38.Fejezet – Alone, always be with him

Helló!
Ebben a részben, kiderül, hogy miért is olyan fontos az a bizonyos 17. szülinap, a négy Ős leszármazottainak …
Ajánlott szám pedig Lady Gaga You and I c. száma. Nem teljesen ideillő, de azért van hozzá valami köze. Remélem tetszeni fog.
Boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!
Puszi: LilyV

 

Tudom, néha jobb így maradni, önmagunkba fordulva, magunkba zárkózva. Mert elég egy pillantás, hogy meginogjunk, elég, ha valaki kinyújtja a kezét, és máris érezzük, mennyire törékenyek, mennyire sebezhetőek vagyunk, és minden összeomlik, akár egy gyufából emelt piramis.
Dalphine de Vigan

Egyedül voltam egy kis házban, ami régen a apám szüleié volt, amíg meg nem haltak. Kis koromban imádtam itt lenni, ahogy imádtam a nagyszüleimet is, de sajnos a sors elvette tőlem őket. Most pedig ez volt az egyetlen hely, ahova jönni tudtam. Blackekhez nem akartam, mert ott sem hagynak békén, a mugli házunkba sem akartam, így csak ez maradt. Ide nem jön senki évek óta. Szóval csak gondolkodom, azon, amiket Főnix mondott és átélt, persze azért eszem, alszom, meg minden. De a gondolkodás teszi ki a napjaim nagy részét. Valamennyire sikerült megnyugodnom ez alatt a pár nap alatt, amíg itt voltam. Még kicsit jó lenne, ha maradhatnék, de hiányoznak már a többiek, főleg James ráadásul holnap lesz James szülinapja, a 17-ik. Muszáj vele lennem. Így elindultam vissza hozzájuk …

(James szemszöge)

Ez a pár nap nem tartozott épp életem legjobbjai közé. Kicsit aggódom Lilyért, és hiányzik is. De remélem, hogy jól van, megnyugodott és hogy hamarosan visszajön, bár azért remélem marad 2 napot, nem akarom, hogy visszajöjjön a szülinapomra. Nem szeretném, ha úgy látna engem. Az elmúlt napok nyugisan teltek. 26-ikán eljöttek Lily unokatesói, igaz, hogy ő nem volt itt, de megígérték, hogy visszajönnek szilveszterre, hátha arra itt lesz Lily is. Ezenkívül felfedeztük a kviddicspályát is, így az utolsó 2 napban edzettünk kicsit. Ma 28-ika van, egy nap van a születésnapomig, kicsit rosszul vagyok, gyengének érzem magam, de ezt próbáltam nem mutatni. Egész nap beszélgettünk és viccelődtünk. Az este viszont lassan elérkezett és tudtam, hogy el kell mennem valahova, messze mindentől, hogy senkinek ne essen baja.
- Na, én aszem elmegyek az erdőbe. - mondtam halkan. Eléggé gyenge lettem már és még a fejem is szörnyen fájt.
- James, nem mész egyedül sehova. - mondta apu.
- De tudod, hogy muszáj.
- Persze, tudom, de legalább én hadd menjek veled.
- Nem, jobb, ha egyedül leszek. - mosolyogtam rá.
- Te szerinted én nem próbáltam meggyőzni? De annyira makacs! - szólt bele Tapi.
- De fiam … - kezdett bele apu is.
- Már döntöttem, és jól mondod Tappancs, makacs vagyok, szóval ne is próbáljatok meggyőzni!
- Egyet értek veled. Ők nem mennek, de én igen. - szólt egy hang a hátam mögül. Én pedig feléje néztem, pedig tudtam, hogy ki az. Ennyit a reményemről, hogy nem jön vissza.

(Lily szemszöge)

Pont akkor értem haza, amikor arról beszélgettek, hogy ki megy James-szel, ezért szóltam én közbe.
- Lily, haza jöttél? - nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Nem, még úton vagyok. - nevettem, leültem mellé s óvatosan átöleltem. - Holnap születésnapod lesz, persze, hogy nem hagyom ki.
- Hiányoztál, de nem akarom, hogy gyere. - suttogta.
- Ha akarod, ha nem, akkor is megyek Drágám. - simítottam lágyan végig az arcán.
- De …
- Makacskodhatsz, de mindketten tudjuk, hogy ebből nem engedek. - vágtam szavába.
- Lily, Édesem, tudod, hogy ez veszélyes, nem tudom majd uralni teljesen az erőmet. Bajod eshet.
- Egy, a védővarázslatok az erősségeim, szóval meg tudom magam védeni. Kettő, tökéletes gyakorlás lesz nekem, hogy még jobban fenn tudjam tartani a pajzsot. Három, nem hagylak magadra, amikor a legnagyobb szükséged lenne rám. És végül négy, amikor utoljára azt mondtam, hogy veszélyes, te addig nyaggattál, míg belementem, vagyis ezzel tartozol nekem. - mosolyogtam rá édesen.
- De ez más...
- Miben más? Semmiben sem.
- De akkor is …
- Nézd James, vitatkozhatunk ezen, amíg egyre gyöngébb leszel és egyre kevésbé tudod elviselni a fájdalmad, de előbbre nem jutsz vele! - néztem rá komolyan.
- Rendben. - sóhajtott fel.
- Akkor várj még két percet. Ti pedig el ne engedjétek. - néztem a többiekre, majd felszaladtam a szobámba egy táskába gyorsan összedobáltam pár cuccot és már lenn is voltam. - Mehetünk. - mosolyogtam James-re. Felvettem a kabátom és behoztam az övét is. Rásegítettem a kabátot és felsegítettem, ő rám támaszkodott kicsit, majd el is indultunk az erdőbe. Lassan haladtunk, egy ideig egyikünk sem szólt.
- Hol voltál? - törte meg egyszer csak James a nyugtató csöndet.
- A papám házában.
- Miért oda mentél?
- Mert tudtam, hogy ott senki sem keresne. A papámék halála óta senki nem ment be oda.
- Mikor halt meg? Persze, ha nem akarsz, nem kell róla beszélned …
- Öt és fél éve. Régen volt már, de sosem felejtem el azt a napod, én is ott voltam.
- Szörnyű lehetett.
- Igen, az volt. Nehezen fogadtam el, nehezen dolgoztam fel, hogy a szemem láttára haltak meg és nem tudtam nekik segíteni. De már nem gondolok rá. Vagyis a halálukra, inkább az együtt töltött időre gondolok. - mosolyogtam rá, és mivel már én is eléggé elfáradtam, ezért megálltunk és James leült. Én pedig kivettem a táskából egy vastag plédet és James alá terítettem. Szedtem egypár száraz fát és meggyújtottam, hogy ne fázzunk annyira. Én is leültem a pléd egyik végébe, James pedig az ölembe feküdt. Elővettem még két vastag plédet és jól betakargattam vele, közben pedig a fejét simogattam. Fáradt voltam, de nem aludtam el, míg James egy kicsit tudott még aludni, de aztán felébredt és elkezdte verni a víz. Szorosabban szorítottam rá a takarót. És nyugtató szavakat suttogtam neki. Telt múlt az idő, és a nap is feljött már, amikor egyszer csak James teste görcsbe rándult. Szájába harapott, gondolom azért, hogy ne adjon hangot a fájdalmának. Csak simogattam az arcát, várva, hogy jobban legyen.
- Menj kicsit messzebb. - mondta halk, rekedt hangon.
- De …
- Kérlek. - nyögött fel fájdalmában és könyörögve nézett rám. Én pedig teljesítettem a kérését és felkeltem, hogy kicsit távolabb húzódjak tőle. Csak aggódva néztem rá és reméltem, hogy nem lesz baja. Pár perccel később felkiáltott és elkezdett vergődni aztán egyszer csak hatalmas energia oszlop keletkezett körülötte, hasonló, mint amellyel Tom rendelkezik. Hatalmas, félelmetes, végtelennek tűnő, de nem zöld, hanem vörös volt. Gyönyörű vörös. Csak gyönyörködtem a fényes csóvában, de mégis azt akartam, hogy James vissza tudja zárni. Nem akartam, hogy tovább szenvedjen, amikor én csak nézem, bárcsak én lennék most a helyében, inkább szenvedjek én, mint ő. De ez lehetetlen. Így csak vártam, hogy vége legyen. Az erőtér kiszélesedett, aztán egyre jobban elhalványult, végül el tűnt. Nem tudom, mindez meddig tarthatott, de nekem óráknak tűnt, de annyi azért csak nem lehetett. Az égre néztem, de a felhők takarták a napot, nem tudtam, mennyi idő telt el. Amikor vége lett, azonnal James-hez szaladtam.
- Most már jobb? - simítottam ki szeméből izzadságtól ragadó tincseit. Ő csak bólintott. Nagyon fáradt volt, ami érthető is... - Tudom, hogy fáradt vagy Kicsim, de haza kell mennünk, nem maradhatsz itt, mert biztos, hogy megfázol. - néztem rá bocsánatkérően, mintha én tehetnék róla. - Csak egy hopponálást kell kibírnod, ígérem. - újra bólintott. Ezért gyorsan eloltottam a tüzet, beleraktam a táskába a plédeket, majd James-t átölelve hopponáltam a szobámba. Pontos összpontosításomnak köszönhetően pont az ágyba érkeztünk, ami még nálam is ritkaság volt, hogy ilyen pontosan hopponáltam. James arcából kifutott a vér egy pillanatra, de elmosolyodott. Nem fűzött hozzá semmilyen fárasztó megjegyzést, csak mosolygott. Én pedig egy apró puszit nyomtam a homlokára. Lehámoztam róla a kabátot és a csizmát.
- Ezeket gyorsan leviszem és jövök. - mosolyogtam tovább. Leszaladtam és a nappaliban már mindenki ott volt, aki számított – értsd, az anyám és a nővérem nem. Sebesen kivittem a cuccokat.
- Vissza kell mennem. James, egész jól van, csak pihennie kell. - mondtam gyorsan, majd visszamentem hozzá. Már félig az álmában járt, amikor én is befeküdtem mellé, de átölelt. Nem sokkal később én is elaludtam és csak valamikor este ébredtem fel. James még alszik, így csak óvatosan kibújtam ölelő kezei közül, hogy hozzak fel valamit enni, mert már nagyon éhes vagyok. A nappaliban nem találtam senkit sem, de amikor elhaladtam az étkező előtt, onnan hallottam beszélgetést, ebből meg tudtam állapítani, hogy vacsora idő van. Nem volt kedvem most beszélni velük, így csak átslisszoltam a konyhába, csináltam pár szendvicset és felvittem. James továbbra is nyugodtan szuszogott, amikor leültem mellé az ágyba, ölembe a tálcával. Nyugodtan eszegettem az egyik szendvicset, amikor James hirtelen kinyitotta szemét és rám nézett.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá, végigsimítva arcán. - Hogy vagy?
- Jól, még kicsit álmosan, de remekül. - mosolygott édesen és lágyan megcsókolt.
- Ennek igazán örülök. Hoztam rágcsálni valót, gondoltam elég éhes lehetsz már.
- Köszönöm szépen. - nyomott egy puszit az arcomra. Egy ideig csöndben voltunk mindketten. - És te? Te jól vagy? Átgondoltad, amit kellett?
- Igen. - mosolyogtam rá. - Mindent átgondoltam, amit láttam és megtudtam. - mondtam kicsit halkabban, majd csend telepedett ránk, amit én törtem meg. - Nem kérdezed, hogy mit láttam?
- Majd elmondod, hogyha szeretnéd, nem erőltetem. - mosolygott, azzal a fogsor villogtató mosolyával.
- Imádlak Drágám, ugye tudod? - nyomtam egy kis csókot ajkára.
- Persze, hogy tudom. Engem nem lehet nem szeretni. - húzta ki magát én pedig csak nevetésben törtem ki. Ezután már csak viccelődve elfogyasztottuk az ételünket, végül lementünk a nappaliba. Anyámékon kívül mind ott voltak, és rögtön le is támadták James-t a kérdéseikkel, hogy hogy van. Ő csak mosolyogva nyugtatta meg a többieket hogy léte felől, míg én őt ölelve hallgattam a beszélgetést. Aztán, amikor a beszélgetés alább hagyott apu szólított meg.
- Merre voltál Kicsim? Nem történt semmi sem, ugye?
- A nagypapa házában voltam. Nem, nem volt semmi, csak azt hiszem kicsit kikészített, amit Főnix mutatott. - válaszoltam.
- Szeretnél beszélni róla, vagy még nem? - kérdezte óvatosan James anyukája.
- Őszintén Vic? Nem szeretnék, de beszélni fogok. Akkor kezdjem? - néztem körbe a helyiségbe, míg mindenki csak kíváncsian nézett rám. - Rendben. - vettem egy mély levegőt. - Szóval Griffendél és Mardekar legjobb barátok voltak. Mardekar beleszeretett Főnixbe, de ő nem viszonozta az érzéseit. Ezért egy nap Mardekar elrabolta Főnixet és … meg … megerőszakolta. - mondtam akadozva, lehunyt szemmel. - Gordic ekkor kezdett harcolni Malazárral, Főnix letargiába esett. Ráadásul nem sokkal később kiderült, hogy terhes. Szegényt nagyon rosszul érintette a dolog, de Godric rögtön elfogadta a babát, mint a sajátját. - mondtam halkan, és szorosan James-hez bújtam.
- Te jóságos Merlin, ez szörnyű. - mondta Mel.
- Az. ráadásul mindezt végig nézni...
- Annyira sajnálom szegényt. - mondta szomorúan Vic.
- Én is. Olyan szörnyű volt, végig nézni, úgy, hogy tudtam, hogy nem tudok ellen semmit sem tenni.
- Kicsim, most már vége van, Főnix erős nő lehetett, talpra állt és utána már boldog élete volt Griffendéllel. - simogatta a hátam James.
- Milyen volt Főnix, hogy nézett ki? Mindig is érdekelt. - kérdezte csillogó szemekkel Tibe.
- Pontosan olyan volt, mint én, csak barna szemekkel.
- Tényleg? - kérdezett vissza.
- Igen, csak kicsit idősebb nálam, 2-3 évvel. - mosolyogtam. - De ez még nem minden. - sóhajtottam fel.
- Hogy? Mit láttál még? - húzta fel szemöldökét kíváncsian Reg.
- Ez nem igazán emlék volt …
- Akkor mi? - érdeklődött Sirius.
- Mágia. - mondtam halkan.
- Mi? - értetlenkedett Reg.
- Főnix azt mondta, hogy mágia. - ismételtem.
- Főnix mondta? - nézett rám apu furcsán, mintha valami hülyeséget mondtam volna.
- Igen, ő mondta. Beszéltem vele. Azt mondta, hogy mágia, ezért tudunk beszélni.
- Erről még sosem hallottam. - ámuldozott Tibe. - És mit mondott?
- Azt, hogy volt egy jóslat rólam. - álltam fel és sétáltam az ablakhoz.
- MI? - hördült fel mindenki.
- Azt mondta, volt egy Sybilla jóslat. Egy jóslat Mardekár utódjáról, aki a Griffendél leszármazottakat választja, nem a családját.
- És miről szól a jóslat? - kérdezte édesapám, és hangjából hallottam a csodálkozást.
- Főnix azt mondta, hogy hasonló a sorsunk.
- Hogy... - kezdte volna Mel, de én közbe vágtam.
- Griffendél és Mardekár között. - homlokomat pedig a hideg ablak üvegnek döntöttem.
- Ez azt jelenti, hogy … - kérdezte aggódó hangon James.
- Remélem, hogy nem. De ez még a jövő zenéje. De igazán két dolog zaklatott fel. Azt mondta, hogy nekem kell döntést hoznom, jó és rossz között.
- Ezt mégis hogy érthette? - kérdezte bátyó.
- Fogalmam sincs. Csak ennyit mondott. - egy darabig senki nem szólt semmit.
- Azt mondtad, hogy két dolog volt. Mi a másik? - kérdezte halkan James.
- A másik a legszörnyűbb... Azt mondta: „Akárhogy döntesz, vigyáznod kell a fiadra!” - suttogtam.
- A fiadra? - szólalt meg egyszerre James és apu.
- Igen. Azóta is folyton ez jár a fejembe. Mégis mi fog történni vele? Ki akarja bántani? Egyáltalán hogyan védhetném meg? - özönlöttek belőlem a kérdések, amikre nem kaptam választ, és elkeseredésemben a falba bokszoltam.
- Ez azt jelenti, hogy … - kezdte Mel, de nem értettem, mire akar kilyukadni, így felé fordultam. - terhes vagy? - szavai megleptek, erre még nem is gondoltam. Szinte láttam, hogyan nézhetek most rá, sápadtan és hitetlenkedve. Nem, nem lehetek terhes, mindig védekeztünk, azt hiszem. Nem! Mindig védekeztünk, nem lehetek terhes!
- Nem, nem vagyok terhes. - mondtam, de ezzel csak magamat akartam megnyugtatni. Ezt a többiek egyszerű válasznak gondolták, így nem is firtatták tovább. Én pedig csak visszaültem James mellé. A többiek épp a hallottakat próbálták megfejteni, de mi James-szel, fáradságra hivatkozva felmentünk a szobámba. Mindketten lezuhanyoztunk, majd hullaként bedőltünk az ágyba. James hamar el is aludt, de nekem folyton azon járt az agyam, hogy mi van, ha terhes vagyok. Végül, nagy nehezen én is elaludtam.

Meglepetés novella ~ First and last Christmas together

Sziasztok!
Bocsi, hogy csak most érek ide, de elég zsúfolt volt ez a karácsony … Na mindegy. Remélem jól telt a karácsony, mindenki szeretetben és békében ünnepelt a családdal és barátokkal, remélem mindenki megkapta, amit szeretett volna. És most tőlem is kaptok egy kis apróságot, egy rövidecske kis novellát. Remélem tetszeni fog.
Mindenkinek további kellemes szünetet, pihenést!
Puszi:
Zsó

 

Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.
Márai Sándor 

 

 

(Harry szemszöge)

December 24-ike van. Holnap karácsony, az első közös karácsonyunk Ginnyvel, Godric's Hollowban. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen boldog leszek. Reggel kicsit még pihentünk feleségemmel, ugyanis már összeházasodtunk. Boldogságunk teljes, már csak egy gyerek hiányzik. Szóval miután Gin kiszabadította magát az ölelésemből, amit eleinte nem hagytam neki, nyugodtan megreggeliztünk, majd Ginny elemnet Hermionéval még venni valamit. Addig én átfutottam egy ügyet a Minisztériumba, és a padlásra mentem, előkeresni a díszeket, hogy majd este közösen feldíszítjük. De ekkor egy kis faládikót találtam, amit még sosem láttam, így kinyitottam s benne egy kis üvegcsét, egy vékony ezőst szál emlékkel. Kíváncsiságomnak engedve vettem elő a merengőt és öntöttem bele az emléket. Eleinte csak a mozgó foltok tűntek szemem elé. De aztán ugyanitt találtam magam, csak nem a szobában, hanem a nappaliban. Egy pár boldogan nevetgélve díszítette a fát, eleinte még nem jöttem rá, csak később, hogy a szüleim azok. Mindketten boldogok, nem szomorkodnak a kinti zűrzavaros idők miatt, csak boldogok ketten. Annyira szépek és most, hogy látom őket, annyira fáj, hogy nem is ismerhettem őket. Ahogy nevetve díszítik a fát, egyszer csak apa elkezdi kergetni anyát, aki csak nevetve fut előle. De apu utoléri őt és elkezdi csikizni, amire anyu próbálja visszafolytani nevetését, de nem tudja, így sinkongva próbál megszabadulni apa kezétől, de ekkor gyerek sírást hallok az emeletről. Mindketten a plafonra tekintenek, majd mindketten felmennek. A következő helyszín a gyerekszoba, a gyerekszobám, anyu nyugtatóan simogatja a hátam, miközben magához ölel, apa pedig mindkettőnket megölel. Csak néznek rám, a kis gyerek énemre, gyönyörködő tekintettel. Annyira meghitt családi pillanat, bár emlékezhettem volna rá. Anyu fenn maradt velem, majd egy kisebb kis babahordozóba rakott és levitt. Berakott a fa alá, én pedig elkezdtem játszani a díszekkel. Csak néztek engem, majd odaadták egymásnak az ajándékaikat és letelepedtek mellém. Egyszer csak megjelent Sirius, ő is becsatlakozott szüleim mellé a fához. Érkeztével a hangulat a meghittből a boldog, viccesbe fordult. Majd nekem adott valamilyen kis pici játékot És egy kicsit még játszottak velem, aztán én lassan elaludtam és felvittek a szobámba. Visszamentek a nappaliba és boldogan ölelték egymást, nézték egymás szemét boldogan néha egy-egy csókot váltottak. Gyönyörek voltak. Bárcsak emlékezhetnék legalább erre az egy közös karácsonyunkra. Ezután megszakadt az emlék, én pedig szomorúan láttam neki a vacsora készítéséhez, hogy ne kelljen ezzel is még foglalkoznunk este. Egész nap azon járt az eszem, hogy mi lett volna ha nem vesztem el őket. Milyen boldog család lehettünk volna. Egyszer csak Kedvesem megjött, nyomott egy csókot az arcomra majd felszaladt és pár perc múlva visszajött és hátulról átölelt. Egyikünk sem szólt semmit sem. Szótlanul csináltam a vacsit, míg Gin csak ölelt, de egyszer megtörte a csöndet.
- Na jó Drágám, mond el, mi bánt. - súgta a fülembe.
- Semmi Kicsim. - fordultam felé és mosolyogva átöleltem.
- Harry, ismerlek, tudom, hogy valami baj van. - nézett mélyen szemembe.
- Na jó. Találtam egy emléket, az első karácsonyomról. - sóhajtottam fel kicsit szomorkásan.
- Jajj Szerelmem. - ölelt magához szorosan.
- Annyira boldogok voltak, és az egyik napról a másikra … - bújtam hozzá én is szorosan
- Drágám, ne szomorkodj, ez volt a sorsuk. Tudom, hogy fáj, de legalább amíg éltek boldogok voltak, gondolj erre. - simogatta a hátam.
- Igazad van. Csak annyira boldogok voltak, és annyira örültek nekem. Olyan tökéletes volt.
- Még szép, hogy örültek neked. Én is örülök neked. - mosolygott rám, én pedig egy lágy csókot nyomtam ajkaira. Lekapcsoltam a gázt és bementünk a nappaliba. Lassan elkezdtük díszíteni a fát.
- Annyira meghitt volt, ahogy beraktak engem a fa alá. Mintha én lettem volna a karácsonyi ajándék.
- Majd jővőre mi is berakjuk a babánkat a fa alá. - mondta halkan Ginny.
- Igen, majd ha lesz babánk … - kezdtem volna, de ekkor esett le igazán, hogy Gin mit is mondott. - Jövőre? - meresztettem rá nagyszemeket, mire ő bólintott egyet. - Ez azt jelenti, hogy … - ültem le a kanapéra.
- Igen, várandós vagyok. - suttogta miközben leült mellém. - Tudom, hogy kicsit másképp kellett volna elmondanom, de egyszerűen nem tudtam, hogyan mondhatnám el, és … - én azonban nem hagytam, hogy befejezze, hanem lágyan megcsókoltam és magamhoz öleltem.
- Apa leszek. - kiáltottam el magam, mire feleségem boldogan felnevett.
- Igen Drágám, lesz egy kis babánk.
- Annyira, de annyira boldoggá tettél Édesem. Ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam. - simítottam végig még feszes hasán.
- Örülök, hogy örülsz neki. Kicsit féltem, hogy te még nem szeretnél babát. - emelte rám gyönyörű szemeit.
- Ilyen butaságra nem is lett volna szabad gondolnod Kicsim.
- De akkor is.
- Mióta tudod?
- Alig pár napja voltam gyógyítónál, Mio vett rá. Mert majdnem rosszul lettem, amikor elmentünk kávézni.
- De miért nem szóltál nekem?
- Nem akartam, hogy fölöslegesen aggódj.
- Kicsim, el kellett volna mondanod.
- De annyi dolgod volt a Minisztériumban, nem akartalak még a rosszulléteimmel is terhelni.
- Nem terheltél volna. Szeretlek, egyáltalán nem lett volna megterhelő, ha szólsz. Várjunk csak, azt mondtad, hogy rosszulléteid?! - bólintott lassan. - Hányszor?
- Reggelente szinte mindig. Néha délután is.
- De hisz ez rengeteg. Mit mondott a gyógyító?
- Hogy ez normális. - mosolygott. - Ne aggódj, mindketten jól vagyunk. - simított végig az arcomon. Ezután csak öleltük egymást és ábrándoztunk a kis jövevényről, nem foglalkozva sem a fával sem a karácsonnyal.

Közlemény!

Sziasztok!
Örömmel láttam, hogy 11-en szavaztatok és ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazott. De mivel két történetre azonos szavazatszám érkezett, ezért úgy gondoltam, hogy mindkettőt megnyitom.
Így két további bloggal bővültem, amelyek:

Újra együtt vagy mégsem? /Ginny-Harry párosítású/


A kiismerhetetlen lány /Edward-Bella párosítással/


Remélem ezek is tetszeni fognak.
Puszi: Zsó

UI: Még elég kezdetlegesek, de dolgozok rajtuk :)

37. Fejezet - Terrible pain

Üdv mindenkinek!
Ugye milyen régen jelentkeztem? :D Mivel ezen a héten nagyon ügyes voltam, ezért még a fejezettel is végeztem. Kicsit szomorkásra sikerült, de azért remélem tetszeni fog. És hamarosan karácsony Drágáim :D Várhattok meglepetéseket, még nem mondok semmit sem, de a meglepetéseim miatt, lehet, hogy a következő fejezet kicsit majd csúszni fog... Hümm, ajánlott szám pedig mondjuk Avril- Nobody's home, lehet, hogy Alice in Wonderland jobb lenne, de akkor is, nem túlságosan kapcsolódik a fejezethez, de mégis az jut erről eszembe.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV

 

I, I’ll get by                                  Én, én meg leszek
I, I’ll survive                                    Én, én túléle  When the world’s crashing down         Mikor a világ összeomlik
When I fall and hit the ground       Amikor elesek és földet érek
I will turn myself around                     Visszalököm magam
Don’t you try to stop me                 Ne próbálj megállítani
I, I won’t cry                            Én, én nem fogok sírni
/Avril Lavigne – Alice in the wonderland/

 

Szerencsére a kép hamar változott, nem kellett végig néznem ezt a szörnyűséget. Nem telhetett el sok idő, ugyanis ugyanabban a szobában voltam. De már csak Főnix volt benn. Szakadt ruhában, tele sebekkel, remegve és szívszorítóan zokogva. Tudtam, hogy nem a testi fájdalom miatt sír... De ki nem érti meg őt, ilyen helyzetben? Aggódva néztem rá, kintről furcsa hangok szűrődtek be, de egyikünket sem érdekelt igazán, hogy mi folyik kinn. Olyan szörnyű volt, azt a boldog nőt, akit először megpillantottam ebben az emlékben, ilyen összetörtnek látni és még nekem is kicsordult a könny a szememből. Csak vártam, hogy most mi lesz. Nem sokkal később valaki betörte az ajtót. És ez a valaki nem más volt, mint Griffendél, aki megtörten nézte feleségét. Odament hozzá és óvatosan magához ölelte. Főnix még keservesebben sírt.
- Kicsim, annyira sajnálom, észre kellett volna vennem, hogy mire készül. - mondta halkan és láttam megcsillanni egy könnycseppet az ő szemében is.
- Nem te tehetsz róla. Nem figyeltem oda, amikor mentem haza. Ha … ha jobban figyeltem volna … - sírta Főnix.
- Shh. - nyugtattatta nejét. Majd ez a kép is lassan tovaszállt. És ezután már csak kisebb részleteket láttam. Ahogy Főnix már otthon van, és összetörve, sápadtan próbálja magát összekaparni. Griffendél pedig végig mellette volt, de Főnix szépen begubózott, magába roskadt és kezdett eltávolodni Griffendéltől, ezt neki is feltűnt, de hiába minden próbálkozása, nem tudott elérni már semmit sem feleségénél. Egy-két beszélgetés foszlányból azt is megtudtam, hogy Godrik és Mardekár elkezdték a maguk harcát. Majd egy nagyobb időugrás következett, nem tudtam pontosan mennyi idő telhetett el, de Főnix sebei begyógyultak és már kezdett megnyílni újra Griffendélnek. Egy sokkal nyugodtabb napnak látszott, amibe belecsöppentem, Főnix egy ágyon feküdt, Godrik aggódva nézett rá, míg a gyógyító a nőt vizsgálta. Síri csönd volt, míg az orvos meg nem szólalt.
- Gratulálok, önöknek gyermekük lesz. - mosolygott. S erre a végszóra Főnix arcáról leolvadt a mosoly és férjét nézte. Találkozott tekintetük, s szinte láttam, hogy mindketten tudják, hogy Mardekár az apa …
- Köszönjük szépen. - mondta végül Griffendél. A gyógyító még ecsetelte, hogy mit kell tenni, hogy minden rendben legyen. Griffendél kikísérte őt, mondandója után, míg Főnix meg sem moccant az ágyon, egyedül szeméből kezdtek potyogni a könnyek. A férfi hamar visszatért, leült felesége mellé és az arcát simogatta. Nem mondott semmit sem, ugyanakkor, az a szeretetteljes légkör, ami körülvette őket, azt még én is éreztem. Főnix pedig szorosan hozzábújt.
- Most mégis mi lesz? - kérdezte sírva.
- Mi lenne Édesem? Mindent meg fogunk tenni a kisbabánkért. Szép és boldog életet biztosítunk neki. - mondta nyugodtan és egyik keze felesége hasára tette.
- De ez a baba … - kezdte volna Főnix még jobban zokogva.
- Tudom. A mi kisbabánk lesz. Mi leszünk a szülei, mi neveljük majd fel. - Főnix lassan emelte fel fejét és mélyen nézett szemébe. - Rendben Drágám? - erre csak bólogatott.
- Szeretlek. - mondta halkan, sírástól gyenge hangon. Azt hittem, hogy itt a vége az emlékek hadának, de tévedtem, ugyanis az a rántó érzés nem a szobámba, hanem egy gyönyörű erdőbe repített. Csak főnix volt ott, fehér, lenge ruhában.
- Tudom, hogy fájdalmas a múlt, de Godrik mindig mellettem volt, és kisegített a bajban. - mosolygott kedvesen, de a legfurcsább az volt, hogy pontosan rám nézett. Megfordultam, hogy nincs-e mögöttem más, de nem volt, csak mi ketten voltunk...
- Ez … hogy lehetséges? - kérdeztem meglepetten.
- Mágiával lányom. - mosolygott értetlenségemen. - De most nem ez a fontos, nincs sok időnk. Sejted, hogy miért mutattam meg neked ezt?
- Ez az egész annyira bonyolult. Már magamat sem értem, nem hogy a történteket. És miért pont most kellett ezt látnom?
- Biztosra akartam menni, hogy te kapod meg.
- Biztosra?
- Igen. Tudtam, hogy lesz egy Mardekár leszármazott, aki megtagadja majd a vérét. És Griffendél családhoz húz.
- Ezt nem értem. Hogy érti, hogy tudta?
- Szólt rólad egy jóslat.
- Egy jóslat, rólam? Akkor? Jó vicc. - nevettem.
- Pedig nem vicc. Sybilla megjósolta az eljöveteled. De ezzel hatalmas terhet tett a válladra.
- Milyen teherről beszél?
- Gondolom, neked is feltűnt, hogy külsőre nagyon hasonlítunk egymásra, még engem is meglepet, hogy ennyire. Sybilla azt mondta, hogy hasonló a sorsod, mint az enyém. Mardekár és Griffendél között.
- Mit jelent az, hogy hasonló? - kérdeztem kicsit félve.
- Nem tudjuk pontosan. A jövő nem tiszta, tele van homályos foltokkal és a döntések változtathatják is. Épp ezért fontos, hogy jól dönts.
- Nekem kell döntenem?
- Igen, neked lányom. - mosolygott kedvesen.
- Mégis mik a lehetőségek?
- Jó és rossz.
- Ezt nem értem. - csóváltam meg a fejem.
- Sajnálom, de többet én sem tudok. De egyet jegyezz meg, akárhogy döntesz, vigyáznod kell a fiadra!
- A fiamra? - néztem rá felhúzott szemöldökkel, mire ő csak bólintott és tekintetét az égre emelte.
- Sajnálom, de kifutottunk az időből. Mennem kell. Ne feledd, miről beszéltünk, és vigyázz magadra, még rengeteg fájdalmat kell elviselned. - nézett szemembe.
- Ne menj még! Mi a helyes út? Mit kell tennem? Hogy óvjam meg a fiam? - özönlöttek kérdéseim.
- Tudni fogod mit kell tenned. Tudni fogod. - suttogta és elhalványodott alakja. Én pedig csak hallgattam, ahogy a szél víz-hangozza „tudni fogod”. És reméltem, hogy tényleg tudni fogom és nem hozok rossz döntést...

(James szemszöge)
Csak néztem Szerelmem, aki még mindig mozdulatlanul feküdt az ágyán, nem tudom pontosan mennyi idő telhetett el, de nekem óráknak tűnt, amikor keze ökölbe szorult, nem tudtam mit tegyek, így csak szóltam a többieknek, hogy legalább megmozdult, ugyanakkor a pajzs továbbra is fennmaradt. Miután Lily anyján és nővérén kívül mind beözönlöttünk a szobába, Lily teste megfeszült, próbáltam közelebb menni hozzá, de nem tudtam. Majd elkezdett vergődni és kiabálni.
- Neee! Valaki segítsen! - kiabált és szemében könnyek jelentek meg. Mind aggódva néztünk rá. Utána kicsit lenyugodott. De most már mind a szobájában maradtunk, csak enni mentünk le. Telt múlt az idő, és arcán egy melegséget árasztó mosoly jelent meg. Tudtam hogy valahol szép helyen lehet, vagy legalábbis boldogságot lát. Este felé, pedig arcának rezdülése mutatta, hogy egyszerre oly sok dolog történik, hogy már nem tudja, hogy mit érezzen … De szerencsére, nem sokkal később, úgy tért magához, mintha rémálomból ébredne. S ezzel a könyv hangos csattanással csukódott be, de a pajzs most sem tűnt el. Láttam, az izzadság cseppeket a nyakán, az arcán, a homlokán, az arcán lévő értetlenséget, félelmet, fájdalmat és hallottam, ahogy szaporán lélegzik.
- Kislányom, jól vagy? - kérdezte aggódva Nick, erre Lily rákapta tekintetét, és szerintem még csak most tűnt fel neki, hogy nincs egyedül. Azonnal rendezte arcvonásait és lélegzetét is rendszerezte, majd egy lágy mosoly terült szét arcán.
- Igen, persze. Mennyi idő telt el?
- Alig 16 óra. Tudod, hogy megijesztettél minket?- kérdeztem tőle megkönnyebbülten.
- Nem volt szándékos. - mondta halkan.
- Mondd csak Édesem, végre megszüntetnéd ezt a pajzsot? - kérdeztem fejcsóválva.

(Lily szemszöge)
Fel sem tűnt, hogy még fenn áll a pajzs, vagy hogy egyáltalán körülöttem van. Más volt, mint akkor azon a réten. Nem éreztem, hogy felemészti az erőm, nem éreztem szemernyi fájdalmat sem vagy fáradságot, csak olyan természetes volt. Így meglepődve ugyan, de megszüntettem a védő varázst és Kedvesem azonnal idejött hozzám és szorosan megölelt. Én pedig szorosan bújtam hozzá, de azért figyeltem, hogy ne csússzon el a hálóköpeny, mert tudtam, hogy nincs alatta semmi. Jól esett James ölelése, megnyugtatott és most épp erre volt szükségem, minden összekavarodott, már nem értettem semmit és fájt a tudat, hogy Főnix min ment keresztül, és mi lesz a jövőben velem.
- Mi történt? Miért voltál kómában? Vagy egyáltalán miben? - kérdezte Tiberius.
- Nem tudom. Kinyitottam a könyvet, az elején csak egy kis bevezetővel kezdődött, azt még eltudtam olvasni, aztán egy kis időre elájultam, és az emlékben téretem magamhoz. Olyan volt, mint egy merengőben. - magyaráztam.
- Ez mégis hogy lehet? - kíváncsiskodott apu.
- Nem tudom, én sem értem.
- És mit láttál? - kérdezte csillogó szemekkel Tibe. Erre én kicsit megfeszültem.
- Sok mindent. Túl sok mindent. Most még nem tudom elmondani. Minden túl friss.
- Rendben, de majd elmondod?
- Igen, de nem most. - bújtam szorosabban Jameshez.
- Jó. Akkor mi most megyünk is. - mondta és mind kimentek, csak Kedvesem maradt velem. Csak öleltük egymást, semmi mást nem akartam, csak tudni, hogy bármi történik, ő velem van. Jó darabig csak öleltük egymást és élveztük a csendet, amit később Szerelmem tört meg.
- Kicsim, enned kéne valamit, ma még nem ettél semmit sem.
- Jó. De lejössz velem? - néztem rá.
- Persze Édesem. - mosolygott és lágyan megcsókolt. Majd ketten lementünk és mindketten ettünk valamit, majd visszamentünk a szobámba. Csak lefeküdtünk egymás mellé és szorosan magához ölelt. Nyugtatóan simogatta hátam, így én hamar el is aludtam. De álmomban sem hagytak nyugodni az emlékek. Újra és újra láttam, ahogy Főnix szenved és láttam egy kisfiút. Egy kisfiút, aki csak egyetlen mondatot ismételgetett szemembe nézve. „Mami ne hagyd hogy bántsanak!” Erre ébredtem fel, és fájdalommal telve próbáltam visszatartani könnyeimet. És folyton csak azt a kisfiút láttam magam előtt, és semmi mást nem akartam, csak hogy biztonságban legyen. Jamesre pillantottam. Láttam nyugodt vonásait, ahogy alszik, és szuszogását hallgattam. Végül óvatosan, nehogy felébresszem felkeltem mellőle és gyorsan felöltöztem. És elővettem egy kis pergamen darabot meg a pennám és írtam gyorsan egy levelet, hogy ne aggódjanak.
„Elmentem. Ne aggódjatok, nem lesz semmi bajom. De muszáj kicsit egyedül lennem, gondolkodnom. Ígérem, hamar visszajövök, de nagyon szépen kérlek titeket, kicsit hagyjatok. Muszáj feldolgoznom mindent.
Szeretlek titeket!
Puszi: Lily”
Ezt a levelet csak leraktam James mellé, majd halkan mentem le a földszintre, felvettem a kabátom. És kiléptem a havazásba, ahol a szél is szörnyen fújt ...

1 év *-*

Szijjasztok!
Mint azt a kiírás is mutatja, egy évesek lettünk! :D Istenem, nem hittem volna, hogy idáig eljutunk, de nagyon boldog vagyok. És rengeteg hálával tartozom nektek, akik olvassátok az agyszüleményeimet. Főleg Aliicee és Rosee-nak, akik mindig megírják nekem véleményüket, ami nagyon jól esik. Imádlak titeket, akárcsak a többieket is.
Mivel, mint láthattátok, Mikulásra nem kaptatok semmit sem, hát épp ezért, mert gondoltam, itt a szülinapunk, ezért erre készültem inkább. Ezért megírtam a "When you realize how much you love him- Amikor rájössz, mennyire szereted" folytatását, aminek eleinte nem terveztem folytatást, aztán mégis eszembe jutott valami. Aki nem olvasta az első részt, de ezt el szeretné, akkor csak nyugodtan, igaz, hogy összefüggő részek, de ami az elsőben megtörtént, azt itt újra felfrissítettem. Ajánlott szám pedig ehhez, Rihanna-Suicide c. száma. Remélem tetszeni fog.
Jó szórakozást!
Puszó Zsó

  Egész életemben arra vártam, hogy végre eljöjjön az igazi. Erre feltűntél te, és egész más voltál, mint akit vártam, mert te cinikus vagy és mogorva, lehetetlen alak. De az az igazság, hogy a veszekedéseinknél jobb dolog sosem történt velem. Azt hiszem minden esély megvan rá, hogy beléd szeretek.
/27 idegen igen c. film/
Legszívesebben csak ölelném, hogy felejtse végre el a fájdalmakat, mert a múlt elmúlt.
/Laurell Kaye Hamilton/

 

Soha nem gondoltam volna, hogy James ilyen igazából, egyszerűen képtelennek tűnik, hogy ő a Nagy James Potter. Már több, mint két hónapja vagyunk együtt, és napról napra jobban szeretem, bár ez már nem igazán lehetséges. Még Black, akarom mondani Sirius is próbál velem normálisan viselkedni, ami elég furcsa, de azért jól esik, hogy elfogad, mint a legjobb barátja barátnőjét. Bevallom, hogy most már kezdek megnyílni James előtt és arról is megbizonyosodtam, hogy ez tényleg szerelem, akármilyen hihetetlen is. Ezekkel a kellemes gondolatokkal ébredtem fel reggel, és mentem elintézni reggeli teendőim. Majd még elővettem a tankönyveim, hogy át tudjam nézni a tananyagot és kicsit később boldogan sétáltam le a klubhelyiségbe, megvárni James-éket. Szerencsére nem kellett sokat várnom rájuk, ezért ahogy leértek egy gyors csókot váltottunk James-szel és lementünk a Nagy Terembe reggelizni. Már diáktársaink is kezdik megszokni a kapcsolatunk, így egyre kevesebben bámulnak meg minket, persze a féltékeny libák folyton úgy néznek rám, hogy ha ölni lehetne tekintettel, akkor már biztos hogy halott lennék. A délelőttünk és az óráink hamar elteltek, és egész jó hangulatban is. Tanítás után James-szel felmentünk a szobájukba*, ahogy mostanában szoktuk, és tanultunk. Vagy legalábbis próbáltam, ugyanis James folyton azon volt, hogy elterelje a figyelmem, amit kétségtelenül jól csinál.
- James, Drágám, én tanulni szeretnék. - mondtam halkan, az ölében ülve, miközben ő a nyakamat puszilgatta.
- Tudom, épp ezért vagyok csöndben. - felelte.
- Igen, kivételesen. De hogyha ezt tovább folytatod, akkor már biztos, hogy nem tudok tovább koncentrálni.
- Nem is kell. - nézett szemembe, miközben mosolygott.
- De igen is kellene. - mondtam, de ő nem tűrve több ellenkezést csókolt meg lágyan, amit én is viszonoztam. De csókunk kezdett egyre szenvedélyesebbé válni, majd végigdöntött az ágyon, és tovább csókolva nyúlt a pólóm alá. Ebben a pillanatban megint felrémlett a múlt, ezért ellöktem magamtól a kezét és felültem.
- Sa...Sajnálom. - dadogtam, és kiszaladtam a szobából, le a parkba s ott sétálgattam próbálva kiverni fejemből életem megkeserítőjét, Daniel-t. Sötétedésig voltam lenn, aztán lassan ballagtam vissza és a klubhelyiség előtti folyosón futottam össze James-szel, aki ahogy meglátott hozzám rohant.
- Lily, én annyira sajnálom! Nem akartalak siettetni, csak elkapott a hév. - mondta idegesen.
- Tudom. - mosolyogtam rá kedvesen, de ez a mosoly hamar leolvadt arcomról. - Nem a te hibád volt, érthető, hogy többet is szeretnél, ahogy én is, csak … ez nekem nem könnyű. - hajtottam le a fejem szomorúan.
- Történt valami? - kérdezte lágyan, ahogy megérintette az állam, hogy kutatószemébe nézzek. És én nem akartam hazudni.
- Igen, volt valami a múltban, de ezt még nem tudom elmondani. - néztem rá bocsánatkérően.
- De majd elmondod nekem? - kérdezte kedvesen és végigsimított az arcomon.
- Igen, de időre van szükségem hogy meg tudjam osztani veled. - mondtam szomorúan.
- Kicsim, ráérünk, nem sietünk sehova sem. - mondta halkan, nyugtatóan és megölelt. - Előttünk az egész élet.
- Szeretlek. - néztem szemébe.
- Én is szeretlek. - mosolygott kedvesen én pedig egy lágy csókot adtam ajkaira. Majd visszamentünk, vagyis ő is, én is a saját szobáinkba. Ezután az eset után James sokkal óvatosabban bánt velem, nehogy megbántson vagy azt higgyem, hogy siettetni akar. Nem kérdezősködött, csak várt, hogy majd elmondom neki. Olyan figyelmes volt, hogy én ha lehetséges még jobban szeretem, mint előtte. Azonban egy héttel később, amikor épp a könyvtárból igyekeztem vissza Alice-hez, az egyik eldugott, szűk folyosón mentem, ahol ritkán fordulnak meg emberek. Bár én se erre jöttem volna. Ugyanis már messziről megpillantottam egy párt, akik között alig pár centi volt. Nem gyanakodtam, mert nem volt miért, de láttam, ahogy megcsókolják egymást, nem láttam ki kezdeményez vagy ki sem, nem is érdekelt, egész addig, míg közelebb nem értem és oldalról meg nem pillantottam James arcát. Fájdalom, bánat és düh öntötte el szívem, még a könyv is kiesett a kezemből, valószínűleg erre figyeltek fel, ugyanis elváltak egymástól és rám néztek. James szemébe néztem és szememből könnyek potyogtak. Nem akartam ott maradni, ezért semmivel nem foglalkozva futottam el onnan. Csak futottam, nem törődve James kiabálásával, hogy álljak meg. Hallottam, hogy jön utánam én tudtam, hogy gyorsabb, ezért hamar behúzódtam egy női mosdóba remélve, hogy nem vett észre. Hallottam gyors lépteit elhaladni a mosdó ajtaja előtt, így én az egyik wc fülkébe zárkóztam és már nyugodtan sírtam úgy, hogy senki sem zavar, senki sem lát. Csak én vagyok és a fájdalom. Csak folytak könnyeim egymás után, annak reményével, hogy a fájdalom is távozik ezzel szívemből, de hiába, semmivel sem lett jobb. Egyszer csak furcsa hangot hallottam a szomszéd fülkéből, ezért megnéztem, hogy mi folyik ott, mert nem hallottam, hogy bárki is bejött volna. Szerencsére csak Mirtil volt az.
- Szia Lily. - köszönt kedvesen. - mindig is jóban voltunk annak ellenére, hogy mindenki félt tőle, Hisztis Mirtil-től, pedig ő igazán nem tehet róla, hogy itt ragadt szellemként.- Mi történt?
- Megcsalt! Érted, megcsalt? - zokogtam tovább.
- Nem akarok még nagyobb fájdalmat okozni, de én megmondtam. Minden pasi egyforma. - mondta. - De nem érdemli meg, hogy miatta itasd az egereket!
- Neeeem, nem egyformák! Egyik rosszabb mint a másik! - sírtam s éreztem, ahogy keze, a vállam fölött lebeg. Jól esett tudni, hogy ő mellettem van. Nyugtató szavakat suttogott nekem én pedig lassan, de azért megnyugodtam. Amire sikerült annyira összekaparnunk magam, hogy felmenjek a klubhelyiségbe, már jócskán besötétedett sőt a takarodó is elkezdődött, épp ezért halkan és gyorsan lopóztam vissza a klubhelyiségbe. Alice idegesen járkált, Frank próbálta megnyugtatni valahogy, nem túl nagy sikerrel. James a kandalló előtti kanapén ült, maga elé bámulva és mellette Remus valamint Sirius aggódva nézték őt. Rajtam nem látszott semmi, felöltöttem a pókerarcom, amin senki nem lát át, magamra vettem a jéghercegnő álarcát, hogy azt mutassam, amit belül érzek, a nagy üres és hideg semmit.
- Lily! - sóhajtott fel megkönnyebbülten Frank, ahogy észrevette engem. Mindenki rám emelte tekintetét.
- Helló mindenki! Mi ez a kupaktanács? - kérdeztem színtelen hangon, de azért egy kis mosoly szerűséggel arcomon.
- Lilian! Hogy képzelted ezt?! Halálra aggódtam magam miattad! - mondta eleinte dühösen, majd sírva én épp ezért szorosan magamhoz öleltem őt.
- Ugyan Alice kicsi szívem, nem kellett volna aggódnod, tudok magamra vigyázni. - csóváltam meg fejem.
- Jó, de akkor is nem szoktál kinn maradni takarodó után. - nézett szemembe még mindig aggódva. - Biztos, hogy nem bántott senki sem?
- Fizikailag senki sem. - mondtam kedvesen. - De hogyha most megbocsájtotok felmegyek, fáradt vagyok és holnap tanítás. - mondtam. - Jó éjt! - szóltam még vissza és felmentem a szobámba. Nem sokkal utána feljött Alice is, akinek kiöntöttem a szívem. Másnap az egész suli arról beszélt, vajon szakítottunk-e. Szörnyen idegesítő volt. És mindennek a tetejében James próbálta elérni hogy hallgassam meg a hülye magyarázkodását, de a makacsságomnak hála nem kellett végighallgatnom. És ebben a nehéz időben találtam egy igaz barátot is Chris személyében. Rengeteg időt töltöttünk együtt és mindent megbeszéltünk egymással. Sokan feltételezték, hogy együtt vagyunk, de csak barátok vagyunk, ugyan Chris egy remek srác és jól is néz ki, nem éreztünk egymás iránt többet barátságnál, erre talán az is közre játszott, hogy Chris a másik nemhez vonzódik. Épp ezért Alice-hez hasonlóan megértett engem. Két héttel később, én még mindig nem hevertem ki azt, amit James tett, de már ő is kezdte feladni, nem járt annyit utánam. Ez, ugyan senkinek be nem vallanám, de azért fájt. Egyik nap épp a folyosón beszélgettünk Chris-szel.
- Na és kivel mész Roxmorts-ba a hétvégén? - kérdezte tőlem kedvesen, az egyik ablaknál ácsorogtunk, ugyanis itt szoktunk szétválni, mivel ő Hollóhátas.
- Lehet, nem is megyek. Úgy volt James-szel megyek, de hát ez már ugrott. - sóhajtottam fel. - Alice meg Frank-kel megy, én meg nem leszek gyertyatartó.
- De attól még lemehetsz nem? - kérdezte mosolyogva.
- Persze, hogy lemehetek, de egyedül meg unalmas. - húztam el a számat.
- Na és engem meg levegőnek nézel? - kérdezte sértődötten.
- Nem hinném, hogy egy ilyen pasit lehet levegőnek nézni. - nevettünk mindketten. Tudtuk, hogy ezt nem úgy értem.
- Szóval lemegyünk együtt? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. - mosolyogtam fejcsóválva, majd egy puszit adtam az arcára. - Mentem, későre járt. Jó éjt.
- Neked is. És jó légy!
- Miért tudok én rossz is lenni? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Inkább az a kérdés tudsz-e jó lenni. - nevetett.
- Most miért? - néztem rá durcásan.
- Csak. Na szia. - nevetett.
- Idióta. - mosolyogtam én is és nyugodtan elindultam a másik irányba, de ekkor egy kéz rántott be az egyik fali kárpit mögé. Megijedtem, sikítani akartam, de a támadóm befogta a szám. Szorosan a falnak nyomott. Teste az enyémnek nyomódott és ez melegséggel töltött el. Nem féltem tőle, sőt élveztem közelségét. Lassan emeltem fel fejem, hogy megpillantsam fogva tartóm s gyönyörű olvadt csokoládé szemeivel találtam magam szemben. Fülemhez hajolt.
- Kérlek ne kiabálj. - mondta halk, lágy hangon. Szívem üteme még jobban felgyorsult és légzésem is hevesebb lett. Lassan vette el kezét számról, megbizonyosodva arról, hogy tényleg nem fogok kiabálni.
- Miért húztál be ide? - kérdeztem halkan és próbáltam egyenletesen lélegezni, több kevesebb sikerrel.
- Mert beszélnünk kell végre. - súgta s lélegzete a nyakam cirógatta. Kicsit kihúztam a nyakam, azzal az indokkal, hogy távolabb kerüljek tőle, vagy inkább azzal, hogy könnyebben hozzá férjen a nyakamhoz? Már én sem tudom. Sosem veszítettem el ennyire az eszem, mint most. Kezdett túlságosan is testem és a szívem akarat érvényesülni.
- Miről kéne beszélnünk? - kérdeztem halkan.
- Arról, hogy én nem akartam megcsókolni azt a lányt. Ő csókolt meg engem. Én téged szeretlek, csak téged. - suttogta és orrát végighúzta a nyakam ívén.
- Igen? Akkor most én leszek az a lány. - mondtam egyik kezem a hajába túrt és ajkait az enyémre húzta, míg másik kezem a hátát szorította, hogy még közelebb legyen hozzám. Vadul csókoltam meg, amire ő először meglepődötten csak hagyta had csókoljam majd ő is hasonló hevességgel viszonozta csókom. Kezei a derekamat fogták, amiért most hálás voltam, ugyanis lábaim kezdtek gyengülni már nem tudtam, meg tudok-e állni rajtuk. Még annyira sem váltunk el egymástól, hogy levegőt vegyünk, csak csókoltuk egymást, de egyik keze a pulcsim alá nyúlt és úgy cirógatta bőröm. Én is mindkét kezemmel végig simítottam hátán és benyúltam a pulcsija alá, tovább simogatva meleg hátát. Egyszer csak végighúztam körmeim hátán, nem erősen, nem akartam fájdalmat okozni, csak úgy jött, ő pedig csókunkba nyögött, ez volt az a hang, amire valamennyi kezdett visszatérni a józan eszemből, így megszakítottam csókunk és csillogó szemibe néztem, amiben némi értetlenség és döbbenet is csillant. Arcom lángba borult, lehajtottam a fejem és megdöbbenését kihasználva kibújtam öleléséből és a szobámba futottam. Szerencsére csak Alice volt ott.
- Kérlek ölj meg! Vagy legalább temess a föld mélyébe! - néztem rá könyörögve és az ajtónak dőltem.
- Mi történt? - nézett rám meglepetten.
- Megcsókoltam James-t. - válaszoltam.
- Jajj már, amíg együtt voltatok is sokszor megcsókoltad. - nevetett. - Vagyis ez azt jelenti, hogy újra együtt vagytok? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Nem vagyunk együtt. És ez a csók sem volt épp a megszokott. - sóhajtottam.
- Na most mi van? Meséld el mi történt pontosan! - kért, én pedig le ültem mellé az ágyra és elmeséltem az egészet, nem hagytam, hogy közbe szóljon, csak elmondtam a monológom és vártam, mit szól hozzá.
- Nem hiszed, hogy igazat mondd? És csak így letámadtad, ez igazán nem vall rád? - mosolygott, de úgy, hogy azt hittem, hogy szétreped az arca.
- Nem tudom, hogy igaz-e vagy sem. - hajtottam le a fejem. - Szerinted higgyek neki? Mármint, James mégis csak a Nagy James Potter …
- Szerintem adj neki még egy esélyt. - mondta komolyan.
- Lehet tényleg adok neki még egy esélyt. - haraptam a számba, ugyanis hirtelen eszembe jutottak a csókjaink az ölelése, a melegség, ami az ő közelében öntött el, az az este, amikor a szobájukban csókolóztunk, és a mai … Lehet elvonási tüneteim vannak, mert külön lenni tőle napról napra nehezebb. Elterültem az ágyamon és gondolkodni kezdtem, végül arra jutottam, hogy adok neki még egy esélyt, sőt elmondom neki, ami annyi fájdalmat okozott... De először ezt elmondom majd Chris-nek, mert hagyni kell szegényt még egy kicsit szenvedni. Te jó ég de gonosz vagyok! Így következő nap, péntek lévén még reggelinél beszéltem Chris-szel, aki egyetértett azzal, hogy béküljünk ki. Épp mentem, az első órámra Alice társaságában, amikor meghallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Hangját száz közül is felismerném, de azért a hang irányába fordultam és megpillantottam James-t.
- Igen? - néztem rá.
- Beszélhetnénk? - kérdezte lágy hangon.
- Szerintem ne most és ne itt. - sóhajtottam.
- Akkor mikor és hol?
- Mondjuk a hat az jó? És nekem mindegy, hogy hol.
- Akkor hatkor a szobánkban?
- Rendben van. - eresztettem el egy apró mosolyt. Az óráink hamar elmentek, akárcsak a délutánunk, így miután gyors megettem a vacsim, felmentem James-ékhez. Aszem nem kellett volna meglepődnöm, hogy csak James volt a szobában. Csak feküdt az ágyán és bámult a semmibe. Nagyon elgondolkodott, mert még azt se vette észre, hogy bejöttem. Ezért halkan az ágy mellé sétáltam, hogy ne vegyen észre és óvatosan a füléhez hajoltam.
- Min merengsz ennyire? - suttogtam fülébe, mire ő ijedten fordult felém, aminek egy nagy koccanás lett a vége. Mindig is tudtam, hogy kemény fejű, de ennyire? Óvatosan értem, oda, ahol, a fejünk koccant, mert kicsit fájt. James rögtön lehúzott az ágyra és elkezdte vizsgálni a homlokom.
- Annyira sajnálom, megijesztettél. Nem direkt volt. - szabadkozott, én pedig elnevettem magam.
- Oké, semmi baj. Ennyire azért nem kell aggódni, igaz, hogy irtó kemény a fejed, de azért túl nagy kárt nem okozhat. - nevettem tovább.
- Jól van na, csak aggódtam érted. - mondta durcásan, épp ezért én lágyan végig simítottam arcán.
- Ne durcizz Drágám. - néztem rá mosolyogva.
- Drágám? - nézett rám felhúzott szemöldökkel. - Ez azt jelenti, hogy meg tudsz nekem bocsájtani?
- Igen. - mosolyogtam rá boldogan.
- Tényleg? - nézett rám csodálkozva. Én pedig inkább úgy döntöttem, hogy máshogy győzöm meg, ezért a hajába túrtam, magamhoz húztam és lágyan megcsókoltam, míg ő is magához ölelt.
- Szeretlek Lily. - mosolygott rám azzal a vadító 32 fogas mosolyával.
- Én is szerelek téged. - mosolyogtam én is rá és közelebb férkőztem hozzá. Ő eddig, mint általában, amikor együtt vagyunk itt elhúzta az ágyfüggönyt, hogyha esetleg valaki feljönne, akkor is békén hagyjon minket. Csak öleltük egymást és nem szóltunk egy szót sem. Jó volt így, kettesben. Egyszer csak, számra hajolt és lágyan, szerelmesen csókolt, amit én is így viszonoztam, de csókunk kezdett hevessé válni. Ledöntött az ágyra és fölém gördült. Egyáltalán nem éreztem magam kényelmetlenül, mint először, most csak élvezni akartam a közelségét. Sejtettem, hogy a múltkori után, arra vár, hogy én mikor akarom. Így én óvatosan levettem róla a pulcsiját. Láttam szemében a döbbenetet, de én csak mosolyogva tovább csókoltam és simogattam a hátát. Óvatosan nyúlt be a pólóm alá, talán félt, hogy meggondolom maga, vagy csak nem akarta elsietni, nem tudom, de őszintén nem is tudtam ezen gondolkodni. Majd lassan leszedte rólam. Kihasználva a helyzetet fölé kerülve csókoltam tovább és nyomtam az ő testéhez az enyémet. Lassan szabadítottuk meg egymást a többi ruhánktól, míg csak az alsó nemű maradt rajtunk, de ekkor meghallottuk, Sirius hangját.
- James, itt vagy? - kérdezte és felénk közeledett. Mi csak egymásra néztünk, James reagálva, rám terítette a takarót és kicsit elhúzta az ágyfüggönyt, hogy engem ne lásson meg Sirius.
- Itt vagyok, mit akarsz Tapi? - kérdezte, kicsit mogorván.
- Gondoltam megkérdezem, mi volt Lily-vel, de látom rosszkor jöttem.
- Hát mi tagadás, várhattál volna még egy kicsit, hogy felgyere.
- Azok után, hogy mennyit küzdöttél Lily-ért, nem gondoltam volna, hogy újra elkezdesz csajozni. - mondta kicsit megrovó, kicsit meglepett hangon.
- Ezt nem beszélhetnénk meg később?
- De, nem akartam én zavarni. - mondta és kiment a szobából. James visszabújt az ágyba, de csak magához húzott.
- Nem viselkedtél vele szépen. - néztem szemébe.
- Rosszkor volt rossz helyen. - mosolyodott el. - Vagyis lehet, hogy még sem, mert ha nem jön be, akkor nem hinném, hogy tudtam volna fékezni magam.
- Akkor csak rosszkor volt rossz helyen. - mosolyogtam rá. - Nem is szerettem volna, ha visszafogod magad. - csókoltam meg lágyan.
- Ezzel arra célzol, hogy …
- Igen pontosan arra. Én szeretném. - suttogtam, majd James szenvedélyes csókban egyesített minket. Végig gyengéd volt velem, amiért nagyon hálás is vagyok.
- Nagyon, de nagyon, de nagyon szeretlek Lily. - nézett szemembe, míg én pihegve feküdtem mellkasán.
- Én is szeretlek James. - mondtam boldogan nézve szemébe. Csak öleltük egymást s nem szóltunk egy ideig semmit sem. Nem akartam elrontani a pillanatot, de féltem, hogy máskor nem tudom majd rávenni magam, hogy elmondjam neki. - Emlékszel még, hogy egy hónapja, mit mondtam neked? - törtem meg a csendet felsóhajtva.
- Arra gondolsz, amikor itt voltunk és kicsit elkalandoztunk? Mert akkor igen.
- Ühüm, arra. Tudom, hogy nem ez a legjobb pillanat, erről beszélni, de nem tudom, hogy később lesz-e elég lelkierőm elmondani neked. Szeretném most elmondani. - néztem szemébe.
- Örülnék, ha elmondanád, de csak ha készen állsz rá. - nézett mélyen szemembe.
- Nem olyan régen, volt egy barátom, Daniel-nek hívták. Kedveltem, két hétig együtt voltunk. Kedves volt, figyelmes és igen szeretetreméltó. Minden szép volt és jó, egészen addig, míg egyik nap, azt nem mondta, hogy menjünk hozzájuk beszélgetni. Naiv voltam, így vele mentem, nem néztem ki belőle, hogy képes ezt tenni.
- Azt akarod mondani, hogy megerőszakolt? - kérdezte feleslegesen, hisz tudta, hogy nem, érezte, hogy nem …
- Nem, csak megpróbált. - mondtam halkan, és egy könnycsepp csordult ki a szememből. Szerelmem, pedig még szorosabban ölelt magához és simogatta hátam. Biztonságban éreztem magam karjaiban, de az emlékek kicsit elszomorítottak.
- Mi a teljes neve? És hol lakik? - kérdezte dühösen.
- Nem értem, miért kérdezed ezt?
- Mert majd én megtanítom neki, hogy nem bánhat így egy nővel. - szűrte fogai közt.
- Már mindegy Drágám. Lehetne egy kérdésem? - néztem szemébe és könnyeim szabad útra keltek arcomon.
- Bármit Édesem. - mondta már kedvesen és simította le könnyeimet.
- Nem … undorodsz tőlem? - kérdeztem nehézkesen.
- Miért undorodnék Kicsim? Ne légy butus! Nem tehetsz arról, hogy vannak ilyen barmok a világon. Nem a te hibád. - mosolyodott el halványan. - Szeretlek és ezen már semmi sem változtathat. - ölelt magához szorosan és nyugtatóan simogatta hátam, míg teljesen meg nem nyugodtam.

* Ekkor még nem tették rá a csúszdás varázst a fiúk lépcsőjére :D

36. Fejezet – The most interesting book in the world

Helló!
Meg vagyok élek virulok a frissel együtt! Azért elég beszédes már csak a cím is. És, megkezdődik a múltidézés is ebben a fejezetben, rengeteg mindenre fény derül... Hümm, ajánlott szám, mondjuk Zséda Ajtók mögött. Remélem tetszeni fog az én meglátásom az Ősökről! :D
Jó olvasást és kitartást, már „csak” 2 hét és szünet!
Puszkó: LilyV

 

Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ... Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!
/általam nem ismeret szerzőtől/

  

Boldogan ébredtem Szerelmem ölelő karjaiban. Csak feküdtem, simogattam a mellkasát és kisimult vonásait néztem. Jó volt, csak feküdni és nem gondolni semmire csak rá és arra, hogy most már nem kell magára hagynom, már nem kell titkolóznunk. De közben felmerült bennem a napló gondolata, és eszembe jutott egy ötlet, hogy hogy is tudnám kinyitni. Nem voltam benne biztos, hogy menni fog-e vagy sem, de legalább már egy tervem volt. Egy próbát pedig megér. Ezért megvártam, amíg James felébred. Szerencsére a szokásoshoz képes korán ébredt fel Szerelmem, amiért most kivételesen hálás is vagyok neki.
- Jó reggelt Drágám. - nyomtam egy csókot ajkára.
- Neked is Kicsim! - ölelt magához mosolyogva. - Hány óra van Kicsim? - kérdezte ásítva egyet.
- Tizenegy lesz 5 perc múlva. - válaszoltam.
- Akkor még pihizem egyet. - mondta és lehunyta szép szemeit.
- Én viszont megyek Drágám.
- Miért? Most már tudják, hogy együtt vagyunk, nem kell itt hagynod. Ne menj el kérlek. - szorított magához szorosan.
- Azért, mert lehet, hogy tudom, hogyan lehet kinyitni a naplót. - mondtam mosolyogva és felkeltem, magamra vettem a hálóköpenyem, amibe este átjöttem, de a többi ruhámat hagytam, ott ahol volt. - Pihenj csak Kicsim. - mosolyogtam James-re.
- Neeeem! Én is kíváncsi vagyok arra a könyvre. - mondta és kipattant az ágyból, magára kapta az alsónadrágját és átmentünk a szobámba. Feltettem a nyakláncom, és a medált beleillesztettem az előlapba. Arra gondoltam, hogy milyen érzés volt, amikor Tom meg akarta ölni James-t. Újra éreztem azt a mérhetetlen aggodalmat, fájdalmat és tűrhetetlen semmittevés érzését, majd elsuttogtam a varázsigét és a könyvben a zár kipattant. Erre a halk kis hangra még a lélegzetem is elállt a meglepetéstől. Remegő kézzel nyitottam ki a könyvet és elkezdtem olvasni az első lapon lévő kis idézetet:
Furfangos dolog a múlt. Néha kőbe van vésve, máskor pedig elmosódó emlékek halmaza. De ha túl mélyre ásol a mocsokban, ki tudja, milyen szörnyet ébresztesz fel?* Nem értettem, hogy mit akar jelenteni ez a pár sor, ezért óvatosan, nehogy kárt tegyek a könyvben lapoztam egyet és megpillantottam a szépen kidolgozott vörösen izzó betűket: Remélem naplóm jó kezekbe kerülve segít majd neked, édes lányom, mert még magad sem tudhatod, mi áll előtted s mit rejt a múlt. De hogy segítsek elmesélem történetem neked, hogy felkészülj a sorsodra. Történetemet 1123-ban kezdem, nem sokkal Godrik-kal kötött házasságom után … Olvastam magamban meglepetten és értetlenül, de egyszer csak minden elsötétült előttem ….

(James szemszöge)

Teljesen ledöbbentem, ahogy meghallottam a könyv zárjának nyílását, főleg azok után, hogy apu mesélte, hogy a felmenőim mind próbálták kinyitni. Édesem óvatosan bánt a könyvel, nem akart kárt tenni benne és olvasta magának, ugyanakkor én is kíváncsi voltam, mi lehet a könyvben, de még lefagyva álltam nem messze tőle. Egyszer csak láttam, hogy Lily lehunyja a szemeit és összeesik, próbáltam elkapni, de valami miatt nem ment, nem tudtam a közelébe menni. Bepánikoltam, kifutottam a szobából és elkezdtem ordítozni.
- Valaki segítsen Lily rosszul lett! - futottam le a nappaliba, ahol apu, húgi és Nick beszélgetett, kiabálásomra azonnal felpattantak és feljöttek Lily szobájába. Ők is megpróbáltak közelebb menni, de nem tudtak. Apu elmondott egy bűbájt és kirajzolódott egy vörös pajzs.
- Mégis mi történt? - kérdezte aggódva Nick és szerencsére a lebegtető bűbáj hatott rá, így az ágyára levitálta az édesapja.
- Nem tudom, átjöttem, mert azt mondta, tudja, hogyan lehet kinyitni a könyvet. És sikerült is, elkezdte olvasni, aztán egyszer csak elájult, nem tudom. - mondtam én is aggódva, persze kihagyva hogy Lily nálam aludt.
- Kinyitotta a naplót? - lepődött meg apám, mire én csak bólintottam.
- Próbáljuk meg valahogy megszüntetni ezt a pajzsot és utána hívok egy gyógyítót. - mondta Nick és elkezdett apuval együtt különböző pajzstörő varázslatokkal bombázni a pajzsot, de nem történt semmi, még csak meg se rezzent az erőtér. Végül én is besegítettem és különféle erős átkokkal próbálkoztunk de semmi. Mind értetlenül álltunk a pajzs előtt és aggódtunk Lily-ért. Végül, mivel nem volt mit tenni ezért, csak leültem Szerelmemtől nem messze a szőnyegre, hogy rálássak, ha már közelebb nem is mehetek hozzá és néztem gyönyörű arcát reménykedve, hogy hamar magához tér, mert így nem tudunk vele mit kezdeni.

(Lily szemszöge)

A sötétség kitisztult, de nem a szobámba, hanem egy másik, ismeretlen helyen találtam magam. De a legjobban az lepett meg, hogy volt ott rajtam kívül két ember s egyikük kiköpött olyan volt, mint én, csupán szemei voltak barnák. A másik illetőnek rövid barna haja volt, és szintén barna szemei. Mindketten régi kori ruhákat viseltek, és itt kezdtem teljesen összezavarodni. Teljesen olyan volt, mintha egy emléket látni, mintha merengőben lennék. De hisz csak egy könyvet olvasok.- Édesem, mit szólnál, ha este elmennénk vacsorázni Malazárékkal? - kérdezte a férfi.
- Menjünk. Úgy se bírnád ki nélkülük az estét. - nevetett a nő.
- Na, most miért?
- Azért Drága férjecském, mert ti Malazárral szinte össze vagytok nőve. Komolyan, ha nő lenne már féltékeny lennék.
- Én csak téged szeretlek, ettől nem kell félned. - nyomott egy csókot, az előbbiekből gondolva felesége ajkaira. - Szívem most mennem kell. Vigyázz magadra!
- Te is vigyázz magadra! - szólt utána kedvesen. Ez utána a kép változott egy nyugodt étteremre, ahol páran táncoltak a lágy zeneszóra. A legközelebbi asztalnál megtaláltam az előbb látott házaspárt valamint két férfit. Az egyik férfinek rövid szőke haja volt, a másiknak pedig rövid fekete. Látszólag egész jól szórakoztak. De a hallottak jobban megdöbbentettek. Ugyanis a beszélgetésből kiderült, hogy a házas pár Griffendél és Főnix, ezt még én is meg tudtam volna emészteni, de az, hogy az emlegetett legjobb barátot Mardekár Malazárnak hívják, az már kicsapta nálam a biztosítékot. Mégis hogy lehetne Griffendél és Mardekár barátok?! Merlin szerelmére, én is itt vagyok ám! Griffendél drága nem esik le, hogy Főnixnek van egy gyereke Mardekártól vagy mi? Bár még nem láttam egy gyereket sem, még csak nem is beszéltek róluk... vagy lehet hogy Griffendél nem is tudja, hogy Főnix egyik gyereke Mardekár-é? Komolyan mindent összezavar ez az egész. A színhely változott és újra az előbbi házban voltunk, de már csak Mardekár Griffendél és Főnix. Nyugodtan beszélgettek, mindenféléről, aztán egyszer csak Griffendél kiment a szobából.
- Tudod nem értem, hogy miért mentél hozzá. Nem unod el magad vele? - kérdezte Mardekár, és Főnix arcáról leolvadt az idáig oly kedves mosoly és a düh vette át a helyét.
- Ne beszélj így a férjemről, aki ráadásul a barátod is.
- Amióta elvett tőlem nem a barátom. - mondta valamilyen szomorú és talán düh keverékével arcán.
- Soha nem voltam a tiéd, nem vett el tőled! Mindig is őt szerettem. - dühöngött.
- Csak mert elcsavarta a fejed. - láttam, hogy Főnix valamit vissza akar vágni, de belépett Griffendél, ezért visszafogta magát és arcán újra megjelent a kedves mosoly és valamiről még beszélgettek, de nem is ez volt a lényeg, hanem ahogy Mardekár reagált, arra hogy Griffendél magához öleli feleségét, vagy megcsókolja. Most már tudtam, hogy mit kell keresnem, de továbbra sem értettem semmit sem. A kép újra változott, egy sötét utcára, ahol Főnix egyedül sétált, nyugodt volt. Nem számított galád támadásra. De valaki hátulról megátkozta, akit sem ő sem én nem láttunk és a kép megszakadt. Egy sötét és hideg cellában volt. Remegett, nem tudtam vajon a félelemtől vagy a hidegtől. Próbált kijutni de a pálcája nem volt már nála és akármit csinált a cella rácsa nem nyílt. Végkimerülésében visszakuporodott a hideg földre és reménytelenül várt, míg egy sötét csuklyás alak meg nem jelent.
- Engedj ki! - kiabált kétségbeesetten az alakra.
- Ne kiabálj édes, csak mi ketten vagyunk itt, senki sem hall téged. - mondta gonoszan és hangja ismerősen csengett valahonnan. Nem tudtam, ki az, pedig tudni akartam.
- Kérlek engedj el! Kérlek szépen! - könyörgött Főnix megtörten.
- Mindent a maga idejében Szépségem. Mindent a maga idejében. - nevetett gonoszan és kinyitotta a cellát. Főnix távolabb húzódott tőle, amennyire lehetett, de nem tudott menekülni ugyanis a férfi teljesen elállta az utat. Erősen ragadta meg a karját és kiráncigálta a cellából, elkezdte húzni maga után. Főnix próbált szabadulni, rúgott karmolt, ütött de semmi, olyan volt mintha a fogva tartója meg se érezte volna. Szörnyen éreztem magam, hogy csak nézem az egészet és nem tehetek semmit sem. Féltettem Főnix-et, még ha értelmetlen is, hisz ez megtörtént vele, régen, a múltban. Reménykedtem, hogy valahogy kiszabadul, valaki mégis segít neki. De sajnos mindhiába, ugyanis az alak egy szobába vitte be, ahol egy hatalmas francia ágy állt. S Főnix-szel együtt nekem is leesett, hogy mit akar a férfi... Ledöntötte az ágyra és erőszakoskodott vele Főnix mindent megtette, hogy leállítsa, amiért kisebb nagyobb sebeket kapott. Aztán lekerült a férfiről a csuklya és megláttam Mardekár arcát.
- Neee! Valaki segítsen! - kiabáltam, nem tudom miért, teljesen felesleges volt. Az emlékben senki sem hall engem, ahogy én sem tudok segíteni neki, pedig annyira akartam. Meg akartam előzni ezt a szörnyűséget, amit még a legnagyobb ellenségemnek sem kívánnék. De nem tudtam...
 
* idézet a Revange című filmből

Mikulás! :D

Üdv minden kedves olvasónak! :D
Boldog Mikulást! Sok szaloncukrot!
Puszi:
Zsó ^^

UI.: Végre sikerült chat-et nyitnom, ahova nyugodtan irkálhattok :) ha bármit megszeretnétek osztani velem, vagy a többiekkel :D

35.Fejezet – First Christmas

Sziasztok!
Éééés meghoztam a frisst! :D Ahogy a cím is mutatja, karácsonyról lesz benne szó, ezzel is felhívva mindenki figyelmét, hogy hamarosan karácsony ;) Következő friss remélhetőleg egy hét múlva lesz :) Ja és az ajánlott szám Mariah Carey all i want for christmas túl sok köze azért nincs a fejezethez, de azért mégis ;)
Kellemes időtöltést és jó olvasást!
Puszi: Zsó

 

Van a csoda... Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek... Ez a karácsony csodája.
Csitáry-Hock Tamás

Reggel fáradtan ébredtem fel, ezért még kicsit pihentem. De mivel visszaaludni már nem tudtam, ezért egy kicsit még feküdtem Szerelmem karjaiban, akire egy kicsit még mindig mérges voltam a tegnapiakért. Ezért, mikor már tudtam, hogy akármit teszek, akkor sem leszek kipihentebb, akkor közelebb csúsztam James-hez.
- James, ébresztő! - mondtam halkan, és nem érdekelt, hogy ő még aludni akar, tudom, hogy ez gonosz dolog, de akkor is, megérdemli.
- Ne már, még aludni akarok. - zsörtölődött és a paplant a fejére húzta.
- De én nem hagylak. - mondtam és lehúztam a fejéről a paplant.
- Kérlek, hagyj, így is fáj a fejem.
- Azok után, hogy tegnap mennyit ittál, nem is csodálom. - mondtam gúnyosan. - De akkor is fel fogsz kelni.
- Tegnap? - kérdezte, majd úgy nézett rám, mint aki megvilágosult. - Te jó ég! Nem esett bajod? Jól vagy? Nem bántott?
- Egy karcolás sincs rajtam. Nem bántott. És jól vagyok. - csóváltam meg mosolyogva a fejem.
- Most meg min mosolyogsz? - kérdezte ő is mosolyogva, és magához ölelt.
- Aranyos voltál, hogy így aggódtál értem. - mosolyogtam és egy puszit nyomtam az orra hegyére.
- Naa. - nézett rám édesen, mire megcsókoltam. - Maradjunk így egy kicsit, nem szeretnélek még elengedni. - nézett rám gyönyörű szemeivel, én pedig még szorosabban hozzábújtam.
- Mindig meg tudsz lepni. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen romantikus is tudsz lenni.
- Miért, ez olyan hihetetlen? - kérdezte.
- Nem, dehogy is, csak még nem szoktam hozzá, hogy ilyen vagy velem. De mindenképpen tetszik, amikor romantikus vagy.
- Akkor ezentúl többször veszem elő a romantikusabb énem.
- Én a másikat is hasonlóan szeretem. - mosolyogtam, és megcsókoltam. És még egy darabig feküdtünk így, egymást ölelve. - Most már muszáj mennem Szerelmem. - sóhajtottam fel.
- Nem akarom, hogy elmenj. - nézett rám bánatos kölyök kutya szemeivel.
- Hidd el, én sem akarom jobban, mint te. De muszáj. - néztem mélyen szemébe és gyors búcsúcsókot váltottunk én meg átlopóztam a szobámba, ahol rendbe szedtem magam. Majd lementem, de mivel a nappaliban csak apu és a Potter szülők voltak, akik remekül elbeszélgettek, ezért én inkább kimentem a konyhába, hogy segítsek Mandy-nek. Igaz, hogy én nem rajongok a főzésért, de azért néha kell, így a konyhában tüsténkedtünk. Épp a zöldségeket vagdostam a levesbe, amikor megéreztem egy ölelő kart a derekamon, egy állat a vállamon és bársonyos lélegzetét az arcomon.
- Édesem, főzöl? - suttogta.
- Hát igen, nem akartam zavarni az ősöket. - kuncogtam, ő pedig a nyakamba csókolt.
- Oh, hogyha csak ezért, akkor igazán feljöhettél volna hozzám. - mondta, és hangján hallottam, hogy mosolyog.
- Nahát, tényleg? - fordultam felé mosolyogva, és átöleltem a nyakát. Ő pedig egy szenvedélyes csókkal jutalmazott meg. Mikor elváltunk egymástól, akkor sem távolodtunk el, csupán pár centire. - Tudod Drágám, ez itt a konyha, ahova bármikor bárki bejöhet.
- Jól elvannak, nem hinném, hogy bárki is bejönne. - suttogta, és újra megcsókolt. Én is hevesen viszonoztam, aztán egyszer csak felültetett a konyhapultra, de nem hagytuk abba édes tevékenységünk. Míg nem egy krákogásféle hangot nem hallottam, amiért rögtön el is váltam James-től, és a hang irányába nézve láttam meg aput és Tiberius-t. Rögtön leszálltam a pultról és James-t megölelve néztem rájuk, akik szintén minket figyeltek. - Öhm, mi csak … - kezdte volna magyarázni Szerelmem, de így, nem igazán volt mit megmagyarázni, ugyanis ezt képtelenség lett volna félreérteni.
- Ti csak? - kérdezte apu, míg Tiberius arcán csak egy mosoly terült szét. Én James-re néztem. Nagyon látszott rajta, hogy valamilyen magyarázatot keres, de nem talál, ezért én szólaltam meg.
- Mi csak szeretjük egymást. - néztem apu szemébe, James pedig a fülemhez hajolt.
- Nem úgy volt, hogy titokban tartjuk?
- De. - néztem szemébe, majd visszafordultam apuékhoz. - Nem akartuk elmondani, de már mindegy.
- Tudom, hogy ez furcsa … nem voltak túl hosszú kapcsolataim, azt nem tagadom, de komolyan szeretem a lányod.- mondta James komolyan és ezen még az apukája is meglepődött.
- Szerintem könnyebben emésztették volna meg, ha elvicceled. - néztem Szerelmemre.
- Na tessék, egyetlen egyszer beszél az ember komolyan, és így lesokkolja őket. - nevettünk mindketten.
- Csak ez nagyon ledöbbentett. Születésed óta nem hallottalak így beszélni. - mondta Tibe.
- Igazából már egy ideje sejtettük, hogy van köztetek valami, de így szembesülni vele. - mondta apu.
- El kellett volna mondanunk, csak féltünk, hogy mit fogtok hozzá szólni.
- Mégis mit szóltunk volna? Örülök, hogy a fiam végre talált egy rendes lányt, aki nem csak hogy rendes, kedves, okos, segítőkész, de még szép is.
- Na de Tibe, a lányomról beszélsz. - nézett az említettre apu.
- Tudom. De azért lássuk be, a fiam az én remek ízlésemet örökölte. - húzta ki magát büszkén.
- Hogyha nem tudnám, hogy szereted a feleséged félteném tőled a lányom.
- Én is félteném. - szólt közbe James is.
- Ugyan már Drágám, tudod, hogy csak téged szeretlek. - mosolyogtam rá és végig simítottam az arcán.
- Én is örülök nektek, de ha lehetséges a szerelmi életek nagy részét ne előttem éljétek, szeretnék a tudatlanok nyugalmával élni. - mondta apu komolyan. - De ha megbántod a lányom, akkor olyat nem éltél, értve? - néztek farkasszemet James-szel.
- Nem fogom soha bántani a lányod, ezt megígérhetem. - mondta nagy komolyan Szerelmem.
- Na és az ebéd hogy áll? - kérdezte hirtelen Tibe.
- A pasik mindig csak a hasukra gondolnak? - kérdeztem ironikusan.
- Igen. - nevettek mindhárman.
- Na ez szép mondhatom, összefogtatok ellen? - kérdeztem durcásan és James karjai közül is kikászálódtam.
- Na Kicsim, ne durcizz. - mondta kedvesen James.
- Kész van, csak teríteni kell. - mondtam előző kérdésre válaszolva.
- Szerintem kezdheted is engesztelni. - nevetett apu, és megveregette James vállat, majd kimentek, minket magunkra hagyva.
- Gyere ide Édesem. - tárta szét kezét, de én csak hátat fordítottam és előszedtem a terítéshez szükséges holmikat. De hátulról átölelt és szorosan magához húzott. - Tudod, hogy nem csak a kajára gondolok. - suttogta nyakamra.
- Tényleg bocs, de végül is nem tévedtem túl nagyot. - mondtam csipkelődve.
- Na jó, ezt megkaptam. - nyomott egy puszit a nyakamra. - De nekem főleg te jársz a fejemben, és nem csak az együttléteink. - suttogta édesen és még egy puszit kaptam a nyakamra.
- Akkor mire szoktál gondolni? - kérdeztem halkan.
- A meggondoltságodra, a gyönyörűségedre, a kedvességedre, a vadságodra az egész lényedre. - mondta és minden szó után kaptam egy-egy csókot a nyakamra, majd a végén a számra.
- Muszáj neked ilyen remeknek lenned?
- Miért, tudok más fajta is lenni? - kérdezte kihúzva magát.
- Áhh. - bokszoltam karjába persze csak játékosan.
- Na, ezt most miért kaptam? - vágott ártatlan képet.
- Mert a túlnyomó egód meglökött. - nevettem, majd egy puszit adtam az orra hegyére és kibontakozva az öleléséből és mentem az étkezőbe, ahol gyorsan megterítettem és szóltam a többieknek, hogy jöhetnek, de James-t nem láttam. Csak rá vártunk, de nem váratott sokáig minket. Lehuppant mellém és a szemembe nézett.
- Szóval nagy az egóm?
- Édes, nem akarlak le törni, de ez köztudott tény, ne törd magad, hogy tagadd. - néztem a szemébe mosolyogva és a többiek közül páran elnevették magukat.
- Olyan önbizalom romboló tudsz lenni. - mondta durcásan elfordulva.
- Én? - húztam fel meglepetten szemöldököm, és a füléhez hajoltam. - Szerintem elég önbizalmad van Szerelmem. - búgtam fülébe és egy puszit nyomtam a nyakára.
- Szörnyen gonosz nőszemély vagy. - nézett szemebe és megcsókolt, de azért toleráltuk magunkat, ezért csak egy gyors csókot váltottunk. Persze a barátaink furcsán néztek ránk, mivel úgy volt, hogy titokban tartjuk.
- Remek, most már a maradék étvágyam is elment. - mondta anyám fintorogva.
- Akkor ismered a járást, ott az ajtó csak tessék! - mondtam gúnyosan.
- Igazad van, jobb ha megyek. - gúnyolódott és felállt az asztaltól és kiment. Én pedig egyre dühösebb lettem, ezért vettem pár mély levegőt.
- Nyugodt vagyok. Nyugodt vagyok. - mondogattam. - Ha nem az anyám lenne már rég megtéptem volna. - mondtam dühösen.
- Jól van, Kicsim nyugalom! Ne is foglalkozz vele! - ölelt magához Szerelmem és nyugtatóan simogatta a hajam és a hátam. Pár percig így maradtunk, hogy tényleg lenyugodjak, és csak Victoria megszólalására váltunk szét.
- Jajj, úgy tudtam, hogy össze fogtok jönni! Annyira örülök nektek! Aztán sok unokát szeretnék. - nevetett boldogan, én pedig ijedten néztem rá.
- Öhm, ne szaladjunk annyira előre, én nem a közeljövőben szeretnék szülni. - mondtam zavartan. - Először mindenképpen el akarom végezni a sulit.
- Mármint a Roxfortot, vagy a főiskolát vagy akadémiát is? - kérdezte komolyan.
- Öhm, az akadémiát is. - mondtam továbbra is zavartan.
- Azt még megértem, hogy a Roxfort-ot el akarod végezni, de a következő iskolád? Az már azért nem lesz annyira kötött, ott tudnál gyereket szülni szerintem. - magyarázta én pedig kezdtem komolyan megijedni, hogy ilyen hamar unokát akarnak, hisz nem olyan régóta vagyunk együtt és már máig a gyerekről beszélünk.
- Anyu, nem hagyhatnánk ezt a témát? - kérdezte James, akit ezután egy hálás pillantással ajándékoztam.
- Ezek fontos dolgok. - mondta komolyan.
- Igen, azok anyu, de még fiatalok vagyunk.
- Rendben van abba hagytam. - ahogy ezt mondta, én Szerelmem füléhez hajoltam.
- Köszönöm. - súgtam neki és lágyan megcsókoltam. Majd lassacskán végeztünk az ebéddel és átvándoroltunk a nappaliba, ahova már bekerült a fa is. Így apu lehozta a díszeket az emeltről, és kettőnkön kívül mindannyian pálcát fogtak.
- Mi kézzel szoktuk díszíteni, az úgy sokkal jobb mulatság. - mondta apu.
- Kézzel? - kérdezte meglepetten Mel.
- Igen, mint a muglik, így sokkal élvezetesebb. - mondtam és megfogtam egy díszt, amit fel is raktam a fára.
- De a tűlevelek? - kérdezte értetetlen Victoria.
- Annyira nem vészesek. - mosolyogtam. És lassan mindannyian elkezdték kézzel felrakni a díszeket, ami olyan meghitt volt, nevettünk és viccelődtünk, teljesen karácsonyi hangulat alakult ki. Ez a tevékenység 1-2 óráig tartott, míg a végén már mindannyiunknak fájt a hasa a nevetéstől. Ezután mindenki felment készülődni a vacsorára és az ajándékozásra. Én is gyorsan még becsomagoltam Mel ajándékát, ami egy gyönyörű cipő és egy ruha. A ruhára ráírtam, hogy csak a szobájában nyissa ki, ne legyen belőle megint gond. És a James-nek szánt nyakláncot. Majd gyorsan lezuhanyoztam és elkészítettem Szerelmemnek szánt másik ajándékom, végül felvettem egy combközépig érő, pánt nélküli ruhát, aminek felső része szűk volt, de a szoknya már fodrosan kiszélesedett és a derekamnál egy fekete szalag volt rákötve. Végül úgy döntöttem, hogy cipőt feleslege vennem, ezért még megcsináltam a hajam egy egyszerű kontyba, de a nyakláncomat nem vetettem le és levittem a fa alá az ajándékokat. Az étkezőbe sétáltam, ami szintén szépen fel volt már díszítve. Mindenhol a piros és a zöld dominált a díszeken és a terítésen is. Leültem a többiek közé és önfeledt légkörben beszélgettünk míg mindenki meg nem érkezett. Az ünnepi vacsorát is hasonló, szinte már idilli légkörben fogyasztottuk el. Ezután átmentünk a nappaliba a fához és mindenki átadta az ajándékát a másiknak. Én aputól egy gyönyörű ezüst gyűrűt kaptam, amin egy aranyos pici zöld kő is volt. Mel-től, egy L betűs medált és egy szintén ezüst karkötőt, ami fehér és kék gyöngyök díszítettek. Szerelmemtől egy szép, arany nyakláncot, amin egy törött szív is volt, amit ketté lehetett szedni, ezért az egyik felét oda is adtam neki, és ráfűztem, a tőlem kapott nyakláncra, amin egy kis ezüst oroszlán csüngött, e mellé még kapott egy kis plüss macit, ami egy szívecskét tartott. De ami a legjobban meglepett, az az volt, amit az egész Potter családtól kaptam. Óvatosan bontottam ki a csomagolást, és egy szép, réginek kinéző könyv volt rajt, az előlapon egy kis kör alakú bemélyedéssel, de akárhogy próbáltam, nem tudtam kinyitni a könyvet. Végül megszólalt Tiberius.
- Ez egy ősi könyv, már évszázadok óta a családunk tulajdonában áll. Idáig még senki sem tudta kinyitni, reméljük neked sikerülni fog. - mosolygott rám.
- Öhm, én miért tudnám kinyitni, ha idáig senkinek nem sikerült? - kérdeztem értetlen.
- Tudomásunk szerint ez a könyv Főnix naplója, amit csak a rá alkalmas személy nyithat ki, egy bizonyos medalionnal. - folytatta a mondókát, én pedig kezdtem megérteni, így a nyakamon lévő medált beleillesztettem a könyvbe. Pontosan illett bele, de továbbra sem nyílt.
- Úgy tűnik még sem tudom kinyitni, sajnálom. - néztem rájuk.
- Mindenesetre a könyv most már a tiéd. - mosolygott. Majd nem foglalkozva tovább ezzel a problémával merültünk újra társalgásba. És csak olyan éjfél körül ment mindenki a szobájába, még James is az övébe. Én is bementem a szobámba és levetettem a ruhám, ami alá már az egész ajándékozás előtt felvettem egy piros fűzőt és egy piros-fekete tangát. Azért, hogy ne így menjek ki a folyosóra felvettem egy hálóköpenyt és halkan átlopóztam James-hez, aki éppen zuhanyzott, ahogy innen hallom. Így levettem a köpenyt és végigdőltem az ágyon. Pár perccel később Szerelmem ki is lépett a fürdőből egy szál törülközőben, még kicsit vizesen.
- Szia Drágám. - mosolyogtam rá és felültem, majd lassan felé sétáltam. - Na, hogy tetszem? - kérdeztem szemérmelenül mosolyogva, miközben még meg is fordultam előtte.
- Ellenállhatatlan vagy. - mondta és magához rántva szenvedélyesen megcsókolt...

James nyaklánca és macija: 

 Lily ajándékai: 

Főnix napló