28.Fejezet- Happily together

Sziasztok!

Nos, ezt a fejezetet is befejeztem. Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy kissé +18 – as fejezet lett. Következő héten, sajnos nem tudom, hogy mikor lesz friss, meg suli idő alatt sem, lehet, sőt valószínű, hogy akkor csak ritkábban tudom hozni, amiért ezer bocsánatot kérek előre is és azért is, hogy most is csúsztam.
Ohh, és ajánlom a fejezethez Avril Lavigne Innocence című számot.
De a lényeg, hogy mit szóltok a fejezethez.
Jó olvasást! Remélem tetszeni fog.
Puszi:
Zsó

. . . Olyan, mintha a szívem nem férne meg a mellkasomban, mintha már nem is az én részem lenne, hanem a tiéd, és hogyha szeretnéd, én nem kérnék cserébe semmit. Nem kell ajándék vagy bizonyíték az érzéseidről, csak az, hogy tudjam, hogy szeretsz. A szíved kell az én szívemért! . . .♥
(Csillagpor c. film)

(Lily szemszöge)
Reggel boldogan ébredtem James ölelő karjaiban. Még kora volt, és olyan édesen aludt, ezért óvatosan tornásztam fel magam a mellkasáról, hogy lássam szépséges arcát, mely most kisimult, és nyugalmat sugárzott. Olyan gyönyörű volt. Napokig képes lettem volna csak nézni őt. Nem tudom, hogy meddig nézhettem, de egyszer csak elkezdett mocorogni, majd kinyitotta, azokat a gyönyörű csoki barna szemeit, amelyek egyenesen az enyémbe néztek.
- Jó reggelt Szerelmem! - köszöntöt, de ahogy szólított, azon annyira meghatódtam, olyan jó volt hallani az ő szájából.
- Neked is Drágám! - mosolyogtam rá, majd egy jó reggelt csók után , visszahelyezkedtem, hogy lássam őt, de mégis kényelmesebb. - Még kora van ám, ha gondolod még nyugodtan alhatsz.
- Ilyen ébresztés után már nem szeretnék aludni. - mosolygott rám.
- Hmm, akkor ezután nem így foglak ébreszteni, korán reggel legalábbis nem. - kuncogtam.
- Ohh, nekem nagyon is tetszett, úgyhogy ne hagyj fel ezzel a jó szokásoddal.
- Ahogy óhajtod. - nevettem halkan, majd újra megcsókoltam. De most a csókunk kezdett szenvedélyesebbé válni, kezdtük magunkat átadni az érzéseinknek, de én nagy nehézségek árán, de elváltam tőle, amit egy értetlen pillantással értékelt.
- Kölcsön kenyér visszajár. - suttogtam fülébe.
- Ohh igazán? - ajkai ördögi vigyorba húzta. Majd fordított rajtunk, így most én kerültem alulra s ő szenvedélyesen csókolt, amit én sem voltam rest viszonozni. Amikor már kezdtem elveszteni a fejem, akkor csókunk kezdett vége szakadni, míg nem csak apró puszikat loptunk  egymástól. Majd visszahelyezkedett és magára húzott.
- Olyan gonosz vagy. - durcáskodtam.
- Imádom, mikor ilyen pofikát vágsz. - mosolygott.
- Hé! - böktem meg.
- Ezt most miért kaptam? - kérdezte ártatlan szemekkel.
- Ohh, tudod te azt nagyon jól. - vágtam vissza.
- Na ne csináld már ezt, Édesem! - mosolyodott el ártatlanul. És egy gyors csókot váltottunk, amit egy halk hang szakított félbe.
- Hé haver, fenn vagy? - érdeklődött halkan Sirius.
- Ilyenkor persze korán kelnek. - tátogta James.
- Na igen. - mosolyodtam el.
- Elmondjuk? - folytatta James, gondolom kettőnkre értve.
- Mindenkinek. - feleltem, ezzel arra célozva, hogy mindenkinek egyszerre mondjuk el, és ahogy észrevettem, meg is értette, mert elkezdett mocorogni, hogy valahogy távolabb kerüljünk egymástól. Ezután James elhúzta az ágyfüggönyt.
- Fenn vagyok Tapi. - mosolygott rá James. De nem csak Sirius volt fenn, hanem mindenki, ami elég furcsa, mivel szombat van.
- Jó reggelt. - köszöntöttem őket.
- Neked is. - köszöntek nekem.
- Csak nem maradtunk le valamiről? - kérdezte Sirius.
- Nem, nagy nehézségek árán sikerült visszaszereznem az alvótársam. - nevetett James.
- El tudom képzelni, hogy mennyit aludtatok ti ketten az éjjel. - célozgatott tovább.
- James-szel, csak barátok vagyunk. - szóltam közbe. - De én most megyek is. - feleltem, majd mindannyiukat megöleltem és megpusziltam, csak James-t nem.
- Na, az alvótársadtól el sem búcsúzol. - szólalt meg természetesen Sirius.
- De. - ezzel a végszóval odamentem Szerelmemhez fordultam, de a pusziból csók lett, egy elég szenvedélyes csók. - Akkor, most már mindenki boldog, akkor én tényleg mentem. Elmondom, akkor már a csajoknak is. - az utolsó mondatot James-hez fűztem. - Sziasztok.
- Szia Kicsim. - köszönt el tőlem James, míg a többiek még mindig meglepetten néztek ránk. Én a szokásos módon átmentem hozzánk, ahol Emi és Alice már ébren voltak.
- Hol aludtál? Merre voltál? Már kezdtünk aggódni, hogy valami történt. - faggatott Emi.
- A Tekergőknél voltam. - mondtam egyszerűen.
- A Tekergőknél? És, mi voltál? James-szel kibékültetek? - kérdezgetett Alice.
- Nos, igen és igen. - mosolyogtam boldogan.
- Ééés ? Összejöttetek? - kérdezte izgatottan Emi. Én, egy kis hatásszünet után válaszoltam.
- Igen! - nevettem fel, mire a két barátnőm felvisított, erre persze a másik két alvó is felébredt.
- Mi van, Voldemort megtámadta a sulit ?! - riadt fel Mel.
- Nem. - nevettem fel.
- Akkor meg miért nem lehet békében hagyni minket aludni? - morgolódott Katy.
- Lily, és James összejöttek. - ujjongott Alice. Komolyan, ez kész, hogy mennyire örülnek ennek.
- Mi ?! - kiáltott fel a két hétalvó.
- Alice jól mondja, együtt vagyunk. - nevettem fel.
- Tényleg, és mégis miért nem ébresztettél fel minket ?! - pufogott Mel.
- Így is eléggé ki voltatok akadva, hogy Emily és Alice felkeltette titeket. - mosolyogtam rájuk.
- És, hogy jöttetek össze? - kíváncsiskodott Katy, aki Mel-lel együtt már helyet foglaltak közöttünk, az ágyamon.
- Hát, tudjátok, az este, James-szel kettesben maradtunk és beszélgettünk. Azt mondta, hogy tudja, hogy én is szeretem, és megcsókolt, én pedig el mondtam, hogy miért nem akartam ezt, de tudjátok, hogy milyen makacs. Így végül is összejöttünk. - mosolyogtam, ahogy megjelentek szemeim előtt, a Szükség Szobájában történt események.
- Gratulálok! - gratulált mindenki, egy öleléssel karöltve. Majd a reggel további része már szokásosan telt. Mivel amire a lányok befejezték a készülődést, köztük én is, mivel még nem volt alkalmam rendbe szedni magam, le is késtük a reggelit, így a konyhába mentünk, ahol a lelkes házi manók szolgáltak ki minket. Miután mindannyian jól laktunk, visszamentünk a klubhelyiségbe. Nem sokkal azután, hogy beléptünk a portrén, két izmos kar fordított maga felé, és a kar tulajdonosa meg is csókolt, amit én is viszonoztam. Karjai a derekamon pihentek, míg én a nyaka köré fontam kezeim. A külvilág megszűnt, a klubhelyiség gondolata megszűnt létezni a gondolataimban, csak élvezni akartam csókunkat, míg tehettem. Sajnos eme élvezetes tevékenységünk hamar befejeződött. S ahogy kinyitottam a szemem megpillantottam, azokat a csodás csokoládé szemeket, melyek most csillogtak a vágytól és az örömtől egyaránt.
- Hiányoztál Édesem. - suttogta.
- Te is nekem Drágám. - válaszoltam neki. Még egy gyors csókot váltottunk, majd a többiekhez mentünk, a klubhelyiségben ülők meglepett tekintetének kereszttüzében. James helyet foglalt Sirius és Remus mellett, engem az ölébe húzva, amit követően én kényelmesen elhelyezkedtem, majd ő hátulról átölelve az állát a vállamra tette. A klubhelyiséget még mindig csend uralta, míg nem kezdtek el sutyorogni a többi nézelődő.
- Olyan furcsa titeket így látni. - mondta Mel.
- Hozzá kell majd szoknod húgi. - felelte James, a hangjában vidámsággal.
- Ohh, szívesen, olyan szépek vagytok így együtt. - mosolygott Mel. - De még milyen szívesen. De lehetőleg a magán életeteket ne előttem éljétek majd.
- Nem fogjuk, ígérem. - mosolyogtam rá.
- De előttünk nyugodtan. -fűzte hozzá Sirius.
- Te jó ég, hova keveredtem? - tettem fel a költői kérdést.
- Hát a Tekergők közé. Tudod, ha Ágas elvesz, akkor már te is Tekergő leszel. - na mit ne mondjak, Sirius eme kijelentésére nagyon meglepődtem. Alig pár órája jöttünk össze, és ő már arról beszél, hogy mi lesz, ha összeházasodunk. Ez félelmetes.
- Tapmancs! - szólt rá James.
- Most mi van ? - értetlenkedett.
- Nem gondolod, hogy kicsit előreszaladtál?
- Titeket ismerve egyáltalán nem. - nevetett fel, s mi is csatlakoztunk hozzá. Miután abba hagytuk a nevetést még jó darabig beszélgettünk, csak a vacsi előtt egy órával oszoltunk szét. Alice megkereste Frank-ot, Katy elmenet valahova, állítása szerint a könyvtárba, de szerintem nem oda, a Tekergők felmentek a szobájukba, beleértve persze Szerelmem is, aki egy lágy csókkal búcsúzott, mi pedig a csajokkal felmentünk a mi hálónkba. Fent végre beszélhettem Mel-lel, nyugodt körülmények között.
- Hallgatlak Szívem. - mondtam neki azonnal ,hogy beértünk és letelepedtünk mindhárman Emily ágyára.
- Nem tudom, hogy mire célzol. - értetlenkedett Mel.
- Ohh, dehogynem, ma úgy nézel ki, mint aki két méterrel a föld fölött jár. - győzködte Emi is.
- Ez nem is igaz! - tiltakozott hevesen.
- Dehogy nem! - vágtuk rá egyszerre Emily-vel.
- Na jó, talán.
- És? - sürgettem.
- Aszem belezúgtam egy srácba. - mondta egyszerűen.
- Kibe? - faggatta Emily.
- Nem hinném, hogy ismeritek. - mentette a menthetőt.
- Naa, lehet, hogy mégis. - vetettem be a kölyök kutyus szemeket.
- Joseph Thomson-ba. - mondta.
- Ő nem Hugrabug-os és az évfolyamtársad? - kérdeztem.
- De igen. - vágott barátosnénk ábrándozó képet.
- Én nem ismerem, úgyhogy mesélj róla! - kérte Emi.
- Nagyon helyes és kedves, meg okos. Egyszerűen bámulatos. - álmodozott Mel.
- Hű, a mi kis Melanie-nk szerelmes. És, van valami köztetek? - kérdezte Emi.
- Csak barátok vagyunk. De elhívott a következő roxmortsi hétvégére. - mosolygott Mel.
- Na, de hisz ez remek. - mosolyogtam.
- Ugye segítetek majd? Hogy mit vegyek fel, meg ilyenek? - kérdezte.
- Még jó hogy! - mondtam. Majd mindhárman nevetésben törtünk ki. Így, jó kedvben mentünk le a klubhelyiségbe, ahol a fiúk már vártak minket kiegészülve Frank-kal és Alice-szel. James-szel gyors csókkal köszöntöttük egymást. Nem sokkal később befutott Katy is. Így már teljes csapatunk indult le vacsorázni. Ahogy beléptünk a Nagy Terembe nem egy szempár szegeződött James-szel összefűzött ujjainkra, de ez engem egyáltalán nem zavart. Amint helyet foglaltunk, mindenki szedett magának ételt és csöndben kezdtünk el enni, de egyszer csak megéreztem James kezét a combomon, én pedig mosollyal díjaztam, eme tettéért, mivel jó volt érezni a közelségét. Egyszer csak Katy szólt közbe, de olyan hirtelen, hogy én majdnem szívbajt kaptam.
- Na ki vele! - nézett egyenesen Mel szemeibe.
- Mivel? - kérdezett vissza, bár szerintem tudta, hogy mire kíváncsi.
- Hogy miért vagy ilyen furcsa. - felelt Kate, gondoltam, hogy Mel nem James jelenlétében akarja megosztani vele a nagy hírt, ezért inkább tereltem.
- Ha már itt tartunk, te merre jártál?
- A könyvtárban, mondtam. - mondta.
- Ja, én meg a Mardekár klubhelyiségében.
- Tényleg ott voltam. - nézett ártatlanul.
- Tudod, hogy kit etess ezzel.
- Na jó, tényleg nem könyvtárban voltam. - de még mindig nem mondta, hogy hol.
- Csak nem egy pasival voltál?
- De igen.
- Tudtam én. Már 4 napja furcsa voltál nekem. Ki az? Mióta?
- Egy Hollóhátas-sal, és 2 hete. De ha én ezt megvitattam itt, akkor Mel is válaszolhatna. - nézett jelentőségteljesen az említettre. De neki egyáltalán nem akaródzott elmondani, de Emi elmondta.
- A mi kis Melanie-nk szerelmes. - mondta egyszerűen.
- Hogy mi ?! - kiáltott fel James és Sirius, mire az egész Nagy Teremben csend lett.
- Ezt majd később megbeszéljük! - mondtam nekik, miközben James kezét nyugtatólag simogattam.
- Rendben. - mondta. - Én jóllaktam. - ezt a kijelentését Sirius és Regulus is követte. De most, hogy jobban Reg-re nézek, mintha valami furcsa fény lenne a szemében, mintha ….
- Miért kellett elmondani? Ki fognak nyírni, vagy engem, vagy őt? - idegeskedett Mel.
- Így is úgyis megtudták volna. - védtem Emily-t, aki bocsánatkérően nézett a „sértettre”.
- És még jó, hogy most tudtuk meg, kisasszony. - mondta Sirius. Ők csak akkor használják a kisasszonyt, ha Mel bajban van, olyan mintha a teljes nevén szólítanák, de inkább a kisasszonyt használják. Mel, akárhogy próbálta húzni, de csakhamar felmentünk a klubhelyiségbe, ahol most James és Sirius közé ültem, mivel mindketten elégé ingerültek voltak.
- Ki az a fickó? - kérdezte James.
- Jo … Joseph...Thom...som. - dadogta Mel.
- Melyik ház? Melyik évfolyam? - kérdezte Sirius.
- Hugrabug, az én évfolyamom. - magyarázta még mindig akadozó hanggal.
- Ágas, megyünk? - kérdezte Sirius.
- Még szép! - mondta James és mindketten felálltak, de én csak nem hagyhattam, hogy bántsák szegényt, így megfogtam mindkettejük karját, mire rám kapták tekintetük.
- Leülni! - szóltam rájuk parancsolóan. Azért vannak előnyei, ha valaki kitanulja, ezt a hangot, mint prefektus.- Most! - erre a kérésemre mindketten leültek és néztek rám. - Nem tehetitek, ezt minden fiúval, aki akár csak szemet vet Mel-re.
- Ugyan miért nem? Én vagyok a bátyja.
- Nekem olyan, mintha a húgom lenne.
- Nem verhetitek meg az összes srácot, aki akár csak szemet vet Mel-re, vagy fordítva. Akkor soha nem lesz igazén boldog, és gondolom ezt nem akarjátok, ugye? - kérdésemre nemlegesen válaszoltak. - Akkor, hagyjátok, ha fájdalmat okoz neki, akkor azt csináltok vele, amit akartok, sőt még én is segítek. Értve vagyok? - kérdeztem tőlük. Amire mindketten apró bólintással válaszoltak.
- Ezt hányszor adtad már elő? - nevetett Katy.
- Sokszor. De ez egyáltalán nem vicces. - durcáztam.
- Hogy én mennyire örülök, hogy egyke vagyok. - nevetett fel Alice.
- Hé! - szóltak rá Kate és Mel.
- Na jó, már nem értek semmit sem. - sóhajtott fel James.
- Arról van szó, drága bátyám, hogy a szerelmi ügyeinket miért nem kötjük a bátyáink orrára. - magyarázta Mel.
- Úh, szóval féljek az unokabátyáidtól. - meresztett rám nagy szemeket James.
- Hát nem ártana, bár én a helyedben inkább aputól félnék. - mondtam, mire James erre kissé ijedten nézett rám. - Hé nyugi, csak nem kell az orrára kötnünk, hogy együtt vagyunk. És ígérem, megvédelek. - mosolyogtam rá.
- Szóval be kell vágódnom Nick-nél, aszem jó úton haladok. - mosolygott James.
- Nem tudod, hogy milyen, ha a pasiaimról van szó. - nevettem.
- Inkább mégis félek tőle.
- Azt jól teszed. - nevettem fel.
- Hé, mit szólnátok, ha holnap lemennénk Roxmorts-ba? - kérdezte Mel.
- Nekem randim lesz. - mondta Katy.
- Ami azt illeti nekem is. - fűzte hozzá Alice.
- De engem nem zavar, ha lementek nélkülem. - mosolygott Katy.
- Engem se.
- Akkor? - kérdezte Emily.
- Rendben! - egyezett bele mindenki, majd még váltottunk pár szót, majd mindenki elindult aludni, én is követtem volna őket, ha James nem húz vissza.
- Csak úgy itt hagytál volna? - kérdezte tettet felháborodással.
- Ugyan már, tudod, hogy nem hagytalak volna itt. - mosolyogtam rá. - De mit szólnál, ha cserébe az egész éjjel a tiéd lennék? - kérdeztem csábosan, kicsit félreérthetően is, de az nem fontos.
- Ezt el is várom. - nevetett fel, majd megcsókolt. - Szóval, hol alszunk?
- Hol szeretnél? - kérdeztem vissza.
- Ahol neked jó.
- Akkor ma aludjunk nálunk, holnap nálatok, aztán nálunk, és így tovább. Jó lesz?
- Csodás. - mosolygott, majd még egy gyors csókot váltottunk és felmentünk, lefürödni. Amint felértem, már Alice a fürdőben volt. Így a csajokkal kezdtünk el beszélgetni és Mel ágyára telepedtünk. A szokásos sorrendben mentek fürödni, a mikor Kate végzett, nem sokkal azután lépett be James. Rögtön csókkal köszöntöttük egymást, és elhelyezkedett mellettem. Miután rajtam kívül mindenki készen volt már, akkor ők lefeküdtek, én pedig bementem a fürdőbe elvégezni ügyes-bajos dolgaimat. És visszamentem a szobába, ahol már a csajok aludtak, vagy legalábbis próbáltak. James pedig az ágyamon ült, de mikor észrevett, akkor felkelt és idejött hozzám. A szemében a csillogás már szinte vakított. Az egyik kezét a derekamra rakta, míg a másikkal a tarkómnál fogva húzott magához, és vad csókban forrtunk össze. A keze a tarkómról, a derekamig végigsimított testemen, amivel a vágy lángja kezdte mardosni testem. Így én a tarkója köré tekertem karjaimat, ezzel érve el, hogy még közelebb legyünk egymáshoz. Csókunk egyre hevesebb lett, de már mindketten levegőhiányban voltunk, mikor ajkai már a nyakamat kényeztették. Egy pillanatra valahonnan távolról egy hang szólt a fejemben, hogy nem csak ketten vagyunk.
- James! - nyöszörögtem halkan. - A lányok... - azt hittem, hogy megérti, hogy mit akartam mondani, amikor egy pillanatra abba hagyta kényeztetésem, de aztán ott folytatta, ahol abba hagyta, majd a keze a fenekemre vándorolt és felkapott, én automatikusan kulcsoltam lábaimat dereka köré, aztán valamerre elindult velem, majd egy ajtó csukódást hallottam. Valami hidegnek nyomott, de nem hagyta abba, az idáig folytatott édes tevékenységét, amíg én vissza nem húztam ajkait az enyémre, hogy újra vadtáncot kezdjenek nyelveink. Én elkezdtem leszedni róla a nadrágját, mivel éjszaka általában csak pizsama nadrágba szokott aludni, így ma is azt viselt. S ő is lesimította rólam a törülközőt, így én már teljesen meztelenül álltam előtte, míg rajta volt a bokszere. Én elkezdtem a mellkasát simogatni, míg ő az oldalamat. Annyira szerettem volna, hogy az a bizonyos éjszaka megismétlődjön, de a keze a hasamra tévedt, ahol heg formájában még jelen volt a sérülésem, kicsit kellemetlen volt, ahogy hozzáért, most nem számított, de ő hirtelen, mintha lefagyott volna, majd elhúzódott tőlem.
- Mi a baj? - kérdeztem tőle azonnal.
- Még nem gyógyult be, a sebed, nem szabad megerőltetned magad, és nem akarom, hogy véletlenül felszakadjon. - érvelt.
- Ugyan már James ….-kezdtem volna meggyőzni, de ő közbevágott.
- Nem, nem tudsz meggyőzni. Megígértem Poppy-nak, hogy figyelni fogok rád.
- És te mióta tartod meg, azt, amit egy tanárnak, vagy Poppy-nak ígérsz? - tettem fel a költői kérdést.
- Ha a te egészségedről és biztonságodról van szó. - mondta nagy komolyan. - És ne is próbálj meg meggyőzni, úgysem tudsz. - na igen, ebben én is biztos voltam, mert amit a fejébe vesz, abból nem enged.
- Jól van, akkor mentem, felveszek valamit. - mondtam, immáron újra törülközőben, hogy keressek valami pizsamát,de előtte még James kérdését hallgattam meg.
- Lefürödhetnék? - kérdezte, de nekem valahogy nem esett le, hogy miért is akar lefürödni. - Nem ártana, egy hideg zuhany. - magyarázta, így már érthető.
- Persze. - mosolyogtam rá, majd kimentem, hogy előszedjek egy másik törülközőt neki. - Akkor én kint megvárlak. - nyomtam egy puszit szájára, és kimentem, ahol az előbb betervezett dolgokat el is végeztem, majd lefeküdtem és ott vártam Szerelmemre, aki nem is késlekedett sokáig. Majd mindketten elhelyezkedtünk.
- Jó éjt Édesem! - köszönt el tőlem.
- Jó éjt Drágám! - válaszoltam, majd egy jó éjt csók után nem sokkal mély álomba merültünk.

1 Díjam :D

 

Íme a szabályok:

1.Tedd ki a logót a Blogodra.             

2. Köszönd meg a díjat, annak akitől kaptad. 

3.Írj ki magadról 7 dolgot.

4. Küldd tovább 7 írónak( ne felejtsd el linkelni a blogjukat)

5.Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy meglepetés várja őket nálad.

 Először is szertném megköszönni Aliiceee és Rosee-nak valamint  Christina-nak, hogy megtiszteltek ezzel a díjjal. És bár a díjat nem küldhetem vissza, de ajánlom nektek az Ők oldalait is. Aliiceee és Rosee blogja : http://satanilove.blogspot.com/ és bár Christina blogját még nem olvastam, csak az előszót, de az nagyon ígéretesnek hangzik.http: //szerelemelsolatasra.blogspot.com/

Dolgok rólam:
1. A kedvenc énekesnőm Avril Lavigne
2. A kedvenc színem a kék.
3. A Kedvenc íróim Richelle Mead, J.K.Rowling, Stephenie Meyer.
4. A kedvenc filmeim, Kör, Hirnök ( Természetesen a Twilight és a HP)
5. Sajnos nincs háziállatom, de szeretnék egy kutyust.
6. Kedvenc városom Szombathely és London.
7. Utálok takarítani, úgyhogy mindig találok valamilyen kifogást, hogy halasztani tudjam eme tevékenységet xD

Blogok, amiknek ajánlom a díjat:
1.Florence - nek: http://incredible-emptiness.blogspot.com/
2.Anita-nak : http://szavaknelkuliszerelem.blogspot.com/
3. Roberta-nak : http://barany94.blogspot.com/
4. Claudia Vince-nek: http://elhagyottlelek.blogspot.com/

5. Lizzyke-nek: http://lionandlamb-love.blogspot.com/

6. Bella-nak: http://bellaedwardblogja.blogspot.com/
7. Alexis Diamond: http://bukottangyalom.blogspot.com/

27.Fejezet – Everything turns out

Sziasztok!

Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy kis késéssel tudtam csak hozni a frisst. De ez a fejezet elég hosszúra sikeredett ( tudom, nem a méret a lényeg xD), de elég tartalmas és ahogy cím is mutatja, hogy ez a nagy várva várt fejezet, amiben minden kiderül. Remélem tetszeni fog a vége is, főleg Aliiceee és Rosee-nak.
Nem is fárasztom az agyatokat, mert ma ilyen napom van . . .
Szóval csak jó olvasást!
Puszi:
Zsó

Akármit is próbálunk eltitkolni, sosem állunk készen a napra, amikor az igazság kiderül. Grace klinika c. film

Milyen furcsák az emberek. Mindennap látod őket – azt hiszed, ismered is -, és egyszer csak kiderül, hogy semmit sem tudsz róluk.
Lauren Oliver

(Lily szemszöge)
3 nappal később, végre visszamehettem, a kastélyba, ami már nagyon hiányzott nekem. A Black-ek még egyszer eljöttek meglátogatni, Apu minden nap reggel velem volt, ahogy James meg mindig, kivéve a tanórákat, de így legalább tanult és én sem maradtam le. A drága jó anyám, nem látogatott meg, de valahogy nem is hiányzik, ahogy a nagyszüleim sem . . . Hála Merlin-nek! Dumbledore 2-szer bejött hozzám, ahogy Tiberius is. És végre eljött ez a nap is, amikor végre elhagyhatom a gyengélkedőt is, ennek részben örülök, részben nem. Örülök, mert végre nem kell megfigyelés alatt lennem, és a hasam sem fáj már annyira, de utálom, mert ma el kell mondanom mindent, mindent, amit reméltem, hogy sosem tudnak meg. Most éppen, még a gyengélkedőn ülök egyedül, mivel tegnap végre James is felment aludni ( hogy pontosak legyünk, megkértem a fiúkat, hogy ráncigálják fel), de megígértette velem, hogy reggel megvárom őt és felviszi a cuccaimat, amit nem értek, mert én is fel tudnám vinni, ha annyira akarnám, de Madam a lelkére kötötte, hogy figyel rám, hogy ne erőltessem meg magam, és a hasamon lévő, immár már csak kis sebre is, hogy ne szakadjon fel, úgyhogy én már máig félek, hogy nem tehetek, majd semmit sem, hogy nem fogja majd hagyni, de ugyanakkor félek is, hogy mi lesz, hogyha a fiúk megtudják a származásom, a lányoktól nem félek, hisz tudom, hogy ők megértenek, ráadásul már tudják is . . . De erre ráérek, majd este gondolkodni, szólítottam fel magam, s ebben a pillanatban toppant be James is, aki kissé nyúzott volt, de már jelentősen jobban nézett ki, mint amikor felébredtem.
- Jó reggelt Lily! - köszöntött mosolyogva.
- Neked is! - viszonoztam gesztusát.
- Mehetünk, vagy Poppy még megvizsgál?
- Mehetünk, már megvizsgált.
- Oké. - mosolygott, majd vállára rakta a táskám, amibe már belepakoltam a cuccaimat s a kezét felajánlotta, hogy karoljak belé, bár én némi fenntartással, amit csak magammal osztottam meg, de elfogadtam. Így sétáltunk felfele, néma csendben, de valahogy nem zavart a csönd, nem volt kínos, csak könnyű és kellemes. A klubhelyiségben, csak pár diák volt, szombat lévén érthető is. De James felkészült erre az eshetőségre, ezért még a Dáma előtti sarkon magára terítette a köpenyt, így fel tudott jönni hozzánk, anélkül, hogy bárki is rájöjjön, hogy képes feljönni a lányok hálóihoz. A hálókörletünkben még a lányok aludtak, végül is még csak 8 óra van, így valahogy nem is lepődtem meg. James letetet a táskámat, az ágyamra és el akarta kezdeni kipakolni, de én közbe szóltam.
- Ezt már tényleg megcsinálom én.
- Ugyan már, ne fáradozz ezzel. - felelte hasonlóan halk hangon.
- Nem fáradság, ennyi idő alatt, még az elkövetkező 2 hetet is kipihentem. - mondtam kicsit durcásan, de nem rá haragudtam, sőt egyáltalán nem haragudtam, csak nem bírom a Mungo-t, a gyengélkedőt és a kórházakat, de ezzel ő is tisztában van.
- Oké, akkor csináld csak. - felelte halkan kuncogva. Én pár perc alatt kipakoltam, de James minden mozdulatomat árgus szemekkel figyelte, miközben az ágyamon kényelembe helyezte magát. Miután végeztem én is melléültem. Majd elmondta, hogy tegnap este, vagy ma hajnalban (náluk nem lehet tudni . . .) megbeszélték, hogy vacsi után mindannyian felmegyünk a Szükség Szobájába, és ott ejtjük meg a „megbeszélést”, vagy hogy pontos legyek, a faggatózás, az életemről, a származásomról, a múltamról és a kapcsolataimról, ez egyszerűen szörnyen hangzik. Ezek közül Reg tud a legtöbbet rólam, csak a családjával valókapcsolatomról nem tud, míg a lányok a Tom-os és a fekete mágusos részt nem tudják, de a fiúk jóformán semmit nem tudnak egyikről sem. Majd olyan 10 körül, mikor már tisztában voltunk, hogy rajtunk kívül a többiek pihenni akarnak, lementünk a konyhára reggelizni, mert ami azt illeti mindketten éhesek voltunk. A konyhába menet apró kis semmiségekről beszélgettünk, amiknek úgy igazán semmi jelentőségük nincs. Amint beértünk a konyhába, a manók megrohamoztak bennünket s lesték minden kívánságunkat.
- Én aszem, palacsintát kérek. - mondtam, mert már nagyon régen ettem s James is kapva kapott az alkalmon.
- Én is. - csillantak fel a szemei.
- Na és tényleg, milyen a lányok, a kviddics pályán? - kérdeztem, mert erre nem is tértünk még ki.
- Ohh, egész jól, ösztönzik a srácokkal egymást. Mindenki jobb akar lenni, hogy a másik csapatot legyőzhesse, de idáig csak 2-szer nyertünk mi. Szerintem egész jók így az edzések, majd meglátod, és ha neked is jó így, akkor beszélnünk kéne McGali-val, hogy nem tarthatnánk-e együtt, persze, csak ha te is beleegyezel.
- Ohh, ez jól hangzik. Mikor vannak a ti edzéseitek, vagyis, a mi edzéseink? - mosolyogtam rá.
- Hát, hétfőn és kedden, egy órával a tiétek előtt, valamint a ti időpontotokban, csak szerdán, az neked jó lenne? - érdeklődött.
- Naná, mi dolgom lenne? Akkor, megnézem, hogy milyen egy közös edzés és utána megbeszéljük jó? Poppy szerint már hétfőn mehetek, csak még nem erőltethetem meg magam, vagy ahogy ő fogalmazott „hogy megszokjam a seprűn ülést” .- mondtam s közben megérkezett az egyik házi manó, akit azt hiszem, hogy Kikko-nak hívnak, és egy hatalmas tál palacsintát rakott elénk.
- Jó étvágyukra! - mondta.
- Köszönjük szépen. - válaszoltuk szinte egyszerre, amin jót mosolyogtunk. Evés közben keveset beszéltünk, mindketten inkább a finom palacsintának szenteltük magunkat, de mikor már úgy éreztem, hogy szét pukkadok és felnéztem James-re, aki tiszta csoki volt én pedig szakadtam a röhögéstől, míg a végén már levegőt sem kaptam. James meg csak nézett, mint egy értetlen 5 éves, de az arcán lévő csokiból ítélve tényleg 5 éves.
- Min nevetsz annyira?
- Rajtad. - próbáltam kimondatni.
- Mi van rajtam, leettem magam? - kérdezte, majd megnézte a ruháját, amin nem látszott semmi, én pedig nem is próbáltam megszólalni, csak mutattam az arcomon, hogy megértse, s szerintem sikerült neki.
- Maszatos vagyok? - kérdésére én csak bólogattam ő pedig vette a szalvétát és próbálta eltüntetni a reggeli nyomait, míg én megnyugodtam egy kissé, így már csak mosolyogtam.
- Még mindig olyan vagyok? - kérdezte, de az arca még mindig olyan volt, elkezdtem mutogatni, hogy hol olyan, de még így sem sikerült eltüntetnie a foltokat, így én vettem kezelésbe az ügyet.
- Na add ide, azt a szalvétát! - ő így is tett, így én mellé térdeltem és a szalvétával letöröltem, róla a maradék csokit, mint egy gyerekről, az anyja. - Így ni, meg is vagyunk. - mosolyogtam rá még mindig.
- Köszi. - mosolygott ő is. - Akkor mehetünk, vagy még eszel? - kérdezte.
- Mehetünk. - feleletem, majd köszönetet mondtunk a manóknak és felmentünk, de a klubhelyiségben elváltunk, így mindketten a saját szobánkba mentünk. Míg a lányok aludtak, addig megírtam pár házit, amit még nem sikeredett, majd fél 12 körül Emily felébredt és örömmel fogadott újra a szobánkban, majd elintézte reggeli teendőit és elkezdtünk beszélgetni, míg a többiek fel nem ébredtek, és nem végeztek a fürdőben, aztán lementünk ebédelni, ahol találkoztunk természetes a Tekergőkkel is.
- Sziasztok! - köszönt mindenki mindenkinek.
- Mi ez a frissesség srácok? - kérdeztem, mert elég üdének tűntek.
- Jól telt az éjszakánk. - mondta Sirius mosolyogva.
- Direkt fogalmaztál így, vagy csak azért, hogy a fantáziámat túl rossz vizekre evezzenek? - kérdeztem.
- Is-is. - nevetett.
- Szóval túlságosan elemedben vagy, akkor fárasztó nap elé nézünk. - tettem meg kijelentésemet, amint Sirius-on – aki durcás arccal nézett ránk – nevettünk. Ezek után is jól telt az ebéd, majd fenn is együtt beszélgettünk mindenféle dologról, majd sajnos túl hamar elérkezett a vacsora idő, amit én akármennyire is szerettem, nem tudtam elhúzni, így evés után felmentünk a Szükség Szobájához, amit most éppen Reg kívánt. Ahogy beléptünk megpillantottunk, egy eléggé letisztult szobát, homokszínű szőnyegpadlóval, barna csíkos falakkal, egy hatalmas fehér kanapéval, egy szintén fehér asztallal, ami a kanapé közepénél volt s vele szemben egy ugyanolyan színű fotellel. Szép volt, szolid és egyszerű, pont megfelelő, egy ilyen beszélgetéshez. Én helyet foglaltam, a fotelben, miközben a többiek is kényelembe helyezték magukat, a kanapén.
- Hallgatunk Lily. - mondta kíváncsiságtól csillogó szemekkel James.
- Mit szólnátok, ha inkább kérdeznétek, én pedig mindenre válaszolok? Nekem sokkal könnyebb lenne . . . És mindent megtudnátok, amit akartok. - kérdésemre, mindannyian bólogattak, de egyikük sem szólalt meg, így gondoltam rásegítek, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. - Nos, akkor egyszerre egy kérdez, mindenkire sor kerül. - nevetem fel, ez amolyan bírósági vagy nem is tusom milyen szöveg. - Nos, akkor az első téma, a származásom, már ha van bárkinek ezzel kapcsolatos kérdése . . .
- Mi közöd van a Serpens-ekhez, úgy tudtam, hogy ők egy ősi, aranyvérű fekete mágus család, sőt azt beszélik, hogy egyenes ági leszármazottai, Mardekár Malazár-nak? És, a nagyszüleid miért tagattak ki? Hogy értettétek, Reg-gel, hogy már sokadszorra tették ezt? - kérdezte Sirius.
- Nos, akkor kezdjük a végéről. Azért mondtuk, hogy sokszor tagadtak ki, mert már jó ideje megy ez a kitagadlak-visszaveszlek rész, a nagyszüleimmel. Állításuk szerint nem viselkedem, a családunkhoz méltóan, nem mintha engem valamennyire is érdekelne, hogy mit mondanak. Nos, a Serpens-ek, tényleg egyes ági leszármazottja Mardekár-nak, a család első fiú gyermeke kapja az ősi erőt, vagy ha nem születik fiú gyermek, aki varázsló, akkor a legidősebb lány boszorkány kapja meg az erejét. Nos, a Serpens-ekkel tartott kapcsolatom nem épp a legjobb, hogy szépen fogalmazzak. - erre a lányok és bátyó is elkezdtek röhögni, na igen, aki tudja, azt meghiszem, hogy viccesnek találja. - Jah, nem mellesleg, Serpens-ek az őseim, persze az én drága jó anyám ágáról. - amikor anyámat jellemeztem, hiába, de nem tudtam visszafogni a gúnyolódó hangom. De, nem ez a fontos, hanem az, hogy a Tekergők, milyen képet vágnak, mert az valami kész, így mi, többiek röhögésbe törtünk ki.
- Hogy mi?! - szinte kiáltottak fel egyszerre, a tudatlanok.
- Oh, igen Mardekár Malazár az ősöm. - feleltem egyszerűen.
- De, az nem lehet! - szótagolta a szavakat Remus. - Akkor, hogy lehetsz griffendéles? - tette fel a nagy kérdést.
- Hát, az idáig még senki sem fejtette meg . . . vagyis sejtések vannak, de idáig mindegyiket elvetették.
- Akkor, azon a réten, ezért mondta Voldemort, hogy még nem vagy 17? - kérdezte James.
- Pontosan, még korántsem rendelkezem a teljes erőmmel és ez őt megrémíti, hogy még így is sakkban tudom tartani. Arról nem is beszélve, hogy olyan pajzsot tudtam létrehozni, a teljes erőm nélkül, amit még senki sem tudott.
- És még a mi családunk, a sötét . . . - kezdte Sirius, de mikor észrevette, hogy rajtuk kívül, már nem lepődött meg, akkor ezt szóvá is tettet. - Ti tudtátok?
- Persze, mi azért vagyunk ilyen jóban, mert tudunk mindent a másikról, vagyis úgy tűnik Lily-ről nem, bár tudtuk, hogy valamit titkol, de mi megértettük. - mondta Mel.
- Várjunk csak, tudtok mindent egymásról, akkor tudsz rólunk is? Mármint a származásunkról? - kíváncsiskodott James.
- Ha arra célzol, hogy Griffendél leszármazottai vagytok, akkor igen. - mosolyogtam rá. - Egyébkérdés ezzel kapcsolatban? - mire senki sem kérdezett, így ugrottunk, tudtam, hogy még valami kimaradt, de azt majd a végén felhozom, hogy ne keverjek meg senki feleslegesen. - Akkor kérdezzetek csak mást.
- Hányszor tagadtak ki? És miért? - kérdezte röhögve bátyus.
- Lássuk csak, először anyám akart kitagadni, mert volt varázserőm, még kiskoromban, de a nagyszüleim örültek, hogy boszorkány lettem, így nem engedték neki. Aztán, mikor grifis lettem, akkor a nagyszüleim, mikor megtudták, hogy egy Potter az egyik legjobb barátnőm, mikor összejöttem egy muglival, mikor megtagadtam, hogy halálfaló legyek, vagy 7-szer, mert nem azt csináltam, amit mondtak, 10-szer, mert „durván” visszabeszéltem, aztán még kétszer összejöttem muglival, meg egyszer egy mugli származásúval, de azokban benne volt, hogy idegesítsem őket, kétszer mert megvédtelek titeket, - itt Mel-re és James-re néztem. - mert visszautasítottam 5 pasit, mert elszöktem 6 megszervezett esküvőről, mert elszöktem, vagy inkább, hogy úgy mondjam egy hónapra elköltöztem aszem ennyi. Szóval, olyan 34 körül. - feleltem, de erre Reg-en kívül senki sem számított.
- Hogy érted, hogy 6 rendezett esküvőről elszöktél és visszautasítottad őket? Kiket? Kinek az esküvőiről? Hogy érted, hogy visszautasítottad?- kérdezte James.
- Visszautasítottam, Carrow-ot, Lestrage-t, Piton-t Sirius-t és Reg-et.
- Nem is mondtad, hogy én is rajt voltam a listán. - szólt bele bátyó.
- Kérlek,a nemes Black-ház sarjai ne lettek volna benne? - tettem fel a költői kérdést. - Úgy utasítottam el őket, mint a jövendőbelijeimet . . . - ezen is nagyot koppantak az állak. - A 6 esküvő is az enyémek lettek volna – fintorogtam el. - az egyik Malfoy-jal, Avery-vel, Dolohov-val, Rookwood-dal, Rosier-rel és persze Tom-mal. Jah, meg lett volna még egy, Greyback-kel, de szerintem nem mert volna elvenni, így az az esküvő végül nem lett megszervezve . . .
- HOGY MI ?! - kiáltott fel James dühösen. - Ezek mind sötét mágusok! Miért akartak hozzájuk adni téged?!
- Hé! - szólt közbe Reg és Sirius.
- Bocs, persze rajtatok kívül. - magyarázkodott James.
- Hát, a nagyszüleim szerint, „ Ők majd jó útra terelnek, és megnevelnek engem” - idéztem szó szerint, amit nekem mondtak.
- TE-JÓ-ÉG! - adott szót meglepődésének Emily. - Ez undorító, mocskos dolog, és ha bántanának téged?!
- Nem hinném, hogy zavarná őket, nekik az a lényeg, hogy tovább vigyem Mardekár vérvonalát és hű legyek a sötét oldalhoz, ahogy ők . . . Bár ők nem halálfalók, de ha Tom, valamit kér tőlük, azt megteszik.
- Hogy érted azt, hogy Greyback, nem mert volna elvenni téged? - kérdezte Remus, sejtettem, hogy ez neki feltűnik, hisz miatta lett ő is vérfarkas.
- Várj csak, mintha már említtetted volna ezt a Greybeck-et! - gondolkodott Katy, én meg hagytam, hogy eszébe jusson. - Megvan! Nem ő marta meg Mark-ot, meg egy másik ismerősöd?
- De igen, pontosan ő az. - fintorodtam el.
- Hogy érted, hogy nem mert volna elvenni téged, én ezt nem értem ! Azt mondják, hogy ember húst eszik! És egy vérfarkas, Merlin szerelmére! Persze, tudom, hogy vannak normális vérfarkasok, mint a bátyád, de akkor is. - mondta Alice.
- Tudtommal is emberhúst fogyaszt, és ez gusztustalan! - mondtam.
- Ezt pont te mondod, aki volt együtt egy vámpírral. - röhögött fel Mel.
- Jó, az más volt, nem ölt embereket, ahhoz, hogy táplálkozzon . . .
- De ember vért ivott. - érvelt Mel.
- Jó mindegy, régen volt, elmúlt. Visszatérve Greyback-re, Tom egyszer kiküldte hozzám, amolyan megfélemlítés céljából, hát nem úgy sikerült, ahogy akarta . . .
- És hogyha megmart volna? - idegeskedett Mel.
- Tom tisztában van vele, hogy animágus vagyok, ha kell, meg tudom magam védeni egy vérfarkastól.
- Hogy érted, hogy nem úgy sikerült, ahogy akarta? - érdeklődött Alice.
- Hát, az volt a cél, hogy engem megfélemlítsen, Tom tudja, hogy vannak ismerőseim, akik Greyback által lettek vérfarkasok, ráadásul Fenrir, az egyik legfélelmetesebb és leghűbb szolgája. Csak egy valamire nem számított, hogy engem nem tud megijeszteni egy kis kutyulival és szegénykém, a Mungo-ban találta magát, a találkozásunk után, nem számított rá, hogy kicsi, aranyos és törékeny kislány képes elpáholni, a nagy és félelmetes Greyback-et, akkor tudatosítottam benne, hogy ne közelítsen az ismerőseimhez, mert talán következőnek már nem a Mungo-ba kerül.
- Idáig is tisztában voltam vele, hogy veszélyes vagy, de azt nem tudtam, hogy ennyire. - ámult el Mel.
- Hát igen, ahogy a fiúk szokták mondani, a véremben van. - grimaszoltam.
- De mond, hogy nincs igazunk. - mondta bátyus.
- Én egy szóval nem mondtam.
- Hogy értetted, hogy 2-szer azért tagadtak ki, mert megvédtél minket? - tudakolta meg James.
- Tom, kifejezetten utálja a Potter-eket, amit lássuk be, meg is értek, Mardekár és Griffendél sem nagyon bírhatták egymást. Amikor az erdőben kóboroltatok egyszer, akkor Tom le akart csapni rátok, persze a drága Serpens-ek, nem tűrik, ha egy családtag ellenük szegül, egy Potter miatt. És legyen elég annyi, hogy a múltkor, Tibe-hez nem véletlenül értek oda olyan gyorsan az aurorok.
- Te szóltál . . . te mondtad, hogy oda mennek a halálfalók, de honnan tudtad? - értetlenkedett Mel.
- Tudjátok, ezek a „rosszulléteim” , hogy néha csak úgy elájulok, vagy legalábbis valami hasonló, az azért van, mert akkor Tom fejében vagyok, hogy úgy mondjam, olyan mintha legilimentálnék, csak nem teszek semmit és Tom sincs a közelben, van egyfajta kapcsolat köztünk, a tudataink között, így én néha beletudok csusszanni a fejébe, mintha én lennék ő, és érzem őt, érzem, amit ő, látom, amit ő, s azt is érzem, hogy ő mire gondol, hogy mit fog tenni. - próbáltam magyarázni.
- Ez tök baró! - fejezte ki álláspontját Sirius.
- Hát, nem egészen, mert ezt ő is meg tudja tenni. Én épp ezért tudom olyan könnyen alkalmazni az oklumenciát, mert nem akarom, hogy tudja, azt, amit én, így én mindig használom az oklumenciát is, legalábbis próbálom, de van, amikor nem tudom tartani, és megtud dolgokat, amiket nem kéne . . . így én próbálom, a nap 24 órájában fenntartani ezt a védelmet az agyam körül. - magyaráztam.
- Hát így már nem olyan baró. - értett egyet Sirius.
- Hogy érted, hogy kapcsolat van köztetek? - tájékozódott Remus.
- Hát, ezt még én sem értem különösebben, de van pár sejtésem, hogy miért, de ez egyik sem bizonyított tény.
- Nos, akkor végre kérdezhetek én is ? - mosolygott bátyus. - Mióta vagy ilyen jóban, a családunkkal?
- Ez egy elég hosszú történet. - legalábbis úgy, hogy mindenkinek követhető legyen. - Nos, ezek, az esküvők, és satöbbik, a halálfalókkal, idén nyáron volt. A drágalátos nagyszüleim arról prédikáltak, hogy egy ilyen nemes családnak, (mint mi) a sarjának 17 éves koráig férjhez kell mennie. Mint azt tudjátok, 16 vagyok, hamarosan 17 leszek, így eldöntötték, hogy férjhez adnak, apám ellenük volt, de nem tehetett semmit sem. Megszervezték az esküvőket, mikor rájöttek, hogy akárkit ajánlanak, visszautasítom. Én pedig mindről elszöktem, de egy idő után már elegem lett, az esküvőkből, a vitákból. És mivel még nem vagyok/voltam nagykorú sem, ezért nem mehettem, olyanokhoz, akiknél nincs olyan, aki még nem felnőtt, hogy varázsolhassak, a nyomjel miatt. Az utolsó esküvőmről, már a cuccaimmal jöttem el, távol akartam lenni tőlük, nem bírtam tovább. Valakinek el akartam mondani, ki akartam önteni a szívem. Így elmentem Reg-hez, vagyis a Black kúriához. - próbáltam mindent elmondani.
- Beszélgettünk, elmondta, hogy mi történt, csak arra nem számítottunk, hogy valaki keresni fog engem. Hogy pontosak legyünk, Orion-nak a nagy semmiből eszébe jutott, hogy van egy fia. Mikor meglátott minket beszélgetni, eléggé kiakadt, az álláspontja szerint Lil mugli szülők leszármazottja, nem rajongott azért, hogy a kisfiának bármi köze is van hozzá. Úgyhogy kihívta párbajra Lily-t, én már akkor tudtam, arról, hogy milyen jól tud harcolni, így én nem szóltam bele. Annyira élveztem, ahogy Lil földbe döngölte őnagyságát. - nevetett fel Reg. - Nem akarod még egyszer megcsinálni?
- Majd egyszer talán, ha nagyon kihúzza a gyufát. - kapcsolódtam be hozzá.
- Ejj, pedig annyira reménykedtem. Mindegy, miután apánk alulmaradt, beinvitált hozzánk. Lily nem tudta, hogy milyen erős mágia veszi körül a házat.
- Ez így nem teljesen igaz. - szóltam bele bátyó beszédébe.
- De azt mondtad, hogy nem tudtad.
- Tudni, tényleg nem tudtam, de éreztem.
- Mi az, hogy érezted? - kérdezte Peter.
- Érzékeny vagyok, a mágiára, ha valaki mágiát használ, a közvetlen közelemben, akkor azt érzékelem, nem túl nagy távolságra, de több mint a semmi . . .
- Ilyenről sem hallottam még. - lepődött meg Remus.
- Úgy tartják, hogy az Ősök* leszármazottai képesek rá, de csak akkor, ha fejlesztik a képességet. - feleltem.
- Szóval egyszer képes lehetek rá én is? - informálódott James.
- Ha gyakorolod, akkor igen. - feleltem, majd egy kis csend után Reg folytatta tovább, ott, ahol abba hagyta.
- Szóval behívta Lil-t, apánk tisztában volt vele, hogy Lily vissza fog verődni, a kúriát körülvevő védelemről. Csakhogy nem így történt. Lily könnyen és egyszerűen bejutott, a ház körül számára megszűnt a védelem, ugyanakkor másoktól továbbra is védve maradt.
- Mi ?! - adott hangot, kételkedésének Sirius.
- Pontosan, csak egyszerűen besétált. - helyeselte bátyó.
- Miért olyan fontos, hogy Lily fel tudta törni, a védelmet? Lily-nek, ha úgy vesszük, ez az egyik specialitása. - értetlenkedett Emi.
- Mert a Black kúriát nem védő bűbájok veszik körül, hanem a Black ősök. Hogy úgy fogalmazzak, az összes elhunyt Black alkotja, pajzsot. A ház alatt lévő sírkamrában lettek el temetve, de a varázs erejük, még mindig védi, a leszármazottakat. Csak a Black család tagjai képesek, a bemenetelre. - magyarázta Sirius. - Akkor mi rokonok vagyunk? - esett le neki, amit az előbb mondott.
- A szüleitek, és a nagyapátok is így kezdte. Mivel nem akartam hazamenni, ezért megkértem őket, had maradhassak, így egy hónapig vendégeskedtem a kúriában, cserébe megengedtem, hogy megnézzék a családfámat, hogy nincsenek-e rokonaink. Mikor eljutottak a Serpens-ekhez, akkor már tudták, hogy nem vagyok sárvérű, sőt elkezdtek kedvesek lenni velem. De az volt a csúcspont, mikor megtudták, hogy Mardekár leszármazottja vagyok. Egy hónapig voltam ott. Walpurga, Orion és Scorpion megígértették, hogy még meglátogatom őket, amikor tudom, de apám miatt hazamentem az utolsó két hétre. És képes voltam valahogy kijönni, az unokatesóitokkal is. Cissy nem is olyan rossz, vele még normálisan is tudtam beszélni, de Trixi, vele már nem volt olyan rózás az ügye. - mondtam, mire Reg elnevette magát.
- Nem volt rózsás? Egyhelyiségben nem tudtatok meglenni, 3 percnél tovább, hogy ne essetek egymásnak. - röhögött tovább. - Már Trixi nekem se a szívem csücske.
- Hát igen, Trixi, az Trixi. - mondtam.
- Ha már itt tartunk, akkor Scorpion mit értett azon, hogy Voldemort kezd rájönni, mire kezd rájönni? - értetlenkedett Reg.
- Hát, tudjátok, hogy a családotok irányítását, már nem a nagyapátok végzi? - kérdeztem tőlük, Sirius nem értetett, hogy miért is.
- Jah, igen, hallottam, úgy tudom, hogy valamilyen kívülálló vette át a helyét. - felelte Reg.
- Mi az, hogy irányítja a családot? - kérdezte Katy.
- Tudod, a sötét mágus családoknál, mindig van egy személy, általában a családon belül, aki dönt bizonyos dolgokról, például a harcok, hogy halálfaló vagy nem, iskoláztatás, meg ilyenek. Amit a vezető mond, az szent és sérthetetlen. De ez nem mindig elég, van hogy a család egy tagja megöl egy másik fekete varázsló család tagját, akkor a sértett fél, vezetője a másik vezetővel beszél. Aki megszegi, a vezető szavát, azt kitagadják s többé nem nyújtanak védelmet és nem vállalnak felelősséget sem. Nagyjából ennyi. - mondtam.
- Ez azért nem semmi. - ámult el Alice.
- Ki lett egyáltalán az új vezető? És Scorpion miért adta át? - faggatózott Sirius.
- Scorpion úgy gondolta, hogy a mostani vezetőtök jobban tudja irányítani a családot, hogy erősebb, valamint a sötét oldalon jóval befolyásosabb is. Vannak kapcsolatai Tom-mal, ami lehet előny is a családnak. A vezető úgy döntött, hogy nem hozza nyilvánosságra igazi kilétét, így igen csak kevesen tudunk róla. - daráltam le a szöveget.
- És ki az? - kérdezte egyszerre Reg és Sirius.
- Hát . . . - haboztam kissé a válasszal. - Én vagyok. - mondtam ki kerek-perec, amire a többieknek az álla a földön landolt-
- Hogy mi? - lepődtek meg mindannyian.
- Oké, megértem Scorpion álláspontját, de te miért vállaltad el? - tudakolta meg értetlen Reg.
- Mert így jobb lett nektek, bár ti ebből túl sokat nem vetettek észre. Walpurga nem véletlen ment bele, hogy felülvizsgálják, hogy tényleg a Mardekár-ban van-e a helyed. - pillantottam Reg-re. - És nem véletlenül hagyták abba a zaklatásodat sem Sirius. De csak hogy tisztázzuk, családtag vagy és az is maradsz, így sokkal egyszerűbb védeni titeket. - fejtettem ki érveimet.,
- Azért tetted, hogy ne kelljen beállnom közéjük ?! - kezdte a kioktatásom Reg.
- Részben, talán igen. - mondtam nyugtatólag. - Ismerlek bátyó, régóta, mindent tudok rólad és fontos vagy nekem, és aki közel áll hozzám, azt megvédem.
- Akkor is, ezt nem kellett volna vállalnod miattam! - durcáskodott.
- Nem csak miattad tettem. - mondtam, de már nagyon elegem volt, ebből a témából, így gyorsan témát váltottam. - Akkor ugorjunk.
- Milyen a kapcsolatod Voldemort-tal? - kérdi James.
- Nos, ez tényleg bonyolult. - de még mennyire, gondoltam magamban.
- Várjunk csak! Voldemort-ról azt híresztelik, hogy Mardekár elszármazott. Igaz ez? - tapintott a lényegre Emi.
- Igen igaz. - mosolyodtam el, de a többiek még mindig csak értetlenkedtek, nem tudták, hogy ez hogyan kapcsolódott ide.
- Hát nem értitek?! - kérdezte értetlenkedve. - Pedig tök egyszerű. Tudjuk, hogy Voldemort Mardekár leszármazott, és azt is tudjuk, hogy Lily is. Vagyis ebből következik, hogy rokonok. Nincs igazam?
- De, igazad van, sajnos. Tom, a rokonom, bár elég távoli, valahányadik unokabátyám, valamilyen 10-egynéhányadik. - erre persze nagyon el voltak képedve, míg bátyus meg nevetett az arcukon, ha nem én lennék, az érdekelt fél, akkor én is azt tenném. - Ezen jobban ki vagytok akadva, mint mikor megtudtátok, hogy Mardekár a rokonom. . . - mikor még pár perc elmúltával sem mondtak semmit, akkor úgy gondoltam, hogy folytatom, a származásom kihagyott részével. - Egyébként meg ha ennyire szigorúan vesszük, a „rokoni” kapcsolatokat, akkor ti is a rokonaim vagytok. - néztem a két Potter-re - Bár korántsem olyan közeliek, mint Tom. . .
- Jah, ebben van valami. - mosolygott magához térve Mel.
- Na ugye? - mosolyogtam rá.
- Rokonok, mi ?- kérdezte James.
- Idáig, csak arról beszéltünk, hogy Mardekár az ősöm, de azt még nem mondtam, hogy milyen ágon. Mármint Mardekár vérvonal két ágon keresztül terjedt, az egyik, a feleségével született fiúk és lányuk, de volt még egy fia, Fönix-től.
- Fönix-től, mármint Flamma Griffendél Fönix-től? - kérdezte James.
- Pontosan. Amikor megfogant a kisfiú, akkor már mindketten házasok voltak. Mára már senki sem tudja, hogy mi történt Fönix és Mardekár között. Állítólag Fönix Griffendél-el nevelte fel a gyereket. Nos én a Mardekár-Fönix ágról származom. - mondtam.
- Ezt nem is tudtam, hogy Fönix-nek volt egy házasságon kívüli gyereke . . . - mondta James.
- Nem sokan tudták, hogy van . . . De ez van.
- És mióta ismered Voldemort-ot? Hogyan ismerkedtetek meg? - kérdezte Mel.
- Hú, túl régóta . . . 13 éve. 3 voltam, mikor először találkoztunk, ő pedig 11. Akkor még nem volt ilyen, más volt. Normális volt, néha még kedves is, bár már akkor lehetett benne látni a gonosz énjét, vagy legalábbis az látta, aki eléggé ismerte, mint én. Logan talált rá, egy árvaházban, mikor megtudta, hogy egy Gomold volt az anyja, akkor azonnal kihozta onnan, és az anyámra bízta, hogy nevelje fel. Így anyám már engem is utált, de Tom-mal képes volt normálisan bánni, ahogy Maria kérte. Így én jóformán mellette nőttem fel. - mondtam el a történetem.
- Te jóságos ég, te Voldemort-tal együtt nőttél fel?! - értetlenkedett Sirius. - És még csodáltam, hogy Pipogyi a barátod volt. . .
- Hát igen, vannak ismerőseim, az egyszer biztos. - nevettem fel.
- Amikor azon a réten voltunk, akkor hogyan tudtad megidézni, azt a vörös burkot? - kérdezte Reg.
- Magam sem tudom, csak azt akartam, hogy ne haljatok meg, hogy ne halj meg. - pillantottam James-re. - És a medál elkezdett izzani, majd egy egyszerű bűbájjal kinyílt. Utána tudtam megtenni.
- Milyen medál? - kérdi Remus.
- Van két családi örökségem, két medál, az egyik Fönix-é, míg a másik Mardekár-é. Fönix-é mindig rajtam van, az az, amelyik segítségével sikerült ennyi erőt felszabadítanom.
- Nálad van Mardekár medálja? Az nem Voldemort-nál van? - kérdezte Alice. - Ezt még sosem mondtad.
- Nem hordom túl gyakran . . . Egyébként meg két egyforma medál** van, mindkettő Mardekár-é volt, egyik nála, míg a másik nálam.
- És hogy idézted meg a tüzet az erdőben, azt mondtad, hogy Mardekár leszármazottja vagy, akkor nem a vizet kéne irányítanod? - kérdi James.
- Tudod, gondolattal irányítom a tüzet, akárcsak te. - mosolyogtam rá.
- James is képes rá? - tette fel kérdését Emi.
- A négy Ős, avagy Griffendél, Mardekár, Hugrabug és Hollóháti is uralt egy egy elemet***. Ezeket az elemeket az utódaik is tudják uralni. Nos, Griffendél-é, a tűz, Mardekár-é a víz, Hugrabug-é a föld, míg Hollóháti-é a levegő. Így én alapból uralom, a vizet, mint Mardekár, s a tüzet, mint Griffendél. Mivel annak idején Griffendél és Fönix egyesítették az erejük. Hogy hogyan tették, az még mindig titok, pedig rengetegen kutattak után . . .
- Szóval, akkor benned is van egy kicsi Griffendél-ből.
- Hát ami bennem van belőle, az elég elenyésző. Nem mintha ez számítana.
- És hogyan szerezted azt a sebet, amibe majdnem belehaltál? - faggatott James, na igen, ez volt az, amire nem szívesen válaszolnék.
- Hidd el, nem akarod tudni. - erőltettem egy mosolyt magamra.
- De igen is akarjuk! - szólalt meg Katy.
- Rendben. - fújtam ki a benntartott levegőt. - Azt a pajzsot, ami megvédett a halálos átoktól, nem volt könnyű létrehozni, még nehezebb tartani, s mikor az átok belecsapódott, képes volt magába szívni, de ehhez már nem volt elég erőm, így csak gyengített verzióban engem ért el az átok. - feleltem.
- Hogy mi?! - dühödött fel James.
- Mondtam, hogy nem akarod tudni . . . - ezután a kijelentésem után csönd telepedett ránk. Senki sem szólalt meg.
- Van még egyéb kérdés? - kérdeztem, mire mindannyian nemlegesen válaszoltak.
- Van még valami, amit tudnunk kéne? - kérdezte James.
- Nem hinném, aszem ez minden. - mosolyogtam rá, most már szívből jövően.
- Na, akkor én megyek, mert hulla vagyok, eléggé elbeszélgettük az időt. - mondta Mel, egy ásítással pecsételve mondatát.
- Mi is elfáradtunk. - mondták a lányok.
- Na, akkor menjünk mind. - mondtam.
- Lily, én még szeretnék veled beszélni négyszemközt. - mondta James mélyen a szemembe nézve.
- Akkor magatokra hagyunk titeket. - mondta Reg.
- De aztán kérem a részleteket ám, minden apró kis mocskos részletet. - mondta kajánul Sirius.
- Nem tudom, milyen mocskos részleteket akarsz hallani. - feleltem ártatlanul, tudtam, hogy mire gondolt, de nem értettem, hogy miért hisz elhitettem James-szel, hogy nem szeretem ÚGY.
- Tapi, nem mennél már? - nézett rá jelentőség teljesen.
- Szegény Ágas barátom, mennyire ki lehetsz éhezve . . . - kezdte a perverzkedést.
- Tappancs pofa és tűnés! - szólt rá villámló szemekkel.
- Jól van na, megyünk már. - mosolygott tovább. Mindenki elköszönt mindenkitől, majd James-szel ketten maradtunk a Szükség Szobájában.
- Miről szeretnél beszélni velem? - kérdeztem, kicsit sürgetően, nem akartam kockáztatni, hogy kettesben maradunk egy helyiségben.
- Rólunk. - válaszolt egyszerűen, de mégis mindent elmondott ezzel az egy szóval.
- James, azt hittem, hogy ezt megbeszéltük. Az az éjszaka, nem jelentett semmit. - mondtam, a legmeggyőzőbb hangomon, s közben felálltam, hogy véletlenül se kelljen a szemébe néznem, mert akkor elvesznék.
- Ez nem igaz, és ezt te is tudod, mindkettőnknek sokat jelentett.
- Ugyan már, ez nem igaz, megértem, hogy nem kellett volna megtörténnie, hogy te most azt hiszed, hogy többről volt szó. - feleltem, majd két kezet éreztem meg a derekamon, amik magukhoz fordítanak, nem volt nehéz kitalálni, hogy kihez tartoznak. James mélyen a szemembe nézett, s így kezdett el beszélni.
- Mond, mond, hogy nem jelentett semmit! Mond, hogy nem érzel irántam semmit! Mond, hogy nem szeretsz! Gyerünk, hazudj! Gyerünk, mond a szemembe! - mondta, kissé ingerülten, de mégis valahogy volt benne valami lágyság. Én pedig képtelen voltam ezt tenni, nem tudtam hazudni neki, képtelen voltam rá, így szemtől szemben. - Ugye, nem tudsz hazudni nekem. - suttogta, majd ajkai elkezdtek közeledni hozzám, mígnem ajkaink össze nem forrtak. Lágyan kóstolgatta ajkaimat, aminek én nem tudtam ellenállni, így én is viszonoztam, csókját. Csókunk egyre inkább elmélyült, az elfojtott vágyunk kezdett felszínre törni. De ő megszakította csókunk, ezt egyik felem örömmel, míg a másik felem felháborodással fogadott. - Mondhatod, hogy nem érzel irántam semmit, de amit teszel, és ahogy teszed, az mind nem ezt mutatja. Szóval hazudj, ha akarsz, de engem nem verhetsz át! - mondta, miután légzésünk normalizálódott. Tudtam, hogy igaz van.
- Szerelek! - mondtam ki, szemébe nézve. - Most jobban érzed magad? Hmm, nem muriból titkoltam, hogy mit érzek irántad, a francba is! - szólaltam meg ingerült hangon.
- Miért tetted? - faggatott.
- Tom nem véletlenül téged akart megölni.
- Nem értem.
- Az ő látásmódja alapján, a család hírnevében nem szabadna veled lennem.
- Azt mondtad, hogy nem érdekel a családod.
- Tényleg nem érdekel. De te annál inkább. Tom bármire képes, hogy a család hírnevét és vérvonalát fenntartsa, ha kell öl is érte. - mondtam fájdalmasan. - Érted már? Mi soha nem lehetünk együtt. - folytattam, miközben kitéptem magam a karjai közül, majd leültem a kanapéra és felhúzva lábaimat öleltem, hogy minél kisebbnek látsszak, hogy a fájdalmam kevesebb legyen. Pár percig lehettem így, mikor megéreztem, hogy lesüpped alattam a kanapé, és hogy James magához ölel, egyik kezével az államnál fogva kényszerített közben, hogy nézzek a szemébe.
- Nem számít! Nem érdekel! Szeretlek teljes szívemből. - mondta lágyan.
- Nem nem lehet! Meghalhatsz, megölhet. Nem lehetek mindig ott, hogy segítsek, értsd meg, nem lehet.
- Nem tudnék nélküled élni, Jobban szeretlek, az életemnél is. Meghalnék érted. Boldog akarok lenni veled, érted, nem érdekel Voldemort, vagy a halálfalói, sokkal jobban oda fogok figyelni és hamarosan tizenhét leszek, sokkal erősebb, meg fogom tanulni védeni tőle magam. - mondta komolyan, majd feljebb húzott, hogy fejünk egy szinten legyen. - Szeretlek, és boldogok leszünk együtt. Mindent meg fogok tenni kettőnkért. - suttogta számba, majd az utolsó szó után ajkaink újra csókban forrt össze, engem pedig annyira meghatott, az amit mondott, nem tudtam védekezni, de már nem is akartam. Végre egyszer az életemben boldog akartam lenni, boldog vele.
- Szeretlek James. - mondtam, miután elváltunk egymástól.
- Én is Szeretlek Lily. - mondta nekem.
- De nem fogod magad felesleges veszélybe keverni, és engedd, hogy megvédjelek Tom-tól, érthető voltam? - kérdeztem szelíden.
- Igen is parancsnok. - nevetett fel. Majd újból megcsókoltuk egymást, kezdtünk belemerülni, én az ölébe ültem és mindketten egymás pulóvere alá nyúltunk. Akartam, vágytam rá. Most sokkal jobban, mint azon az estén, de ő újból megszakított minket.
- Ne most, még csak most jöttél ki a gyengélkedőről, és megígértem Poppy-nak, hogy vigyázok rád, míg pár napig, míg teljesen begyógyul a seb. - mondta kissé szaggatottam.
- De már jól vagyok. - mosolyogtam rá, és egy lágy csókot hintettem ajkára.
- Nem, amíg be nem gyógyult a sebed, addig nem vagy jól, és egyébként is minek sietni, most már, hogy szeretjük egymást? - mosolygott.
- Nagyon rossz vagy, ugye tudod? Nem fair dolog, ezt csinálni egy nővel. - durcáskodtam.
- Majd bepótoljuk. - mosolygott csibészesen. - Mit szólnál, hogyha most mennénk a többiek után, már én is elég fáradt vagyok?
- Rendben, de ígérd meg, hogy velem alszol. - egyezkedtem vele.
- Ígérem. - mosolygott, majd még kaptam egy gyors csókot és kézen fogva indultunk vissza, ahol megbeszéltük, hogy náluk alszom. Így én felmentem hozzánk, ahol már a többiek mind aludtak, vettem egy gyors zuhanyt, magamra kaptam egy pizsamát és egy köpenyt, majd átmentem a fiúkhoz, ahol látszólag mindenki aludt, persze kivéve James-t, aki az ágyán várt rám. Én mellé feküdtem, majd behúzta az ágyfüggönyt és egy jó éjt csók után mindketten nyugovóra hajtottuk fejünket.

Mardekár medálja:

26. Fejezet - More surprises/secrets

Sziasztok!

Elkészült a 26. fejezet is, s még egy kis titok szerűség merül fel Lily-ről . . .
Jó olvasást!
Puszi:
Zsó

Egyszerűen lehetetlen mindent tudni valakiről, különben unalmas lenne. Egy ponton túl bíznod kell a másikban, ez a szerelem . . .

(Lily szemszöge)

Reggel, arra ébredtem fel, hogy James egy puszit nyom a homlokomra és elköszön aputól is. Bár fáradt voltam, de most már valahogy nem tudtam aludni és ezt apu is észrevette, ezért mellém telepedett.
- Hogy vagy kicsim? - kérdezte, egy jó reggelt puszi után.
- Jól, de egy kicsit még fáradt vagyok. - mosolyogtam.
- Akkor aludj még! - mondta.
- De nem tudok.
- Csak nem hiányzik James? - erre a kérdésére nagyon meglepődtem.
- Ezt most nem értem.
- Ugyan kislányom, lerí rólatok, hogy szeretitek egymást. James, amióta behoztak, azóta egyfolytában veled volt, csak tanításra ment be, de azt is csak azért, mert Albus csak így engedte el őket ide. - nagyon jól esett, hogy James végig velem volt, de mégis kínzott, az, hogy soha nem lehetünk boldogok együtt.
- Apu, ő Potter, én meg ha tetszik, ha nem, Serpens, lehet, hogy a vezeték nevem Evans, de sajnos az őseimet nem változtathatom meg . . .
- Lehet, hogy benned csörgedezik a Serpens-ek vére, de te mindig az én kicsi lányom maradsz, aki sosem fogadta el, a Serpens-eket.
- De ez nem számít, a Serpens-ek, és a többiek is igényt tartanak rám sajnos.
- Ez nem számít kicsim. - kezdte volna el magyarázni, amikor az ajtón bejött Tiberius, James apja.
- Lily, annyira sajnálom, nem tudtam előbb jönni. - kezdte volna magyarázni, de ekkor megpillantotta apát.- Nick? - kérdezte.
- Tibe, de régen találkoztunk. - ölelték meg egymást, ki gondolta volna, hogy ismerik egymást.
- Ti ismeritek egymást? - tettem fel, az engem annyira foglalkoztató kérdést.
- Kicsim, Tibe-bel jó barátok voltunk, a Roxfortban, és az aurorképzőben is, csak egy évvel volt alattam. - magyarázta apu.
- Lily a lányod, nem is sejtettem, pedig tudtam, hogy Evans. - csodálkozott Tibe. - Úgy tudtam, hogy muglik a szüleid.
- Nem, csak így sokkal könnyebb, tudod a feleségem, kvibli, és én meg otthagytam miatta a varázsvilágot, és miután Petunia, az idősebbik lányunk nem lett boszorkány, nem is osztottuk meg velük, hogy kik is vagyunk igazán, így mugliknak neveltük őket, de aztán elmondtuk nekik, mert Lily-ben feléled a varázserő, s így Lily-nek is könnyebb. - mesélte apám.
- Értem, és hogy vagy Lily? Bocsánat, hogy nem tudtam előbb jönni, de Vic kicsit ki volt bukva, mikor elmeséltem neki, hogy mi történt, aztán meg műszakom volt. - magyarázkodott.
- Ugyan már, megértem egyébként jól vagyok.
- Ahha, miután majdnem meghaltál. - fűzte hozzá édes jó apám.
- Hogy? - kérdezte Tiberius.
- De nem haltam! - mondtam. - És már jól vagyok.
- Szeretném megköszönni, hogy megvédted a fiam, még ha nem is tudom, hogy hogyan tetted. - hálálkodott.
- Nincs miért köszönetet mondanod. - mosolyogtam rá, majd elmerülten elkezdtek beszélgetni, amiből én inkább kimaradtam és hallgattam, de egy idő után elszundítottam, arra ébredtem fel, hogy bejött a gyógyító, megint meg vizsgált és megnyugtatott, hogy szépen gyógyulok és már csak 3-4 napig kell itt maradnom. Tibe egész délelőtt itt maradt, majd, amikor meghozták az ebédem, akkor távozott. És már jelentősen haladok, már tudok magamtól is enni, vagy legalább is azt hittem, ugyanis a nagyobb darabokat nem tudtam már elvágni, ezért ezt megcsinálta nekem apu, úgy mint kiskoromban, felkatonázta őket. Majd lassan magamba tömtem az összeset. Apuval arról beszélgetünk, hogy hogy telt ez az év. Mikor már el kellett végeznem emberi teendőmet, és erre megkértem apát, hogy segítsen. Kikísért, a saját fürdőmbe, ahol már el tudtam végezni, azt, amit kellett, de mire visszaértünk az ágyamhoz, arra már teljesen kifáradtam, így egy kicsit szundítottam, egész addig, mígnem valaki bejött a szobába és majdnem hogy elordította magát.
- Lily! - szólt a hang, és egy kis idő múlva tudatosult bennem, hogy ez Kate hangja, apa meg elkezdett pisszegni.
- Csss, alszik. - mondta apu halkan.
- Már késő, erre szerintem még a holtak is felébredtek. - nyöszörögtem.
- Jajj Lily, tudod, hogy mennyire aggódtunk érted, hogy mennyire megijesztettél minket! Azt . . . azt hittük, hogy. . . hogy nem éled túl. - a végét már csak nehezen mondta ki, a szemében megjelenő könnyek miatt, de a sírásba csatlakozott Mel Alice és Emi is.
- Na gyertek ide! - mosolyogtam rájuk, erre persze megrohamoztak, de mindenki kényesen vigyázott, hogy véletlenül se érjen a hasamhoz.
- Szia Nick. - köszönt James és Reg is, míg Remus, Sirius, Peter és még Frank is csak egy Jó napot-ot mondott.
- Sziasztok! - mosolygott rájuk apu, legalábbis ahogy láttam. A lányok, pedig megnyugodtak, és már a többieket is a közelembe engedték, így James-től és Reg-től még kaptam egy puszit a homlokomra, majd apu is idejött hozzám.
- Akkor én most megyek, holnap reggel jövök. Ha bármi van, akkor szólj, rendben? - kérdezte.
- Apu, nincs itt a mobilom, de mindegy is, hisz itt nincs térerő. És anyu meg szívbajt kapna, ha meglátna egy szaladgáló patrónust a házba, már félre ne érts, nem lenne semmi rossz abban, de már így is le akarja szedni a fejem, és karácsonykor meg találkozunk . . .- érveltem.
- Nem számít, elküldöd a patrónust. Anyádat meg csak bízd rám. - mosolygott.
- Jól van. - sóhajtottam fel.
- Akkor holnap reggel jövök. - nyomott puszit az arcomra. - Szia Kicsim!
- Szia apu! - köszöntem el tőle. Majd megpróbáltam magam, valahogy ülőhelyzetbe tornászni, ha James nem szól közbe.
- Mit csinálsz?
- Próbálok felülni? - értetlenkedtem.
- A gyógyító azt mondta, hogy nem kelhetsz, vagy ülhetsz fel egyedül. - majd segített nekem.
- Köszi. - mosolyogtam rá. Ezután mindenki a közelembe került. James, Reg, Sirius és Remus a székekre ültek, a lányok az ágyra, vagyis Frank is, akinek az ölében Alice foglalt helyet, míg Peter az ágynak támaszkodott. És elmesélték, hogy mi történt velük, míg nem voltam magamnál, de egyszer csak az ajtó kinyitódott, és nem várt vendégek jöttek. Mindenki felpattan, és az ágyam mellé álltak, hogy lássák, hogy kik azok, majd mikor Sirius, Reg és James felismerek három jövevényt a ötből, hátráltak s velük együtt a többiek is.
- Sziasztok! - köszöntek, a most érkezett jövevények, de a többiek nem válaszoltak.
- Lily, hogy érzed magad? - kérdezte kedvesen, szinte törődően Scorpion, igen igen, Scorpion Black, Sirius és Regulus nagyapja, de ott voltak a szüleik is, Orion és Walpurga Black, de erre a kérdésére a többiek eléggé meglepődtek. Scorpion helyet is foglalt az ágyamon.
- Köszönöm, már sokkal jobban vagyok, de honnan tudtátok meg? - kérdeztem egyszerűen, a többiek nem kis meglepetésére.
- Édesapád mondta édesanyádnak, ő meg mondta a nagyszüleidnek, ők meg mondták nekünk. - sorolta fel a hírláncot.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagytok a Serpensek-kel. - azért vannak dolgok, amik engem is meglepnek.
- Nem is vagyunk épp puszipajtások, de találkoztunk és elmondták. - mondta Walpurga (Siriusék anyja) monotonan.
- Melyik sötét mágus család puszipajtás bárkivel is? - tettem fel a találós kérdést.
- Ugyan kislányom, ez most nem fontos. - mondta tetetett törődéssel, a drága jó nagyanyám, mivel ők voltak a másik két jövevény, a férjével.
- Vissza lettem fogadva a családba, erről nem is tudtam. - gúnyolódtam, de erre Reg kuncogni kezdett.
- Tudod, majdnem meghaltál, most már újra családtag vagy. - nevetett most már Reg, nyíltan.
- Igazad lehet, akkor többet ezt sem próbálom ki. - kapcsolódtam be a röhögésbe, de rajtunk kívül mások nem díjaztak minket.
- Na de . . .- kezdte volna el Logan (Lily nagyapja).
- Ugyan, már ne is játsszátok meg magatokat, nem áll jól! - mondtam.
- Hogy beszélsz! Ne merészelj így beszélni velem! - már húzta elő a pálcát, de a Black-ek, beleértve Reg-et és Sirius-t is, James és az én kezemben is már ott virított a pálca.
- Én a helyedben el tenném azt a pálcát Logan. - mondta hidegen Orion.
- Meg ne lássalak, te lány! Nem tartozol a családunkhoz! - visítozott Maria, majd kiviharoztak.
- De jó, megint a családon kívül. - mosolyogtam.
- Hányadszorra is vagy kitagadva? - érdeklődött bátyó.
- Hú, Merlin sem számolja már. - tűnődtem. - De ha akarod, majd egyszer összeszedem neked, hogy hányadszorra is.
- Rendben.
- Mi igazándiból, csak ezért jöttünk. - mondta Orion.
- Ohh, és még valami, a karácsonyi bál, mind ott legyetek! - szólított fel minket Walpurga.
- Ott leszünk. -feleltem, helyettük.
- Lily, a Nagy Úr kezd tudomást szerezni, rólad. - mondta Scorpion, én meg rögtön tudtam, hogy mire is céloz.
- Ha rájön, rájön, de ne tőletek tudja meg. - néztem jelentőségteljesen rájuk.- Egyébként én pár hétig nem mennék Tom közelébe, kissé ideges . . .
- Oké. - egyeztek bele. Végül mind el kezdtek búcsúzkodni.
- Jobbulást Lily! - köszönt el Scorpion.
- Jobbulást! - mondta a Black házaspár is, majd mindhárman kimentek. S a többiek is visszahelyezkedtek hozzám.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagy a családunkkal. - mondta Sirius.
- Én sem. - fűzte hozzá Reg.
- Az túlzás, hogy jóban vagyok velük, de azért nem olyan rosszak, vagy legalábbis én hozzászoktam.
- Még mindig tartod, hogy az anyád rosszabb, mint a miénk? - kérdezte bátyus.
- Igen. - feleltem határozottan.
- Egyáltalán mi közöd van hozzájuk? - folytatta Reg.
- Minden kérdésre válaszolok, mindennel kapcsolatban, amint kijutottam innen és a gyengélkedőről is. - most tényleg nem volt ehhez kedvem, hogy elkezdjünk ebbe belefolyni.
- Oké. - egyeztek bele. Majd még egy ideig beszélgettünk, de aztán James-en kívül mindenki visszament a kastélyba.
- Na elő a könyveket! - szóltam rá, mikor a többiek távoztak.
- Hogy mi?! - kerekedtek ki, azok a csodás szemek.
- Jól hallottad, tanulni fogunk. - mosolyogtam rá ördögien.
- Na nem, a kviddics csapatodat elvállaltam, az oké, de tanulni nem fogok. - jelentette ki.
- Dehogy nem. - mosolyogtam tovább. - Add ide a táskád! - kértem, s még egy kis unszolás után ideadta és elkezdtünk tanulni, mivel rá is, meg rám is ráfért, így mindent megtanultunk. Igen, a Nagy James Potter is tanult, pedig még sosem láttam tanulni, mondjuk egész jó volt a többségi tantárgyból, de azért valakinek meg kell nevelnie szegény fejét. Egész jól telt az este, mígnem végeztünk, de erre én már teljesen hulla voltam. Segített visszafeküdni és nyomott egy puszit a homlokomra, leült az ágyamra és a kezemet simogatta.
- Jó éjt James!
- Jó éjt Lily! - nyomott még egy puszit a homlokomra.
- Aztán aludni ám! - mosolyogtam rá.
- Igen is főnök! - mosolygott rám, de tovább simogatott, én pedig elég hamar az álmok birodalmában találtam magam . . .

25.Fejezet – Worry and highly anticipated awakening

Sziasztok!
Éééés befejeztem a 25. fejezetet :D  Trágár szöveggel!!!!
Nem hittem volna, hogy sikerülni fog, mert nyelviskolában tanulok angolt, és holnap vizsgáznom kell mind szóban, mind írásban, de mégis elkészültem, és talán majd holnap összehozok valamit, a vizsgán is xD
Kissé depis rész, de azért remélem tetszeni fog.
Szóval mindenkinek Jó olvasást, és szeretnék kommenteket kapni, ha nem túl nagy kérés, csak pár szó is megteszi, vagy egy értékelés a végén, please!
És szeretnék köszönetet mondani,a rendszeres olvasóimnak, hogy olvassák a törimet, de főleg Aliiceee és Rosee-nak, aki komiaival is segíti az írásban.
Puszi:
Zsó

 

 

Nem tudod, hogy te vagy az életem. Gyere vissza hozzám.

( Arash feat. Helena - Broken Angel )

(James szemszöge)

Amikor a skacokkal sétáltunk az erdőben egy nagy rétre értünk. De ott olyan dolog történt, amit nem hittem, hogy megtörténhet velünk, egyszerre vagy 30 halálfaló jelent meg a rét másik oldalán. Mi előreálltunk, magunk mögé kényszerítve a lányokat. A pálcáinkat előretartottuk, s vártunk, hogy mi lesz, ennyit sehogy sem tudtunk volna legyőzni, de nem sokkal később megjelent három férfi, nem lehettek túl idősek, olyan húsz körüliek s velük volt apám is. Most ők álltak elénk és vették fel a védekező pozíciót s várta, hogy mikor támadnak. Senki sem lépett, mind vártak, de nem értettem, hogy mire. Egyszer csak, egy őzsuta futott be a rét egyik oldalsó részére, de abban az őzben rögtön felismertem Lily-t, az Én Lilym. Amint csak tudta felvette az emberi alakját, s ezt észlelve Katy és a húgom egy kisebb sikoltással köszöntötték az én feldühödött Szerelmemet, aki azonnal elkezdte a kioktatást.
- Direkt megkértelek titeket, hogy be ne tegyétek a lábatokat az erdőbe! Mondtam, hogy amint végeztetek, jöjjetek vissza, de nem, persze hogy nem hallgattok rám. - kiabálta le a fejünket, de gondoltam, hogy inkább a lányokét.
- Lily! - szólt rá az egyik srác.
- Még nem fejeztem be. Mégis mi a szentséges sz*rt kerestek itt?! Miért nem tudtok, egyszer ebben a r*hadt életben rám hallgatni?! A francba is, nem vagytok képesek felfogni, hogy milyen veszélybe kevertétek magatokat?! - ordítozott tovább.
- Halljátok, de kis tüzes a kicsike? - hallottam meg az egyik halálfalót, mire bennem kezdett felmenni a pumpa.
- Fogd be, ha jót akarsz. - szólta le azt a mocskot, amint eléggé meglepődtem, hiba egy idióta az a fickó, de azért halálfaló!
- Hogy mit mondtál? - értetlenkedett.
- Azt mondtam, hogy kuss! Süket vagy, vagy mi?! - folytatta Lily, de láttam, hogy az a tuskó felemeli a pálcáját, és rá céloz, majd egy átkot küld felé, amit szépen kivédett.
- Nem értesz a szép szóból, mi? - és most elkezdett támadni, s ügyesen és fölényesen le is győzte a halálfalót, amin szinte mindannyian meglepődtünk. De a meglepetéseknek nem szakadt vége, Lily mögött megjelent Voldemort. Az a Voldemort, aki minden idők legnagyobb sötét mágusa, vagy legalábbis ezt mondják róla, de ami már kiverte a biztosítékot, az az volt, hogy tapsolt. Tapsolt, igen. Mintha ezzel díjazná Lily-t. Azonban Lil nem fordult meg, hanem úgy maradt, mintha tudta volna, hogy ki az.
- Meg kéne nevelned a halálfalóidat. - mondta egyszerűen, majd megfordultam.
- Igazad lehet Lily. - válaszolt, amin meglepődtünk, hogy ismeri Lily-t, biztos így van, különben nem hívta volna a nevén. De ezek után a SAJÁT pribékjét kezdte el kínozni, s megtanítani a többit is, hogy ne bántsák Lily-t. Ez is elképesztő volt, hogy meg akarja védeni őt. Lily végig nézte a csatlós szenvedését, úgy hogy még csak a szeme sem rándult. Majd megkezdődött a legérdekesebb párbeszéd, amit életemben hallottam, Lily, Lily Evans elkezdte kioktatni Voldemortot, akit Tomnak hív s még csak nem is zavartatja magát a Nagyúr. Majd elküldte a pincsijeit és Lily felé fordult, aki megmagyarázta, hogy mi miért nem megyünk sehova sem. S újra megkezdőzött egy érdekes vita köztük, amit egy kompromisszum fejezett be, melynek lényege az volt, hogy engem megöl, de a többieket békén hagyja, s én elkezdtem gondolkodni ezen az ajánlaton. És arra a következtetésre jutottam, hogy az életem nem ér annyit, hogy miattam legyenek veszélyben azok, akik fontosak számomra. Bármennyire is fájt, hogy nem mondhatom el még egyszer Lily-nek, hogy szeretem, de ez már nem számított, így felvállaltam a halált, a többiekért.
- Rendben. - szólaltam bele.
- Hogy mondtad? - értetlenkedett Lily.
- Jól értetted Lily. - feleltem miközben előre verekedtem magam, amit csak nehezen tudtam megtenni, mert az előttünk állók nem engedtek egy könnyen.
- Nem engedem, hogy megölesd magad! - kiáltotta rám életem értelme.
- Nem kértem az engedélyed! Essünk túl rajta! - szóltam Voldi-nak, de Lily közénk állt, de ezt a Sötét Nagyúr könnyen megoldott, neki repítette egy fának és annak kötözte.
- Búcsúz el az életedtől Potter! - kegyetlenkedett tovább. - Avada Kedavra! - a szemem az átkon volt, mely felém közeledett, nem néztem senkire, mert féltem, hogy meggondolom magam. De olyan történt, amiről még nem hallottam, egy hatalmas vörös pajzs jelent meg körülöttünk, mely amikor a gyilkoskátokkal találkozott kioltotta azt. Totálisan nem értettem semmit, így Lily-re pillantottam, magam sem tudom, hogy miért, de láttam, ahogy azokba a mézédes ajkaiba harap s teste ívbe feszül, a fájdalomtól. Ő volt az, ő volt, aki megmentette az életem. De nem értettem, hogy hogyan volt képes erre. Nem értettem.
- Ezt te csináltad? Soha nem láttam még ilyen pajzsot, hogy kivédi a gyilkos átkot. - érdeklődött Voldemort csodálkozva.
- Aszem. - felelte.
- Nem, ez nem lehet, erre senki sem képes! Soha senki nem tudott ilyet megidézni és még nem vagy 17 sem, hogy a teljes hatalmaddal rendelkezz. - magyarázta magának Voldi. Nem értettem, hogy mi köze ennek ahhoz, hogy Lily még nem 17, oké, azt értem, hogy voltak régen olyan nagy hatalmú varázslók, akik elzárták az erő nagy részét, hogy az utódaik könnyebben tudják uralni az erőt, ha jól tudom, mindössze 4 ilyen varázsló illetve boszorkány volt, s az egyik épp az én ősöm.
- Nem szednéd le rólam a köteleket? - kérdezte Lily.
- Még nem. - felelt egyszerűen.
- Akkor majd leengedem magam. - felelte és a következő pillanatban a kötél lángolni kezdett megijedtem, hogy a tűz őt is elégeti, s elgondolkodtam azon, hogy hogyan tudta megidézni, varázsige vagy pálca nélkül.
- El is felejtettem a tüzet és a vizet. - mondta szinte magának. Míg ő gondolkodott, addig szerelmem felénk indult s eltátogott valamit, ami a Most-ra hasonlított, majd a három srác azt mondta apunak, hogy csinálják azt, amit ők, így legilimentáljon, amit Tapi és én is követtünk. S meghallottuk Lily parancsát, hogy vigyék el a többieket, mi pedig a köpeny alatt fogunk távozni. Mikor elkezdődött a figyelemelterelés Tapival magunkra terítettük a köpenyt és közös megegyezés alapján végighallgattuk a további, igen rövid párbeszédet. A párbeszéd főleg rólam szólt, s meglepődtem azon, hogy Lily azt mondta, hogy bármit megtenne értem, de nem értettem, hogy Voldemort mit akart tőle. Ezután be is fejezték a beszélgetést Lily kezdeményezésére, s Voldi eltávozott.
- Minél később. - mondta magának a hozzáfűzését az utolsó elhangzott mondatra, majd földre rogyott s kezét a hasára szorított, mintha fájna neki. - Ennek nem lett volna szabad kiderülni, de így mindent el kell mondanom nekik. - beszélt magának majd hopponált.
- Az biztos, hogy lesz mit megmagyaráznia. - szólalt meg Tapi.
- Lesz lesz.- helyeseltem én is, majd felvettük az állati alakunkat és így futottunk a Mézesfaláshoz. Mikor beértünk, Lily épp rólunk érdeklődött.
- Bocs, egy kicsit leülök. - mondta, majd leült az egyik dobozhalomra, de teljesen elsápadt, szinte az összes vér kifuthatott az arcából, úgy nézett ki, én meg rögtön mellé ültem
- Lily minden rendben? - aggodalmaskodtam, de választ már nem kaptam, mert szerelmem elvesztette eszméletét, de amikor a kezem véletlenül a hasához ért még felszisszen, így tudtam, hogy ott lehet az ájulásának az oka. A többiek is aggodalmasan néztek Lily-re, majd én elengedtem és lefektettem a dobozokra és épp azon voltam ,hogy megnézzem mi történt a hasával.
- James, mégis mi a szent Merlin lyukas kalapját csinálsz? - kérdezte Regulus.
- Nem vettétek észre, amikor a hasához értem, felszisszen és a réten is a hasát szorongatta, mielőtt eljött volna. Szóval a hasa sérült meg. - magyaráztam el, majd folytattam, ott ahol abbahagytam, de már Reg segítségével. Lehúztam a kabátjának cipzárját, de bár ne tettem volna, az alatta lévő pulcsit már teljesen átáztatta a vér és a kabátján is nyomot hagyott, csak azért nem láttuk idáig, mert a bőrbe nehezen szívódott be.
- Te jó ég! - kiáltott fel az egyik srác, akit nem ismerek. Ezután már nem fejtettem le a többi ruhadarabját, hanem rögtön felemeltem Szerelmemet s vele együtt futottam az átjárón, egészen a gyengélkedőig, ahol Sirius felébresztett Madam Pomfrey-t, aki rémüldözve nézett Lily-re, majd kiküldött minket. A három auror elkezdett járkálni, a lányok leültek a kőre és ott sírtak együtt, Regulus és Remus meg őket próbálták megnyugtatni, akikhez később Peter is csatlakozott. Én csak a falnak dőltem és néztem magam elé, nem tudtam elképzelni, hogy Lily-nek valami baja essen, és még csak azt sem tudtuk, hogy hogyan szerezte a sérülést. Aggódtam és fájt, hogy nem tehetek semmit, nem sokkal később Tapi nyugtatóan megszorította a vállam, de nem szól semmi, nekem pont így volt jó, hogy nem mond megnyugtató szavakat, amik nem igazak, hanem csak ott van mellettem. Nemsokkal később megjelent Dumbledore.
- Albus! - üdvözölte az egyik ismeretlen.
- Matt, üdvözöllek, mi történt? - kérdezte az igazgatónk.
- Voldemort megtámadta őket, Lily megtudta, és odament, ahogy mi is, miután szólt nekünk. Lily ellátta az egyik halálfalót, megjelent Voldemort majd vitáztak és Voldemort megakarta ölni a Potter fiút. Már kimondta a gyilkos átkot, amikor megjelent egy vörös pajzs, ami magába szívta azt, majd Lily később, amikor már kimenekítettünk mindenkit s Lily is csatlakozott, akkor lett rosszul, s a hasán egy seb nagyon vérzett, idehoztuk. - vázolta fel, a Mattnak nevezett.
- Kivédte a gyilkos átkot? - lepődött meg Dumbi.
- Mi is meglepődtünk, képzelheted. - szólalt meg a másik. - De még nem jött ki Poppy, aggódunk.
- Értem, Lily hihetetlen erős és akaratos, biztos nem lesz semmi baja. - nyugtatta meg a két srácot, de ezzel együtt valahogy engem is. Ha ő mondja, akkor még igaz is lehet, s remélem, hogy az is. Ezután a professzor is csatlakozott hozzánk. Mindenki elvolt magával. Néma csendben voltunk, csak a lányok szipogása hallatszott. Nagyjából két óra múlva lépett ki Poppy, eddigre Peter, Mel, Kate és Alice már elaludt.
- Hogy van Lily? - kérdeztem rögtön.
- Sajnálom, nem túl jól, élet és halál között. A sebet egy sötét varázslat okozhatta, a legerősebb vérzéscsillapítót adtam neki, de még így is vérzik és már rengeteg vért veszített. Be kell vinni a Mungóba. - mondta, én pedig le fagytam, élet és halál között van az a nő, akit mindennél jobban szeretek.
- Gyorsan intézkedjünk, Poppy kérem vigye be Lily-t a Mungóba. Egyikőtök küldjön üzenetet Nicolas-nak, ti pedig menjetek aludni. - nézett ránk, mivel közben már Pete-n kívül mindenki felébredt.
- Igazgató úr, nem mehetnék be vele? - kérdeztem.
- Figyeljetek, nektek RAVASZ évetek van, nem hiányozhattok a tanításról, de meglátogathatjátok Lily-t. Szóval mindenki bejár órára, és az irodámból tudtok menni a hopphálózattal, a jelszó Fawkes. Nyugodtan használjátok – mondta, a végét már mosolyogva.
- Köszönöm szépen Professzor úr. - hálálkodtam. Majd ezután Dumbi, a három auror és apu is elmentek, majd elküldtem a többieket aludni, hisz holnap hétfő, aludniuk kell. Megígértem nekik, hogy mindent el fogok mondani nekik Lily állapotáról.
- Én veled megyek. - mondta Tappancs.
- Én is megyek. - felelte Reg is.
- Erre semmi szükség. - mondtam.
- Nekem Lily olyan, mintha a húgom lenne, te nem mennél vele, ha Mel-ről lenne szó? - kérdezte Reg.
- Jogos. Tappancs, te viszont tényleg menj, most már nem megyek együl sem. Meg leszek. - majd még kaptam egy hátveregetést s mi Reg-gel felmentünk az igazgatóiba, ahol nem volt senki s elindultunk a Mungóba. Kértem információt, hogy melyik kórteremben van, majd odamentünk, de a három aurorhoz csatlakozott egy negyedik, aki már idősebb volt.
- Épp vizsgálják. - mondta az, amelyiknek nem tudtam a nevét.
- Köszönjük Mike. - erőltette egy mosolyt az arcára Reg, szóval ő ismeri őket. - Szia Nicolas. - köszönt az idősebb férfire, aki csak bólintott és az ajtót szuggerálta.
- Jó estét! - köszöntem én is, s szintén egy bólintást kaptam. Nem sokkal később kijött egy gyógyító a szobából.
- Maguk a hozzátartozók ugye? - kérdezte, válaszra sem várva elkezdte mondani. - Nos, Miss Evans állapota válságos. Rengeteg vért veszített, ezért vérpótló bájitalt kap folyamatosan, de a vérzés még nem állt el teljesen, ezért óránként kapni fog ja a legerősebb vérzéscsillapítót, és egy nyomókötést tettünk a sebre, így remélhetőleg hamarabb el fog állni a vérzés. Ezenkívül még fájdalomcsillapító bájitalokat kap, valamint altató bájitalt is, ha sikerült elállítani a vérzést, akkor az altatót is abbahagyjuk, ha az azt követő 1 napban felébred, akkor nagy eséllyel túléli. - magyarázta.
- És ha nem? - kérdezte remegő hangon az idősebb.
- Reméljük a legjobbakat. - csak ennyit felelt. - Nyugodtan bemehetnek hozzá. Viszlát. - köszönt el. Így mindannyian bementünk, ment egy nagy szoba volt, melyben csak Lily feküdt, s egy hatalmas asztal volt az ajtó mellett, amin rengeteg bájital helyezkedett el valamint 4 szék egy kanapé és egy fotel. Az idősebb férfi Lily-hez húzta az egyik széket, így tett még Mike és az akinek nem tudom a nevét, Matt a fotelben helyezkedett el, míg Reg átengedve nekem a széket, a kanapén foglalt helyet, így én is, Lily-hez húztam a széket és megfogtam a kezét, mely most hidegen feküdt a teste mellett. Nem tudom, hogy meddig lehettünk így, de olyan 1-2 óra múlva, mikor a gyógyító újra megnézte Lilyt és közölte, hogy a vérzés már szépen csillapodott, az idősebb férfi, akit Reg Nicolas-nak hívott, szólt a másik háromnak.
- Lassan mennetek kéne, nem soká kezdődik a műszakotok, menjetek haza, pihenjetek le és ha megtudunk bármit, akkor azonnal üzenek, jó? - kérdezte.
- De nem szeretnénk itt hagyni Lil-t. - szólalt meg Matt.
- Én itt maradok vele, csak reggel megyek el, órákra. - mondtam neki.
- Akárcsak én. - csatlakozott hozzám Reg.
- Én pedig végig itt maradok vele. - felelte Nicolas.
- Akkor mi megyünk, majd jövünk, értesítsetek, ha bármi történne. - mondta Mike. Majd kimentek.
- Elnézést, hogy ilyen modortalan vagyok, de kicsit megzavart a lányom balesete, megmondanád a neved? - kérdezte, s ekkor tudatosult bennem ,hogy ő Lily édesapja.
- Ohh, elnézést, Mr Evans, James Potter vagyok. - mutatkoztam be.
- Csak nem Tiberius fia? - kérdezte, mire kissé meglepődtem.
- De igen. - feleltem.
- Tibe-bel együtt jártunk a Roxfortba, egy évvel volt alattam, remek barátok voltunk. - mondta.
- Ezt nem is tudtam. - lepődtem meg. - Örülök, hogy megismerhettem.
- Én is, de tegezz csak, Nicolas vagyok, de sokan Nicknek hívnak. - mondta. - Te vagy a lányom barátja? Már ha szabad tudnom. - na ezzel meglepett.
- Öhm . . . Valami olyasmi. - mondtam.
- Ezt hogy érted?
- Hát én szeretem őt s tudom, hogy ő is szeret engem, de valamiért mégis szakított velem két héttel ezelőtt, és ezt még nem tisztáztuk.
- A nők bonyolultak, de pont ezért szeretjük őket, nem?
- De, aszem, de a lányod nem bonyolult, hanem nem lehet kiigazodni rajta. - erre kissé felnevettet.
- Igazad lehet. - mondta, majd befejeztük a beszélgetést, s mindketten Lily-be merültünk, Nick a haját simogatta, én pedig a kezét. Vártunk, hogy mi lesz, de nem történt semmi sem, az éjszaka során még kétszer jött be a gyógyító s a harmadik alkalommal, ami reggel fél 8-kor volt bejelentette, hogy elállt a vérzés, úgyhogy az altató még délig hatni fog, de utána már nem fog kapni újabbat. Mikor Nick kiment mosdóba a vizsgálat után szájára hintettem egy csókot s megvártuk, míg Nick visszaért, majd visszamentünk a Roxfortba. Felébresztettük a fiúkat és elmondtunk nekik mindent, majd a lányoknak is elmondtuk ugyanazt a reggeli során. Az órákat zombiként ültem végig, nem szóltam az órába, nem csináltam viccet semmiből, nem volt hozzá kedvem se erőm. Az utolsó óránk után én rögtön visszamentem a Szent Mungóba, míg a többiek csak félóra múlva jöttek utánam.
- Történ valami? - kérdezték, amint beléptek a szobába.
- Semmi, nem ébredt fel, pedig már majdnem 5 órája nem hat az altató. - feleltem. Ezután a többiek helyet foglaltak, s néma csöndben ültünk, majd nem sokkal később megjelent két másik 20-as éveiben járó férfi s azok is, akikkel tegnap találkoztunk.
- Sziasztok! Van valami fejlemény? - kérdezte az egyik, mire egy gyönge fejcsóválást kapott válaszul. A nap folyamán mindannyian vártunk, majd este a többiek visszamentek, még Reg-et is rávettem, hisz nem aludt semmit az elmúlt két napban. Csak ketten maradtunk Nick-kel.
- Neked is pihenned kéne. - mondtam neki. - Itt maradok vele, ha akarsz hazamehetsz.
- Nem, most nem hagyom magára, de aszem egy kicsit pihenek, már eléggé fáradt vagyok, ha nem bánod. - mondta.
- Nyugodtan, pihenj csak. - mondtam.
- De neked sem ártana kicsit pihenned.
- Én itt is elleszek. Pihenj csak! - s így is tett, de csak nehezen tudott elaludni, de legalább sikerült neki. Én pedig a világ legcsodálatosabb arcát néztem, várva, hogy azok a csodálatos zöld szemeket is megpillanthassam. Csak néztem őt és simogattam a kezét, de már én is fáradt voltam, majd egyszer csak elaludtam, Lily keze mellé hajlott a fejem s így aludtam. Egy csodás álomba csöppentem, ahol Lily-vel egy gyönyörű réten voltunk, nevetgéltünk s olykor-olykor megcsókoltuk egymást, ha már hiányzott a másik íze. De sajnos az álom semmibe veszett, s már csak a szemhéjam sötétjét láttam, de megéreztem, ahogy egy lágy kéz simogatja a fejem, erre hirtelen már ülve találtam magam, ahogy azokba a smaragd szemekbe nézek. Nem hittem a szemeimnek, ezért megcsíptem magam, hogy nem-e alszom még, de éreztem a fájdalmat, s ezzel egy időben boldogság kerítette hatalmába.
- Bocs, nem akartalak felébreszteni. - mondta rekedten, de mégis oly csodás hangon, s az ajkain megjelent egy mosoly is. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy tényleg felébredt.
- Lily felébredtél! - kiáltottam fel, erre már Nick is felébredt és odajött hozzánk ő is. - Annyira örülök, hogy felébredtél, ezt nem hiszem el! Azonnal szólok a gyógyítónak! - pattantam fel s szaladtam szólni, hogy Lily felébredt.
- Meg is jöttünk! - vigyorogtam, mint a vad alma, amikor beléptem a kórterembe a gyógyítóval együtt.
- Miss Evans, örülök, hogy ébren látom, a nevem Taylor Smith. - mutatkozott be a gyógyító. - És most, ha az urak megbocsájtanak megvizsgálnám a kisasszonyt. - gondolom ezzel akart célozni arra, hogy távozzunk a helyiségből.
- Elnézést, én vagyok Lily apja, nem maradhatnák benn vele? - kérdezte Nick.
- Van arra bármilyen esély, hogy én is maradhassak? - kérdeztem én is, most, hogy végre felébredt, nem akarom egyetlen percre sem magára hagyni.
- A kisasszonyon múlik. - nézett Lil-re.
- Engem nem zavar, ha maradnak. - felelte.
- Akkor ez esetben, hogy érzi magát?
- Hát, a hasam fáj, kissé a fejem is, szomjas vagyok és fáradt, de ezenkívül ha nagyon akarnám le tudnám futni a Maratont. - erre a kijelentésére a gyógyító felnevetett, de én nem tudom, hogy mi az a Maraton?
- Hát azzal még várnia kell.
- De kár. Pedig szándékomban állt.
- A vérnyomását megmérjük, meghallgatom a szívét, veszünk vért és megnézzük a sebet.
- Ezt mind? - nyögött fel Szerelmem.
- Tudja, nem sokon múlt, hogy meghalt, úgyhogy igen, ezt mind és még könnyen megússza. - ezután kigombolta Lily-n lévő bő ingszerűséget, hogy meghallgassa a szívét.
- A szíve rendben van, legalábbis úgy hallom. - mondta, majd a vérnyomását is rendben találta. - Akkor most levesszük a vért. - s így is tett. - Ez meg is van. Most pedig felfogunk ülni. Elnézést, de mivel a nővérnek egy másik betegnek kell segítenie, ezért nem tudna egyikük segíteni felültetni Miss Evans-t? - kérdezte, én meg kapva kaptam az alkalmon.
- Majd én segítek. - mondtam, majd Lily másik oldalára sétáltam, az egyik kezét a tarkómon átkulcsoltam, és óvatosan felültettem. S a doktor elkezdte letekerni róla a fáslit, de mielőtt teljesen befejezte volna, még figyelmeztetett bennünket.
- Hogyha nem túl jó a gyomruk, akkor jobb lenne, ha ezt nem néznék, nem túl szép látvány! - mindhárman bólintottunk, s mindannyian Lily hasát bámultuk, de amikor lekerült a kötés, azt hittem, hogy rosszul leszek és szerintem Nick is így volt, mert elsápadt, s le is ült a kanapéra. Én viszont tartottam magam, de többet nem néztem oda, a seb Lily szinte teljes hasát beterítette. Maga a seb kör alakú volt, s olyan mély, hogy Lily húsa is látszott, de szerencsére a belsőségekig nem jutott el . . . - Már szépen gyógyulgat, szerencséje van, hogy a szervezete ilyen erős, őszintén szólva, nem hittem benne, hogy még magához fog térni, valaha is.
- Köszönöm, ezt a csodás biztatást! - bár nem láttam, de valahogy tudtam, hogy Lily fintorog.
- Ha már itt tartunk, tudja, hogy mi sebezte meg? - na erre én is kíváncsi vagyok, meg szerintem Nick is, így Lily arcát kezdtem nézni.
- Legyen elég annyi, hogy egy sötét varázslat. - mondta egyszerűen.
- Na, erre magam is rájöttem, de ha tudna pontosítani, akkor lehet, hogy könnyebben tudnánk gyógyítani Önt.
- Nem hinném. Sajnálom. - mondta Lily.
- Értem. Mint eleinte mondta, hogy fáj a hasa és a feje. A hasa a sérülés miatt, míg a feje valószínűleg azért fáj, mert már jó ideje nem vett magához táplálékot. Erős fájdalom csillapítókat kap, amik miatt fáradékonyabb. Pihenjen sokat és mindjárt hozatok magának valami könnyű ételt. Egyedül nem kelhet fel, és fel sem ülhet, nem akarjuk, hogy felszakadjon a heg. Ha esetleg magára hagynák, amit az elmúlt napot nézve nem valószínű, akkor a pálcáját eléri, vagy küldjön egy patrónust, ha tud, vagy ott van az a jelző berendezés, a pálcájával tudja aktiválni. Értve vagyok? - tájékoztatta főleg Lily-t, de minket is.
- Igen. És köszönöm. - hálálkodott Lily.
- Ez a dolgom. További jó éjszakát és jobbulást! - köszönt el tőlünk.
- Szóval, mikor sebesültél, mert én nem láttam azt az átkot, pedig végig ott voltam! - kérdeztem.
- Hogy érted, hogy végig? - értetlenkedett.
- Nem gondoltad, hogy otthagyunk téged egyedül Voldemort-tal?!
- Engem nem bánt, vagy legalábbis nem túl komolyan.
- Látszik, szóval?
- Ígérem, hogy mindent el fogok mondani, de csak egyszer, mindenkinek, amikor már nem kell itt, vagy a gyengélkedőn lennem, oké? - nézett rám hatalmas boci szemekkel, aminek lehetetlen ellenállni.
- Oké. - sóhajtottam fel.
- Köszi. - mosolyodott el, ami már annyira hiányzott. - Szörnyen néztek ki, aludnotok kéne. Most már jól vagyok, nem lesz már semmi bajom, ígérem.
- Mit szólnál James, ha megegyeznénk? Neked úgyis be kell járnod órákra, nekem meg otthon leszedik a fejem, hogy nem mentem haza . . .
- A tiédet nem, max az enyémet. - szólt bele Lil.
- Én bejövök, amikor nektek van órátok, hogy ne legyen egyedül, meg akár maradhatok éjszakára is. - ajánlotta Nick.
- Nekem jó, én csak reggel lezuhanyozom, meg órák, az edzéseket majd bepótolom valamikor, és az éjszakát is vállalom.
- Az edzéseket, nem hagyhatod ki és aludnod is kell! - szólt bele Lily.
- Itt is tudok aludni, te pedig ugráltathatsz, ahogy akarsz. - mosolyodtam el.
- De az edzéseket, megtartod, és az én csapatomnak is! - mondta, amin meglepődtem.
- Vonjam össze a két csapatot?
- Nézd, a csapat nem hagyhat ki ennyit miattam, és azt mondtad, hogy ugráltathatlak, úgyhogy ezt megtennéd értem, edzd őket úgy, ahogy a fiúkat. Légyszí! - megint bevetette a boci szemeket.
- Rendben!
- Köszi! - ezután be is fejeztük a beszélgetést, mert hoztak Lily-nek, valamiféle kaját, amit végül én segítettem megennie, mert még elégé gyenge volt, és a keze túlzottan remegett. Az éjszaka további részét már csak aludt, ahogy Nick is, én meg néha, néha elbóbiskoltam, majd reggel elköszöntem tőlük, és visszamentem, hogy a többiekkel is közöljem a jó hírt . ..

(Lily szemszöge)

Nem láttam semmit, csak a sötétséget, ez kissé megrémített, de valahogy mégis nyugtató volt, tudtam, hogy itt nem érzek fájdalmat, nem szenvedek, mint máskor. Pár perccel, vagy órával később, magam sem tudom, hogy mikor, nem éreztem az idő műlását, de megéreztem egy meleg kezet, mely féltőn simogatja enyémet, de ez nem tartott sokáig, mert a sötétség, akár egy tenger nyelt el, s újra csak ez volt, nem éreztem, azt a kellemes értést, amit a kéz tulajdonosa váltott ki belőlem, csak lebegtem a sötétségben. Majd valamikor újra érzékelni kezdtem a külvilágot, ekkor azt éreztem meg, ahogy valakinek az ajka az enyémen simít végig. Olyan érzéseket keltve bennem, mint a kéz tulajdonosa. Küzdöttem a sötétséggel, fel akartam ébredni, hogy igazán megcsókolhassam, de nem tudtam, a sötétség győzött. Nem sokkal később, újra próbálkoztam, fel akartam ébredni, de nem ment, de csak azért sem adtam fel! Egyre többet kezdtem érzékelni a világból, mint azt a bizonyos kezet, melynek tulajdonosa a kezemnél szuszog. Már tökéletesen érzékeltem a külvilágot, éreztem a kezet, mely visszahívott, éreztem azon ajkak szuszogását, mely oly kellemes érzéseket váltott ki belőlem. De nem csak ezzel járt a valóság, hanem szörnyű fájdalommal, mely főképp a hasamban munkálódott, de a fejemet sem hagyta ki. Hirtelen már el is felejtettem, hogy miért is akartam ennyire elűzni a sötétség óceánját, mikor ott nem éreztem ezt a fájdalmat. Kis idő múltán a fájdalom szinte átlagossá vált s megpróbáltam kinyitni a szemem, de ez az akcióm nem sikerül elsőre, mert ahogy kinyitottam, azonnal vissza is kellett csuknom, a hirtelen jött fény miatt, mely az eddigi sötétség szöges ellentéte volt. Így kipislogva a szememből a sötétség emlékét, s hozzászoktatva a fényhez néztem végig a szobában, ahol éppen voltam. De mégis valahogy nem erre számítottam, egy hatalmas szobát láttam székekkel, fotellel és kanapéval, valamint egy asztalt, mely a bájitaloktól roskadozott. A kanapén alvó férfiben felismertem édesapámat, s végre megpillantottam, azt akiért visszaküzdöttem magam a fénybe. James elgyötört arcát pillantottam meg, ahogy békésen alszik, és az arcát elnézve valami szépet álmodik. Mindig is imádtam, ahogy mosolyog, nem azt, ahogy a csinibabákra néz a suliba, nem, hanem azt a mosolyát, ahogy csak a barátainak képes mosolyogni, azt a szívből jövő gyönyörű szép mosolyát, melyet már én is többször megszemlélhettem, s most egy ehhez hasonló virított arcán. Majd a kezem önálló életre kelve lassan megközelítette, a selymes, szanaszét álló tincseit, s élveztem, ahogy érzem azokat. Olyan jó volt így, de egyszer csak kinyitotta szemét és meglepetten nézett rám, s a másodperc töredéke alatt már ülőhelyzetben is volt, így a kezem visszavándorol régi helyére. Én pedig a szemét néztem, melyben meglepettség, boldogság és szerelem kavargott.
- Bocs, nem akartalak felébreszteni. - törte meg a csendet a rekedt hangom, s elmosolyodtam. Az arca azonnal megváltozott, és önfeledt boldogság uralta vonásait.
- Lily felébredtél! - kiáltott fel, ezzel felkeltve aput is, aki azonnal idejött hozzám. - Annyira örülök, hogy felébredtél, ezt nem hiszem el! Azonnal szólok a gyógyítónak! - majd gyorsan el is ment, gondolom a gyógyítóhoz.
- Kis lányom, hogy vagy? Tudod, hogy megijesztettél minket, szegény fiú, nem aludt semmit, ha már az apáddal nem is foglalkozol, legalább a barátoddal nem ártana. - mondta kissé szemrehányóan, de tudtam, hogy csak a szeretet mondatja vele, bár a baráton kissé meglepődtem, de lehet, hogy csak simán értetett . . .
- Apu, jól vagyok, de te hogy hogy itt vagy, anyu elengedett hozzám, vagy mi van? - igen, ezen meglepődtem, anyu nem szeret, ezzel mind tisztában vagyunk, de apu azért néha szokta védeni, de mindketten tudjuk, hogy feleslegesen, és a „jó” édes anyám, nem nézi jó szemmel ,hogy apuval ilyen jól megvagyunk együtt.
- Tudod, hogy . . .-kezdte volna magyarázni, de ekkor toppant be James, egy elég fiatal orvossal a nyomában.
- Meg is jöttünk! - vigyorgott, mint egy őrült, de hát ezt szeretem benne.
- Miss Evans, örülök, hogy ébren látom, a nevem Taylor Smith. - mutatkozott be.- És most, ha az urak megbocsájtanak megvizsgálnám a kisasszonyt. - ez akart lenni az „erős” kitessékelés szerűség.
- Elnézést, én vagyok Lily apja, nem maradhatnák benn vele? - kérdezte apu.
- Van arra bármilyen esély, hogy én is maradhassak? - érdeklődött James is.
- A kisasszonyon múlik. - pillantott rám.
- Engem nem zavar, ha maradnak. - feleltem, hogy az apám, mit számít, ha meglát valamit belőlem, kiskoromban úgyis mindig ő foglalkozott velem, James meg hát, szerintem mát minden porcikámat ismeri . . .
- Akkor ez esetben, hogy érzi magát?
- Hát, a hasam fáj, kissé a fejem is, szomjas vagyok és fáradt, de ezenkívül ha nagyon akarnám le tudnám futni a Maratont. - fejtettem ki, minden bajom és persze a végére azért beszúrtam egy tréfát is, de ezt nem hagyhattam ki. Apu és Mr. Smith felnevetett, míg James szerintem nem értette, azt hogy Maraton, végül is aranyvérű varázsló.
- Hát azzal még várnia kell.
- De kár. Pedig szándékomban állt. - viccelődtem.
- A vérnyomását megmérjük, meghallgatom a szívét, veszünk vért és megnézzük a sebet.
- Ezt mind? - nyögtem fel, ez azért elég sok, legalábbis nekem, aki utálja a Mungót és a mugli kórházakat egyaránt.
- Tudja, nem sokon múlt, hogy meghalt, úgyhogy igen, ezt mind és még könnyen megússza. - mondta, nekem, miközben meghallgatta a szívem.
- A szíve rendben van, legalábbis úgy hallom. - ezután még a vérnyomásom is rendben volt, és a vért is sikerült levennie.- Ez meg is van. Most pedig felfogunk ülni. Elnézést, de mivel a nővérnek egy másik betegnek kell segíteni, ezért nem tudna egyikük segíteni felültetni Miss Evans-t? - kérdésére James rögtön helyeslően válaszolt. S a másig oldalamra sétált, a kezem a nyakára tekerte, majd lassan és óvatosan felültetett, bár nem volt ez a procedúra fájdalommentes, de túléltem nem? Az inget felhajtotta a doktor, amit én megfogtam, hogy ne csúszkáljon s elkezdte kihámozni a hasam a fásliból.
- Hogyha nem túl jó a gyomruk, akkor jobb lenne, ha ezt nem néznék, nem túl szép látvány! - mindhárman bólintottunk, de azért mindannyian a hasamra függesztettük a tekintetünket. A kötés takarásában egy seb bújt meg, mely tényleg nem volt „szép látvány”, de engem valahogy ez sem hatott meg, néztem a sebet, de aztán elkezdet tapogatni a szélét, amit én nem igazán bírtam volna ki, ha nem harapok a számba, hogy ne adjak arról hangot, hogy ez mennyire fáj. - Már szépen gyógyulgat, szerencséje van, hogy a szervezete ilyen erős, őszintén szólva, nem hittem benne, hogy még magához fog térni, valaha is.
- Köszönöm, ezt a csodás biztatást! - csodás, hogy kijelenti a kezelő orvosom, hogy bocs azt hittem, hogy meghalsz, de mit számít ez, nem?!
- Ha már itt tartunk, tudja, hogy mi sebezte meg? - ha azt tudnád, akkor vagy diliházba záratnál, vagy csak szimplán elkönyvelsz hülyének, inkább a második lehetőséget választanám, de azért inkább jobb, ha nem tudja.
- Legyen elég annyi, hogy egy sötét varázslat. - feleltem egyszerűen.
- Na, erre magam is rájöttem, de ha tudna pontosítani, akkor lehet, hogy könnyebben tudnánk gyógyítani Önt.
- Nem hinném. Sajnálom.
- Értem. Mint eleinte mondta, hogy fáj a hasa és a feje. A hasa a sérülés miatt, míg a feje valószínűleg azért fáj, mert már jó ideje nem vett magához táplálékot. Erős fájdalom csillapítókat kap, amik miatt fáradékonyabb. Pihenjen sokat és mindjárt hozatok magának valami könnyű ételt. Egyedül nem kelhet fel, és fel sem ülhet, nem akarjuk, hogy felszakadjon a heg. Ha esetleg magára hagynák, amit az elmúlt napot nézve nem valószínű, akkor a pálcáját eléri, vagy küldjön egy patrónust, ha tud, vagy ott van az a jelző berendezés, a pálcájával tudja aktiválni. Értve vagyok? - ergo felvigyázóim mindenhova kísérgetni fognak, de jó!
- Igen. És köszönöm. - mondtam hálásan, azért még is csak életben vagyok nem de?
- Ez a dolgom. További jó éjszakát és jobbulást! - köszönt el tőlünk.
- Szóval, mikor sebesültél, mert én nem láttam azt az átkot, pedig végig ott voltam! - kérdezte, de engem, a mondat vége fogott meg, hogy végig. Nem értettem, hogy hogyan értette.
- Hogy érted, hogy végig? - kérdeztem is rá.
- Nem gondoltad, hogy otthagyunk téged egyedül Voldemort-tal?!
- Engem nem bánt, vagy legalábbis nem túl komolyan. - mondtam, de ez azt jelenti, hogy végig hallgatta az egész beszélgetésünket ?! És belül elindult mennem a méreg, hogy egyre feljebb törje magát, de végül nem hagytam, hogy kitörjön.
- Látszik, szóval?
- Ígérem, hogy mindent el fogok mondani, de csak egyszer, mindenkinek, amikor már nem kell itt, vagy a gyengélkedőn lennem, oké? - néztem rá könyörögve, hogy ne most kelljen erről beszélnem, és ne kelljen mindenkinek egyesével elmesélnem mindent.
- Oké. - egyezett bele.
- Köszi. - vigyorogtam hálásan. - Szörnyen néztek ki, aludnotok kéne. Most már jól vagyok, nem lesz már semmi bajom, ígérem. - mondtam, mert mindkettejük arcán látszott, hogy az elmúlt időben nem aludtak túl sokat, ráadásul még aggódtak is.
- Mit szólnál James, ha megegyeznénk? Neked úgyis be kell járnod órákra, nekem meg otthon leszedik a fejem, hogy nem mentem haza . . .
- A tiédet nem, max az enyémet. - szúrtam közbe, de mégis komolyan gondoltam.
- Én bejövök, amikor nektek van órátok, hogy ne legyen egyedül, meg akár maradhatok éjszakára is. - ajánlotta apu.
- Nekem jó, én csak reggel lezuhanyozom, meg órák, az edzéseket majd bepótolom valamikor, és az éjszakát is vállalom.
- Az edzéseket, nem hagyhatod ki és aludnod is kell! - ez egyáltalán nincs rendben, az biztos, a végén még valami baja lesz, de akkor olyat kap tőlem, hogy azt egy életre megemlegeti.
- Itt is tudok aludni, te pedig ugráltathatsz, ahogy akarsz. - vigyorgott, és mit ne mondjak az ugráltatós rész, nekem is tetszett.
- De az edzéseket, megtartod, és az én csapatomnak is! - kértem, mert azt akartam, hogy nyerjen a csapatom.
- Vonjam össze a két csapatot?
- Nézd, a csapat nem hagyhat ki ennyit miattam, és azt mondtad, hogy ugráltathatlak, úgyhogy ezt megtennéd értem, edzd őket úgy, ahogy a fiúkat. Légyszí! - próbáltam ránézni minél könyörgőbben.
- Rendben!
- Köszi! - hálálkodtam, majd ezután csönd telepedett a szobára, egész addig, míg meg nem hozták a kajám, amit a pocim hálásan fogadott is. De azzal nem számoltam, hogy túl gyenge vagyok, így a kezem remegett, és ami még a számba került, az elég csekély mértéke volt, így James megkönyörülve rajtam segített elfogyasztanom a vacsorám, vagy ilyen éjjeli vacsit. Majd nem sokkal később engem elnyomott az álom, de nem küzdöttem ellen, mára már elég volt, a megerőltetésből.