41. Fejezet – In peace

Sziasztok!
Sajnálom, hogy végül tényleg csúszás volt, akárhogy próbálkoztam a tegnapi napom eléggé zsúfolt volt és a mai sem volt sokkal könnyebb, de azért csak sikerült befejeznem :D
Egy aprócska változás történik a fejezet elején, majd a végén jön egy kis romantikus távolléttől meggyötört lány gondolatai ... :D
Aki szereti a romantikus számokat annak ajánlom Britney-től azEverytime c. számot.
Jó olvasást!
Puszi
LilyV
xoxo

 

"Téged választottalak, véglegesen és visszavonhatatlanul. Hogy örökre-e? Remélem. De egyszer már ígértem neked, hogy örökké, szóval azóta óvatos vagyok ezzel az óriási, rettentő ígérettel."Ruth Rendell

(James szemszöge)
Reggel épp ezért újult energiával keltem fel és felvillanyozva intéztem el a mindennapi dolgokat. Gyorsan ütöttem össze egy kis kaját. És reménykedve indultam munkába, jóval hamarabb, mint kellett volna, de Lily nem volt ott. Mégis bizakodó voltam, arra gondoltam, hogy még rengeteg ideje van beérni. Úgyhogy végig mosolyogtam, a bizonyosságtól, hogy ma végre láthatom a feleségem. Basszus ez aztán szánalmas. Fut végig a gondolataim között, amin hirtelen el is nevetem magam. De aztán úgy döntök, hogy értelmesebb dolgok után nézek, mint például a munka. Nem árthat, ha egy kicsit dolgozunk is … Főleg, hogy ennyi tennivaló van. Összeszedem magam, lenyugtatom magam és neki is látok a munkának. Persze, amíg egyedül vagyok nem sokra jutok, csupán papírmunkákat és szervezéssel kapcsolatos munkákat tudok ellátni. De így legalább ha kicsit is, de gyorsabban telik az idő, míg nem elkezdődik a műszak. Közben a többiek lassan mind megérkeznek, egyedül Lily nem. Az aggodalom azonnal magas hőfokon kezd lángolni bennem. Úgy volt, hogy ma már jön. Lehet,. Hogy rosszul gondoltam az este? Lehet, hogy még mindig haragszik és azért nem jön? Vagy talán mégis valami baja van? A tudatlanság a legrosszabb az ilyen helyzetekben. Egy órán keresztül keressük a helyünket, és kapunk kisebb küldetéseket, amelyek csupán egy-két halálfaló elfogásáról szólnak. Egyik sem túl nagy kihívás, de mégis valami. Mígnem ebédszünetben megjelenik Albus. Úgy tűnik mostanában sok dolga van a Misztériumban, bár ezen nincs mit csodálni.
- Sziasztok fiatalok. - mosolyog barátságosan, és persze mi is köszöntjük őt.
- Mi járatban itt Albus? - kérdezem kíváncsian.
- Jöttem, hogy tájékoztassalak tieteket az új felállásról. - mosolya vidám és hangja is erről tanúskodik, ezért bizakodva kíváncsiskodom tovább.
- Milyen felállásról?
- Nos James, mostantól te vagy a csapat vezetője. Gratulálok. - mosolyog rám régi igazgatóm, de ez a hír nem dob fel, hanem inkább még jobban elkeseredem.
- És Lily? - hangom terhes az aggodalomtól, ezt még a saját fülemet sem kerüli el.
- Oh, ne aggódj, rendben van. Mindössze ma még volt némi elintéznivalója, ezért nem tudott bejönni, de ha jól tudom holnap már jön. - mondja készségesen Albus, ezzel teljesen összezavarva.
- Ha minden rendben, akkor miért lettem, én a csapat vezető? - kérdezem értetlenkedve.
- Ez bonyolult dolog. - mosolyog Albus sejtelmesen. - Mondjuk úgy, neki most fontosabb dolga lesz, sokkal fontosabb.
- De Lily velünk fog dolgozni nem?
- Természetesen, ha bármilyen kérdésed van a kiküldetésekkel kapcsolatban akkor tudsz majd tőle tanácsot kérni, de amikor nincs itt, akkor Rémszem is szívesen segít majd neked megszokni az új feladatod. - hangja barátságos, megnyugtató.
- Azt hiszem nem értem, hogy miért. De természetesen számíthattok rám. - mondom nyugodtan, de még mindig nem értem, hogy Lily-t miért cserélték le és miért nem lehet ő a vezető ez nekem eléggé magas. A nap további részében szerencsére érdekesebb, veszélyesebb feladatokat is kaptunk, ahol Rémszemékkel dolgoztunk együtt. A nap végére teljesen kifáradtam, már nyoma sem volt a reggeli frissességemnek. Így amikor hazaértem már csak le akartam feküdni, ahhoz sem volt erőm, hogy összedobjak valamit de még ahhoz sem, hogy titokban meglátogassam Lily-t. Viszont amikor hazaértem döbbenten eszméletem fel, hogy a bentről, a házból fény árad. Azonnal a kezembe kaptam a pálcámat és úgy lopóztam be, mint valami betörő, hogy elkapjam az igazi betörőt...

(Lily szemszöge)
Minden zavaros volt, körülöttem. Aggodalommal teli, mégis boldog, csak egyetlen egy dolog hiányzott a teljes boldogságomhoz. Nem más, mint James. Bár örültem, hogy legalább apuékat biztonságban tudathatom arra az időre, amíg itt vagyok, de James hiánya rettenetes volt. Szörnyen éreztem magam nélküle, mégis büszke voltam ahhoz, hogy hazamenjek. Aztán amikor megjelent Albus hirtelen minden a feje tetejére állt. Hiába akartam visszamenni Jameshez, Albus csinált nekem programot … Igaz ezért nagyon hálás voltam neki, de akkor is. Olyan nyugtalan voltam Jamestől távol, hogy gyakorlatilag semmire sem tudtam teljesen figyelni és ez félelmetes, szédítő érzés volt. Az önfejűségemen nagy nehezen sikerült túljutnom és elhatároznom, hogy végre hazamegyek Jameshez, de addig még annyi mindent el kellett intéznem. El kellett érem, hogy Jamest kinevezzék csapat vezetőnek, hogy minden rendben legyen, bár az is igaz, hogy eléggé félek ekkora súlyt a vállára helyezni, de ez végül is csak egy átmeneti időszak. Miután beszéltem Albusszal arról, hogy egy kis időre James átveszi a helyem, majd jeleztem a Miniszternek és Rémszemnek is a dolgot, miszerint egyenlőre ki kell maradnom a harcokból, de átvállalom Rémszem összes papírmunkáját. Kész élmény lesz … Eddig is frászt kaptam a papírhalmazoktól, most meg még nagyobb halmazokat kapok. Remek. Ezek után még Shefieldbe is el kellett mennem, hogy ott is tudjak intézni pár dolgot. Bár az ottani dolgok nagy részével nem lesz ezután sem gondom. Mindenki irtó megértő volt velem, bár gyanítom, hogy a londoni minisztert Albus puhította meg. Mert hát lássuk be a kapcsolatunk azok után, hogy szembeszálltam vele a tisztogatás miatt, nem valami jó. De végül is sikerült mindent elintéznem, így végül este felé elköszöntem aputól és végre hazamentem, lemondva a büszkeségemről. Ugyan csak pár napig nem voltam itthon, mégis látszott a házon, hogy egy pasi lakik benne. Elmosatlan edények, szétszórt dolgok … Mosolyogva csóváltam a fejem és elkezdtem rendbe szedni a lakást, majd megcsináltam James kedvencét vacsira, amolyan bocsánat kérő, gyertyafényes vacsinak. Minden készen állt, én is felvettem egy szebb ruhát, már csak James hiányzott. Gondoltam, hogy sok dolguk van, mint eddig mindig, így nem lepődtem meg rajta, hogy nem jött még haza. Lekuporodtam a nappaliban az egyik fotelbe és elkezdtem olvasni, de aztán elálmosodtam és elaludtam. Furcsa zajra ébredtem fel, nem tudtam mi volt az, de tisztán hallottam, a bejárat felől. Azonnal felpattantam a fotelből, bár még kissé kába voltam. Fedezékként a fotel mögé kuporodtam és figyeltem a hangokra, amik még mind kísérték az illető mozgását. Hallottam, ahogy közeledik, nagyjából be tudtam azonosítani, hogy hol van, ezért gyorsan pattantam fel a fotel mögül és szegeztem rá a pálcám.
- Ex … - kezdtem volna a lefegyverzőbűbájt, amikor a tudatom felfogta ki is a betörő. Ő is rám szegezte a pálcáját. A döbbenet csak úgy áradt mindkettőnkből, ahogy szemtől szemben álltunk egymással. Azonnal leengedtük a pálcáinkat. És próbáltunk küzdeni a rajtunk eluralkodott döbbeneten és sokkon. Végül én szólalok meg először.
- Sajnálom, hogy így rád hoztam a frászt.
- Én is sajnálom. - mondja még mindig döbbenten. - De hogy kerülsz ide?
- Öhm, itt lakom? - kérdezem értetlenül.
- Akkor meg tudsz nekem bocsájtani? - kérdezi vigyorogva.
- Ha a szétválás, a távolság és Tom nem tudott minket elszakítani egymástól, akkor egy ilyen apró nézeteltérés sem fog. - mosolygok rá.
- Ennek örülök. - ölelt át és nyom egy csókot a fejemre.
- Én is. És nagyon sajnálom, hogy ennyire felkaptam a vizet, érthető, hogy aggódtál értem. - nézek rá bocsánat kérő szemekkel, mire ő elmosolyodik és végre megcsókol. Ajkaink találkozása kihozza belőlünk ezt a pár nap távollét hatását ránk nézve és egyre vadabban csókoljuk egymást. Be kell ismernem, azért létezik egyetlen jobb dolog a békülős vacsinál …