Meglepetés novella ~ First and last Christmas together

Sziasztok!
Bocsi, hogy csak most érek ide, de elég zsúfolt volt ez a karácsony … Na mindegy. Remélem jól telt a karácsony, mindenki szeretetben és békében ünnepelt a családdal és barátokkal, remélem mindenki megkapta, amit szeretett volna. És most tőlem is kaptok egy kis apróságot, egy rövidecske kis novellát. Remélem tetszeni fog.
Mindenkinek további kellemes szünetet, pihenést!
Puszi:
Zsó

 

Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.
Márai Sándor 

 

 

(Harry szemszöge)

December 24-ike van. Holnap karácsony, az első közös karácsonyunk Ginnyvel, Godric's Hollowban. Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyen boldog leszek. Reggel kicsit még pihentünk feleségemmel, ugyanis már összeházasodtunk. Boldogságunk teljes, már csak egy gyerek hiányzik. Szóval miután Gin kiszabadította magát az ölelésemből, amit eleinte nem hagytam neki, nyugodtan megreggeliztünk, majd Ginny elemnet Hermionéval még venni valamit. Addig én átfutottam egy ügyet a Minisztériumba, és a padlásra mentem, előkeresni a díszeket, hogy majd este közösen feldíszítjük. De ekkor egy kis faládikót találtam, amit még sosem láttam, így kinyitottam s benne egy kis üvegcsét, egy vékony ezőst szál emlékkel. Kíváncsiságomnak engedve vettem elő a merengőt és öntöttem bele az emléket. Eleinte csak a mozgó foltok tűntek szemem elé. De aztán ugyanitt találtam magam, csak nem a szobában, hanem a nappaliban. Egy pár boldogan nevetgélve díszítette a fát, eleinte még nem jöttem rá, csak később, hogy a szüleim azok. Mindketten boldogok, nem szomorkodnak a kinti zűrzavaros idők miatt, csak boldogok ketten. Annyira szépek és most, hogy látom őket, annyira fáj, hogy nem is ismerhettem őket. Ahogy nevetve díszítik a fát, egyszer csak apa elkezdi kergetni anyát, aki csak nevetve fut előle. De apu utoléri őt és elkezdi csikizni, amire anyu próbálja visszafolytani nevetését, de nem tudja, így sinkongva próbál megszabadulni apa kezétől, de ekkor gyerek sírást hallok az emeletről. Mindketten a plafonra tekintenek, majd mindketten felmennek. A következő helyszín a gyerekszoba, a gyerekszobám, anyu nyugtatóan simogatja a hátam, miközben magához ölel, apa pedig mindkettőnket megölel. Csak néznek rám, a kis gyerek énemre, gyönyörködő tekintettel. Annyira meghitt családi pillanat, bár emlékezhettem volna rá. Anyu fenn maradt velem, majd egy kisebb kis babahordozóba rakott és levitt. Berakott a fa alá, én pedig elkezdtem játszani a díszekkel. Csak néztek engem, majd odaadták egymásnak az ajándékaikat és letelepedtek mellém. Egyszer csak megjelent Sirius, ő is becsatlakozott szüleim mellé a fához. Érkeztével a hangulat a meghittből a boldog, viccesbe fordult. Majd nekem adott valamilyen kis pici játékot És egy kicsit még játszottak velem, aztán én lassan elaludtam és felvittek a szobámba. Visszamentek a nappaliba és boldogan ölelték egymást, nézték egymás szemét boldogan néha egy-egy csókot váltottak. Gyönyörek voltak. Bárcsak emlékezhetnék legalább erre az egy közös karácsonyunkra. Ezután megszakadt az emlék, én pedig szomorúan láttam neki a vacsora készítéséhez, hogy ne kelljen ezzel is még foglalkoznunk este. Egész nap azon járt az eszem, hogy mi lett volna ha nem vesztem el őket. Milyen boldog család lehettünk volna. Egyszer csak Kedvesem megjött, nyomott egy csókot az arcomra majd felszaladt és pár perc múlva visszajött és hátulról átölelt. Egyikünk sem szólt semmit sem. Szótlanul csináltam a vacsit, míg Gin csak ölelt, de egyszer megtörte a csöndet.
- Na jó Drágám, mond el, mi bánt. - súgta a fülembe.
- Semmi Kicsim. - fordultam felé és mosolyogva átöleltem.
- Harry, ismerlek, tudom, hogy valami baj van. - nézett mélyen szemembe.
- Na jó. Találtam egy emléket, az első karácsonyomról. - sóhajtottam fel kicsit szomorkásan.
- Jajj Szerelmem. - ölelt magához szorosan.
- Annyira boldogok voltak, és az egyik napról a másikra … - bújtam hozzá én is szorosan
- Drágám, ne szomorkodj, ez volt a sorsuk. Tudom, hogy fáj, de legalább amíg éltek boldogok voltak, gondolj erre. - simogatta a hátam.
- Igazad van. Csak annyira boldogok voltak, és annyira örültek nekem. Olyan tökéletes volt.
- Még szép, hogy örültek neked. Én is örülök neked. - mosolygott rám, én pedig egy lágy csókot nyomtam ajkaira. Lekapcsoltam a gázt és bementünk a nappaliba. Lassan elkezdtük díszíteni a fát.
- Annyira meghitt volt, ahogy beraktak engem a fa alá. Mintha én lettem volna a karácsonyi ajándék.
- Majd jővőre mi is berakjuk a babánkat a fa alá. - mondta halkan Ginny.
- Igen, majd ha lesz babánk … - kezdtem volna, de ekkor esett le igazán, hogy Gin mit is mondott. - Jövőre? - meresztettem rá nagyszemeket, mire ő bólintott egyet. - Ez azt jelenti, hogy … - ültem le a kanapéra.
- Igen, várandós vagyok. - suttogta miközben leült mellém. - Tudom, hogy kicsit másképp kellett volna elmondanom, de egyszerűen nem tudtam, hogyan mondhatnám el, és … - én azonban nem hagytam, hogy befejezze, hanem lágyan megcsókoltam és magamhoz öleltem.
- Apa leszek. - kiáltottam el magam, mire feleségem boldogan felnevett.
- Igen Drágám, lesz egy kis babánk.
- Annyira, de annyira boldoggá tettél Édesem. Ez a legszebb karácsonyi ajándék, amit valaha kaptam. - simítottam végig még feszes hasán.
- Örülök, hogy örülsz neki. Kicsit féltem, hogy te még nem szeretnél babát. - emelte rám gyönyörű szemeit.
- Ilyen butaságra nem is lett volna szabad gondolnod Kicsim.
- De akkor is.
- Mióta tudod?
- Alig pár napja voltam gyógyítónál, Mio vett rá. Mert majdnem rosszul lettem, amikor elmentünk kávézni.
- De miért nem szóltál nekem?
- Nem akartam, hogy fölöslegesen aggódj.
- Kicsim, el kellett volna mondanod.
- De annyi dolgod volt a Minisztériumban, nem akartalak még a rosszulléteimmel is terhelni.
- Nem terheltél volna. Szeretlek, egyáltalán nem lett volna megterhelő, ha szólsz. Várjunk csak, azt mondtad, hogy rosszulléteid?! - bólintott lassan. - Hányszor?
- Reggelente szinte mindig. Néha délután is.
- De hisz ez rengeteg. Mit mondott a gyógyító?
- Hogy ez normális. - mosolygott. - Ne aggódj, mindketten jól vagyunk. - simított végig az arcomon. Ezután csak öleltük egymást és ábrándoztunk a kis jövevényről, nem foglalkozva sem a fával sem a karácsonnyal.