![A Kígyó, a Főnix és az Oroszlán [ If you want to live, you won't want to know everything. ]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgkXu6l5AWJz0NUn91ABmLGF3_SEBujihJlD0NCM86cbmwVHpev8StKKayHAUYzRHnUsPO-MzxMydKU-mgAz1SZTP6Cs6wDojj_3PzdJIxTGxz1THATG1fDRjFk3N1SXWMMyS4ZD6PiwQ/s718/Fejl%25C3%25A9c3.2.jpg)
Helló!
Ebben a részben, kiderül, hogy miért is olyan fontos az a bizonyos 17. szülinap, a négy Ős leszármazottainak …
Ajánlott szám pedig Lady Gaga You and I c. száma. Nem teljesen ideillő, de azért van hozzá valami köze. Remélem tetszeni fog.
Boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!
Puszi: LilyV
Ebben a részben, kiderül, hogy miért is olyan fontos az a bizonyos 17. szülinap, a négy Ős leszármazottainak …
Ajánlott szám pedig Lady Gaga You and I c. száma. Nem teljesen ideillő, de azért van hozzá valami köze. Remélem tetszeni fog.
Boldog és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok mindenkinek!
Puszi: LilyV
Tudom,
néha jobb így maradni, önmagunkba fordulva,
magunkba zárkózva. Mert elég egy pillantás,
hogy meginogjunk, elég, ha valaki kinyújtja a kezét,
és máris érezzük, mennyire törékenyek,
mennyire sebezhetőek vagyunk, és minden összeomlik, akár
egy gyufából emelt piramis.
Dalphine de Vigan
Dalphine de Vigan
Egyedül
voltam egy kis házban, ami régen a apám szüleié
volt, amíg meg nem haltak. Kis koromban imádtam itt
lenni, ahogy imádtam a nagyszüleimet is, de sajnos a sors
elvette tőlem őket. Most pedig ez volt az egyetlen hely, ahova jönni
tudtam. Blackekhez nem akartam, mert ott sem hagynak békén,
a mugli házunkba sem akartam, így csak ez maradt. Ide
nem jön senki évek óta. Szóval csak
gondolkodom, azon, amiket Főnix mondott és átélt,
persze azért eszem, alszom, meg minden. De a gondolkodás
teszi ki a napjaim nagy részét. Valamennyire sikerült
megnyugodnom ez alatt a pár nap alatt, amíg itt voltam.
Még kicsit jó lenne, ha maradhatnék, de
hiányoznak már a többiek, főleg James ráadásul
holnap lesz James szülinapja, a 17-ik. Muszáj vele
lennem. Így elindultam vissza hozzájuk …
(James szemszöge)
Ez a pár nap nem tartozott épp életem legjobbjai közé. Kicsit aggódom Lilyért, és hiányzik is. De remélem, hogy jól van, megnyugodott és hogy hamarosan visszajön, bár azért remélem marad 2 napot, nem akarom, hogy visszajöjjön a szülinapomra. Nem szeretném, ha úgy látna engem. Az elmúlt napok nyugisan teltek. 26-ikán eljöttek Lily unokatesói, igaz, hogy ő nem volt itt, de megígérték, hogy visszajönnek szilveszterre, hátha arra itt lesz Lily is. Ezenkívül felfedeztük a kviddicspályát is, így az utolsó 2 napban edzettünk kicsit. Ma 28-ika van, egy nap van a születésnapomig, kicsit rosszul vagyok, gyengének érzem magam, de ezt próbáltam nem mutatni. Egész nap beszélgettünk és viccelődtünk. Az este viszont lassan elérkezett és tudtam, hogy el kell mennem valahova, messze mindentől, hogy senkinek ne essen baja.
- Na, én aszem elmegyek az erdőbe. - mondtam halkan. Eléggé gyenge lettem már és még a fejem is szörnyen fájt.
- James, nem mész egyedül sehova. - mondta apu.
- De tudod, hogy muszáj.
- Persze, tudom, de legalább én hadd menjek veled.
- Nem, jobb, ha egyedül leszek. - mosolyogtam rá.
- Te szerinted én nem próbáltam meggyőzni? De annyira makacs! - szólt bele Tapi.
- De fiam … - kezdett bele apu is.
- Már döntöttem, és jól mondod Tappancs, makacs vagyok, szóval ne is próbáljatok meggyőzni!
- Egyet értek veled. Ők nem mennek, de én igen. - szólt egy hang a hátam mögül. Én pedig feléje néztem, pedig tudtam, hogy ki az. Ennyit a reményemről, hogy nem jön vissza.
(Lily szemszöge)
Pont akkor értem haza, amikor arról beszélgettek, hogy ki megy James-szel, ezért szóltam én közbe.
- Lily, haza jöttél? - nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Nem, még úton vagyok. - nevettem, leültem mellé s óvatosan átöleltem. - Holnap születésnapod lesz, persze, hogy nem hagyom ki.
- Hiányoztál, de nem akarom, hogy gyere. - suttogta.
- Ha akarod, ha nem, akkor is megyek Drágám. - simítottam lágyan végig az arcán.
- De …
- Makacskodhatsz, de mindketten tudjuk, hogy ebből nem engedek. - vágtam szavába.
- Lily, Édesem, tudod, hogy ez veszélyes, nem tudom majd uralni teljesen az erőmet. Bajod eshet.
- Egy, a védővarázslatok az erősségeim, szóval meg tudom magam védeni. Kettő, tökéletes gyakorlás lesz nekem, hogy még jobban fenn tudjam tartani a pajzsot. Három, nem hagylak magadra, amikor a legnagyobb szükséged lenne rám. És végül négy, amikor utoljára azt mondtam, hogy veszélyes, te addig nyaggattál, míg belementem, vagyis ezzel tartozol nekem. - mosolyogtam rá édesen.
- De ez más...
- Miben más? Semmiben sem.
- De akkor is …
- Nézd James, vitatkozhatunk ezen, amíg egyre gyöngébb leszel és egyre kevésbé tudod elviselni a fájdalmad, de előbbre nem jutsz vele! - néztem rá komolyan.
- Rendben. - sóhajtott fel.
- Akkor várj még két percet. Ti pedig el ne engedjétek. - néztem a többiekre, majd felszaladtam a szobámba egy táskába gyorsan összedobáltam pár cuccot és már lenn is voltam. - Mehetünk. - mosolyogtam James-re. Felvettem a kabátom és behoztam az övét is. Rásegítettem a kabátot és felsegítettem, ő rám támaszkodott kicsit, majd el is indultunk az erdőbe. Lassan haladtunk, egy ideig egyikünk sem szólt.
- Hol voltál? - törte meg egyszer csak James a nyugtató csöndet.
- A papám házában.
- Miért oda mentél?
- Mert tudtam, hogy ott senki sem keresne. A papámék halála óta senki nem ment be oda.
- Mikor halt meg? Persze, ha nem akarsz, nem kell róla beszélned …
- Öt és fél éve. Régen volt már, de sosem felejtem el azt a napod, én is ott voltam.
- Szörnyű lehetett.
- Igen, az volt. Nehezen fogadtam el, nehezen dolgoztam fel, hogy a szemem láttára haltak meg és nem tudtam nekik segíteni. De már nem gondolok rá. Vagyis a halálukra, inkább az együtt töltött időre gondolok. - mosolyogtam rá, és mivel már én is eléggé elfáradtam, ezért megálltunk és James leült. Én pedig kivettem a táskából egy vastag plédet és James alá terítettem. Szedtem egypár száraz fát és meggyújtottam, hogy ne fázzunk annyira. Én is leültem a pléd egyik végébe, James pedig az ölembe feküdt. Elővettem még két vastag plédet és jól betakargattam vele, közben pedig a fejét simogattam. Fáradt voltam, de nem aludtam el, míg James egy kicsit tudott még aludni, de aztán felébredt és elkezdte verni a víz. Szorosabban szorítottam rá a takarót. És nyugtató szavakat suttogtam neki. Telt múlt az idő, és a nap is feljött már, amikor egyszer csak James teste görcsbe rándult. Szájába harapott, gondolom azért, hogy ne adjon hangot a fájdalmának. Csak simogattam az arcát, várva, hogy jobban legyen.
- Menj kicsit messzebb. - mondta halk, rekedt hangon.
- De …
- Kérlek. - nyögött fel fájdalmában és könyörögve nézett rám. Én pedig teljesítettem a kérését és felkeltem, hogy kicsit távolabb húzódjak tőle. Csak aggódva néztem rá és reméltem, hogy nem lesz baja. Pár perccel később felkiáltott és elkezdett vergődni aztán egyszer csak hatalmas energia oszlop keletkezett körülötte, hasonló, mint amellyel Tom rendelkezik. Hatalmas, félelmetes, végtelennek tűnő, de nem zöld, hanem vörös volt. Gyönyörű vörös. Csak gyönyörködtem a fényes csóvában, de mégis azt akartam, hogy James vissza tudja zárni. Nem akartam, hogy tovább szenvedjen, amikor én csak nézem, bárcsak én lennék most a helyében, inkább szenvedjek én, mint ő. De ez lehetetlen. Így csak vártam, hogy vége legyen. Az erőtér kiszélesedett, aztán egyre jobban elhalványult, végül el tűnt. Nem tudom, mindez meddig tarthatott, de nekem óráknak tűnt, de annyi azért csak nem lehetett. Az égre néztem, de a felhők takarták a napot, nem tudtam, mennyi idő telt el. Amikor vége lett, azonnal James-hez szaladtam.
- Most már jobb? - simítottam ki szeméből izzadságtól ragadó tincseit. Ő csak bólintott. Nagyon fáradt volt, ami érthető is... - Tudom, hogy fáradt vagy Kicsim, de haza kell mennünk, nem maradhatsz itt, mert biztos, hogy megfázol. - néztem rá bocsánatkérően, mintha én tehetnék róla. - Csak egy hopponálást kell kibírnod, ígérem. - újra bólintott. Ezért gyorsan eloltottam a tüzet, beleraktam a táskába a plédeket, majd James-t átölelve hopponáltam a szobámba. Pontos összpontosításomnak köszönhetően pont az ágyba érkeztünk, ami még nálam is ritkaság volt, hogy ilyen pontosan hopponáltam. James arcából kifutott a vér egy pillanatra, de elmosolyodott. Nem fűzött hozzá semmilyen fárasztó megjegyzést, csak mosolygott. Én pedig egy apró puszit nyomtam a homlokára. Lehámoztam róla a kabátot és a csizmát.
- Ezeket gyorsan leviszem és jövök. - mosolyogtam tovább. Leszaladtam és a nappaliban már mindenki ott volt, aki számított – értsd, az anyám és a nővérem nem. Sebesen kivittem a cuccokat.
- Vissza kell mennem. James, egész jól van, csak pihennie kell. - mondtam gyorsan, majd visszamentem hozzá. Már félig az álmában járt, amikor én is befeküdtem mellé, de átölelt. Nem sokkal később én is elaludtam és csak valamikor este ébredtem fel. James még alszik, így csak óvatosan kibújtam ölelő kezei közül, hogy hozzak fel valamit enni, mert már nagyon éhes vagyok. A nappaliban nem találtam senkit sem, de amikor elhaladtam az étkező előtt, onnan hallottam beszélgetést, ebből meg tudtam állapítani, hogy vacsora idő van. Nem volt kedvem most beszélni velük, így csak átslisszoltam a konyhába, csináltam pár szendvicset és felvittem. James továbbra is nyugodtan szuszogott, amikor leültem mellé az ágyba, ölembe a tálcával. Nyugodtan eszegettem az egyik szendvicset, amikor James hirtelen kinyitotta szemét és rám nézett.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá, végigsimítva arcán. - Hogy vagy?
- Jól, még kicsit álmosan, de remekül. - mosolygott édesen és lágyan megcsókolt.
- Ennek igazán örülök. Hoztam rágcsálni valót, gondoltam elég éhes lehetsz már.
- Köszönöm szépen. - nyomott egy puszit az arcomra. Egy ideig csöndben voltunk mindketten. - És te? Te jól vagy? Átgondoltad, amit kellett?
- Igen. - mosolyogtam rá. - Mindent átgondoltam, amit láttam és megtudtam. - mondtam kicsit halkabban, majd csend telepedett ránk, amit én törtem meg. - Nem kérdezed, hogy mit láttam?
- Majd elmondod, hogyha szeretnéd, nem erőltetem. - mosolygott, azzal a fogsor villogtató mosolyával.
- Imádlak Drágám, ugye tudod? - nyomtam egy kis csókot ajkára.
- Persze, hogy tudom. Engem nem lehet nem szeretni. - húzta ki magát én pedig csak nevetésben törtem ki. Ezután már csak viccelődve elfogyasztottuk az ételünket, végül lementünk a nappaliba. Anyámékon kívül mind ott voltak, és rögtön le is támadták James-t a kérdéseikkel, hogy hogy van. Ő csak mosolyogva nyugtatta meg a többieket hogy léte felől, míg én őt ölelve hallgattam a beszélgetést. Aztán, amikor a beszélgetés alább hagyott apu szólított meg.
- Merre voltál Kicsim? Nem történt semmi sem, ugye?
- A nagypapa házában voltam. Nem, nem volt semmi, csak azt hiszem kicsit kikészített, amit Főnix mutatott. - válaszoltam.
- Szeretnél beszélni róla, vagy még nem? - kérdezte óvatosan James anyukája.
- Őszintén Vic? Nem szeretnék, de beszélni fogok. Akkor kezdjem? - néztem körbe a helyiségbe, míg mindenki csak kíváncsian nézett rám. - Rendben. - vettem egy mély levegőt. - Szóval Griffendél és Mardekar legjobb barátok voltak. Mardekar beleszeretett Főnixbe, de ő nem viszonozta az érzéseit. Ezért egy nap Mardekar elrabolta Főnixet és … meg … megerőszakolta. - mondtam akadozva, lehunyt szemmel. - Gordic ekkor kezdett harcolni Malazárral, Főnix letargiába esett. Ráadásul nem sokkal később kiderült, hogy terhes. Szegényt nagyon rosszul érintette a dolog, de Godric rögtön elfogadta a babát, mint a sajátját. - mondtam halkan, és szorosan James-hez bújtam.
- Te jóságos Merlin, ez szörnyű. - mondta Mel.
- Az. ráadásul mindezt végig nézni...
- Annyira sajnálom szegényt. - mondta szomorúan Vic.
- Én is. Olyan szörnyű volt, végig nézni, úgy, hogy tudtam, hogy nem tudok ellen semmit sem tenni.
- Kicsim, most már vége van, Főnix erős nő lehetett, talpra állt és utána már boldog élete volt Griffendéllel. - simogatta a hátam James.
- Milyen volt Főnix, hogy nézett ki? Mindig is érdekelt. - kérdezte csillogó szemekkel Tibe.
- Pontosan olyan volt, mint én, csak barna szemekkel.
- Tényleg? - kérdezett vissza.
- Igen, csak kicsit idősebb nálam, 2-3 évvel. - mosolyogtam. - De ez még nem minden. - sóhajtottam fel.
- Hogy? Mit láttál még? - húzta fel szemöldökét kíváncsian Reg.
- Ez nem igazán emlék volt …
- Akkor mi? - érdeklődött Sirius.
- Mágia. - mondtam halkan.
- Mi? - értetlenkedett Reg.
- Főnix azt mondta, hogy mágia. - ismételtem.
- Főnix mondta? - nézett rám apu furcsán, mintha valami hülyeséget mondtam volna.
- Igen, ő mondta. Beszéltem vele. Azt mondta, hogy mágia, ezért tudunk beszélni.
- Erről még sosem hallottam. - ámuldozott Tibe. - És mit mondott?
- Azt, hogy volt egy jóslat rólam. - álltam fel és sétáltam az ablakhoz.
- MI? - hördült fel mindenki.
- Azt mondta, volt egy Sybilla jóslat. Egy jóslat Mardekár utódjáról, aki a Griffendél leszármazottakat választja, nem a családját.
- És miről szól a jóslat? - kérdezte édesapám, és hangjából hallottam a csodálkozást.
- Főnix azt mondta, hogy hasonló a sorsunk.
- Hogy... - kezdte volna Mel, de én közbe vágtam.
- Griffendél és Mardekár között. - homlokomat pedig a hideg ablak üvegnek döntöttem.
- Ez azt jelenti, hogy … - kérdezte aggódó hangon James.
- Remélem, hogy nem. De ez még a jövő zenéje. De igazán két dolog zaklatott fel. Azt mondta, hogy nekem kell döntést hoznom, jó és rossz között.
- Ezt mégis hogy érthette? - kérdezte bátyó.
- Fogalmam sincs. Csak ennyit mondott. - egy darabig senki nem szólt semmit.
- Azt mondtad, hogy két dolog volt. Mi a másik? - kérdezte halkan James.
- A másik a legszörnyűbb... Azt mondta: „Akárhogy döntesz, vigyáznod kell a fiadra!” - suttogtam.
- A fiadra? - szólalt meg egyszerre James és apu.
- Igen. Azóta is folyton ez jár a fejembe. Mégis mi fog történni vele? Ki akarja bántani? Egyáltalán hogyan védhetném meg? - özönlöttek belőlem a kérdések, amikre nem kaptam választ, és elkeseredésemben a falba bokszoltam.
- Ez azt jelenti, hogy … - kezdte Mel, de nem értettem, mire akar kilyukadni, így felé fordultam. - terhes vagy? - szavai megleptek, erre még nem is gondoltam. Szinte láttam, hogyan nézhetek most rá, sápadtan és hitetlenkedve. Nem, nem lehetek terhes, mindig védekeztünk, azt hiszem. Nem! Mindig védekeztünk, nem lehetek terhes!
- Nem, nem vagyok terhes. - mondtam, de ezzel csak magamat akartam megnyugtatni. Ezt a többiek egyszerű válasznak gondolták, így nem is firtatták tovább. Én pedig csak visszaültem James mellé. A többiek épp a hallottakat próbálták megfejteni, de mi James-szel, fáradságra hivatkozva felmentünk a szobámba. Mindketten lezuhanyoztunk, majd hullaként bedőltünk az ágyba. James hamar el is aludt, de nekem folyton azon járt az agyam, hogy mi van, ha terhes vagyok. Végül, nagy nehezen én is elaludtam.
(James szemszöge)
Ez a pár nap nem tartozott épp életem legjobbjai közé. Kicsit aggódom Lilyért, és hiányzik is. De remélem, hogy jól van, megnyugodott és hogy hamarosan visszajön, bár azért remélem marad 2 napot, nem akarom, hogy visszajöjjön a szülinapomra. Nem szeretném, ha úgy látna engem. Az elmúlt napok nyugisan teltek. 26-ikán eljöttek Lily unokatesói, igaz, hogy ő nem volt itt, de megígérték, hogy visszajönnek szilveszterre, hátha arra itt lesz Lily is. Ezenkívül felfedeztük a kviddicspályát is, így az utolsó 2 napban edzettünk kicsit. Ma 28-ika van, egy nap van a születésnapomig, kicsit rosszul vagyok, gyengének érzem magam, de ezt próbáltam nem mutatni. Egész nap beszélgettünk és viccelődtünk. Az este viszont lassan elérkezett és tudtam, hogy el kell mennem valahova, messze mindentől, hogy senkinek ne essen baja.
- Na, én aszem elmegyek az erdőbe. - mondtam halkan. Eléggé gyenge lettem már és még a fejem is szörnyen fájt.
- James, nem mész egyedül sehova. - mondta apu.
- De tudod, hogy muszáj.
- Persze, tudom, de legalább én hadd menjek veled.
- Nem, jobb, ha egyedül leszek. - mosolyogtam rá.
- Te szerinted én nem próbáltam meggyőzni? De annyira makacs! - szólt bele Tapi.
- De fiam … - kezdett bele apu is.
- Már döntöttem, és jól mondod Tappancs, makacs vagyok, szóval ne is próbáljatok meggyőzni!
- Egyet értek veled. Ők nem mennek, de én igen. - szólt egy hang a hátam mögül. Én pedig feléje néztem, pedig tudtam, hogy ki az. Ennyit a reményemről, hogy nem jön vissza.
(Lily szemszöge)
Pont akkor értem haza, amikor arról beszélgettek, hogy ki megy James-szel, ezért szóltam én közbe.
- Lily, haza jöttél? - nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Nem, még úton vagyok. - nevettem, leültem mellé s óvatosan átöleltem. - Holnap születésnapod lesz, persze, hogy nem hagyom ki.
- Hiányoztál, de nem akarom, hogy gyere. - suttogta.
- Ha akarod, ha nem, akkor is megyek Drágám. - simítottam lágyan végig az arcán.
- De …
- Makacskodhatsz, de mindketten tudjuk, hogy ebből nem engedek. - vágtam szavába.
- Lily, Édesem, tudod, hogy ez veszélyes, nem tudom majd uralni teljesen az erőmet. Bajod eshet.
- Egy, a védővarázslatok az erősségeim, szóval meg tudom magam védeni. Kettő, tökéletes gyakorlás lesz nekem, hogy még jobban fenn tudjam tartani a pajzsot. Három, nem hagylak magadra, amikor a legnagyobb szükséged lenne rám. És végül négy, amikor utoljára azt mondtam, hogy veszélyes, te addig nyaggattál, míg belementem, vagyis ezzel tartozol nekem. - mosolyogtam rá édesen.
- De ez más...
- Miben más? Semmiben sem.
- De akkor is …
- Nézd James, vitatkozhatunk ezen, amíg egyre gyöngébb leszel és egyre kevésbé tudod elviselni a fájdalmad, de előbbre nem jutsz vele! - néztem rá komolyan.
- Rendben. - sóhajtott fel.
- Akkor várj még két percet. Ti pedig el ne engedjétek. - néztem a többiekre, majd felszaladtam a szobámba egy táskába gyorsan összedobáltam pár cuccot és már lenn is voltam. - Mehetünk. - mosolyogtam James-re. Felvettem a kabátom és behoztam az övét is. Rásegítettem a kabátot és felsegítettem, ő rám támaszkodott kicsit, majd el is indultunk az erdőbe. Lassan haladtunk, egy ideig egyikünk sem szólt.
- Hol voltál? - törte meg egyszer csak James a nyugtató csöndet.
- A papám házában.
- Miért oda mentél?
- Mert tudtam, hogy ott senki sem keresne. A papámék halála óta senki nem ment be oda.
- Mikor halt meg? Persze, ha nem akarsz, nem kell róla beszélned …
- Öt és fél éve. Régen volt már, de sosem felejtem el azt a napod, én is ott voltam.
- Szörnyű lehetett.
- Igen, az volt. Nehezen fogadtam el, nehezen dolgoztam fel, hogy a szemem láttára haltak meg és nem tudtam nekik segíteni. De már nem gondolok rá. Vagyis a halálukra, inkább az együtt töltött időre gondolok. - mosolyogtam rá, és mivel már én is eléggé elfáradtam, ezért megálltunk és James leült. Én pedig kivettem a táskából egy vastag plédet és James alá terítettem. Szedtem egypár száraz fát és meggyújtottam, hogy ne fázzunk annyira. Én is leültem a pléd egyik végébe, James pedig az ölembe feküdt. Elővettem még két vastag plédet és jól betakargattam vele, közben pedig a fejét simogattam. Fáradt voltam, de nem aludtam el, míg James egy kicsit tudott még aludni, de aztán felébredt és elkezdte verni a víz. Szorosabban szorítottam rá a takarót. És nyugtató szavakat suttogtam neki. Telt múlt az idő, és a nap is feljött már, amikor egyszer csak James teste görcsbe rándult. Szájába harapott, gondolom azért, hogy ne adjon hangot a fájdalmának. Csak simogattam az arcát, várva, hogy jobban legyen.
- Menj kicsit messzebb. - mondta halk, rekedt hangon.
- De …
- Kérlek. - nyögött fel fájdalmában és könyörögve nézett rám. Én pedig teljesítettem a kérését és felkeltem, hogy kicsit távolabb húzódjak tőle. Csak aggódva néztem rá és reméltem, hogy nem lesz baja. Pár perccel később felkiáltott és elkezdett vergődni aztán egyszer csak hatalmas energia oszlop keletkezett körülötte, hasonló, mint amellyel Tom rendelkezik. Hatalmas, félelmetes, végtelennek tűnő, de nem zöld, hanem vörös volt. Gyönyörű vörös. Csak gyönyörködtem a fényes csóvában, de mégis azt akartam, hogy James vissza tudja zárni. Nem akartam, hogy tovább szenvedjen, amikor én csak nézem, bárcsak én lennék most a helyében, inkább szenvedjek én, mint ő. De ez lehetetlen. Így csak vártam, hogy vége legyen. Az erőtér kiszélesedett, aztán egyre jobban elhalványult, végül el tűnt. Nem tudom, mindez meddig tarthatott, de nekem óráknak tűnt, de annyi azért csak nem lehetett. Az égre néztem, de a felhők takarták a napot, nem tudtam, mennyi idő telt el. Amikor vége lett, azonnal James-hez szaladtam.
- Most már jobb? - simítottam ki szeméből izzadságtól ragadó tincseit. Ő csak bólintott. Nagyon fáradt volt, ami érthető is... - Tudom, hogy fáradt vagy Kicsim, de haza kell mennünk, nem maradhatsz itt, mert biztos, hogy megfázol. - néztem rá bocsánatkérően, mintha én tehetnék róla. - Csak egy hopponálást kell kibírnod, ígérem. - újra bólintott. Ezért gyorsan eloltottam a tüzet, beleraktam a táskába a plédeket, majd James-t átölelve hopponáltam a szobámba. Pontos összpontosításomnak köszönhetően pont az ágyba érkeztünk, ami még nálam is ritkaság volt, hogy ilyen pontosan hopponáltam. James arcából kifutott a vér egy pillanatra, de elmosolyodott. Nem fűzött hozzá semmilyen fárasztó megjegyzést, csak mosolygott. Én pedig egy apró puszit nyomtam a homlokára. Lehámoztam róla a kabátot és a csizmát.
- Ezeket gyorsan leviszem és jövök. - mosolyogtam tovább. Leszaladtam és a nappaliban már mindenki ott volt, aki számított – értsd, az anyám és a nővérem nem. Sebesen kivittem a cuccokat.
- Vissza kell mennem. James, egész jól van, csak pihennie kell. - mondtam gyorsan, majd visszamentem hozzá. Már félig az álmában járt, amikor én is befeküdtem mellé, de átölelt. Nem sokkal később én is elaludtam és csak valamikor este ébredtem fel. James még alszik, így csak óvatosan kibújtam ölelő kezei közül, hogy hozzak fel valamit enni, mert már nagyon éhes vagyok. A nappaliban nem találtam senkit sem, de amikor elhaladtam az étkező előtt, onnan hallottam beszélgetést, ebből meg tudtam állapítani, hogy vacsora idő van. Nem volt kedvem most beszélni velük, így csak átslisszoltam a konyhába, csináltam pár szendvicset és felvittem. James továbbra is nyugodtan szuszogott, amikor leültem mellé az ágyba, ölembe a tálcával. Nyugodtan eszegettem az egyik szendvicset, amikor James hirtelen kinyitotta szemét és rám nézett.
- Jó reggelt. - mosolyogtam rá, végigsimítva arcán. - Hogy vagy?
- Jól, még kicsit álmosan, de remekül. - mosolygott édesen és lágyan megcsókolt.
- Ennek igazán örülök. Hoztam rágcsálni valót, gondoltam elég éhes lehetsz már.
- Köszönöm szépen. - nyomott egy puszit az arcomra. Egy ideig csöndben voltunk mindketten. - És te? Te jól vagy? Átgondoltad, amit kellett?
- Igen. - mosolyogtam rá. - Mindent átgondoltam, amit láttam és megtudtam. - mondtam kicsit halkabban, majd csend telepedett ránk, amit én törtem meg. - Nem kérdezed, hogy mit láttam?
- Majd elmondod, hogyha szeretnéd, nem erőltetem. - mosolygott, azzal a fogsor villogtató mosolyával.
- Imádlak Drágám, ugye tudod? - nyomtam egy kis csókot ajkára.
- Persze, hogy tudom. Engem nem lehet nem szeretni. - húzta ki magát én pedig csak nevetésben törtem ki. Ezután már csak viccelődve elfogyasztottuk az ételünket, végül lementünk a nappaliba. Anyámékon kívül mind ott voltak, és rögtön le is támadták James-t a kérdéseikkel, hogy hogy van. Ő csak mosolyogva nyugtatta meg a többieket hogy léte felől, míg én őt ölelve hallgattam a beszélgetést. Aztán, amikor a beszélgetés alább hagyott apu szólított meg.
- Merre voltál Kicsim? Nem történt semmi sem, ugye?
- A nagypapa házában voltam. Nem, nem volt semmi, csak azt hiszem kicsit kikészített, amit Főnix mutatott. - válaszoltam.
- Szeretnél beszélni róla, vagy még nem? - kérdezte óvatosan James anyukája.
- Őszintén Vic? Nem szeretnék, de beszélni fogok. Akkor kezdjem? - néztem körbe a helyiségbe, míg mindenki csak kíváncsian nézett rám. - Rendben. - vettem egy mély levegőt. - Szóval Griffendél és Mardekar legjobb barátok voltak. Mardekar beleszeretett Főnixbe, de ő nem viszonozta az érzéseit. Ezért egy nap Mardekar elrabolta Főnixet és … meg … megerőszakolta. - mondtam akadozva, lehunyt szemmel. - Gordic ekkor kezdett harcolni Malazárral, Főnix letargiába esett. Ráadásul nem sokkal később kiderült, hogy terhes. Szegényt nagyon rosszul érintette a dolog, de Godric rögtön elfogadta a babát, mint a sajátját. - mondtam halkan, és szorosan James-hez bújtam.
- Te jóságos Merlin, ez szörnyű. - mondta Mel.
- Az. ráadásul mindezt végig nézni...
- Annyira sajnálom szegényt. - mondta szomorúan Vic.
- Én is. Olyan szörnyű volt, végig nézni, úgy, hogy tudtam, hogy nem tudok ellen semmit sem tenni.
- Kicsim, most már vége van, Főnix erős nő lehetett, talpra állt és utána már boldog élete volt Griffendéllel. - simogatta a hátam James.
- Milyen volt Főnix, hogy nézett ki? Mindig is érdekelt. - kérdezte csillogó szemekkel Tibe.
- Pontosan olyan volt, mint én, csak barna szemekkel.
- Tényleg? - kérdezett vissza.
- Igen, csak kicsit idősebb nálam, 2-3 évvel. - mosolyogtam. - De ez még nem minden. - sóhajtottam fel.
- Hogy? Mit láttál még? - húzta fel szemöldökét kíváncsian Reg.
- Ez nem igazán emlék volt …
- Akkor mi? - érdeklődött Sirius.
- Mágia. - mondtam halkan.
- Mi? - értetlenkedett Reg.
- Főnix azt mondta, hogy mágia. - ismételtem.
- Főnix mondta? - nézett rám apu furcsán, mintha valami hülyeséget mondtam volna.
- Igen, ő mondta. Beszéltem vele. Azt mondta, hogy mágia, ezért tudunk beszélni.
- Erről még sosem hallottam. - ámuldozott Tibe. - És mit mondott?
- Azt, hogy volt egy jóslat rólam. - álltam fel és sétáltam az ablakhoz.
- MI? - hördült fel mindenki.
- Azt mondta, volt egy Sybilla jóslat. Egy jóslat Mardekár utódjáról, aki a Griffendél leszármazottakat választja, nem a családját.
- És miről szól a jóslat? - kérdezte édesapám, és hangjából hallottam a csodálkozást.
- Főnix azt mondta, hogy hasonló a sorsunk.
- Hogy... - kezdte volna Mel, de én közbe vágtam.
- Griffendél és Mardekár között. - homlokomat pedig a hideg ablak üvegnek döntöttem.
- Ez azt jelenti, hogy … - kérdezte aggódó hangon James.
- Remélem, hogy nem. De ez még a jövő zenéje. De igazán két dolog zaklatott fel. Azt mondta, hogy nekem kell döntést hoznom, jó és rossz között.
- Ezt mégis hogy érthette? - kérdezte bátyó.
- Fogalmam sincs. Csak ennyit mondott. - egy darabig senki nem szólt semmit.
- Azt mondtad, hogy két dolog volt. Mi a másik? - kérdezte halkan James.
- A másik a legszörnyűbb... Azt mondta: „Akárhogy döntesz, vigyáznod kell a fiadra!” - suttogtam.
- A fiadra? - szólalt meg egyszerre James és apu.
- Igen. Azóta is folyton ez jár a fejembe. Mégis mi fog történni vele? Ki akarja bántani? Egyáltalán hogyan védhetném meg? - özönlöttek belőlem a kérdések, amikre nem kaptam választ, és elkeseredésemben a falba bokszoltam.
- Ez azt jelenti, hogy … - kezdte Mel, de nem értettem, mire akar kilyukadni, így felé fordultam. - terhes vagy? - szavai megleptek, erre még nem is gondoltam. Szinte láttam, hogyan nézhetek most rá, sápadtan és hitetlenkedve. Nem, nem lehetek terhes, mindig védekeztünk, azt hiszem. Nem! Mindig védekeztünk, nem lehetek terhes!
- Nem, nem vagyok terhes. - mondtam, de ezzel csak magamat akartam megnyugtatni. Ezt a többiek egyszerű válasznak gondolták, így nem is firtatták tovább. Én pedig csak visszaültem James mellé. A többiek épp a hallottakat próbálták megfejteni, de mi James-szel, fáradságra hivatkozva felmentünk a szobámba. Mindketten lezuhanyoztunk, majd hullaként bedőltünk az ágyba. James hamar el is aludt, de nekem folyton azon járt az agyam, hogy mi van, ha terhes vagyok. Végül, nagy nehezen én is elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése