2011. január 23., vasárnap

8. fejezet - First day

Sziasztok!
Sikerült! Végeztem a 8. fejezettel, és ahogy ígértem fel is tettem.
Kövi hétre megpróbálom hozni a következő 2 fejezetet.
Addig is kellemes hetet kívánok!
Puszi:
LilyV

(Lily szemszöge)

Reggel arra ébredtem, hogy valami meleg van a hasamon. Hirtelen pattantak fel a szemeim. Emily cicája Éjfél volt az. A kis fekete cicus rajtam aludt. Olyan kis édes. Elkezdtem vakargatni a füle mögött, azt nagyon szereti. Körbenéztem a szobába, mindenki alszik, mily meglepő. Az ablakon kinézve láttam, hogy hét ágra süt a nap. Majd megpillantottam az órát és láttam, hogy fél hat van. Hát akkor az alvásnak annyi, majd visszafekszek. Semmiképp sem szeretem úgy kezdeni a napot, hogy közelharcot vívok a fürdőért. Úgyhogy felkeltettem Éjfélt, aki fújt is rám egyet.
- Elhiheted én sem akarok felkelni. - beszéltem a macsekhoz. Majd feltápászkodtam és Éjt visszaraktam az ágyamra. Odasétált a párnámhoz, kinyújtózkodott, majd bekuckózta magát. Én pedig elindultam a törülközőmmel a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és folytattam magamra a meleg vizet, míg az összes izmom el nem lazult. Egy gyors szárító bűbájjal megszárítkoztam és kimentem a törcsimben a ládámhoz, amit még nem sikeredett kipakolni. Előhúztam belőle valami rövid ujjú felsőt meg egy háromnegyedes gatyát, egy szandált és az egyik taláromat. Az órám még csak hatot mutatott, és elkezdtem ébreszteni a lányokat, először szépen és gyengéden. Mindannyiuk fülébe belesúgtam, hogy ébresztő. Semmi változással.
- Ébresztő álomszuszékok! - mondtam jóval hangosabban, de azért nem ordítva. Emi fel is kelt és fogta a törölközőét és berohant a fürdőbe. Kate és Mel a fejükre húzták a paplant. Míg Alice próbálta feltornászni magát. Csakhogy a két kis Csipkerózsikának se legyen minden olyan tökéletes Kate-ről lerángattam a takarót és elkezdtem csikizni. Szegényt úgy érte, mint derült égből villámcsapás. Fuldokolva próbált legurítani magáról. Én pedig megkegyelmeztem neki. És Mel felé vettem az irányt. Neki még jobbat találtam ki. Elővettem a mobilom, bár itt a térerő nuku, de másra jó! Elindítottam a legmagasabb hangerőn, de előtte a füléhez raktam. Szegényke majdnem legurult az ágyról.
- Vidd el innen azt a hülye mugli készüléket! Vagy nem állok jót magamért! - szólt „kedvesen” Mel a kis drága. Mind elkezdtünk nevetni. Nagyon jól kezdődött a nap. Aztán pedig elindult a harc a fürdőért. Emily-vel pedig jókedvűen figyeltük a jelenetet.


(James szemszöge)

- Ébresztő ! Hasatokra süt a nap! - kiabál nekünk Holdsáp. Részemről az se érdekel, ha maga Voldemort jön, csak hadd aludjak.
- Nem lehetne halkabban Holdsáp? - nyöszörgött Tapi.
- Osztom az ötlet. - válaszolt Regulus is.
- Na nem nem! Nem alusztok vissza! Gyerünk ki az ágyból vagy nem mentek reggelizni. Fél nyolc van és kilenckor kezdődik a tanítás. Úgyhogy szépen lesztek szívesek kikászálódni az ágyból! - ingerülten folytatta monológját. Mi meg csak hümmögtünk. Míg Remus el nem kezdett egy vízszóró bűbájjal minket HIDEG vízzel felébreszteni.
- REMUS LUPIN! - ordítottuk egyszerre Regulusszal meg Tapival.
- Hé! Ti nem óhajtoztattok felkelni. Csak is magatoknak köszönhetitek. - felelte nyugodtan.
- Belégzés! Kilégzés! Lenyugszom. - kezdte Regulus. Sirivel pedig furán néztünk rá.
- Mit csinálsz? - kérdezte érdeklődve öccsétől Sirius.
- Lenyugszom. - milyen bőbeszédű nem igaz.
- Bővebben? - kérdeztem én is.
- Nem akarjátok hogy elkezdjek kiabálni ugye? Reggel nagyon . . . öhm, hogy is fogalmazzak . . . ingerlékeny vagyok. - mondta egyszerűen. Mi meg elkezdtünk nevetni. - Hékás ez nem vicces.
- Bocsi öcskös de ez itt nem újdonság. - kifejezetten kezd megbékélni vele. - Tudod drága Ágas barátommal mi is ilyenek vagyunk. Féregfarkat egy ágyú sem tudja felkelteni. - Regulus is elmosolyodott.
- Akkor jó helyre kerültem. - mondta jókedvűen.
- Akkor ha ezt így megbeszéltük én megyek is fürödni. - próbálkoztam. Majd el kezdtem araszolgatni a fürdő felé.
- Ohh szóval mennél mi? - felhúzott szemöldökkel kérdi Tappancs.
- Háát . . . - és kicsit gyorsítottam lépteimen. De Tapi utánam kapott. Így nem tudtam tovább menni, de Reg fogta a törülközőjét és fenségesen elindult a mosdó felé.
- Bocsesz! Ez van! Enyém a fürdő Blöö . . . - és gyorsan bezárta az ajtót.
- Bosszú! - szóltunk utána.
Amíg vártuk, hogy nagyságos Blacksége kijöjjön addig vissza dőltem az ágyamra. Csak ekkor vettem észre, hogy milyen szép idő van kinn. Olyan szép, jó lenne ha ma lehetne edzeni. De tudtam, hogy ez reménytelen. Még a válogatásokat is meg kell tartani, és csak ha minden jól alakul akkor novemberbe lehet kezdeni az edzést. Na mindegy végül is lehet mást is csinálni. Például kitalálni valami jó kis tréfát. Vajon mit szólna Frics a drága gondnok egy kis trágyagránáthoz? Áh nem mégsem, valami mást, csak mit? Ez itt a kérdés. Elmélkedésemből a kattanó zár keltett fel, és gyorsan fogtam a törülközőt és bevágtattam Tapi előtt.

(Lily szemszöge)

Végre! Azt hittem már sosem végeznek a fürdéssel. De ezt is megéltem és még nincs ősz hajszálam sem. Ugye milyen jó? Leindultunk a Nagy terembe, hogy végre reggelizzünk. Már kilyukad a pocim, úgyhogy minél hamarabb le akarok érni, de persze a csajok alig battyogtak utánam. A klubhelyiség is szinte üres volt, csak egy-két alsóbb éves ült és olvasott, vagy beszélgetett a haverjaival. Mikor már majdnem kijutottunk a Dámánál, akkor hatalmas robaj hangzott fel. Persze a fiú hálók felől, innen már lehet tudni, hogy kik azok. Éppen valami olyasmin vitatkoztak, hogy miért kellett felébreszteni őket. Természetesen még őket is bevártuk.
- Hát ti? Sikerült felkelni? - kérdeztem teljesen ártatlanul Regulust.
- Képzeld sikerült és fel is tudtam öltözni, meg fürödni is segítség nélkül. Ügyes vagyok ugye anyuci? De azért szerintem nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy azért segíthettél volna. - válaszolt pajkosan.
- Húú! Idáig nem is tudtam, hogy ilyen jó fej vagy. - képedt le James. Majd felém fordult. - Igen segíthettél volna fürödni és felöltözni is. - nézett rám kacéran.
- És sok mást is szívesen tennél nem igaz James? - jujujj kezdenek beindulni azok a fantáziák. Ahogy látom Kate kis buksija működik a legjobban, bár azért nem lenne olyan nagy baj, ha nem működne annyira. Persze mindenki elkezdett nevetni. Mikor már levegőt is kaptam, visszaszóltam.
- Ha akarjátok holnap reggel átmegyek hozzátok vetkőztetni, fürdetni, öltöztetni. Esetleg meg ne etesselek titeket? - kérdeztem kihívóan.
- Hümm tényleg átjönnél? - kérdezte Sirius is.
- Persze. - mondtam egyértelműen.
- Milyen jó is lenne. - álmodozott James. Kicsit fura volt, mintha tényleg melegebb vizek felé kezdett volna sodródni a fantáziája. - Kár, hogy a lépcsőre nem léphetsz fel, mert csúszdává változik. - sóhajtott fel.
- Megoldom, ha tényleg komolyan gondoljátok. - hát persze pont én nem tudnám, hogyan lehet feljutni, amikor már voltam pár hálóteremben, és nem is egyedül . . .
Közben leértünk és helyet foglaltunk a Grifis asztalnál. A hasikám pedig lelkesen fogatta az itt kavargó illatokat. El is kezdtem megpakolni a tányéromat finomságokkal és mindenki ezzel foglalatoskodott. Sirius valamire épp rá akart kérdezni, de nem tett. Eleinte nem tudtam miért, de aztán odaért hozzánk a házvezetőnőnk.
- Jó reggelt tanárnő! - köszöntünk neki.
- Maguknak is! Itt vannak az órarendjeik. És még valami Black, Potter, Black, örülnék, ha házirendet nem szegnék meg annyiszor, Frics Úr már nem tudja hova tenni az irataikat. - nézet szigorúan a fiúkra, akik épp velem szemben ültek és vigyorogtak, mint a tejbe tök.
- Mi próbáljuk tanárnő. - Sirius
- Csak nem mindig jön össze. - fejezte be bátyó.
- Akkor próbálják jobban! - majd elindult a kijárat felé.
- Ez nem igaz! Első óránk bájitaltan Lumpival és a Mardekárral. És még ráadásul dupla is! A franc! - szólt Kate.
- Lily! Felcsaphatnál jósnőnek, jobb vagy, mint Cassandra Trelawney.*-röhögött Reg.
- Van benne valami. De visszatérve az előző témához. Lily te feltudod törni a bűbájt? Hogyan? - Sirius-t nagyon érdekli a téma, de ahogy látom James-t is.
- Először is igen. Másodszor pedig titok. - mondtam titokzatosan.
- Naa Lilllyyy !!! Lécccíííí!!! - könyörgött most James.
- Titok. Titok. - nevettem. - Menni kéne, mert elkésünk. - mondtam és elindultunk a pince felé.
Ezek után átlagosan folytatódót a nap. Bájitaltanokon mivel Lumpi kedvence vagyok és mert nagyon jó vagyok belőle összeszedtem 50 pontot a házunknak, azért nem kis teljesítmény volt. Utána még bűbájtanon nagyjából aludtam. Aztán végre eljött az ebéd. Utána már csak Mugliismeretem volt, amit nekem nem kellett tanulnom, lévén, hogy mugli világban nőttem fel, átváltozástan meg rúnaismeret. Mit ne mondjak a fiúk nagyon kitartóak, még mindig kérdezik, hogyan tudom feltörni a bűbájt. S sikerült megegyezni, hogy holnap én fogom őket is kelteni. Valamint délután kiderült, hogy az évnyitó bál következő hét péntekén lesz, és a kviddics válogatók pedig két hét múlva hétfőtől indulnak. Egy szóval egy átlagos napom volt.

2 megjegyzés:

  1. Ja..mostmar latom h benne van a toriben Peter is:)
    Amugy cool lett a feji.Grat:)Amugy Regulus nagyon jol nez ki azon a kepen oldalt:)):X
    Pussz:Aliiceee

    VálaszTörlés
  2. igen, benne van :D
    köszönöm, és örülök, hogy tetszett !
    ( igen, nekem is nagyon bejön az a kép, "Reg-ről" ;)

    VálaszTörlés