13.Fejezet – I am trying to be stronger and not to be weak

Sziasztok!
Élek, virulok és a fejezet is megszületett!
Szóóval van benne olyan rész, ami bizonyára tetszeni fog nektek, de előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ez alapjában véve, kissé SZOMORÚ rész...
Ajánlom hozzá, Eminem – Space bound c. számát.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

„Megpróbálom meggyógyítani magam, résre becsukom az ajtót és próbálok újra levegőhöz jutni. Sokkal többet kínoztam magam, mint bármikor azelőtt, mert a lehetőség ismét elhagyott engem.”
Linking Park - Breaking a habit c. száma

Nem tudom meddig rohangálhattam az erdőben, néha meg-meg állva pihenni. Az erdő végig sötét volt, mint mindig. Ki akartam magam fárasztani, hogy a kiabáló gondolataim elcsillapodjanak. De hiába futok, hiába, a gondolataim, még mindig a fejemben tombolnak. James és az együtt töltött idő, a gondolatai, akár egy ártatlan és kíváncsi báránykáé. A futás nem segít, ezért visszamegyek a kastélyba, vissza a szükség szobájába, remélve, hogy nincs már ott. Egy hatalmas edzőtermet képzelek magam elé. Erősítőkkel és mindennel, amire szükségem lehet. Mégis a legjobban egy egyszerű bokszzsák kötött le, fáslit kötöttem a kezemre, hogy ne sérüljön meg és elkezdtem teljese erőből ütni a hatalmas felakasztott zsákot. Egyre nagyobb erőt fektettem bele, próbáltam ez egész testsúlyomat beleadni az ütésekbe, a zsák egyre jobban kilengett. Az erőfeszítéseim, a pontos és az erős ütésekbe, a fájdalom, ami folyton belém hatolt, ha rosszul ütöttem meg a zsákot, ha rosszul léptem. Minden késleltette a gondolataim árját. A testem minden pontja hangosan nyögött fájdalmában a túl nagy erőfeszítéstől, az izzadság a hátamra tapasztotta a felsőmet, és a hajamat is fejemhez láncolta, bár egy hajgumival próbáltam több utat engedni az izzadságcseppeknek a nyakamon. A cipőm valahol a helyiségben hevert elfeledetten. A falra kívánt órán hitetlenkedve pillantom meg az időt, ami most fél 12-őt mutat. Észre sem vettem, hogy ennyire elment az idő. Így már sokkal érthetőbb a testemet átjáró fájdalom mennyisége. Nem foglalkoztam azzal, hogy hogy nézhetek ki, nem foglalkoztam igazából semmivel sem. A cipőmet visszahúztam a lábamra és lassú léptekkel, nyugodtan lépdeltem a klubhelyiség felé. Még mindig nehezen emésztem meg az ittlétünket, de próbálok barátkozni a gondolattal. A Dáma megint előadja a megszokott beszédét, de már nyugodtan fogadom, közben leveszem a magassarkúm, hogy ne zavarjak meg senkit az alvásban, aki esetleg a klubhelyiségben talált helyet magának éjszakára. De meglepetésemre, csak a többiek vannak a helyiségben, beszélgetésük, nevetésük betölti a helyiséget, ezért mosolyogva megyek oda hozzájuk.
- Na, mi a vicc tárgya? - kérdezem mosolyogva.
- Frics képe. - röhög Sirius. - Amikor … amikor … - próbálja kinyögni a röhögéstől nehezen. - Meglátta … a .. rózsaszín … Mrs Norrinst. - nevet még jobban és én is elképzelem a gondnok képét, ezért én is csatlakozom hozzájuk a nevetésben.
- És te merre jártál? - néz végig zilált külsőmön Dem.
- Tudod, felnőtt és független nő vagyok, nem kell beszámolnom a dolgaimról senkinek sem. - mondom fejcsóválva. - De ha annyira tudni akarod, akkor edzettem.
- Mióta bokszolsz? - kérdezi James, én meg nem értem, hogy honnan tudja … aztán a kezemre nézek, amin rajta maradt a fásli.
- Két éve, és nem bokszolok, csak ütögetem a zsákot. - vonok vállat. - De én most felmegyek és lezuhanyzom, majd jövök, ha még lenn lesztek … - mosolygok.
- Szerintem így is maradhatsz … igazán jól áll ez a stílus. - stíröl Dem.
- Jól áll? - nevetek. - Ezt nem gondolod komolyan. Egy szénaboglya is rendezettebb a hajamnál, csak úgy tocsogok az izzadságban. Egy csöppnyit sem nőies dolog …
- Nem, nem nőies, de annál inkább fantáziadús. - néz végig rajtam még egyszer.
- Nem akarom tudni … - mondom mosolyogva és felszaladok a szobánkba lezuhanyozni. Aztán felvettem a hálóingnek szánt rózsaszín sznupis, combig érő hálóinget és elcsórtam Sophie papucsát, mivel érdekes mód én nem kaptam papucsot. Bár az is tény, hogy otthon nem is igen használok … Majd visszamentem a többiekhez.
- Sznupiii, cukiii. - nevet Mel.
- Tudom, én is imádom. - nevetek és körbe fordulok a tengelyem körül, hogy jól lássa a ruhámat. - Ugye, milyen édes?
- Nagyon. - mosolyognak a többiek is, de Sophie teszi szóvá a dolgot.
- Na, akkor én most ügyes okos lányként lehúzok kajálni valamit, mert nem áll szándékomban lyukas gyomorral ébredni. Valaki akar jönni? - nézek a többiekre.
- Komolyan, így akarsz végiggaloppozni a kastélyban? - néz rám kérdőn Sophie.
- Miért? - vágok értetlen fejet.
- Öhm, hálóingben vagy?
- Ugyan már! Ide is lejöhet bármikor, bármelyik diák, na és? Sophie, ez a Roxfort, ez itt tök normális, bár a Dáma ki lesz, mert szerintem már vissza is aludt... Visszatérve a kérdésre, valaki kajás még rajtam kívül? - senki sem válaszol. - Oké, akkor megyek. - mosolyogtam és már ki is mentem a portré-lyukon, a Dáma tovább elégedetlenkedett, én meg nevetve szaladtam el tőle, aztán pár folyosóval később, a lépcsőkhöz értem, lelassítottam, nem siettem sehova. Egyszer csak, mint derült égből villámcsapás halk, gyors léptek zaja kísérte az enyémet, nem messze mögülem, megálltam a lépcsőn és visszanéztem. James alakja rajzolódott ki a sötétben. - Hogyhogy mégis jöttél? - kérdeztem, amikor beért.
- Mert éhes vagyok. - mosolyog.
- És ezt pár perccel ezelőtt még nem tudtad … - nevetek.
- Nem igazán. - nevet ő is.
- Komolyan, úgy változol, mint az időjárás. - csóválom a fejem rosszallóan, de közben mosolygok.
- Ezt kárpótolja a külsőm. - húzza ki magát büszkén. Olyan szívesen letörném a szarvát, de hát egy ilyen Adonisznak képtelenség.
- Igazad lehet. - mondom elgondolkodó hangon. Egymásra nézünk és egyszerre tör ki belőlünk a nevetés. Az út további részét viszont csendben tettük meg, nem volt zavaró, vagy kellemtelen csend, inkább nyugtató volt és kellemes. Ahogy leértünk a konyhához, megcsikiztük a képen lévő körtét és bejutottunk, a sosem pihenő manók társaságába, akik vidáman fogadtak bennünket. Rögtön megkérdezték, hogy mit kérünk, kedvesen vigyorogtak ránk, rég nem látott vendégekre. James csak egy csésze tejet kért és valami sütit, míg én pirítóst kértem töklével, de persze ezen kívül sok mindent kaptunk, csokitorta szeleteket, mézeskalácsokat, szépen díszített, tavaszi kiadásban, sőt még egy sült csirke is került elénk, salátával. - Egy picit túlzásba vittétek, de nagyon szépen köszönjük. - mosolygok a manókra, ők meg visszamennek a helyükre, ezzel kettesben hagyva minket. Csendben falatozunk.
- Már szinte el is felejtettem a vendégszerető manókat. - mosolyog James, én meg felnézek rá, az arca, a szája környékénél tiszta csokis, mint egy óvódás. És azonnal kitör belőlem a nevetés.- Most meg mit nevetsz? - kérdezi mosolyogva és még a fogain is ott a maradék, még jobban nevetek.
- Már … el … is … felejtettem, hogy … hogyan eszel... néha. - küszködök a nevetésemmel, de ő megérti, mert kezével letörli a csokit, amitől csak még jobba elkenődik és már ő is nevet. Olyanok vagyunk, mint két dedós, vagy mind két elmebajos. De eszünk tovább, ugyan néha-néha megállok az evésben, hogy nevessek James továbbra is csokis száján, ugyanis minden próbálkozása ellenére a csoki úgy bevonta ajkait, akár egy fekete rúzs tenné. Elég hosszúra nyúlt a vacsoránk, fogalmam sincs, mennyire hosszúra, amíg ki nem megyünk a konyhából és az egyik ablakból megpillantom a holdat, a felhők közül, épphogy előbújik, de már jócskán lefelé hanyatlik az égen. Halkan lépdelünk fel a lépcsőkön, közben halkan beszélgetünk, apró dolgokról, amiknek igazából semmi jelentőségük sincsen. Semmi! Nyente! Ha valaki megkérdezné, hogy miről is beszélünk igazából, egy mukkot nem tudnék szólni, mert fogalmam sincs. Csak egyszerű, zsigeri beszélgetés, semmi mélyebb, szerencsére. A testem továbbra is fájdalmasan jajgat, minden mozzanatnál, míg én egy kedves, megszokott, lilys mosolyt varázsolok az arcomra. Felérünk a toronyhoz, ismét felkeltjük a Kövér Dámát, aki azzal fenyegetőzik, hogy nem enged be minket, de a varázslat ellen, amit rábocsájtottak, hogy engedje be a diákokat nem tehet semmit. Lassan, sétálunk a lépcső felé, már nem beszélgetünk semmiről, nincs értelme. Minden nyugodt, senki sincs sehol. Aztán egyszer csak megbotlom valamiben és majdnem hanyatt vágódva szánkázom végig a lépcsőn, de James elkapja a kezemet, felhúz, mielőtt elesnék, a falhoz támaszt, hogy ne essek el még egyszer.
- Lily, jól vagy? - kérdezi aggódva.
- Igen, csak megbotlottam valamiben. - lenézek a lábamhoz és megpillantok egy elejtett könyvet Mugliismeret címmel. - Köszönöm, hogy elkaptál. - mosolygok rá, de elkövetem a legnagyobb hibát, amit csak tehettem, belenéztem a forró csoki barna szemeibe, teljesen megbabonázott, mint régen. Ajkai közel vannak arcomhoz és az egyetlen gondolat, ami cikázva végig fut a gondolataimon, hogy csak jöjjön közelebb, csak érezzem az ajkait, újra. Egy halk hang azt súgja angyali hangján, hogy tépjem ki magam a szorításából, hogy fussak el messzire, fussak, míg végkimerültségben össze nem esem. De az ördög hangja olyan erősen visít bennem, hogy már egyre kevésbé hallom az ellenvetéseket, hogy miért kéne elhúzódnom … Aztán James vet véget az egész kavarodásnak a fejemben, amikor megcsókol. Csókja lágy és puhatolózó, de ahogy megérzi, hogy visszacsókolok, azonnal vált, szenvedélyessé válik, vaddá, akaratossá. Magamhoz húzom, a hajába túrok. Nyelveink vad táncot járnak. A gondolataim kiürülnek, csak ő van bennük és az ajkai, a nyelve... aztán minden egy csapásra szertefoszlik, amikor egy ajtó csapódik valahol. Szétrebbenünk, mint akit rajtakaptak … Lángoló szemeibe nézek, újra, de nem tart sokáig a szemkontaktus, mert sejtem, hogy az én szemeimben is úgy ég a vágy, ahogy az övében.
- Az előbb nem történt semmi … - mondom, halkan, hangom pedig olyan, mintha bizonyítani akarnám, mintha el akarnám hitetni magunkkal, azt, hogy tényleg nem történt meg ez a csók. De megtörtént. Az ajkainak, az íze még mindig a számon van.
- De igen! És ezt mindketten tudjuk, nem tagadhatod le, ami történ. - mondja határozott hangon, egy lépést tesz felém én pedig egy lépcsőfokkal feljebb állok, és még eggyel és még eggyel.
- Nem! El felejtjük! Ez csak egy csók volt, nem több! Egy esetlen pillanat produkálta, nem volt benne érzés. - mondom határozottan, de a kezem remeg, ezért ökölbe szorítom és a hátam mögé rejtem. Mennyi érzés volt benne, mennyi elfelejtettnek hitt érzés … - Jó éjt James. - mondom határozottan, aztán felrohanok a szobába és bevetem magam az ágyamba. A szemeim szúrnak a könnyektől, a légzésem felszínes, nem kapok levegőt … aztán lecsillapodom. James pedig később jön be a szobába, lehunyom a szemem, mintha aludnék, de hallom, ahogy az ágyunk között sétál, az enyémhez, nem az övéhez megy. Lágyan végigsimít az arcomon, aztán elintézi a dolgait, vagyis már csak beugrik az ágyba. Gondolataim katyvasza most még kiegészült ezzel a csókkal is. Hiába minden, akármit tettem, nekem ő, a Nagy Ő. Ha fejre állok és kifordítom magából a világot, akkor is ő lesz az, akit a szívem választott. Senki mást nem tudtam szeretni, így nem, ahogy őt … vagy talán nem adtam nekik esélyt, nem adtam esélyt, hogy bárki másba szeressek. És nem is akartam, sosem másnak is esélyt adni … 

12. Fejezet – We get closer to eachother, but I don't want this

Sziasztok!
Remélem ez kárpótolni fog az előző, kicsit rövidebb fejezet miatt... :)
Van benne minden, a humortól kezdve a fájdalom, de remélem tetszeni fog.
A kép pedig kicsit félrevető ... :)
Ajánlom hozzá The Veronicas-tól az In Another Life c. számot.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Mire megyünk a vágyainkkal? Miért van az, hogy a jelen gyakran kevésbé szép és csábító, mint a rá való emlékezés?
Maxie Wander

 

Miután megreggeliztünk, megmutattuk a többieknek a Parkot, a kviddics pályát és az egyik titkos kijáratot Roxmortsba, persze nem mentünk át, meg miért is fárasszuk magunkat, amikor simán ki-be sétálhatunk az iskolába.ráadásul semmi számottevő dolgunk nincs, én néha-néha bepillantok Tom gondolatai közé, és ha valamilyen hirtelen csapás végett mégis megtámadnak minket, azonnal tudunk cselekedni, a védővarázs elég sokáig bírja. Szóval ez olyan, mint egy kis nyaralás, hogy eltűnjünk a gondok elől, csak sajnos én, a fő gondomtól, nevén nevezve, Jamestől nem szabadultam meg … A délelőtt nyugisan telt, csak egy-két merészebb, bevállalósabb diák kérdezősködött, a többiek meg messziről kerültek minket. Komolyan, nem hittem volna, hogy ennyire félelmetesek vagyunk, de ezek szerint mégis … Így a délelőttünk teljesen nyugisan telt és ebéd közben még Jamesék is csatlakoztak hozzánk.
- Nocsak, a két nőcsábász. - nézett rájuk Sophie üdvözlésképpen, de aztán folytatta is az ebédet.
- Hánynál tartotok? - kérdeztem unottan, de igazából csak a felháborodásomat álcáztam.
- Hogy hány? - kérdezte James értetlenkedve.
- Ugyan már, nem ennyi idő után kéne elkezdened szégyenlősködni … - néztem rá a kajámról.
- Na látod Ágas barátom, ebben van valami. Én kettőnél tartok még csak. - nevetett Sirius.
- Laza délelőtt? - nézek rá én is nevetve.
- Azért nem. - mosolyog.
- Azért vigyázz ám, mennyire durván dobod őket … 17 év alatt feljelenthetnek. - mosolygok rá édesen.
- Ugyan már, engem? Ne bolondozz már, én mindig is jól bántam a nőkkel.
- Igazad lehet, ezért nem voltak hosszú kapcsolataid.
- Na de hékás!
- Ez szép volt Lily. - nevetett Nick.
- Tudom. - nevetek én is, míg Sirius meghúzza magát és durcásan néz rám. Ebéd után felmentünk a klubhelyiségbe, ahol még csak pár diák volt, elkezdtünk beszélgetni és próbáltunk kitalálni valami érdekes szórakozást. De nem jutottunk sokáig. A klubhelyiség kezdett megtelni a zsibongó diákoktól és Dem éppen felvetette, hogy akár megfojthatnánk egymást unalmunkban, amikor egy srác jött felénk. Érdeklődve néztünk rá.
- Hello, bocsi a zavarásért. - nézett ránk hihetetlenül kék szemével.
- Ugyan már öcskös, az unalmat elég nehéz megzavarni. - nevetett Dem és mi is mosolyogtunk.
- Eléggé együgyű szegényke, de tényleg nem zavarsz. - mosolygok rá.
- Szóval fogadást kötöttem a haverokkal … - kezdte, amikor lehuppant mellénk az egyik kanapéra a kandallónál.
- Ez szörnyen kezdődik. - sóhajtott fel Mel.
- Egyetértek. - nevetett Sophie.
- Ezt most úgy mondjátok, mintha mi nem csináltunk volna ilyeneket, utoljára mikor is fogadtunk? Úúgy három hónapja?
- Ami azt illeti, nem sokkal, miután Londonba jöttünk. - válaszolt Mel.
- Tényleg? Nem emlékszem. - válaszoltam.
- Mert te nem is tudtál róla. Csak Mellel mi ketten fogatunk. - mosolyog édesen Sophie.
- És miről is szólt a fogadás? - kérdeztem kissé félve. Egymásra néztek, aztán végül Sophie válaszolt.
- Hogy három hónapon belül lefekszetek-e egymással Jamesszel.
- Hogy mi?! - sokkoltam le, Jamesre pillantottam, akinek a képén egy önelégült mosoly terült el.
- Nyugi, én azt mondtam, hogy nem. - emelte fel védekezően kezeit Sophie.
- Megnyugtató, tényleg … - csóváltam a fejem és a mellettem helyet foglaló diákhoz fordulok. - Bocsi, szóval, miről is szól ez a fogadás? - kérdezem mosolyogva.
- Ott az a barna hajú, magas sráccal fogadtam. - mutatott rá az egyik srácra, aki egy fiú csapat közepén állt és a fiúk próbáltak észrevétlenül minket nézni, míg az a srác leplezetlenül skubizta, hogy mi történik, ezért én mosolyogva felemeltem a kezem és intettem neki egyet, ő meg meglepődött.
- Igen. És miről fogadtatok? - fordultam vissza a srác felé.
. Hogy megmerlek-e csókolni. - nézett egyenesen rám.
- Tyű. És miben fogadtatok?
- Ha nyerek, szerelmet kell vallania McGalagonynak. - mondta és én elmosolyodtam.
- Na jó, ez megér egy csókot. - nevettem. - De akkor, amikor én is ott vagyok. - nézek rá komolyan.
- Köszönöm. - mosolygott aztán tarkómnál fogva húzott szájára és szenvedélyesen megcsókolt. Nem is volt rossz a srác, bár amilyen kinézete van … biztos volt alkalma gyakorolni. De azért nem kezdek kétes kapcsolatot egy ha kegyesek vagyunk, max 17 éves kis sráccal, ezért nem engedtem, hogy nagyon elhúzza a csókot, így én váltam el tőle. Szemei fátyolosak voltak, láttam bennük a vágy szikráit. - Öhm, majd szólok. - kelt fel végül a kanapéról. - Oh, egyébként Richard vagyok. - nézett még vissza rám, mielőtt visszament a többi sráchoz és innentől kezdve én már nem is foglalkoztam vele tovább.
- Szóóval, ha elmondom, hogy miben fogadtam Sophieval, akkor lefekszel Jamesszel? - kérdezte Mel.
- Nem, kicsit több van egy csók meg egy éjszaka között, ráadásul ezt a kis szerencsétlent nem is ismerem annyira, mint Jamest. - néztem Melanie-re komolyan.
- Mindegy, ismerlek titeket! - mondta nevetve. - És ha Kate is azt mondja, akkor úgy lesz. - mosolygott bizonysággal ajkain.
- Miért olyan fontos, hogy Kate is azt mondja? - kérdezte értetlen Sophie.
- Kate előre megjósolta, hogy lefekszenek egymással, még régen. - mosolygott Mel.
- Állj! Szóval ti már voltatok együtt? - esik le a tantusz Demnek, és ez nem ígér túl sok jót, erre bizonyára a lányok is rájöttek mert ijedten néznek rá.
- Egy zseni veszett el benned. - sóhajtok föl, hátha ezzel elterelem a témát, de ez nem jött össze.
- 5 éve, de csak egy-éjszakás kaland volt. - hazudom, egy szemrebbenés nélkül, bár nem nézek a szemébe. Sirius a torkát köszörüli, én meg rápillantok, szemeiben ezer és egy kérdés, de nem válaszolhatok.
- El is felejtettük megmutatni a konyhát, fiúk, nem vagytok éhesek? - kérdezte Regulus, Nickre és Demre nézve.
- Ami azt illeti néznék pár fincsi sütit. - nevet Dem, így végül lemennek. A Tekergőkkel és a lányokkal maradunk fenn.
- Bocs, nem kellett volna felhoznunk azt a fogadást … - néznek rám a lányok.
- Semmi baj. - sóhajtok fel.
- Egy éjszakád kaland? - kérdezte nevetve Remus.
- Az első után is ezt mondtad és egy teljes hétig szenvedtünk. - mondja halkan James.
- A fiúk nem tudhatják meg, hogy James szakított velem, még az Akadémia alatt … akkor kicsinálnak. - nézek rá komoly tekintettel.
- Miért? - kérdezte értetlen James.
- Elég nehéz időszak volt … - válaszolok és az óra elüti a háromnegyed négyet. - De erről nem akarok és nem is fogok beszélni. A lényeg, hogy a saját testi épséged érdekében nem tudhatják meg, hogy együtt voltunk, hogy több volt köztünk … - mondom komolyan. - Ami volt elmúlt! - mondtam mosolyogva, pedig irtóra fájt ezt ki is mondani.
- Akkor, folytatjuk az erőmmel való szórakozást? - kérdezi mélyről jövő sóhaj kíséretében James.
- Hogyne. - álltam fel az eddigi helyemről és egy szó nélkül ballagtunk a Szükség Szobája felé. Háromszor elsétáltam előtte és a klubhelyiség jelent meg előttünk, ahogy beléptünk leültünk a kandallónál lévő szőnyegre, egymással szemben. Újra előadtam a kiselőadásom, kissé átformálva, hogy hogyan tudná elérni az erejét, mint már meg annyiszor és próbálta, minden megtett, de nem sikerült neki. - Na jó, végül is a Szükség Szobájában vagyunk, nemde? Képzelj egy nyugodt helyet, ahol boldognak érzed magad, ahol szabad vagy és nem érdekel a külvilág. - mondtam halkan. A szoba körülöttünk változni kezdett, James lehunyta a szemeit. A falon faburkolat jelent meg, alattunk sötét padló képződött, az eddigi szőnyegen egy fehér perzsa szőnyeg kapott helyet és ahogy jobban körbenéztem, egy fakeretes franciaágy volt mellettünk, rajta zöld párnákkal, mellette két éjjeliszekrénnyel, fölötte otthonos díszítésképpen három dísz képpel. Az arcomról azonnal lefagyott az eddig ott lévő kellemes, aprócska mosoly, ahogy felismertem a szobát. Itt voltunk először együtt, a bál után. Minden ugyan olyan volt, vettem egy mély levegőt és próbáltam úgy tenni, mintha nem változott volna semmi, de ahogy visszafordultam James felé tudtam, hogy észrevette, hogy felismertem a szobát. - Akkor próbáld újra. - sóhajtottam és ő újra nekilátott, a homlokán már izzadság cseppek jelentek meg a próbálkozástól. Baromi jól el lett zárva az az erő, hogy ennyi idő után sem tudja elérni. Persze, idő kell hozzá, hogy mindet fel tudja használni, de még egy aprócska is porszemhez sem ért hozzá belőle. Lassan én is kezdtem feladni.
- Nem tudom. - mondta ingerülten James és szemei kipattantak. Az én türelmem is már kezd elhagyni, nem lesz más választásunk, minthogy én segítsek neki.
- Nézd, én tudok neked segíteni, de … - kezdtem volna, de ő félbeszakított.
- Nem érdekel, a de utáni rész. - mondja nyugodt hangon. - Bízom benned.
- Azért elmondok pár dolgot. Máshogy nem tudom előhívni belőled, csak úgy, ahogy Tom is átadta nekem az erejét …
- Mi?!
- Igen, és ez még nem minden. Ehhez az kell, hogy az én erőm rá tudjon kapcsolódni a tiédre, de ennek is lesznek hatásai.
- Inkább próbálkozom tovább, de nem akarom, hogy úgy szenvedj, mint akkor. - mondta határozottan én meg ügyet sem vetettem rá.
- Nem csak az erőnk fog összekapcsolódni, hanem a tudatunk és az érzékeink is. Olyan, mintha egyszerre lennénk mindkettőnk testében. De ne aggódj, nem fog fájni. - mosolyogtam rá szinte már anyáskodó kioktatással.
- Láttalak, amikor Voldemorttal összekapcsolódtak az energiáitok, láttam, hogy szenvedtél.
- Váratlanul ért. Ha fel vagyok rá készülve, akkor nem olyan szörnyű. - feleltem egy biztató mosollyal. - Felkészültél? - nyújtottam felé a jobb kezem, tenyérre felfelé, aztán elfogadta.
- Az túlzás, de lássunk hozzá. - sóhajtott. Az erőmet azonnal elengedtem, hogy fölém tornyosodjon, minden idegvégződésemet betöltötte az energia. A kezére összpontosítottam, éreztem, ahogy az erőm elindul felé, ahogy átér az ujjain, lassan halad, mert nem akarom lerohanni, hagyok időt, hogy megszokja az energiámat. Az erő szétárad a testében, érzem, ahogy megtölti. Aztán azonnal megtaláltam egy eldugott kis sarkot az erejével. Kinyitottam a szemem és ránéztem, tekintete furcsa volt, érdeklődve nézett rám, és volt ott még valami, de az olyan hamar eltűnt, hogy már nem tudtam beazonosítani. Talán megláthatta szemeimben az engedélykérést, hogy folytassam-e, mert aprót bólintott. Az erőm, mint egy kis szakadás a gáton, úgy folyt be az ő erejéhez, aztán ez a szakadás egyre nagyobb lett és már úgy özönlött be, mint valami folyam. Majd hirtelen kiszabadult az ereje, hatalmas vörös hullámok áradtak belőle, és éreztem, ahogy én is része vagyok ezeknek a hullámoknak. Láttam, ahogy szemei tágra nyílnak a döbbenettől.
Ez tényleg az én erőm? Ezt nem hiszem el. Hallottam, vagy inkább érzékeltem? Nem is tudom, James gondolatát.
Pedig igaz és mind idáig elzártad. Válaszolok neki gondolatban, és ügyelek, hogy gondolataim tiszták legyenek, ne gondoljak olyasmire, amire nem kéne.
Lily? Hallod a gondolatimat és én is a tiédet? Jelent meg egy döbbent arcvonás az arcán.
Mondtam, a tudatunk is egybe olvad. Olyan, mint 7-ikben, emlékszel? Amikor én mondtam, hogy mit csinálj, amikor Tommal harcoltál, én adtam erőt. Magyaráztam gondolatban.
Emlékszem. Válaszolja, aztán egy pillanatra elhallgatnak a gondolatai és több ezer kép bukkan fel, arról, amikor Tom szintén megpróbálta lerombolni a védővarázslatot, látom, ahogy először ölök meg valakit, ahogy James mindezt végig nézi. Aztán ahogy magához tér később, ahogy együtt nevetünk, mellé bújuk érzem a békességet és azt a kellemes forró lüktetést, de már nem tudom, hogy erre ő emlékszik-e vagy én.
Nem akarom! Nem akarok emlékezni! Mondom magamnak, de tudom, hogy ő is hallja.
Miért? Miért nem? Hisz olyan szép idő volt. Kérdezi és én nem akarok válaszolni, de a gondolatoknak nehéz parancsolni.
Miért? Miért? Mert akkor minden eszembe jut! Az összes együtt töltött perc, ahogy szakítottál és az a baromi nagy fájdalom és űr, amit bennem hagytál! A szemeim szúrnak, a könnyek kitörni készülnek, ezért szorosan lehunyom a szemem és azonnal visszahívom magamba az erőmet, James pedig lemondóan sóhajt, érzi, hogy megszakadt a kapcsolat.
- Mára ennyi elég volt. - mondom határozottan, még csukott szemmel, amíg összeszedem magam valamennyire, aztán ránézek, szemében fájdalom és én nem fogok beszélni rólunk, a szakításról és az utána történtekről, ezért azonnal felkeltem és a kijárat felé mentem.
- Holnap? - kérdezte, mielőtt kiléptem volna.
- Ugyanekkor. - válaszoltam vissza se nézve és már ki is mentem, mint egy őrült futottam végig a folyosókon a parkba majd a Rengetegbe ...

11. Fejezet – Old happy memories cause pain in the present

Sziasztok!
Sajnálom, hogy kicsit megcsúsztam, de a viharok miatt és az alapból kevés szabadidőm miatt sajnos csak ma készült el a következő rész.
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Hurts- től a Happiness c. számot.
Remélem tetszeni fog.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Elhatalmasodtak boldog emlékei, és megsemmisítették, amit józansága már-már felépített. Az ész hiába küzd az ilyen emlékekkel; szigorú próbálkozásai csak erősítik varázsukat.
Stendhal

 

Reggel, nem túl meglepő módon én ébredtem fel először, az órán még csak hat óra volt, de hiába forgolódtam volna, hiába számoltam volna báránykákat, vagy tettem volna bármit, úgysem tudtam volna visszaaludni, ezért összeszedtem magam, elvégeztem a fürdői teendőimet és közelebbről szemügyre vettem a ruháimat. Meglepődve konstatáltam, hogy pár darabbal az elmúlt időben még csak nem is találkoztam, nem hogy a mostanában gyakrabban használt daraboknál legyenek, de inkább figyelmen kívül hagytam ezt a dolgot. Kinéztem az ablakon, de ahogy láttam, még csak a naptárban köszöntött be a tavasz, kint még erős szél fúj, amitől a fák fájdalmasan hajladoznak. Kissé sokkolt, hogy melegebb ruhákkal nem igen találkoztam, de ugyan már, megoldom én. De azért kiborítottam a ruháimat még egyszer és azért találtam egy kis dzsekit meg egy melegebb felsőt is, hála Merlinnek. Így felvettem egy hosszú ujjú, barna garbót, fölé egy barnás szürkés dzsekit, egy barna és vajszín közötti színű vászon nadrágot és egy barna magassarkú cipőt. Érdekes mód, az ékszeres dobozom és a sminkcuccaim is belekerültek a csomagomba, de ha már egyszer így alakult, akkor ki is használom ezt a lehetőséget. Így kisminkeltem magam, de nem vittem túlzásba, csupán egy csillogó barna s egy arany színű szemhéjpúderrel átmenetesen kifestettem a szemem, egy kis szempillaspirál és egy kis tus fölülre és tádám, kész is volt. Betettem egy igazgyöngyből álló fülbevalót és felhúztam egy két ujjas, rózsás gyűrűt. Akármennyit pepecseltem, még így is túl korán volt, ahhoz, hogy a többiek fenn legyenek, így előzőleges terveim alapján lementem a parkba. Ahogy végigmentem az ismerős folyosókon, emlékek villantak be. Ezen a folyosón ölelt meg először. Ezen a sarkon csókolt meg először. Itt kaptam tőle az első rózsát, amit azonnal a képébe is vágtam. Minden apró kis emlék, ami velünk kapcsolatos azonnal bevillant, a Nagy Terem ajtaja is nyitva voltak, az asztalok még terítetlenek és itt kezdődött minden, 11 évvel ezelőtt, itt fonódott össze a sorsunk. Kimentem végül a kastélyból, a park elhagyatott volt, a szél szörnyen fújt és már nem tudtam, hogy a szél vagy a fájdalom csalta ki az első könnycseppet a szememből, amit azonnal le is töröltem. Az emlékek akár tőrszúrások érték el a szívemet és a már hegedni látszó sebek újult erővel vérezni kezdtek. Leültem egy hideg padra, a kabátomat szorosabban húztam magamra, fáztam, de muszáj volt összeszednem magam, muszáj! Nem gyengülhetek el! Mély levegőt vettem, a hidegtől kaparni kezdett a torkom, de nem zavart az sem. Végül sikerült megacéloznom magam, vagy legalábbis megolajozni az elrozsdásodni készülő alkatrészeket az acélburkolaton. Csak úgy találomra indultam el, különösebb úti cél nélkül és a kviddics pályán kötöttem ki. Felnézek a karikákra, és szemeim előtt, akár egy film vetítődik le James összes győzelmét, az ünnepléseket a mérkőzések után, a titkolt aggodalmat érte. Nem bírom tovább, el akarok menekülni, futni, el innen messzire, bárhova, akár Tom karjaiba, bárhova, csak messze legyek innen. A Tiltott Rengeteg felé vettem az utamat. Az elmúlt napok szörnyen értek, a látomásom Vicky haláláról, és ezek az emlékek, kikészültem. Ismertem be magamnak és leültem az egyik bokor halmaz takarásba és utat engedtem a könnyeimnek. Mindennek, átadtam az irányítást a fájdalomnak, most ő vezet engem a kínok tengerén és a könnyeim. Nem tudom, meddig sírhattam, míg elfogytak a könnyeim. Egy bűbáj segítségével megszárítottam az arcom és helyreállítottam a sminkemet is, aztán felálltam a rejtekhelyemről és újra útnak eredtem, hogy aztán a félóriás Hagrid kuckójánál lyukadjak ki, ahol jól hallhatóan már mocorogtak, bekopogtam és üdvözöltem a vadőrt, elmondva neki a fejleményeket és pár fogtörő süteményt is elfogtam. De hamar elhagytam a kis kunyhót, hogy még reggeli előtt felmenjek a többiekhez. A szobában nem túl meglepően csak Remus volt fenn.
- Jó reggelt Remus. - mosolyogtam rá.
- Neked is Lily, ahogy látom már egy ideje fenn vagy. - mosolyog, de már ő is teljes harci díszben van.
- Fel kéne a többieket is ébreszteni. - sóhajtok föl.
- Igen, lassan nem ártana. - feleltem, miközben én Sophie ágyához sétáltam és lágyan megsimogattam az arcát, azonnal fel is ébredt.
- Jó reggelt! - mondta álmos hangon egy ásítás kíséretében.
- Neked is. - köszöntünk Remusszal.
- Lily, segítenél? - sóhajt fel lemondóan az egyetlen fenn lévő Tekergő és Siriushoz megy.
- Ha muszáj. - sóhajtok, és James ágyához megyek, mindketten először lágyan keltegetjük a két álomszuszékot. Lágyan simogatom James selymes arcát, bár néhol egy kis borosta megkarcolja a bőrömet. - James ébresztő. - suttogom halkan, semmi reakció. Óvatosan rázogatom a vállát, komolyan olyan, mintha kómában lenne, vagy csak el akarja ezt hitetni velem? Egy emlékkép ugrik be, amikor megcsókoltam, hogy felébredjen, elég hatásos volt … de nem, ebből nem eszik. A füléhez hajoltam, közel, alig választott el tőle valami.- Ezt a játékot ketten játsszák, James. Tudom, hogy fenn vagy, szóval vagy kinyitod a szemedet, vagy hideg vízzel „keltelek fel”. - figyelem a reakcióját, a légzése felgyorsul a szemei pedig kipattantak. - Jó döntés James. - mosolyogtam rá gonoszan és felálltam, de ő a kezem után kapott és visszafordított maga felé, már ült az ágyán.
- Honnan tudtad? - kérdezte az alvástól rekedt hangon én pedig szabad kezemmel megkocogtattam a fejemet.
- Emlékszem. - mondom különösebb magyarázat nélkül. - És ismerlek, mint a rossz pénzt … Minden alkalmat megfogsz, hogy kihasználj egy nőt. - mondtam, meggondolatlanul, csak akkor jövök rá, hogy megbántottam, amikor szemébe nézek és látom benne a fájdalmat és a bánatot. Bocsánatot kellene kérnem, de nem teszem, csak kirántom a kezem és leülök az ágyamra. Sophie mellém huppan, ahogy kijön a fürdőből. Remus is követi a példáját, míg a két hatökör a fürdőért harcolt, de végül James jutott be előbb.
- Ez nem fair! - dörömböl utána Sirius mi meg csak nevetünk, olyan volt, mint egy durcás négyéves. - Ne nevessetek, ez nem vicces!
- Oh, dehogynem! El sem tudod képzelni, milyen vicces vagy. - nevetek.
- Köszönöm Lily, a kedvesség csak úgy árad belőled. - csóválja a fejét, de a mosoly ott bujkál az ajkain.
- Tudom, erről vagyok híres. - mosolygok, amikor James kijön a fürdőből.
- Miről is? - kérdezi.
- A kedvességemről.- mosolygok rá.
- Na hát igen. - nevet ő is, míg Sirius bemegy a fürdőbe. Megvárjuk az utolsó Tekergőt is s mind az ágyamon kuporogtunk.
- Na és mit csinálunk ma? - kérdezi felvillanyozva James.
- Néhány csíny? - mondja hasonlóan Sirius.
- Na de fiúk! - nézünk rájuk Remusszal dorgálóan.
- Most miééért? - néznek ránk ártatlan képpel, míg mi csak legyintünk.
- Ha fejre állunk, akkor is csínyeket fognak csinálni. - nézek Remusra, aki bólint.
- Ahogy mondod. - csóválja a fejét a volt prefi társam.
- De először is reggelizzünk, kilyukad a gyomrom. - mondja Sophie és a hasára simítja a kezét, ami mint egy végszóra meg is kordul.
- Jó, de szóljunk a többieknek is. - mosolygok Sophie-ra.
- Na, akkor menjünk, hacsak nem akarod, hogy éhen haljak. - nevet barátnőm és felpattan, belém karolva húz maga után a szomszédos szobába.
- Hello, mindenki! - kiáltunk fel, ketten, amikor átértünk a másik szobába, ahol hadiállapotok voltak. Dem és Nick épp most akarták szétszedni egymást, míg Regulus és Melanie magukba feledkezve vívtak csókcsatát, amíg mi meg nem zavartuk őket. James és Sirius villámló szemekkel néztek a testvéreikre.
- Na jó, mindenki hagyja abba az eddigieket és menjünk kajálni, mert nem akarok felelős lenni Sophie éhhalála miatt. - nevetek és Sophie-val egymásba karolva fordulunk is az ajtó felé. A többiek meg jönnek utánunk. Nevetgélve sétálunk végig a folyosókon, a lépcsőkön a Nagy Terem felé. A diákok érdeklődve néznek ránk, hogy aztán társaikkal sutyorgásba kezdtek, valószínűleg rólunk. A Nagy Terembe érve, nem tudtuk, hova is ülhetnénk, így a Griffendél asztalhoz sétáltunk, de az egyetlen nagyobb hely a tanáriasztal előtt állt. Mosolyogva sétáltunk végig a hosszú asztalok mellett, de a diákok nagy meglepetésére a szokásossal ellentétben a reggeli még nem volt az asztalra varázsolva, ebből tudhatták, hogy az igazgatójuk valami fontosat akar elmondani. Helyet foglaltunk, Sophie még morgolódott a kaja miatt, míg olyan negyed órával később a terem csordultig telt a pletykáló diákokkal és egy-egy beszédfoszlányból - meg anélkül is- tudtam, hogy rólunk van szó. Az igazgató felkel a székéből, kiáll a baglyos emelvényéhez és a diákok azonnal elcsendesednek, míg a tanárok ránk figyelnek, a régi tanáraink jól szemügyre vesznek bennünket.
- Kedves diákok! Mint azt már láthattátok, újabb aurorok érkeztek az iskolába. Mr Mordonnak és a csapatának vissza kellett mennie a Minisztériumba, ügyeket intézni, ezért a másik auror parancsnok, Miss Lily Evans csapata maradt itt. Ahogy azt már megosztottam veletek Alastorék érkezésekor, az aurorok csupán a védelmetek érdekében vannak az iskolában. Ezenkívül büszkén jelenthetem be, hogy a csapat több tagja is iskolánk hírnevét öregbítette. Miss Evans négy évvel ezelőtt végzett a Griffendél ház diákjaként, prefektuskén és iskolaelsőként is. Mr Remus Lupin, is négy évvel ezelőtt végzett, szintén a Griffendél házban és ő volt Miss Evans prefektustársa. Mr James Potter és Mr Sirius Black is egy évfolyamon és házban voltak Evans kisasszonnyal és Lupin úrfival, de ők inkább a csínyekben és a kviddicsben lelték örömüket. Mr Regulus Black és Miss Melanie Potter pedig három évvel ezelőtt végzet szintén a Griffendélben. A csapat többi tagja Sophie Mable, Dimtrij Szmolenszkíj és Nicolas Lohen. Ha egyéb kérdésetek van, akkor tőlük kérdezzetek, bizonyára szívesen válaszolnak. És most jó étvágyat mindenkinek! - tapsol, amire az asztalok megtelnek íncsiklandozó ételekkel, majd visszamegy a helyére, egy féloldalas mosolyt küld felénk és ő is jóízűen kezd falatozni.
- Ez tök baró volt! - ámuldozik Dem, de nem Albus beszédéről mondja ezt persze, hanem ahogy a kaja megjelent az asztalokon.
- Hümm, mennyi finomság! - néz szinte nyál csorgatva a finomabbnál finomabb ételekre Sophie. Míg a Tekergők már le is csaptak a kiszemelt reggelijükre. A többiek ámuldozva fogyasztják reggelijüket a sok finomság láttán, mi teljes nyugalommal eszünk. Egy csoport lány jön felénk, vagyis Sirius és James felé … Elkezdik őket csodálni, hogy az ő nevük van kinn a kviddics kupákon és hogy aurorok és minden, komolyan, alig válassza el őket valami a nyáladzástól. Szörnyű, a végén még rosszul leszek tőlük. A fiúk persze nagy örömmel ecsetelik nekik amire kíváncsiak. Majd ahogy a fiúk befejezték a kajálást elrángatják őket valahova, de én még James után szólok.
- 4-kor az SZSZ-ben várlak. - nem tudtam, hol máshol gyakorolhatnánk, ha nem a Szükség szobájában, de azért elég sok emlék fűz oda és ahogy James visszanézett rám, láttam a szemében, hogy benne is élesen élnek az ott töltött éjszakák ...

10. Fejezet – At our second home

Sziasztok!
Nya erre a fejezetre mondják, hogy vissza a kezdetekhez, kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá.
Ha van kedvetek,  hallgassátok meg hozzá Imany-tól a You will never know c. számot, ami azt illeti, elég lassú, de ez passzol a legjobban a fejezethez...
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Csapdában vagyok. Rám törnek a régi dolgok, emlékek, napok, az életem darabkái. Minden apró kockákra hullott szét, és most falként vesz körül, és egyre jobban bezárul körülöttem. Nincs semmi. Próbáld megérteni. Próbáld meg felfogni, hogy mi történik. Semmi nincs a térben. Minden áttetsző.
Evelyn Lau

 

(Lily szemszöge)

Minden annyira valóságos volt és annyira szörnyű, újra átélni azt a szenvedést, amit életem legsötétebb napján. Amikor végképp összetört körülöttem minden. És egyben szégyellem is magam, nem lett volna szabad így megrémítenem a többieket, nem kellett volna sírnom, de nem voltam magamnál. Nem tudtam ellene semmit sem tenni. Csöndben gondolkodom, míg közeledünk az igazgatóiba. Jamesszel mi mentünk elől, mi vezettük a többieket, és muszáj volt megköszönnöm neki, amit értem tett.
- Köszönöm James. - mondtam halkan, de hálásan, egy pillanatig szemébe néztem és láttam az értetlenséget. Érthető volt, hiszen ő nem hívta elő az erejét, de éreztem a rezgését, vagyis hát nem én, hanem a tudatalattim érezte a jelenlétét, és ezért sikerült a Főnixi erőmnek szembeszállnia Tom illúziójával. Elérjük az igazgatói ajtót, amikor James szólásra nyitja száját, de végül nem mond semmit, én pedig bekopogtatok. Az ajtó kinyílik, de Albus nincs sehol, azonban Fawkes azonnal a vállamra száll, amin én jót mosolygok. - Szia Fawkes, hiányoztam? - mondtam nevetve és csőrét simogattam.
- És most mi legyen, Lily? - kérdezte Dem.
- Üljetek le és várunk. - feleltem nyugodtan a madarat simogatva.
- Mit kerestek itt már megint nyomorult kölykök?! - kérdezte barátságtalan hangján Albus széke fölött lévő festményről Phineas Nigellus Black.
- Albust várjuk Phineas, és ha lennél olyan kedves, akkor vagy fogd be a szádat, vagy menj át a másik festményedre. - mondtam negédes hangon.
- Csak nem Lily Evans? - kérdezte, pedig ő is tudta a választ.
- Eltaláltad.
- És két férfiú a családomból. - néz a két Blackre. - A két véráruló. - sziszegi.
- Hallottál már rólam a családodtól? - kérdeztem, újra rám vonva a figyelmét.
- Igen, már sok mindent hallottam rólad, a lány, aki átlépte a Black szellemek védelmét.
- Remek, akkor gondolom azt is elhiszed, hogy felgyújtom a drágalátos festményed, ha nem maradsz kussban. - folytattam tovább bájolgó hangon.
- Nem teheted, én a Roxfort régi igazgatója vagyok! - szólt dühösen, mire én egy aprócska lángot kezdtem egyensúlyozni a mutató ujjamon, amivel Fawkes elkezdett szemezni.
- Nos, kipróbálja?
- Megyek már. - morogja dühösen, és elkezd távolodni a festményen.
- Oh, jut is eszembe, ha arra jár, üzenem Scorpion idősebbik fiának, hogy a drága kis Trixie a Mungoban van. - szóltam utána.
- A kis Bellatrix? - fordult vissza.
- Ő. - mondtam vállat vonva, szemei áthatóan futnak végig rajtam, meg akarja kérdezni, mi történt vele, de mégsem teszi, csak megy.
- Mi történt a kuzinunkkal? - kérdezi nevetve Reg.
- Rossz fiúkkal paktált és sokáig játszott a tűzzel. - nevettem én is.
- Mindezt érthetően? - kérdezte mosolyogva Sirius.
- Vámpírokkal barátkozott, hogy Tomhoz csábítsa őket, én meg elintéztem neki a Mungoi beutalóját. - nevettem. Aztán leültem Albus asztalához vezető lépcsőt és Fawkesszal játszottam. Senki sem beszélgetett, mindannyian csendben voltunk, csak Fakwes hangja szelt át néha a csöndet, aztán James egyszer csak lehuppant mellém, mire én felnéztem rá.
- Szeretnék kérdezni valamit, ami valószínűleg magánügy. - mondja óvatosan.
- Na essünk túl rajta. - húztam ajkaimat apró mosolyra.
- Ki az a Vicky? - kérdezte, amitől a mosoly az arcomra fagyott, a vér pedig kifutott az arcomból, legalábbis azt hiszem. Azonnal a kis főnix madárra nézek, aki valószínűleg nem rég született újjá. Nem akarom, hogy bárki is lássa a szemeimet, nem tudom elrejteni a fájdalmamat, most nem.
- Mennyit mondtam, amíg nem voltam magamnál? - kérdeztem halkan.
- Csak a nevét, és kérted Voldemortot, hogy ne bántsa, de ennyi. - feleli James.
- Nem vagyok kész erre, nem tudok beszélni róla. Sokkal jobb mindenkinek, ha ő rejtve marad mindenkitől. - mondtam halkan, abban sem voltam biztos, hogy bárki is hallja. Senki sem szól, a csend már nem kellemes, hanem feszült, gondolom mindenki rajta gondolkodik, míg bennem újra felrémlenek az emlékek, kissé megborzongok, aztán összeszedem magam és a többiekre nézek faarccal. De szerencsére Albus belép a helységbe, és mosolyog.
- Oh, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar rendbe jössz Lily. - mosolyog.
- Én sem voltam meggyőződve róla. - mosolyogtam én is. - Igazából azt szeretném megkérdezni, hogy Rémszem volt itt? Beszéltetek?
- Igen, beszéltünk, de már elment, azt mondta, hogyha már úgyis ápolásra szorulsz, akkor a csapatod itt marad, egy darabig, figyelni, hátha újra megtámadnak …
- Ez érthető, én is úgy gondoltam, hogy valamelyikünk marad. - mosolygok továbbra is, mintha a mosolyt nem is lehetne levakarni az arcomról, pedig könnyű lenne … - Szóóóval, hol kapunk szállást? - kérdeztem, mivel nem mondott semmit.
- Rémszemék a Hollóhát hálókörletében kaptak szállást, de nektek a Griffendél testhezállóbb lenne. - mosolyog féloldalasan, és szemüvege fölött néz ránk, volt Roxfortosokra.
- Az remek lenne. - néztünk rá boldogan, bár én bennem volt egy kis félsz is, az emlékektől.
- Két szoba megfelelő lesz? - kérdezte.
- Természetesen.
- Nos, nem akarom levenni a csúszdabűbájt a lányok lépcsőjéről. - néz a két Adoniszra … - Szóval a fiúk hálókörleteinél kaptok szobákat, persze, ha ez számotokra nem kellemetlen, hogy a fiúkkal kell egy szobában lennetek.
- Ugyan Dumbledore professzor. - legyint Sophie mosolyogva, Mel pedig Regulushoz bújik, így hát rám néznek.
- Engem zavarna? - nevettem. - Nekem is megfelel.
- Akkor hát kellemes estét, valaki elmehetne néhány fontos dologért, használhatjátok a kandallóm.
- Köszönünk mindent Albus. Mel, Reggel elhoztok pár ruhát és hasonlókat? - néztem rájuk mosolyogva, mire ők elmosolyodtak, egy-egy puszit nyomtak az arcomra és beléptek a kandallóba.
- A jelszó Főnixtoll. - szólt még az igazgató, mielőtt elmentek volna. - Azért pihenjetek is, és szórakozzatok jól, amíg itt vagytok. - mosolyog Albus valamilyen furcsa mindentudó mosollyal. Illedelmes köszönések kereszttüzében mentünk is, és már a lépcsőkön haladtunk le a biztos célpont felé.
- Tudjátok fiúk, lehet, hogy 4 éve végeztünk itt, de komolyan, az öreg nézésétől még mindig falra mászok, azt hiszem, hogy a legféltettebb titkaimat is tudja. - sóhajtok fel, mire a Tekergők felnevetnek.
- Ismerős érzés. Vagy rögtön azon gondolkodsz, hogy mi rosszat tettél. - nevet Sirius.
- Á-á, én nem te vagyok. - nevettem egyre fesztelenebbül, amikor a lépcső egyszer csak megindult alattunk.
- Mi a szentséges Merlin plüss macija történik? - szólal meg Lohen.
- A lépcsők szeszélyesek, bármikor elmozdulhatnak. - mondom nyugodtan.
- Tudjátok, én már ettől kiakadok, szóval örülök, hogy nem töltöttem itt 7 évet. - mondja Lohen, a korlátba kapaszkodva.
- Meg lehet szokni. - mondja kedves hangján Remus.
- Lily! Lily! - öleli át a karomat Sophie, mit egy kislány. - Én itt eltévedek, komolyan, még a mosdóig sem találok el. - siránkozik.
- Nem baj, én úgy ismerem, mint a tenyeremet, majd elkísérlek.
- Jó, most megnyugodtam. - sóhajt fel, de nem ereszti el a karomat.
- Ezt most komolyan úgy mondjátok, mintha a csajok nem csoportosan járnának wc-re. - sóhajt Sirius.
- És amit sosem érthetünk meg, hogy miért? - sóhajt James is.
- Csak mert pasik vagytok. - mondjuk egyszerre barátnőmmel és felnevetünk az összhangon. Lassacskán eljutunk a portréig, ahol a Kövér Dáma meglepetten sikkant fel.
- Maguk itt? Mondják, hogy csak egy rossz álom. - sipítozik.
- Jajj Kedves Dáma, ne aggódjon, ébren van. - mosolyog rá elbűvölő mosollyal James.
- Tinektek aztán meg van itt a híretek. - mondja Dem ránk nézve, mire mi csak vállat vonunk.
- Annyira szívesen csevegnék Önnel kedves Dáma, de mennünk kell, tudja egy ideig itt leszünk. És a jelszó főnixtoll. - mondtam ki, mire a Kövér Dáma megnyitja az átjárót.
- És nincsenek ám éjszakai kijárások, mint régen! Hagyjanak aludni! - mondja szigorúan, amin mi a Tekergőkkel jót nevetünk. A klubhelyiség tele volt diákokkal, akik meglepetten néztek ránk.
- Mondjam én? - kérdezem a többiekre nézve, mire ők bólintanak. - Nos, diákok, mi az Aurorparancsnokságról érkeztünk és egy ideig veletek együtt itt fogunk lakni. Jó magam és többen közölünk is ide jártak és a Griffendél házat dicsőítettek, remélem ezzel ti is így vagytok. Ha bárkinek kérdése lenne, teljes nyugalommal kérdezzen, állunk elébe. - mosolyogtam rájuk, mint a kedves óvónéni a kis gyerekekre … Senki sem kérdez vagy mond semmit. - Nos, akkor nyugodtan folytassátok, amit eddig csináltatok, nem zavarunk titeket. - nevettem, pár percig még csend volt, aztán élénk beszélgetés kezdődött. - Tudjátok most tök úgy érzem magam, mint az első tanítási napon, amikor Remusszal mi kísértük föl a gólyákat. - nevettem a fiúkra.
- Most hogy így mondod … - nevetett Remus is.
- Mindegy. Ki kivel akar aludni? - kérdeztem és lehuppantam az egyik szabad fotelbe, a többiek meg helyet foglaltak a többiben, vagyis Sophie a lábamnak dőlve ült a földön, ahogy Lohen is földön helyezkedett el, Dem meg a karfámon, kicsit olyan benyomást keltettek, mint a cuki kiskutyák, akik mindig az anyjukkal vannak, mi tagadás, néha így is érzem magam …
- Naná, hogy veled akarok aludni. Vagyis nem is aludni... - mondta Dimitrij elbűvölően mosolyogva.
- Hogy ezen miért nem lepődtem meg? - szóltam ironikusan.
- Na nem, én Lily-vel alszom, mert egyedül elveszek. - mondta Sophie határozottan.
- Ne aggódj, a szobákhoz van fürdő, szóval azt biztos megtalálod, de akkor mi ketten egy szobában leszünk. - mosolyogtam le barátnőmre.
- Na és én? - nézett rám Dimitrij.
- Csak ha feltétlen muszáj. - öltöttem ki rá a nyelvem. - Gondolom ti egy szobában alszotok. - néztem a Tekergőkre.
- Ha lehet. - mondta Sirius.
- Oké, Lohen, te kivel akarsz egy szobában lenni? - kérdeztem.
- Regulusékkal. - mondta végül, meg se próbálta kiharcolni Sophie-t magának, pedig szegény úgy bele van esve a barátnémbe …
- Rendben, akkor egyik szobában a Tekergők, a másikban Mel-ék és Lohen. Melyik szobát választod Dem? - néztem rá.
- Ne máár. - sóhajt fel lemondóan.
- Ez van. - mosolygok elbűvölően.
- Állj, a húgomék miért a másik szobában vannak? - kérdezte James rögtön.
- Ugyan már, Siriusszal ti ketten kiakasztanátok a tesóitokat. Lássuk be, túlságosan meg akarjátok védeni Melt, de már felnőtt nő, amit ti nyilván nem vennétek figyelembe, úgyhogy mindenki lelki nyugalmának érdekében külön szobában lesztek. - magyaráztam el.
- De a húgom … - firtatta volna tovább.
- Igen, mit akarsz mondani? A húgod 20 éves, kész nő, sok nő már 17 éves korában, már gyereket vállal és férjnél van, szóval csak ne védd őt a széltől is! Joga van élni, és azt tenni, amit csak akar. És te csak ne oktasd ki Regulust se, mert te több nőt vittél ágyba, mint amennyivel Reg valaha is csak szóba állt … - védtem drágalátos kis öcsémet.
- Ezt jól megkaptad haver. - nevetett Sirius.
- És jogosan. - mondta helyettem Remus, aki tőlem egy hálás, míg barátjaitól egy szúrós tekintetet kapott.
- Szóval visszatérve a szobákhoz. Dimitrij, döntöttél? - kérdeztem türelmetlenül.
- Ja. Akkor inkább megyek én is Regulusékhoz, ott még lehet izgalmas is lesz. Egy kis pornó. - nevetett mintegy idióta, mire én erősen tarkón vágtam, amitől majdnem leesett a karfáról, csak azoknak a fránya reflexeinek köszönhetően maradt még rajta. - Héé! - dörzsölgette durcásan az ütés nyomát, amin mi jót nevettünk.
- Megérdemelted.- mondtam ártatlanul, nehezen vissza fogva nevetésem. Amikor már sikerült lenyugodnunk és Dem is befejezte a durcás kisfiú előadását, Sophie szólalt meg.
- Hol vannak már ennyi ideig Melaniék?
- Mit gondolsz, miért őket küldtem? - néztem rá sokat sejtetően. - Meg aztán gondolom Duke-ot is meg kell keresniük, hogy bejussanak a fiúk lakásába … Te jóságos Merlin, Duke-ról meg is feledkeztem. - kiáltok fel, kicsit hangosabban, amire egy pillanatig csend lesz, de aztán újra hangzavar támad.
- Most mit fogsz kezdeni vele? Idehívod? - kérdezte kíváncsian James.
- Dehogy! - mondtam, aztán gondolataimban megfogalmaztam egy üzenetet és nonverbálisan előidéztem a patrónusom, az őzet, ami már útnak is indul az iskola falán keresztül. Több diák ámulva nézi a szép, kiegyensúlyozott őzemet. - El is van intézve. - mosolyogtam.
- Mit csináltál? - kérdi Remus.
- Rémszemnek küldtem üzenetet, hogy addig fogadja be szegényt. - mondtam mosolyogva. Ezután csak beszélgettünk, míg úgy másfél órával később megjelent Mel és Regulus, rengeteg csomaggal, persze mind Locomotorral jött utánuk, nem erőltették meg magukat …
- Bocsi, ha nem tetszenek a cuccok, de siettünk, és ezek voltak elől. - mondja Melanie és mindenki elveszi a saját csomagját, hogy elinduljunk a szobáinkba, amik nem mellesleg majdnem egymás mellett vannak …
- Mi melyikben alszunk? - kérdezte Reg.
- Nyugi, megoldottam, hogy ne a tesóitokkal legyetek egy szobában. - néztem rájuk.
- Imádlak. - ugrik a nyakamba Melanie.
- Én is. - ölel át mindkettőnket Reg is.
- Én is, de ezért jöttök nekem eggyel. - nevetek.
- Akkor jó éjt! - köszönt el mindenki mindenkitől, én még puszit is adtam Melnek és Regnek, de Demnek nem, akármennyire is nyaggatott... aztán Sophieval és a fiúkkal elfoglaltuk a szobát. Nagy elkülönüléssel, Sophie-é lett a szélső ágy, amelyik messzebb van a fürdőtől, enyém a mellette lévő, aztán Jamesé, Siriusé és Remusé. A fiúk hősiesen előre engedtek minket a fürdéssel, így Sophie kezdett, aztán én. Amikor végeztem nem is zavartattam magam, ahogy sosem tettem, nem volt miért szégyenkeznem, a fiúk már láttak törülközőben, sőt James anélkül is, Sophie meg nő, szóval egy törülközőben parádéztam, amire találtam egy nem kihívó alvó cuccot a csomagomban, ami egy kék pántos felsőből és egy rövid fehér nadrágból állt, amin aprócska kis pont virágok voltak. De James még így is megbámult. Nem foglalkoztam vele, csak leültem az ágyamra, és beszélgettünk, míg a fiúk is végeztek, mind nyugovóra hajtottuk a fejünket. Fáradt voltam, azt hittem, hogy hamar elalszom, de nem jött össze. Egyszer csak Sophie halkan megszólalt, míg hallottam ahogy Remus horkol, és Sirius hangosan szuszog.
- Lily, fönn vagy? - kérdezte, hogy ne ébressze fel őket, meg engem se, ha nem alszom …
- Igen. Valami baj van? - szólaltam meg én is a lehető leghalkabban.
- James volt az, ugye? - kérdezte szomorúan.
- Ki?
- Aki miatt annyit szenvedtél …
- Miből gondolod?
- Látom, ahogy egymásra néztek, ahogy viselkedtek egymással …
- Igen, ő volt. - válaszolom, amire ő nem mond semmit, azt hittem, hogy ennyiben hagyja, de nem mert végül pár perccel később újra megszólalt.
- Elfogod nekik mesélni ami … Vicky-vel történt? - kérdezte végül, kissé félve.
- Nem. - mondom határozottan.
- Értem. Jó éjt Lily. - zárta le hamar a témát, nem akart meggyőzni az ellenkezőjéről, így csak a másik oldalára fordult, én meg a baldachinos ágy tetejét nézem, amikor meghallom, a másik ágyról jövő zajt, James felé nézek, és megpillantom a sötétben csillogó szemeit. Nem mond semmit, így én csak tovább nézem a baldachint, míg el nem alszom.