6.Fejezet – I am on my way and everything is alright now.

Sziasztok!
Büszke vagyok magamra, hogy nem késtem és tudtam hozni a tervezett időben a fejezetet.
Ajánlom hozzá Vanessa Hudgens Promise c. számát.
Jó olvasást!
Puszi:: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Vannak esetek, mikor a nő, bármilyen törékeny, és gyönge is a férfihoz hasonlítva, egyszerre erősebb lesz nemcsak a férfinál, hanem a világon mindennél.
Nyikolaj vasziljevics Gogol

 

(James)

Szörnyen idegesített, hogy megint van valami, amit nem tudok Lily-ről. Megint ott vagyok, ahonnan indultam. Az általános veszekedéseinknél, a titkoknál. De ami a legrosszabbul érint, az az „új” Lily, aki már nem az a lány, aki régen volt, alig látom benne csak szikráját is. Bár a szenvedélyessége és a védelmező ösztönei még jelen voltak, de minden más megváltozott. Már nem érzett szerelmet, nem sugárzott mindig boldogságot, a szemei nem csillogtak, úgy mint rég. Húgom azt mondta, hogy sokat szenvedett azalatt a négy év alatt, amit Shefieldben töltött, és volt egy olyan érzésem, hogy erről nagy részt én tehetek. Borzalmas arra gondolni, hogy ami történt vele, az valószínűleg kapcsolatos velem is, vagy azzal a nyomorult titokkal. Néha úgy érzem felemészt az új Lily, a tudta, hogy ő most már pontosan olyan mint én, egyszerűen hátborzongató, de a jelenléte miatt már nekem sem voltak mindig elegek a Lily-pótlékok, akármilyen durván is hangzik, mind az volt, de egyik sem közelítette meg őt, és valószínűleg soha nem találok még egy olyan lányt, mint amilyen Lily. Amióta itt van, elveszett minden reményem, hogy újra összejöhetnénk, nem, erre már nincsen semmi esély, vagy ha van is, akkor meddig kéne küzdenem érte? Annak idején a Roxfortban is több mint 4 éven keresztül fűztem, mire hajlandó volt belátni, hogy tényleg, igazán szeretem, amire belátta, hogy engem nem érdekel a veszély, amibe keveredhetek miatta Voldemortnál. Nem érdekelt semmi, csak hogy boldogok voltunk együtt, olyan szép volt minden. Most meddig tartana meggyőznöm, hogy kezdjük újra, vagy csak próbáljuk meg, bár ha arról lenne szó, akkor akár életem végéig próbálkoznék, de így, hogy nem látom semmi értelmét, hogy nem tudok benne bízni, hogy sikerül, így nincs értelme. Lily, pár nappal később, a hétvégén elutazott Njördhöz és Emily-hez, meg még ki tudja hova, a lényeg, hogy nem volt itt, nem volt a közelemben. Eddig is elviselhetetlen volt a távolléte, de most, hogy oly hosszú idő után újra találkoztunk, most még nehezebb elviselnem, ha távol van tőlem. Még ha nem is lehet velem, legalább legyen a közelemben. Talán teljesen beletörődtem, hogy az életem hátralévő részét idióta, üresfejű libákkal kell leélnem. Kész élvezet lenne, tényleg … mindegy, hétfő lévén újra láthatom Lily-t, valószínűleg ma is találunk valami okot egy vitára, de már nem zavarnak a vitáink, mert most már ez az egyetlen szenvedélyes kapocs köztünk. És meg kell elégednem ezzel... amikor délben beértünk a parancsnokságra Lily már az irodában volt, Alice-szel, Kate-tel és húgommal együtt, mi pedig inkább csöndben maradtunk, nem zavarva a csajod beszélgetést … 

 

(Lily szemszöge)

Jobbnak láttam kicsit távol lenni Londontól, a Parancsnokságtól, Jamestől és a hülye emlékeimtől, a fájdalmamtól, épp ezért az egész hétvégét Emily-ékkel töltöttem. Jó volt kicsit kikapcsolódni és volt elég időm összeállítani a következő hetem napirendjeit. Nem akartam tovább húzni James képzését, mert most már tudom, hogy nagyobb veszélyben van, mint hittem. De a hétvégém nagy részét Njörddel töltöttem, és egy kis időt Emilyvel, de csak nagyon keveset, mivel tényleg rengeteget dolgozik, de azért ez alatt a kevés idő alatt is sikerült meggyőznöm őt, hogy jöjjön el Alice esküvőjére – nem mintha annyit kellett volna győzködni-. A hétvége gyorsan eltelt, de hétfőn reggel már hazaértem, a többiek éppen reggeliztek, amikor megérkeztem, így én is csatlakoztam hozzájuk. A délelőttöt együtt töltöttük, de Melanie-val együtt kicsit hamarabb mentünk be a Parancsnokságra, beszélni Kate-tel. Kate végezve a dolgával az irodánkba jött és beszélgettünk kicsit, amikor Alice felvillanyozva lépett be az irodánkba, mindhármunkat.
- Na, na mi volt? - kérdezte izgatottan ugrálva előttem.
- Drága Alicem, nyugodj le először is egy picikét. - mosolyogtam rá.
- Ne mond, hogy nyugodjak le, az esküvőmről van szó. - mondta komolyabban, de még mindig ugrált.
- Rólam beszélünk nem? - nevettem fel. - Emily hamar belement, hogy eljönnek az esküvőre. Szóval meg van a három koszorús lányod. - mosolyogtam.
- Jajj ez remek! Köszönöm, köszönöm köszönöm! - ugrált nevetve és megölelt.
- Számíthattok rám mindenben. - mosolyogtam Alice-re, amikor beléptek a Tekergők, Duke-kal kiegészülve. Köszöntünk egymásnak, ők meg leültek az asztalaikhoz, míg mi tudomást sem vettünk róluk.
- Ami azt illeti én mindig dupla esküvőről álmodtam. - sóhajtott fel Alice álmodozva.
- Hát, mi még ennyire nem gondolkodtunk előre. Jól meg vagyunk esküvő nélkül is … - magyarázta Mel. - Egyébként is a dupla esküvőkkel dupla gond van … - én picit elgondolkodtam, magam elé képzeltem az esküvőimet, amiket a szüleim szerveztek nekem régebben sötét mágusokkal, és az esküvőt, amiről James-szel álmodoztunk … Amikor felpillantok a lányokra mind rám néznek.
- Most miért engem néztek? - kérdeztem picit ijedten.
- Nem szeretnél dupla esküvőt? - kérdezte Alice, mire én felnevettem.
- Ez most csak vicc volt ugye? - nevettem, de nagyon komolyan néztek rám. - Dehogy akarok! Még csak komoly kapcsolatom sincs! Már elég megszervezett esküvőm volt, hogy tudjam, hogy csak és kizárólag akkor lesz esküvőm, ha teljesen biztos leszek abban, hogy akarom. De most élvezem a szingli létet. - nevettem.
- Kár. - sóhajtott Alice. - Akkor nem lesz dupla esküvő.
- Hát nem. De minden másban számíthatsz rám. - mosolyogtam.
- Ahogy ránk is! - mosolygott másik két barátnőnk és mind négyen megöleltük egymást, aztán Kate hazament pihenni, Alice pedig vissza a csapatához. Alig pár perccel később megérkeztek a többiek és mind elkezdtünk dolgozni. Bevezettünk egy új rendszert, amivel a riasztásokra csak ügyelnünk kell, ezzel a riasztás hamarabb elérkezik a kijelölt csapathoz, míg Rémszem és én csak ellenőrizzük, a rendszer helyes működését. Ezzel jóval könnyebbé vált a mi munkánk is, bár meg maradtak az unalmas iratok olvasgatása … De sikerült összeszednem magam. És sikerült megalkotnom az időbeosztásomat is.
- Na szóval James, ma estére van valami programod? - kérdeztem egyszer csak bele a beszélgetések sűrűjébe.
- Öhm, nincs? - nézett rám kérdően.
- Lily, ne már, hogy rákattantál Jamesre?! Én már mióta gürizek, hogy legalább egyszer férfiként nézz rám? Ez nyem fair! - duzzogott Dimirij.
- Tudhatnád már Dem, hogy nem keverem a munkát a magánélettel, és ez Jamesre is vonatkozik.
- Kár. - mondta James, rám nézve, mire válaszképp egy elég szúrós nézést kapott.
- Megegyeztünk valamiben, hogy segítek neked. - mondtam köntörfalazva, nem akartam, hogy Duke rájöjjön valamire, meg aztán nem vagyok senki, hogy kiteregessem James titkait.
- Értem. És meddig fog tartani? - kérdezte érdeklődve.
- Két órára terveztem, de ha nem érsz rá, vagy ha tovább is bírod, akkor nekem mindegy, nincs programom estére.
- Nekem sincs. - válaszolta.
- Majd meglátjuk. Akkor figyelj, egyezzünk meg, a hétfő estében, minden héten. Ha valamikor neked nem jó, akkor szólsz, rendben?
- Okés. - válaszolta nyugodtan.
- Jó. A másik dolog pedig, azt mondtam, hogy csinálunk majd csapategyessítő edzéseket. Nos, úgy gondoltam, hogy ne csesszem el a péntek estéteket, tartsunk edzést csütörtökön. Van valaki, akinek nem jó? - néztem köre, de csak bólogatást kaptam. - Rendicsek, akkor ezt letárgyaltuk. Van még valami amiről elfelejtkeztem? - gondolkodtam hangosan.
- Rólam? - lépett be a helyiségbe Gabe, mire én felsóhajtottam.
- Ha így folytatod komolyan az agyamra mész. - mondtam, de ő elengedte a füle mellett, amit mondtam és felült az asztalomra. - Ha összekevered a papírokat, te válogatod ki és csinálod meg. - mondtam komolyan.
- Nyugi már! - nevetett. - Csak hogy jobban érezd magad, most nem rólunk akarok beszélni.
- Remek. Akkor mi a gáz?
- Emlékszel még Pitonra?
- Mi van vele? - néztem rá érdeklődve, mivel Piton az én segítségemmel kapott munkát a Shefieldi Minisztériumban, bájitalokat fejleszt ki.
- Úgy döntött felmond.
- Felmond, de miért?
- Nem vagy ott, hogy biztos állást adj neki, sokan nem szimpatizálnak vele, ami lássuk be érthető, elég modortalan a fickó.
- Állj! Azért mondott fel, mert attól tartott kirúgják mert nem vagyok ott? Teljesen meghibbant?
- Szerintem soha nem volt komplett. - szólt bele Reg.
- Pedig régen volt esze, és használta is...
- Nem tudom, nekem nem mindig tűnt fel. - vitatta a dolgot Reg.
- Jó, hagyjuk. És most mit akar csinálni?
- Nem tudom. Nem mondta el nekem. - felelte a helyettesem.
- Az már baj. - húztam el a számat, féltem, hogy visszamegy a halálfalókhoz, bár idáig is kémkedett, de velünk volt, és a Shefieldi minisztériumról nem baj, ha kiadott néha-néha egy kis információt, de ezt a Londonival nem vállalhatom.
- Tudni akarom, hogy mit akar tenni!
- Annyira akaratos vagy. De NEM mondja el! - hangsúlyozta ki csak a kedvemért Gabe.
- Akkor mond meg neki, hogy én akarom tudni, üzenjen! - adtam ki a parancsomat.
- Rendben főnök, de miért olyan fontos, hogy mit csinál Piton?
- Az téged ne érdekeljen.
- De én vagyok a helyettes parancsnok, tudnom kell!
- Nem kell tudnod, ez a mi titkunk, és csak ránk tartozik. Ezenkívül én vagyok a főnök, neked csak a szükségesebb dolgokról kell tudnod, a többit megoldom én.
- Utálom, amikor ezt csinálod.
- Neked nem kell szeretned azt, amit csinálok, csak elfogadni a parancsaimat és mint egy jó beosztott befogni a szádat. - szóltam vissza kicsit durván.
- Jól van jól van!
- Történt még valami? Tudtok valamit az ottani halálfalók dolgairól?
- Semmi érdekes, csak kisebb szabálysértések. Hát még Shefieldben vannak, nem jöttek át ide, de próbálják magukat meghúzni. - rántotta meg vállait Gabe.
- Rendben. - mondtam elgondolkozva, kicsit zavart, hogy még mindig nem bújtak elő, pedig egyre nagyobb teret kapnak, vagyis így gondolják. És mégsem támadnak.
- És itt mi a helyzet?
- Az legyen mindegy. - mondtam komolyan.
- De most miért?
- Mert azt mondtam. - sóhajtottam fel fáradtan.
- Ennyire rosszul ébredtél?
- Nem, csak hosszú napom lesz és teljesen az idegeimre mész. Lassan komolyan elgondolkozom azon, hogy két kézzel doblak ki.
- Jó, inkább elmegyek, majd jövök még. - nyomott egy puszit a homlokomra, nem láttam értelmét, hogy szóvá tegyem, ezt a kis gesztust, szóval csak vártam, hogy elmenjen végre, és megkönnyebbülten felsóhajtottam. A többiek jobbnak látták, ha nem dühítenek fel a hülye beszólásiakkal. Végül kimentünk segíteni az egyik csapatnak, az ebédszünetünk után, aztán folytattuk a dolgunkat teljes nyugalomban. Ahogy vége lett a műszaknak a többiek hazamentek, James pedig rám nézett.
- Hova megyünk? - kérdezte, mikor egyedül maradtunk.
- Az itteni edzőterembe. - mondtam nyugodt hangon, de féltem ettől az edzéstől, hogy teljesen kettesben maradunk. Némán mentünk az edzőterem felé, tudtam, hogy senki sem zavarhat meg minket, és ezt komolyan nem tudtam, hogy jó vagy rossz.
- Na szóval mit kéne tennem? - kérdezte, ahogy beértünk az elvarázsolt edzőterembe.
- Futunk tíz kört az erősítők körül. - mondtam.
- Nem azt mondtad, hogy az erőmet segítesz használni?
- Igen ezt mondtam. De az erőnlétedet is edzésben kell tartani. Nem tudom mennyit futsz, ha szoktál, de amit kínkeserves évek alatt összehoztál a kviddiccsel, nem kéne hagyni elveszni, szerintem a csajok sem örülnének neki.
- Rendben. Te is futsz velem?
- Futok. - mosolyogtam rá. - Na hajrá! - kezdtünk el futni, és hiába számítottam arra, hogy nem edz, mert egész biztos, hogy edz, végig lépést tartott velem, sőt néha én éreztem úgy, hogy mindjárt lehagy. Futás közben nem beszéltünk, de ahogy lefutottuk a tíz kört pár percig kifújtuk magunkat, aztán mentünk az erősítőkhöz és fekvőtámaszoztunk is, körülbelül háromnegyed órát vett igénybe a fizikai edzés. - Na, akkor térjünk a tárgyra. - sóhajtottam fel, és leültem a földre, velem szembe pedig James is helyet foglalt.
- Remek. - mosolygott és egyáltalán nem látszott rajta a fáradtság.
- Helyezd magad kényelembe. - mondtam halkan és vártam, hogy elhelyezkedjen, mialatt azt értem, hogy kiterült a földön. - Lazítsd el az izmaidat. - kértem halkan, hogy ne zavarjam majd meg. Ez már nem volt olyan könnyű, teste folyamatos készenlétben égett, ezért közelebb ültem hozzá, lágyan végigsimítottam karján. - Lazíts! Itt vagyok, nem lesz baj. - mondtam halkan, és izmai ellazultak, szemei végig rajtam pihentek. - Hunyd le a szemed. - kértem lágyan, ő pedig azonnal tette is a dolgát. - Képzelj magad elé egy nyugodt tájat, egy halk folyású patakpartot. Képzeld el, hogy most ott vagy. Érezd a napfényt, a lágy szellőt a bőrödön, halld madarak csicsergését, a kisállatok halk zaját, érezd a levegő friss illatát. - mondtam teljesen nyugodt hangon, és vártam pár percet, amíg mind ezt elképzeli magának. - Most próbálj meg csak magadra figyelni. Érezd, ahogy dobog a szíved, ahogy lüktet benned a vér, ahogy az izmaid ernyedten pihennek. - kértem, de láttam, ahogy teste meg-meg rándul, hogy nem tud teljesen a belsőjére figyelni. Csak csendben figyeltem, talán tíz percig nem mondtam neki semmit, csak figyeltem és gyönyörködtem benne, de hiába, nem tudott ellazulni, nem tudta teljesen elengedni a teste fölötti kontrollt, pedig akkor sokkal könnyebb lenne. - James félsz tőlem? - kérdeztem halkan, de szemei azonnal kipattantak és rám nézett.
- Nem. Persze, hogy nem! - mondta kicsit sértődötten.
- Akkor miért nem tudsz lazítani?
- Én … próbálok.
- Látom, de amíg nem tudod teljesen elengedni magad nem tudod magad teljesen átengedni az erődnek.
- Én tényleg próbálom, csak … furcsa a közeledben lenni így. - sejtettem, hogy arra céloz, hogy ennyi idő után, csak kettesben, mit ne mondjak ez engem is feszélyez, de ebbe inkább nem akarok belegondolni.
- Próbáld meg még egyszer. - mosolyogtam rá nyugtatóan, és ő hallgatott rám, újra elhelyezkedett, szemeit lehunyta, és próbálta kikapcsolni a gondolatait, majd a testét ellazítani, nem csak az izmait, de az idegeit is, de most sem sikerült. Végül arra gondoltam, hogy mennyire sikerült ellazulnia, amikor végigsimítottam karján, így teljesen meggondolatlanul óvatosan hozzáértem újra a karjához és lágyan simogattam. - Lazíts! - suttogtam, és érintésem hatására izmai kissé megfeszültek, aztán lassan ellazultak, még így sem sikerült teljesen ellazulnia, bár sokkal nyugodtabb lett, mint először volt, de pár másodperccel később hirtelen megszólalt.
- Ez nem megy! - és olyan hirtelen ült fel és nyitotta ki szemeit, hogy ügyesen lefejelt.
- Áucs. - csúsztam, hátrébb és elkezdtem dörzsölgetni a fejem.
- Bocsi, nem akartam! Nagyon fáj? - kérdezte kicsit aggódva.
- Nem, nincs semmi bajom, volt már ennél durvább is nem? - nevettem fel jó kedvűen és inkább hagytam a fejem.
- És akkor most mi lesz? Mi lesz, ha nem tudom elérni a belső energiáim? - nézett rám kérdőn.
- Hát, van egy másik lehetőség, hogy hogyan csalogathatnánk belőled teljesen elő, de azt csak végső esetben. - sóhajtottam fel.
- És mi lenne az?
- Ha nem lesz más választásunk elmondom, de addig inkább csak próbálj meg rájönni, hogyan tudnád magad teljesen elengedni, és én is kitalálok valamit. - mosolyogtam kedvesen.
- Te hogy csinálod?
- Ahogy elmondtam neked. - nevettem fel.
- Jó, jó! Megmutatod? - kérdezte kíváncsisággal szemében.
- Ha szeretnéd. - rántottam meg vállaim, szemeim lehunytam és se perc alatt megtaláltam a mágiát bennem, úgy nyújtóztam felé, mintha az életem múlna rajta, és már éreztem is, ahogy megnyílik bennem az erőt körülvevő ajtó és átáramlik rajtam, nem voltak vele más terveim, így kinyitottam szemeimet és Jamesre néztem, még nem vette észre, hogy az erő kitör belőlem, nem akartam hogy az erőm hozzáérjen, mert akkor újra előfordulhatna, hogy beszippant a teste, a gondolatai és ezt nem akartam, ezért csak puszta látványosság kedvéért az erőmet hagytam kitörni magamból, mint egy hatalmas örvénylő oszlop, James tátott szájjal nézte, pedig már látta ezt régebben, de elképedt, én csak mosolyogtam rajta, és egy főnixmadarat formáltam az erőből, hagytam had repüljön fölöttünk, aztán visszahívtam magamba, és jó alaposan elzártam magamban.
- Erre én is képes leszek? - kérdezte elképedve.
- Persze, csak nem főnixszel, hanem oroszlánnal. - mosolyogtam.
- Ez tök király!
- Meg fogod tanulni. Na, akkor mára ennyi volt.
- Akkor következő hétfőn? - kérdezte, mire én bólintottam egyet.
- Hazamentem, szerintem te is menj lassan, hogy kipihend magad. - mondtam kedves hangon és felálltam, majd a kijárat felé sétáltam. - Jó éjt!
- Hé, várj! - szólt utánam, felé fordultam, felpattant a helyéről és felém jött. - Azok után, amit Dimitrij mondott, nem hagyom, hogy egyedül menj haza ilyenkor.
- Köszi, de nagy lány vagyok, nem fognak bántani és haza is találok.
- Ragaszkodom hozzá! - mondta rendíthetetlenül.
- Rendben.- sóhajtottam fel. Elindultunk ki a Minisztériumból, kerestünk egy kis sikátort és hopponáltunk Small Magicbe, közvetlen a házam elé. Egész végig nem szóltunk egymáshoz, egyszerűen nem volt értelme. - Kérsz egy teát vagy valamit? - kérdeztem ránézve.
- Azt hiszem jól esne egy tea, de nem akarlak ezzel fárasztani.
- Ugyan már semeddig se tart megcsinálni. Akkor bejössz?
- Ha nem baj.
- Dehogy baj, már otthonosan mozogsz itt. - mondtam, de talán nem kellett volna, mert felrémlettek előttem az itt töltött közös idő, bár ez mikor nem fordult már elő velem? Mindegy, bementünk a konyhába és csináltam neki egy teát. Aztán halkan beszélgettünk apróságokról, és amikor megitta a teát kikísértem a bejárathoz.
- Tudod most jön az a rész, amikor a fiú lassan odahajol a lányhoz és búcsúzóan megcsókolja. - mondta, talán viccek szánhatta az arcán lévő mosolyból ítélve.
- Igen, ez jönne, de ez nem egy tündér mese, ahol a két fiatal hirtelen egymásba szeret és megfeledkeznek a világról, ezen már túl vagyunk. Ez már a valóság! - mondtam, nyugodt hangon.
- Igazad van, ez a valóság. - sóhajtott fel. - Akkor jó éjt Lily. - köszönt el, és már ment is.
- Neked is James. - szóltam még utána, aztán bezártam az ajtót és felment a szobámba, hogy ott a földre rogyva gondolkodjak.