35. fejezet - The secret

Sziasztok!
Úgy gondoltam, hogy az ünnepek miatt „,megajándékozlak” tieteket ezzel a résszel, amit igazából csak át akartam ugrani, de pont jól jöttek ki a dolgok … Így hát úgy gondoltam mégis csak megírom nektek. Nem tudom kinek mennyire fog tetszeni, de azért remélem, hogy nem fogtok bennem csalódni....
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Avriltől az I love you c. számot.
Jó olvasást! Használjátok ki jól az év utolsó napját!
Puszi: LilyV
xoxo

 

A köteléket, ami egymáshoz fűz minket, nem szakíthatta el sem a szétválás, sem a távolság, sem az idő. És nem számít, mennyivel különlegesebb, gyönyörűbb, okosabb vagy tökéletesebb nálam, ő is ugyanolyan visszavonhatatlanul megváltozott, mint én. Ahogy én mindörökre őhozzá tartozom, ugyanúgy ő is mindig az enyém lesz.
Stephenie Meyer

 

Kicsit körültekintőbben figyeltem a körülöttünk lévő eseményeket minden apró furcsaságra felfigyeltem, de nem volt semmi számottevő. Míg az idő pedig csak telt és múlt. A dolgos hétköznapok folytonossága megnyugtató ritmussal és megszokottsággal töltötte ki a napjaimat. James és a fiúk még mindig néha furcsán viselkedtek, de mivel nem volt semmi különösebb változás, ezért elkönyveltem egyszerűen a férfiak közti titkok és egyéb dolgok rovására. Igaz az is lehetséges, hogy kevesebb időm volt ilyesmin gondolkodni, így a karácsony közeledtével. A lányokkal próbáltuk kitakarítani a hatalmas kastélyszerű házat. Persze a fiúk előszeretettel lógtak meg a feladat elől. Mindig találtak valami kibúvót. És amire eljutottunk odáig, hogy hárman, néha Alice-el és Kate-tel kiegészülve öten takarítottunk és díszítettük a hatalmas épületet. Persze a varázslat sokban megkönnyítette a dolgunkat, de a megszaporodott aurorsági feladatok, a csajos beszélgetések és a fiúk sokszor meggátoltak bennünket az érdemi házimunkában... Az aurorság is barátságos külsőt öltött magára, néhol megjelentek a karácsonyi díszek, sőt Jamesnek hála még egy-két fagyöngyöt is találtunk a folyosókon kacskaringózva. De a leginkább a szenteste elérkeztét vártuk, ami csakhamar el is érkezett. Az ünnepeknek hála mind otthon voltunk, együtt. Persze ügyeletesként azért figyelnünk kellett, mert ha riasztás érkezik, akkor azonnal be kell mennünk dolgozni … De a szentestét szerencsére senki sem zavarta meg. Mindannyian ott voltunk. Nick, Dem, Sophie, Reg, Mel és a Tekergők meg én. Mind a nappaliban voltunk és kicsit úgy éreztem magam mint egy öt éves kislány. Várva a fára. Alig múlt délután négy, amikor a fiúk elmentek fáért. Mind elmentek, mondván, hátha segítségre lenne szükségük, de persze egyedül is eltudtuk volna intézni egy kis levitáló igével. Persze ők is ennek segítségével hozzák majd ...  Igaz úgy döntöttünk, hogy muglikként díszítjük fel a fát. Mi mindig így szoktuk, nyilván mivel anyám kvibli … De akkor is így sokkal élvezetesebb minden. A fiúk hamar, jókedvűen nevetgélve állítottak be a fával.
- Szent Merlin! - nevettem én is, ahogy felállították a fát. - Hát ezt hol találtátok?
- Oh, nem messze innen. - nevet James és megölel. A kabátja hideg és nedves volt a hótól, nevetve próbálok menekülni előle. - Naa, hova, hova kisasszony? - nevet és lecsap rám, jól megölelget, hogy majd megfagyok.
- Eressz el, kérlek. - nevettem kicsit dideregve, mire el is engedett, majd gyorsan ledobta a vizes kabátját az előszobában, a többiekkel együtt.
- Na de most komolyan, ez nem nagy egy picikét? - nézegeti Mel a fát, ami vagy fél méterrel alacsonyabb csak a plafonnál, ami azért nagy szó egy régi építésű kúriában.
- Nem, egyáltalán nem. - dörzsöli a kezét Sirius. - Amennyi dísz van, ez pont jó. De álljunk is neki, mert különben jövő karácsonyra sem lesz kész! - Sirius unszolására természetesen azonnal nekiláttunk, de azért így is sokan voltunk egyetlen szegény fára, ezért Mellel kimentünk csinálni forró csokit, amiben Mandy is segédkezett és csak később álltunk neki mi is segíteni nekik. A fa lassan készült, mivel vicces karácsonyokról beszéltünk, vagy éppen romantikusakról.
- Emlékeztek még az első közös karácsonyunkra? - nézek a Tekergőkre, de leginkább Jamesre.
- Melyik részére? Amikor gonoszan nem hagytál aludni, vagy amikor apáink rajtakaptak minket a konyhában vagy az éjszakára? - kérdezi nevetve mire én a vállába bokszolok.
- Nem leptél meg Drágám. - csóválom a fejem. - És nyilván ha az éjszakánkra gondolnék, akkor biztos, hogy Siriustól és Remustól is megkérdezném. - csóválom a fejem. - Na mindegy. Igazából elég vicces volt és egy kicsit kényelmetlen is. Remélem azért most nem mi leszünk a fő téma … -sóhajtok fel, mire James felvonja a szemöldökét, aztán elgondolkodó arcot vág, végül még a vállát is megvonja. Ez jelzi, hogy egy egész gondolat sor játszódott el a fejében pillantok alatt. - De legalább a kis oroszlánt mindig hordod. - mosolygok rá és megérintem a mellkasának felső részét, ahol a pulcsi alatt az ezüst oroszlán van.
- Még szép! - csókol meg, de ezután visszatérünk inkább a nevetgélős fa díszítéshez. Már jócskán ránk sötétedett, mire végül végzünk a fa feldíszítésével. A díszítés után eltöltjük a kései vacsoránkat. Bár már mind elég fáradtak vagyunk, így az ajándékok lassan kerülnek be a fa alá és csak másnap reggel adjuk át őket a tulajdonosaiknak. Legszívesebben csak fáradt dőltem volna az ágyunkba, de Jamesnek más tervei voltak így én is hamar leadtam az alvásról, na nem mintha bánnám … Természetesen karácsony reggelén valahogy nem mindenkinek sikerült kikelni időben az ágyból … Bár csoda lett volna, ha minden ilyen egyszerűen ment volna. Miután mindenkit kirángattunk az ágyból és felvettünk valami ünnepi szerelést átadtuk az ajándékainkat. Jamestől egy gyönyörű fehérarany nyakláncot kaptam, a többiektől pedig egyéb érdekességeket, volt akitől könyvet, míg a lányoktól kiegészítőket de a legérdekesebb ajándék az az volt, amit Siriustól és Remustól kaptunk.
- Na most fiatalság, ezt tőlünk kapjátok, de! - vigyorog Sirius idétlenül, egy nagyobb dobozt fogva.
- Van egy kikötésünk. - mosolyog Remus is.
- És pedig? - nézek rájuk most már tényleg felcsigázva.
- Csak James szülinapján nyithatjátok ki. - vigyorog tovább mocskosul szemérmetlenül, míg Remus csak elnézően mosolyog.
- Na de srácok, ez nagyon de nagyon gonosz. - mondom lebiggyesztettem ajkakkal, ugyanis James szülinapja 4 nap múlva lesz. Addig megesz engem a fene, hogy mi ez a titokzatosság.
- Tudjuk, de akkor is. - ölti ki nyelvét Sirius, míg Remus csak mosolyog. Persze még egy ideig zsörtölődünk Jamesszel ezen az ajándékon, de hát erre nem volt sok időnk, mivel nagy merészen úgy gondoltuk nagy családi vacsorát szervezünk. A Potter szülők már 4-kor megérkeztek, vidáman csevegtek velünk. Míg mi a lányokkal kicsit besegítettünk Mandy-nek a vacsoránál. Sophie és Dem szülei is eljöttek, ahogy Nick-é is. Viszont Kate és Aliceék szülei nem tudtak eljönni, mivel máshogy szervezték meg a karácsonyukat. De persze az én szüleim estek be legkésőbb. Anyám savanyú képét látva szinte már azt kívántam bár ne is hívtuk volna meg őket, csak aput … Na mindegy. Szerencsére anyám és a nővérem fancsali képén kívül minden remek volt. A vacsi is isteni volt, hála Mandy-nek. Majd ezután folytatódott az ajándékozás a fánál. Mindenkii kapott valami kis apróságot, valami megszokott ajándékot, amiből sosem lehet elég … De a meglepetések tovább fokozódtak, amikor apu és a Potter szülők kipécéztek minket Jamesszel. Egymásra néztünk, ahogy mellénk telepedtek.
- Figyu Drágám, lehet, hogy megint megkapjuk a szokásos story-t … - mosolygok rá és közelebb bújok hozzá. Természetesen ez a megszokott téma általában a jajj de jó, hogy együtt vagytok és a komoly együtt lét, mint család, megállapodás, unokák téma köröket öleli át …
- Nagyon úgy néz ki. - csókol a hajamba, de mégis mosolyogva nézünk a szüleinkre.
- Annyira szépek vagytok így együtt. - mosolyog ránk Victoria, amire mi egy szót sem tudunk már mondani, csak mosolygunk, mint a jó gyerekek.
- Tudjátok sokat gondolkodtunk, hogy mit is adhatnánk nektek karácsonyra, mert ez mégis csak egy nagy ünnep, meg aztán James is és te is hamarosan betöltöd a 22-őt. - mosolyog ránk apu.
- Végül arra jutottunk, hogy valami igazán hasznosat adhatnánk nektek, egy kis önállóságot. - kacsint fiára Tibe. Nos igen, James tulajdonságai nagyrészt az apjában visszatükröződnek …
- És most, hogy már ennyi ideje együtt vagytok és szeretitek egymást. - fejezi be Victoria és átad nekünk egy kisebb dobozt. James rám néz, majd együtt kezdjük széttépni a csomagolást a doboz körül. Majd a dobozt kinyitva egy aprócska lapot találunk benne, egy Godric's Hollow-i címmel. Majd kinyitottunk egy még kisebb dobozt, amiben két kulcsolt volt, mindkettőn egy főnixet és oroszlán ábrázoló motívum. Értetlenül néztünk először egymásra, majd a szüleinkre.
- Nem túl nagy, de csak a tiétek. - mosolyogott apu. - Egyenlőre elég nagy egy kisebb családi fészeknek.
- Ez most komoly? - kérdezem meghatottan, mire helyeslő választ kapok, így boldogan vetem magam először apu, majd a Potter szülők nyakába, és persze James is követi példámat, csak kicsit visszafogottabban.
- Na, de most már igazán neki láthatnátok ám az unokáinkhoz! - nevet Tibe, mi pedig csak mosolyogva csóváljuk a fejünket. Ez az, amit sosem hagynak ki... De hogy őszinte legyek már én is nagyon szeretnék babát, de nem igazán tudom, hogy álljak elő a farbával James előtt … De ez a ház, amit most kaptunk, elindított azon a biztos úton, hogy tényleg érezzem, hogy már semmi sem választhat minket szét. És ez hatalmas örömmel tölt el, ahogy az a szeretet is, ami a többiekből árad felénk, de attól még én nagyon örülnék egy kis magánszférának. És egy külön ház elég nagy magánszféra … Más nap Jamesszel első dolgunk volt, hogy megnézzük a házat, amit kaptunk, egy nyugodt kisvárosban volt, és a hát nagyon otthonos volt, egyszerűen imádtam. Azonban nem igazán volt időnk Jamesszel elkezdeni költözködni, így megbeszéltük, hogy születés napja után nekilátunk a költözésnek. Azonban 26-27-ikén már dolgoznunk kellett, míg 28-án valami furcsa dologgal szembesültem az Aurorságon, mégpedig azzal, hogy Albus van az irodánkban. Azt hittem, valami baj van, de végül csak kiderült, hogy nincsen semmi komoly, csak az egyik családi ereklyénket akarta elkérni. Vagyis Jamesét. És mivel James eltűnt, ezért én mentem haza érte, míg Albus az Aurorságon várt. De a meglepetések igazán csak ezután kezdődtek. Meg voltam róla győződve, hogy nincs otthon senki Mandy-n kívül, de a virág szirmok, amik egészen a szobánkig vezettek megcáfoltak benne. Döbbenten nyitottam ki a szoba ajtót, ahol James ácsorgott, charme-osan, kócosan, rossz fiús mosollyal ajkain, ráadásul teljesen kiöltözve.
- Hát te meg? És a virágok, a lufik? James, mi folyik itt? - kérdeztem csodálkozva, ahogy a szobában lévő lufikat és virág szirmokat vettem szem ügyre, az alatt a pár másodperc alatt, amíg sikerült elfordítanom róla a szemem.
- Valami fontos dologról szeretnék veled beszélni. - hallom megdöbbentően komoly hangját.
- Jajj Szerelmem, mi az? - kérdezem most már kicsit aggódva. Az elmúlt időszak furcsaságai és még ez is … tényleg rossz fát tehetett a tűzre.
- Mondd csak szeretsz? - kérdezi komoly hangon.
- Jajj James ezt meg sem kell kérdezned, tudod, hogy jobban szeretlek, mint bárki mást. - mosolygok rá és közelebb lépek hozzá, kezemet az arcára simítom, mire ő mély levegőt vesz és fél térdre ereszkedik … Meglepődtem, köpni, nyelni nem tudtam, amikor leesett, hogy mire készül.
- Lilian Evans, most már tényleg hozzám jönnél feleségül? - kérdezi kicsit zavartan. Olyan aranyos volt, arra elékeztetett, amikor először megkérte a kezemet, még a Roxfortban. Bár egyszerűen nem tudom elhinni, hogy létezik olyan helyzet, amiben James nem aranyos, vagy szexi …
- Emlékszel, akkor igent mondtam. - mondom komolyan, mire félelem és aggodalom suhan át az arcán. - És most is igent mondok, és akárhányszor megkérdezed igent fogok mondani. - mondom boldogan, mire újra felhúzta ugyanazt a gyűrűt az ujjamra, majd szerelmesen csókolt, mint aki legszívesebben ebben a boldog pillanatban halna meg, mert tudja, hogy ennél boldogabb nem is lehet és én is így éreztem. Egyre inkább kezdtünk elveszni egymásban, amikor hirtelen eszembe jutott, hogy vissza kéne mennünk az aurorságra.
- James, várj. - sóhajtok fel lemondóan. - Munka idő van ...
- Ü-ü. - csókolgatja a nyakam, amitől teljesen elveszek.  - Albus benn marad helyettünk, mindent elrendeztem...

Sziasztok! 
Mindenkinek Boldog, Békés, Szeretetben teljes Karácsonyt kívánok! :)
Puszi:
LilyV
xoxo

34.Fejezet – Inside of me, my philosophy

Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom a csúszást :/ De itt midnen felfordulás az ünnepekkel megkever és elveszi az időmet
Tudom, picit húzom az időt, ugye, de muszáj így csinálnom, nem bírom kihagyni ^^
Aki szeretné hallgassam meg hozzá a Black eyed peas-től a Don't lie c. számot.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxo

 

Zen koan mondja: "Az egyetlen dolog, ami biztos, az a halál. A halál pillanata nem biztos. Hogyan éljek?" Hát ha minden pillanatban meghalhatok, és ha minden pillanatban mindenki, akit szeretek, meghalhat, akkor szerintem csak úgy érdemes élni, hogy részt vegyek, ott legyek minden élő pillanatban, hogy ne hagyjak semmit se holnapra, hogy élvezzem az együttlétünk minden édes cseppjét a legeslegutolsóbbig.
Felfmár András

 

Az idő gyorsan halad előre, és az elmúlt egy hónap alatt nem volt szerencsére semmi számottevő. Gondolom Tom még a múltkori dolgokat emészti, míg mi Jamesszel éljük megszokott életünket a többiekkel együtt. És már eljutottunk arra a szintre is a kapcsoltunkban, hogy összeköltözünk. Így mégis csak egyszerűbb, mint ide-oda hurcolkodni, mert sosincs ott, ami kell, ahol kéne … Igaz most sem vagyunk teljesen kettesben, hisz itt vannak Melék, és Siriusék is ide költöztek, de egy ekkora kúriában nem olyan nehéz elkerülni mindenkit és bezárkózni valahova csak ketten … Az életem sínen van, a boldogság beköltözött hozzánk. Azonban az elmúlt pár napban valami megváltozott. Nem tudom, hogy mi, de három Tekergők rettenetesen furcsán viselkedtek és ez nekem nagyon nem tetszett, mert ha ők hárman készülnek valamire, akkor ott aztán kő kövön nem marad! És egyáltalán nem tetszik, hogy van valami titkuk. Jó persze, értem én, hogy a pasis dolgokat nem kötik az orromra, de akkor is! A mai nap is hasonlóan kezdődött. Ugyan én már elintéztem pár apróbb dolgot, amíg az álomszuszékok eljutottak odáig, hogy felkeljenek és lejöjjenek reggelizni. Ahogy becammogtak futólag egymásra néztek.
- Jó reggelt Édesem. - mosolyog rám James és át akar ölelni, de én karba fonom a kezem és morcosan nézek gyönyörű szemeibe. - Valami baj van? - néz rám aggódva.
- Na gyerünk ki vele! - mondom követelőzően.
- Mivel? - néz rám meglepetten.
- Tudod te azt jól. Mit titkoltok?
- Semmit. - vigyorog rám és egy puszit nyom az arcomra, majd leül a többiekhez reggelizni. Azt hiszi ennyivel elintéztük a dolgot? Hát nem! Leülök melléjük, de továbbra is morcos ábrázattal, jelezve, hogy nem hagyom ennyiben a dolgot. Sirius egyszer csak bólint, mire James felsóhajt.
- Na jó, elmondom. - sóhajt fel. - Arról van szó, hogy Sirius meg Kate együtt vannak. Vagy valami hasonló. De Kate a lelkünkre kötötte, hogy lakat a szánkon. - még mindig kutakodóan nézek rájuk, mert ez valahogy nem is tudom, de nem értem, hogy ezt miért kellett volna így titkolni előlünk. De végül felsóhajtok.
- Áh, csak ennyi? - nevetek fel, mire Sirius úgy néz rám, mint akinek elment az esze. - Ugyan már, ezt Mel, Alice, Sophie sőőt már Emily is tudja. - legyintek.
- Mi? Én idáig úgy tudtam, hogy titokban tartjuk. - néz rám tágra nyílt szemmel Sirius.
- Kérlek, neked mi volt az első dolgod, miután először voltatok együtt? Elmondtad a fiúknak. Szerinted Kate mit csinált? - csóválom a fejem, visszagondolva, ahogy ódákat zengett Siriusról.
- Mit mondott rólam? - kérdezi már kíváncsian.
- Hidd el, elég pozitív véleménnyel van rólad.
- Pontosabban? - kérdezi nyaggatva a válasz után.
- Mellel azon voltunk, hogy elnémítjuk. Csak mondta és mondta és mondta. Komolyan olyan részletesen, mintha ott lettünk volna. Már megbocsáss, de ez olyasmi, amire ennyire nem voltunk kíváncsiak. Oké, együtt vagytok, kész slussz passz, ennyi. - vonok vállat.
- Wáo. Sosem tudtam, hogy a nők miket beszélnek meg egymással, most már ezt is tudom. - vigyorog Sirius.
- Hát igen. Csajos beszélgetések már csak ilyenek... - mosolygok.
- Mond csak, te miket szoktál rólunk mondani. - kérdezi érdeklődve.
- Nyugi a szaftos részleteket meghagyom kettőnknek. - mosolygok rá boldogan és megcsókolom. Ezután együtt töltjük a délelőtt hátralévő részét, majd egy nagy családias ebéd után megyünk dolgozni. A dolgok az Aurorságon nagy részt rendbe jöttek. Nincsenek megkülönböztetések és mindenki meghúzza magát, aki idáig a tisztogatás mellett állt. De munkában ma sem volt hiány, mivel egyszerre több helyről is kaptunk riasztást halálfaló támadásra. És ez az aktivitás nem jelez túl sok jót. Máskor egy héten nincs ennyi riasztás, mint a mai nap alatt. Hogy őszinte legyek részben örülök is neki. Igen örülök, mert szeretném, ha végre vége lenne ennek a rettenetes időszaknak, ha Tom végre abbahagyná a terrort és mindenki élhetne nyugalomban és békében. Persze tudom én, hogy ez már túl tökéletes lenne, és ilyesmi nem létezik. Nem létezik utópia és nem is létezhet, amíg ember él a Földön …De lássuk be azt is, hogy ugyan mit kezdenének az emberek egy utópiában? Vajon hogy élnénk, ha nem lenne gonosz? Nos, ha nem lenne gonosz soha a büdös életben nem lennénk boldogok. Nem tudnánk megbecsülni azt a kevés időt, amit a szeretteinkkel tölthetünk, mert nem lenne semmi, ami veszélyeztetné az életünket, egyedül az öregedés. De hát az éremnek két oldala van. Nincs boldogság szenvedés nélkül, ahogy fény sem árnyék nélkül. Nem vágyhatunk a szélsőségekre, mert akkor lemondunk az arany középútról, ahol az egyensúly mérlegén billegünk. Néha megbillenünk és átesünk az egyik vagy másik félre, de aztán újra talpon vagyunk és eldöntjük, hogy van-e értelme harcolni azért a nehezen megszerzett lelki egyensúlyért, vagy megelégszünk a szélsőséggel, lemondva a boldogságról. Viszont jelenleg az életem pontosan középen billeg. James és a srácok, az unokatestvéreim, édesapám, ők azok, akik a fényt képviselik, akik a boldogságomat adják, míg a másik felén ott van Tom gonoszsága, a világ romlása, a kétszínűség és maga a küzdelem. Így most úgy érzem, hogy harmóniában vagyok magammal és a környezetemmel. De amikor ez az egyensúly egy pillanatra megbomlik, akkor úgy érezzük, hogy soha nem kerülünk vissza az egyensúlyba. És én pontosan ezt érzem, amikor pontosan látom, hogy James még mindig titkolózik és hazudtak Kate-ről, nem ők voltak a titkos beszélgetés tárgya. Azt hiszem félek, hogy James tett valamit … Igen, ez lehet az. Valahol mélyen bennem a kisördög hangja azt súgja, hogy egy másik nő van a dologban. Rettegek, hogy igazam van. Még egyszer nem tudom, hogy viselném el, ha dobna... Azt hiszem tényleg belerokkannék. Épp ezért elhatározom, hogy kiderítem mi folyik itt nem akarom, hogy pofára essek …

33.Fejezet- I was in love with you …

Sziasztok!
Egy picit megdöbbentő érzelmes fejezet lett. Nem tudom, mi lesz róla a véleményetek, de nagyon érdekelne.
És szeretném megköszönni a pipákat az előző fejezethez <3
Ajánlom a fejezethez KatyPerry-től a The one that got away c. számot.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxo

 

Az igazi ok az, hogy azért vagyok túl rajtad, mert most látom csak igazán ki is vagy valójában … 

 

Elintéztem a shefieldi ellenőrzést és persze köszönetet mondtam az én drága miniszteremnek. És kiadtam a fontosabb munkaköröket a vezető auroroknak. Miután ezekkel végeztem épp ideje volt visszamennem Londonba. Épp hopponáltam volna, amikor Tom sötét ereje elárasztott. Már komolyan hiányoltam a jelenlétét és ezeket a próbálkozásait. De nem tudtam eldönteni, hogy ez most pozitívum, hogy megtudom, mire készült, vagy éppen negatív dolog, mert ha ennyi ideig nem adott magáról semmilyen jelet, akkor egészen bizonyosan készült valamire. A kérdés csak az, hogy tényleg készült-e, és ha igen, akkor mire …
Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg riasztom az aurorokat. Értelmetlen volna, főleg a mostani helyzetben, hogy ismerik a másik jóslatot is. Most aztán minden lépésemet számon akarják tartani. Ezért úgy gondoltam most elintézem ezt is, amíg még nem figyelik a lépteimet. Így azonnal hopponálok is, de figyelek arra, hogy a shefieldiek se kövessenek. Ez a mi dolgunk, csak Tomra meg rám tartozik. Már messziről érzem az erejét, alighogy megérkeztem területre. A szeme vöröses izzása, bőrének holtsápadtsága magára vonta a figyelmet a beszűrődő napfényben.
- Azt hittem, hogy fontos dolgaid miatt nem jössz el. - mondja gúnyosan.
- Ha akarok bármire tudok időt szakítani. - feleselek.
- Ezt örömmel hallom. - ajkai mosolyra húzódnak. És mivel közel se távol nincs senki jelentő személy, ezért hirtelen felölti emberi alakját. Ezzel mindig képes pár pillanatig kizökkenteni. Sokkal egyszerűbb szembeszállni a megszokott, mindenki által ismert énével, mint az emberivel, amit csak én láthatok. Egy tökéletes férfi teste, gyönyörű sötét szemek, rövid kusza haj, csábos ajak, charme-os nézés. Egyszóval megigéző férfi. De ennyi év után már megtanultam kezelni a jóképű pasikat és az irántuk érzett vonzalmamat. Mert nem tagadom, hogy valahol mélyen, a lelkem egy apró csücske vonzódik hozzá, még ha ez közelébe sem érhet annak a szerelemnek, amit James iránt érzek és ugyanúgy nem is feledteti el velem a bosszúvágyamat. De ott van, s ilyenkor mindig egy kicsit feljebb lopakodik, de nem elég felülre ahhoz, hogy elvegye a fejem.
- Ezzel nem mész sokra. Te is és James is megtanítottatok arra, hogy a szép pofi mögött mindig rejlik valami. - mosolygok negédesen.
- Ne hasonlíts hozzá. - sziszegi dühösen.
- Azt teszek, amit akarok. Igaz nem szívesen hasonlítalak hozzá. Hidd el, ő magasan feletted van. - gúnyolódom.
- Talán igen, de vannak dolgok, amiket csak tőlem kaphatsz meg.
- Nem hinném, hogy létezik ilyesmi. - vágok vissza. És hirtelen valami furcsa történik. James és az én erőm közti kapocs megremegett. Nem értettem mi történt, aggódva próbáltam elérni Jamest, de olyan volt, mintha megint ott lenne az a fal köztünk …
- Ugyan Lily. Én erősebb vagyok, mint ő. mindig is erősebb leszek, hiába próbálod kibontani a szárnyait, ahhoz az kell, hogy megtanuljon ölni. Mert ez a lényeg, nem? Hogy engem megöljön. De nincs hozzá mersze, sosem lesz. Nem is beszélve arról, hogy képtelen felnőttként viselkedni. Mond, még egyszer túl tudod élni, ha miatta elveszted a gyereked? Hányszor tudsz még neki megbocsájtani? - nevetése jegesen cseng.
- Ez rohadtul az én életem. És el tudom dönteni, hogy mennyi rizikót vállalok. De egyvalamit ne felejts el Tom, hogy szeretem Jamest, ahogy téged sosem szerettelek. Ez elég ahhoz, hogy túléljek dolgokat. - vágok vissza dühösen.
- Egy dolgot ne felejts el Lily. - hopponál hirtelen elém, átszelve ezt a 10 métert, ami eddig köztünk volt. - Szenvedni fogsz, ahogy ő is.
- Majd meglátjuk. - nézek bátran szép emberi szemébe és nem hátrálok, akármennyire is szeretnék.
- Igazam lesz, és akkor megint én leszek az, aki kihúz a gödörből.
- Elismerem, hogy sokszor segítettél nekem. Elfogadom, hogy mindig megvédtél. Tudom, hogy sok olyan dolgot tettél meg nekem a hátam mögött, amire sosem kértelek. És azt is tudod, hogy szeretlek. Én vagyok az egyetlen idióta ezen a rohadt világon, akinek még számítasz valamit. És tudod sajnálom, hogy nem vettem észre, hogy ilyenné váltál. - mondom szomorkásan. - Jó pár évvel ezelőtt, amikor még kislány voltam, és elég naiv azt hittem, hogy miattam lettél ilyen. Nem tudod elhinni, hogy mennyire hibáztattam magam amiatt, amivé váltál. - mondom dühösen, rázúdítva az eddig elhallgatott dolgokat. Erről sosem beszéltem, senkinek sem …
- Hogy mi? - lepődik meg hirtelen.
- Te voltál a példaképem. Az egyetlen ember apun kívül, aki hitt bennem és nem nézett földönkívülinek. A francba is, emlékszel még, amikor anyám elkezdett ordítozni te pedig pillangóvá változtattad nekem? Amikor életre keltetted a kedvenc plüsskutyusomat, hogy ne érezzem magam egyedül? - hirtelen a dühtől, vagy talán a múlt miatt … nem is tudom, de könnyek jelennek meg a szemeimben, amiket hősiesen próbálok visszatartani. A meglepettség úgy sugárzik róla.
- Én .. sosem hittem volna …
- Oh, és ez még nem minden. Emlékszel még, mi volt, amikor bekerültél a Roxfortba, mit ígértem neked? A rohadt életbe, alig voltam 4 éves és tényleg komolyan mondtam, hogyha egyszer felnövök, akkor a feleséged akarok lenni. De te sosem hitted el, hogy én tényleg szerettelek. Sosem hitted, hogy téged is lehet szeretni és nézz magadra! Nézd meg mivé lettél! Egy megsavanyodott magányos gyilkos vagy, akinek sikerült elérnie, amit mindig is akart. Nézz körül, megvalósítottad, amit akartál! Saját hadsereged van! Az emberek rettegnek tőled és hatalmas vagy! De tudod mi a véleményem most rólad? Az, hogy gyengébb vagy, mint mindenki más! Feladtad a harcot a gonosz ellen, ami mindig is benned volt! Meghátráltál! És ez már nem az a kisfiú, aki mindig megnevetett és megvédett anyámtól. Ez már csak egy porhüvely. Úgyhogy nekem ne add elő, hogy te ugyanaz vagy Tom! Mert ez a Tom, akit ilyenkor mutatsz nekem, nem az, akit valaha szerettem. Csak egy álca, egy jelmez, amit miattam erőltetsz magadra. Hát tudod mit? Miattam ne tedd! Már réges-régen lemondtam rólad. - öntöm ki neki a szívem régi titkait.
- Ez … sokkolt. Én nem hittem, hogy te tényleg …
- Oh, igen, szerettelek. Talán minden másként alakult volna, ha nem változol meg, talán nem. De mindenképpen köszönettel tartozom neked, mert tudod neked köszönhetem Jamest. - rúgtam bele, amikor már a földön volt és ez volt a legerősebb rúgás, amit adhattam neki. - Neked köszönhetem, hogy találkoztam vele, és tudod ő képes arra, amire te sosem. Ő képes igazán boldoggá tenni. - mosolygok rá boldogan. Fürdőzöm a fájdalmában. Egy undorító mocskos szukának érzem magam, de élvezem a szenvedését. Szépen lassan az összes fájdalmat vissza fogja kapni, amit egyszer én kaptam tőle. És ha nem is ölhetem meg el fogom érni, hogy még jobban a pokolban érezze magát. Végre mindent a fejéhez vághattam. Elmondhattam, hogy mekkorát hibázott, amikor ezzé a szörnyeteggé vált, ami most. És ezzel nyilván sikerült feldühítenem, mert hirtelen a karom után kap és erősen egy fába döngöl. A gerincembe éles fájdalom villan, nem beszélve arról, amit az érintése okozott. A keze olyan hatással volt rám, mintha belenyúltam volna a 220-ba. Minden egyes idegvégzősedésemen átment az ereje, akár az áram. De nem azzal a kellemesebbik fájdalommal, ami szinte csak bizsergés, hanem ténylegesen úgy, mint a 220. Fájdalmat csikart ki minden idegvégzősélemből, amin fájdalmasan keresztül vágott. Úgy éreztem, hogy itt a vége. Képtelen vagyok menekülni. Szinte már belenyugodtam a tudatba, hogy nem fogok megmenekülni. De aztán megéreztem James erejét, újból, erősen. De ami meglepőbb, az az, hogy valahonnan a közelből sugárzik felém. Ez nyugalommal töltött el, de még mielőtt bármit is tehettem volna, mielőtt az erejéhez kapcsolódhattam volna Tom vágtató fájdalmas ereje alábbhagyott. Tűrhetővé vált. Ugyan a fájdalom még ott volt, de már tudtam normálisan érzékelni a külvilágot.
- Menj el, most! - sziszegi dühösen és hirtelen elengedi a karomat.
- Ne hidd, hogy csak így utasítgathatsz! - mondok ellent már csak zsigerszerűen is elfeledve a fájdalmat.
- Sosem tanulod meg, mikor kell elmenni egy harctérről. - mondja kicsit dorgáló hangon.
- Inkább kockáztatok, mint hogy gyávaságból elmenjek. Így jobban érzem magam, hogy nem én vagyok az első aki távozik. - mondom nyugalmat erőltetve magamra.
- Ez esetben én megyek el. De ezt a játszmát még nem játszottuk le Lily. - mondja búcsúzásként mielőtt elhopponál. Ezután várok pár percet, majd fennhangon szólok.
- Rohadt jól esik a bizalom. - mondom kicsit gunyorosan.
- Lily, mi csak aggódtunk. - mondja halkan, bocsánatkérően Mel.
- Megmondtam, hogy meg tudom magam védeni. - sóhajtok fel simulékonyan.
- Legalább már ezt is tudom. - néz szemembe James. Mire én óvatosan mosolygok rá.
- James, minden szavam igaz volt. De te vagy az akit igazán szeretek. - nézek rá komolyan és őszintén, mire ő bólint és egy lágy csókot lehelt ajkaimra, bár a csókban ott van a bánat egy apró csírája, de a bizalma örömmel és melegséggel tölt el.

32. Fejezet – Lighter oracle

Sziasztok!
Nem tudok mit hozzáfűzni, lassan kezdem tényleg elhinni, hogy magamnak írom ezt a blogot, mivel szinte egyáltalán nem kapok semmilyen visszajelzést :/ És ezt nagyon sajnálom :/
Minden esetre ha van kedvetek, akkor hallgassátok meg Eminemtől a Not afraid-et.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxo

 

„ Mi van akkor, ha a gonosz valójában nem is létezik? Ha csak az emberiség találta ki és a saját korlátainkon kívül nincs is mi ellen küzdeni. Ha csupán az akaratunk, a vágyaink és a választásaink harcolnak egymással.”
/Libba Bray/

Másnap korán reggel érkezett egy patrónus, hogy fél óra múlva megbeszélés lesz a Főhadiszálláson. Meglepetten néztem a szertefoszló patrónust, míg James fáradtan bújt hozzám.
- Nem hiszem el, hogy ilyen korán kell felébreszteni az embert. - morgolódik.
- Hát igen, ha reggel nem tudsz felkelni, talán este kéne aludnod. - mosolygok rá, mire már legalább arra méltat, hogy feltámaszkodik és a szemembe néz. Szemöldökét aranyosan, játékosan felhúzza.
- Ne nézz így rám! Igazam van! - nevetek.
- Te sem gondolod komolyan. - ölti ki rám a nyelvét.
- Oh, dehogyis nem! Sőt, hogy lásd, mennyire komolyan gondolom, ma este hazamegyek. - mondom komolyan. Mire ő azonnal éberen pislog és felpattan.
- Nem is vagyok olyan fáradt. - erre én felnevetek. Sosem nő fel, de így szeretem. Én is felkelek és magamra veszem a pólóját, hogy kellőképpen takarjon ahhoz, hogy kimehessek a szobából.
- Á-á, nem szép dolog hazudni. - nevetek és mielőtt bármit is mondhatna kimegyek a szobából és a fürdő felé veszem az irányt. Már majdnem a fürdőnél vagyok, amikor hirtelen hátulról magához ránt.
- Nem szép dolog egy álmos férfival ilyen csúnyán játszani. - morogja a nyakamba és elkezdi csókolgatni. Majd hirtelen maga felé fordít és az ajkaimra tapasztja az övét. Én pedig úgy kapok utána, mintha fennállna a lehetősége, hogy abbahagyja. De nem úgy nézett ki, mintha tényleg elválna tőlem. De persze nem teszi, hanem hátrálásra késztet és behátrálunk a fürdőbe. A keze a combomon simítja fel a pólóját, amikor egy nevetés hallatszik mellőlünk. James azonnal visszarántja a póló szegélyét és a hang irányába nézünk.
- Ugyan, nyugodtan folytassátok. - Sirius egy szál törülközőbe áll a zuhanyzónál
- Kösz Tapi. - mosolyog James azzal a perverz mosolyával, ami mocskos dolgokról árulkodik.
- Csak szeretnéd Sirius. - csóválom a fejem.
- Eddig se zavartattátok magatokat. - vigyorog kajánul.
- Na látod, ez az egyik ok, amikért haza akarok menni. Legalább ott van egy kis magánszférám. - morgolódom durcásan, mire kapok egy engesztelő puszit Jamestől.
- Siessetek, én is akarok zuhanyozni. - mondom és kimegyek gyors csinálok szendvicseket. Remus fitten és üdén ül le kávézni, amíg én gyors bedobok egy szenyát James átveszi a fürdőt Siriustól, én meg összeszedek pár ruhát és gyorsan rendbe szedem magam, miután James végzett. Hiper-szuper gyorsan készülődtem össze, de még így is a fiúknak kellett rám várniuk. De aztán indultunk is a főhadiszállásra, abba a kis romos viskóba. A Rend legtöbb tagja benn volt, de nyilván nem lehetett ott mindenki. Érdekes mód Rémszem ott volt, akink az Aurorságon kéne lennie, de nem csak rajta lepődtem meg, hanem apámon és a Potter szülőkön. Ők már régóta csak háttér kutatásokat végeznek a Rendnek. Döbbenten néztem végig a tagokon, de a többiek fiatalok voltak, a mi korosztályunk, akik harcolnak. Nem értettem miért kellett a szüleinket iderángatni. Albust vizslatom kérdően, de persze az öreget nem lehet kiszámítani. Pár perccel később helyet foglalunk a hatalmas tárgyaló asztalnál. Egyik végébe Albus, a másikba én. Mellém James ült és a többiek.
- Azért hívtalak titeket össze, hogy bemutassam az új kémünket. Mindenképpen fontosnak találtam, hogy tudjatok róla, most már tényleges kémünk van Voldemortnál. - mondja Albus és mintha büszkeség sugározna hangjából. Nem értem mi a lényeg. Egész idáig próbáltam áttörni Tom gondolatai védőpajzsot sikertelenül. Nyilván készül valamire, de ezzel nem jutunk előbbre. - A lényeg az, hogy Voldemort valami nagy dologra készül, lehet a Roxfortot vagy a Minisztéiumot támadja meg.
- Ha támad nem a Roxfort lesz az első számú célpontja. Elég nyilvánvaló, hogyha komolyan támadni akar, akkor a Misztérium lesz a cél, különben nem akarták volna annyira a tisztogatást. Remélte, hogy megbomlik a rendszer és nyugodtan támadhat. - fejtem ki én a véleményemet. - De szerintem másról van szó. - fejezem be a monológom.
- És miről? - kérdezi az egyik tag.
- Fogalmam sincs. De To … Voldemort ennél okosabb. Nem lepődnék meg, ha hamarabb tudott volna az intézkedésekről, minthogy helyreállítottuk volna a Minisztérium rendszerét. Így viszont kockázatos lenne támadnia, akármilyen erős hadserege van.
- Akkor mit gondolsz mire készül? - kérdezi egy női hang.
- Bebiztosítja a hatalmát, növeli a seregét, míg végül elég sokan lesznek ahhoz, hogy támadjon.
- Igen, ez biztos. - hallok egy szokatlanul ismerős hangot Albus mellől. A csuklya takarja arcát, de hangja elárulja. - Újra elindult varázslókat toborozni. És továbbfolytatja a muglik irtását.
- Perselus? Hogy a francba? Én azon törtem magam, hogy távol tudjalak tőle tartani, erre elkezdtél kémkedni? - csattanok fel.
- Bocsi Lily. - von vállat a talár alatt.
- Pipogyi? - döbben meg James és Sirius is.
- Pottyi te csak maradj kussban! - sziszegi Pers.
- Na jó, mielőtt kitör a megszokott vita! Először is ELVILEG mindhárman felnőtt férfiak vagytok, még ha ezzel általában vitatkoznék is … De ne viselkedjetek most már gyerekként, rendben? - sóhajtok fel, mint örök békítő.
- Visszatérve a tárgyra … azt szeretném, ha mindenki jobban figyelne, mint eddig bármikor és ha bármit megtud azonnal tudassa a tagokkal! Köszönöm. - mondta Albus, bár még pár percig ecsetelte a Tom ügyet … De miután elmentek mi maradtunk, a szüleinkkel és fiúkkal meg Mellel és Sophie-val együtt.
- Albus, azt hittem, elég pontosan elmondtam, hogy Tom mennyire titkolja a lépéseit, ezért nem kellett volna újra belekeverni Perselust!
- Perselus döntött így. - válaszol nyugodtan Albus.
- Albusnak igaza van, én akartam ezt elvállalni.
- De, miért? - fakadok ki. - Annyi ideig próbáltalak titokban tartani Tom elől, most meg szó szerint elmész hozzá beköszönni …
- Lily, aki halálfalónak állt, azt Voldemort egyszer megtalálja. Így legalább tudok nektek segíteni. - mondja nyugodt jeges hangon.
- Tudod, hogy kaphattál volna állást itt is, ha ennyire vissza akartál jönni Londonba. De mindegy!
- Lily, Perselus felnőtt férfi, így döntött, törődj bele. - mondja Albus komoly hangon, mire én vállat vonok, igaza van … - És másért akartam, hogy itt legyetek. Főleg te Lily. Perselusnak hála megtudtam, hogy Voldemort tud a jóslatokról. - néz rám, mire én megrántom a vállam.
- Igen, ezzel tisztában vagyok. - mondom nyugodt hangon.
- Mióta tudja? - kerekedik el Albus szeme.
- Nem tudom pontosan, de előbb tudott róla, mint mi. - mondom mintha az időjárásról beszélnénk.
- És ezt csak ilyen nyugodtan mondod? Ennyi éven keresztül tudtad és ennyit kockáztattál?! - akad fenn egy kicsit Albus.
- Nem értelek. - csóválom a fejem.
- Tudod, hogy ezen múlik minden!
- Ne dobálózzunk nagy szavakkal! Egyébként is meg tudom magam védeni nincs szükség arra, hogy hirtelen védelmi blokád alatt legyek, attól csak megőrülök. Eddig is meg tudtam magam védeni és ez után is meg tudom. - mondom komolyan.
- Nem bízhatjuk a véletlenre!
- Hát nem is bízom. - nevetek fel keserűen.
- Lily, egyszer fogadd el, a védelmet, csak pár évig. - próbál győzködni Albus.
- Pár hét alatt besokkollak. - nevetek fel.
- Várjunk csak! Több jóslat van? - kérdezi meg apu döbbenten. - Erről én miért nem tudok?
- Mert így is túlzottan aggódsz. - felelem lágyan.
- Ez nem válasz! Az apád vagyok! - csattan fel apa dühösen.
- Nos igen, épp ezért hívtalak ide. Jogotok van tudni róla. - szólal meg Albus.
- Na szép. Ez a cseszett jóslat rólam szól és te mondod meg, hogy joguk van tudni róla? - kérdezem dühösen, sosem beszéltem még így Albusszal ezért elönt a megbánás.
- Mondd, hogy nincs joguk hozzá. - válaszol nyugodtan, persze nem mondok semmit. - A jóslat nagyjából 70 éve keletkezett. De csak három éve találtunk rá. Sokkal tisztább képet ad, mint a másik … - mondja Albus. - A jóslat szerint Főnix és Mardekár leszármazottja képezi a váltást a két család között. Ő jelképezi az ellentétet és a kapcsolatot. A két család közötti erőviszonyok eldöntője, aki dönt jó és rossz között. - kezdi el mesélni Albus.
- Ezt mondta annak idején Főnix is. - néz komolyan James.
- Ahogy azt is, hogy vigyázzon a fiára, nem? Nos igen, az a fiú a döntése, akárhogy is fogant a fiú a döntés és elhatározás.
- Nem értem. - csóválja a fejét Mel.
- Na jó, nevesítsünk. - sóhajt fel Albus. - Szóval az egész azon múlik, hogy Lily-nek Griffendél vagy Mardekár ági gyereke születik … Vagyis a gyerek apja James lesz vagy Voldemort … - A megdöbbenés fullasztóan csapott le az asztal körül ülőkre, míg én az asztalon dobolok.
- Na látjátok ezért nem osztottam meg ezt veletek. - mondom nyugodt hangon.
- Ezért ölte meg … - mondja rekedten a dühtől és talán az aggodalomtól James.
- Igen. - sóhajok fel szomorúan. - Bár nem róla szólt a jóslat …
- Én ezt nem hiszem el. Ez annyira … morbid, te és Voldemort … - csóválja a fejét Sirius.
- Nem annyira, mint amennyire hangzik. - vonok vállat. - Persze Jamest szeretem, de Tom más … ő annyira más. Gonosz és veszélyes. Ő is Mardekár leszármazott. Az erőm és a vérem hozzáhúz. Akármennyire is próbálom Főnix erejét fenntartani magamban, nem tagadom, hogy néha Mardekár ereje tör fel. De ennek nincsen semmi jelentősége. Nekem mindig te leszel az egyetlen. - mosolygok nyugtatóan Jamesre.
- De akkor is fennáll a lehetőség, hogy Voldemort megerőszakol, mint Mardekár Főnixet … - említi meg Albus.
- Tom nem tenné. Gondolj bele, hányszor megtehette volna. Kiskoromban elszakíthatott volna a családomtól, olyanná tehetett volna, mint amilyen ő, és nem tette. Elhiszem, hogy naivnak tartotok, de azt lássuk be, hogy én állok hozzá a legközelebb, én voltam az egyetlen igaz barátja kiskorunkban. Ha nagyon nagy pácban voltam, akkor mindig kihúzott belőle.
- Erre nem építhetünk. - mondja komolyan Albus.
- Nem is kell ez az én életem és én vagyok érte felelős! Senki más nem szólhat bele, csak ha megkérem. És egyébként is meg tudom magam védeni, ki tudom játszani Tomot. - zártam le a beszélgetést. - És ha most megbocsájtotok van pár dolgom Shefieldben, az Aurorságon találkozunk. - köszönök el és egy csókot nyomok James ajkaira aztán tényleg megyek Shefieldbe.

31.Fejezet – The women, who did everything for this

Sziasztok!
Időben pontosan és semmi sem akadályozhat meg, hogy feltegyem. Muhahah xD eléggé kipihent vagyok, bocsi skacok :D
A lényeg lényege, hogy nem tudom mit mondja a fejezetről. Erősen kapcsolódik az előzőhöz. Na nem mondom? xD
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá JamieFoxx-tól a winner c. számot.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxo

 

Megbánást kellene éreznem. Ehelyett szörnyűséges elégedettség söpör végig rajtam, mint a tűz. Nyertem. Ez a győzelem, bármilyen áron is csikartuk ki, édes.
/Libba Bray – Az az édes, távoli harang/

 

Egész délután tűkön ültem, hogy mit lép Nobby. Nem kockáztathattam meg mindent. Akárhogy dönt nekem kell cselekednem. Nekem kell kezdeményeznem, hogy én lehessek a domináló fél.
- Lily, ez most komoly? - kérdezi Mark, ahogy végre sikerült bejutnom az irodába.
- Ha megmondod, hogy mire gondolsz … - nézek rá lágyan.
- Gyakorlatilag szembementél a miniszterrel! Ennek következményei lehetnek! Elég súlyosok! Mond csak, végiggondoltad ezt? - támad rám Mark.
- Ugyan, Nobby nem hülye. Tudja, hogy sok kapcsolatom van. Albus mellettem áll és sok osztályvezető is. A bírák között is sokan értenek velem egyet. Kevés dologban árthat nekem. - vonok vállat.
- És mi van, ha túlbecsülöd? Mi lesz, ha Nobby nem hiszi el, hogy tényleg megteszed? - sóhajt fel Remus. Tudom, hogy bennük nincs kétely, hogy meg fogom tenni, ha úgy hozza a dolog.
- Akkor szépen Shefield befogadja a dolgozókat, kibővül és lassan átfogja venni London helyét. Az egyik környező város minisztériuma fog figyelni távolról Londonra. Vagy Gillingham, vagy Chelmsford, de lehet, hogy Oxford. Nem tudom. De ne aggódjatok a Albus és a Shefieldi miniszter meg tudják oldani. Elég nagy a valószínűsége, hogy ebben az esetben Shefield más helyekre pumpálna be aurorokat.
- És téged nem zavar, ha London összeomlik? - kérdezi Remus.
- Egyáltalán nem. Megfogjuk védeni a muglikat, a varázslóknak pedig van választási lehetőségük.
- Szóval csak úgy végignézed, ahogy emberek fognak meghalni? - kérdezi Remus döbbenten.
- Ez olyasmi, amivel együtt tudok élni. Azzal kevésbé, ha ártatlanokat közösítenének ki, ráadásul olyanokat is, akik számomra is fontosak!
- Ti nem mondtok semmit? - fakad ki Remus.
- Öhm, Remus gondolkodj egy pillanatra. Ha mi lennénk Lily helyében szerintem mind ugyanezt tennénk. - szólal meg James nyugtató hangja az asztala felől. - És akármilyen dühös vagy, tudom, hogy te is ezt tennéd.
- Ez baromság! Annyi emberi életet kockáztatsz ezzel! - borul ki Mark.
- Kérlek, bízzatok bennem. Végig tudom csinálni. - ölelem át Markot, majd Remust. - Na gyerünk, sok a papír munka! Mindent el kell intéznünk. - dörzsölöm össze a kezeimet és visszafordulok a papírokhoz és elkezdem átiktatni az aurorságról átjelentkezőket. Éjjel tizenegy fele járt, amikor a többiek már épp kezdtek kidőlni és amikor Nobby jött be az irodába.
- Nos, döntöttél? - kérdezem nyugodt, diplomatikus hangon.
- Nem engedem, hogy elvidd innen a titkárokat és főleg nem az aurorokat! - hangja dühös.
- Akkor tegyél ellene. - hangom nem változik. - Mert én döntöttem. Csak rajtad áll vagy bukik a dolog.
- London szét fog esni. Egy auror sem maradna itt, nem beszélve a többi alkalmazottról! - járkál fel-le a helyiségben, míg a többiek síri csendben figyeltek.
- És te tehetsz róla. - vonok vállat és vissza fordulok a papírokhoz. - Ha nem változtattál a döntéseden, akkor nincs miről beszélnünk. Így is sok dolgom van.
- Egyenlőre még én vagyok a miniszter. - mondja dühösen.
- Ugyan ne légy ilyen, a Londoni Mágiaügyi Minisztérium a holnapi nappal összeomlik. - mondom jegesen. És nem is nézek rá.
- Fejezd ezt be! És ne csináld ezt a minisztériummal! - csap dühösen az asztalra, mire én felnevetek.
- Azt hiszed megijeszthetsz? Mindig is tudtam, hogy el vagy szállva magadtól, de ez azért kissé túlzás. - nevetek tovább, mire ő úgy mustrál, mintha megőrültem volna.
- Te pedig nem tudod kivel beszélsz. - hangja dühös.
- Azt hiszem te nem vagy vele tisztában. - állok fel lassan, a lehető legkecsesebben és veszélyesebben a székemből és a szemébe nézek. - Van róla bármi fogalmad, hogy miért vagyok itt? Vagy hogy hirtelen a nagy semmiből honnan vette Rémusz és Albus ezt a kettős vezetést? Oh nem, te mindig egy rohad kis csitrit láttál bennem. Szánalmas vagy.
- És még én vagyok az egos? - nevet felsőbbrendűen, mire lassan megkerülöm az asztalt, figyelek, hogy még neki is feltűnjön a ragadozó testmozgás, amit még az Akadémián tanultam.
- Engedd, hogy bemutatkozzam. A nevem Lily Evans. A Roxfortban végeztem kitűnő átlaggal, RAVASZ vizsgákkal, iskolaelsőként. Végig csináltam az Akadémiát. Több szakot végeztem el, mint eddig bárki az Akadémián. Én vagyok a Shefieldi aurorparancsnok és nem azért lettem az, mert jó kapcsolataim vannak, hanem felküzdöttem magam a ranglétrán. Ha kell otthon vagyok a sötét mágiában. És tudod rohadtul nem fog érdekelni, ha bárki is miattam sérül meg. És ne legyen kétséged afelől, hogy körülbelül két percembe telne és halottan feküdnél előttem. Úgyhogy ne húzz fel! - nem vagyok dühös, csak nyugodt.
- Nem ijesztesz meg! Itt én vagyok a főnök! - dühe szinte már tapintható, amikor előrántja a pálcáját.
- Nekem olyan kapcsolataim vannak, amikről te még csak nem is álmodhatsz. Olyanokat tudok, amiket sosem fogsz, még csak sejteni sem. Veled ellentétben én a nagyokkal játszom.  Én elgondolkoznék a helyedben, hogy a lényektől kell jobban félned, vagy tőlem. - mondom komolyan a szemébe nézve.
- Mire akarsz célozni?
- Arra, hogy ne hidd, hogy te vagy a főnök. Engem hidegen hagy a politika, sőt ez az egész szar. De a közbiztonság az én asztalom és jogom van beleszólni. Sokkal többet tudok róla, mint te. És olyan kapcsolataim vannak, amikkel akár egy szempillanat alatt eltüntethetlek.
- Nem hinném, hogy Albus vagy Rémszem eltüntethetne. Na jó, Albusnak azért elég sokan adnak a szavára, de nem hinném, hogy el tudná érni, hogy lemondassanak.
- Ugyan, kérlek, én nem róluk beszéltem. - nevetek fel.
- Akkor? A drága Shefieldi miniszteredről?
- Nem, nem is rá gondoltam. - mosolygok tovább. A dühe nem csillapodik, ezzel nekem csodás támadási felületek ad. A düh sokszor elveszi az emberek épp gondolkodását.
- Akkor mégis kire?
- Gondolkozz, Nobby. - súgom behízelgően. - Mit hallottál rólam, mielőtt átjöttem?
- Hogy te vagy az egyik legjobb a szakmában. - von vállat és az értetlenség elárasztja.
- És Albus mit mondott? Ha jól tudom, megemlített neked valami bizalmasat.
- Azt mondta, hogy te feltudod készíteni az aurorokat a támadásra, hogy … - hirtelen elakad a lélegzete, a szeme hatalmasra tágul. - Van, hogy előre tudod Voldemort lépéseit, hogy kapcsolatban vagy vele.
- Jó fele tapogatózol. - mosolygok elégedetten.
- Mindig Tomnak hívod.
- Nos igen. Senki sem ismeri őt úgy, ahogy én. - mosolygok elégedetten. - És hidd el egyetlen szavamba kerülne és te másnapra halott lennél.
- De hát te rengeteg akcióját meggátoltad, mégis miért tenné?
- Nem hallottad még? Néha mocskosan játszom.
- De hogy? - kérdezi, mire egy tizedmásodpercre kiesem a szerepemből, de aztán visszanyerem a nyugalmam.
- Nem kell mindenről tudnod. Az csak az én titkom.
- Te vagy akkor az, akit a legkönnyebb elérnie.
- Én vagyok az, aki mindennél jobban gyűlöli. És hidd el, ha átállnék hozzá, arról tudnál.
- Nos, mit kockáztatsz? Londont, a büszkeségedért? Vagy az életedet a makacsságodért? Esetleg megtalálod a legjövedelmezőbb megoldást? Tik tak, tik tak … az óra ketyeg. - nyugalmat erőltetek magamra, amíg csak áll ott fagyottan.
- Nem hiszem el, hogy megtennéd …
- Pech.
- Nem hiszem el, hogy belekevernéd Voldemortot.
- Igazad lehet. Talán saját kezűleg nyírlak ki. - vonok vállat lazán.
- De azt el tudom hinni, hogy mindenkit át fogsz csoportosítani Shefieldbe. És ha Shefield eláll mellőlünk, akkor Londonnak annyi.
- Okos meglátás.
- Szóval rendben van. Visszavonom az elhatározásomat. Nem indítok belső tisztogatást.
- Meghoztad a lehető legjobb döntést. - nézek a szemébe komolyan.
- De Lily, egy valamit tudni akarok.
- Oh, én sok mindent …
- Mért tetted?
- Kérlek, kapcsolatom van egy vámpír covennel. És tudomásom szerint nagyjából öt vámpír abból a covenből itt dolgozik. És tartozom a vezetőjüknek. - mondom lazán az igazságnak egy aprócska morzsáját.
- Sokkal tartozhatsz neki.
- Oh, nem is tudod, mennyivel. - mosolygok. - De ha most megbocsájtasz, befejezem még ezt a pár papírt és hazamennék. - adom tudtára, hogy kívül tágasabb.
- Kellemes estét. - távozik végre, mire én előhívok egy patrónust, amit elküldök Shefieldbe Roynak a fejleményekről.
- Na ugye, hogy megmondtam? - mosolygok Remusra és Markra.
- Te őrült nőszemély! - nevet Mark és megölel. - Láttad, milyen képet vágott, amikor megfenyegetted Voldemorttal?
- Még szép! Szerintem neki is lejött, hogy veszélyes páros lennénk Tommal. - nevetek. - És milyen hamar elvetette, hogy megtudom győzni Tomot, hogy nyírja ki. Nem is sejti, hogy mekkora hatalmam van felette.
- Az én csajom! - ölel át büszkén és birtoklóan James, mire én mosolyogva egy csókot nyomok ajkaira.
- Akkor mára befejeztük skacok! - bújok Jameshez. - Majd holnap folytatjuk. - nevetek és elbúcsúzunk egymástól, vagyis mi Jamesszel együtt maradunk, meg persze a fiúkkal hazamegyünk.

Örülnék, ha ...

Sziasztok!
Nos, nem igazán tudom, hogy tudjátok-e vagy sem, de a lényeg, hogy részt vettem egy novellaíró versenyen. Sajnálatos módon ez a verseny nem indult el :( Nagyon sajnálom, de Majomka ennek ellenére kitette a novellámat amiért kaptam tőle egy „díjat” vagy inkább, mivel nem volt verseny emléklapnak nevezném.  

Még egyszer hálás köszönetem Majomkának, hogy még így is fordított időt a novellámra <3

És szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani a novellámat. Ami NEM fanfic, hanem sajt kreálmány. Mielőtt bárki megkérdezné, természetesen fantasy-ról van szó és vámpírok is vannak benne, még ha nem is a megszokottak. Mivel ez az első olyan novella, ami nem fanficre épül, ezért igazán hálás lennék, ha bekukkantanátok Majomka blogjára és elolvasnátok. Esetleg megdobnátok egy-két véleménnyel. Akár chat-ben, akár itt a bejegyzés alatt. 

A novellámról ....
Témája: Bosszú
Címe: After world
Stílusa: öhm, mondjuk úgy, amolyan megszokott, rám jellemző, bonyolult, kevés érzelem, sok "akció" ...
És két kép, ami passzol a story-hoz:

Kérlek szépen titeket, ha időtök engedi, akkor nézzétek meg. Nagyon hálás lennék nektek néhány véleményért :)
Puszi <3
 

30. Fejezet – The self-important boss

Sziasztok!
Először is elnézést szeretnék kérni a csúszásért, de kivételesen nem én voltam a hunyó, hanem a szolgáltatónk. Valamit állítgattak a rendszeren és nem volt net … na mindegy, most már van és próbálom mindenhol behozni a lemaradásaimat.
Ez a fejezet jelentősen eltér az eddigiektől sokkal mozgalmasabb és kevésbé érzelmes, mint az előzők. De azért remélem tetszeni fog :)
Ajánlom hozzá Kanye Westtől a Power c. számot.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxo

 

Küzdeni csak akkor tudunk, ha van miért. Mert minden küzdelem áldozatokkal jár, s áldozatot csakis olyan célért tudunk hozni, amelynek értelmét előre látjuk.
Müller Péter

 

Az idő lassan telt miután kibékültünk. Persze semmit sem siettünk el, lassan haladtunk előre és ismerkedtünk meg újból. És azóta az alkalom óta nem emlegettük fel a Vicky témát, nem beszéltünk többet a meg nem született lányunkról. Minden kezdett helyre jönni, Tom meghúzódott valahol ki tudja hol. Még én sem látom tisztán. Jamesszel folytattuk tovább az erejének a használatát. Gyorsan tanul, mindig is jó volt az ilyesmikben. De persze a nyugalom olyan luxus, ami mindig csak kis időre adatik meg nekünk. Ez is egy ilyen nap volt, amikor a nyugalom elillant. Kellemes kipihentséggel ébredtem James karjaiban. Persze ő morcoskodott egy darabig, mire felóhajtoztatott kelni. Amíg félkómásan rendbe szedte magát csináltam reggelit nekik meg persze kávét. Vagyis minden úgy kezdődött, mint mostanában szinte mindig. Az elmúlt idő alatt szinte már beköltöztem hozzájuk … Minden remek volt. Amíg be nem értünk a Minisztériumba. Teljes káosz uralkodott az egész misztériumi főosztályon. Az emberek úgy rohangáltak, mint a mérgezett egerek. Szédítő rohangálás volt. Míg mi úgy néztünk össze a fiúkkal, mint akik megkukultak. Mi a fészkes pokol folyik itt? Akárhányszor nézek körbe látom, hogy nem tévedtünk el, tényleg itt vagyunk, de akkor meg mi van?
- Menjetek az Aurorságra és próbáljatok kideríteni valamit, én megyek a miniszterhez. - adom ki a parancsot. És még egy gyors csókot nyomok James ajkára, aztán már be is nyomorogtam az egyik liftbe, ami őrült sebességgel vitt a végcélom felé. A varázslók és boszorkányok úgy izegtek mozogtak, mint akiknek muszáj, ha megállnak, nyugodtan, akkor meghalnak. Egyiküket sem ismertem, legalábbis személyesen nem. Így csak nem kérdezhettem, meg tőlük mi a bajuk … A villámgyors liftnek köszönhetően hamar elértem a célom és a miniszter irodájához mentem. A titkára hamar be is engedett hozzá.
- Gondoltam, hogy azonnal idejössz Lily. - mondja fel sem nézve a papírjaiból.
- Nobby, mi a szar folyik a Minisztériumban? Tom … Voldemort megtámadott vagy hadüzenetet küldött, vagy mi a fészkes pokol csapott mindenkibe? - követelem a választ.
- Végül úgy döntöttünk, hogy megtisztítjuk a Minisztériumot a lényektől! Csak teljes jogú varázslók maradhatnak. - hangja kimért, nyugodt, míg bennem a pumpa egyre magasabbra megy. De összeszedem magam és nyugodt maradok.
- Hogy miről beszélsz? De hát azt hittem ezt megtárgyaltuk a vezetőkkel, hogy nem lenne értelme. Nem tilthatják ki a lényeket a minisztériumból. Ez olyan lenne, mintha a koboldokat kirúgnák a Gringottsból. Értelmetlen és csak felesleges ellentétet okozna!- ellenkezem.
- Igen, igen, ezt már Rémszem is tudatta velem. És neki is azt mondtam, mint neked! A lényeket meg lehet billenteni, és ha ez sikerül Voldemortnak rengeteg embere lesz itt.
- Baromság! Ezzel éred el, hogy átálljanak Voldemort oldalára! Szó szerint Voldemort karjaiba taszítod őket! - csapok már dühösen az asztalára.
- Ugyan már Lily! Így is úgyis átpártolnának hozzájuk! - ellenkezik kitartóan.
- Jó, tudod mit?! Menj a francba! Én nem hagyom, hogy kitúrd őket! Vagy ha szépen kiteszed a szűrüket elintézem, hogy átmenjenek Shefieldbe! És teszek Londonra és a Minisztériumra, Nobby! Megmondtam, hogy ne húzz velem ujjat, mert túl sok aurort köszönhetsz nekem és Shefieldnek! De én nem vagyok hajlandó egy ilyen pitiáner kezébe adni az embereimet! Remélem érthető voltam! - nézek szemébe és a düh ott tombol bennem. Legszívesebben megfojtanám, de ehelyett felállok és kifelé indulok, míg utánam nem szól.
- Lily, mire készülsz? - hangja döbbent és talán aggódó.
- Majd meglátod. - válaszolok nyersen és kimegyek az irodájából. Azonnal az Aurorságra megyek, az irodánkba, ahol Remus és Mark is falfehér arccal fogadnak … - Gondolom tudjátok mi folyik itt. - sóhajtok fel, mire bólintanak. - Nem baj, nem kell aggódni, megoldom. - mondom lágy,nyugtató hangon.
- Mire készülsz? - kérdezi félve Mark.
- Megmutatom Nobby-nak, hogy velem ne húzzon ujjat! Legalábbis ne ilyen dolgokban! - mondom nyugodt hangon. - De most beszélnem kell Rémszemmel. Úgy tudom, hogy most minden mozgósítható alkalmazottat behívtak, hogy megtudják ki ki … - mondom és sietősen átmegyek Rémszemék irodájába. Ahol Rémszem nyugtalanul járkál.
- Áh, Lily, végre! - sóhajt fel. - Most mihez kezdünk?
- Van egy kész tervem, ne aggódj! Már régóta kitaláltam, hogyha esetleg egyszer beüt a krakk. De a segítségedre van szükségem.
- Persze, mondjad! - hangja komoly és felkészült.
- értesítsd az osztályok vezetőit, hogy négykor megbeszélés lesz a nagy teremben. Mindenki legyen ott! A legkisebb alkalmazottak is! - mondom komolyan.
- Mire készülsz? - kérdezi érdeklődve.
- Megmutatjuk a miniszternek, hogyha kirúgja a lényeket, akkor meg fog bénulni a minisztérium. Mert nem csak a lények fognak tőle elpártolni … Remélem időben észhez tér, mert ha nem, akkor London összeomlik.
- Kockázatosan hangzik …
- Az is, de nincs más ötletem. - nézek rá komoran, mire bólint és nekilát az osztályok értesítésnek. Én pedig visszamegyek az irodámba, ahol a többiek kevés sikerrel próbálnak a munkával foglalkozni. - Ne nézzetek így rám! Tényleg megoldom. - mosolygok, nem kell róla tudniuk mennyit kockáztatunk ezzel. De muszáj lesz felnyitni Nobby szemét. - Ha bárki keresne négyre visszaérek. Négykor nagy gyűlés lesz, mindenkinek a nagy teremben kell lennie, rendben? - meg sem várom a válaszukat a kandallóhoz lépek és mielőtt eltűnök a hálózatban még látom az aggódó tekintetüket. A szívem majd belehasad. Megnyugtató érzés volt visszatérni Shefieldbe. Az aurorság központjába érkeztem.  Gabe döbbenten nézett rám.
- Lily, hát te meg? Hogyhogy itt? - kérdi meglepetten.
- Hosszú, gyere velem. - ragadom meg és már a miniszter felé tartunk. Döbbenetében vagy ki tudja miért, de nem szól egy szót se. A miniszter titkárja bólintással köszönt, míg én berontok Royhoz. Ijedtében ugrik egyet a székében,de aztán mosolyogva üdvözöl.
- Örülök, hogy itt vagy Lily. De ahogy látom bekövetkezett amitől féltél.
- Igen. Nobby ki akar rúgni minden lényt.
- Sajnálom, nem hittem volna, hogy egyszer ezt tényleg megteszi. Akkor gondolom életbe lép a B terv. - hangja nyugodt.
- Igen, akkor, ahogy megbeszéltük? - nézek rá, mire őszbe forduló bajsza alatt mosolyog.
- Természetesen, teljes teret adok neked az intézkedésben.
- Köszönöm Roy. Ha esetleg időd engedi, örülnék, ha te is ott lennél. De természetesen nem muszáj. Meg tudom oldani egyedül is.
- Még meglátom Lily. Lehet ott tudok lenni. - bólint.
- Köszönöm. - mosolygok rá, aztán ahogy kimegyünk az ajtóból még vissza nézek. - Roy, te vagy a legjobb. - ezen jó ízűen nevet, én meg tovább rángatom Gabe-t.
- Most komolyan, mit kell tennem Lily? - kérdezi kikelve magából.
- Azért rángattalak be, hogy tudj róla mi zajlik Londonban. És hogy feltudj készülni, ha esetleg a C terv jön szóba.
- És mi lenne a C terv? - kérdezi.
- Hogy nem csak fenyegetőzünk, hanem tesszük is. Remélem erre nem kerül sor, de ha mégis … fel kell készülnöd. - mondom, mire továbbra is úgy pislog rám, mint valami ufóra elkezdtem neki ecsetelni, hogy mi lesz a dolga. Aztán sietek vissza, hogy ne hogy már én késsek. Szerencsére még időben érek vissza. A csapatom épp most indul le, így becsatlakozom, hozzájuk.
- Komolyan nem mondod el, hogy mire készülsz? - kérdezi Mel.
- Mindjárt megtudjátok, mos nem kezdem el ecsetelgetni. - mondom felsóhajtva. Csendben ballagunk a nagy teremhez, ahol már jócskán gyülekeznek a boszorkányok és varázslók. Szinte teljesen megtelt a nagy terem. Még sosem láttam így. El sem hittem volna, hogy ennyi dolgozó van. Na jó, azért gondoltam, de mégis sokkoló így együtt látni mindegyikőjüket. Pontosan négykor felmegyek az emelvényre. Ügyeltem, hogy a miniszer is a tömegben legyen. Bár nem látom, de tudom, hogy itt van.
- Nos, üdv mindenkinek. Nyilván tudjátok, hogy hogy döntött a miniszter. Én nyíltan kiállok a lényekért. Tudom, hogy nem önszántatokból lettetek azzá, amik vagytok. És igen dicséretes, hogy még így is a varázs világ érdekeit ügyelitek. Épp ezért nem hagyom, hogy csak úgy kitegyenek titeket. - mondom határozottan, amire a tömeg elkezdett suttogni. Meglepődtek. Nem csodálom, nyíltan üzentem hadat a miniszternek. - Gondolom most sokan azon gondolkodtok, hogy mégis mi a fészkes fenéről beszél ez a nőszemély … Én vagyok az Aurorparancsnokság egyik főparancsnoka valamint az összeköttetés a Shefieldi Minisztériummal, ahol szintén aurorparancsnoki állásom van. De a lényeg az, hogy mindenkit, akit innen kirúgnak és nem akarja feladni a hivatását. Nálam jelentkezzen és biztos helyet kap a Shefieldi Minisztériumban. Az ottani miniszter teljes jogot adott nekem, hogy mindenkit felvegyek, akit innen elbocsájtanak, vagy aki ilyen körülmények közt nem kíván Londonban dolgozni. Ezenkívül Shefieldben úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük az idevaló áttelepítéseket. Az összes Shefieldi dolgozót, akit ideküldtünk, főleg az aurorságra azonnal visszahívjuk, hacsak a más döntés nem szüleik. Mert amíg a Londoni Minisztérium így kíván működni, addig mi nem segítünk. Igazából ennyit akartam mondani. Akiket ez a dolog érint, vagy érdekel, az nálam jelentkezzen! - fejezem be a monológom és alig hogy leérek a pódiumról azonnal megrohamoznak. Azt reméltem, hogy a miniszter lépni fog, de nem tett semmit sem. Így kezdtük elkészíteni a listát, hogy kik azok, akik ilyen feltételekkel Shefieldben kívánnak tovább dolgozni. Mivel rengeteg lény dolgozik a minisztériumban, azok alapból rettenetes károkat tesznek a működésben, nem beszélve azokról, akik a barátok vagy csapat társak … Én sem számítottam rá, hogy ennyi alkalmazottat érint a dolog. A Minisztérium több, mint fele jelentkezett nálam. Ahogy megvolt a lista. Gondoltam futok még egy kört Nobby-nál... Nem szóltam semmit, csak elé dobtam a több mint száz oldalnyi nevet.
- Nézd meg jól! Ők mind elmennek innen! Mond, ezután mi lesz? London összeomlik, a Minisztériummal együtt. És ez csakis miattad lesz! Remélem most már érted, hogy miről beszéltem! Én megmondtam, hogy ebbe nem fogok belenyugodni. Felőlem úgy kormányzol, ahogy akarsz, de ami a közbiztonságot érinti, abba nekem is elég beleszólásom van. S ez arról is szól. Szóval ajánlom, hogy estig gondolkodj ezen. Mert én egy szempillantás alatt elintézem, hogy mind Shefielben dolgozzanak tovább … - mondom és magára hagyom a gondolataival. Nekem sincs ínyemre ez a dolog, de ha nem hagy más választást megteszem...

29. Fejezet – Can you forgive me?

Sziasztok!
Szóval tudom, az előző fejezet elég szomorú volt, és hát ez is az lesz, de korántsem annyira, mint az előző. De azért mégis csak tragédiáról van szó …
Ha van hozzá kedvetek hallgassátok meg hozzá Christina Aguilera-tól a Hurt c. számot.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxo

 

Elismerem, a megismerkedésünk óta rengeteg ostobaságot hordtam össze. Nem is csoda, hogy félreértettél, de most egyszer s mindenkorra tisztázni akarom a dolgot. Szeretlek! Nekem is szükségem volt egy kis időre, hogy biztos lehessek az érzéseimben, ma már azonban tudom, hogy veled szeretném leélni az életemet. Azt akarom, hogy te legyél a gyermekeim anyja! Ebben már az elutazásom előtt is biztos voltam, ám tartottam a mindent elsöprő érzéstől, amely a hatalmába kerített, valahányszor a közeledben lehettem! Meg akkor is, ha nem voltunk együtt... Az ösztöneim azt súgták, hogy te vagy az a nő, aki képes lenne megsebezni.Helen Brooks

 

(James szemszöge)
Azt hiszem sokkot kaptam. Volt egy lányom. Lett volna egy lányom! Ha … ha nem hagyom el már rég apa lehetnék. Boldogok lehetnénk. Nem bírok moccanni. A gondolataim özönként öntenek el, amiknek főszereplője egy 4 és fél éves vörös hajú kislányról, aki olyan gyönyörű, mint Lily. Az egyetlen dolog, ami megszakítja a gondolataim, az, hogy valaki felránt a kanapéról és behúzott nekem egyet. Nem ellenkeztem, nem védekeztem, a kezeim csak erőtlenül lógtak a testem mellett. Szinte fel sem fogtam, hogy Dimitrij megüt. Talán csak a fizikai fájdalom térített egy kissé magamhoz. Vagy talán a húgom hisztérikus kiborulása, hogy Dimitrij hagyja abba? Nem tudom. De végül lefejtem magamról Demet. És az állkapcsomat próbálom visszatenni a helyére, kevés sikerrel. Sirius és Remus most kezdtek el kapcsolni, és mellém álltak, míg Nick Dem mellett feszített.
- Ezzel tényleg nem megyünk semmire. Mielőtt szétveritek egymást ezzel legalább legyetek tisztában. - mondja komoly hangon Regulus.
- Ez az undorító görény tönkretette Lily-t! - dühöng Dimitrij és valahogy teljesen jogosnak érzem a dühét.
- Dem, azzal, hogy elkezdtek bunyózni Lily nem lesz jobban és a múltat sem fogja elfelejteni. És te sem fogod magad jobba érezni … - próbál rá hatni Regulus.
- Honnan tudod?
- Csak tudom. - sóhajt lemondóan Regulus. - Aztán felőlem azt csináltok amit akartok. De talán előnyösebb lenne, ha elkezdenél teperni Lily-nél. Ha még akarsz tőle valamit … - mondja kifejezetten nekem címezve Reg. - És ha most megbocsájtotok én nem vagyok hajlandó részt venni ebben. Jó éjt.- hangja lekicsinylő, de valahogy nem érdekel. Egyáltalán nem érdekel senki és semmi jelen pillanatban. Dimitrij végül úgy döntött lehiggad magától, nem üt meg még egyszer.
- Vigyázz magadra Potter! Nem állok jót magamért, ha bántod Lily-t! - fenyegetőzik, aztán felmegy. Nick valami olyasmiről hadovál, hogy Dimitrij hirtelen haragú és hogy ne kapjam fel a vizet. Mire én csak bólintok. Nem mondok semmit. Nem tudom mit mondhatnék … én a helyében laposra vertem volna önmagamat … Amikor végül Nick is felment újra magamba roskadtam és elképzeltem a „mi lett volna ha ...” történetet. Észre sem vettem, hogy Melanie-val maradtunk csak lenn. Leült mellém és magához ölelt.
- Sajnálom James. - mondja együtt érző hangon.
- Emlékszel még … Amikor még a Roxfortba jártunk és azt hittük Lily terhes … Én már akkor örömmel fogadtam volna egy babát … Aztán ő elment az Akadémiára és minden felborult. Olyan keveset találkoztunk. És én úgy döntöttem adok esélyt mindkettőnknek egy normális kapcsolatra ingázás nélkül … És ez lett belőle. - fakadok ki.
- Tudom James. - mondja halkan, szomorúan. - Épp ezért jöttem haza olyan ritkán. Én végig tudtam róla és … tudod egy kicsit én is hibáztattalak, de aztán Lily megértette velem, hogy nem tehettél volna semmit. Aztán később már azért nem jöttem, mert én végig tudtam róla … tudtam a lányotokról … és fájt a szemedbe nézni és eltitkolni előled.
- Még hogy Lily nem hibáztat … - mondom szarkazmussal. - Én tehetek róla! Mellette kellett volna lennem és megvédenem őket! Ez lett volna a kötelességem és akkor még ma is élne.
- Ugyan tesó, gondolkozz egy kicsit! - sóhajt fel húgom. - Ha haragudna rád Lily, akkor szerinted miért Victoria lett volna a neve? - nem igazán értem hogy ezzel mire akar célozni. - Tudod Lily anyuról akarta elnevezni … - én ebbe bele sem gondoltam. Nekem valahogy ez eddig eszembe sem jutott. Meglepő dolog. Vajon Lily tényleg így gondolja? Tényleg nem hibáztat? De hát …
- Én … nem értem … - csóválom a fejem eszeveszettül.
- Jajj ti pasik mindig olyan nehezen veszitek észre azt, ami a szemetek előtt van … - sóhajt fel Mel. - Lily mindig is szeretett téged. És most is szeret, különben nem okozott volna magának újra ekkora fájdalmat, hogy megossza veled. Szerintem a szerelme irántad képes lenne tényleg helyrehozni. - néz őszintén a szemembe és én megenyhülök. Annyira szép lenne, ha tényleg így lenne. Remélem tényleg igaz, amit Mel mond. Hinni akarok benne. Nyugtató és kellemes csönd telepedett ránk.
- Milyen volt? - kérdezem halkan magam elé nézve. - Annyiszor elképzeltem őt kerekedő pocakkal.
- Eleinte elég rosszul viselte. Tudod az első trimeszter elég kellemetlen volt. Folyamatos rosszullétekkel küzdött. De mégis összeszedte magát. Gyönyörű volt. A baba mindig felvidította, mindent megtett érte. Vigyázott magára, olyan jól viselte a folyamatos rutin vizsgálatokat, mint amit soha nem néztem volna ki belőle. Annyira várta már a kicsi születését … mind vártuk. - szipog húgom, én pedig lehunyom a szemem és próbálom elképzelni Lily-t. - Mindannyiunkat megviselt a baba elvesztése. Lily két hónapig a Mungoban volt. Csontsoványra fogyott és nem akart enni, miután kiderült, hogy akkor este Voldemort támadása miatt elvetélt. Rettenetes volt őt úgy látni. Sosem láttam előtte sírni, és akkor, annyira össze volt roppanva. Annyira aggódtunk érte. De végül valahogy sikerült összekaparnia magát. Nem volt teljesen jól, de elkezdett enni és próbálta elhitetni velünk, hogy jobban van. Miután kiengedték a Mungoból egy csomó plusz órát vett fel, rengeteget tanult, hogy lefoglalja magát. Féltünk, hogy még ennél is jobban legyengül, de végül helyrejött. Azóta sem tudta teljesen kiheverni Vicky elvesztését, de legalább megpróbált ezzel a fájdalommal élni. - meséli sírva húgom és akármennyire szégyen, nem szégyen az én szememben is könnyek csillognak. Ironikus, hogy ő az egyetlen nő, akit világéletemben szerettem és mégis mekkora szörnyű fájdalmat okoztam neki...

(Lily szemszöge)
Reggel úgy ébredtem, mint mostanában oly sokszor. Fáradtan és gyengén, mint akin egy egész trollcsalád ment keresztül. De volt valami, valami nem odaillő dolog, ami mégis olyan megszokott volt és helyénvaló. Egy meleg kéz az enyémen. Egy selymes új, ami a kézfejemet simogatja. Egy halk lélegzet mellőlem. A megnyugtató melegség, ami belőle áradt át belém. Mint egy tündérmesébe. Már csak a pillangók hiányoznak a hasamból és a térdeim remegése. Lassan nyitom ki szemeimet, félve, hogy esetleg csak egy élethű álom és éppen ébredezek … De amikor kinyitom a szemem még mindig ott van. Ott ül mellettem az ágyon és engem néz. Szemei körül hatalmas karikák vannak, szemei szomorúan csillognak és az álla furcsán lila árnyalatú.
- Jó reggelt, Lily! - szólal meg rekedt hangon.
- Neked is. - mondom döbbenten. - Úgy emlékszem bezártam az ajtót …
- Igen, be is van zárva … De régen adtál nekem hozzá egy kulcsot. - mosolyog lágyan.
- Igen, emlékszem. - ásítok egyet. - Mondd csak, aludtál egyáltalán valamit az éjjel?
- Nem igazán …
- Látszik … már bocs, nem azért …
- Sejtem. - mosolyog elnézően. - De te sem vagy épp jó formában …
- Gondolom. - jelenik meg egy apró mosoly az arcomon. Felülök az ágyban, amikor a csend egyre inkább kezd kibontakozni köztünk. - Hogy vagy? - kérdezem aggódva. - Tudom, ez hülye kérdés … - nézek rá.
- Voltam már rosszabbul is … azt hiszem. - sóhajt fel. - De ezt inkább én kérdezhetném. - néz rám hatalmas barna szemeivel, mire én csak vállat vonok, egyértelműsítve, hogy nem akarok beszélni a hogy létemről. - Sajnálom, hogy ekkora fájdalmat okoztam. - szól megtört hangon.
- Nem te tehetsz róla … Gondolhattam volna rá, hogy Tom valahonnan megtudja … - szorul el a torkom, mire James megszorítja a kezem.
- Ott kellett volna lennem.
- James, kérlek. Volt, ami volt.... Ezért nem akartam elmondani, de nem tudtam volna eltitkolni, úgy, hogy Tom folyamatosan felhánytorgatja és hogy … megígértem, hogy megpróbáljuk. - sóhajtok fel.
- Még mindig így gondolod? - kérdezi, hangjában mintha meglepődés csengene.
- Megígértem. - mosolygok rá kedvesen.
- Tudom, de ahogy este neked estem … Egy rohadt barom vagyok. - fakad ki.
- Kiborultál … érthető. - vonok vállat. Nem vettem a szívemre a dolgot, persze szarul esett, de várható volt.
- Nem gondoltam volna, hogy el tudod ezt nekem nézni …
- Nekem volt időm valamennyire feldolgozni … Te még csak most kezded el. Nem lesz könnyű dolog. - húzom el az ajkamat. - És hidd el bármit megtettem volna, hogy ne fájjon neked is ennyire …
- Lily, te vagy a legcsodálatosabb nő a világon. - súgja halkan mélyen a szemembe nézve.
- James … még egyszer nem szeretnék erről beszélni, rendben?
- Persze, persze, én megértem... Akkor … adsz nekem még egy esélyt? - kérdezi reménykedve.
- Igen, egy utolsót. - mosolygok.
- Értettem főnök! - nevet fel és egy lágy csókot nyom ajkaimra, amit én készségesen viszonozok.
- Mi történt az álladdal? - kérdezem halkan, és óvatosan végigsimítok a lila részen.
- Dem a tudtomra hozta, hogy mekkora egy merlinverte szemét vagyok ... És hogy őszinte legyek teljesen igaza van. - von vállat.
- Jajj pasik. - csóválom a fejem és a pálcámért nyúlok, majd meggyógyítom az arcát. - Így sokkal jobb, nem? - simogatom most már épp arcán.
- Igen, köszönöm. - nyom egy puszit az arcomra.
- Na, gyere ide és aludj egy kicsit te is! - mosolygok, amíg ő bemászik mellém az ágyba. A mellkasához bújok és alig pár perccel később már nyugodtan alszik. Míg én tovább gondolkodtam a múlton.

28.Fejezet – Paintful past

Sziasztok!
Ildikónak köszönöm szépen a komiját és a három pipát, amit kaptam az előző fejezethez.
Előre jelzem, hogy nem épp vidám fejezet lett, de azért remélem tetszeni fog.
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá a Avriltől a Darlin című számot.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxo

 

A bánatba nem halhatsz bele, bár úgy érzed, hogy ez lesz a sorsod. Egy szív nem szakad meg, bár a mellkasod néha úgy fáj, mintha mégis. A gyász idővel elhalványodik. Ez a dolgok rendje. Jön egy nap, amikor újra mosolyogsz, és úgy érzed, áruló vagy. Hogy képzelem, hogy vidám vagyok. Hogy képzelem, hogy boldog vagyok egy olyan világban, ahol már nincs ott az apám. És új könnyeket hullatsz, mert már nem hiányzik annyira, mint régebben, és a gyász feladása is egyfajta halál.
Laurell Kaye Hamilton

 

(Melanie szemszöge)
A düh, a fájdalom és az elkeseredés örvénylett bennem, ahogy megemlítette Vicky-t. Legszívesebben megöltem volna, pedig én aztán elég nyugodt természet vagyok. De ez, ez kiverte a biztosítékot. Nem csodálom, hogy Lily ennyire kiakadt. De Lily nem hagyott időt, hogy mellé állhassak, hogy mellette legyünk és megvigasztaljuk, mert azonnal elhopponált és egyikünk sem tudta követni. Aggódtunk érte, még szép, hogy aggódtunk. Hisz már sok ideje, hiába tudjuk, hogy sosem lesz rajta túl teljesen, ahogy mi sem … Bár segíthetnénk neki valahogy, bárhogy.
Három nap telt el azóta és nem volt sehol. Kerestük, de nem találtuk, és haza sem jött. Az Aurorságon szólt, hogy pár napig nem lesz … Így tudtuk, hogy egyben van és nem esett fizikailag semmi baja... James szinte már ide költözött hozzánk, ahogy vele együtt a másik két Tekergő is a nap nagy részét, amikor nem dolgoztunk itt töltötte … Hátha Lily haza jön. Mind vártunk és rettegtünk, főleg a tegnapi vihar után. Hatalmas vihar csapott le a térségünkre, ami még ma sem vonult el. Csupán reménykedtünk, hogy Lily nem a közelben ázik, fázik. Este volt, épp hazaértünk a munkából. Mandy szorgosan készített nekünk vacsorát. A Tekergők is velünk jöttek, mint az elmúlt napokban mindig. Mind rettenetesen aggódunk és reménykedünk, hogy Lily egyszer csak felbukkan. Mandy felszolgálta a vacsorát. De hiába tűnt íncsiklandozónak, alig bírtam leküzdeni a torkomon. De egy rekedt, mégis kedves hang szólalt meg az étkező ajtóból.
- Mandy, tudnál hozni még egy terítéket? - kérdezi kedvesen.
- Igen, máris hozok. - válaszol vidáman a kis házi manó. Én pedig mindenféle gondolkodás nélkül rohanok oda Lily-hez. Hogy megöleljem. Nem úgy tűnik, hogy épp csúcsformában lenne, igazából rettenetesen fest. A ruhái teljesen átáztak, a szemei vörösek, gondolom a sírástól, az arca sápadt, a szája cserepes de mégis kedvesen mosolyog és engem nyugtat. Engem! Pedig ő van a padlón. Könnyeim folyni kezdenek, míg ő anyáskodóan ölel és elcsitít.
- Felveszek valami száraz cuccot, és jövök, rendben? - kérdezi halkan, egy puszit nyom az arcomra. Az én pólóm is vizes lett tőle, de nem foglalkozom vele, csak leülök a helyemre és várok, amíg leér. Mind várunk …

(Lily szemszöge)
Nem bírtam összeszedni magam. Egyedül voltam, mert nem akartam még több fájdalmat okozni Sophie-nak, Melnek vagy Regnek. Már így is túl sokszor szedtek össze, amikor elvesztettem minden erőmet. Nem járja, hogy mindig nekik okozzak fájdalmat, főleg Melnek, hisz tudom neki is hasonlóan fáj, mint nekem. Nem annyira, de ő is elvesztette Vicky-t, pedig annyira szerette... Semmi sem izgatott a magányomban, csak leültem a völgyben egy aprócska fa mellé, amibe Vicky nevét véstem. És sírtam és kiadtam a fájdalmam, összeszedtem magam. Amikor már éreztem magamban annyi lelki erőt, hogy elmenjek innen, vissza, haza. Mind ott voltak és ez erővel töltött el, hogy ne boruljak ki. Bár nem volt túl kellemes látni rajtuk az aggodalmat … épp ezért hamar felmentem a szobámba, megszárítkoztam és felvettem egy melegítőt. És összeszedtem magam. Tudtam, hogy ennek még nincs vége. Nem titkolhatom tovább. Úgy megyek le közéjük, mintha mi sem történt volna, legalábbis próbálom fenntartani ezt a látszatot. Kedvesen megkérdezem, hogy mi volt az elmúlt pár napban, és hálásan megköszönöm Mandy-nek a forró teát, amit nekem készített. De igazából a hangulat ugyanolyan zaklatott, mint amikor megjöttem. Vacsora után a nappaliba vonulunk és csak ülök és próbálok valahogy belekezdeni, de nem tudom, hogyan is mondhatnám el. Idáig senkinek sem mondtam el, Sophie-ék is csak azért tudják, mert az elejétől a végéig mellettem, voltak.
- Lily, nem szeretnél lepihenni? Fáradt lehetsz … - szól James törődéssel teli hangon. Felsóhajtok és csóválom a fejem.
- Nem, el akarom mondani. El akarom mondani az okokat. Mert még egyszer nem akarok ennyire a padlón lenni. Még egyszer nem lesz erőm elmondani. - mondom halkan, reszelős hangon. - Szóval ez eléggé magánügy és egyáltalán nem kellemes téma és nem is lesz túl komfortos … szóval aki nem akarja meghallgatni az nyugodtan elmehet, meg fogom érteni. - mondom, de senki sem mozdul, A tekergők nagy szemekkel néznek rám, Dem és Nick arca együttérzést sugároz, míg Melnek és Sophie-nak újra könnyek gyűlnek a szemükbe … az enyémbe is. - Ez egy elég régi történet … - kezdek bele és veszek egy mély lélegzetet. - Egyszer, régen terhes voltam. - folytatom lassan és átölelem magam. - Egy pici lány. Victoria. - mondom elfúló hangon. - Az én kicsi Vickym. Nehéz időszakon voltam túl. A gyógyítók szinte lemondtak a babámról, mert olyan rossz állapotban voltam, de … összeszedtem magam. A kisbabám miatt. És úgy tűnt minden rendben lesz … Vicky jól volt, megerősödött. Olyan csodálatos volt. - hangom egyre hisztérikusabb és a könnyeim is patakzanak. - Kevesen tudtak róla, nem akartam veszélybe sodorni. Albus mindent elintézett körülöttem, hogy ne erőltessem meg magam, és senki se gyanakodjon. Minden remekül ment. De Tom … - elakadok. Nem bírom. Még mindig annyira fáj. Ez a legszörnyűbb az életben, amikor egy aprócska gyerekről van szó. Az emberek mindig is nehezebben viselik, ha egy kisbabáról van szó … felálltam és elkezdtem járkálni. Le akartam vezetni a feszültségem. Amikor a semmiből feltűnt Gabe. Ő hiányzott már csak a napomból. Ő vezeti a Sheffieldi aurorságot, én neveztem ki. És a saját érdekében ajánlom, hogy nagy gáz legyen.
- Mi van? - kérdezem, rá sem nézve.
- Jól vagy? - felel kérdéssel a kérdésemre.
- Rohadtul nem számít csak bökd ki mi a francért jöttél és tűnj el! - mondom kíméletlenül.
- Aggódtam, hallottam, hogy napok óta nem mentél be az Aurorságra. - mondja lágyan. Én meg felnevetek.
- Neked Sheffielddel kell törődnöd, ezért neveztelek ki, szóval húzz vissza és ne folyj bele a Londoni Aurorság ügyeibe, arra itt vagyok én.
- De nem úgy nézel ki, mint aki jól van …
- Én most a helyedben húznék a francba, mert mint láthatod nem vagyok elnéző hangulatomban!
- Jó, megyek már. De ha valami van … tudod hol vagyok. - mondja még búcsúzóan és visszahopponál Sheffieldbe.
- Az időzítése remek. - morgolódom. De legalább minimálisan kiadtam magamból a feszültséget. - Szóval Tom … valahonnan megtudta. Nem tudom hogyan. És … és megölte. - bököm ki nehezen, a könnyeim csak folynak, a kezem remegni kezd a sok bőgéstől és a kimerültségtől. De nem zavar különösebben, ez a legkisebb bajom. Óvatosan pillantok a többiekre. Nick szomorúan néz, Dimitrij, James és Sirius ölésre készen pislognak, míg Remus elgondolkodva, de az együttérzés rajta is látszik.
- Ezért … ezért támadtál Tomra teljes erőből, ugye? - kérdezi gyöngéden James, mire én bólintok. - Ha előbb elmondod … én megölöm azt a mocskot. - mondja dühösen James.
- Lily, erről sosem írtál … Pedig mindent megírtál, ami történt, még a legkisebb történéseket is … Mondd, mikor történt ez? - kérdezi Remus.
- Nem lepődtem meg, hogy neked jutott eszedbe ezt először megkérdezni. - pillantok rá. - Majdnem négy éve. - látom, ahogy James arca megdermed, ahogy Sirius Jamesre pillant.
- Attól a szeméttől? Aki miatt olyan ramaty állapotban voltál? - kérdezi dühösen Dimitrij. - Basszus, ezért voltál olyan sokszor rosszul! - morgolódik Dem, én meg vállat vonok és James arcát nézem, nem rezdül, még csak nem is pislog. Kezdek aggódni.
- Hé, Ágas, öhm, rendben vagy? - ad hangot az én aggodalmamnak is Sirius. James nem válaszol.
- Aszem sokkot kapott. - nézem tovább az arcát.
- Ugyan mi oka lenne rá? - kérdezi Dem és tudom, hogyha nem ilyen komoly témáról lenne szó, akkor eltréfálná a dolgot. Nem válaszolok. James hatalmas szemeit rám emeli.
- Ezt úgy érted … - nem tudja befejezni a mondatot, de én bólintok. - Miért? Miért … nem mondtad el? - fakad ki.
- Szakítottál velem! Nem állhattam eléd, hogy szóljak, hogy gyereket várok. Nem láncoltalak volna magamhoz egy babával. - mondom visszafogott hangon.
- Jogom lett volna tudni róla, hogy lesz egy lányom!
- Nem, neked akkor már semmilyen jogod nem volt! Tudod elhagytál, emlékszel? - düh lángol bennem, és inkább a düh, mint a fájdalom …
- Lily, az én lányom volt! Az enyém! Ugyanúgy jogom lett volna hozzá, mint neked! - mondja dühösen.
- Te lemondtál rólam! Lemondtál róla is! Mire jutottunk volna, ha miatta újrakezdtük volna? Sehova! Csak még több fájdalom lett volna. És ha most megbocsájtotok, lefekszem, mielőtt még elfajulnak a dolgok. - sziszegem dühösen James képébe és felmegyek. Magamra zárom az ajtót ezzel jelezve, hogy hagyjanak békén. És álomba sírom magam.