az esküvőjükről, de még azért szóba került a mostani helyzet, a sok eltűnés és gyilkolás és persze Kate-ről is kérdeztünk, ugyanis nem találkoztunk vele, de Alice megnyugtatott, hogy csak éjszakai műszakban van és nincsen semmi baja. Ezután a jó hangulatú ebéd után kissé kedvetlenül battyogtunk vissza az irodánkba a papírok közé. Ahogy megláttam a hatalmas tölgyfaasztalomat beterítő papírkupacot már futottam is volna ki a világból … kényelembe helyeztem magam, és egy bűbáj segítségével elvarázsoltam azt a falat, ami elválasztott a többiektől, így láthatatlanná vált és a hangszigetelését is elvesztette, de ugyanúgy ott volt. Sóhajtva néztem egyik ügyet a másik után, a nyomokat és az aurorok által beküldött jelentéseket is át kellett olvasnom. A többiek közben elkezdtek ismerkedni, kérdezgetni kezdték a másikat, hallottam őket, de nem szóltam közbe. Annyit jártattam a szemem a betűk között, hogy már fájt a szemem, ezért felálltam és halkan az ablakhoz sétáltam és néztem a mugli London nyüzsgését. Alig pár percig tartottam szünetet, amikor már képesnek éreztem magam folytatni a munkát. A rövid ujjú kötött pólómat levetettem, hogy csak a piros ujjatlan maradjon rajtam. Nem volt melegem, igaz nem is fáztam, de kellett valamilyen pótcselekvés, bármi, csak ne kelljen tovább olvasnom, ezért még előkotortam egy hajgumit, hogy felgumizzam a hajam. És folytattam az olvasást, a többiek tovább faggatóztak egymásnál. Úgy fél órája szenvedtem már a jelentésekkel, amikor tudatomba férkőzött Duke hangja.
- Bocs Lily, kérdezhetek? - szólalt meg lágy hangon, komolyan, ha jobban ismerném, azt hinném, hogy valamit akar tőlem, de így csak el akar érni valamit, ez a gondolat eléggé megnyugtató számomra.
- Persze, csak nyugodtan. Bármit, csak ne kelljen ezeket tovább olvasnom. - néztem rá esdeklő szemekkel, mire ő felnevetett.
- Nem akarok túl indiszkrét lenni, de mi történt a jobb feleddel? Úgy értem a nyakaddal és a kezeddel. - kérdezte, végig jártatva szemeit a nyakamtól a könyökhajlatomig húzódó hegen.
- Megsérültem, lassan egy hete? - gondolkoztam az időponton. - Egy pszichopata jó ötletnek vélte, hogy kivéreztet, amikor nem akartam a kedvére tenni … - mondtam teljesen érzéstelenül.
- Egy hete? - kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel.
- 9 napja. - mondtam egy kis számolgatás után.
- Annak nem kellett volna már begyógyulnia?
- Tényleg hallani akarod az egész story-t?
- Ha nem akarsz róla beszélni, akkor nem, egyébként igen. - hallgatott el mindenki és nézett rám érdeklődve, míg az én csapatom a munkába mélyedt.
- Hát, 9 nappal ezelőtt éjszaka egy sikátorban sétáltam haza fele, hogy a friss levegő kitisztítsa a fejem. Nem figyeltem, a gondolataim zakatoltak a fejemben, amikor valaki hátulról rám küldött egy kábító átkot. Amikor magamhoz tértem egy dohos cellában találtam magam. Először csak a hideget éreztem, aztán ahogy kitisztult a látásom rögtön a pálcámat kerestem, de nem találtam, akkor állított be egy férfi. Szemei ijesztően homályosak voltak, amikor elkezdett közeledni felém. Elkezdett erőszakoskodni velem, meg akart erőszakolni, de nem hagytam magam, ezért erősen felpofoztam, aztán megrúgtam az érzékeny pontját. Férfiak vagytok, mondnom sem kell, nem repesett épp az örömtől, teljesen bedilizett, ezért olyan erővel vágott pofon, hogy a földön kötöttem ki. Azt mondta, hogy ezért meg kell halnom. A szakadt pólómnál fogva felemelt és a falhoz szorított, a nyakam kifeszítette és egy pengével végigvágta. Elég mélyen és elég csúnyán. Szerencsére hamar elment, azt mondta majd folytatja, ha már elvéreztem … - fordult fel kissé a gyomrom újra. - Csak nem hagyhattam, hogy elvérezzek, ezért a cipőmön lévő kapcsot leszedtem, a pólómból kihúztam pár szál cérnát és összevarrtam a sebet. Nem volt épp életem nagy alkotása, de nem volt túl egyszerű, egy kézzel, úgy, hogy a nyakamat nem is láttam. Majd a nyakamra és a könyökhajlatomra tettem egy nyomókötést a pólóm maradványaiból, hogy ne vérezzen annyira. Amire visszaért már a lázam felszökött a sok vérveszteségtől, de szerencsére annyira meglepődött, hogy még életben vagyok, hogy sikerült egy kővel erősen fejbe vernem, aztán kivettem a zsebéből a pengét és megöltem. Megkerestem a pálcám és hopponáltam az Ispotályba. Sajnos a koszos póló nem tett túl jót a véremnek, mivel a seb nagy része elfertőződött, két napig benntartottak. Nagyjából ennyi a lényeg, a vérfertőzés miatt és mert későn kaptam szakszerű ellátást, azért nem gyógyult még be teljesen. - mondtam érzéstelenül.
- Ugye ezt most csak kitaláltad. - nézett rám James.
- Bár úgy lenne. - sóhajtott fel Mel.
- Oké, azt elfogadom, hogy nagy a képzelőerőm és a fantáziám, de azért ennyire nem. - nevettem fel.
- És ezt csak ilyen érzéstelenül mondod? - hitetlenkedett Duke.
- Most mit csináljak? Bőgjek? Legyek dühös? Nem mindegy már az a mocsok már nem él, nincs értelme megkeserítenem az életem vele. És nem ő volt sem az első és valószínűleg nem is az utolsó férfi, aki megpróbált eltiporni. - rántottam meg a vállaim.
- Ez elképesztő, hogy így eltudtad látni magad. - ámuldozott Remus. - Én a helyedben tuti bepánikoltam volna.
- Tudod, ha abba a helyzetbe kerülsz, akkor a félelem olyan tisztára csiszolja a gondolataidat, hogy csak na. Meg aztán az életösztöneim is olyan baromi erősek, hogy attól még néha én is megijedek. - nevettem.
- Nem szívesen lennék az ellenséged. - állapította meg inkább magának Duke, mint nekünk.
- Akkor viselkedj úgy, hogy ne kerülj szembe velem. - mondtam nyugodt hangon szemeibe nézve.
- Azon leszek teljes erőmmel.
- Ez a beszéd. - mosolyodtam el lágyan. Majd mindenki folytatta a munkát, hol csendben hol kisebb beszélgetésekkel tarkítva. Mindössze pár riasztás jött, de sajnos egyik sem nekünk, csak tovább kellett küldenem a riasztásokat más csapatoknak. Aztán, amikor lejárt a munka idő Dem rám nézett nagy, kérlelő szemekkel.
- Lily, ugye aludhatunk nálad, még nem találtunk normális albérletet.
- Természetesen. - mosolyogtam. - Small Magicben van a házam, Mel és Reg majd útba igazítanak, de nekem még van egy pár dolgom.
- Hány vendég szoba van? - kérdezte csibészes csillogással szemében, mire én felnevettem.
- Elég sok, úgyhogy ne aggódj, nem kell senkivel sem megosztanod az ágyad. - öltöttem rá nyelvet.
- Kár. - mondta tettetve a letörtet.
- De ha gondolod, engem nem zavar, ha csajt hívsz magadhoz, ha annyira félnél egyedül. - mondtam játékos gúnnyal hangomban.
- Mondja csak Miss Evans nincs kedve velem aludni? - mondta úriemberként, és egyáltalán nem próbálta meg elnyomni azt a csábos orosz akcentusát, amit a nők annyira szeretnek benne.
- Nos, Mr. Szmolenszkíj, maga nem aludni akar velem, szóval hatalmas sajnálatomra vissza kell utasítanom az ajánlatát. - mondtam komolyan, egy hölgyhöz illően, miközben felkeltem a székemből.
- Na de miért feltételez rólam ilyesmiket kegyed? - vágott ártatlan képet.
- Mert túl jól ismerem a magához hasonló férfiakat. - folytattam a játékot.
- Miért, milyen férfinak hisz engem?
- Aki élvezi, ha játszhat egy nővel, aki csak a kalandot keresi és kerüli a szerelmet. Maga a legrosszabb fajtából való.
- Lily-é a pont! - szólt bele nevetve Sophie.
- Ahogy mondod. És a győztes most kimegy azon az ajtón, hogy kezdetét vegye az újabb unalmas megbeszélése, majd az újabb bemutatkozás. - mondtam drámaian.
- Hé, Lily, ne várjalak meg? - kérdezte Dimitrij, mielőtt kinyitottam volna az ajtót.
- Miért várnál meg? - fordultam vissza feléjük érdeklődve.
- Nem tetszik nekem, hogy egyedül császkálsz, a múltkori miatt … - nézett rám aggódva.
- Jajj apuci, ne aggódj, most már vigyázok magamra, cserkész becsszó! - szalutáltam mosolyogva.
- De sokkal nyugodtabb lennék, ha … - kezdte volna, de én közbe vágtam.
- Nézd, sokáig maradok, elintézek mindent, szeretnék kicsit edzeni is, későn megyek, ha te megvárnál, akkor holnap olyan nyűgös lennél, hogy egész nap nem mernénk hozzád szólni.-nevettem fel. - Szóval menj haza a többiekkel, nem lesz gond. Jó éjt mindenkinek! Holnap találkozunk. - mosolyogtam rájuk, a fiúkat megöleltem - James kivételével – és Melt is egy puszi kíséretében. Aztán mentem is a villám megbeszélésre, majd újra bemutattak a többi aurornak, és a tömegben Kate-t is kiszúrtam, akivel maradt egy kis időnk még beszélgetni is kicsit. Aztán még elintéztem egy kis papírmunkát, és éjfélkörül mikor végeztem, bementem az edzőterembe futni. Szükségem volt rá, hogy kicsit eltereljem a gondolataimat, hogy lefárasszam a testem és még az edzésnek is jót tesz a futás. Nem futottam sokáig, csak fél órát, majd hazamentem. Kicsit furcsa volt újra a régi szobámban lenni. Készítettem magamnak egy kis harapnivalót vacsira, mivel nem akartam felébreszteni már Mandy-t, a házi manóm. Ahogy megvacsiztam, majd lezuhanyoztam lefeküdtem aludni. Elég nehezen sikerült álomba merülnöm, mivel fel-fel rémlettek előttem az itt töltött boldog percek, az első közös karácsonyunk. Reggel kipihenten ébredtem fel az óra csak fél hatot mutatott, gyorsan felöltöztem, aztán lementem a konyhába, ahol Mandy már tüsténkedett. Kedves volt tőle, hogy ilyen hamar felkelt, pedig nem kértem rá, de ő tudja, hogy korán kelő vagyok. Miután megreggeliztem, a többiek még nyugodtan aludtak, amíg én elintéztem pár dolgot, meglátogattam aput is, aki nagyon örült annak, hogy visszajöttem. Apu megkért, hogy maradjak ebédre, maradtam is a kedvéért, de az az ebéd maga volt a pokol, anyám folyamatosan csesztetett, és a drága jó nővérem is velünk tartott az idióta vőlegényével együtt. Fél óráig bírtam ki velük, majd startoltam dolgozni, igaz még volt majd nem egy órám a műszakomig, de inkább dolgozom, minthogy tovább maradjak abba a diliházban. Ezért megnéztem Kate-ék csapatát, megismerkedtem a többiekkel is és kicsit beszélgettem velük, majd nem sokkal mielőtt befejezték volna a munkát felmentem az irodámba, kényelembe helyeztem magam a karosszékemben, néztem a feltornyozott jelentéseket, nem volt olyan rengeteg még, mint tegnap, de volt egy külön oszlop is, mindössze pár lapból, jobban megnéztem őket és láttam, hogy Shefieldi papírok. Gyorsan átfutottam őket, nem történt semmi érdekes. Ahogy végigértem rajtuk, egy rózsaszín boríték akadt kezembe, rajta a nevemmel, az apró kövér betűkből azonnal tudtam ki írta, ezért felgyújtottam a levelet, majd a kukába dobtam a maradványait. Még így is maradt majdnem negyed órám és mivel nem volt semmi kedvem nekiállni azokat a dögunalmat olvasni, ezért először csak az iroda külső részét néztem, a többi íróasztalt, aztán az ablakhoz sétáltam és ott nézelődtem, amikor valaki belépett az ajtón. Felé kaptam a fejem, és megpillantottam Gabe-et. Nagyon meglepődtem, hogy őt itt látom.
- Mit keresel itt? - néztem rá kérdőn, és kisétáltam a láthatatlan nyitott ajtón, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe a fallal.
- Na de Drágám, hol van a jó modor? - kérdezte mosolyogva.
- Olyan unalmas a jó modor. - mosolyogtam én is. - Szóval?
- Nem olvastad el a levelem és hiányoztál.
- Tegnap jöttem el.
- Akkor is hiányoztál.
- Azt hittem érthető voltam, hogy csak egy éjszaka volt, nem több.
- Én is azt hittem. - lépett elém.
- Akkor?
- Már nem hiszem. - suttogta majd megcsókolt hevesen. Teljesen váratlanul ért az egész, az első amire felfigyeltem, hogy felültetett az egyik íróasztalra, de én kíméletlenül ellöktem magamtól, mire ő megtántorodott ezzel feltárva előttem, hogy már nem csak ketten vagyunk a helyiségben...

Sziasztok! :D

Sziasztok!
Nos, részt vettem egy kihívásban, mint zsűritag, mellesleg, aki még nem nézett volna be Diana kihívásos blogjára, ajánlom nekik, mert nagyon jó történetek születtek!
Valamint szeretném még egyszer megköszönni ezt a gyönyörű emlékbannart Diana99-nek <3
Puszi:
Zsó
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

3. Fejezet – Do not trust him!

Sziasztok!
Ez eléggé ilyen tényleíró rész szerűséghez hasonlít, de szükség volt egy ilyen részre is, mégiscsak eltelt 4 év … És van benne egy "kis" elvonatkoztatás drága Rowlingunk világától ...
Azért remélem tetszeni fog :D
Hallgassátok meg hozzá Nicole Scherzinger - Don't hold your breath c. számot.
Jó olvasást!
Puszi:
LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Szeretem a furcsa embereket. (…) Ezen a világon sokan vannak, akik fapofát vágnak, normális életet élnek, s közben teljesen megbízhatatlanok.
Murakami Haruki

(James szemszöge)
Csak néztük, ahogy Lily-t eléri a zöld átok, aztán összeesik. Teljesen lefagytam, nem tudtam elképzelni, hogy képes voltam végignézni ahogy meghal és még csak nem értettem azt sem, hogy mire volt ez jó, bár nem is tudtam erre gondolni, csak arra, hogy meghalt. Minden olyan gyorsan zajlott körülöttem, alig tudtam felfogni belőle bármit is, de láttam, ahogy Holdsáp Lily-hez szalad és letérdel mellé, szemében elkeseredés csillant, míg Tapi Duke-nak esik, én meg csak állok és nézek Lily élettelen testére. Legszívesebben letérdelnék mellé és megfognám a kezét, könyörögnék, hogy jöjjön vissza vagy legalább Duke-ot verném halálra, de nem tudom. Nem tudok megmozdulni. Aztán hirtelen történt valami, nem tudtam mire vélni, de úgy láttam, mintha Lily teste megremegett volna, azt hittem, hogy csak én képzeltem ezt bele, de nem, Remus is hitetlenkedve nézett rá. Aztán a következő pillanatban Lily teste egyszerűen elhalványodott, majd eltűnt, erre még Tappancs is felfigyelt, mert abba hagyta Duke verését. A következő pillanatban pedig a hátunk mögül csilingelő nevetés hallatszott, nem akartam hinni a fülemnek, de ahogy megfordultam, igazat kellett adnom füleimnek. Szemei kissé csillogtak, ajkai nevetésre gördültek, de a talárja már nem volt rajta, így láttuk, hogy egy sötétkék farmert és piros fölsőt valamint egy szürke kötött felsőt visel, amik kiemelték szép alakját.

(Lily szemszöge)
Jól esett, hogy Remus és Sirius így kiálltak volna értem, viszont fájt, hogy James még csak meg sem mozdult, nem is zavartatta magát, hogy „meghaltam”.
- Köszi srácok, de minden oké. - nevettem. - Sirius, hagyd már szerencsétlent. Hogy is hívnak? - néztem a számomra egyetlen ismeretlen jelenlevőre.
- Duke Billarn vagyok Miss Evans. - mutatkozott be, de láttam szemében az értetlenséget csillogni, ahogy a Tekergőkben is.
- Szóval Duke, ha lehetne maradjunk a Lily-nél és nem vagyok annyira öreg sem, hogy magázódjunk, ha nem bánod. - néztem rá.
- Rendben Lily, így nekem is könnyebb. - jelent meg száján valamilyen csibészes mosoly szerűség, de nem olyan volt, mint a Black fiúké, vagy Jamesé.
- Egyben vagy még, vagy Sirius teljesen szét vert? - nevettem jókedvűen.
- Aszem még egy darabban vagyok, de nem biztos. - húzta mosolyra berepedt száját. - De elmagyaráznád, hogy mi volt ez az előbbi? - kérdezte, de nem állt szándékomban válaszolni.
- Regulus és Melanie elkísérnek a gyógyítóhoz. - mondtam mosolyogva, mintha meg sem hallottam volna, amit mondott. Majd figyelmeztetően néztem a két említettre, akiket azért küldtem vele, hogy véletlenül se jöjjön vissza, és hogy szemmel tartsák, persze Mel azonnal vette a lapot, és bólintott egy aprót- - Majd kísérjétek vissza az irodába, jó? - mosolyogtam rájuk.
- Persze Lil. - bólintott mosolyogva Reg, magához ölelte Melt, és elindultak Duke mellett ki az edzőteremből. Néztem, ahogy kisétálnak az ajtón, aztán visszafordultam a többiek felé, a csapatom is felkelt eddigi helyükről és közelebb sétáltak Siriushoz és Jameshez, akihez Remus is csatlakozott.
- Naa, most komolyan elhittétek, hogy meg akarom öletni magam? - csóváltam rosszallóan fejemet. - Ennyire nem ismertek, most megsértődöm. - vágtam durcás fejet.
- Idióta vagy Lily! Hogy tehetted ezt velünk? Még a szívem is majdnem megállt, amikor összeestél. - kiabált Remus, amin nem csak én, de barátai is meglepődtek.
- Jajj Remus, sajnálom, de muszáj volt tudnom mennyire bízhatok benne, tudod, ahogy a mondás tartja, még a szeme sem áll jól. - magyaráztam mosolyogva és megöleltem őt.
- Szólhattál volna előtte, hogy ne érjen minket ennyire váratlanul. - durcázott kicsit.
- Tudom, sajnálom. - vágtam ártatlan pofit.
- Azt sem mondtad, hogy vissza jössz. - mondta kissé dorgáló hangon Remus, de már nem durcázott, és már el is engedtük egymást.
- Mert tegnap tudtam meg, hogy jövök, gondoltam minek szólnék, úgyis sejtetted, hogy jövök nem?
- Miből gondoltad, hogy sejtem? - emelte meg egyik szemöldökét.
- Mert ismerlek Remus. - mosolyogtam kedvesen.
- Lily, elmondanád végre, hogy mi történt az előbb? Hogy élted túl, hogy kerültél onnan oda? - kérdezte kissé hisztérikus hangon Sirius.
- Türelmetlen vagy, mint mindig. - mosolyogtam rá. - Igazából azt hittem, hogy ti pasik mindig kibeszélitek a nőket … - kezdtem, de Sirius közbe vágott.
- Igen, kiszoktuk. - mosolygott csábosan.
- Inkább nem akarom tudni, hogy mit beszéltetek rólam a hátam mögött. Szóval James, mond neked bármit az a szó, hogy Asztrál különóra? - kérdeztem, de nem néztem szemeibe.
- Régen említetted, de soha nem tudtam mi a Merlin szívecskés alsónadrágja az. - nevette el magát.
- Az asztrál szó utalhat a dimenziókra. Állítólag magát a Földet az asztrális, vagy gondolati dimenziók veszik körbe. Vagyis a gondolatok, a fantázia és az álmok világának bonyolult hálója. - magyarázta nekik Remus.
- Pontosan. - mosolyogtam rá. - Az Akadémián sok külön órát fel lehetett venni, ha a tanárok úgy látták, hogy képesek vagyunk az órai tanagyagokon kívül ezeket is elsajátítani, amikhez általában különleges adottságokkal rendelkezőknek volt csak lehetőségük. Nos, mint azt tudjátok, nekem is van ilyen különleges adottságom. - vettem ki Főnix medalionját a pólóm alól, ezzel jelezve, hogy Főnix, Griffendél és Mardekár mágiájára gondolok. - Így én felvehettem az Asztrál külön órát, akárcsak Mel. Az órákon megtanították nekünk, hogy hogyan működnek az asztrális dimenziók és a dimenziók közti „utazás”. - magyaráztam.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy képes vagy az asztrális kivetítésre? - ámuldozott Remus.
- Pontosan, nem kis tanulásba és szenvedésbe telt, mire megtanultam. - nevettem.
- Hé, okostojások, mi is itt vagyunk! - szólt közbe Sirius.
- Az asztrális kivetítés azt jelenti, hogy a gondolataimmal képes vagyok úgymond kivetíteni a testem, hogy mások azt higgyék, hogy én vagyok, míg az igazi testem transzba esik. De az, amit látnak az így keletkezett gondolati anyagokból álló testem, ami igazából egy másik dimenzió szüleménye. Szerencsére én eljutottam arra a szintre, hogy teljesen élethűnek hat az asztrális énem.
- Köszi, ezt a kész előadást, tanárnő. - hajolt meg Sirius.
- Bármikor kis nebulóm. - nevettem.
- Nebuló? - húzta föl egyik szemöldökét az érintett.
- Tanuló. - nevettem.
- És mire volt jó ez az egész? Máshogy is kideríthetted volna, mennyire megbízható.- kérdezte James.
- Igen, kideríthettem volna máshogy, de ez sokkal biztosabb képet ad róla. És mert próbálom végre megerősíteni a pajzsom, hogy ne hatoljon át rajta a halálos átok, de azóta egyszer sem sikerült. - húztam el számat.
- Ennyire képes voltál amiatt a rohadt pajzs miatt?! - kérdezte kissé ingerülten James.
- Ha nem lenne ez a rohadt pajzs, akkor … - vágtam volna vissza dühösen, de aztán vettem egy mély levegőt. - Nem esett senkinek bántódása, ez a lényeg nem? - mondtam halkan, nyugalmat erőltetve magamra.
- De. - sóhajtott fel James.
- Akkor ezt megbeszéltük. Szóval akkor bemutatkozások. Ez a kis gyönyörűség az egyik legjobb barátnőm, Sophia Mable. Ha kedves az életetek Sophie-nak hívjátok nem Sophia-nak, és ha bármelyikőtök rástartol és megbántja, akkor készülhetek fel a félelmetes Lily-re. - néztem komolyan a két nőcsábászra. - Ő pedig Nicolas Lohen, a pasik normálisabb rétegét képviseli, amiért imádom. - mutattam rá, majd jött Dem. - Ez a nagyszájú szoknyapecér pedig – vettem egy mély levegőt, ugyanis az orosz nem épp az erősségem, összesen két mondatot tudok, meg az ő nevét. - Dimitrij Alexszendrevics Szmolenszkíj, gondolom ha eddig nem is, akkor most lesett, hogy a szexepilét képező akcentusa orosz. - nevettem fel. - Az új csapattagok pedig szintén a Roxfortba jártak, mint évfolyam, mind háztársaim voltak. És nagy megtiszteltetésemre szóljon, hogy bemutathatom az EGYETLEN normális legjobb barátom Remus Lupint. A másik kettő pedig nem csak kinézetre félisten, állítólag, ők voltak a suli nagyágyúi, gondolom most sem változtak meg. - nevettem. - Te jó ég, összedőlne a világ, ha ti megváltoznátok. - nevettem, de valahol mélyen a szívemben a fájdalom felöltötte a csúf kisördög fejét. - Ő Sirius Black, igen, igen Reg bátyja, a testvéri szeretet pedig mindig is tombolt köztük. - mondtam iróniával hangomban. - A másik szívtipró pedig James Harold Potter, Mel bátyja. Ha bármi mást meg akartok tudni a másikról, akkor egymástól kérdezzétek, én sem tudhatok mindent. - mosolyogtam kedvesen. - Na de komolyabb vizekre evezve, azt akarom, hogy vigyázzatok Duke-kal.
- Miért? - kérdezte értetlen képet vágva James.
- Túl könnyen öl. Lehet, hogy hűséges alkat, de túlságosan könnyen belement, hogy megöljön és ez nekem nagyon nem tetszik. Úgyhogy a komolyabb dolgokban ne bízzatok benne!
- Rendben, szerintem is igazad lehet, soha nem gondoltam volna róla, hogy képes ölni. - mondta Remus.
- Nem arról van szó, hogy képes-e ölni. Én is öltem már, és egyszer ti is fogtok, ez az egész aurorosdi erről szól. Egyszer majd eljön a pillanat, amikor nem lesz más választásotok, és én sem leszek ott, hogy fedezzem a hátsótok, vagy öljek helyettetek … szóval próbáljatok barátkozni a gondolattal. - néztem rájuk komolyan. Ugyanis tudtommal a csapatban rajtam kívül még mindenki tiszta, senki nem ölt még.
- Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy öljünk? - nézett rám értetlenkedve James.
- Nem. Azt akarom mondani, ha már nincs más választásotok, akkor inkább öljetek, minthogy titeket öljenek meg. - vontam meg vállaim. - Na, akkor menjünk, sok munkánk lesz. - sóhajtottam fel, és elindultam a kijárat felé.
- Lily, beszélhetnénk? - szólt utánam James. Reméltem, hogy hagy egy kis időt, de tévedtem. Visszafordultam, és komolyan néztem hármójukra.
- Sophie, Dem, Nick, előre mennétek? - kérdeztem felsóhajtva.
- Persze, az irodában leszünk. - mondta Sophie és a fiúkkal elindult.
- Hallgatlak titeket, miről akartok beszélni? - kérdeztem komolyan.
- Mi történt veled az elmúlt négy évben? - kérdezte komolyan James.
- Sok minden … túl sok minden. -mondtam halkan.
- Miért jöttél vissza? - kérdezgetett tovább.
- Ha most arra akarsz kilyukadni, hogy megkértél, hogy a büdös életbe ne jöjjek vissza, akkor tisztán emlékeszem rá. De Albus visszahívott, mert te még mindig nem tudod annyira használni a képességeid, így meg nem mész semmire Tom ellen. És tudod miért jöttem vissza? Mert bosszút akarok állni Tomon, tett valamit, amit amíg világ a világ nem fogok neki elfelejteni, és amiért keservesen szenvedni fog, ha beledöglök, akkor is. - mondtam végig nyugodt hangon, de kezeim ökölbe szorultak és amíg beszéltem láttam meg-meg rezzenni James arcát.
- Értem. És most mire készül veled Dumbledore?
- Egyenlőre én sem tudom. De gondolom miattad vagyok itt. - sóhajtottam.
- Ezt hogy érted? - nézett rám kíváncsian.
- Gondolom azt akarja, hogy megtanítsalak normálisan használni az erődet, ne csak mint kiegészítő kelléket, hanem teljes egészében. - vontam meg vállaimat.
- És segíteni fogsz? - nézett rám kíváncsian.
- Nézd James, jobban ismerlek, mint sokan mások. Utállak, azért, ahogy kidobtál, mint egy használt rongyot és hogy játszottál velem. De francba is mindig is ez voltál te, csodáltam volna, hogy képes vagy megállapodni. Szóval nem fogok szívózni veled a múltért, de te sem fogsz velem még egyszer játszadozni. Érthető vagyok? - mondtam komolyan, végig gyönyörű barna szemeibe nézve.
- Oké. - sóhajtott fel. - De nem válaszoltál a kérdésemre.
- Akárhogy is azt nem akarom, hogy meghalj, márpedig, most, hogy visszajöttem újra felugrottál az első helyre Tom halállistáján. Segíteni fogok, mindent megtanítok neked, amit tudok, de nem most, még adj egy kis időt, hogy rendezzem a dolgaim és egyenesbe kerüljek a munkában.
- Köszönöm. - suttogta, mire én bólintottam egyet.
- Ugye Duke nem tud a Tekergőkről? - kérdeztem vissza, burkoltan, Remus vérfarkas mivoltára.
- Nem. De ennyire nem bízol benne? - nézett rám komolyan Remus.
- Egyáltalán nem bízom benne. Valami nem stimmel vele, de még nem tudom mi az. - csóváltam a fejem. - És a te őseidről sem tud ugye? - néztem Jamesre.
- Persze, hogy nem. - nevetett fel, de nem tudom, hogy mi volt neki ennyire vicces.
- Nem lenne jó, ha bármelyikről tudomást szerezne.
- Miért? - nézett rám érdeklődés teljesen Sirius.
- Albus nem csak azért hívott vissza, hogy segítsek Jamesnek. A Miniszter és jó pár fontos személy úgy gondolják, hogy nem biztonságos … fertőzött varázslókat alkalmazni a Minisztériumban.
- Úgy érted vérfarkasokat? - kerekedtek ki Sirius szemei.
- Vérfarkasokat, vámpírokat, sőt még a Minisztérium szolgálatában lévő kentaurokat, óriásokat és sárkányokat is el akarják távolítani a Minisztérium közeléből. Albus úgy gondolja hogy az elmúlt két évben olyan eredményeket mutattam be Shefieldben, hogy elég befolyásos vagyok, hogy segítsek meggyőzni a Minisztert és a vezetőket, hogy nem jutunk előbbre, ha eltaszítunk mindenkit aki segíteni tud. Meg hát én is érintett vagyok a dologban, ott van Mark, meg te is Remus és vannak még mások is. Úgyhogy ne aggódjatok, kitalálunk valamit. - mosolyogtam rájuk nyugtatóan.
- Köszönjük Lily. - mosolygott rám Sirius. - Egy ilyen nő biztos meg tudja győzni a Minisztert. - nevetett fel.
- Na ez a Siriust hiányoltam, amióta itt vagyok. - nevettem fel én is.
- Te is hiányoztál nekünk Lily. - ölelt át Sirius mosolyogva.
- Ti is nekem. De most már nyomás, mert a végén azt hiszik, hogy megettelek titeket. - nevettem jókedvűen és elindultunk a fiúkkal az új, közös irodánkba, ami egy hatalmas, íróasztalokkal tarkított helyiség volt, egy hatalmas ablakkal, ami a mugli Londonra nézett, amit kívülről valószínűleg nem is lehetett látni, és nyílt belőle egy kisebb helyiség egy nagyobb tölgyfa íróasztallal, egész jól nézett ki, és tetszett, hogy van egy kis magán sarkom is.

II.Könyv 2. Fejezet – The new leader

Szióka!
Nem is húzom az időt sem.
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Christina Aguilera - Hurt c. számát.
Jó olvasást!
Puszkó:
LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

U.I. A végéért ne nyírjatok ki *néz könyörgően*

 

Ez az élet rendje, fiam. Bármilyen messzire is visz az utad, legvégül visszatérsz oda, ahonnan indultál. Bármennyit is változol életed során, mindig azt az énedet keresed majd, akivel egyszer boldognak érezted magadat. De valahol legbelül örökre megőrzöd azt a lényedet, amivel egyszer megszülettél, és akárhogy is fegyelmezed a benned élő szörnyeteget elhallgattatni, ezt már sohasem fogod.
Ezel – Bosszú mindhalálig c. film

Mire sikerült végre tényleg rájönnöm, hogy nem álmodom és a két jövevény tényleg a húgom és Regulus.
- Melanie, te meg mit keresel itt? - csúszott ki a számon, nagyon nem tetszik, hogy itt vannak, most már az sem lehet az utolsó mentsváram, hogy Shefield biztonságosabb.
- Én is örülök, hogy újra látlak. - nevetett Mel, amire többen felénk fordultak, beleértve a Mordonékkal beszélő nőt is, aki mindezt olyan kecsesen, némán tette, hogy valószínűleg ha becsukott szemmel álltam volna mellette, akkor sem hallottam volna, hogy megmozdult. Egyszerre tűnt szelíd báránynak és veszélyes oroszlánnak. Egy pillanatra megijedtem tőle, félelmetes volt, hogy úgy mozdult, hogy a csuklya még véletlenül sem mozdult el fejéről, olyan gondossággal, és tudatossággal, egyszerűen elképesztő. De nem figyelt ránk sokáig, hamar visszafordult az immár a Miniszterrel kiegészült trióhoz. Folytatták a suttogást, de Dumbi furcsán vigyorgott a nőre, nem tudtam, mi lehet ennyire vicces, pedig mit meg nem adtam volna érte. Figyelmem újra a jövevényekre irányítottam.
- Nagyon jól tudod, hogy nem így értettem. - mosolyogtam rá és megöleltem.
- Persze, hogy tudom. Egyébként ha minden jól megy nem maradunk túl sokáig, max 2 évig, rosszabb vagy jobb esetbe, míg Voldemort él, csak a főnökön múlik. - mosolygott.
- És mond csak ki is a főnök? - húztam fel kérdőn egyik szemöldököm.
- Hát, nekünk Shefield főaurorparancsnoka, de lehet, hogy Mordon vagy Dumbledore is beleszól. - rántotta meg vállait nemtörődömen.
- Azt hittem, hogy a csapatkapitányotoknak is van beleszólása az ügybe … - szólalt meg Sirius is, leküzdve meglepettségét.
- Van is, de tudod Sirius, Shefield aurorparancsnoka a csapatunk feje. - nevetett húgom, mi meg eléggé meglepődtünk.
- Várj! Akkor ti vagytok a főcsapat? - esett le az állam.
- Ahogy mondod bátyó. - nevetett Mel, de mivel már mindenki leért az aulába így úgy vélték elkezdik végre a bemutatást vagy akármit, ezért Melék visszamentek a többi csuklyáshoz. A hatalmas helyiség azonnal elcsendesedett, amikor a csuklyás alak feltipegett az emelvényre, de hiába volt rajta tűsarkú, a sarkak nem koppantak a lépcsőn, sem a megemelt padlón. Kecsessége a veszély mellett már felsőbbrendűséget is sugárzott, nem tudom hogy csinálja de nagyon jól megy neki az biztos. Őt követte a Miniszter, Dumbi, majd Rémszem.
- Üdvözlöm Önöket, mint azt már tudják, úgy döntöttünk, a zűrös időkre való tekintettel, hogy kinevezünk egy főauror helyettest, végül arra jutottunk, hogy nem helyettes lesz, hanem Mr. Mordonhoz hasonlóan főauror. Mindketten ezt a tisztet töltik be, a munka nagy részén osztozni fognak, bárkinek valami fontos tárgyalnivalója van, bármelyiküket keresheti, ezenkívül a főcsapat is megváltozik, de erről elég csak a személyeknek tudni. Nos akkor … - hagyta függőben a mondatot, és ránézett a nőre, aki aprót bólintott. - Engedjék meg, hogy bemutassam … - kezdte el mondani, és a nő apró fehér kezei, a csuklyát érintették, körmei vörösen csillogtak és mielőtt még a Miniszter kimondta volna a nevét levette a csuklyát és egy rég nem látott arc köszönt vissza. Az állam valahol a padlón lehet, annyira meglepődtem, akárcsak Tapi, ugyanakkor Holdsáp meg sem lepődött... alaposan szemügyre vettem a női arcot. Édes ajkain vörös rúzs virított, gyönyörű smaragd szemét feketével hangsúlyozta ki, de azok a szemek, nem olyanok voltak, mint régen, nem csillogtak úgy. Selymes haja pedig egyenesen hullott vállaira és hátára. Kétségtelen, hogy Lily az … - Lilian Evans főaurorparancsnokot. - fejezte be mondandóját.

(Lily szemszöge)
Nagyon nem rajongtam az ötletért, hogy visszajöjjek, de Albusnak sikerült meggyőznie. Ennyi év után rájöttem, hogy a bosszú fontosabb, mint a fájdalom és én bármit megtennék a bosszúmért. Ahogy Nobby Leach, a miniszter bemutatott, csend borult a helyiségre. Egyszer csak egy füttyszó hallatszott, a hang irányába kaptam tekintetem, ami Siriustól származott, rámosolyogtam, de aztán tovább kémleltem az aurorokat.
- Ugye ez nem komoly, hogy ez a plázacica lesz a főnök? - nevettet egy férfi az első sorban.
- Mr. Willer … - kezdte volna Mordon, de én csak ránéztem.
- Majd én Rémszem. - mondtam kiegyensúlyozott hangon, Mordon pedig apró mosolyra húzta száját, amin többen meglepődtek. Willer elé sétáltam az emelvényen, aztán egyenes háttal guggoltam le, így nagyjából egy magasságban volt a fejünk. - Üdvözlöm, a nevem Lilian Evans. - nyújtottam felé a kezem, amit ő pár másodperc hezitálás után elfogadott és mosolyogva nézett rám.
- Üdvözlöm Miss Evans, én Taylor Willer vagyok. - mutatkozott be, aztán elengedtük egymás kezét, arcomról nem fagyott le az üdvözlő mosoly, de jobb kezem ökölbe szorult, majd erősen orrba vágtam, amitől megtántorodott és meglepetten nézett rám, orra elé kapta kezét, amiből dőlt a vér, bizonyára eltörtem. Többet nem kívántam vele foglalkozni.
- Az unokabátyáim mindig arra tanítottak, mutatkozzak be, mielőtt behúzok valakinek. - rántottam meg a vállam és felegyenesedtem, a hajamat elrántottam a jobb vállamról és a nyakamat is láttatni hagytam. Tudtam, mit hogyan csináljak, hogy csupán véletlennek tűnjön az egész, hogy az eddigi „rejtekhelyéről” előtűnik a fülemtől húzódó mély vágás hege, mely már csak egy vonalként látszik testemen és aminek alsó végét, mely a könyökhajlatomnál van már a talárom takarja. Tudtam, hogy a szemfülesebb, jobb auroroknak feltűnik majd, és komolyabban vesznek ettől. Ezek után mentem vissza eddigi helyemre, néhol pedig nevetés hangja hallatszott. Albus csak mosolyogva csóválta a fejét, Nobby alig bírta visszatartani a nevetését, míg Alastor csak komolyan állt a helyén. - Nos, ha kiröhögte mindenki magát, akkor beszélnék. - mondtam határozottan, újra néma csend lett. - Mint ahogy azt a Miniszter úr mondta, Lilian Evansnek hívnak, a Shefieldi Akadémián végeztem két éve, lassan egy éve én vagyok a Shefieldi Aurorparancsnokség vezetője, úgyhogy ne aggódjanak, elég tapasztalatom van. Remélhetőleg nem maradunk sokáig a csapatommal, csak amíg szükséges, ugyanis azzal, hogy elvállaltam az itteni munkát, otthon csak egy helyettest neveztem ki az addig helyettem. Ha akarják vehetik úgy, hogy én képezem a kapcsolatot az ottani Aurorság és a Minisztériumok között. Valószínűleg többen ismernek, főleg akik Shefieldből jöttek ide. Bármilyen kérés, kérdés, óhaj, sóhaj van nyugodtan keressenek az irodában, de ha már most vannak kérdéseik szívesen válaszolok. - néztem körbe, aztán csak meghallottam egy ismerős hangot.
- Mondd csak Lily, éppen szingli vagy? - hallatszott a kérdés valahonnan a tömeg közepéből.
- A hasonló személyes kérdéseket lehetőleg munkahelyen kívül kérdezd Karl, talán még válaszolok is.
- Talán? - nevetett, de én már nem válaszoltam.
- Egyéb, értelmesebb kérdés? - sóhajtottam, de nem szólt senki sem. - Remek, akkor mindenki a dolgára! - mondtam nyugodt hangon és lesétáltam az emelvényről, a csapatomhoz mentem.
- Azt hiszem már máig sikerült új csodálókat szerezned. - nevetett Dimitrij.
- Ez a szakterületem. - mosolyogtam csábosan. - Most viszont megbeszélésem lesz, valószínűleg nem lesz hosszú, addig is Regulus tudja mi a dolgotok. - mosolyogtam, majd visszafordultam Rémszeszem felé, de megpillantottam Jameséket, csak komolyan bólintottam egyet üdvözlésképpen, aztán már nem is foglalkozva velük mentem a megbeszélésre.

(James szemszöge)

Ahogy Lily ránk nézett arca elkomolyodott, nem mosolygott, nem tükröződött rajta semmilyen érzelem. Regulus valamit magyarázott a többi csapatbelinek -gondolom- , aztán idejöttek hozzánk, akik teljesen megdöbbenve álltunk a szinte már teljesen kiürült helyiségben.
- Kérhetünk egy kis segítséget? Megmutatnátok a Minisztériumot, de főleg az Auror Parancsnokságot? - kérdezte Reg.
- Természetesen. - válaszolt Remus helyettem, nem mintha én mást mondtam volna … ahogy kérte, először az Auror Parancsnokságot mutattuk meg, aztán a többi osztályt a Varázsbűn-üldözés Főosztályon, a szintünkön. Majd a lifttel érintőlegesen megmondtuk, hogy az egyes szinteken mely Főosztályok találhatok, amíg végigmentünk a 10 emeleten senki nem szólt egy szót sem, csak amit feltétlen kellett, nem mutatkoztak be a többiek, de már a csuklyáik lekerültek róluk, így megpillanthattunk egy nőt és két férfit velük. Miután körbeértünk és visszavezettük őket az Auror Parancsnokságra.
- Na hát, ha bármi van, az ott az irodánk, nyugodtan szóljatok. - mondta kedves hangon Holdsáp.
- Rendben van, köszönjük, de lenne még egy kérésem. Megmutatnátok az edzőtermet? - szólt megint az ifjabb Black.
- Miért keresitek? Oda csak engedéllyel lehet bemenni, ráadásul úgy tudtam, hogy most kezdtek is vagy nem? - kérdeztem én meglepetten.
- Ugyan már, az aurorparancsnok adhat engedélyt, és Lily azt kérte, hogy várjuk meg ott.
- Mit akar ott? - faggattam.
- Fogalmam sincs. - rántotta meg vállait teljes nyugalommal. - Na, akkor megmutatjátok?
- Persze, gyertek. - mondtam, és elindultam az edzőterem felé, aminek az ajtaján különleges varázslat volt, csak engedéllyel engedett be, volt valamilyen jelszó, amit naponta változtattak … Mint régen a klubhelyiségnél.
- Ónix. - mondta az ajtónak Regulus, ami megnyílt előttünk, még soha nem voltunk benn, most sem állt szándékunkban, amíg Regulus be nem hívott minket is. Körbenéztünk, mindenhol erősítő felszerelések, hátrébb egy erdő szimulátor, úgy tűnt, mintha sehol nem lenne vége a szobának …
- Na és most? Mit kéne tennünk? - néztem körbe.
- Várunk. - ült le az egyik erősítőre Regulus, de csak ült, nem edzett.
- Mi is? - húztam fel egyik szemöldököm kérdőn.
- Igen. - válaszolt tömören.
- Minek?
-Mert Lily ezt kérte. - válaszolta meglepetésemre, azt hittem, hogy kerülni fog, vagy valami, azok után nem is csodálnám … A Shefieldi csapat elhelyezkedett egy-két edzőeszközön, egyedül Mel állt még velünk együtt, a terem közepén.
- Nem értem. - sóhajtottam végül fel gondolataimból a csendben.
- Ne is próbáld, én már rég feladtam. - legyintett Regulus, amin Mel jót nevetett.
- Én képes vagyok megérteni. Persze néha eléggé bonyolult, de azért szerintem nem olyan vészes. - nevette húgom.
- Csak mert te is olyan kiismerhetetlen vagy néha, mint Lily, komolyan rossz hatással van rád.
- Rám? - vágott ártatlan arcot, aztán nagy meglepetésemhez Regulushoz sétált és az ölébe ült. Csak meglepetten néztem rájuk és próbáltam eldönteni, hogy most ordítsak rá, vagy gratuláljak …
- Mindenkire én vagyok rossz hatással, vagy csak mindent rám akarsz kenni? - hallottam meg Lily hangját nem messze mögöttünk. Hogy tud így mozogni? Komolyan, nem hallottam semmit, pedig még figyeltem is.
- Tényleg mindenkire rossz hatással vagy. - húzta ki magát Regulus jókedvűen.
- Na szép mondhatom! Ne felejtsd el, hogy én hoztalak titeket össze, kínkeservesen, komolyan, két olyan szerencsétlen, mint ti ketten voltatok … Úgyhogy hálával tartoztok nekem. - húzta ki magát büszkén. - Ha már itt tartunk, ti ketten rosszabb hatással vagytok egymásra, mint én rátok.
- Szerintem egyezzünk ki abban, hogy mindhárman rossz hatással vagytok egymásra. - nevetett az általunk még ismeretlen lány.
- Ez olyan, mint a hárman párban … - vágott elgondolkodó képet az egyik kigyúrt srác, akinek valamilyen furcsa akcentusa volt, de nem jöttem rá, hogy pontosan milyen.
- Te szentséges Merlin!, Leesett! - kiáltott fel Lily. - Basszus és még vizuális alkat is vagyok. - fintorgott.
- Na nem! Reg csak az enyém! - bújt hozzá mosolyogva húgom, nekem viszont még nem jutott el a tudatomig, hogy miről van szó …
- Nem értem. - vakargatta a fejét Regulus, de azért átölelte Melt. Jó tudni, hogy rajtam kívül más sem érti.
- Még az Akadámián Dimitrij ágyba akarta vinni Lily-t. - kezdte az ismeretlen lányka.
- Még most is. - szólt közbe gondolom, akit Dimitrijnek szólítottak. Á, akkor lehet, hogy orosz az akcentusa.
- De rosszkor volt rossz helyen egy csaj, aki meg rá volt kattanva, Dimitrij meg azt mondta, hogy … kettejükkel is szívesen lenne egyszerre... - magyarázta tovább a lány.
- És én erről még nem is tudtam? - nevetett Reg.
- Egyébként még fenn áll az ajánlatom, ha hármasban szeretnéd ... - nézett a Dimitrijnek nevezett fickó Lily-re, de olyan kihívó szemekkel, hogy legszívesebben kitörtem volna a nyakát.
- Jajj milyen nagylelkű vagy, de tudod meg tudom oldani a szexuális életem. Karl, úgyis itt van. - nevetett kicsit gúnyosan Lily.
- Ne már! Most komolyan, mit eszel azon a hülyén?
- Semmit. - felelte egy vállrándítással Lily. - Csak imádlak ezzel csesztetni, ha már nem hagysz békén. De most nem erről akarok beszélni. - fordult felénk végre. - Gondolom még nem ismeritek a többieket. Mindegy, majd később megismeritek. Hogy mi a francnak akartam, hogy itt maradjatok? - kérdezte magától ránk nézve. - Mint főaurornak, a csapatom átveszi a vezető szerepet, vagyis Alastoréval együtt fogunk működni, de ez már a mi dolgunk lesz, a lényeg, hogy én ugyan eljöttem Shefieldből, de megmaradtam ottani parancsnoknak is, csak ezt nem kell híresztelni. Jelenleg én lettem az összekötő a két aurorság között, szóval Albus, úgy döntött, hogy akkor a csapatom olvadjon össze egy ittenivel. Kitaláljátok, hogy kiével? - nézett végig rajtunk.
- Gondolom velünk. - mondta Remus, én viszont még csak belegondolni sem mertem, hogy nap mint nap találkozhassak Lily-vel.
- Eltaláltad Remus. - mosolygott rá. - Ezentúl én vagyok a vezetőtök, nem érdekel, hogy ki mit gondol erről. A lényeg, hogy teljes felelősséggel tartozom értetek, ami azt jelenti, hogy teljesítenetek kell minden parancsom. Nem érdekel, hogy eddig hogy mentek a dolgok, az én csapatom ezt már megszokta, ti is megfogjátok, addig, amíg itt leszek, ráadásul még újak is vagytok... A lényeg, hogy akármit mondok, azt teszitek, ha azt mondom, hogy fuss, akkor futtok, ha azt mondom, hogy menekülj, akkor menekültök ha azt mondom, hogy ugorj a kútba a kútba ugrassz! Világos? - kérdezte komoly hangon, mi meg csak meglepetten bólogattunk. - Ezt fogjuk gyakorolni. 10 fekvőtámasz. - mondta tök komoly arccal, mi meg egy zokszó nélkül csináltuk. - Nem is rossz, nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyen lehet bírni veletek. - nevetett fel, miután elvégeztük a feladatot, majd még adott pár hasonlót, amit megcsináltunk, amikor legnagyobb meglepetésünkre komoly dolgot kért. - Még egy, az utolsó. Próbáljatok megölni! - mondta tök nyugodt hangon, parancsként, a pálcáját sem vette elő, pedig szerintem egyikünk sem tudná legyőzni, így viszont csak állt, és várta, hogy valaki kimondja a halálos átkot, én meg csak néztem rá.
- Te meghibbantál? - csúszott ki a számon kicsit dühös hanglejtéssel.
- Lehet. De ez parancs volt! - mondta komolyan, mi pedig nem tudtunk mit tenni, bármi mást mond, megtettük volna, ha azt kéri, hogy vágjam el a torkom, még azt is szívesebben megtettem volna, mint hogy megöljem őt. Ahogy elnéztem sem Tapi, sem Remus nem lépett semmit.
- Komolyan gondolja főnök? - kérdezte Duke, én meg csak rákaptam a tekintetem.
- Nem! - mondtam Lily helyett.
- Teljesen komolyan. - tárta szét kezeit. Duke csak nézte, aztán hirtelen előhúzta a pálcáját.
- Avada Kedavra. - mondta ki végül és mi nem tettünk semmit meglepettségünkben, és az átok telibe találta Lily-t …