39.Fejezet – I need time

Sziasztok!
Ezer bocsánat a csúszásért, de mai határidővel le kellett adnom egy közgáz versenyt és hát ugye az utolsó pillanatokban, már csak magamra jellemző módon...
De azért most itt vagyok, egy nap csúszással, remélem azért ezt elnézitek nekem *hatalmas kölyökkutya szemek *
A fejezet nos, hát nem is tudok mit mondani. Az élet pörgés, főleg most.
Aki kíváncsi, az hallgassa meg Avriltől a Push c. számot.
Jó olvasást!
Puszi:
LilyV
xoxo

 

"Ott fekve és fulladozva a félelemtől Dimitrijen kezdtem gondolkozni. Magam elé képzeltem az állhatatos pillantását, és szinte hallottam, ahogy kioktat: Ne aggódj olyasmi miatt, amin nem tudsz változtatni. Pihenj amennyit csak tudsz, hogy készen állj a holnapi harcra. A képzeletbeli tanácsok lehiggasztanak. "
/Richelle Mead vámpírakadémia VI. (A végső áldozat)/

Szerencsére apu gyorsan gyógyult, így alig négy napot kellett csupán bent töltenie a Mungóban. Örültem, hogy hamar meggyógyult, ugyanakkor aggódtam értük, mivel hiába erősködtem, apámat képtelen voltam meggyőzni, hogy fogadják el a védelmet a varázsvilágban. A hatalmas kúriában, amiben a többiek is laknak tökéletesen elférnének és jóval nagyobb biztonságban lennének. De apám makacskodott, hogy ő tökéletesen jól érzi magát az muglik közt és nem fog bujkálni sem Tom, sem senki más elől. Így bár felépült, de ugyanúgy aggódom érte, ha nem jobban. Ezért próbáltam megkétszerezni a hazalátogatásaim számát, ami egyáltalán nem volt könnyű. A munkánk mennyisége megtöbbszöröződött. És be kellett látnom, hogy Tom igazat mondott. Idáig csak játszadozott. Úgy játszott a mágikus társadalommal, mint macska az egérrel, de most minden megváltozott. Már nem csak játszik. A módszerei már nem csak a megfélemlítésről szólnak, és nem cs
ak a toborzásról. Most már tényleg elkezdte irtani azokat, akik meglátása szerint nem illenek a varázsló társadalomba. A félvérek és a muglik leszármazottai különös veszélyben vannak. A lényeket próbálja megnyerni magának, több vérfarkas, vámpír, dementor és óriás, valamint kentaur horda csatlakozott hozzá. A hadereje napról napra ugrásszerűen nő. A végső harc egyre inkább látótérbe kerül, és a hatalmas létszámú seregével a mérleg egyre inkább az ő oldalára mutat. A világ, vagyis egyenlőre csak nálunk, olyan mint maga a pokol. Az eltűnések, a gyilkosságok mindennapiak, az elesettek száma szinte percről percre nő. És az aurorságok egyre kevésbé tudják őket féken tartani. Az idő nem a mi malmunkra hajtja a vizet. A családom és a szeretteim nap mint nap veszélyben vannak és nem tudok mit tenni. Már nem tudom megfékezni Tom tombolását. Már abban sem vagyok biztos, hogy a céljai ugyanazok. Egyre inkább úgy látom, hogy beletörődött abba, hogy soha sem kaparinthat meg és most már nem is arra játszik, hogy uralkodjon felettem, vagy halálfalót csináljon belőlem, hanem arra, hogy megöljön. A világunk 360 fokos fordulatot vett, akik eddig legalább egy kissé biztonságban érezték magukat, most ők is rettegnek. Az országunk lángokban áll, a varázs társadalom a világ minden pontján beleremeg ha Voldmeort nevét hallja. De leginkább nálunk. A mágikus lények közül sokan más országokba menekülnek, remélve, hogy Tom nem tudja annyira kiterjeszteni a hatalmát, hogy odáig is elérjen a karja. Nos, én már semmiben sem vagyok biztos. Reménykedem ugyan, hogy a mi javunkra billen a mérleg, de egyszerűen nem látom, hogy ez hogy lenne lehetséges. Kezdem elveszteni a hitem és a reményeim, bár lehet csak a kimerültség beszél belőlem. Egyszerűen rettenetes ez az állapot. A pihenés már régóta kikopott a szótárunkból. Általában már reggel bemegyünk az Aurorságra és van, hogy csak hajnalban érünk haza. Komolyan, hazaérünk és annyi az otthon töltött idő, hogy mint valami hulla dőlünk be az ágyba és úgy alszunk mint akit kupán vágtak, mert nem tudjuk mikor lesz újra időnk aludni. Jamesszel is csak nagyon kevés időnk van egymásra. Mindez már két hónapja tart és úgy tűnik egyre kevésbé bírom, ez alatt az idő alatt felemésztettem az összes tartalék energiámat. A többieket próbáltam kímélni és óvni, rájuk bíztam a papírmunka nagyját, míg én folyamatosan besegítettem Rémszem csapatába. Ma is hasonló volt a felállás. Reggel fáradtan keltünk fel Jamesszel és gyorsan bedobtunk valami reggeli szerűséget. Aztán már be is mentünk az Aurorságra. Ugyan eléggé fáradt voltam és gyakorlatilag az ájulás kerülgetett, de azért összeszedtem magam és csatlakoztam Rémszemékhez, majd amikor visszatértem az én csapatommal mentünk két küldetésre is. Mikor elintéztünk pár halálfalót és visszajöttünk, már jócskán elmúlt az ebéd idő, míg ők ebédeltek én is bedobtam pár falatot a tárgyaláson, amin a miniszter, Albus, Rémszem és én vettünk részt. Ahogy befejeztük, és megbeszéltük a beosztásokat, valamint a Roxfort és más fontos térségek védelmét már épp indultam volna tovább a dolgomra, összeszedni a Shefieldi jelentéseket, amikor Albus maradásra kért. Vagyis, hogy pontosak legyünk meghívott egy gyors kávéra, amiből csak töklé lett, mivel szétment a fejem valahogy nem kívántam a kávét.
- Lily, jól vagy? - kérdezi végül, megszakítva a pár pillanatig tartó nyugodt csöndet.
- Persze, csak fáradt vagyok. - mosolygok a régi igazgatómra.
- Biztos? Nagyon sápadt vagy. - mondja kis aggodalommal hangjában.
- Persze. Kutya bajom, csak többet kéne aludnom. - vigyorgok és az órámra nézek. Hat óra van. Basszus, már Shefieldben kéne lennem! - Bocsánat, de most rohannom kell, már így is késésben vagyok. - Iszom meg gyorsan a maradék töklevem és rohanok az irodába a Shefieldi jelentésekért. - Hello. - rohantam be. És elkezdtem összeszedni a papírokat az asztalomról.
- Nocsak, Drágám, téged is látni? - hallom James hangját, de nem nézek fel a papírokról.
- Már körülbelül tíz perce Shefieldben kellene lennem. - sóhajtok fel és gyors átnézem, hogy az összes lap megvan-e.
- Kicsim, talán leülhetnél pár pillanatra. Aggódom. - James lágy hangon beszélt, ami melegséggel öntött el, de sajnos akármennyire is eleget akartam tenni a kérésnek, most nem tudtam.
- Sajnálom, de rohannom kell. - pillantok rá bocsánatkérően, de hirtelen, megszédülök, az iroda forogni kezd körülöttem, nem hallom tisztán a hangokat, pedig valaki mond valamit. Egyedül azt érzem, ahogy kapaszkodom az íróasztalomba. Amilyen hirtelen jött a rosszullét, olyan hamar be is fejeződött. James a derekamnál fogott, a többiek körénk gyűltek és mind aggódva figyeltek. - Rendben vagyok. - mosolygok lágyan, de megdörzsölöm a fejem, ami most szörnyű lüktetésbe kezdett.
- Ne hozzunk valamit? Ettél egyáltalán? - kérdezi aggodalmasan Mel.
- Persze, ettem, bevágtam majdnem egy egész sült csirkét. - nevetek. - Csak kicsit többet kéne aludnom. Semmi gáz, már jól vagyok.
- Nem tudnád lemondani a Shefieldi tárgyalást? - kérdezi aggodalmaskodva James.
- Nem. Muszáj ott lennem. De már tényleg semmi probléma. - mosolygok és egy apró puszit nyomok James ajkára. - Ígérem, ha ma mindent el tudok intézni holnap otthon maradok és pihenek. - mondom komolyan, megígérem nekik, mert én is egyetértek velük, hogy szükségem van a pihenésre, különben ennek nagyon nem lesz jó vége.
- Hadd menjek veled. - próbál rávenni James, de nem hagyom magam.
- Nektek itt van dolgotok. Nem lesz baj. - mondom és rohanok hopponálni. Szerencsére Shefield eléggé védhető térség, és az ottani vezetőnk is maga a csoda. Megértő és nem szól egy szót sem a késésemért, pedig majd fél órát csúsztam. Igaz én pár percig szabadkozom, de csak legyint és mosolyogva üdvözöl. Miután megbeszéljük a dolgokat ő is szóvá teszi, hogy nem vagyok valami csodás formában. Most komolyan mindenki ezzel cseszeget? Valaki is észreveszi Jamesen kívül, hogy jobb esetben is max 4 órát alszom és ide-oda rohangálok, mint holmi mérgezett patkány? Miután mindent megbeszéltünk még volt pár elintézni valóm az itteni Aurorságon is. Szinte észre sem vettem, hogy az idő hogy elrepült. Az egy órás megbeszélésemből kemény 4 óra lett az aurorságon töltött idő miatt. Szóval gyors visszamentem Londonba, hogy letegyem a papírokat, aztán zúzzak végre haza. De meglepetésemre a többiek is még bent voltak.
- Hát ti? - kérdezem meglepetten.
- Tudod hány óra van? - kérdezi James számon kérően.
- Fél 11? - saccolom be.
- És mit mondtál kb. meddig tart?
- 8. - válaszolom értetlenül.
- Nem gondolod, hogy aggódtunk? - fakad ki James.
- Nem értem miért kellett volna aggódnotok, tudtátok, hogy Shefieldben vagyok. És nem tudtam mindent elintézni két óra alatt. Ez van. - vágok vissza kicsit ingerültebben a kelleténél.
- Azután, hogy majdnem elájultál azt hitted nem aggódunk? - kiabál James.
- Világosan megmondtam, hogy semmi bajom! Talán hihetnél nekem, csak a változatosság kedvéért!
- Bocsáss meg, hogy aggódtam a feleségemért, aki lassan a végkimerültségig hajtja magát!
- Megmondtam, hogy holnap nem jövök be! Mindent el kellett ma intéznem, hogy holnap otthon maradhassak és még akkor is lehet, hogy be kell jönnöm! Szóval ne cseszegess James!
- Cseszegetlek?
- Miért nem? Éppen azért cseszegetsz, mert nem értem ide időre! Basszus, még apám sem veri ki érte a balhét! Ne akarj eluralkodni felettem!
- Nem akarok uralkodni feletted, de legalább szólhattál volna, hogy később jössz!
- Nem volt időm, oké?
- Nem, nem oké!
- Kész, ennyi, feladom! - fújtatok dühösen. - Nekem ehhez nincs energiám. Hazamentem, holnap ne keressetek, nem jövök be. Jó éjt. - mondom még mindig dühösen és hazahopponálok. Haza, a szüleimhez …

Aki többet akar megtudni ... rólam :)

Sziasztok! :D
Mint ahogy a cím is mutatja, aki többet szeretne rólam megtudni, annak ajánlom Majomka és Lorelay blogját. Ezen a blogon bloggerekkel készítenek interjút és most én kerültem sorra :D Akit esetleg érdekel, az nézzen be hozzájuk.
Puszi <3
xoxo

38. Fejezet – Game over, I'll do it seriously

Sziasztok!
Megérkezett az új fejezet :D Remélem tetszeni fog bár kicsit szomorkás hangulatú …
Ajánlom hozzá Avril Lavigne-től az Alice in Wonderland c. számot.
Jó olvasást!
Puszi
LilyV
xoxo

 

Mea culpa. Az én hibám.
Az elejétől a végéig, egészen az én hibám, és ezt a tényt semmi sem vetheti el. Azt hittem mindent elvesztettem. Hogy én milyen tudatlan voltam. Pedig figyelmeztetett engem. Annyi veszteni valóm volt még.
/Karen Marie Moning- Új nap virrad/

 

Hiába rohantam lelkem szakadtából, mégis úgy éreztem, mintha nem is haladnék előbbre. De valahogy mégis odaértem. Meglepetésemre egy halálfalót sem láttam, de Tom erejét annál inkább éreztem. Éreztem, ahogy dühöngő örvényként veszi körbe. Még a közelében sem voltam, de még így is mellbevágó érzés volt. De az aggodalom, amit a szüleim miatt éreztem elnyomta ezt a rettenetes érzést, amit az ereje keltett bennem. De nem igazán voltam felkészülve arra, amit a házban látni fogok. Nem, egyáltalán nem voltam rá felkészülve. Ahogy megpillantottam apámat összegörnyedve, ahogy anyám aggódva próbálja megtartani egyszerűen úgy éreztem, hogy kicsúszott alólam a talaj. Azt hittem sosem élem át még egyszer. Azt hittem mindenkit meg tudok menteni, aki fontos számomra, és most kezdem elveszteni a hitem. Amikor 4 évesen tehetetlenül végignéztem, ahogy megölik a papámat, akkor megfogadtam, hogy mindenkit meg fogok menteni, mindenkit, akit szeretek. És idáig még sikerült is nagyjából, de most … Összedőlni látszanak a reményeim és a életem egy része.
- Hogy tehetted ezt? - kérdezem fájdalmas hangom, képtelen vagyok magamra erőltetni a pókerarcomat, az érzéstelen hangommal, ez most túlságosan mélyen érintett.
- Azt hittem ide se jössz. - nevet fel fagyosan.
- Cseszd meg! - sziszegem és épp nekirontanék, amikor apu halk, gyenge hangja megszólal.
- Kislányom, ne cselekedj elhamarkodottan.
- Apu. Apu, minden rendben lesz. Kiviszlek innen. - súgom megtörten. Hihetetlen, hogy alig pár hete volt csak, amikor még minden a helyén volt és amikor még felhőtlenül boldog lehettem.
- Látod, ez van, ha nem azt teszed, amit mondok. - nevet jegesen Tom, de a szemében valami fájdalomra emlékeztető árnyék honol.
- A francba is, mi a szarról beszélsz? Most még csak nem is csórtam tőled semmit sem! - fakadok ki.
- Oh, nem, tényleg nem. De emlékszel mit mondtam régen? Ha ellenem szegülsz, akkor mindenkit megölök, akit szeretsz. Először a lányod, most az apád és így megyek szépen sorjában, amíg teljesen meg nem keseredsz.
- Mocskos szemétláda. - hallom férjem dühös hangját a bejárat felől.
- Nocsak, itt van a másik főludas is. - vigyorog Tom jegesebben mint a fagy.
- Sirius, Regulus, vigyétek Nicolast és Kathleent a Mungoba. - adja ki a legésszerűbb parancsot helyettem James, amiért igazán hálás vagyok, mivel az épeszű gondolkodás nem igazán megy. Túlságosan el van borulva az agyam. És most először tényleg, igazán félek Tomtól. Félek, a szeretteim miatt. Most először látom úgy a világot, ahogy ő akarta, egy fekete lyuknak, ami egyszer csak magába szippant és akkor nincs menekvés. Félek, már máig a fekete lyuk közepén vagyok. Összekaparom a maradék erőmet és felöltöm a pókerarcomat.
- Hallgatlak, mit akarsz? - kérdezem érzéstelen hangon.
- Megmutatni, hogy rosszul döntöttél.
- Ja, igen látom és most … - felelem flegmán, de nem igazán értem, hogy miről beszél.
- Megkeseríteni az életed. - mondja egyszerűen.
- Nem mintha idáig nem azt tetted volna … - a szarkazmus csak úgy csöpög a hangomból. De most tűnik fel valami. Nem harcolni akar, csak beszélni. Ha harcolni akarna már rég megtámadt volna, ehelyett csak fenyegetőzik.
- Még csak most lendülök majd bele. Idáig csak játszottam, de a játéknak most már vége. Most kezdődik igazán a harc. - sziszegi, majd hirtelen úgy sziszeg, akár egy kígyó csupán egy rövid nevet mond el párszaszóul. De az ő szájából úgy hangzik mint valami rontás vagy átok, ahogy kígyónyelven sziszegi. Mrs. Potter. S ekkor vált minden világossá számomra. Akármennyire is próbáltuk eltitkolni előle megtudta. Megtudta, hogy összeházasodtunk. Igazából várható volt, hogy meg tudja, mégis valahogy nem számítottam rá. És a haragjára sem, a dühöngésére. Ezután viszont se szó se beszéd elhopponál, míg én csak állok ott fagyottan és nézek magam elé. Újra annak a 4 éves kislánynak érzem magam, akit a papája a szekrénybe bújtatott, és aki tehetetlenül nézte végig, ahogy megölik a kedvenc nagypapáját. James érintése a vállamon, ez az egyetlen, ami erővel tölt el és visszarángat a jelenbe.
- Kicsim, jól vagy? - kérdi halkan, aggodalmasan, de én nem bírok megszólalni, csak egy apró bólintással felelek. - Mit mondott az előbb? - húz magához, én pedig azonnal a karjaiba bújok, olyan elesettnek érzem magam, mint 4 évesen, de az ölelése erővel tölt fel és kiűzöm a fejemből a negatív gondolatokat. Ekkor pillantom meg a többieket a háta mögött. Idáig csak valahol mélyen tudtam, hogy itt vannak, de most már biztos vagyok benne. Mély levegőt veszek.
- Csak annyit mondott, hogy Mrs Potter. - válaszolom nyugalmat erőltetve magamra, de érzem, ahogy James teste megfeszül.
- Hamar megtudta. - mondja végül pár pillanattal később.
- Igen, túl hamar. Azt hiszem nem voltam felkészülve rá. - sóhajtok fel lemondóan.
- Egyikünk sem volt felkészülve rá. - próbál megnyugtatni, miközben a hátamat simogatja. Szépen lassan kezdek normálisan gondolkodni és visszanyerni a lelki egyensúlyom villámcsapásként hasított belém a felismerés.
- Apu. - kapom fel hirtelen a fejem.
- Bemegyünk hozzá. - mosolyog nyugtatóan Mel.
- Nem, nem kell. Nyugodtan menjetek haza. Holnap munka és nem akarom, hogy még nektek is bajotok essen. - nézek rájuk mosolyogva, hogy lássák tényleg egyben vagyok még.
- De Lily … - ellenkezik azonnal Mel.
- Nem, tényleg menjetek. Rendben vagyok. - ellenkezem és még pár percig civakodunk ezen, míg végül hazamennek, csak James marad velem.
- Szerelmem te is hazamehetsz, most már rendben leszek. - simítok végig az arcán.
- Egy frászt megyek haza. Veled maradok. - nyom egy csókot az ajkaimra és a következő pillanatban megérzem, ahogy elhopponál minket. És a zsibongásból ítélve a Mungoban kötöttünk ki. Mindenhol sürgés-forgás... Az információs pulthoz megyünk, hogy megtudjuk mi a helyzet. Kiderült, hogy apu a 346-os teremben van, így odakóvályogtunk, de már az ajtóból hallottuk a jóízű nevetést bentről és amikor beléptünk, akkor bizonyosodtunk meg róla, hogy apu remekül van, épp Reggel és Siriussal nevetnek valamin. Én meg halálra aggódtam magam …
- Jajj apu, a frászt hoztad rám. - szaladok az ágyához és ölelem meg.
- Ugyan kislányom, engem nem olyan fából faragtak. - mosolyog nyugtatóan.
- Ennek igazán örülök. Nem tudom, mi lett volna, ha … - hagyom függőben a mondatot és félek belegondolni, mi lett volna.
- Jajj Kicsim, még egy ideig boldogítalak titeket, legalább, amíg nem jön a kis unokám! - nevet tovább, mire mi Jamesszel egymásra mosolygunk.
- Na jó, most már tényleg megmaradsz Nick. - nevet James és lágyan megpaskolja apu karját.
- Nick, nem gondolod, hogy még fiatalok egy gyerekhez? - hallom meg anyám fáradt hangját.
- Lehetne, hogy most az egyszer nem veszekszel apuval? - sóhajtok fel egy pöppet ingerülten.
- Csak a véleményemet mondtam el.
- Nem mintha te sokkal idősebb lettél volna, amikor Pet született. - felelem flegmán, a szoba hangulat pedig kezdett egyre fagyosabbá és viharosabbá válni a közelgő vita miatt.
- Nick, holnap visszajövünk, rendben? - kérdi James, és Reg meg Sirius is felpattan jelezve, hogy ők is mennek.
- Persze. Menjetek csak, nem kell pesztrálni, ennyire azért már nem vagyok gyerek. - mosolyog férjemre az apám.
- Apu vigyázz magadra és ha bármi van, azonnal üzenj! - mondom komolyan.
- Úgy lesz Kicsim, ne aggódj. - mosolyog, majd még egy búcsú puszit váltunk, mielőtt elmennénk és otthagynánk anyámmal...

37. Fejezet – Wedding and Honeymoon

Sziasztok!
Még egy kis romantika, és aztán egy kisebb fordulat és izgalom.
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Bruno Marstól a Marry you c. számot.
Jó olvasást!
Puszi
LilyV
xoxo

Az emberek azt hiszik, hogy a szerelem valami szép dolog, pedig a sátán csapdája. De én érted még a sátánnal is megküzdök.Ezel – Bosszú mindhalálig c. sorozat

 

Azt hittem az a pillanat volt életem legszebb pillanata, amikor megkérte a kezem. Tévedtem. Oh mekkorát tévedtem. Az esküvőnkön voltam a legeslegboldogabb. A kellemes tavaszi napfényben, a gyengéd szellővel kísérve, amikor az oltárhoz léptem és ő ott volt mellettem. Azzal a csibészes, mégis komolynak tűnő mosolyával elfeledtette velem az aggodalmat, a félelmet és a „ mi van ha ...” kezdetű negatív gondolatok sorát. Mindent elfeledtetett velem, minden negatív dolgot, amitől féltem, sőt rettegtem. Ő ott volt, és én is. De igazán akkor szabadultam fel, amikor mindketten kimondtuk a boldogító igent. Olyan csodás érzés töltött el akkor, ami még most sem hagyta el testemet és ami sosem fogja, amit talán sosem tudok majd teljesen felfogni,az a tudat, hogy most már igazán tartozom valakihez, hogy valakinek a felesége vagyok. Hogy James felesége vagyok. A lagzin persze minden volt, és mindent ugyanúgy élveztem. A megkönnyebbülés ami a szertartás óta elárasztott sokkal szabadabbá tett. Persze nekünk is át kellett esni a megszokott formaságokon, a harisnyakötő leszedése szájjal, a tojás átgörgetése a vőlegény nadrágján és hasonlókon. De egyáltalán nem bántam, jót nevettünk ezeken a dolgokon. Bár kissé kényelmetlenül éreztem magam a menyasszonyi ruhámban, ami persze gyönyörű volt, de azért kicsit nehéz volt benne mozogni. A hangulat viszont túl jó volt ahhoz, hogy komolyabban foglalkozni tudjak a ruhával, főleg, hogy láttam Jamesen mennyire tetszik neki a ruha. Már lassan közeledett az indulásunk ideje, amikor hirtelen Sirius megragadta a karomat.
- Sh. Menyasszonyszöktetés. - mosolyog. És elkezd lassan kifelé terelgetni a tömegből, miközben óvatosan befogja a számat, nehogy szóljak Jamesnek, ugyanakkor én sem erőlködtem annyira, hogy kiszabaduljak a fogásából.
- Szöktetik a menyecskét! - hallom valahonnan a tömegből egy számomra ismeretlen, alkoholtól fátyolos férfihangot.
- Hát ezt nem így terveztem. - nevet Sirius és hirtelen, mintha csak valami könnyű baba lennék a vállára dob és elkezd kifele vergődni a tömegből. Nevetve kapálóztam, hogy tegyen már le, mielőtt fejre bukok. De persze nem tett le. Ugyan miért is tett volna? Már kezdtem rosszul lenni attól, ahogy visz, a vér a fülembe dübörgött, és ahogy fejjel lefelé néztem a világra már hányingerem is támadt, arról nem is beszélve, hogy az izmos váll kényelmetlenül a hasamat nyomta. De szerencsére James végre elintézte, hogy letegyen. Én meg hálásan bújtam, megmentőmhöz.
- Te akartad megszöktetni? - nevet James.
- Más jelentkező nem akadt, hát feláldoztam magam. - viccelődik Sirius.
- Ha még egyszer a válladra fektetsz kitöröm a nyakadat. - sziszegem és az alsó bordáimat simogattam, amik leginkább megsínylették ezt az utat.
- Tüzes kis menyecske. - nevet Sirius. - Ágas barátom, lesz mit nevelni rajta.
- Sirius, ne húzd ki még jobban a gyufát az esküvőmön. - sziszegem.
- Bocsi Tapi. - von vállat James.
- Na tessék máris papucs vagy és még csak pár órája vagytok házasok. Ez rettenetes. - játssza el Sirius a hattyú halálát.
- Sirius, te sosem változol. - mosolygok rá most már vidáman.
- Nem is áll szándékomban. Na de most már tempózzatok mert csak nem akarjátok elszalasztani a nászutatokat. - vigyorog sokat mondóan Sirius.
- Igazad van. - vigyorog James is barátjához hasonlóan.
- Pasik. - forgatom a szemem, de egyet értek velük, hogy lassan mennünk kell. Így összehívom a lányokat, hogy eldobjam a csokromat. Ha jól láttam, akkor Miranda kapta el, aki velünk dolgozik az Aurorságon, vagyis hát inkább csak úgy névről ismerem. Aztán elkezdünk búcsúzkodni. A közelebbi barátainktól és a szüleinktől. Aztán boldogan indultunk a nászutunkra. Igazából nagyon romantikus volt minden, az úton is remekül éreztem magam és ahogy megérkeztünk a mi kis elhagyatott házikónkhoz, a tengerparton, úgy éreztem tényleg csak mi ketten vagyunk. Egy kis nyugalmas, romantikus tengerpartiházban, ahol senki sem találhat ránk. Azt hiszem ez maga a mennyország. Épp beléptem volna, amikor James hirtelen visszarántott én meg kikerekedett szemekkel néztem rá a döbbenettől.
- Á-á Mrs Potter. Várjon csak meg itt. - vigyorog és gyorsan beviszi a két bőröndöt a nappaliba, míg én mosolyogva álldogálok a bejárat előtt. Pár pillanattal később előttem terem átölel és megcsókol. A csókunk lágy, gyengéd és szerelmes. Aztán amikor elválunk egymástól hirtelen kap fel, amire válaszul felsikkantok. Aztán csak nevetve ölelem át a nyakát. Egészen a hálóig vitt, ahol letett az ágyra.
- Azt mondják szerencsétlenség, ha a férj nem viszi be a feleségét az ágyba. - mosolyog édesen.
- Ja, mint az, hogy a férj nem láthatja a menyasszonyi ruhát. - nevetek, visszaemlékezve, amikor próbán voltam és csak úgy benyitott. A lányok lélekszakadva próbáltak eltakarni előle, nagyon vicces volt.
- Nem is láttam igazán, csak egy aprócska részletet. - mondja mosolyogva. - Egyébként ha láttam volna, azt hiszem már ott neked estem volna. - súgja fülembe vágyakozó hangon, ami lángba borítja a testem.
- Hümm, most már teljesen nyugodtan megteheted. - ölelem át a nyakát és húzom magamra. Egyikünknek sem volt szüksége több szóra. A testünk vette át az irányítást és a szenvedély. De akármilyen fárasztó volt az esküvő a lagzi és az ide út és persze a nászéjszakánk kezdete is, mégsem tudtam aludni. Lágyan simogatta a vállamat és a hátamat, ami nyugalommal töltött el. - Drágám mit szólnál, ha … - kezdtem, volna, de ő csak hümmögött. Úgy tűnik ő tudna aludni, így inkább nem akarom ezzel a dologgal zaklatni.
- Figyelek Édesem. - súgja halkan, álmosan.
- Nem fontos, majd megbeszéljük máskor, most aludj csak. - mondom halkan és a mellkasát simogatom, míg fejemet a nyakához nyomom.
- Á-á, Mrs Potter, most már teljesen felcsigázott, hadd halljam, mihez mit szólnék! - mondja jóval éberebben.
- Szóval már egy ideje gondolkodom rajta, csak nem tudtam hogyan tálaljam a dolgot. De szeretnél kisbabát, nem? - kérdezem tőle.
- Persze, hogy szeretnék. - mosolyog. - Várjunk csak, azt akarod mondani …
- Nem. Még nem. Tudod, hogy iszom azt a főzetet … De mit szólnál, hanem innám tovább? Akkor lehetne babánk, persze nem azonnal, de akkor is.
- Örülnék neki Szerelmem. Most már semmi sem szakíthat el tőled, ígérem. És egy gyermek igazán teljessé tenné a mi kis családunkat. - hallom a hangján, hogy mosolyog és amikor felkönyöklök, hogy lássam tényleg így van-e, megbizonyosodom erről. Lágyan megcsókolom.
A nászutunk remekül telt, elzárva mindentől és mindenkitől, csak egymással törődtünk. Fürödtünk a tengerben, pihentünk és kényeztettük egymást. És ahogy James fogalmazott elkezdtük gyakorolni a családalapításra. Elég viccesen hangzott, de mégis valahogy olyan kedveskedő volt tőle. Sajnos a nászutunk olyan hamar elröppent, hogy azt el sem tudom képzelni, így muszáj volt hazamennünk, akármennyire is szeretettünk volna még maradni, a munka nem vár ránk sokáig. Ahogy hazaértünk a Godric's Hollow-i házunkba csak ledobtuk a bőröndöket és úgy döntöttünk pihenünk egy kicsit, mielőtt visszazökkennénk a munkás hétköznapokba, de a pihenés kevésszer sül el úgy, ahogy terveztük. És a déli készülődés is csak lassan megy így kis híján elkéstünk. De az aurorságon mosolyogva köszöntek nekünk, amikor pedig bementünk az irodába a többiek a nyakunkba ugrottak, mintha már vagy ezer éve nem találkoztunk volna. Persze ők is hiányoztak – na jó nem gondoltam túl sokat rájuk, de azért hiányoztak. Azonban nem igazán volt időnk mesélni, meg aztán nem is nagyon akartam részletezni a dolgokat, én nem vagyok Kate. Muszáj volt belevetnünk magunkat a dolgokba, annyi minden halmozódott fel, hogy szinte ki sem láttunk belőle. Két riasztásunk is volt, amikor már épp indultunk volna végre haza érkezett még egy riszatás, egy vörös riasztás, ami azt jelenti, hogy Tom személyes jelenlétére lehet számítani. De amikor megtudtam a címet, hirtelen megfordult velem a világ és úgy éreztem menten rosszul leszek. Aztán úgy kezdek rohanni, mint valami őrült. Az aggodalomtól elködösült gondolataim csakis arról szólnak, hogy fussak és meg ne álljak. Aggódom, félek, rettegek és azt hiszem most tényleg az összeroppanás szélén állok. Sietek, hogy odaérjek, mielőtt baj lenne, sietek, hogy meg tudjam védeni a szüleimet...

36. Fejezet – Romantic parts of the life

Sziasztok!
Folytatódik a szerelmes történet és a karácsonyi hangulat.
Taylor Swifttől a Love stroy illik ehhez a részhez.
Jó olvasást!
Puszi
LilyV
xoxo

 

A szerelem melege rokon a nap erejével. A nap a legnagyobb tűzforrásunk, de életadó szerepéhez hozzátartozik a tőlünk való távolsága is. Hasonlóképp a valódi szerelem: egyszerre legfőbb tűz, leghőbb izzás, de ugyanakkor a lélek soha nem szűnő, véghetetlenül gyengéd tartózkodása is.
Pilinszky János

 

A boldogság csak úgy áradt belőlem, amióta James megkérte a kezem. Igaz alig pár órája történt, de egyszerűen nem tudtam felfogni. Képtelen voltam. Csak feküdtünk, egymás karjaiban, a fejemet a mellkasára hajtottam és néztem a gyűrűt. A gyűrűt amit már nagyon is jól ismertem. A gyűrűt, amit először kaptam tőle és reménykedtem, hogy most minden másként alakul. Amikor eszembe jutott valami, egy kérdés, ami nagyon is érdekelt.
- Drágám, miért pont ma? - kérdeztem mosolyogva.
- Igazából karácsonykor akartam, de mondtad, hogy nem akarod, hogy megint mi legyünk a központban. És azt hiszem egy esküvői hírrel igencsak központban lettünk volna. Meg aztán holnap szülinapom, úgy gondoltam, ha másért nem, akkor a szülinapom miatt nem fogsz nemet mondani. - öltötte ki a nyelvét, mire én durcásan elhúzódtam tőle. - Jajj, tudom, hogy nem azért mondtál igent, vagyis nagyon remélem. - húz vissza magához.
- Még szép, hogy nem azért. - mondom még mindig durcásan.
- Naaa Szerelmem, fejezd be ezt a durcázást, ez a mi napunk. - mosolyog csábosan, aminek képtelenség ellenállni. Így visszagömbölyödtem hozzá, kicsit úgy érzem magam, mint egy elégedett macsek, amelyik a következő pillanatban elkezd dorombolni. Szerencsére én azért nem doromboltam.
- Ez volt az, amit a fiúkkal titkoltál előlem, ugye? - kérdezem mosolyogva, mire bocsánatkérően néz rám.
- Hát igen. Muszáj volt tanácsot kérnem.
- Tanácsot kérni? A Nagy James Potternek? - nevettem fel vidáman, mire megesett kölyökkutya szemekkel nézett rám.
- Jól van na, az első lánykérésnél előttem a tervemet. De most mindent jól akarok csinálni. - vigyorog.
- Ezt örömmel hallom. - csókolom meg boldogan. Ezután pedig a nap további részét a szobában töltöttük, csak valami nasiért mentünk le. De nem futottunk össze senkivel sem, mivel ahogy hazajöttek gondolom mind ágyba dőltek, mert holnap a maival ellentétben délelőtt kell bemennünk James szülinapi, családi vacsija miatt. Így mi sem maradtunk fenn sokáig Jamesszel, hogy holnap fel tudjon kelni. De miután ő elaludt én még egy ideig boldogan nézegettem a gyűrűm, aztán boldog, könnyed álmatlan álomba süllyedtem. Reggel pedig olyan kipihenten ébredtem, mint még talán soha. James ugyan picit kótyagos volt a korai kelés miatt, de ő is hamar felébredt. Oh, de mennyire felébredt. Ő is pörgött ezerrel. Mint annak idején, most is eldöntöttük, hogy csak este osztjuk meg a nagy hírt mindenkivel, így nagy bánatomra addig le kellett vennem a gyűrűt az ujjamról, hogy ne lássák meg. A reggelinél a többiek teljesen kótyagosan néztek ki.
- Volt tegnap valami számottevő? - kérdezem kedvesen.
- Azonkívül, hogy ti ketten felszívódtatok semmi. - ásít Mel. - Tényleg, hol is voltatok? - Jamesszel összenézünk. Végül James szólal meg.
- Volt egy kis elintéznivalónk, ezért is maradt veletek Albus. Bár az orrára kötöttük, hogyha valami van, akkor azonnal riasszon minket is. - mosolyog James.
- Éééés? - néz Jamesre fürkészően Sirius és Remus is, míg a többiek próbálnak nem elaludni.
- És semmi. - válaszol James a fiúkra nézve, akik értetlenül bámultak. Mi pedig majdnem elnevettük magunkat, de mégis hősiesen tartottuk magunkat a komoly ábrázathoz. A két Tekergő szinte tűkön ült egész végig, de nem kérdezhettek rá nyíltan a dologra, míg a többiek félig aludtak. Hasonló légkörben mentünk be az Aurorságra. Ahogy beértünk és neki láttunk a munkához nem sokkal később megjelent Albus is, csak „beköszönt” míg igazából mosolyogva nézett rám. Tudta, hogy mi történt tegnap. Na jó, remélem, hogy nem tudta a teljes történetet … De a lánykérést biztosan. És gondolom az én válaszommal is teljesen tisztában van. Mosolyogva rebegtem el neki egy köszönömöt, amíg ecsetelte a tegnapi napot. Ezután viszont tovább folytattuk a munkát. Egy kis északi faluba mentünk, amiről azt az információt kaptuk, hogy esetleg ott lehet Tom. Őszintén szólva elég erősen kételkedtem benne, de attól még meg kellett róla bizonyosodnunk. Szóval odahopponáltunk és ahogy haladtunk előre, a megadott ház felé, amikor észrevettem, hogy a három Tekergő lemaradt mögöttünk. És hallottam Sirius hangját.
- Na mi van Ágas? Megkérdezted?
- Azt hiszem ez nem a legjobb pillanat, hogy beszélgessük. - mondta kitérően James.
- Hé, ne maradjatok le! - szólok hátra, mint egy segítve Jamesnek, hogy ne szólja el magát. Persze ahogy sikerült bejutnunk a házba megbizonyosodtunk róla, hogy Tomnak köze sincs hozzá, csak az egyik halálfaló fészek volt, amit sikeresen megtisztítottunk. Végül amikor lejárt a munkaidő mind hazamentünk, a többiek ledőltek pihenni, de én úgy döntöttem segítek Mandy-nek. Igaz magától is elboldogult volna, de akkor is. Csak egy órával a megbeszélt időpont előtt mentem fel átöltözni. Halkan vettem fel a koktélruhát, a gyűrűmmel együtt, míg James pihent és nem is ébresztettem fel, csak amikor megérkeztek a szülei. Olyan édes volt, ahogy álmos szemeit kinyitott. Ilyenkor mindig olyan édes. Na jó, mert mikor nem? Akkorát ásított, hogy szinte már azt hittem bekap. De aztán már teljesen ébernek tűnt. Főleg amikor teljesen váratlanul maga mellé rántott. Nevetve csókoltam meg a galád gazfickót, míg ő magához vont. - Akármilyen kényelmes is most, muszáj felkelned, a szüleid már itt vannak.
- Korábban kellett volna felkeltened. - súgja halkan, mosolyogva.
- Olyan édesen tudsz aludni, hogy nem volt hozzá szívem. - simogatom meg az arcát, aztán kimászok az ágyból és őt is próbálom kirángatni. Amikor felkelt megfogja a másik kezemet is és kitapogatja az ujjamon a gyűrűt. Ahogy megtalálja egy észveszejtő csókkal ajándékoz meg. De aztán muszáj lemennünk a többiekhez. Ez alatt a pár perc alatt, amíg Jamest próbáltam leráncigálni apu is megérkezett, szerencsére testvérem és anyám nélkül. Még a vacsora előtt James megkapja az ajándékait. Mindegyiket olyan izgatottsággal bontja ki, mint egy kisgyerek. Amikor már az összes ajándékot megkapta, akkor rám néz és a szemével elárulja terveit.
- Köszönöm szépen az összes ajándékot, nagyon örülök nekik, de van egy másik ajándék is, amiről még nem tudhattok, de az életem legeslegszebb, legjobb és legtökéletesebb ajándéka, amit valaha is kaptam. - kezdi el James amin én jót mosolygok. Olyan édes kis szívtipró. - Na jó, nem húzom az időt meg az idegeiteket sem. Szóval újra megkértem Lily kezét. - vigyorgott mint egy gyerkőc, aki épp legújabb játékáról beszél.
- És én újra igent mondtam. - mosolygok rá és egy puszit nyomok ajkaira.
- Oh, nocsak, még egy esküvő? - vigyorog Alice és megölel minket. - Gratulálok!
- Oh végre valahára tesó! Komolyan azt hittem, hogy már soha nem kéred meg! - mondja kicsit okítóan Mel, de ő is boldogan ölel meg minket. Ahogy mindenki más is.
- Na végre fiam! Sokáig húztad hallod-e! - nevet Tibe. - Csodáltam, hogy valaki ennyi idő alatt nem csapta le a kezedről.
- Na de Tibe, ne mondj hülyeségeket. - nevetek fel én is, mire James átölel.
- Szerintem teljesen igaza van, én is aggódtam miatta. - csókol nyakamba.
- Aztán vigyázz ám a lányomra.- veregeti meg hátát apu is.
- Ígérem úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére. - válaszol James.
- Ez remek, remek! - szinte már ugrál boldogságában Victoria. - Szóval az esküvő lehetne a kertünkben! Sok-sok virággal és az asztalokat is eltudnánk rendezni, meg a díszítést, és az erdőnél lenne az oltár meg … - kezdett el lelkesen tervezni Vic.
- Öhm, ezt még megbeszéljük rendben? - kérdeztem mosolyogva. - De ha James is szeretné, akkor én örülnék, ha ott lenne az esküvő.
- Minden úgy lesz, ahogy csak szeretnéd Édesem. - mosolyog rám James. És már épp mennénk vacsizni, amikor Sirius megszólal.
- Nem felejtettetek el valamit? - kérdi, mire én összehúzott szemmel nézek rá, amikor James megszólal.
- A karácsonyi ajándékunk. - vigyorog és a fához rohan, elveszi a még kibontatlan csomagot. És rám néz. Úgy nyitjuk ki a dobozt, mint az óvodások. És amit benne találunk az aztán a meglepetés. Egy Franciaországi út volt benne. Egy teljes hétre, tavasszal.
- Nem tudtuk, mikor lesz az esküvőtök, ezért vettük így a jegyeket. Ha úgy szervezitek lehet nászút, vagy elő nászút vagy csak egy egyszerű utazás kettesben. - mosolyog ránk Remus.
- Akárhogy is az Aurorságon lezsíroztuk a dolgot. És ahogy régebben Lily beszélt róla, hogy milyen nászutat szeretne, meg aztán drága jó Ágas barátunkból kiindulva... Szóval ez egy kis ház, különböző védőbűbájokkal körbevont ház, egy kis tengerparttal. Elzárva mindentől és mindenkitől. - mondja sokat sejtető mosollyal Sirius.
- Ohh, ti vagytok legjobbak. - veregetik egymást hátba a fiúk.
- Erre én inkább nem mondok semmit se. De nagyon szépen köszönjük skacok. - mosolygok én is és megölelem őket, aztán végre leülünk vacsizni. Teljes idillben telik az este és én olyan boldog vagyok, hogy azt leírni sem lehet.

2013 *-*

Sziasztok!
Mindenkinek Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet Kívánok! 
 

"Új esztendő beköszön.
Régi könyvben új lap
új topán a küszöbön
ég küszöbén új nap.
Ej haj dús az év
minden jót ígér,
minden napja cél és
minden éje kéj."
Babits Mihály

Puszi
U.I. Következő rész várhatólag csütörtök-pénteken kerül fel.