3. Fejezet – Do not trust him!

Sziasztok!
Ez eléggé ilyen tényleíró rész szerűséghez hasonlít, de szükség volt egy ilyen részre is, mégiscsak eltelt 4 év … És van benne egy "kis" elvonatkoztatás drága Rowlingunk világától ...
Azért remélem tetszeni fog :D
Hallgassátok meg hozzá Nicole Scherzinger - Don't hold your breath c. számot.
Jó olvasást!
Puszi:
LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Szeretem a furcsa embereket. (…) Ezen a világon sokan vannak, akik fapofát vágnak, normális életet élnek, s közben teljesen megbízhatatlanok.
Murakami Haruki

(James szemszöge)
Csak néztük, ahogy Lily-t eléri a zöld átok, aztán összeesik. Teljesen lefagytam, nem tudtam elképzelni, hogy képes voltam végignézni ahogy meghal és még csak nem értettem azt sem, hogy mire volt ez jó, bár nem is tudtam erre gondolni, csak arra, hogy meghalt. Minden olyan gyorsan zajlott körülöttem, alig tudtam felfogni belőle bármit is, de láttam, ahogy Holdsáp Lily-hez szalad és letérdel mellé, szemében elkeseredés csillant, míg Tapi Duke-nak esik, én meg csak állok és nézek Lily élettelen testére. Legszívesebben letérdelnék mellé és megfognám a kezét, könyörögnék, hogy jöjjön vissza vagy legalább Duke-ot verném halálra, de nem tudom. Nem tudok megmozdulni. Aztán hirtelen történt valami, nem tudtam mire vélni, de úgy láttam, mintha Lily teste megremegett volna, azt hittem, hogy csak én képzeltem ezt bele, de nem, Remus is hitetlenkedve nézett rá. Aztán a következő pillanatban Lily teste egyszerűen elhalványodott, majd eltűnt, erre még Tappancs is felfigyelt, mert abba hagyta Duke verését. A következő pillanatban pedig a hátunk mögül csilingelő nevetés hallatszott, nem akartam hinni a fülemnek, de ahogy megfordultam, igazat kellett adnom füleimnek. Szemei kissé csillogtak, ajkai nevetésre gördültek, de a talárja már nem volt rajta, így láttuk, hogy egy sötétkék farmert és piros fölsőt valamint egy szürke kötött felsőt visel, amik kiemelték szép alakját.

(Lily szemszöge)
Jól esett, hogy Remus és Sirius így kiálltak volna értem, viszont fájt, hogy James még csak meg sem mozdult, nem is zavartatta magát, hogy „meghaltam”.
- Köszi srácok, de minden oké. - nevettem. - Sirius, hagyd már szerencsétlent. Hogy is hívnak? - néztem a számomra egyetlen ismeretlen jelenlevőre.
- Duke Billarn vagyok Miss Evans. - mutatkozott be, de láttam szemében az értetlenséget csillogni, ahogy a Tekergőkben is.
- Szóval Duke, ha lehetne maradjunk a Lily-nél és nem vagyok annyira öreg sem, hogy magázódjunk, ha nem bánod. - néztem rá.
- Rendben Lily, így nekem is könnyebb. - jelent meg száján valamilyen csibészes mosoly szerűség, de nem olyan volt, mint a Black fiúké, vagy Jamesé.
- Egyben vagy még, vagy Sirius teljesen szét vert? - nevettem jókedvűen.
- Aszem még egy darabban vagyok, de nem biztos. - húzta mosolyra berepedt száját. - De elmagyaráznád, hogy mi volt ez az előbbi? - kérdezte, de nem állt szándékomban válaszolni.
- Regulus és Melanie elkísérnek a gyógyítóhoz. - mondtam mosolyogva, mintha meg sem hallottam volna, amit mondott. Majd figyelmeztetően néztem a két említettre, akiket azért küldtem vele, hogy véletlenül se jöjjön vissza, és hogy szemmel tartsák, persze Mel azonnal vette a lapot, és bólintott egy aprót- - Majd kísérjétek vissza az irodába, jó? - mosolyogtam rájuk.
- Persze Lil. - bólintott mosolyogva Reg, magához ölelte Melt, és elindultak Duke mellett ki az edzőteremből. Néztem, ahogy kisétálnak az ajtón, aztán visszafordultam a többiek felé, a csapatom is felkelt eddigi helyükről és közelebb sétáltak Siriushoz és Jameshez, akihez Remus is csatlakozott.
- Naa, most komolyan elhittétek, hogy meg akarom öletni magam? - csóváltam rosszallóan fejemet. - Ennyire nem ismertek, most megsértődöm. - vágtam durcás fejet.
- Idióta vagy Lily! Hogy tehetted ezt velünk? Még a szívem is majdnem megállt, amikor összeestél. - kiabált Remus, amin nem csak én, de barátai is meglepődtek.
- Jajj Remus, sajnálom, de muszáj volt tudnom mennyire bízhatok benne, tudod, ahogy a mondás tartja, még a szeme sem áll jól. - magyaráztam mosolyogva és megöleltem őt.
- Szólhattál volna előtte, hogy ne érjen minket ennyire váratlanul. - durcázott kicsit.
- Tudom, sajnálom. - vágtam ártatlan pofit.
- Azt sem mondtad, hogy vissza jössz. - mondta kissé dorgáló hangon Remus, de már nem durcázott, és már el is engedtük egymást.
- Mert tegnap tudtam meg, hogy jövök, gondoltam minek szólnék, úgyis sejtetted, hogy jövök nem?
- Miből gondoltad, hogy sejtem? - emelte meg egyik szemöldökét.
- Mert ismerlek Remus. - mosolyogtam kedvesen.
- Lily, elmondanád végre, hogy mi történt az előbb? Hogy élted túl, hogy kerültél onnan oda? - kérdezte kissé hisztérikus hangon Sirius.
- Türelmetlen vagy, mint mindig. - mosolyogtam rá. - Igazából azt hittem, hogy ti pasik mindig kibeszélitek a nőket … - kezdtem, de Sirius közbe vágott.
- Igen, kiszoktuk. - mosolygott csábosan.
- Inkább nem akarom tudni, hogy mit beszéltetek rólam a hátam mögött. Szóval James, mond neked bármit az a szó, hogy Asztrál különóra? - kérdeztem, de nem néztem szemeibe.
- Régen említetted, de soha nem tudtam mi a Merlin szívecskés alsónadrágja az. - nevette el magát.
- Az asztrál szó utalhat a dimenziókra. Állítólag magát a Földet az asztrális, vagy gondolati dimenziók veszik körbe. Vagyis a gondolatok, a fantázia és az álmok világának bonyolult hálója. - magyarázta nekik Remus.
- Pontosan. - mosolyogtam rá. - Az Akadémián sok külön órát fel lehetett venni, ha a tanárok úgy látták, hogy képesek vagyunk az órai tanagyagokon kívül ezeket is elsajátítani, amikhez általában különleges adottságokkal rendelkezőknek volt csak lehetőségük. Nos, mint azt tudjátok, nekem is van ilyen különleges adottságom. - vettem ki Főnix medalionját a pólóm alól, ezzel jelezve, hogy Főnix, Griffendél és Mardekár mágiájára gondolok. - Így én felvehettem az Asztrál külön órát, akárcsak Mel. Az órákon megtanították nekünk, hogy hogyan működnek az asztrális dimenziók és a dimenziók közti „utazás”. - magyaráztam.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy képes vagy az asztrális kivetítésre? - ámuldozott Remus.
- Pontosan, nem kis tanulásba és szenvedésbe telt, mire megtanultam. - nevettem.
- Hé, okostojások, mi is itt vagyunk! - szólt közbe Sirius.
- Az asztrális kivetítés azt jelenti, hogy a gondolataimmal képes vagyok úgymond kivetíteni a testem, hogy mások azt higgyék, hogy én vagyok, míg az igazi testem transzba esik. De az, amit látnak az így keletkezett gondolati anyagokból álló testem, ami igazából egy másik dimenzió szüleménye. Szerencsére én eljutottam arra a szintre, hogy teljesen élethűnek hat az asztrális énem.
- Köszi, ezt a kész előadást, tanárnő. - hajolt meg Sirius.
- Bármikor kis nebulóm. - nevettem.
- Nebuló? - húzta föl egyik szemöldökét az érintett.
- Tanuló. - nevettem.
- És mire volt jó ez az egész? Máshogy is kideríthetted volna, mennyire megbízható.- kérdezte James.
- Igen, kideríthettem volna máshogy, de ez sokkal biztosabb képet ad róla. És mert próbálom végre megerősíteni a pajzsom, hogy ne hatoljon át rajta a halálos átok, de azóta egyszer sem sikerült. - húztam el számat.
- Ennyire képes voltál amiatt a rohadt pajzs miatt?! - kérdezte kissé ingerülten James.
- Ha nem lenne ez a rohadt pajzs, akkor … - vágtam volna vissza dühösen, de aztán vettem egy mély levegőt. - Nem esett senkinek bántódása, ez a lényeg nem? - mondtam halkan, nyugalmat erőltetve magamra.
- De. - sóhajtott fel James.
- Akkor ezt megbeszéltük. Szóval akkor bemutatkozások. Ez a kis gyönyörűség az egyik legjobb barátnőm, Sophia Mable. Ha kedves az életetek Sophie-nak hívjátok nem Sophia-nak, és ha bármelyikőtök rástartol és megbántja, akkor készülhetek fel a félelmetes Lily-re. - néztem komolyan a két nőcsábászra. - Ő pedig Nicolas Lohen, a pasik normálisabb rétegét képviseli, amiért imádom. - mutattam rá, majd jött Dem. - Ez a nagyszájú szoknyapecér pedig – vettem egy mély levegőt, ugyanis az orosz nem épp az erősségem, összesen két mondatot tudok, meg az ő nevét. - Dimitrij Alexszendrevics Szmolenszkíj, gondolom ha eddig nem is, akkor most lesett, hogy a szexepilét képező akcentusa orosz. - nevettem fel. - Az új csapattagok pedig szintén a Roxfortba jártak, mint évfolyam, mind háztársaim voltak. És nagy megtiszteltetésemre szóljon, hogy bemutathatom az EGYETLEN normális legjobb barátom Remus Lupint. A másik kettő pedig nem csak kinézetre félisten, állítólag, ők voltak a suli nagyágyúi, gondolom most sem változtak meg. - nevettem. - Te jó ég, összedőlne a világ, ha ti megváltoznátok. - nevettem, de valahol mélyen a szívemben a fájdalom felöltötte a csúf kisördög fejét. - Ő Sirius Black, igen, igen Reg bátyja, a testvéri szeretet pedig mindig is tombolt köztük. - mondtam iróniával hangomban. - A másik szívtipró pedig James Harold Potter, Mel bátyja. Ha bármi mást meg akartok tudni a másikról, akkor egymástól kérdezzétek, én sem tudhatok mindent. - mosolyogtam kedvesen. - Na de komolyabb vizekre evezve, azt akarom, hogy vigyázzatok Duke-kal.
- Miért? - kérdezte értetlen képet vágva James.
- Túl könnyen öl. Lehet, hogy hűséges alkat, de túlságosan könnyen belement, hogy megöljön és ez nekem nagyon nem tetszik. Úgyhogy a komolyabb dolgokban ne bízzatok benne!
- Rendben, szerintem is igazad lehet, soha nem gondoltam volna róla, hogy képes ölni. - mondta Remus.
- Nem arról van szó, hogy képes-e ölni. Én is öltem már, és egyszer ti is fogtok, ez az egész aurorosdi erről szól. Egyszer majd eljön a pillanat, amikor nem lesz más választásotok, és én sem leszek ott, hogy fedezzem a hátsótok, vagy öljek helyettetek … szóval próbáljatok barátkozni a gondolattal. - néztem rájuk komolyan. Ugyanis tudtommal a csapatban rajtam kívül még mindenki tiszta, senki nem ölt még.
- Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy öljünk? - nézett rám értetlenkedve James.
- Nem. Azt akarom mondani, ha már nincs más választásotok, akkor inkább öljetek, minthogy titeket öljenek meg. - vontam meg vállaim. - Na, akkor menjünk, sok munkánk lesz. - sóhajtottam fel, és elindultam a kijárat felé.
- Lily, beszélhetnénk? - szólt utánam James. Reméltem, hogy hagy egy kis időt, de tévedtem. Visszafordultam, és komolyan néztem hármójukra.
- Sophie, Dem, Nick, előre mennétek? - kérdeztem felsóhajtva.
- Persze, az irodában leszünk. - mondta Sophie és a fiúkkal elindult.
- Hallgatlak titeket, miről akartok beszélni? - kérdeztem komolyan.
- Mi történt veled az elmúlt négy évben? - kérdezte komolyan James.
- Sok minden … túl sok minden. -mondtam halkan.
- Miért jöttél vissza? - kérdezgetett tovább.
- Ha most arra akarsz kilyukadni, hogy megkértél, hogy a büdös életbe ne jöjjek vissza, akkor tisztán emlékeszem rá. De Albus visszahívott, mert te még mindig nem tudod annyira használni a képességeid, így meg nem mész semmire Tom ellen. És tudod miért jöttem vissza? Mert bosszút akarok állni Tomon, tett valamit, amit amíg világ a világ nem fogok neki elfelejteni, és amiért keservesen szenvedni fog, ha beledöglök, akkor is. - mondtam végig nyugodt hangon, de kezeim ökölbe szorultak és amíg beszéltem láttam meg-meg rezzenni James arcát.
- Értem. És most mire készül veled Dumbledore?
- Egyenlőre én sem tudom. De gondolom miattad vagyok itt. - sóhajtottam.
- Ezt hogy érted? - nézett rám kíváncsian.
- Gondolom azt akarja, hogy megtanítsalak normálisan használni az erődet, ne csak mint kiegészítő kelléket, hanem teljes egészében. - vontam meg vállaimat.
- És segíteni fogsz? - nézett rám kíváncsian.
- Nézd James, jobban ismerlek, mint sokan mások. Utállak, azért, ahogy kidobtál, mint egy használt rongyot és hogy játszottál velem. De francba is mindig is ez voltál te, csodáltam volna, hogy képes vagy megállapodni. Szóval nem fogok szívózni veled a múltért, de te sem fogsz velem még egyszer játszadozni. Érthető vagyok? - mondtam komolyan, végig gyönyörű barna szemeibe nézve.
- Oké. - sóhajtott fel. - De nem válaszoltál a kérdésemre.
- Akárhogy is azt nem akarom, hogy meghalj, márpedig, most, hogy visszajöttem újra felugrottál az első helyre Tom halállistáján. Segíteni fogok, mindent megtanítok neked, amit tudok, de nem most, még adj egy kis időt, hogy rendezzem a dolgaim és egyenesbe kerüljek a munkában.
- Köszönöm. - suttogta, mire én bólintottam egyet.
- Ugye Duke nem tud a Tekergőkről? - kérdeztem vissza, burkoltan, Remus vérfarkas mivoltára.
- Nem. De ennyire nem bízol benne? - nézett rám komolyan Remus.
- Egyáltalán nem bízom benne. Valami nem stimmel vele, de még nem tudom mi az. - csóváltam a fejem. - És a te őseidről sem tud ugye? - néztem Jamesre.
- Persze, hogy nem. - nevetett fel, de nem tudom, hogy mi volt neki ennyire vicces.
- Nem lenne jó, ha bármelyikről tudomást szerezne.
- Miért? - nézett rám érdeklődés teljesen Sirius.
- Albus nem csak azért hívott vissza, hogy segítsek Jamesnek. A Miniszter és jó pár fontos személy úgy gondolják, hogy nem biztonságos … fertőzött varázslókat alkalmazni a Minisztériumban.
- Úgy érted vérfarkasokat? - kerekedtek ki Sirius szemei.
- Vérfarkasokat, vámpírokat, sőt még a Minisztérium szolgálatában lévő kentaurokat, óriásokat és sárkányokat is el akarják távolítani a Minisztérium közeléből. Albus úgy gondolja hogy az elmúlt két évben olyan eredményeket mutattam be Shefieldben, hogy elég befolyásos vagyok, hogy segítsek meggyőzni a Minisztert és a vezetőket, hogy nem jutunk előbbre, ha eltaszítunk mindenkit aki segíteni tud. Meg hát én is érintett vagyok a dologban, ott van Mark, meg te is Remus és vannak még mások is. Úgyhogy ne aggódjatok, kitalálunk valamit. - mosolyogtam rájuk nyugtatóan.
- Köszönjük Lily. - mosolygott rám Sirius. - Egy ilyen nő biztos meg tudja győzni a Minisztert. - nevetett fel.
- Na ez a Siriust hiányoltam, amióta itt vagyok. - nevettem fel én is.
- Te is hiányoztál nekünk Lily. - ölelt át Sirius mosolyogva.
- Ti is nekem. De most már nyomás, mert a végén azt hiszik, hogy megettelek titeket. - nevettem jókedvűen és elindultunk a fiúkkal az új, közös irodánkba, ami egy hatalmas, íróasztalokkal tarkított helyiség volt, egy hatalmas ablakkal, ami a mugli Londonra nézett, amit kívülről valószínűleg nem is lehetett látni, és nyílt belőle egy kisebb helyiség egy nagyobb tölgyfa íróasztallal, egész jól nézett ki, és tetszett, hogy van egy kis magán sarkom is.