11. fejezet – The trial

Sziasztok!
Bocsánat bocsánat, de azért meghoztam a fejezetet, és a következő már nagyjából összeállt, csak csiszolgatnom kell, szóval arra nem kell majd ennyit várni, ígérem :D
Zene hozzá  Skilett-től az Awake and Alive c. szám. 

Puszi:
LilyV

„De most átlátunk a sötét üvegen és az igazság, -mielőtt az szemtől szemben, mindenki előtt felfedné magát – csak egy töredékét látjuk ebben a hibás világban, ezért nekünk kell megfejtenünk valódi értelmét, még akkor is, ha homályos, és mintha meghajolna a gonosz előtt.”
/Umberto Eco – A rózsa neve/ 

A Mágiaügyi Minisztérium telefonfülkés bejáratához érkeztünk. A telefonfülke elkérte a pálcáinkat és miután megvizsgálta, felvette a személyazonosságunkat visszaadta és kaptunk egy látogató kitűzőt. Ahogy beértünk hatalmas tömeg fogadott minket. Rengeteg mágus mindenfele, a többségük újságíró, nem egyet sajnos már fel is ismertem közülük. Nem tudom, hogy hogyan fogunk így eljutni a Wizengamothoz időben. De aztán a félelmem hamar elszáll, ugyanis Dumbledore tiszteletet követelő személyisége és ismertségének köszönhetően a tömeg átengedte őt, és így a nyomában engem is. Éreztem ahogy jó páran bámulnak minket. Nem szerettem, ha én vagyok a figyelem középpontjában. Inkább meghúzódtam volna köztük és feltettem volna a talárom csuklyáját, de nem tettem. Követtem a Professzort, szinte a sarkában voltam, egészen addig, míg egy újságíró elém nem toppant.
- Mr Potter, mi a véleménye a … - kezdte volna a kérdést, de én gyorsan a szavába vágtam.
- Bocsásson meg, de nem nyilatkozom. - mondtam, majd kiléptem előle, de aztán letámadt még két újságíró, de az igazgató észre sem vette a hangzavarban és a tömegben, hogy nem követem. Egyre inkább távolodott. Én leráztam a két sajtóst és feltettem a csuklyámat, így kevésbé voltam feltűnő, majd őrült szlalomozásba kezdtem a tömegben. De hiába Dumbledore süvege egyre gyorsabban távolodott előttem a tömegben, míg nem teljesen elveszítettem. Ennyit arról, hogy nem szakadok le. De ez most tényleg nem az én hibám volt. Nehezen átvergődtem magam a tömeg sűrűjén, és már majdnem ráfordultam a lift felé vezető útra, amikor egy idős hosszú ősz hajú boszorkány megállított. Az arcán mogorva sznob felsőbbrendűség uralkodott, a hangja is a undokul és lenézően csengett, de megembereltem magam.
- Remélem meg tudja mondani, hogy merre van a Wizengamot! - szólt hozzám. Egy kérem, vagy egy köszönés jelentőségteljesen megdobta volna a hangulatot, de nem fűztem hozzá semmi kellemetlen, csak magamban morcoskodtam.
- A másodikon találja. - válaszoltam és megnyugodtam, hogy a folyosó másik végén feltűnt Dumbledore professzor. Nem köszönte meg a válaszomat, csak haladt tovább előre. Dumbledore felénk tartott.
- Maria, örülök, hogy látlak. - köszöntötte Dumbledore az idős boszorkányt, de nem éreztem túl őszintének, inkább csak udvariasságnak.
- Hasonlóan. - mondta kicsit kedvesebb hangon, mint ahogy idáig velem beszélt. - Csak nem Black tárgyalására mész?
- De igen. Csak a fiút vártam, elvesztettük egymást a kinti tömegben.
- Talán rokonod? - kérdezte Dumbledore-t, én pedig jobbnak láttam nem közbe szólni végül is fogalmam sincs, hogy ki ez a nő és őszintén szólva nem is akartam megtudni.
- Nem, az iskolám egyik tanulója, akinek a szülei beleegyeztek, hogy ott legyen a tárgyaláson. Ha megbocsájtasz, akkor mi megyünk, lent találkozunk a szüleivel.
- Veletek tartok én is odaigyekszem. - erre nem tudott mit mondani, bár szerintem az igazgató sem igazán szimpatizál vele.
- Meglep, hogy eljöttél.- szólalt meg Dumbledore a lift felé sétálva. Én továbbra sem szóltam, csak csendben követtem őket.
- Őszintén szólva pusztán a kíváncsiság hajtott. Egy cseppet sem érdekel, hogy mi lesz a Black fiúval, az egyetlen, amiért itt vagyok az, az, hogy jelen legyek az évszázad legjelentősebb tárgyalásán. - hát ezzel nem sikerült belopnia magát a szívembe.
- Úgy tudom, hogy Lily meglátogatott.
- Igen, eljött az a hálátlan. - sziszegte, mire a kezem akaratlanul is ökölbe szorult, de csak Dumbledore figyelmeztető tekintetével találtam magam szemben, a vén szipirtyó nem nézett rám. - Azt akarta, hogy itt legyek. Szerinte kedvezőbb fényben tűnhet fel Black ha itt vagyok.
- És Walpurga-t is meggyőzte, hogy jöjjön el? Vagy erről te nem tudsz semmit?
- Én nem Lily miatt jöttem el. - sziszegte. - Walpurga is itt lesz. Sirius akármennyire is a családjuk szégyene, attól még Walpurga fia.
- Nem úgy ismerem Walpurga-t, mint aki a annyit törődött volna a fiaival. - jegyezte meg a prof, mire a vénség csak vállat vont. Többet nem beszéltek. Egész úton csend volt, én nem akartam semmiről sem beszélni, míg ez vén sárkány is itt van. Ahogy leértünk a másodikra, a Wizengamothoz vezető hosszú folyosón alig volt egy-egy ember, akiknek többsége Auror ruhában vagy finom anyagból készült talárban tetszelgett. Sokan megbámultak a csuklya miatt, végül levettem a fejemről, itt már csak nincsenek firkászok. A bejáratnál megpillantottam anyáékat, Sirius is velük volt. Örültem, hogy nem olyan tüskés ketrecben hallgatják ki, mint amilyenben Karkarow-ot láttam Dumbledore egyik emlékében. Valószínűleg azért, mert nem az Azkabanból hozták át, hanem a saját akaratából jelent meg. Szörnyen sápadt volt, de meg tudtam érteni az aggodalmát, hiszen 11 évet töltött az Azkabanban dementorok társaságában, most pedig akár vissza is küldhetik.
- Mégis eljöttél, Maria. - „köszöntötte” anya a nőt.
- Nem miattad. És csak hogy tisztázzuk én a semleges zónába fogok ülni, nem támogatom Black-et, de nem is támadom.
- Ez több, mint amire számítottam tőled. - biccentett, anya. - Harry, milyen volt hopponálni? - kérdezte már kedvesen mosolyogva.
- Hát nem túl kellemes, de nem rókáztam. Aszem kezdek hozzászokni - mondtam mosolyogva.
- Nem hiába, az én fiam. - húzza ki magát apa büszkén, mire Sirius arcán is átfut egy mosoly. Az vén trotty hirtelen rám kapja a tekintetét és végig mér. Rémisztő érzés volt. Nem szólt semmit, csak bement a terembe.
- Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem bír engem. - néztem utána.
- Nyugodj meg szerintem ez a szipirtyó senkit sem bír, Voldemorton kívül. - veregette meg a vállam apa.
- Engem se bírt soha, pedig én az unokája vagyok, szóval ne vedd magadra. - adott egy puszit az arcomra anya.
- A nagymamád? - kérdeztem döbbenten.
- Igen. És soha nem bírta a Pottereket, szóval a lehető legmesszebbre kerüljük egymást. - válaszolt anya.
- Halálfaló? - kérdeztem.
- Nem kimondottan, de Tom legbuzgóbb támogatója. - mondta, majd inkább mind Sirius-szal foglalkoztunk. Aztán egyszer csak anya hangja visszhangozz a fejemben.
- Bocsáss meg, hogy megint a fejedbe másztam, de csak így biztonságos. - én csak bólintottam, mivel válaszolni nem tudtam neki. - Ha valami rosszul sül el, akkor te maradj Dumbledore-ral, ő visszavisz az iskolába. Mi pedig mindent megteszünk, hogy megszöktessük Siriust. Nem lesz semmi baj, akárhogy döntsön is a Wizengamot. De ne aggódj elég jó esélyekkel indulunk.- egy kicsit megnyugodtam. A tárgyalásig hátralévő időben Siriust nyugtatgattuk, bár próbált erősnek tűnni, de látszott rajta a félelem sötét árnya. A tárgyalás hasonlóan zajlott, mint az enyém. Először Siriust hallgatták ki. Látszott rajta a szomorúság, ahogy visszaemlékezett. Elmondott mindent, hogy a házunkat Filedius bűbájjal vették körbe, de nem ő volt a a titokgazda, így nem is árulhatta el őket. Azt is elmondta, hogy nem ölte meg a Pettigrew-t, nem is találkozott vele miután a szüleimet megölték. Elmondta, hogy bejegyzetlen animágusként patkány formában élt tovább. Erre pedig a barátaim, Remus, Piton és én voltunk a szemtanúk. Én meg is erősítettem ezt. Majd jöttek a szüleim vallomásai, hogy ők voltak ott, mikor megölték őket és hogy ők Féregfarkat bízták meg, hogy legyen titokgazda. Miután kihallgattak mindenkit. Megszólalt Caramel a Mágiaügyi miniszter, aki a tárgyalást vezette.
- Minden jelenlévő bíra fontolja meg döntését és ne hagyja figyelmen kívül, hogy a vádlott 11 év rabság után megszökött az Azkabanból és ezután 3 évig bujdosott. - ezután az összefoglaló után csend telepedett a teremre, egy pisszenést sem lehetett hallani. Azt hittem, hogy soha nem lesz vége a csendnek. Óráknak tűnt, de aztán Caramell megszólalt.
- Ki szavaz a vádlott bűnössége mellett? - hangzott a kérdés és túl sok kéz emelkedett fel, köztük Caramell-é is, nem lep meg. A görcs egyre szorosabb lett a gyomromban.
- És ki szavaz arra, hogy a vádlottat mentsük fel minden vádpont alól? - kérdezte újból. Erre kezek indultak a levegő fele. Szerencsére láthatóan több kéz emelkedett a magasba most. Én meg kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Megkönnyebbültem és láttam, ahogy Sirius arcán is hatalmas megkönnyebbült mosoly jelenik meg. Anya megkönnyebbülten öleli át apát. Sajnos azonban nem sokon múlt. Túl sok bírát vesztegettek meg, vagy nem hitt-e el az igazságot. Hát így lehet bízni az igazságszolgáltatásban manapság. Nem számít. Vége. Sirius végre szabad, tényleg szabad. A tárgyalás után Sirius és apa jókedvűen viccelődve emlékeztek a tárgyalásra, Dumbledore pedig megengedte, hogy együtt vacsorázzunk, sőt ő is maradt, majd a kellemes hangulatú vacsora után visszahopponált velem az iskolába. A klubhelyiségben vártak a barátaim, akiknek boldogan meséltem el a tárgyalás minden apró mozzanatát.