45. Fejezet – Mothers are always worried

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most készültem el vele :/ de remélem azért még akad valaki, akit érdekel … :)
Ez a fejezet kissé családiasabb eleinte, ezért kissé lassú s, nem olyan pörgős, de azért remélem tetszeni fog :)
Aki szeretné hallgassa meg Kelly Clarksontól a Don't Rush c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

Amikor a lányom először megmozdult a hasamban, olyan ősi rettegés lett úrrá rajtam, amely egyidős volt az élettel. És csak akkor enyhült, mikor a kezemben tarthattam őt!
Suzanne Collins

 

Miután megtudtuk a jóslat tartalmát még az eddiginél is jobban aggódtunk, rettenetesen féltettem a kisfiunkat. Szörnyű ez az érzés, amikor ennyire aggódunk a gyermekünkért, ennél rosszabb nincs is. Valószínűleg épp ezért James egy pillanatra sem hagyott figyelmen kívül semmit sem, folyton járt a szeme, figyelte a környezetünket, míg én hozzábújtam és csak csendben emésztettem a hallottakat. Amikor hazaértünk legszívesebben csak bedőltem volna az ágyba, de ehelyett csináltam vacsit és csak ettem és ettem, amit hirtelen megkívántam, mint mostanában mindig. Közben James lefürdött és gyors evett, majd ment is aludni. De amikor én is eljutottam odáig, hogy lefeküdjek aludni, James még akkor sem aludt, pedig nagyon húzós napja volt. Mégis az aggodalomtól vagy a gondolatoktól, de nem tudott aludni. Őszintés szólva nem tudom, hogy melyikünk aludt el előbb. Csak azt tudom, hogy az ezt követő napokban nem volt egy nyugodt percünk sem az aggodalomtól, de aztán valahogy mégis megnyugodtunk egy kicsit, hisz még van időnk a kis Harrynk születéséig. De senkinek nem beszéltünk a jóslatról. Megtartottuk magunknak ezt az információt. A munkanapok rendszeres, szabályos egymásutánja ideig óráig elfelejtette velünk az aggodalmat. Bár én folyamatosan aggódtam, értük, amikor elmentek harcolni. Ma is így volt, ők elmentek harcolni, míg én az irodában maradtam a papírmunkával és az aggodalmammal édes hármasban, egészen addig, amíg meg nem jelent Albus.
- Szia Lily, hogy vagytok? - kérdezi mosolyogva.
- Köszönjük, mindenki remekül van, velünk is minden rendben. - mosolygok rá és a kezemet a hasamra simítottam.
- Ennek igazán örülök.
- Mit keresel Londonban?
- Átutazóban vagyok.
- És hová tartasz?
- A szüleidhez.
- Miért? - nézek rá érdeklődve.
- Csak baráti látogatás. - von vállat.
- Igen? - nézek rá felhúzott szemöldökkel, valahogy nem tudom elképzelni, hogy tényleg csak úgy jókedvében elutazik a szüleimhez …
- Hogy őszinte legyek kicsit több van a dologban.
- Mint például?
- Tom egyenlőre nem tud a kisfiatokról, de már nem sokáig tudjátok eltitkolni mindenki elől.
- És ennek mi köze a szüleimhez?
- Reményeim szerint apád meg tudna győzni, hogy költözz addig a Roxfortba, vagy a Small Magic-ban lévő kúriádba is visszavonulhatnál …
- De hát jól vagyok, a papírmunka nem terhel meg annyira. - mondom győzködve.
- Ha Tom tudomást szerez a gyereketekről, akkor kell majd aggódnunk …
- Albus eléggé óvatosak vagyunk, csak hopponálva közlekedem a Misztérium és a házunk között és még azt sem egyedül. Mindenhova Jamesszel megyek. Tomnak nincs sok esélye megtámadni minket, még ha tudna is a fiunkról.
- Biztos vagy benne Lily?
- Igen.
- Csak nehogy te is elbízd magad. Tudod Lily jobb félni, mint megijedni. Épp ezért elmondom apádnak a véleményemet a helyzetről.
- Nem mondom, hogy ezzel sokkal előbbre jutsz …
- Azért megpróbálom. - von vállat Albus. - Vigyázz magatokra! - köszön el és már ki is megy az irodából, mire reagálhatnék. Csak itt hagy egyedül, hogy törjem a fejem. És ezzel kötöm le magam egy ideig, majd folytatom tovább az unalmas papírhalmaz eltüntetését. Közben a többiek és épségben. Vagyis nagyjából épségben visszatérnek, egyedül Remus karján éktelenkedik egy seb, de az sem tűnt túl veszélyesnek, de azért azonnal elkísérték az aurorsági gyógyítóhoz. Majd ezután már nyugodtabban folytatódott tovább a nap. Ne tudom pontosan hány óra lehetett, amikor furcsa lüktetést éreztem a hasamban, de csak egyetlen egyet, aztán pár perc múlva még egyet. Aztán hirtelen kisebb kihagyásokkal egyfolytában éreztem. Hirtelen jöttem rá, hogy ezek a kisbabám rúgásai. Annyira meghatott ez az érzés, hogy majdnem elbőgtem magam és a kis pocaklakó fölé simítottam a kezemet, hogy jobban érezzem édes kis rúgásait. Nagyon aktív volt valószínűleg, mert most kezdett el mozogni és ez olyasmi volt, amit azonnal meg kell mutatnom Jamesnek. Így felkeltem az asztalomtól és James mellé sétáltam, aki azonnal kissé aggodalmasan nézett fel rám a székéből és a lábaira ültetett.
- Kicsim, minden rendben?
- Igen. - mosolygok rá. - Add ide a kezed!
- Miért? - néz rám értetetlenül, de a kezembe helyezi a kezét, mire én a kézfejét fogom meg és a hasamra simítom. De persze a kis pocaklakó pont most nyugodott le … - Nem igazán értelek … - néz rám, mint unikornis a trollra, de mégis lágyan simogatta a hasamat.
- Várj egy kicsit. - mondom halkan és hozzábújtam, reménykedtem, hogy újra rúg egyet. Már épp visszamentem volna az asztalhoz, amikor újra rúgott.- Mi az, ki akartad játszani a mamit? - nevettem fel, és James döbbent és csodálattal teli arccal pislogott a hasamra.
- Ez … ez a kisfiunk volt?
- Igen. - mosolyogtam rá.
- Szent Merlin. - nevetett fel vidáman. - Mióta rugdos?
- Nem tudom, nem rég tűnt fel. - vigyorogtam rá.
- Ez nagyon aranyos és olyan … olyan csodálatos. - mondja meghatottan.
- Én is, én is. - ugrándozik mellénk Mel.
- Még eléggé nyugodt. - mosolygok a boldog nagynénire.
- Oh, de ha mozog, akkor szólj, tudod, hogy imádom. - vigyorog rám.
- Persze. - nevetek fel, amikor megjelenik az irodában a mágiaügyi miniszter, aki még mindig eléggé pipa rám, azután, hogy képes lettem volna elvinni az összes aurort és az összes itt dolgozót Shefieldbe, ha ő kitiltja a varászlényeket. Most mégis itt volt és egyáltalán nem látszott rajta, hogy elfelejtette volna az összetűzésünket.
- Üdv. - mondja fagyosan.
- Mi ügyben látogattál meg minket? - kérdezem én is hasonló hangon, elé lépkedve.
- Találtunk valamit amit te talán meg tudsz fejteni.
- És ki találta? - nézek rá érdeklődve.
- Az aurorok.
- Ha az aurorok találták volna, akkor vagy Rémszem vagy az én kezembe adták volna és arról hidd el tudnék.
- Jelenleg nem harcolsz, bár hogy őszintén szólva nem értem, hogy mi a problémád. Albus csak annyit mondott, hogy egészségügyi okokból nem erőltetheted meg magad.
- Az egészségügyi állapotomhoz nincs sok közöd.
- Csupán kíváncsi vagyok.
- A kíváncsiság káros az egészségre. Szóval hadd lássam mit találtak. - a miniszter maga elé veszi a kis áttetsző üveg kalitkát, amiben egy zöld erőgomolyag van. - Mi vele a probléma? - kérdezem, de már tudom mi van az üvegkalitkában, Tom üzenni akart …
- Nem tudjuk kinyitni. - mondja, mire én előveszem a pálcámat és kipróbálok egy-két gyengébb-erősebb zár feltörő bűbájokkal, majd vállat vontam. - Én sem tudom. De ha itt hagyod, mg megpróbálom kinyitni.
- Rendben. - mondja és felém nyújtja a kis üveg dobozt, amit én azonnal átveszek. A benne gomolygó erő már üvegem keresztül érzi a jelenlétem mert a doboz alján, a kezemnél kezd elterülni. De miniszter, mintha észre sem venné kimegy az ajtón.
- A Miniszter nem tudja, hogy babát vársz? - néz rám érdeklődve Remus.
- Mondjuk úgy, hogy nem bízom benne és azok után, hogy ujjat húztam vele szeretne keresztbe tenni nekem. - teszem le a kis dobozt az asztalomra, míg én leülök a karosszékembe.
- Miért nem bízol benne?
- Sok apróság miatt, például most is … Minden, amit az aurorok találnak és akár csak egy apró köze lehet Tomhoz, az először hozzám kerül. Mit ne mondjak eléggé sántít a story-a. - vonok vállat lazán.
- Szerinted mi van benne? - nézi Mel a doboz tartalmát.
- Tom üzenetet küldött nekem. Hát nem kedves? - mondom kissé gúnyosan, a kezemet a tetejére téve, amit a kis zöld gomolyag is érzékelt.
- De azt mondtad nem tudod kinyitni … - ráncolja össze szemöldökét Remus, de már ő is sejti, hogy hazudtam.
- Nem előtte fogok kinyitni egy üzenetet. - mosolygok rájuk és a kezemet a kígyót ábrázoló lakaton simítom végig, majd párszaszóul sziszegem el , hogy „ Nyílj ki!” és a lakat azonnal kattant, a zöld gomolyag kiszállt a ketrecéből és elém lebegett, míg Tom sziszegő kígyónyelvű szavait hallottam. „Nem tudom mi folyik a háttérben, Lily. De kiderítem hidd el.” szólt a rövid üzenet. Ennyi hűhó a semmiért …
- Mit mondott? - kérdezte James, amikor a zöld gomolyagot visszatereltem a ládikóba.
- Röviden tömören megfenyegetett, hogy kideríti mi van a háttérben. - válaszolok és nem is foglalkozom vele tovább. …

Verseny

Sziasztok!
Majomka jóvoltából indult egy újabb novella verseny, amire vasárnapig lehet jelentkezni. Aki érez magában erre való elhivatottságot, az itt tud jelentkezni, illetve itt olvashatja a feltételeket, szabályokat.
Én már jelentkeztem, na és ti? :)

44. Fejezet – I can do it for our baby

Sziasztok!
Bocsánat a csúszásért. Eléggé túlvállaltam magam, a suli mellett nyelvsuliba járok, és végzek egy másik levelezős képzést is, ezenkívül előrehozott német érettségire készülök. Szóval az időhiányom elég jelentős. Ezért lehet, hogy kissé össze vissza lesznek frissek, de mindenképpen próbálom hetente, vagy legalább másfél hetente feltenni az ú részeket.
Ehhez a részhez ajánlom James Blunttól aYou're beautiful c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

Tudod mire jöttem rá, mi a nagyszerű dolog abban, ha az ember terhes? Olyasvalami, amit el sem tudtam volna képzelni. Hogy az ember soha nincs egyedül. Amikor van bensődben egy gyerek, soha többé nem vagy egyedül. Ő egy valóságos személy.
John Hoyer Updike 

 

James nem örült annak, hogy én is benne vagyok az akcióban. Nem győztem egész reggel nyugtatgatni és győzködni, miután elmondtam a tervemet. Egészen addig folytatta, amíg el nem mondtam neki, hogy én megtudnám csinálni nélküle is, de ő nem. Persze először besértődött, azt hitte a képességeit vonom kétségbe, de ez nem így volt. Egyáltalán nem kételkedtem benne, hogy képes lenne egyedül is belopakodni a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztályra, majd a Próféciák Termébe. Tudom, hogy képes lenne rá és ezt persze neki is kifejtettem, hogy egyáltalán nem a képességeit szóltam le, csupán a babánk bennem növekszik és a jóslatot csak az veheti le a polcról, akiről a jósalt szól, vagyis a baba, ez esetben rajtam keresztül … Így Jamesnek nem maradt más esélye, csakhogy belenyugszik, hogy ezt most ketten csináljuk. Igaz nem volt odáig az ötletért, de belátta, hogy így lesz a legjobb. Egész nap tiszta zizi volt, hogy veszélynek teszem ki magam, talán egy dolgot nem ártott volna megosztanom vele … hogy gyakorlott betörő vagyok. Csak Merlin tudja hányszor törtem be Tomhoz, vagy lopóztam be halálfaló kúriákba. De erről hallgattam, mint a sír. Azonban amikor kaptak kiküldetést, akkor nem kissé féltem, hogy valami bajuk esik azért, mert James nem tud kellőképpen koncentrálni. Rettegtem, hogy hibázni fog és kockáztatja a saját és a többiek életét is, így gyakorlatilag amíg vissza nem értek végig rágtam a körmeimet és próbáltam nem kiadni magamból az eddigi kajámat, de hát ez nem ment maradéktalanul. Őrjítő hányinger kerülgettet és nem tudtam eldönteni, hogy az aggodalomtól, vagy a szokásos rosszulléttől. Amikor azt hittem, hogy mindent a gyomromban lévő dologtól megszabadultam megmostam az arcomat és párszor kiöblítettem a számat, de nehéz volt elkerülni, hogy megdöbbenjek a tükörképemen, ami olyan sápadt volt, hogy még egy szellem is megirigyelte volna. De ezzel nem igazán tudtam mit kezdeni. Így csak lassan, megfontoltan lépkedtem vissza a folyosón az irodába, amikor összefutottam Matt-tel.
- Uhh húgi, rettenetesen festesz – néz rá hatalmas aggódó szemekkel.
- Kössz, ez kedves. - mosolygok rá.
- Jól vagy? Nem kéne pihenned egy kicsit? Ha gondolod hazakísérlek. - ajánlja fel lovagiasan.
- Ajj már … - kezdenék kiborulni, amikor meghallom James aggodalmas hangját a hátam mögül.
- Kicsim, nem vagy jól? - hangjából csak úgy szikrázik az aggodalom, míg hátulról óvatosan átölel, így feltűnés mentesen simogathatja a már kissé gömbölyödő hasam.
- Áh, dehogy is, rendben vagyok. - nézek rá mosolyogva és megnyugodva, hogy mind egyben vannak.
- Nem úgy nézel ki. - kémleli sápadt arcomat. - Mattnek igaza van. Hazakísérlek.
- Jajj ne csináljátok már. - sóhajtok fel fáradtan.
- Sokat kell pihenned és egyáltalán nem pihensz. - morgolódik James.
- Ne már! Jóval többet alszom, mint amennyit szoktam. - csóválom a fejem.
- Lássuk be, hogy az nem nagy teljesítmény.
- Kérlek Drágám ne kezdjük ezt elölről. Ha nem érzem magam jól, akkor szólok és hazamegyek. Nem kockáztatnék. De jól vagyok. Ezek a rosszullétek normálisak.
- Tudom, hogy normálisak, de nagyon durvák néha. És aggódom. - nyom egy lágy csókot homlokomra.
- Őszintén szólva én is aggódom. - hallom Reg hangját.
- Hékás! Így is hét lakat alatt vagyok.
- Akkor legalább ismerd be, hogy rosszabbul viseled a terességet, mint először. - hangja halk, hogy csak a mellette álló James és én halljuk.
- Ez igaz? - azt hiszem James most érte el az aggodalmának csúcsát, vagyis nagyon remélem, mert ennél több aggodalom már tényleg káros lehet.
- Hááát … - habozok a válasszal.
- Válaszolj őszintén! - kéri akaratosan.
- Jó, rendben, tényleg nehezebben viselem. De ez nem jelent semmit.
- Még hogy nem jelent semmit …
- Drágám, te is ott voltál az orvosnál, amikor mondta, hogy minden rendben van velünk.
- Igen, de …
- James, minden terhesség más és más. És normális, hogy többször vagyok rosszul.
- Ez biztos? Nem csak azért mondod, hogy megnyugtass?
- Biztos. A babánkkal kapcsolatban sosem hallgatnék el semmit sem.
- Így sokkal jobb.
- Örülök, hogy ezt megbeszéltük. - nyomok egy puszit az arcára és folytatjuk tovább a munkát. A nap lassan telt és a műszak is úgy tűnt, mintha soha nem lenne vége. De azért csak alábbhagytak az események és hazamehettünk volna pihenni, de ehelyett kisétáltunk nyüzsgő Aurorságról és csendes, szinte már kihalt Minisztérium több részébe. Teljes csend honolt, így mi is lábujjhegyen mentünk tovább.
- Tudod merre van? - kérdezi James suttogva.
- Igen. - pillantottam rá, míg mentünk tovább. Alighogy befordultunk a következő folyosóra halk léptek zaja csapta meg a fülünket. Már késő lett volna visszafordulni. James szemeit kémleltem, de nem jutottam előbbre. Ha még csak egyedül lennék egyszerűen bebújnék a szobor mögé, de ketten nem tudunk. James viszont elmosolyodott. A falnak nyomott mire belőlem majdnem kitört, hogy talán nem most kéne, de a mutató ujja megakadályozott.
- Shh. - súgta és megcsókolt, csak óvatosan kóstolgatta az ajkaimat. Nem tudtam, hogy mit, miért, hogy. Viszont amikor a léptek zaja elnémult nem messze tőlünk, majd egy kicsit később továbbsétál. James addig nem enged el, amíg elején el nem hal a távolban a zaj. - Gondoltam, hogy tovább megy. - vigyorog.
- Mégis miből?
- Ugyan, én is továbbmennék, nem zavarnék meg egy ilyen légyottot.
- Szólhattál volna, hogy ez a terved.
- Nem volt rá időm. -von vállat és egy puszit nyom a homlokomra, mielőtt még halkan tovább lopakodnánk. Lassan haladunk, de biztosan. Senkivel sem futunk össze szerencsére. Óvatosan nyitom ki a Rejtélyügyi főosztály ajtaját. A főosztályon már van némi alapzaj, de nem feltűnő, alig pár varázsló és boszorkány tevékenykedik, így nem volt nehéz elsomfordálnunk úgy, hogy ne vegyenek észre. A Jóslatok Termének ajtaja baljós volt, de nem rettentünk meg. Óvatosan nyitottam ki az ajtót, hogy a gyönyörű, lágyan világító kék színű jóslatok közé vessük magunkat. Ahogy beléptem rájöttem, hogy ez körülbelül olyan munka lesz, mint tűt keresni a szénakazalban. De mégis volt valami láthatatlan erő, ami maga felé hívott. Nem tudtam mi az, de mégis követtem ezt az érzést, ami alig észrevehetően növekedett, míg egy polcon meg nem pillantottam egy nevet, ami megfogott. Harry James Potter. Jamesszel még nem is beszéltünk a nevekről, mégis valahogy tudtam, hogy ez a tökéletes.
- Harry. - ízlelgeti a nevet.
- Így hívták a papámat, akit Tom a szemem láttára ölt meg. - súgom halkan, a felirattal szemezve.
- Sosem mondtad.
- Sosem hittem, hogy jelentősége lesz.
- Szerintem jól hangzik. - simogatjuk mindketten a hasam.
- Szerintem is. - mosolygok rá. - Szóval lássuk a trollt. - nyúlok lassan a jóslat felé. Lassan fonódnak ujjaim a hideg gömbre, majd leemelte a polcról. James a vállamra teszi állát és úgy nézi a gömböt, amiben valami furcsa ködszerű valami gomolyog. Majd egy furcsa rekedt női hang szólal meg. 

Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött … a hetedik hónap halála szüli őt … A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Sötét Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik … Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli …

A jóslat nem nyugtat meg sőt felkavart. Ez rettenetes. A szemeimbe könnyek szöktek tőle. A kezem remegni kezdett, alig vettem csak észre, amikor James óvatosan a polc felé irányította a kezem, hogy letegyem a gömböt. Az ujjaim elengedték a gömböt és helyette James talárjába markoltak.