43.Fejezet -Pragnency is one thing what makes others worried

Sziasztok!
Elnézést a csúszásért, most kivételesen nem csak az én hibámból érkezett később a friss, ugyanis csütörtökön nem volt netem tegnap meg hát nem igen voltam itthon...
De most inkább a fejezetet olvassátok mint az én hülyeségeimet :D
Ajánlom ehhez a részhez Simple Plantől a Takemy hand c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

A gyerekvállalás életünk legnagyobb teljesítménye, és jelentősége messze meghaladja a mi életünket.
Tóth András

Mind örültek a hírnek, hogy hamarosan lesz egy kisbabánk, bár azt hiszem Melanie volt a leginkább feldobódva a hírtől, persze csak James után … A kis pocaklakó megértette velük, hogy miért történtek ezek a változások, bár utólag belegondolva még várhattam volna egy kicsit. Kiélvezhettem volna, hogy nem néz rám mindenki aggódó szemekkel és nem figyelik minden lépésemet, főleg azután, hogy Albus határozottan kijelentette, hogy úgy figyeljenek ránk, mint a szemük fényére. Ezzel a kijelentéssel, gyakorlatilag rájuk hozta a frász és egyszerűen nem tudom velük megértetni, hogy minden rendben van és én is tudok vigyázni magunkra. Még csak ma tudták meg a nagy hírt és máris úgy viselkednek velem, mint valami halálos beteggel. Bár a törődésük nagyon jól esett, de az aggodalmuk az őrület szélére kergetett. Így egy kicsit megnyugodtam, amikor kiküldetést kaptak, bár feléledt bennem a megszokott, egészséges aggodalom is. James mielőtt kitette volna a lábát az irodánkból tízszer megígértette velem, hogy akármi történjen nem hagyom el a Misztériumot. Így miután elmentek felkerestem Albust. Tudtam, hogy még itt lesz, mert mondta, hogy ma este utazik vissza Roxfortba. Ahogy megpillantottam őt itt, a Varázsbűn-üldözési Főosztályon, a Wizengamothoz vezető folyosón.
- Albus, ráérsz pár percre? - kérdezem nyugodtan, bocsánatkérően nézve a másik Wizengamot tagra, akivel beszélgetett.
- Megbocsájtasz Gordon? - néz a magas idős férfire Albus.
- Természetesen, ha ilyen szép ifjú hölgy kéri. - mosolyog kedvesen.
- Köszönöm szépen, ígérem nem rabolom el Albust. - mosolygok kedvesen. - De szeretnék négyszemközt beszélni veled...
- Gyere, lányom. - pillant rám kedvesen a félholdas szemüveg fölött. A folyosón vezetett végig, egy irodába, amit nyilván a Wizengamot tagjai használnak hébe-hóba. - Valami baj van Lily? - kérdezi kedvesen.
- Még hogy van-e valami baj,. - lepődök meg kérdésén. - Már hogy ne lenne! Nem kellett volna felhívnod a figyelmüket arra, hogy vigyázzanak ránk! - mondom kicsit túlságosan is dühösen.
- Lily, joguk van felkészülni rá.
- Felkészülni? Tudod mennyire aggódnak? James az aggodalomba én meg az idegességbe fogok beleőrülni!
- Ugyan, ne túlozz!
- Egyáltalán nem túlzok, ez az igazság!
- És még nem is sejtik, hogy mekkora veszély leselkedik majd rátok, ha kiderül, hogy terhes vagy …
- Albus, kérlek, ennél jobban ne ejtsd őket kétségbe! - kérem őt határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Lily, nem tesz jót, hogy mindent magad akarsz elintézni, most Jamesre és a többiekre is kell támaszkodnod!
- Idáig is támaszkodtam rájuk.
- Mégsem mondtad el nekik …
- Mert még mi sem vagyunk benne biztosak, csak találgatunk, ősi próféciákból indulunk ki, amik lehet, hogy csak valami elmebeteg őrültek agyszüleményei. Lehet, hogy egyáltalán nincs valóság alapjuk. Ráadásul ezt egyszer már elmeséltem nekik …
- De nem várhatod el tőlük, hogy összerakják a kirakós darabkáit, hogy minden egyes szavadra emlékezzenek, amik egyszer elhagyták a szádat.
- Albus, kérlek! Ne vitatkozzunk ezen megint! Hidd el, hogy most minden rendben lesz. Meg tudom védeni magunkat! Látod így is mennyi óvintézkedést vállaltam.
- Nem mondom, hogy nem tettél óvintézkedéseket, de még így sem vagytok teljes biztonságban.
- Ugyan már Albus, sosem hittem volna, hogy képes leszek lemondani a pozíciómról, arról, hogy részt vegyek a Tom elleni harcokban, hogy a bosszúmat folytassam. És most nézz rám! Elvállaltam a papírmunkát, amivel az őrületbe lehet kergetni! És még James kérésének is próbálok eleget tenni, hogy nem lépek ki, a biztonságot jelentő Misztériumból vagy az otthonunkból. Vagy ha mégis, akkor nem egyedül. Albus ez nekem már így is erősen súrolja a tűréshatáromat! És csakis a babáért teszem, nem másért.
- Azt hiszed, hogy nem tudom? Hogy nem tudjuk mind, hogy a születendő gyerekedért csinálod? Ugyan Lily. Mind nyugodtabbak lennénk, ha megnyugodnál és teljesen visszavonulnál a munkából a gyerek születéséig.
- Nem kell úgy bánni velem, mintha a halálomon lennék! Ugyanúgy tudok dolgozni, ahogy eddig tudtam, csupán most nem vállalok kockázatot a kiküldetésekkel. De ez már nekem így is nagy érvágás. Úgy érzem magam, mintha be lennék zárva.
- Tudom, hogy nehezen viseled, ha meg akarnak védeni és kihagynak a harcból, de próbálj meg belenyugodni.
- Én próbálok, de ez nem az én életfelfogásom. - sóhajtok fel lemondóan.
- Csak pár hónap...
- Kösz, most aztán sokkal jobb. - mondom picit morcosan. Eléggé kiszámíthatatlanok az érzéseim, szóval nem is lepődök meg, hogy a következő pillanatban majdnem elröhögtem magam saját magamon.
- Lily, van itt valami, amit még nem mondtam el … - kezd bele komolyan Albus, mire én érdeklődve nézek rá.
- Mi lenne az?
- Tudod az új jóstanár az iskolában …
- Igen hallottam róla. De ennek mi köze van bármihez is?
- Igazából nincs túl sok tehetsége a jósláshoz, viszont volt egy jóslata, ami igazi volt, ami belőle jött, valahonnan mélyről.
- Tök jó? - nézek rá kicsit bizonytalanul.
- Ez a jóslat rólatok szólt. Vagyis nem is igazán rólatok, hanem a babáról.
- Tessék? - lepődök meg. Hiszen még csak alig fogant meg! Bár ha úgy vesszük rólam is volt nagyjából ezer évvel ezelőtt egy jóslat.
- Pontosan.
- És miről szól a jóslat? - kérdezem eléggé aggodalmasan.
- Meg kell keresnetek Jamesszel, ha tudni akarjátok miről szól. - mondja nyugodtam.
- De … - ellenkeznék, vagyis inkább erősködnék, hogy mondj el.
- Nem tudom, én sem hallottam az egészet. - mondja komolyan. - És nem akarom, hogy Jamest kihagyd a baba ügyeiből!
- Nem állt szándékomban. - sóhajtok fel. Pontosan tudom, hogy neki is úgyannyira köze van a babánkhoz, mint nekem. Amíg a babáról van szó, mindent tudni fog.
- Most viszont vissza kell mennem, lassan kezdődik a következő gyűlés.
- Persze, persze. - mondom elmélyülve a gondolataimban.
- Vigyázz magatokra. - mondja búcsúzóan, és magamra hagy. Elmerülök az aggodalmamban, idáig nem aggódtam ennyire, de most, most rettegek. Egy ilyen jóslat sosem rejt sok jót magában. De akárhogy is lesz, a babát megóvom, ha kell magától az ördögtől is. Még egyszer nem élném túl, ha elvennék tőlem. Miközben ezen gondolkodom észre sem veszem, hogy kezem a hasamat simogatja, de nem, nem is a hasamat, hanem a kisbabámat. Ezzel az apró érintéssel nyugtattam magamat. Szükségem volt egy kis magányra, hogy összeszedjem magam és hogy megküzdjek ezzel a jóslattal, akármiről is szól. Nem tudom meddig voltam ott, nem tudom, hogy percekben vagy tízpercekben esetleg órában mérjem az időt. De nem is zavart. Legszívesebben elmenekülnék a papírmunka elől, de pontosan tudom, hogy még jó pár papírt át kell néznem és megcsinálni az Aurorság beosztását. De még így is elgondolkozva sétálok vissza az irodába. Ahogy benyitok meglepve tapasztalom, hogy a többiek már visszatértek, de elmosolyodom, hogy mind épségben visszatértek.
- Sziasztok. - mosolygok rájuk, elnyomva a negatív gondolataimat. - Minden rendben volt?
- Igen. - mosolyog James vidáman, mire én egy puszit nyomok a homlokára. - És te merre jártál Édesem?
- Albusszal beszéltem. - válaszoltam, és nagyjából eddig sikerült elszakadnom az aggodalmamtól a jóslat és a baba miatt.
- Miről beszéltetek? - kérdezi mélyen a szemembe nézve férjem.
- Majd megbeszéljük később, most be kell fejeznem a paparímunkát. - sóhajtottam fel és mentem az asztalomhoz.
- Kicsim? - hallom lágy hangját, amivel meg akar győzni. De most nem megy neki, csak megcsóválom fejem és a munkába vetem magam. Közben kitalálom, hogy mégis hogy tálaljam a jóslat dolgot Jamesnek, úgy, hogy ne ijesszem meg még ennél is jobban. De nem tudtam mit kitalálni, így amikor hazaértünk nem volt más választásom, mint egyszerűen rázúdítani a dolgot. Mire ő megdöbbent, és mire összeszedte magát egyetlen kérdés tört fel belőle, ami belőlem is.
- Miről szól a jóslat? - kérdi aggodalmasan.
- Nem tudom, de tudom hogy deríthetjük ki...
- Hogyan?
- Bízz bennem, holnap a munka után kiderítjük, rendben?