37. Fejezet – Wedding and Honeymoon

Sziasztok!
Még egy kis romantika, és aztán egy kisebb fordulat és izgalom.
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Bruno Marstól a Marry you c. számot.
Jó olvasást!
Puszi
LilyV
xoxo

Az emberek azt hiszik, hogy a szerelem valami szép dolog, pedig a sátán csapdája. De én érted még a sátánnal is megküzdök.Ezel – Bosszú mindhalálig c. sorozat

 

Azt hittem az a pillanat volt életem legszebb pillanata, amikor megkérte a kezem. Tévedtem. Oh mekkorát tévedtem. Az esküvőnkön voltam a legeslegboldogabb. A kellemes tavaszi napfényben, a gyengéd szellővel kísérve, amikor az oltárhoz léptem és ő ott volt mellettem. Azzal a csibészes, mégis komolynak tűnő mosolyával elfeledtette velem az aggodalmat, a félelmet és a „ mi van ha ...” kezdetű negatív gondolatok sorát. Mindent elfeledtetett velem, minden negatív dolgot, amitől féltem, sőt rettegtem. Ő ott volt, és én is. De igazán akkor szabadultam fel, amikor mindketten kimondtuk a boldogító igent. Olyan csodás érzés töltött el akkor, ami még most sem hagyta el testemet és ami sosem fogja, amit talán sosem tudok majd teljesen felfogni,az a tudat, hogy most már igazán tartozom valakihez, hogy valakinek a felesége vagyok. Hogy James felesége vagyok. A lagzin persze minden volt, és mindent ugyanúgy élveztem. A megkönnyebbülés ami a szertartás óta elárasztott sokkal szabadabbá tett. Persze nekünk is át kellett esni a megszokott formaságokon, a harisnyakötő leszedése szájjal, a tojás átgörgetése a vőlegény nadrágján és hasonlókon. De egyáltalán nem bántam, jót nevettünk ezeken a dolgokon. Bár kissé kényelmetlenül éreztem magam a menyasszonyi ruhámban, ami persze gyönyörű volt, de azért kicsit nehéz volt benne mozogni. A hangulat viszont túl jó volt ahhoz, hogy komolyabban foglalkozni tudjak a ruhával, főleg, hogy láttam Jamesen mennyire tetszik neki a ruha. Már lassan közeledett az indulásunk ideje, amikor hirtelen Sirius megragadta a karomat.
- Sh. Menyasszonyszöktetés. - mosolyog. És elkezd lassan kifelé terelgetni a tömegből, miközben óvatosan befogja a számat, nehogy szóljak Jamesnek, ugyanakkor én sem erőlködtem annyira, hogy kiszabaduljak a fogásából.
- Szöktetik a menyecskét! - hallom valahonnan a tömegből egy számomra ismeretlen, alkoholtól fátyolos férfihangot.
- Hát ezt nem így terveztem. - nevet Sirius és hirtelen, mintha csak valami könnyű baba lennék a vállára dob és elkezd kifele vergődni a tömegből. Nevetve kapálóztam, hogy tegyen már le, mielőtt fejre bukok. De persze nem tett le. Ugyan miért is tett volna? Már kezdtem rosszul lenni attól, ahogy visz, a vér a fülembe dübörgött, és ahogy fejjel lefelé néztem a világra már hányingerem is támadt, arról nem is beszélve, hogy az izmos váll kényelmetlenül a hasamat nyomta. De szerencsére James végre elintézte, hogy letegyen. Én meg hálásan bújtam, megmentőmhöz.
- Te akartad megszöktetni? - nevet James.
- Más jelentkező nem akadt, hát feláldoztam magam. - viccelődik Sirius.
- Ha még egyszer a válladra fektetsz kitöröm a nyakadat. - sziszegem és az alsó bordáimat simogattam, amik leginkább megsínylették ezt az utat.
- Tüzes kis menyecske. - nevet Sirius. - Ágas barátom, lesz mit nevelni rajta.
- Sirius, ne húzd ki még jobban a gyufát az esküvőmön. - sziszegem.
- Bocsi Tapi. - von vállat James.
- Na tessék máris papucs vagy és még csak pár órája vagytok házasok. Ez rettenetes. - játssza el Sirius a hattyú halálát.
- Sirius, te sosem változol. - mosolygok rá most már vidáman.
- Nem is áll szándékomban. Na de most már tempózzatok mert csak nem akarjátok elszalasztani a nászutatokat. - vigyorog sokat mondóan Sirius.
- Igazad van. - vigyorog James is barátjához hasonlóan.
- Pasik. - forgatom a szemem, de egyet értek velük, hogy lassan mennünk kell. Így összehívom a lányokat, hogy eldobjam a csokromat. Ha jól láttam, akkor Miranda kapta el, aki velünk dolgozik az Aurorságon, vagyis hát inkább csak úgy névről ismerem. Aztán elkezdünk búcsúzkodni. A közelebbi barátainktól és a szüleinktől. Aztán boldogan indultunk a nászutunkra. Igazából nagyon romantikus volt minden, az úton is remekül éreztem magam és ahogy megérkeztünk a mi kis elhagyatott házikónkhoz, a tengerparton, úgy éreztem tényleg csak mi ketten vagyunk. Egy kis nyugalmas, romantikus tengerpartiházban, ahol senki sem találhat ránk. Azt hiszem ez maga a mennyország. Épp beléptem volna, amikor James hirtelen visszarántott én meg kikerekedett szemekkel néztem rá a döbbenettől.
- Á-á Mrs Potter. Várjon csak meg itt. - vigyorog és gyorsan beviszi a két bőröndöt a nappaliba, míg én mosolyogva álldogálok a bejárat előtt. Pár pillanattal később előttem terem átölel és megcsókol. A csókunk lágy, gyengéd és szerelmes. Aztán amikor elválunk egymástól hirtelen kap fel, amire válaszul felsikkantok. Aztán csak nevetve ölelem át a nyakát. Egészen a hálóig vitt, ahol letett az ágyra.
- Azt mondják szerencsétlenség, ha a férj nem viszi be a feleségét az ágyba. - mosolyog édesen.
- Ja, mint az, hogy a férj nem láthatja a menyasszonyi ruhát. - nevetek, visszaemlékezve, amikor próbán voltam és csak úgy benyitott. A lányok lélekszakadva próbáltak eltakarni előle, nagyon vicces volt.
- Nem is láttam igazán, csak egy aprócska részletet. - mondja mosolyogva. - Egyébként ha láttam volna, azt hiszem már ott neked estem volna. - súgja fülembe vágyakozó hangon, ami lángba borítja a testem.
- Hümm, most már teljesen nyugodtan megteheted. - ölelem át a nyakát és húzom magamra. Egyikünknek sem volt szüksége több szóra. A testünk vette át az irányítást és a szenvedély. De akármilyen fárasztó volt az esküvő a lagzi és az ide út és persze a nászéjszakánk kezdete is, mégsem tudtam aludni. Lágyan simogatta a vállamat és a hátamat, ami nyugalommal töltött el. - Drágám mit szólnál, ha … - kezdtem, volna, de ő csak hümmögött. Úgy tűnik ő tudna aludni, így inkább nem akarom ezzel a dologgal zaklatni.
- Figyelek Édesem. - súgja halkan, álmosan.
- Nem fontos, majd megbeszéljük máskor, most aludj csak. - mondom halkan és a mellkasát simogatom, míg fejemet a nyakához nyomom.
- Á-á, Mrs Potter, most már teljesen felcsigázott, hadd halljam, mihez mit szólnék! - mondja jóval éberebben.
- Szóval már egy ideje gondolkodom rajta, csak nem tudtam hogyan tálaljam a dolgot. De szeretnél kisbabát, nem? - kérdezem tőle.
- Persze, hogy szeretnék. - mosolyog. - Várjunk csak, azt akarod mondani …
- Nem. Még nem. Tudod, hogy iszom azt a főzetet … De mit szólnál, hanem innám tovább? Akkor lehetne babánk, persze nem azonnal, de akkor is.
- Örülnék neki Szerelmem. Most már semmi sem szakíthat el tőled, ígérem. És egy gyermek igazán teljessé tenné a mi kis családunkat. - hallom a hangján, hogy mosolyog és amikor felkönyöklök, hogy lássam tényleg így van-e, megbizonyosodom erről. Lágyan megcsókolom.
A nászutunk remekül telt, elzárva mindentől és mindenkitől, csak egymással törődtünk. Fürödtünk a tengerben, pihentünk és kényeztettük egymást. És ahogy James fogalmazott elkezdtük gyakorolni a családalapításra. Elég viccesen hangzott, de mégis valahogy olyan kedveskedő volt tőle. Sajnos a nászutunk olyan hamar elröppent, hogy azt el sem tudom képzelni, így muszáj volt hazamennünk, akármennyire is szeretettünk volna még maradni, a munka nem vár ránk sokáig. Ahogy hazaértünk a Godric's Hollow-i házunkba csak ledobtuk a bőröndöket és úgy döntöttünk pihenünk egy kicsit, mielőtt visszazökkennénk a munkás hétköznapokba, de a pihenés kevésszer sül el úgy, ahogy terveztük. És a déli készülődés is csak lassan megy így kis híján elkéstünk. De az aurorságon mosolyogva köszöntek nekünk, amikor pedig bementünk az irodába a többiek a nyakunkba ugrottak, mintha már vagy ezer éve nem találkoztunk volna. Persze ők is hiányoztak – na jó nem gondoltam túl sokat rájuk, de azért hiányoztak. Azonban nem igazán volt időnk mesélni, meg aztán nem is nagyon akartam részletezni a dolgokat, én nem vagyok Kate. Muszáj volt belevetnünk magunkat a dolgokba, annyi minden halmozódott fel, hogy szinte ki sem láttunk belőle. Két riasztásunk is volt, amikor már épp indultunk volna végre haza érkezett még egy riszatás, egy vörös riasztás, ami azt jelenti, hogy Tom személyes jelenlétére lehet számítani. De amikor megtudtam a címet, hirtelen megfordult velem a világ és úgy éreztem menten rosszul leszek. Aztán úgy kezdek rohanni, mint valami őrült. Az aggodalomtól elködösült gondolataim csakis arról szólnak, hogy fussak és meg ne álljak. Aggódom, félek, rettegek és azt hiszem most tényleg az összeroppanás szélén állok. Sietek, hogy odaérjek, mielőtt baj lenne, sietek, hogy meg tudjam védeni a szüleimet...