9.Fejezet – We are, from where we came.

Sziasztok!
Itt vagyok, és nem is csúsztam, annyit :D
Kicsit megkínoztam Lily-t, de azért remélem tetszeni fog :D
Ajánlom hozzá Fergie-Big girls don't cry c. számát.
Remélem tetszeni fog :D Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Isten mentesen a női könnyektől, mert nincs erőm szembeszállni velük.
Libba Bray – Rettentő gyönyörűség c. könyv

 

(James)
Láttam a szemem sarkából, ahogy Lily összeesik, ezért odaszaladtam hozzá, ahogy a többiek is. Arca sápadt volt, de olyannyira, hogy szinte már úgy nézett ki, mintha egyszerű fehér lepedő lenne.
- Beviszem a Mungoba. - mondtam, és óvatosan karjaimba vettem.
- James, vidd be a Gyengélkedőre, ahogy a többi sérültet is vihetitek, Rémszem. - szólt Dumbledore, én csak bólintottam és elindultam a pajzson lévő nyíláson, ahol láttam a kastély ablakain kiszűrődő fényeket. És hálát adtam Merlinnek, hogy Lily mindig annyit nyúzott, hogy a futás márpedig jó, egyedül miatta futottam mindig is, mert egyébként világéletemben utáltam futni. De most mégis csak jól jött. Futottam, ahogy csak bírtam, Lily-vel a karjaimban, a kastély felé, a többiek egyenlőre még maradtak, Rémszem parancsára. Akármilyen gyorsan is futottam, a Gyengélkedőre vezető út éveknek tűnt, de csak odaértem. Lily-t lefektettem az egyik ablaknál lévő ágyra, aztán elkezdtem Poppy ajtaján dörömbölni.
- Jól van, jól van, megyek már! - morgolódott a fiatal gyógyító. - Potter, maga az?! - szólt, sokkolva.
- Igen, igen, én vagyok Madam. - helyeseltem bőszen.
- Mi a a Merlin fészkes fenekét keres itt? - sipítozott.
- Erre most nincs időnk! Lily rosszul lett, nem tudjuk mi van vele. - hadartam.
- Evans? Kérlek Merlin, mondd, hogy csak álmodom! - fohászkodott, de az ágyra nézve megpillantotta Lily-t. - Ezt nem hiszem el! Maguk mindig bajba kerülnek? És mindig ide? - csóválta a fejét rosszallóan, de már el is kezdte vizsgálni Lily-t, és valamilyen csoda folytán nem küldött ki a Gyengélkedőről. Úgy negyed órán keresztül forgatta ide oda, különböző vizsgáló bűbájokat használt, amikor még pár kisebb sérült jelent meg az ajtóban, a barátainkkal együtt. - Ahol maguk ketten ott vannak,ott kitör a káosz. - sóhajtott fel a gyógyító, mire muszáj volt elmosolyodnom, és a többiek is mosolyogtak.
- Tudja Poppy, mi már csak ilyenek vagyunk. - mosolyogtam rá csibészesen.
- Bánom is én, de legalább magukra vigyáznának! Azt hittem, hogy amikor végeztek az iskolában nyugtom lesz maguktól, erre tessék. - csóválja a fejét, le sem véve szemeit Lily-ről.
- Tud már mondani valamit? - kérdeztem reménykedve.
- Úgy tűnik kimerült, de valahogy még sem. Minden jel arra mutat, hogy kimerült, de a teste mégsem merült ki, nincs láza, sem semmi. Ez eléggé zavaró. Kissé olyan, mintha kómás lenne. - csóválta fejét,
- Ezt úgy érti kómába esett? - kérdeztem ijedten.
- Őszintén? Fogalmam sincs. Most nem tehetünk mást, mint várunk pár órát és meglátjuk mi lesz, ha nem ébred fel, akkor átküldöm a Mungoba …
- Itt maradhatunk? - kérdeztem.
- Nem jut mindannyiuknak szabad ágy, de akinek igen, az maradhat. - mondta és ment a többi kisebb sérülthöz, mi pedig Lily köré gyűltünk. Egy órával később, Lily teste görcsbe rándult, azonnal szóltunk Poppynak, azonban ő sem értette mi történik, de nem mozdult ő sem Lily mellől. Lily teste a görcsös rángásból először ernyedtté vált, aztán megfeszültek az izmai, az arcán izzadság cseppek jelentek meg, Poppy szerinte még mindig nem volt láza. Végképp nem értettünk semmit. Aztán elkezdte csapkodni magát, valamit motyogott, de nem értettem. Poppy, megkért, hogy fogjam le, én le is fogtam, de a fejét még így is hevesen forgatta, a csukott szemei alól könnycseppek bújtak elő. Sosem láttam sírni, soha és ez most megrémített, hogy most sír, vajon milyen fájdalmai lehetnek most? Milyen szörnyűségeken mehet át? Egyre csak motyogott és motyogott, a többiek is közelebb húzódtak, hátha megértenek valamit. Aztán egyszer csak hangosan felsikított, én pedig teljesen ledermedtem, bármi is kínozza őt, valahogy meg kell akadályozni, még pedig azonnal! Végig erősen tartottam karjait, hogy ne essen baja, de ahogy néztem elgyötört arcát, a szívem hasadt meg, aztán elkezdett kiabálni, de már Poppy felhúzott egy hangtompítót körénk, hogy ne zavarja a többi sérültet.
- Ne! Ne! Csak őt ne! Kérlek! - kiabált, és akár a leláncolt rab próbált szabadulni szorításomból, így Regulus is segített lefogni. - Ne! Ne bántsd! Vicky! - kiabált, és csak kiabált, folyton ezeket ismételgetve. Könnyei továbbra is folytak.
- Ki az a Vicky? - értetlenkedtem, szemem le sem véve róla. Nem kaptam választ, de húgom leült az ágy szélére, és átölelte Lily-t.
- Lily ébredj fel! Kérlek ébredj fel! Ez csak egy álom! Csak álmodsz! - szólongatta, és ahogy rápillantottam az ő szemeiben is könnyek jelentek meg. - Lily kérlek, ez csak egy emlék! Már csak egy emlék! - mondogatta húgom.
- Egy emlék? - kérdezte Poppy.
- Igen! - helyeselt Regulus, míg húgom tovább mondogatta, és Lily tovább kiabált.
- Tudják, hogy ki idézi elő ezt az emléket? Bárki, akit tud a létezésértől, aki ott volt akkor. Ha csak egy kisebb varázslat, akkor van ellen bűbája. - magyarázta a Madam.
- Megkeresné Madam Pompfrey? - kérdezte illedelmesen Regulus mire Poppy már el is tűnt a szobájában. - James, próbáld meg előhívni magadból valahogy az erőt. - mondta nyugodtan, halk hangon.
- De nem tudom. - válaszoltam, rá nézve.
- Nem érdekel hogy hogy csinálod! Felőlem fejre is állhatsz, de előhívod azt a rohadt erőt, mert most Lily-ről van szó! Érted? - mondta ingerülten Regulus, ilyennek is ritkán láttam.
- De miért nem csinálhatja más? Miért nem elég a sima erőm? - kérdeztem.
- Voldemort csinálja ezt! Ő mutatja neki ezt az emléket! Tudja, hogy ez Lily gyenge pontja! Nem hinném, hogy az ő erejét csak úgy meg tudjuk törni. - folytatta tovább.
- De hát Voldemort legyengült.
- Úgy tűnik nem eléggé! Rajta kívül nem ismeri ezt az emléket senki más. - alig hogy elmondta Regulus, Poppy elmondta az ellen átkot. Próbáltam azt tenni, amit Lily mindig mondott, figyelni a belső erőmre, és kimondtam az ellen átkot.
- Vigilaveris! - de csak annyi történt, hogy Lily már nem kiabált, de még mindig csapkodta magát. Aztán újra próbáltam és újra és újra, egyre dühösebb lettem és elkeseredettebb, aztán Lily ereje felvillant körülötte, egy pillanatra meglepődtem, de a többiek meg sem moccantak, talán ők nem is látják? Úgy tűnik nem, de én igen. Megnyugodtam, ahogy az ereje vörösen villant, de hiába, nem tudtam mit kezdeni, csak tovább próbálkoztam egyre elkeseredettebben, míg Lily ereje egyre jobban kibontakozott és megszilárdult, a teste már csak megfeszülten feküdt a betegágyon, a testét verejték borította, a szemei még akkor is könnyeztek, amikor nagy megdöbbenésünkre kinyíltak. Először csak a plafon felé néztek, aztán már elkezdte érzékelni a körülötte lévőket, bennünket, mert szemei lassan körbejártak. Egyik kezét lassan kihúzta Regulus szorításából és letörölte arcáról a könnyeket és a verejtéket. Nem szólt semmit, ajakit összepréselte, arca holtsápadt volt, szinte már Holdsápra hasonlított, tekintete akárhogyan is próbálta elrejteni még fájdalomtól csillogott. Melanie zokogva borult Lily nyakába, aki lágyan átölelte, szemeit lehunyta, de már nem sírt.
- Semmi baj Drágám, ami volt elmúlt. - suttogta halk, gyenge hangon.
- Annyira … s … sajnálom! Bár... bárcsak … ott … lehettem ...volna...- szipogta Mel, el sem engedve Lily-t.
- Ne sírj! - simítja le húgom könnyeit arcáról. - Nincsen semmi baj. - mondta hihetetlen lágy, vigasztaló hangon, amitől még én is majdnem elolvadtam, pedig ilyen soha, de tényleg SOHA nem fordult elő. - Ha ott lettél volna, neked esett volna bajod, azt pedig nem engedhettem volna meg. - mosolygott anyáskodóan.
- Én is ott lehettem volna. - mondja Regulus is szomorúan.
- Ahogy én is. - kontrázza Sophie. - Hárman már mentünk volna valamire.
- Mindhármatokat megölt volna. Szóval ne hibáztassátok magatokat, nekem kellett volna jobban figyelnem. - mosolyog, de így is látszik rajta a szomorúság.
- Na jó, megvizsgálhatnám végre Lily-t? - kérdezte Poppy, mire Mel elhúzódik tőle, és Regulus ölelésébe bújva távolodtak el a betegágytól, ahogy én is.
- Ohh Poppy, de régen láttam. - mosolyog édesen Lily a gyógyítóra.
- Nem mondhatnám, hogy annyira hiányoztál volna. Ti ketten Potterrel, ti vagytok a rémálmaim. - fintorgott.
- Jajj ugyan már! Ne mondj ilyeneket, a végén még megsértődöm.
- Na, akkor most megvizsgállak.
- Ugyan, erre semmi szükség, jól vagyok. Csak kicsit fáradtan, de jól vagyok.
- Az előzőek utána, akkor is megvizsgállak, ha játszi könnyedséggel futsz egy tesztrál csapattal.
- Tényleg? Pedig futok én, ha szükséges. - nevettet, mire Poppy rosszallóan csóválta a fejét és elkezdte megvizsgálni, különféle bűbájokkal.
- Nos, tényleg úgy tűnik, hogy jól vagy, semmilyen belső vagy külső sérülésed nincs, de mintha a mágiád kicsit meg lenne keveredve, és persze a tested fáradtabb, mint egy 1000 kilométeres gyalogtúra után a Himalájában. De egyébként kutya bajod.
- Na ugye, hogy megmondtam? - mosolygott diadalittasan, és felült az ágyon, indulásra készen.
- Épp ezért még itt maradsz legalább az éjszakára. - mondta komolyan Poppy.
- Én ugyan itt nem maradok! - ellenkezett.
- Pedig nem ártana.
- Már elmúltam 17, nagykorú vagyok, saját felelősségre azt csinálok, amit akarok, szóval én most megyek. De azért köszönöm Poppy. - mosolyodott el hálásan.
- Tudod minek örülök? Hogy James és te már nem vagytok az iskolában, mert már hetedik év végére a falra másztam tőletek.
- De Poppy! - jajdultunk fel mindketten egyszerre, mire ő elnevette magát.
- A másik, hogy titeket elnézve nem a közeljövőben lesznek gyerekeitek, addig is felkészítem az idegrendszerem rájuk. - én csak mosolyogtam, míg Lily-nek valamilyen furcsa fintor futott végig az arcán, de olyan hamar rendezte arcvonásait, hogy nem volt időm megfejteni.
- Hát igen, arra még várhat.
- Ohh, nem várom én annyira. - nevetett.
- Akkor mentem is. Köszönöm szépen a törődést és az idegzetet Madam. - nevetett fel. - Rémszem merre van? - kérdezte a tőlünk.
- Fogalmunk sincs. - válaszoltam.
- Remek. - húzta el a számat. - Akkor menjünk fel az igazgatóiba, beszélnem kell Albusszal, jöttök ti is? - kérdezte, mi pedig helyeslően válaszoltunk. Senki nem kérdezett semmit, pedig szerintem mindannyiunkat majd megvet a kíváncsiság, hogy ki az a Vicky és mi történt vele, de senki nem kérdezett semmit, ahogy ők sem mondtak semmit … csak mentünk föl az igazgatói felé, Lily-vel mi ketten mentünk az élen. - Köszönöm James. - mondta halkan, én pedig döbbenten néztem rá, hiszen alig tettem valamit, az ő ereje szállt szembe Voldemortéval, nem az enyém. De ez olyan melegséggel töltötte el a szívemet, hogy amire kinyöghettem volna bármit is, már az igazgatóinál voltunk.