1. Fejezet- Lily' s summer

Sziasztok!
Na itt is van az első fejezet. Remélem nincs benne sok helyesírási hiba és tetszeni fog nektek.
Komikat légyszíí írjatok!

puszi:

LilyVolturi

(Lily szemszöge)

Nyári szünet utolsó napja van. Végre. Ez a pár hónap teljesen kikészített. Amit az én édes nagyszüleim, az anyám, és a drága nővérem Petunia tettek tönkre. De mire is számítottam? Hisz mindig így megy . . .Még szerencse, hogy itt van apa és az unokabátyáim különben nem bírnám ki, hogy mindig engem csesztetnek. Tunie és anyám azért mert boszorkány vagyok a nagyszüleim - persze anyám felől. Az alma nem esett messze a fájától . . . sajnos. meg azért, mert szerintük nem viselkedem aranyvérű boszorkányhoz méltón. Ha megtudnák, hogy a suliba nem is tudják, na akkor megnézném az arcukat. A nyaramon gondolkodom csomagolás közben, amikor Tunie bevágtat a szobámba és elkezd visítani.
- Hova raktad ?!!! Tudom, hogy te voltál te undorító boszorkány !!! Hova raktad a nyakékem?? - úgy nyivákolt, hogy azt hittem, hogy kitörik az ablaküveg.
- Én nem tehetek róla, hogy nem tudod mit hova raksz. - mondtam nyugodtan és próbáltam elfojtani röhögésem csak így imádom Tunie-t.
- Te kis . . . Te . . . Te feleselni mersz velem??
- Húha csak nem akarod megmondani, hogy mit mondhatok és mit nem ? - kezdtem dühös lenni.
- Ide figyelj te kis ribanc . . .
- Ha jót akarsz magadnak békén hagysz, vagy nagyon megjárod! Ne feledd kettőnk közül én vagyok a boszorkány! - félbeszakítva őt, vészjóslóan beszéltem. Drága nővérkém eléggé elsápadt tudtam, hogy ezzel elérem a célom. Tudom fél tőlem.
- Ezt még nem játszottuk le húgi! - és kiviharzott a szobámból. Miután elment hirtelen egy emlék tört magának utat a gondolataimban. Nyár volt, a kertben játszottunk együtt, akkor még elválaszthatatlanok voltunk. Egy magas és idős férfi közeledett hozzánk, akit apám beengedett.
- Örülök, hogy újra találkoztunk Albus. - nyújtott kezet apu szívélyesen.
- Részemről a szerencse Nicolas. - majd kezet fogtak, végül anyámhoz fordult.- Kathleen rajtad nem fog az idő múlása. - üdvözölte őt is. - Gondolom nem mondok újdonságot azzal, hogy a lányotok boszorkány és meg szeretném hívni a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző szakiskolába. - ez volt az a mondat, ami felborította az életem. Először megdöbbentem, majd egyszerűen bolondnak néztem az öreget. - Lilian nem is tud róla ? -kérdezte félhold alakú szemüvege mögül a szüleinkre pillantva.
- Nem, nem tudja. Nem akartuk, hogy megtudja, miután Petunia nem lett boszorkány . . . -válaszolta apám.
- Értem, akkor Lilian édesapád majd elmagyarázza, hogy mit kell tenned és segít neked. Ha megbocsátotok én most távoznék. A mi hamarabbi viszontlátásra! - majd kilépett az ajtón és eltűnt. Tunie felszaladt, én utána mentem.
- Mi a baj? - kérdeztem. Ennél a pillanatnál erősen megráztam a fejem, hogy eltűnjön ez az emlék. Nem akartam tovább emlékezni. Nem akartam újra átélni, hogy hogyan távolodtunk el egymástól, úgyhogy pakoltam tovább, míg anyám ordítását nem hallottam, hogy vacsora. A vacsi szokásosan telt, velem ordítoztak, apu pedig próbált védeni, de semmi értelme nem volt. Nem volt kedvem ehhez, ezért gyorsan megtöltöttem a hasam és felmentem. Lezuhanyoztam, ágyba bújtam és vártam a holnapi napom, amikor is megkezdhetem a 7. évemet a Roxfortban, mint prefektus. És végre találkozhatok a többiekkel is. De a legszebb az egészben, hogy elég messze leszek a nővéremtől és az anyámtól, ez többet jelent szinte mindennél.