2011. július 30., szombat

24. fejezet - He asked me what I would do for him. I said that I would do everything for him.

Sziasztok!
Sikerült, befejeztem a 24. fejezetet, amit bár kis csúszással, de ma fel tudok rakni :D
Elég sok mindenre fény fog derülni, de amire nem, azt is megtudhatjátok pár fejezettel később =P
Már maga a kép elég beszédes lesz . . . És a vége felé trágár kifejezések szerepelnek !
Egy szó, mint száz jó olvasást, és reméljük, hogy a nyár hátralévő része naposabb lesz xD
De a legfontosabb, hogy mi a véleményetek a törim alakulásáról :F
Szóval jó olvasást!
Puszi:
Zsó


Lehet, hogy a tüzet a férfiak találták fel, de arra a nők jöttek rá, hogyan kell játszani vele.

(James szemszöge)
Két rettenetes hét telt el, azóta a méz édes éjszaka után. Két hét szenvedéssel és fájdalommal. Az idő csak úgy vánszorgott, ez a két hét olyan volt, mint két év. A srácok próbáltak felvidítani, de nem sok sikerrel, így kigondolták, hogy szombat lévén elmegyünk egyet Roxmorts-ba. Most, hogy ezen gondolkodom kereken hat óra van. Igen REGGEL hat óra. Mostanában nem alszom túl jól, hiányzik az ágytársam. Ilyentájt még Remus is alszik, úgyhogy nincs jobb dolgom, mint gondolkodni. De nem akarok gondolkodni, mert a gondolatok egy újabb sebet ütnek a szívemen és a lelkemen. Így inkább magamra veszek valamit és elmegyek futni egyet, bár soha nem tartozott a kedvenc sportjaim közé, de már két napja láttam Lily-t futni, ő pedig jó ösztönzés nyújt nekem. Ilyenkor legalább láthatom őt. Amint elértem a Rengeteg kezdetéhez, ahol a bokrok takarásában felvettem az szarvas alakomat és körbe futottam a kastély területét s Lilyt kerestem, míg meg nem pillantottam őt, ahogy a Rengeteg belseje felé szalad, így én így nyomába szegődtem. És hátulról szemléltem életem értelmét, aki egy tisztáson megállt, ahol egy kicsit kifújta magát, majd lecsúszott egy fa tövébe. De valami nem stimmelt vele, valahogy más volt, mintha szenvedne, de nem voltam benne biztos, s hogy jobban szemügyre vehessem előrébb mentem, de sikerült felhívnom magamra a figyelmét. Ilyen pechet . . . De mikor rám nézett megbizonyosodtam arról, hogy tényleg szenved. És ez nekem még nagyobb fájdalmat okozott, el akartam feledtetni vele azt, ami elszomorítja, újra látni akartam azt a fényt a szemébe, mely már az első találkozásunknál felkeltette a figyelmemet.
- De gyönyörű szarvas vagy. - mondta s az arcán egy olyan mosoly terült szét, mely bárkit levenne a lábáról. Én pedig hátráltam pár lépést. - Ne félj tőlem, nem foglak bántani! - szólt kedves, lágy hangon, így mozdulatlan maradtam és figyeltem, ahogy közelít felém. Míg teljesen közel nem ért hozzám, míg az aprócska lágy kezei el nem kezdték simogatni a fejem, majd leült elém. - Tudod, nagyon emlékeztetsz valakire, valakire, akit szeretek. - valaki mást szeret, futott át az agyamon, szóval, ezért gondolta azt, amit gondolt. A fájdalom még perzselőbbé vált szívemben, de már csak mint várt látogatót fogadtam. - De te, nem lehetsz ő. Ő ilyenkor még mélyen alszik. - mosolyodott el fájdalmasan. - Ő a suli legjóképűbb pasija, és a legnagyobb bajkeverője is egyben. - nevette el magát. Na de várjunk csak! De hisz ez illik rám is. Zakatolt az agyamban. - Ezidáig még nem éreztem így senki iránt, mint iránta. Olyan furcsa, érzéseket kelt bennem, amit senki más nem tud. Mikor a közelemben van, úgy érzem, hogy megörülök, hogy nem érhetek hozzá, hogy nem mondhatom el neki, hogy mit érzek igazán, de közben a hasamban valami furcsa érzés keletkezik, mintha pillangók repkednének bennem. Mikor a szemembe néz, akkor eláll a lélegzetem, azoktól a gyönyörű csokoládészemektől. Ha rám pillant, akkor megszűnik körülöttem a világ, csak ő létezik és én, csak mi ketten. Mikor megérint, akkor fékezhetetlen tüzet érzek, mely azt suttogja: még, még. Őt akarom mindennél jobban, őt szeretem mindennél és mindenkinél jobban. - mindezt olyan átéléssel és érzelemmel mondta, amelyet még soha senkitől sem hallottam. - Ez az én pechem, pont abba szeretek bele, akibe nem kéne. Mondd, miért Pont Jamest kell szeretnem? - tekintett rám, mintha én tudnám a választ, de ahogy kimondta, hogy engem, igen engem szeret egyszerűen a szívem nem fájt tovább, csak mérhetetlen szerelem és boldogság öntött el. Csodás volt, át akartam változni, hogy elmondja, hogy én is így érzek, de ezt az ötletet hamar el is vetettem. Így csak néztem rá nagy szemekkel. - Persze, hogy is tudhatnád. - nevetett fel újra. - Köszönöm, hogy végighallgattál, ezt nem oszthattam meg senkivel. - meresztett hálás szemeket, én pedig megnyaltam az arcát. Nem tudom, hogy miért, csak úgy jött. Mire szerelmem csilingelő nevetésbe kezdett. - Tudod, ez nem szép dolog. - dorgált meg, majd egy puszit nyomott a fejemre. - Örülök, hogy találkoztunk. Remélem, még fogunk. Nagyon jó társaság voltál. - miután befejezte a hálálkodást visszaindult a kastélyba. Én még futottam pár kört, hogy megemésszem a most hallottakat. Ezután visszaváltoztam és feltrappoltam a szobánkba, ahol Remuson kívül mindenki aludt még, én pedig elordítottam magam.
- Lily szeret! - és vigyorogtam, mint a tejbe tök, míg egy párna nem talált pofán. - Na de hé! - szóltam rá a párna tulajdonosára.
- Szép volt öcskös. - dicsérte meg öccsét Tapi.
- Nem fair dolog, egy párnával az arcában köszönteni a boldog barátotokat nem? - kérdeztem.
- Nem fair, ha nem hajnal van. - magyarázkodott Peter, akit csodáltam, hogy felébredt.
- Jól van na, akkor csak aludjatok hétalvók. - mondtam nekik, majd leültem az ágyamra és valami elfoglaltság után nézelődtem. De szerencsémre helyet foglalt az ágyamon Remus is és kifaggatott arról, hogy hogyan jöttem rá, hogy szeret, én pedig beszámoltam minden apró részletről. Ezután még beszélgettünk kegy darabig, de azért 11 órakor felébresztettük a többiket, hogy azért az ebédről le ne maradjunk. Így még egy órára leértünk és szembe találkoztunk a lányokkal, akik valószínűleg a Nagy Teremből jöttek.
- Sziasztok! - köszöntünk, amit ők is viszonoztak. Lily azonban még mindig nem nézett a szemembe.
- Na mi az, sikerült felkelniük ő nagyságaiknak? - gúnyolódott Lily játékosan.
- Hát nagy nehézségek árán, de igen. - felelte Tappancs.
- Akkor jó étvágyat, mi most megyünk. - szólalt meg Katy. S tényleg tovább indultak . Ezt követően helyet foglaltunk és lassan megebédeltünk. Mikor mindannyian kényelmesen végeztünk, akkor felmentünk a klubhelyiségbe és megterveztük a ma esti programot. Viszonylag hamar eljutottunk eme megbeszélés végére, mi szerint először meglátogatjuk Zonko-t, majd tiszteletünket tesszük a Mézesfalás-ba, majd megnézzük a legújabb seprűket, és seprűápoló eszközöket, körebe sétáljunk Roxmorts-ot és még Madam Rosmertá-t is üdvözölni fogjuk. Végül azt is eldöntöttük, hogy vacsi után indulunk majd ki, és a Szellem Szállás felé fogunk menni. Így, ezt a megbeszélést befejezve elmentem egyet sétálni. Valahol a 2. emeleten voltam, amikor meghallottam a világ legszebb hangját, mely valakivel nagyban vitatkozott, így én odaszaladtam, ahonnan a hang szólt, s így észre vettem, ahogy Lily egy sráccal veszekszik.
- Hagyjál már végre békén! Nem fogod fel végre, hogy nem érdekelsz? - kiabált rá a kis szöszire, akinek a keze Lil derekán volt, az Én Lilym derekán. De, ahogy láttam a kezében pár könyv volt, s így nem tudta leszerelni a csávót.
- Ohh, nem nem. Most nincs itt a pasid, hogy megvédjen. - gügyögte Lily-nek, de az arca egyre közelebb került Lilyé-hez, én pedig kezdtem elveszteni a fejem.
- Ha jót akarsz, azonnal leveszed a mocskos kezed Lily-ről! - parancsoltam rá, eléggé dühösen. Ő pedig felém kapta fejét, de nem vártam meg, míg tesz valamit, hanem megízlelhette a jobb horgom, így a földön kötött ki. - Ha még egyszer egyetlen ujjal hozzámersz érni Lily-hez, azt nem úszod meg ilyen könnyen, érthető voltam? - emeltem fel a pulóverénél és a falnak nyomtam. - Kérdeztem valamit!
- Igen, értem. - dadogta. Így én elengedtem és ő rögtön kereket oldott. Én Szerelmemhez fordultam.
- Minden rendben? Nem bántott? - kérdeztem tőle. Ő egy pillanatra rám pillantott, majd gyorsan elnézett a fejem mellett.
- Igen, köszönöm hogy segítettél, de magam is elbírtam volna vele. - durcázott be.
- Nekem nem úgy tűnt. - motyogtam az orrom alatt, de mégis meghallotta.

- Nem szorultam rá a Nagy James Potter segítségére. Meg tudom magam védeni. - ordítozott. - És ha most őnagysága megbocsájt elmennék. - s úgy tett, ahogy mondta, míg én csak néztem utána.
- Ezt jól megcsináltad James Potter. - mondtam magamnak, majd felmentem a klubhelyiségbe a többiekhez. Csak belesüppedtem a kanapéba, s nem is figyelte arra, hogy miről beszélnek a srácok, mivel szemem és tudatom egy angyal csábította el. Csak őt néztem, ahogy a lányokkal beszélget valamiről. Azt sem tudom, hogy meddig nézhettem őt, csak akkor kaptam el tekintetem róla, amikor felment a hálójába a csajokat lent hagyva. S ez volt az a pillanat, amikor én is felmentem a szobánkba, ahol elővettem a TT ( Tekergők Térképe)-t és néztem azt a két lábnyomot, ami fölé az volt írva, hogy Lilian Evans. Csak bámultam a két pamacsra, ami Lily ágyán pihent legalábbis az emlékezetem és a térkép szerint. Majd újból útnak indul s összegyűjti a szobatársait, majd lemennek a Nagy Terembe. Ezt követően a térképet a zsebembe rejtettem, míg a köpenyt a kezemben vittem, és még egy kabátot is vittem magammal, ha már az idő így decemberben már nem olyan kellemes nélküle. Még bevártam a többieket, majd lementünk végre vacsizni. A csajok még ott voltak, így csatlakoztunk hozzájuk. Lily még mindig nem nézett a szemembe és csak akkor szólt hozzám, ha nagyon muszáj volt. Miután mindannyian kényelmesen elfogyasztottuk a választott ételünket a srácokkal elmentünk „sétálni” vagyis elmentünk a fúriafűzhöz és kisétáltunk az iskolaterületéről. És végig látogattuk az előre megbeszélt helyeket. Míg nem olyanokkal találkoztunk Roxmorts utcáin, akikkel sosem gondoltuk volna.
- Hát ti meg mi a fészkes fenét kerestek itt ilyenkor, ráadásul egyedül? - kérdeztem kissé ingerületen a húgomat. Igen, a húgomat, aki a barátnőivel kiszökött szombaton Roxfort-ból, amikor nincs is roxmorti hétvége. De még valami szemet szúrt, mégpedig az, hogy Lily nem volt velük.
- Kijöttünk egyet lazítani, először bulizni akartunk, de végül Lily nem akart jönni, úgyhogy inkább csak kicsit körülnéztünk. És hogy ha nem tűnt volna fel drága bátyuskám, nem egyedül vagyok. - magyarázta el a helyzetet.
- Tudjátok, hogy milyen időket élünk, szerintem már eleget hallottunk Voldemort-ról nem? - faggattam őket tovább.
- Túl sokat is. - motyogta Reg, de nem fordítottam nagy figyelmet neki.
- Igen, eleget hallottunk róla, de nem gondolod James, hogy arról tudnánk, ha csak Roxmorts közelében lenne? Amilyen hírfolyások vannak . . . - magyarázkodott Kate.
- Mit szólnátok, ha együtt mennénk tovább? - próbált kielégítő megoldást adni Reg. Amibe a lányok bele is egyeztek. Így együtt folytattuk az utunkat, de a lányok társasága miatt inkább kihagytuk a „buli van srácok rúgjunk be” részt. A csajokkal még visszamentünk a Mézesfalás-ba, de utána beültünk Madam Rosmertá-hoz egy-két vajsörre meg Lángnyelv Whiskey-re. S mivel egyikünk sem akart egyenesen visszamenni, ezért az erdőben sétáltunk vissza a kastély felé, de bár ne tettük volna . . . 

(Lily szemszöge)
Ez a nap is pont úgy kezdődött, mint a többi, a korai keléssel, a gondolataim terhével. Olyan szörnyű, mikor az emlékek, a tettek és a múlt fájdalmai széthasítják a szíved. De próbáltam elnyomni ezt az érzést, ezért feltápászkodtam és megindultam a fürdő felé. Ahol félórán keresztül folyattam magamra a meleg vizet. Majd kilépve a zuhany alól és lassan kezdtem el magamról letörölni az apró vízcseppeket és magamra vettem még valamilyen ruhát, igazából nem is nagyon néztem meg, hogy mit, csak magamra vettem, mert kényelmes volt, és meleg, végül is télen ez a fő szempont nem de? De akármennyire elnyújtottam a készülődést, még így is túl korán végeztem. Ezért, elmentem futni, mint ahogy mostanában mindig . . . végül is ezzel a saját magamnak teszek jót. A kondíciómat javítom, ami jót tesz a kviddics meccseken nyújtott formámhoz, és még ráadásul friss levegőn is vagyok, ami meg magában jót tesz az egészségnek. Kigondolta volna, hogy ennyi mindenre jó a futás ? Egy kis idő múlva, mikor már kicsit pihenni akartam megkerestem a kedvenc helyem, ami egy rét volt, a Rengetegben. Nem olyan régen fedeztem fel, de imádtam itt lenni. Bár nem volt sem szép, sem nagy, bokrok és fák övezték, melyek sötétítették s óvták. De valahogy mégis szerettem. Magam sem tudom, hogy miért, talán azért, mert magamat láttam a rétben. Sötét, melyen kevés fény jut be, de a fény mégis küzd a sötéttel. Ezen gondolkodván, valami zajt hallottam meg, a velem szemben lévő bokorból, így odakaptam a szemem, s egy gyönyörű szarvast láttam, meg, akinek a szeme olyan csoki barna volt, mint Jamesé. De valahogy tudtam, hogy ez nem lehet ő, hiszen ő a nagy alvó s még korán van.
- De gyönyörű szarvas vagy. - mondtam és magam sem tudom miért, de mosolyogtam rá, talán azért, hogy bízzon bennem, vagy csak mert úgy éreztem, hogy mosolyognom kell. Azonban arra nem számítottam, hogy a szarvas megijed tőlem, pedig számítanom kellett volna rá, hisz az ilyen állatok nagyon félénkek . - Ne félj tőlem, nem foglak bántani! - mondtam neki, mintha értené, hogy mit mondtam. De nem számított, azt akartam, hogy maradjon, de nem tudom, hogy miért. Mostanában annyi miért merül fel, amire nem találok választ. Szörnyű. De talán ez a szépséges állat megállt, mintha mégis értett volna. Így én erre felbátorodva lassan közelítettem felé, mikor odaértem hozzá elkezdtem simogatni a buksiját és leültem hozzá, miközben nem hagytam abba, az eddigi tevékenységem. - Tudod, nagyon emlékeztetsz valakire, valakire, akit szeretek. - kezdtem el magyarázni neki. - De te, nem lehetsz ő. Ő ilyenkor még mélyen alszik. - ajkaim felfelé gördültek, hogy egy szarvasnak magyarázok, de sosem voltam komplett, ezért már nem érdekelt annyira. És elkezdtem neki mesélni, kiadni magamból mindent, hisz ezt nem tehettem meg senkivel, mert a csajok nem értenék, hogy miért tettem, bátyót pedig nem akartam az én bajommal terhelni, bár sokszor próbált vigasztalni, ami jól esett. - Ő a suli legjóképűbb pasija, és a legnagyobb bajkeverője is egyben. - nevettem fel, azokra a csínyekre gondolva, amit annak idején elkövettek a Tekergőkkel, s amit a mai napig tesznek. - Ezidáig még nem éreztem így senki iránt, mint iránta. Olyan furcsa, érzéseket kelt bennem, amit senki más nem tud. . . - és mondtam neki, minden a nyakára zúdítva, persze tisztában voltam azzal, hogy nem szól semmit sem, hisz hogy tudna? Kiöntöttem a szívem egy ártatlan kis állatnak. - Persze, hogy is tudhatnád. - nevetett fel mondandóm végén. - Köszönöm, hogy végighallgattál, ezt nem oszthattam meg senkivel. - köszöntem meg neki, hogy végig hallgatott, s tényleg hálás voltam neki. És ez a kis aranyos meg arcon nyalt. Olyan édes volt. Ezzel elérve, hogy teljes szívemből nevesek, újra. - Tudod, ez nem szép dolog. - oktattam ki játékosan s hálám jeléül én is egy puszit nyomtam a feje búbjára. - Örülök, hogy találkoztunk. Remélem, még fogunk. Nagyon jó társaság voltál. - köszöntem el tőle s most már a kastély felé vettem utamat. És kicsit boldog voltam, hogy valakivel megoszthattam az érzéseimet. Ezek után visszamentem a csajokhoz és elkezdtem megírni a háziaimat. S a lányok lassan ébredezni kezdtek, és délig el is sikerült készülniük, ennek pedig nagyon örültem, mert már kilyukad a hasam. De mondjuk én voltam hülye, hogy nem mentem le a konyhára kajáért. Na de most már mindegy. Így mikor leértünk én megtöltöttem a már morgolódó pocim és visszaindultunk a klubhelyiségbe, de sajnos sikerült összefutnunk a fiúkkal. Én tovább folytattam, Az Akármit Tehetsz, Nem Nézek A Szemedbe James Potter „játékomat”, de azért köszöntem, akárcsak a többiek s még játszottam egy kicsit, hogy lássák, hogy semmi bajom.
- Na mi az, sikerült felkelniük ő nagyságaiknak? - szólaltam meg.
- Hát nagy nehézségek árán, de igen. - felelte Sirius.
- Akkor jó étvágyat, mi most megyünk. - köszönt el Katy. Majd megindultunk vissza. És éppen azt beszélték meg a lányok, hogy hova mennek ma, mivel bulizni akartak. Nekem viszont semmi kedvem nem volt hozzá, ezért bár győzködtek, de én fenntartottam az álláspontom. Így végül csak ők mennek, s csak körülnézni, kikötötték viszont, hogy a következő buliba én is megyek. Én pedig beleegyeztem. Mivel a lányoknak csak a banya -féle utat mutattam meg, a titkos kijáratok közül, hogy ne szerezhessenek tudomást Remusról, így azon mennek, és jönnek vissza. Én meg eléggé aggódtam értük, mert nem éppen veszélytelen ez a kis kiruccanás, ezért megtiltottam, igen Én, Lily Evans megtiltottam nekik, hogy a Rengetegbe bemerészkedjenek. És reméltem, hogy megfogadják a kérésemet, mert ha tudomást szerzek arról, hogy nem, akkor alapos fejmosást kapnak, az biztos. Mikor ezt megbeszéltük, eldöntöttem, hogy veszek ki pár könyvet a könyvtárból, mert jó párat kiolvastam mostanában, és kell egy a mágia történet esszémhez. Így én célba vettem a könyvtárat, ahonnan öt, elég vaskos könyvvel távoztam. Nyugodtan sétáltam vissza, amikor találkoztam Timmel egy Hollóhátas sráccal, aki állítólag belém van zúgva. És épp erről tartott nekem kiselőadást, miközben a keze a derekamra tévedt, és ekkor szakadt el bennem az a bizonyos cérna.
- Hagyjál már végre békén! Nem fogod fel végre, hogy nem érdekelsz? - ordítottam le azt a hülye szőke fejét.
- Ohh, nem nem. Most nincs itt a pasid, hogy megvédjen. - gügyögte nekem és az arca elkezdett közeledni, az enyémhez. De ezen a pasis dolgon eléggé bedühödtem és épp azon voltam, hogy móresre tanítsam, de ekkor meghallottam James hangját, ahogy dühösen közbe szól.
- Ha jót akarsz, azonnal leveszed a mocskos kezed Lily-ről! - erre pedig Timothy felé fordította a fejét, s én is megláttam a szemében az eszeveszett dühöt, amit érezhetett. Majd James egy jó nagyot lekevert neki, aminek következtében a földön kötött ki. - Ha még egyszer egyetlen ujjal hozzámersz érni Lily-hez, azt nem úszod meg ilyen könnyen, érthető voltam? - s a pulóverénél fogva a falnak nyomta. - Kérdeztem valamit!
- Igen, értem. - dadogta, ezért elengedte, így az a gyáva féreg rögtön elrohant innen. James pedig felém fordult.
- Minden rendben? Nem bántott? - érdeklődött, kissé aggodalmasan, s én egy pillanatra a szemébe néztem, de utána gyorsan elkaptam s egy pontot néztem a falon.
- Igen, köszönöm hogy segítettél, de magam is elbírtam volna vele. - köszöntem meg, bár kissé hisztisen, mert már tényleg elegem volt mindenből.
- Nekem nem úgy tűnt. - jegyezte meg halkan, de én meghallottam, amire úgy tűnik nem számított.
- Nem szorultam rá a Nagy James Potter segítségére. Meg tudom magam védeni. - kiabáltam vele. - És ha most őnagysága megbocsájt elmennék. - és én végre tényleg elindultam, először felvittem a könyveket az ágyamra, majd lementem a csajokhoz. És épp arról beszélgettünk, hogy ki hol fog karácsonyozni, nem tudom, hogy hogy jött szóba, pedig még azért van még hátra jó pár nap a téli szünetig. Mindannyian otthon fogunk karácsonyozni, vagyis én már az én saját otthonomban, amit a drágalátos nagyanyámtól kaptam, örökségként, pedig még meg sem halt (sajnos). Persze sajnos az anyám és a nővérem is ott lesz. De még valamit tudtam, amit Mel még nem is sejthetett a karácsonyukkal kapcsolatban . . . mikor már a lányok visszatértek a ma este további tervezéséhez én felmentem a szobánkba és elkezdtem olvasni az egyik újonnan kivett könyvet, aminek segítségével sikerült megírnom az esszémet is. Mikor ezzel, és az összes feladott feladattal végeztem a hasam megkordult, ezzel figyelmeztetve engem arra, hogy vacsoraidő van. Mikor már elpakoltam, lementem és begyűjtöttem a többieket és végre elindultunk megtölteni a hasikámat, ami olyan okos, hogy figyelmeztetni gazdáját az étkezésre. Lent megtöltöttük a hasunkat, majd még felmentünk és a többiek felöltöztek, majd útnak indultak. Én pedig elhelyezkedtem újra az ágyamon és különféle bűbájokat és átkokat valamint ellen átkokat tanulta, míg kissé el nem álmosodtam, amit nem is csodálok, mostanában nemigen tudtam aludni, csak pár órákat. Így elhelyezkedtem az ágyon, úgy ahogy voltam ruhástól és elaludtam. Békés és nyugodt álmom volt, mindaddig, míg meg láttam Őt. És hogy a lányok és a fiúk egyaránt az erdőben vannak, pár halálfalóval. S hogy Ő is oda fog menni. Erre persze rögtön felébredtem. S intézkedni kezdtem. Kipattantam az ágyból, s elküldtem három patrónusban az üzenetet Matt-nek, Mike-nak, és Marknak, mivel nem tudtam, hogy együtt vannak-e.
Halálfalók támadják meg a Tekergőket és a barátnőimet. Siessetek, én is indulok. Szóljatok még valakinek. 9-en vannak, a halálfalókat nem tudom, hogy mennyien vannak. Roxmorts-tól nem messze, az erdőben lévő nagy réten lesznek.
Mindössze ennyit üzentem. Tudtam, hogy megértik, s értesítik a többieket, vagy legalábbis még 1-2 unokabátyámat. Gyorsan magamra vettem a barna bőrkabátom, és a csizmám, aminek nem volt sarka, mert ezt találtam meg először, és ez kapóra is jött, nem akartam magassarkúba menni, futni. Rohantam, ahogy csak tudtam. Nem számított, hogy észre vesznek, vagy sem, de szerencsémre senki nem volt a folyosókon. Ahogy elértem az erdő takarását, felvettem az őzsuta alakomat és így futottam, mivel így sokkal gyorsabb voltam. Amint odaértem, már láttam, hogy megérkezett Matt, Mike, Mark, és még Tiberius Potter is ott volt, akik élőpajzsként álltak, a barátaim elé. Reménykedtem, hogy többen jönnek, de aztán leesett, hogy Den-nek és Dem-nek most kezdődött a műszaka, amit nem hagyhat ott és a többiek sem voltak épp elérhetők. Én, még mindig őz alakban futottam be, a rétre, ahol egyenlőre még nem támadt senki senkit, nem tudom, hogy ez ideiglenes tűzszünet, vagy egy küzdelem elején állnak. Gyorsan visszaváltoztam emberré, de ez amint megtörtént Mel és Kate felsikkantott.
- Lily!
- Direkt megkértelek titeket, hogy be ne tegyétek a lábatokat az erdőbe! Mondtam, hogy amint végeztetek, jöjjetek vissza, de nem, persze hogy nem hallgattok rám. - kiabáltam.
- Lily! - szólt rám Mark.
- Még nem fejeztem be. Mégis mi a szentséges sz*rt kerestek itt?! - folytattam a kiborulásom. A meglepett pillantások kereszttüzében. - Miért nem tudtok, egyszer ebben a r*hadt életben rám hallgatni?! A francba is, nem vagytok képesek felfogni, hogy milyen veszélybe kevertétek magatokat?! - miközben folyamatosan ordítoztam, persze azért figyeltem a halálfalókra is, hogy ne érjenek meglepetések.
- Halljátok, de kis tüzes a kicsike? - szólalt meg az egyik idióta.
- Fogd be, ha jót akarsz. - szóltam oda ingerülten.
- Hogy mit mondtál? - kérdezte meglepetten.
- Azt mondtam, hogy kuss! Süket vagy, vagy mi?! - most már ő került a dühöm középpontjába, s láttam, ahogy felemeli a pálcáját, és rám céloz, majd egy átkot küld felém, amit egy egyszerű hatástalanító ellen átokkal  védtem.
- Nem értesz a szép szóból, mi? - és most én támadtam, egymás után küldtem rá három átkot. Az első egy egyszerű lefegyverző volt, a második egy bénító, a harmadik egy némító volt, majd még egy rontás is telibe találta. Ezek után az összes halálfalónak az álla valahol a fűben landolt, de ahogy hátrapillantottam, nem csak a halálfalóknak, hanem az unokabátyáimon és Reg-en kívül mindenkié. De ami a legjobban meglepett, az a taps volt, igen valaki tapsolt, de nem mutattam, hogy meglepett. A hang a hátam mögül jött, akire én nem láthattam rá, de mindenki más igen, mivel én úgy álltam, hogy mindenkire rálássak. De mégis tudtam, hogy ki tapsolt.
- Meg kéne nevelned a halálfalóidat. - mondtam egyszerűen, majd ezután megfordultam, hogy lássam. Lássam, azt aki tapsolt. Ő volt az, Tom Rowle Denem, vagy aki a kitalált nevén szólítja, mármint azok, akik egyáltalán kimerik mondani a nevét, Voldemort. És ahogy észrevettem, nem az emberi alakjában köszönt minket.
- Igazad lehet Lily. - válaszolt, s az előbb engem támadó halálfalóról levette az átkokat, de a rontást hagyta, én pedig néztem a halálfalót. - Crucio. - mondta semleges hangon, én pedig tovább néztem a most már szenvedő halálfalót, bár nem akartam nézni, ahogy szenved, de arcom se rezzent, nem akartam gyengének mutatkozni.
- Tudod én nem ilyen nevelésre gondoltam. - mondtam, majd mikor megéreztem a tekintetének súlyát a szemébe néztem, mely most vörösen izzott.
- Soha, soha senki nem nyúlhat egyetlen egy ujjal sem Lily-hez. Érthető voltam? - kérdezte parancsolóan, de még mindig kínozta azt a szerencsétlent, de a többi mind bólogatott. - Aki mégis bánja, az könyörögni fog a halálért. Te pedig ennyivel megúszod. - mondta, majd abbahagyta a kínzást. Majd hopponált, tudtam, hogy mit akart, mögém kerülni, és én hagytam, mert tudtam, hogy hátba engem nem támadna, szeret velem szemtől szembe párbajozni, bár néha akkor szokott próbálkozni a hátbatámadással. - Csak és kizárólag ÉN párbajozhatok, harcolhatok, bánthatom őt, érthető? - közben mögém állt, s a hajamat az egyik oldalról elpakolta, közben pedig a halálfalói helyeslő választ adtak. Én csak álltam ott, hagytam, hogy hozzám érjen.
- Tudod k*rvára nincs szükségem sem a védelmedre, sem semmi másra. - mondtam kissé halkan, a fejemet felé fordítva.
- Jobb, ha tudják, mit tehetnek, és mit nem. De tudod, mit sajnálok, hogy te nem vagy olyan, mint Horthmeg, téged nem lehet „nevelni” a Cruciátus-szal.
- Tudod, engem sehogy sem lehet irányítani, vagy uralni. - mondtam sötéten, akkor legalább a hangom legyen sötétebb az övénél. S miközben ezt mondtam elkezdtem észrevétlenül felhúzni a különféle pajzsokat a többiek köré.
- Elmehettek. - szólt oda a talpnyalóinak.
- De Nagyúr . . . - kezdte az egyik.
- Azt mondtam, hogy elmehettek. - ismételte meg türelmetlenül.
- Úgy érti, hogy húzzatok a p*csába. Csak próbálja fenntartani A Halál Nyugodt Vagyok És Semmi Nem Zökkenthet Ki hangnemet. - tájékoztattam a tökkelütöttet.
- Köszönöm, hogy így kioktatod őket. - nevetett fel. - Na, mi lesz már, tapsra várok?! - ordított rájuk. Erre persze már elkezdtek felszívódni.
- Most, hogy már így sikerült felfogniuk a parancsomat. Nem akarod biztonságba helyezni a barátaid és a családtagjaidat? - kérdezte.
- Szeretném, de itt perpill nagyobb biztonságban vannak. Ha elmennének, te azonnal rájuk uszítanád az pincsidet.
- Hmm, okos. Igazán okos vagy Lily. - mondta, szinte dicsérően.
- Elég régóta ismerlek ahhoz, hogy tudjam, hogy mit fogsz csinálni Tom. - igen, én Tomnak hívom Voldemort-ot, de őt ez nem is zavarja, de ha más tenné, akkor már az az illető nem valószínű, hogy megélni a másnapot.
- Kár, hogy te még ennyi idő után is meg tudsz lepni. - erre inkább nem feleltem . . .
- Oks, most már túl vagyunk ezen az üdvözlős részen, nem böknéd ki, hogy mit akarsz?
- Nagyon jól tudod, hogy mit akarok. - és az a baj, hogy sejtetem, hogy mit akart, de nem ez volt az indok, amiért idejött, vagy legalábbis szerintem nem.
- De most kivételesen nem azért jöttél, nincs igazam?
- Volt olyan, hogy nem volt igazad?
- Akkor szeretem, a költői kérdéseket, ha én teszem fel azokat.
- Akárcsak a szarkazmusod.
- Akárcsak a szarkazmusom.
- Mit szólnál egy egyességhez?
- Nem szeretem a kompromisszumokat.
- Ahhoz képest sokszor kötsz. Na de ez nem is lényeg. A barátaidat és az unokabátyáidat élve hagyom, nem esik bántódásuk.
- Cserébe . . . - fogadjunk, hogy most jön a rossz vége a dolognak.
- Cserébe megölhetem a kis Potter fiút. - erre a kijelentésére én megdermedtem egy kissé. De hamar korrigáltam a hibám, így nem vette észre, mivel nem vetette az orromra.
- Nincs alku! - jelentettem ki.
- Miért, így csak egy ember halna meg? Neked nem elég jó?
- Először engem kell megölnöd, hogy az egyiküket is meg akarod megölni! - jelentettem ki keményen.
- Rendben. - szólalt meg James. Én meg majdnem szívrohamot kaptam.
- Hogy mondtad?
- Jól értetted Lily. - felelte, s eközben előre verekedte magát, bár a többiek próbálták visszafogni, de nem ment nekik.
- Nem engedem, hogy megölesd magad!
- Nem kértem az engedélyed! Essünk túl rajta! - szólt Tom-nak, ez teljesen megőrült. Én pedig Tom pálcája elé álltam. Még egy pajzsot felhúztam, majd megéreztem, ahogy a medál égeti a bőröm, tudtam mit kell tennem, elsuttogtam egy varázsigét, amivel kitudtam nyitni azt, amire még rajtam kívül senki nem volt képes, egyetlen ősömön kívül. A medál varázsereje belém szállt s így én egy jóval erősebb pajzsot tudtam megidézni, ami eléggé kivette magamból az erőt. Tom egy fához kötözött, s mivel ez a varázslat teljesen kivette az erőt belőlem semmi esélyem nem volt védekezni, vagy megállítani, így félve néztem az eseményeket.
- Búcsúz el az életedtől Potter! - kegyetlenkedett Denem. - Avada Kedavra! - néztem, ahogy az átok közeledik James felé, majd kirajzolódott a hatalmas piros pajzs, amit idáig még soha sem tudtam megidézni. Ez a pajzs körülvette a többieket és amikor ezt a pajzsot elérte a gyilkos átok, egyszerűen felszívódott s ezzel egy időben szörnyű fájdalom hasított a hasamba. Sikítani akartam, de nem akartam kimutatni a fájdalmam, ezért az ajkamba haraptam és a fejemet hátravetettem s vártam, hogy alábbhagyjon a fájdalom. Mikor már megszoktam a fájdalmat és képes voltam lélegezni rendeztem a vonásaim, hogy senki ne vegyen észre semmit sem s rájuk néztem, mindenki meglepett szemekkel nézett rám, bár én sem értettem semmi.
- Ezt te csináltad? Soha nem láttam még ilyen pajzsot, hogy kivédi a gyilkos átkot. - képedt el Tom.
- Aszem. - feleltem nyugodt s rezzenéstelen hangon.
- Nem, ez nem lehet, erre senki sem képes! Soha senki nem tudott ilyet megidézni és még nem vagy 17 sem, hogy a teljes hatalmaddal rendelkezz. - magyarázta inkább magának. Miközben beszélgettünk, a pajzs még fenn maradt, de már nem voltam képes tovább tartani, fogyott az erőm, így ezt elengedtem, de a többit még tartottam, amint ez megtörtént a medál nem égett tovább és magától becsukódott.
- Nem szednéd le rólam a köteleket? - kérdeztem, mert már rossz volt, ahogy a kötél belevágott a húsomba.
- Még nem. - felelt egyszerűen.
- Akkor majd leengedem magam. - feleltem egyszerűen s meggyújtottam kötelet, igen a puszta akaratommal. A tűz engem nem égetett meg, de a kötelet felemésztette s én végre érezhettem a földet a lábam alatt.
- El is felejtettem a tüzet és a vizet. - mondta szinte magának. Míg ő gondolkodott, addig én az unokabátyáim felé fordultam s némán eltátogtam: Most. Ez nálunk annyit jelent, hogy most legilimentáljanak. Matt szólt Tiberius-nak, hogy tegye ő is ezt, s James és Sirius is követte a példájukat.
 

Elterelem a figyelmét és ti elhopponáltok a Mézesfalásba, de  csak 4-en vagytok 9-en vannak a többiek, és mivel csak kettőt tudtok elvinni, ezért ketten felveszik a köpenyt és úgy mennek el, így egyikőtöknek csak egyet kell elszállítania.(ami ilyen betűtípus, az Lily gondolatai. xD) 
- Ejnye Tom, de elgondolkodtál, még én is itt vagyok, ha nem vetted volna észre. - vontam tényleg magamra a figyelmét, miközben a gondolataimban kifejtettem, hogy mit fognak tenni.
- Igazad van, még itt vagy. - felelte meglepetten.

Sirius James, mentek a köpeny alatt? Amint elmentetek, változzatok át s mennyetek ti is a Mézesfalásba, jó?
- Nicsak, észrevetted? - kérdeztem, s óvatosan hátrapillantottam, ahol James és Sirius aprót bólintott.
- Még nem vagyok vak. - felelte.

Készen vagytok?
- mire mindenkitől bólintást kaptam, s a hopponálók elhelyezkedtek az utasaik mellett. - Most!
-
Akkor használjuk ki! - szóltam, s megidéztem egy főnixet tűzből, amire ő válaszképpen egy kígyót varázsolt vízből. Ezek az állatok harcuk közben takarást biztosítottak az éppen menekülőknek. Mikor mind eltűntek a pajzsokat eltüntettem, de mivel az előbbiek már túl sokat vettek ki belőlem, ezért a főnixet is el kellett engednem, de egy pajzzsal azért körül vettem magam, hogy a víz ne rám zúduljon.
- Ügyes! Szóval most, hogy ketten maradtunk, akkor beszélgethetünk. - ez nem kezdődik túl jól. A mondandója kezdetén visszaváltozott emberré. - Miért mentetted meg Pottert?
- Tudod a választ. Még ha nem is akarod elhinni, de tudod a választ.
- Szereted? - nem is hangzott kérdésnek, de annak szánta.
- Igen.
- Mit tennél meg érte? - kérdezte.
- Mindent megtennék érte. - válaszoltam, bár fájt kimondani, de így gondoltam. A fájdalom egyre rosszabb lett s éreztem, hogy már nem tudok sokáig eszméletemnél maradni.
- Akkor mit szólnál, ha én békén hagynám, cserébe te hozzám . . . - nem akartam hallani, de tudtam, hogy mit akar.
- Nem vagyok 17, hogy erre válaszolnom kellene.
- Igazad van, de ezt még megbeszéljük. - mondta. Nekem pedig tényleg megfordult a fejemben, hogy ha elfogadom, akkor békén hagyja, de akkor fejet kell hajtanom előtte, amit nem akarok.
- Majd, de most én mentem, ez túl sok volt mára. - mondtam s reméltem, hogy egy ideig békén hagy.
- Rendben, de még megbeszéljük. - mélyesztette immár fekete szemeit az enyémbe. - Remélem minél hamarabb találkozunk. - s ezzel a végszóval hopponált.
- Minél később. - mondtam már csak magamnak és lerogytam a földre, a kezemet a hasamra szorítva, szörnyen fájt.- Ennek nem lett volna szabad kiderülni, de így mindent el kell mondanom nekik. - már a bőgés határán voltam, pedig én csak így, nem szoktam sírni, csak akkor sírok, ha egyedül vagyok egy helyiségben, vagy esik az eső, akkor senki sem látja. Erőt vettem magamon és megpróbáltam felállni és hopponálni a Mézesfalásba, ami nem volt épp egyszerű, de sikerült. Ott volt mindenki, csak Sirius és James nem.
- Lily, minden rendben? Jól vagy? Nem esett bajod? - aggódott Mike, s őt követték a többiek is.
- Minden rendben. - mondtam kissé erőtlenül. Majd a bátyáim mind megöleltek s őt követte Mel, aki zokogott.
- Annyira . . .annyira aggódtam. És féltem. - zokogta nekem.
- Jól van, most már minden rendben lesz. - nyugtatgattam és próbáltam állva maradni. - A fiúk? - kérdeztem, s mint emlegetett madarak jöttek le a raktárba ők is. Majd már nem bírtam. - Bocs, egy kicsit leülök. - mondtam s így is tettem, de már nem volt túl sok erőm küzdeni azért, hogy ne ájuljak el, egyre sűrűbben láttam a fekete foltokat.
- Lily minden rendben? - kérdezte James, erre már meg is éreztem az egyik kezét a derekamon, a másik viszont véletlenül a hasamhoz ért, mire én felszisszentem. Majd már nem láttam semmit, csak a sötétséget, mely óceánként tartott maga alatt. De volt egy előnye is, már nem éreztem annyira a fájdalmat.

4 megjegyzés:

  1. Jaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaj na!!!!Szegény Lily.
    Amúgy nagyon tetszett a feji,főleg a szarvasos meg a Voldis rész.
    Remélem ,hogy a többi titokra is minél hamarabb fény derül,s Jamesék is már együtt lesznek.Szegénykéim mennyit kell szenvedjenek,mig megkapjak egymást.....
    Pls hozdd hamar a kövit,már most nagyon várom.
    Pussszancs:Aliiceee és Rosee

    VálaszTörlés
  2. igen, én is sajnáltam szegényt, hogy ilyen gonosz voltam vele xD
    Hamarosan, hamarosan hamarosan hamarosan kiderül minden :D
    próbálok sietni ;D
    Pusszi: Zsó

    VálaszTörlés
  3. Nagyon nagyon nagyon tetszett ez a fejezet. A szarvasos rész tök jó, a voldis mégjobb. Ez a kedvenc részem:
    - Azt mondtam, hogy elmehettek. - ismételte meg türelmetlenül.
    - Úgy érti, hogy húzzatok a p*csába. Csak próbálja fenntartani A Halál Nyugodt Vagyok És Semmi Nem Zökkenthet Ki hangnemet. :D
    puszi:Cathy

    VálaszTörlés
  4. szia :D
    örülök, hogy tetszett :D azért látszik, hogy nálam kicsit más szerepet kap Voldi, de kell egy ilyen is :D
    jajj az tényleg nagyon nagy lett :D
    pusszi <3
    xoxoxoxoxoxoxo

    VálaszTörlés