17.Fejezet – Last day there

Szióóóóó! :D
Lily sem egy szent, de azért Jameshez viszonyítva, azért nem olyan szörnyű :D
Azért persze a humor benn van.
Aszem, mást nem is mondok. A cím eléggé beszédes, az idézet is.
Hallgassátok meg hozzá Pinktől a So what c. számot.
Jó olvasást!
Élvezzétek ki ezt a két hetet még a nyárból! :D
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Két nő lakik bennem: az egyik meg akar ismerni minden kalandot, át akar élni minden örömet és szenvedélyt, a másik viszont hétköznapi életet szeretne, biztonságot, nyugalmat, boldog családot. Én vagyok a háziasszony és a szajha, két lélek egy testben, akik egymás ellen harcolnak.
Paulo Coelho

 

Reggel már úgy voltam vele, hogy bármit megteszek, csak tűnjünk el innen. És ezt tudattam Rémszemmel is. Így végül megbeszéltük, hogy végül is ennyi ideig őrködtünk itt, ha eddig nem támadott, most sem fog, ha mégis, akkor meg figyelek rá. Hogy miért vált ilyen sürgőssé? Amikor felébredtem James ágyfüggönye megint be volt húzva … És én nem bírom, hogy ezt a szart előttem teszi. Délelőtt a kastélyban sétálgattam, amíg össze nem futottam a kis barnával, aki este letámadt. Most már nem voltam bosszús, vagyis rohadtul fájt Jamest mással látni, de tudtam, hogy nem ezért cselekedtem úgy, ahogy. Ebéd előtt vettem a klubhelyiség felé az irányt, de végül olyan éhes voltam, hogy azonnal a Nagy Terembe mentem. És szerencsém volt, mert Mel és Sophie ott voltak a Grifis asztalnál. Lehuppantam melléjük.
- Sziasztok! - mosolyogtam rájuk újult erővel. - A fiúk, hogyhogy nincsenek veletek?
- Passz. Aszem valamilyen pasis megbeszélést tartanak, vagy mit. - nevetett Sophie. Nem is firtattam a dolgot, mert értelmetlen lett volna. A pasis dolgokba soha nem avatnak be, max Reg mond egy-két dolgot Melnek, de ennyi. Sőt, hogy őszinte legyek, engem sem igen érdekel, hogy miről beszélnek. De nem sokáig maradtak, mert alig pár perccel később lehuppantak ők is az asztalhoz. Kérdően pislogtunk rájuk, de persze nem mondtak semmit, szóval tényleg valami szexről, piáról, kviddicsről vagy csajokról beszéltek. Így csak vállat vontam és ettem tovább.
- Oh, jut is eszembe, délután végre haza megyünk. - jelentem be, csak úgy mellékesen.
- Tényleg? - csillannak fel a szemek.
- Aha. - nevetek. - Úgyis elég sok teendő van a Minisztériumban.
- De mi lesz a sulival? - kérdezi Remus érdeklődve. Én meg vállat vonok.
- Majd megoldom. - egyáltalán nem rajongok az ötletért, de ez van.
- Ezt nem teheted! - sziszegi James.
- Mond csak, akkor van más ötleted? Mert én nem fogok még ennél is tovább itt dekkolni. - sziszegem dühösen vissza neki.
- Ez veszélyes! - csattan fel, mire több szem is ránk szegeződik a teremben.
- Ne oktass ki! Kettőnk közül én meg tudom magam védeni! Szóval ne szólj semmit, mert nem egyszer én mentettem meg a seggeteket! - mondom dühömben.
- Az orrom alá dörgölöd, de kedves vagy. - gúnyolódik.
- Ha kihozol a sodromból, van mit az orrod alá dörgölnöm! Ne feledd, én megtehetem. - mondtam ingerülten.
- Te sem vagy szent! - csattan fel. Én meg dühösen fújtatok.
- Tényleg nem. De tudod mit? Teszek rá! - fejeztem be ezt a beszélgetést és az asztalra csaptam a villámat, majd még a maradék méltóságomat összekaparva kitrappoltam a Nagy Teremből. A klubhelyiség teljesen üres volt, de nem maradtam sokáig egyedül, meg megjelent az én egyetlen kis barnám. Hiába tudom, hogy Adamnek hívják, nekem már csak kis barna marad. Hihetetlen, de ez a kis srác folyton folyvást meglep. Azt vártam volna, hogy elkezd semmitmondó apróságokat duruzsolni, hogy nem lesz baj. De persze nem ezt tette, oh, nem! A falhoz préselt és a tudtomra adta, hogy ha ki vagyok borulva töltsem le rajta … Kedves gesztus, tényleg és megfordult a fejemben, hogy elfogadom a felajánlást, de egy kisebb csoport vágódott be a portrén. Eltávolodott tőlem, én pedig ránéztem.
- Hazamegyünk. - suttogom halkan, nem törődöm a bejövőkkel. - Ha nyáron akarsz, akkor találkozhatunk. Tudod, hol találsz. - mosolygok rá és búcsúzóan megcsókolom. Elismerem, hogy nem szeretem, és azt is, hogy ő sem szeret, ezt még délelőtt letárgyaltuk. De attól még remek lehetőség, neki is, nekem is, amíg nincs más kapcsolatunk.
- Jó utazást. - mondja halkan. Amennyire eddig megismertem, nem túl bőbeszédű, az biztos és ez megnyugtató.
- Kéz és lábtörést a vizsgákhoz és a kupához. - viszonozom a jókívánságot, aztán mintha mi sem történt volna elsétálok mellette, fel szobába összepakolni. Hallottam az utána jövő lábak dübörgését, de nem fordultam hátra. Amikor felértem, Mel és Sophie jött utánam. Megnyugodtam. Jameshez még nincs idegzetem.
- Mesélj. Mesélj, azonnal! - ugrándozott Sophie az ágyon. Míg Mel csak mosolyogva kémlel.
- Nincs mit mesélnem!- csóválom a fejemet és elkezdek bepakolni.
- Lily! - mondják egyszerre könyörögve. - Ne csináld máááár! - nevetnek fel én meg csak szúrósan pillantok rájuk, a csomagom mellett a földről, amikor az ajtó kinyílik és belép rajta a két bajkeverő Tekergő. Pont ők hiányoztak.
- Nem! - néztem rájuk figyelmeztetően, de ők mintha észre se vettek volna …
- Miről maradtunk le, csajok? - kérdezi nevetve Sirius. Én tüntetően a táskám felé fordultam, jelezve, hogy egy szót se …. Erre tessék...
- Úgy tűnik, Lily-nek pasija van! - nevet Sophie.
- És nem hajlandó beszélni róla. - mondja durcásan Mel.
- Remek. - sóhajtottam fel lemondóan.
- Igaz ez Lily? - néz rám érdeklődve Sirius, míg James szemében furcsa láng lobban, mintha féltékenység lenne és düh.
- Nem mindegy? - próbálom kibújni a válasz aló … sikertelenül.
- Halljuk! - nevet Sophie.
- Nem vagyunk együtt. - válaszolok őszintén.
- Akkor mi volt az a csók? Ne nézz már minket palimadárnak! Majdnem felfaltátok egymást! - nevet tovább Sophie.
- Muszáj ebbe belemenni? - csóválom a fejem.
- Éééés? Vele voltál délelőtt? - kérdezi Mel, ő nem annyira boldog, mint Sophie, de azért boldog.
- Igen, vele. - mosolyogtam rájuk sokatmondóan. - Nem lehetne, ezt máskor megbeszélni? - néztem rájuk könyörögve. Ebből majd az jön le, hogy ez a James elleni hadjáratot indítottam … Ehhez van a legkevesebb kedvem.
- Ugyan, miattunk? - nevet James, éllel a hangjában. - Előttünk nem kell kényelmetlenül érezned magad, emiatt. - mondja bájolgóan.
- Jól van, akkor mit akartok tudni? - kérdeztem, kicsit dühösen.
- Lefeküdtetek? - kérdezi Mel érdeklődve.
- Le. - feleltem szűkszavúan.
- Délelőtt? - kérdezte James.
- Igen.
- Milyen volt? - kérdezi ezt Sophie, felvillanyozva.
- Csodás. - mosolygok rá.
- Bővebben? - faggatózik tovább.
- Érzéki, vad és szenvedélyes.
- Lesztek még együtt?
- Lehet.
- De nem vagytok együtt?
- Nem.
- Nem értem. - csóválja a fejét Sophie.
- Délelőtt megbeszéltük, hogy nem lesz több köztünk. Csak … szórakozunk.
- Ja. Értem. - mosolyog Sophie. - De azért nem semmi kis srác, az biztos.
- Hát nem. Na mindegy. Hagyjuk már a szexuális életem. - sóhajtok. - Inkább pakoljatok, minél hamarabb haza akarok menni. - de csak vannak és nem tesznek semmit. - Helló! Pakolni, most! - nevetek fel és nekiállnak. Lassan de biztosan kezdtek készen lenni, és a többiek is nekiláttak. Azonban a drága Sirius és James elkezdték a cuccaikkal dobálni egymást. Nem is igen zavart, amíg egy alsógatya nem repült az arcomba.
- Kössz srácok! Ez aszem nem az enyém. - lóbálom az alsógatyát az ujjamon és érdeklődve nézek a két idiótára.
- Bocs, az enyém. - nevet James és kitárja a kezét, hogy dobjam, én pedig nekidobom az alsónadrágját.
- Vigyázz rá jobban. - csóválom a fejem.
- Miért? Ellopod? - nevet.
- Oh, nem kösz. Nincs rá szükségem. - öltöm ki rá a nyelvem.
- Most komolyan egy alsónadrágon vitáztok? - kérdezi nevetve sirius.
- Mi nem vitázunk Tapi. - mosolyog rá James.
- Egyetértek az előttem szólóval. Ha vitáznánk, az más lenne. Ezt te is tudod Sirius. - csóválom a fejem mosolyogva.
- Most hogy így mondod … akkor hangosabbak lennétek. És dühösebbek is.
- Ahogy mondod. - mosolygok édeskésen.
- Egy valamit mindig is tudni akartam, de nem mertem megkérdezni … - kezdi megint Sirius, pár perc nyugi után, hangjában jókedv bujkál.
- Még hogy nem merted megkérdezni … Szentséges Merlin! Röhög a vakbelem! - nevetek hahotázva, mígnem már a hasamat fogom, de a többiek is követik a példámat. Pont ő ne merte volna megkérdezni … ez a hónap vicce!
- Naa, most komolyan! - mondja durcás hangon. Mire mi próbáljuk befejezni a nevetést. Több kevesebb sikerrel. - Szóval, ti ketten … - kezdte és én azonnal elhallgattam, míg James csak érdeklődve nézett rá, ajkai még mindig remegtek a visszafojtott nevetéstől.
- Ez rettenetesen kezdődik … - sóhajtottam fel.
- Ti, mindig ilyen hangosak vagytok együtt? - mosolyog ártatlanul a kis csirkefogó. Na erre a kérdésre sem számítottam.
- Ez hogy jön ide? Nem értem, ebben mi a pláne. Már azt hittem, azt akarod, hogy részletezzük, hogy mit, hol és hogyan csináltunk … - hát igen, voltak érdekes szituk, amikbe épeszű ember nem ment volna bele. Kár, hogy én nem mindig vagyok épeszű.
- Őszintén szólva, én is valami durvábbra számítottam Tapi, most csalódást okoztál! - mondta nevetéstől elfúvó hangon a másik idióta.
- Naaa, de most komolyaaaaan. - néz ránk hatalmas kölyökkutya szemekkel, ami lássuk be, egy kutyának remekül megy …
- Helyzettől függ. - mondja James.
- Helytől. - folytatom.
- Időtől. - sorolja tovább.
- Akarattól.
- Vágytól.
- Vagy éppen magától a dologtól, hogy mennyire. - vonok vállat. Elég furcsa volt ez a játék Jamesszel. De már kezdek újra hozzászokni. Ez van, ezt kell szeretni módon. Bár, mit ne mondjak, kellemtelenül ért, hogy újra felhánytorgattuk a múltat … lassan hobbit csinálnak belőle, hogy hogyan tépjék fel a lelkem sebeit … Szerencsére a nagy vallomásunk után már mindenki, nagyrészt nyugiban rakosgatta a holmiját, míg én a végén már csak végigdőltem az ágyon és vártam. Amikor mind készen lettek, együtt indultunk fel az igazgatóiba. A nap már alkonyi pírba öltöztette a tájat, amikor elhaladtunk a Griffendél toronyba vezető folyosó ablakai mellett. Halkan beszélgettünk, hogy ki mihez kezd, hogy végre nem kell itt lennünk. Sophie azt mondta, lehet elmegy pár nap szabira, meglátogatni a szüleit. Dem, azt mondta, felszed egy csajt vagy akár többet is … pasik! Persze ezzel rögtön egyet értett Sirius és James is. Nick és Remus úgy döntöttek, hogy együtt kezdenek magukkal valamit a szabad idejükben. Aszem az Auror Parancsnoksági könyvtárról beszéltek valamit. Persze, imádják a könyveket. Nick-nek nem lesz itt Sophie … Remusnak meg tudtommal nincs kiszemeltje. Regulus és Mel kegyesen azt mondták, hogy kettesben akarnak lenni. Mi meg nem kérdeztünk semmit sem, nem fűztünk hozzá semmit, ez a szerencse, a a nagy tesók a közelben vannak … én csak nevetve kérdezősködtem, míg Mel, felém nem pillantott. - Na és te? - kíváncsiskodott.
- Segítek az unokabátyámnak. - feleltem, mivel holnapután telihold. - Meglátogatom apámat. És az egyik unokabátyám feleségét. Tudjátok, az oxfordi unokabátyám, Daniel. Talán elmegyek Njördékhez. Igazából nem tudom. Majd meglátom, mi lesz. - mosolyogtam és soroltam a kegyes eltereléseket. Nem volt rá szükség, hogy kijelentem „ja és beköszönök Tomnak, tudjátok meg akarom lopni ...” bár kíváncsi lettem volna, hogy milyen fejet vágnának. Vajon megértenék, hogy lopok az ellenségtől? Nem tudom, de az én lelkiismeretem érdekes mód tökéletesen tiszta. Igazából, ezt a kis találkozót be akartam sűríteni még telihold elé, de nem jött össze. Ahogy hazaértünk és mindenki kipakolt, gondolom. Másnap már mentünk is a Minisztériumba én meg tökéletesen boldog voltam, szinte már hiányzott az épület és a csapatok. Már reggel bementem, míg a többiek csak délbe érkeznek. A reggelt egy hosszadalmas tárgyalással kezdtem a Miniszterrel és Rémszemmel. Aztán Rémszem részletezte, az eddig történteket. Ezekkel a hülye megbeszélésekkel kezdődött a napom, de ennél még sokkal rosszabb várt rám, amikor beléptem az irodánkba és hatalmas papírstócot láttam az asztalomon. Most komolyan? Minek a papírmunka? A többiek is ezen a véleményen voltak. Az egész rohadt délután a papírokkal telt, míg másnap már azért jóval kevesebb várt ránk. És egy délutáni riasztás is kirángatott minket a papírokból. Egy hatalmas halálfalófészekre találtak. Így két másik csapattal együtt mentünk ki. És mindent elintéztünk, de amire végeztünk már besötétedett, még szerencse, hogy küldtem üzenetet Mattnek, hogy késni fogok...