1 év *-*

Szijjasztok!
Mint azt a kiírás is mutatja, egy évesek lettünk! :D Istenem, nem hittem volna, hogy idáig eljutunk, de nagyon boldog vagyok. És rengeteg hálával tartozom nektek, akik olvassátok az agyszüleményeimet. Főleg Aliicee és Rosee-nak, akik mindig megírják nekem véleményüket, ami nagyon jól esik. Imádlak titeket, akárcsak a többieket is.
Mivel, mint láthattátok, Mikulásra nem kaptatok semmit sem, hát épp ezért, mert gondoltam, itt a szülinapunk, ezért erre készültem inkább. Ezért megírtam a "When you realize how much you love him- Amikor rájössz, mennyire szereted" folytatását, aminek eleinte nem terveztem folytatást, aztán mégis eszembe jutott valami. Aki nem olvasta az első részt, de ezt el szeretné, akkor csak nyugodtan, igaz, hogy összefüggő részek, de ami az elsőben megtörtént, azt itt újra felfrissítettem. Ajánlott szám pedig ehhez, Rihanna-Suicide c. száma. Remélem tetszeni fog.
Jó szórakozást!
Puszó Zsó

  Egész életemben arra vártam, hogy végre eljöjjön az igazi. Erre feltűntél te, és egész más voltál, mint akit vártam, mert te cinikus vagy és mogorva, lehetetlen alak. De az az igazság, hogy a veszekedéseinknél jobb dolog sosem történt velem. Azt hiszem minden esély megvan rá, hogy beléd szeretek.
/27 idegen igen c. film/
Legszívesebben csak ölelném, hogy felejtse végre el a fájdalmakat, mert a múlt elmúlt.
/Laurell Kaye Hamilton/

 

Soha nem gondoltam volna, hogy James ilyen igazából, egyszerűen képtelennek tűnik, hogy ő a Nagy James Potter. Már több, mint két hónapja vagyunk együtt, és napról napra jobban szeretem, bár ez már nem igazán lehetséges. Még Black, akarom mondani Sirius is próbál velem normálisan viselkedni, ami elég furcsa, de azért jól esik, hogy elfogad, mint a legjobb barátja barátnőjét. Bevallom, hogy most már kezdek megnyílni James előtt és arról is megbizonyosodtam, hogy ez tényleg szerelem, akármilyen hihetetlen is. Ezekkel a kellemes gondolatokkal ébredtem fel reggel, és mentem elintézni reggeli teendőim. Majd még elővettem a tankönyveim, hogy át tudjam nézni a tananyagot és kicsit később boldogan sétáltam le a klubhelyiségbe, megvárni James-éket. Szerencsére nem kellett sokat várnom rájuk, ezért ahogy leértek egy gyors csókot váltottunk James-szel és lementünk a Nagy Terembe reggelizni. Már diáktársaink is kezdik megszokni a kapcsolatunk, így egyre kevesebben bámulnak meg minket, persze a féltékeny libák folyton úgy néznek rám, hogy ha ölni lehetne tekintettel, akkor már biztos hogy halott lennék. A délelőttünk és az óráink hamar elteltek, és egész jó hangulatban is. Tanítás után James-szel felmentünk a szobájukba*, ahogy mostanában szoktuk, és tanultunk. Vagy legalábbis próbáltam, ugyanis James folyton azon volt, hogy elterelje a figyelmem, amit kétségtelenül jól csinál.
- James, Drágám, én tanulni szeretnék. - mondtam halkan, az ölében ülve, miközben ő a nyakamat puszilgatta.
- Tudom, épp ezért vagyok csöndben. - felelte.
- Igen, kivételesen. De hogyha ezt tovább folytatod, akkor már biztos, hogy nem tudok tovább koncentrálni.
- Nem is kell. - nézett szemembe, miközben mosolygott.
- De igen is kellene. - mondtam, de ő nem tűrve több ellenkezést csókolt meg lágyan, amit én is viszonoztam. De csókunk kezdett egyre szenvedélyesebbé válni, majd végigdöntött az ágyon, és tovább csókolva nyúlt a pólóm alá. Ebben a pillanatban megint felrémlett a múlt, ezért ellöktem magamtól a kezét és felültem.
- Sa...Sajnálom. - dadogtam, és kiszaladtam a szobából, le a parkba s ott sétálgattam próbálva kiverni fejemből életem megkeserítőjét, Daniel-t. Sötétedésig voltam lenn, aztán lassan ballagtam vissza és a klubhelyiség előtti folyosón futottam össze James-szel, aki ahogy meglátott hozzám rohant.
- Lily, én annyira sajnálom! Nem akartalak siettetni, csak elkapott a hév. - mondta idegesen.
- Tudom. - mosolyogtam rá kedvesen, de ez a mosoly hamar leolvadt arcomról. - Nem a te hibád volt, érthető, hogy többet is szeretnél, ahogy én is, csak … ez nekem nem könnyű. - hajtottam le a fejem szomorúan.
- Történt valami? - kérdezte lágyan, ahogy megérintette az állam, hogy kutatószemébe nézzek. És én nem akartam hazudni.
- Igen, volt valami a múltban, de ezt még nem tudom elmondani. - néztem rá bocsánatkérően.
- De majd elmondod nekem? - kérdezte kedvesen és végigsimított az arcomon.
- Igen, de időre van szükségem hogy meg tudjam osztani veled. - mondtam szomorúan.
- Kicsim, ráérünk, nem sietünk sehova sem. - mondta halkan, nyugtatóan és megölelt. - Előttünk az egész élet.
- Szeretlek. - néztem szemébe.
- Én is szeretlek. - mosolygott kedvesen én pedig egy lágy csókot adtam ajkaira. Majd visszamentünk, vagyis ő is, én is a saját szobáinkba. Ezután az eset után James sokkal óvatosabban bánt velem, nehogy megbántson vagy azt higgyem, hogy siettetni akar. Nem kérdezősködött, csak várt, hogy majd elmondom neki. Olyan figyelmes volt, hogy én ha lehetséges még jobban szeretem, mint előtte. Azonban egy héttel később, amikor épp a könyvtárból igyekeztem vissza Alice-hez, az egyik eldugott, szűk folyosón mentem, ahol ritkán fordulnak meg emberek. Bár én se erre jöttem volna. Ugyanis már messziről megpillantottam egy párt, akik között alig pár centi volt. Nem gyanakodtam, mert nem volt miért, de láttam, ahogy megcsókolják egymást, nem láttam ki kezdeményez vagy ki sem, nem is érdekelt, egész addig, míg közelebb nem értem és oldalról meg nem pillantottam James arcát. Fájdalom, bánat és düh öntötte el szívem, még a könyv is kiesett a kezemből, valószínűleg erre figyeltek fel, ugyanis elváltak egymástól és rám néztek. James szemébe néztem és szememből könnyek potyogtak. Nem akartam ott maradni, ezért semmivel nem foglalkozva futottam el onnan. Csak futottam, nem törődve James kiabálásával, hogy álljak meg. Hallottam, hogy jön utánam én tudtam, hogy gyorsabb, ezért hamar behúzódtam egy női mosdóba remélve, hogy nem vett észre. Hallottam gyors lépteit elhaladni a mosdó ajtaja előtt, így én az egyik wc fülkébe zárkóztam és már nyugodtan sírtam úgy, hogy senki sem zavar, senki sem lát. Csak én vagyok és a fájdalom. Csak folytak könnyeim egymás után, annak reményével, hogy a fájdalom is távozik ezzel szívemből, de hiába, semmivel sem lett jobb. Egyszer csak furcsa hangot hallottam a szomszéd fülkéből, ezért megnéztem, hogy mi folyik ott, mert nem hallottam, hogy bárki is bejött volna. Szerencsére csak Mirtil volt az.
- Szia Lily. - köszönt kedvesen. - mindig is jóban voltunk annak ellenére, hogy mindenki félt tőle, Hisztis Mirtil-től, pedig ő igazán nem tehet róla, hogy itt ragadt szellemként.- Mi történt?
- Megcsalt! Érted, megcsalt? - zokogtam tovább.
- Nem akarok még nagyobb fájdalmat okozni, de én megmondtam. Minden pasi egyforma. - mondta. - De nem érdemli meg, hogy miatta itasd az egereket!
- Neeeem, nem egyformák! Egyik rosszabb mint a másik! - sírtam s éreztem, ahogy keze, a vállam fölött lebeg. Jól esett tudni, hogy ő mellettem van. Nyugtató szavakat suttogott nekem én pedig lassan, de azért megnyugodtam. Amire sikerült annyira összekaparnunk magam, hogy felmenjek a klubhelyiségbe, már jócskán besötétedett sőt a takarodó is elkezdődött, épp ezért halkan és gyorsan lopóztam vissza a klubhelyiségbe. Alice idegesen járkált, Frank próbálta megnyugtatni valahogy, nem túl nagy sikerrel. James a kandalló előtti kanapén ült, maga elé bámulva és mellette Remus valamint Sirius aggódva nézték őt. Rajtam nem látszott semmi, felöltöttem a pókerarcom, amin senki nem lát át, magamra vettem a jéghercegnő álarcát, hogy azt mutassam, amit belül érzek, a nagy üres és hideg semmit.
- Lily! - sóhajtott fel megkönnyebbülten Frank, ahogy észrevette engem. Mindenki rám emelte tekintetét.
- Helló mindenki! Mi ez a kupaktanács? - kérdeztem színtelen hangon, de azért egy kis mosoly szerűséggel arcomon.
- Lilian! Hogy képzelted ezt?! Halálra aggódtam magam miattad! - mondta eleinte dühösen, majd sírva én épp ezért szorosan magamhoz öleltem őt.
- Ugyan Alice kicsi szívem, nem kellett volna aggódnod, tudok magamra vigyázni. - csóváltam meg fejem.
- Jó, de akkor is nem szoktál kinn maradni takarodó után. - nézett szemembe még mindig aggódva. - Biztos, hogy nem bántott senki sem?
- Fizikailag senki sem. - mondtam kedvesen. - De hogyha most megbocsájtotok felmegyek, fáradt vagyok és holnap tanítás. - mondtam. - Jó éjt! - szóltam még vissza és felmentem a szobámba. Nem sokkal utána feljött Alice is, akinek kiöntöttem a szívem. Másnap az egész suli arról beszélt, vajon szakítottunk-e. Szörnyen idegesítő volt. És mindennek a tetejében James próbálta elérni hogy hallgassam meg a hülye magyarázkodását, de a makacsságomnak hála nem kellett végighallgatnom. És ebben a nehéz időben találtam egy igaz barátot is Chris személyében. Rengeteg időt töltöttünk együtt és mindent megbeszéltünk egymással. Sokan feltételezték, hogy együtt vagyunk, de csak barátok vagyunk, ugyan Chris egy remek srác és jól is néz ki, nem éreztünk egymás iránt többet barátságnál, erre talán az is közre játszott, hogy Chris a másik nemhez vonzódik. Épp ezért Alice-hez hasonlóan megértett engem. Két héttel később, én még mindig nem hevertem ki azt, amit James tett, de már ő is kezdte feladni, nem járt annyit utánam. Ez, ugyan senkinek be nem vallanám, de azért fájt. Egyik nap épp a folyosón beszélgettünk Chris-szel.
- Na és kivel mész Roxmorts-ba a hétvégén? - kérdezte tőlem kedvesen, az egyik ablaknál ácsorogtunk, ugyanis itt szoktunk szétválni, mivel ő Hollóhátas.
- Lehet, nem is megyek. Úgy volt James-szel megyek, de hát ez már ugrott. - sóhajtottam fel. - Alice meg Frank-kel megy, én meg nem leszek gyertyatartó.
- De attól még lemehetsz nem? - kérdezte mosolyogva.
- Persze, hogy lemehetek, de egyedül meg unalmas. - húztam el a számat.
- Na és engem meg levegőnek nézel? - kérdezte sértődötten.
- Nem hinném, hogy egy ilyen pasit lehet levegőnek nézni. - nevettünk mindketten. Tudtuk, hogy ezt nem úgy értem.
- Szóval lemegyünk együtt? - kérdezte mosolyogva.
- Igen. - mosolyogtam fejcsóválva, majd egy puszit adtam az arcára. - Mentem, későre járt. Jó éjt.
- Neked is. És jó légy!
- Miért tudok én rossz is lenni? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Inkább az a kérdés tudsz-e jó lenni. - nevetett.
- Most miért? - néztem rá durcásan.
- Csak. Na szia. - nevetett.
- Idióta. - mosolyogtam én is és nyugodtan elindultam a másik irányba, de ekkor egy kéz rántott be az egyik fali kárpit mögé. Megijedtem, sikítani akartam, de a támadóm befogta a szám. Szorosan a falnak nyomott. Teste az enyémnek nyomódott és ez melegséggel töltött el. Nem féltem tőle, sőt élveztem közelségét. Lassan emeltem fel fejem, hogy megpillantsam fogva tartóm s gyönyörű olvadt csokoládé szemeivel találtam magam szemben. Fülemhez hajolt.
- Kérlek ne kiabálj. - mondta halk, lágy hangon. Szívem üteme még jobban felgyorsult és légzésem is hevesebb lett. Lassan vette el kezét számról, megbizonyosodva arról, hogy tényleg nem fogok kiabálni.
- Miért húztál be ide? - kérdeztem halkan és próbáltam egyenletesen lélegezni, több kevesebb sikerrel.
- Mert beszélnünk kell végre. - súgta s lélegzete a nyakam cirógatta. Kicsit kihúztam a nyakam, azzal az indokkal, hogy távolabb kerüljek tőle, vagy inkább azzal, hogy könnyebben hozzá férjen a nyakamhoz? Már én sem tudom. Sosem veszítettem el ennyire az eszem, mint most. Kezdett túlságosan is testem és a szívem akarat érvényesülni.
- Miről kéne beszélnünk? - kérdeztem halkan.
- Arról, hogy én nem akartam megcsókolni azt a lányt. Ő csókolt meg engem. Én téged szeretlek, csak téged. - suttogta és orrát végighúzta a nyakam ívén.
- Igen? Akkor most én leszek az a lány. - mondtam egyik kezem a hajába túrt és ajkait az enyémre húzta, míg másik kezem a hátát szorította, hogy még közelebb legyen hozzám. Vadul csókoltam meg, amire ő először meglepődötten csak hagyta had csókoljam majd ő is hasonló hevességgel viszonozta csókom. Kezei a derekamat fogták, amiért most hálás voltam, ugyanis lábaim kezdtek gyengülni már nem tudtam, meg tudok-e állni rajtuk. Még annyira sem váltunk el egymástól, hogy levegőt vegyünk, csak csókoltuk egymást, de egyik keze a pulcsim alá nyúlt és úgy cirógatta bőröm. Én is mindkét kezemmel végig simítottam hátán és benyúltam a pulcsija alá, tovább simogatva meleg hátát. Egyszer csak végighúztam körmeim hátán, nem erősen, nem akartam fájdalmat okozni, csak úgy jött, ő pedig csókunkba nyögött, ez volt az a hang, amire valamennyi kezdett visszatérni a józan eszemből, így megszakítottam csókunk és csillogó szemibe néztem, amiben némi értetlenség és döbbenet is csillant. Arcom lángba borult, lehajtottam a fejem és megdöbbenését kihasználva kibújtam öleléséből és a szobámba futottam. Szerencsére csak Alice volt ott.
- Kérlek ölj meg! Vagy legalább temess a föld mélyébe! - néztem rá könyörögve és az ajtónak dőltem.
- Mi történt? - nézett rám meglepetten.
- Megcsókoltam James-t. - válaszoltam.
- Jajj már, amíg együtt voltatok is sokszor megcsókoltad. - nevetett. - Vagyis ez azt jelenti, hogy újra együtt vagytok? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Nem vagyunk együtt. És ez a csók sem volt épp a megszokott. - sóhajtottam.
- Na most mi van? Meséld el mi történt pontosan! - kért, én pedig le ültem mellé az ágyra és elmeséltem az egészet, nem hagytam, hogy közbe szóljon, csak elmondtam a monológom és vártam, mit szól hozzá.
- Nem hiszed, hogy igazat mondd? És csak így letámadtad, ez igazán nem vall rád? - mosolygott, de úgy, hogy azt hittem, hogy szétreped az arca.
- Nem tudom, hogy igaz-e vagy sem. - hajtottam le a fejem. - Szerinted higgyek neki? Mármint, James mégis csak a Nagy James Potter …
- Szerintem adj neki még egy esélyt. - mondta komolyan.
- Lehet tényleg adok neki még egy esélyt. - haraptam a számba, ugyanis hirtelen eszembe jutottak a csókjaink az ölelése, a melegség, ami az ő közelében öntött el, az az este, amikor a szobájukban csókolóztunk, és a mai … Lehet elvonási tüneteim vannak, mert külön lenni tőle napról napra nehezebb. Elterültem az ágyamon és gondolkodni kezdtem, végül arra jutottam, hogy adok neki még egy esélyt, sőt elmondom neki, ami annyi fájdalmat okozott... De először ezt elmondom majd Chris-nek, mert hagyni kell szegényt még egy kicsit szenvedni. Te jó ég de gonosz vagyok! Így következő nap, péntek lévén még reggelinél beszéltem Chris-szel, aki egyetértett azzal, hogy béküljünk ki. Épp mentem, az első órámra Alice társaságában, amikor meghallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Hangját száz közül is felismerném, de azért a hang irányába fordultam és megpillantottam James-t.
- Igen? - néztem rá.
- Beszélhetnénk? - kérdezte lágy hangon.
- Szerintem ne most és ne itt. - sóhajtottam.
- Akkor mikor és hol?
- Mondjuk a hat az jó? És nekem mindegy, hogy hol.
- Akkor hatkor a szobánkban?
- Rendben van. - eresztettem el egy apró mosolyt. Az óráink hamar elmentek, akárcsak a délutánunk, így miután gyors megettem a vacsim, felmentem James-ékhez. Aszem nem kellett volna meglepődnöm, hogy csak James volt a szobában. Csak feküdt az ágyán és bámult a semmibe. Nagyon elgondolkodott, mert még azt se vette észre, hogy bejöttem. Ezért halkan az ágy mellé sétáltam, hogy ne vegyen észre és óvatosan a füléhez hajoltam.
- Min merengsz ennyire? - suttogtam fülébe, mire ő ijedten fordult felém, aminek egy nagy koccanás lett a vége. Mindig is tudtam, hogy kemény fejű, de ennyire? Óvatosan értem, oda, ahol, a fejünk koccant, mert kicsit fájt. James rögtön lehúzott az ágyra és elkezdte vizsgálni a homlokom.
- Annyira sajnálom, megijesztettél. Nem direkt volt. - szabadkozott, én pedig elnevettem magam.
- Oké, semmi baj. Ennyire azért nem kell aggódni, igaz, hogy irtó kemény a fejed, de azért túl nagy kárt nem okozhat. - nevettem tovább.
- Jól van na, csak aggódtam érted. - mondta durcásan, épp ezért én lágyan végig simítottam arcán.
- Ne durcizz Drágám. - néztem rá mosolyogva.
- Drágám? - nézett rám felhúzott szemöldökkel. - Ez azt jelenti, hogy meg tudsz nekem bocsájtani?
- Igen. - mosolyogtam rá boldogan.
- Tényleg? - nézett rám csodálkozva. Én pedig inkább úgy döntöttem, hogy máshogy győzöm meg, ezért a hajába túrtam, magamhoz húztam és lágyan megcsókoltam, míg ő is magához ölelt.
- Szeretlek Lily. - mosolygott rám azzal a vadító 32 fogas mosolyával.
- Én is szerelek téged. - mosolyogtam én is rá és közelebb férkőztem hozzá. Ő eddig, mint általában, amikor együtt vagyunk itt elhúzta az ágyfüggönyt, hogyha esetleg valaki feljönne, akkor is békén hagyjon minket. Csak öleltük egymást és nem szóltunk egy szót sem. Jó volt így, kettesben. Egyszer csak, számra hajolt és lágyan, szerelmesen csókolt, amit én is így viszonoztam, de csókunk kezdett hevessé válni. Ledöntött az ágyra és fölém gördült. Egyáltalán nem éreztem magam kényelmetlenül, mint először, most csak élvezni akartam a közelségét. Sejtettem, hogy a múltkori után, arra vár, hogy én mikor akarom. Így én óvatosan levettem róla a pulcsiját. Láttam szemében a döbbenetet, de én csak mosolyogva tovább csókoltam és simogattam a hátát. Óvatosan nyúlt be a pólóm alá, talán félt, hogy meggondolom maga, vagy csak nem akarta elsietni, nem tudom, de őszintén nem is tudtam ezen gondolkodni. Majd lassan leszedte rólam. Kihasználva a helyzetet fölé kerülve csókoltam tovább és nyomtam az ő testéhez az enyémet. Lassan szabadítottuk meg egymást a többi ruhánktól, míg csak az alsó nemű maradt rajtunk, de ekkor meghallottuk, Sirius hangját.
- James, itt vagy? - kérdezte és felénk közeledett. Mi csak egymásra néztünk, James reagálva, rám terítette a takarót és kicsit elhúzta az ágyfüggönyt, hogy engem ne lásson meg Sirius.
- Itt vagyok, mit akarsz Tapi? - kérdezte, kicsit mogorván.
- Gondoltam megkérdezem, mi volt Lily-vel, de látom rosszkor jöttem.
- Hát mi tagadás, várhattál volna még egy kicsit, hogy felgyere.
- Azok után, hogy mennyit küzdöttél Lily-ért, nem gondoltam volna, hogy újra elkezdesz csajozni. - mondta kicsit megrovó, kicsit meglepett hangon.
- Ezt nem beszélhetnénk meg később?
- De, nem akartam én zavarni. - mondta és kiment a szobából. James visszabújt az ágyba, de csak magához húzott.
- Nem viselkedtél vele szépen. - néztem szemébe.
- Rosszkor volt rossz helyen. - mosolyodott el. - Vagyis lehet, hogy még sem, mert ha nem jön be, akkor nem hinném, hogy tudtam volna fékezni magam.
- Akkor csak rosszkor volt rossz helyen. - mosolyogtam rá. - Nem is szerettem volna, ha visszafogod magad. - csókoltam meg lágyan.
- Ezzel arra célzol, hogy …
- Igen pontosan arra. Én szeretném. - suttogtam, majd James szenvedélyes csókban egyesített minket. Végig gyengéd volt velem, amiért nagyon hálás is vagyok.
- Nagyon, de nagyon, de nagyon szeretlek Lily. - nézett szemembe, míg én pihegve feküdtem mellkasán.
- Én is szeretlek James. - mondtam boldogan nézve szemébe. Csak öleltük egymást s nem szóltunk egy ideig semmit sem. Nem akartam elrontani a pillanatot, de féltem, hogy máskor nem tudom majd rávenni magam, hogy elmondjam neki. - Emlékszel még, hogy egy hónapja, mit mondtam neked? - törtem meg a csendet felsóhajtva.
- Arra gondolsz, amikor itt voltunk és kicsit elkalandoztunk? Mert akkor igen.
- Ühüm, arra. Tudom, hogy nem ez a legjobb pillanat, erről beszélni, de nem tudom, hogy később lesz-e elég lelkierőm elmondani neked. Szeretném most elmondani. - néztem szemébe.
- Örülnék, ha elmondanád, de csak ha készen állsz rá. - nézett mélyen szemembe.
- Nem olyan régen, volt egy barátom, Daniel-nek hívták. Kedveltem, két hétig együtt voltunk. Kedves volt, figyelmes és igen szeretetreméltó. Minden szép volt és jó, egészen addig, míg egyik nap, azt nem mondta, hogy menjünk hozzájuk beszélgetni. Naiv voltam, így vele mentem, nem néztem ki belőle, hogy képes ezt tenni.
- Azt akarod mondani, hogy megerőszakolt? - kérdezte feleslegesen, hisz tudta, hogy nem, érezte, hogy nem …
- Nem, csak megpróbált. - mondtam halkan, és egy könnycsepp csordult ki a szememből. Szerelmem, pedig még szorosabban ölelt magához és simogatta hátam. Biztonságban éreztem magam karjaiban, de az emlékek kicsit elszomorítottak.
- Mi a teljes neve? És hol lakik? - kérdezte dühösen.
- Nem értem, miért kérdezed ezt?
- Mert majd én megtanítom neki, hogy nem bánhat így egy nővel. - szűrte fogai közt.
- Már mindegy Drágám. Lehetne egy kérdésem? - néztem szemébe és könnyeim szabad útra keltek arcomon.
- Bármit Édesem. - mondta már kedvesen és simította le könnyeimet.
- Nem … undorodsz tőlem? - kérdeztem nehézkesen.
- Miért undorodnék Kicsim? Ne légy butus! Nem tehetsz arról, hogy vannak ilyen barmok a világon. Nem a te hibád. - mosolyodott el halványan. - Szeretlek és ezen már semmi sem változtathat. - ölelt magához szorosan és nyugtatóan simogatta hátam, míg teljesen meg nem nyugodtam.

* Ekkor még nem tették rá a csúszdás varázst a fiúk lépcsőjére :D