10. fejezet – Worry

Sziasztok!
Sajnálom a késlekedést, de úgy néz ki, hogy a történet ( vagy ellenem) esküdött fel az univerzum, mert elveszett a megírt fejezet, úgyhogy ez most már a 10. fejezet 2.0 :/

De most itt vagyok, igyekszem a következő résszel ígérem :)

Puszi:
LilyV

„Olyan éles fájdalom hasít a szívébe, hogy le kell ülnie. Mi ez? Hiszen a szeretet fáj! Hát bolondok az emberek? Miért mondják, hogy a szeretet jó? Hiszen ez csupa fájdalom, aggodalom, szorongás! Aki nem tudja, mi a szeretet, annak semmi gondja, vidáman él és fütyül a világra... Hiszen a szeretet fájdalmas és nyomorúságos betegség! És rabság, szomorúság, alázat, megsemmisülés...”
Békeffi István

(Harry szemszöge)
Miután szüleim elmentek, mi visszavonultunk a klubhelyiségbe egy kicsit beszélgetni, majd lefeküdtünk aludni. Reggel, Hedvig huhogása ébresztett fel. Egy levél feküdt a lábánál a párnámon. Szombat lévén a többiek még húzták az unikornisbőrt, azok a szerencsés flótások. Felkászálódtam az ágyban, ami még most is mágnesként vonzott vissza, de erős voltam. Megsimogattam Hadvig fejét, majd kidörzsöltem a maradék álmot a szememből és megkerestem a szemüvegem. Már épp elkezdtem volna olvasni a levelet, amikor a bagoly a lábamra repült, és feltartotta a csőrét, ezzel jelezve, hogy ő bizony további törődést érdemel, így a csőre alatti részét simogattam az egyik ujjammal, míg a levelet olvastam. Az írásképből azonnal tudtam, hogy anya írta. Egyszerre futott át rajtam a rémület és az öröm. Az öröm, amiért végre vannak szüleim, akik törődnek is velem és a félelem, mert a mostani időkben túl sok rossz történik a világban.

„Szia Harry!
Azért írok, mert arra szeretnélek kérni, hogy te is gyere el keresztapád tárgyalására, mutassuk meg neki és mindenkinek, hogy a családunk része és mi kiállunk a családtagjainkért.
Nem szeretnék neked rosszat, ha a Wizemgamotról származó rossz emlékeid miatt nem szeretnél jönni, akkor természetesen megértjük.
Ha jönni szeretnél, akkor a tárgyalás hétfőn lesz, 4 órakor.
Albus elenged téged arról a 2 órai órádról van, ha van ilyen és ő majd elhoz téged.
Puszi:
Anya”

Meghatódtam a levélen. Szokatlan, de jó érzés, hogy a családom számít rám. Még párszor elolvastam az üzenetet, főleg az melengette a szívemet, hogy ennyire aggódik miattam. Ugyanakkor a kellemes meleg érzést a szívemben hamar felváltott a szorongó félelem és aggodalom érzése. Aggódtam Sirius miatt, aggódtam a tárgyalás kimenetele miatt, őszintén szólva nem hittem a Wizemgamot jó döntéshozó képességében, sem az igazságosságában. De hogy eltereljem a figyelmemet az aggodalomról, kerestem egy pergamen darabot és egy pennát, hogy válaszoljak anyának. 

„Szia Anya!
Természetesen ott leszek, számíthattok rám. A család tartson össze.
Megbeszélem Dumbledore professzorral a részeteket.
Szeretlek:
Harry”

Felöltöztem és elmentem az igazgatóiba, hogy megbeszéljük a részleteket, majd jó idő lévén kimentem a parkba sétálni, az egyik fatövébe telepedtem le és élveztem a napsugarak finom simogatását a bőrömön, de nem tudtam kiverni a fejemből a tárgyalás rémét. Már a legrosszabb forgatókönyvet is rengetegszer végig gondoltam. Míg egyszer csak Ron szakította meg a gondolkozásomat. Elmeséltem neki a levél tartalmát és elmondtam az aggodalmaimat is. Miután meghallgatott próbálta elterelni a figyelmemet különböző témákkal, de egyik sem vált be, még a kviddics sem. Egy idő után lemondott róla és inkább berángatott ebédelni. Becsatlakoztunk Hermione-hoz, aki egy könyv társaságában fogyasztotta az ebéjét. 

- Jajj, ne csináld már Mio, hétvége van, tedd már le azt a könyvet. - morgolódott Ron.
- Nektek és szép napot! - szólt Hermione szarkazmustól csöpögően. - Harry, minden rendben van? - kérdezte, kissé aggódva. Úgy néz ki, hogy eléggé látszik rajtam, hogy valami gáz van.
- Hétfőn lesz Tapmancs tárgyalása. - mondtam tömören és a lehető leghalkabban, nem akartam világgá kürtölni a dolgot.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz. - mosolygott rám szeretettel.
- Bárcsak el tudnám hinni, de jól tudod, hogy nem épp az optimizmusomról vagyok híres. A családi problémákból elég sok kijutott nekem.
- Igen, de most már helyre jön minden a családban. Csak higgy benne.- én nem akartam többet beszélni a dologról, ezért inkább az étel felé fordultam, szedtem a tányéromra, de utána már csak tologattam a tálamon lévő ételt. A Nagyteremben sokan nyüzsögtek és beszélgettek, de mi csendben voltunk. Hermione továbbolvasta a könyvét, Ron pedig az imént kapott Hétvégi Pergament olvassa, a Reggeli Profétához hasonló hétvégi számot. Aztán egyszer csak füttyent egyet, amitől Hermione is és én is ugrunk egyet ijedtünkbe.
- A szívbajt hozod ránk, te idióta. - kelt ki magából kissé Mio.
- Ugyan,megérte. - nevetett Ron. - Nézzétek! Lily-t kinevezték a Londoni és a Sheffieldi Aurorparancsnoknak. - erre a kijelentésre rögtön kikaptam a kezéből az újságot. Én ugyan szinte soha nem olvasom el azokat a hazugságokat, amiket írnak, mert egy idő után meguntam, hogy milyen pletykákat találnak ki rólam, most meg még a szüleimről is. De ezt a cikket gyorsan átfutottam. És kivételesen elhittem azt, amit írtak.
- Mondta, hogy visszaszerzi a helyét, de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan sikerül neki. - néztem rájuk döbbenten.
- Lily felettébb jó auror lehet, ha két aurorságot is vezethet. Ezenkívül elég meggyőző is, ha ilyen gyorsan elérte a céljait.
- Megdöbbentő. Korábban soha nem így képzeltem el. - csóváltam a fejem mosolyogva. - De tény és való, hogy sokkal jobb fej és sokkal jobb anya, mint ahogy azt valaha is el bírtam képzelni, bár még nem ismerem annyira sajnos.
- Igen csodálatos nő. - értett egyet velem Mio.
- Ja és dögös is. - szólt közbe Ron, én pedig dühösen néztem rá.
- Az anyámról beszélsz! - sziszegtem.
- Jól van, nyugi. De ismerjük el a tényeket, tényleg jól néz ki. Ez egyszerű ténymegállapítás volt, nem több. De jobb, ha én most inkább megyek, mielőtt még kitekered a nyakam. - mosolygott, s kiment a Nagyteremből. Mioval csak mosolyogva csóváltuk a fejünket, majd visszatértünk az eddigiekhez, vagyis ő olvasott én meg az étellel játszottam a tányéromon. És visszatértem az aggodalmaimhoz, míg nem Ginny leült mellém. Kissé meglepett, ugyanis Dean jóval odébb foglalt helyet az asztalnál. Csak köszöntem, de nem kérdeztem semmit sem. Hallottam, ahogy Mioval halkan beszélgetnek. Már a hangja és a jelenléte elvonta a figyelmemet. Hallottam, ahogy Miot faggatja, hogy mi ütött belém, míg Hermione elmondja, hogy a tárgyalás miatt aggódom. Nem bánom, hogy elmondta, én is megtettem volna. Ginny felém fordul én meg ránézek. Azokat a szép barna szemeit nézem, amik most aggodalomtól és együttérzéstől csillognak.
- Minden rendben lesz. - mondta magabiztosan én pedig ha csak pár pillanatig is, de hittem neki. Aztán megölelt. Szorosan, hogy érezzem a támogatását. Legszívesebben nem is engedtem volna ki a karjaim körül, de aztán Dean fojtott hangja arra késztetett, hogy megtegyem.
- Ginny beszélhetnénk, most? - kérdezte, kicsit sem kedvesen.
- Köszönöm, Gin. - pillantottam meg a barna szempárba. - Nyugodtan menj csak, rendben vagyok. - mondtam meggyőzően.
- Rendben, de ha bármi van, akkor rám is számíthatsz. - mondta és felállt, majd Dean-nel kimentek a Nagyteremből. Dean még egyszer visszanézett rám, és az egész lénye azt sugározta, mintha féltékeny lenne rám. Bolond, nekem lenne okom féltékenynek lennem, vagyis nyilván nem lenne szabad féltékenynek lennem, de ez olyasmi, amit nehéz megállni. Ő bármikor megérintheti, míg én csak akkor, ha nem feltűnő, hogy csak a bőre érintésére vágyom. Ő megcsókolhatja, míg én csak álmodozhatok az ajkainak az ízéről. És ő féltékeny?! Visszafordultam a tálamhoz, mikor megpillantottam Hermione-t, aki olyan arcot vágott, mint aki átlát rajtam, a mosolya azt sugallta, hogy „Nini, én minden mocskos kis titkodat jól tudom!”. Rémisztő volt.
- Miért nézel így rám? - kérdeztem tényleg érdeklődve.
- Harry, jól látom, hogy mi történt az imént.
- Igen, akkor felvilágosítanál engem is?
- Feltűnően kívántad a barátod kínkeserves halálát, mert Ginny vele van.
- Ez nem igaz!
- Oh dehogynem! Én látom ám, ahogy csorgatod utána a nyálad. - mosolygott megint. Hirtelen nem tudtam mit is mondjak. Igaza volt, de nem akartam, hogy ezt bárki is tudja. Nem akartam hazudni neki.
- Nem tudom, hogy pontosan mi történt, vagy mióta van ez a dolog. - sóhajtottam fel. - De nagyon szépen kérlek ne beszélj róla senkinek sem! - néztem rá könyörgően.
- Lakat a számon, ne aggódj. És ha beszélni szeretnél róla, akkor fordulj hozzám bizalommal. - kacsintott rám, majd elbúcsúzott, mikor látta, hogy nem akarom folytatni a beszélgetést és elment a könyvtárba. Én egyedül maradtam és jobbnak is láttam, ha egyedül maradok, nem akartam senkinek a kedvét sem elrontani.Este későn jóval a takarodó után tértem vissza a szobába. A többiek már aludtak. Én is lefeküdtem, majd a vasárnap nagy részét átaludtam. Már jobban éreztem magam, bizakodóbb voltam. Így Ron már kellemesebb társaságnak tekintett, ezért a napot együtt töltöttük, de mivel egész nap esett ezért a klubhelyiségben maradtunk. Ginny-t egész nap nem láttam, sem az ebédnél, sem a klubhelyiségben. És Dean sem volt beszédes kedvében, de nem kombináltam, tény, hogy megfordult ez-az a fejemben, de nem faggatóztam Dean-nél, végül is nem tartozik rám. Így a vasárnap gyorsan eltelt, hétfőn pedig hálát adtam mindennek, hogy pont egy bájitaltant kell ellógnom a tárgyalás miatt.Már jóval a megbeszélt időpont előtt ott voltam Dumbledore professzor irodájánál, de nem tette szóvá a dolgot.
- Ha már itt vagy, akkor indulhatunk is, nem baj, ha korábban érünk oda.
- Egyetértek.
- De figyelj rám Harry! Sok fekete mágus és halálfaló lesz jelen, úgyhogy meg kell nekem ígérned valamit. - nézett rám komolyan a félholt alakú szemüvege fölött. - Végig mellettem vagy a szüleid mellett maradsz és nem kószálsz el semerre!
- Megígérem. - mondtam én is komolyan. Hogy őszinte legyek sosem vonzottak a halálfalók meg a fekete mágusok. Nem én szoktam keresni őket, hanem ők engem...
Az igazgató felém tartotta a karját és épp hogy megfogtam, már éreztem is a hányingert keltő rántó érzést a gyomromban.