10. Fejezet – At our second home

Sziasztok!
Nya erre a fejezetre mondják, hogy vissza a kezdetekhez, kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá.
Ha van kedvetek,  hallgassátok meg hozzá Imany-tól a You will never know c. számot, ami azt illeti, elég lassú, de ez passzol a legjobban a fejezethez...
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Csapdában vagyok. Rám törnek a régi dolgok, emlékek, napok, az életem darabkái. Minden apró kockákra hullott szét, és most falként vesz körül, és egyre jobban bezárul körülöttem. Nincs semmi. Próbáld megérteni. Próbáld meg felfogni, hogy mi történik. Semmi nincs a térben. Minden áttetsző.
Evelyn Lau

 

(Lily szemszöge)

Minden annyira valóságos volt és annyira szörnyű, újra átélni azt a szenvedést, amit életem legsötétebb napján. Amikor végképp összetört körülöttem minden. És egyben szégyellem is magam, nem lett volna szabad így megrémítenem a többieket, nem kellett volna sírnom, de nem voltam magamnál. Nem tudtam ellene semmit sem tenni. Csöndben gondolkodom, míg közeledünk az igazgatóiba. Jamesszel mi mentünk elől, mi vezettük a többieket, és muszáj volt megköszönnöm neki, amit értem tett.
- Köszönöm James. - mondtam halkan, de hálásan, egy pillanatig szemébe néztem és láttam az értetlenséget. Érthető volt, hiszen ő nem hívta elő az erejét, de éreztem a rezgését, vagyis hát nem én, hanem a tudatalattim érezte a jelenlétét, és ezért sikerült a Főnixi erőmnek szembeszállnia Tom illúziójával. Elérjük az igazgatói ajtót, amikor James szólásra nyitja száját, de végül nem mond semmit, én pedig bekopogtatok. Az ajtó kinyílik, de Albus nincs sehol, azonban Fawkes azonnal a vállamra száll, amin én jót mosolygok. - Szia Fawkes, hiányoztam? - mondtam nevetve és csőrét simogattam.
- És most mi legyen, Lily? - kérdezte Dem.
- Üljetek le és várunk. - feleltem nyugodtan a madarat simogatva.
- Mit kerestek itt már megint nyomorult kölykök?! - kérdezte barátságtalan hangján Albus széke fölött lévő festményről Phineas Nigellus Black.
- Albust várjuk Phineas, és ha lennél olyan kedves, akkor vagy fogd be a szádat, vagy menj át a másik festményedre. - mondtam negédes hangon.
- Csak nem Lily Evans? - kérdezte, pedig ő is tudta a választ.
- Eltaláltad.
- És két férfiú a családomból. - néz a két Blackre. - A két véráruló. - sziszegi.
- Hallottál már rólam a családodtól? - kérdeztem, újra rám vonva a figyelmét.
- Igen, már sok mindent hallottam rólad, a lány, aki átlépte a Black szellemek védelmét.
- Remek, akkor gondolom azt is elhiszed, hogy felgyújtom a drágalátos festményed, ha nem maradsz kussban. - folytattam tovább bájolgó hangon.
- Nem teheted, én a Roxfort régi igazgatója vagyok! - szólt dühösen, mire én egy aprócska lángot kezdtem egyensúlyozni a mutató ujjamon, amivel Fawkes elkezdett szemezni.
- Nos, kipróbálja?
- Megyek már. - morogja dühösen, és elkezd távolodni a festményen.
- Oh, jut is eszembe, ha arra jár, üzenem Scorpion idősebbik fiának, hogy a drága kis Trixie a Mungoban van. - szóltam utána.
- A kis Bellatrix? - fordult vissza.
- Ő. - mondtam vállat vonva, szemei áthatóan futnak végig rajtam, meg akarja kérdezni, mi történt vele, de mégsem teszi, csak megy.
- Mi történt a kuzinunkkal? - kérdezi nevetve Reg.
- Rossz fiúkkal paktált és sokáig játszott a tűzzel. - nevettem én is.
- Mindezt érthetően? - kérdezte mosolyogva Sirius.
- Vámpírokkal barátkozott, hogy Tomhoz csábítsa őket, én meg elintéztem neki a Mungoi beutalóját. - nevettem. Aztán leültem Albus asztalához vezető lépcsőt és Fawkesszal játszottam. Senki sem beszélgetett, mindannyian csendben voltunk, csak Fakwes hangja szelt át néha a csöndet, aztán James egyszer csak lehuppant mellém, mire én felnéztem rá.
- Szeretnék kérdezni valamit, ami valószínűleg magánügy. - mondja óvatosan.
- Na essünk túl rajta. - húztam ajkaimat apró mosolyra.
- Ki az a Vicky? - kérdezte, amitől a mosoly az arcomra fagyott, a vér pedig kifutott az arcomból, legalábbis azt hiszem. Azonnal a kis főnix madárra nézek, aki valószínűleg nem rég született újjá. Nem akarom, hogy bárki is lássa a szemeimet, nem tudom elrejteni a fájdalmamat, most nem.
- Mennyit mondtam, amíg nem voltam magamnál? - kérdeztem halkan.
- Csak a nevét, és kérted Voldemortot, hogy ne bántsa, de ennyi. - feleli James.
- Nem vagyok kész erre, nem tudok beszélni róla. Sokkal jobb mindenkinek, ha ő rejtve marad mindenkitől. - mondtam halkan, abban sem voltam biztos, hogy bárki is hallja. Senki sem szól, a csend már nem kellemes, hanem feszült, gondolom mindenki rajta gondolkodik, míg bennem újra felrémlenek az emlékek, kissé megborzongok, aztán összeszedem magam és a többiekre nézek faarccal. De szerencsére Albus belép a helységbe, és mosolyog.
- Oh, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar rendbe jössz Lily. - mosolyog.
- Én sem voltam meggyőződve róla. - mosolyogtam én is. - Igazából azt szeretném megkérdezni, hogy Rémszem volt itt? Beszéltetek?
- Igen, beszéltünk, de már elment, azt mondta, hogyha már úgyis ápolásra szorulsz, akkor a csapatod itt marad, egy darabig, figyelni, hátha újra megtámadnak …
- Ez érthető, én is úgy gondoltam, hogy valamelyikünk marad. - mosolygok továbbra is, mintha a mosolyt nem is lehetne levakarni az arcomról, pedig könnyű lenne … - Szóóóval, hol kapunk szállást? - kérdeztem, mivel nem mondott semmit.
- Rémszemék a Hollóhát hálókörletében kaptak szállást, de nektek a Griffendél testhezállóbb lenne. - mosolyog féloldalasan, és szemüvege fölött néz ránk, volt Roxfortosokra.
- Az remek lenne. - néztünk rá boldogan, bár én bennem volt egy kis félsz is, az emlékektől.
- Két szoba megfelelő lesz? - kérdezte.
- Természetesen.
- Nos, nem akarom levenni a csúszdabűbájt a lányok lépcsőjéről. - néz a két Adoniszra … - Szóval a fiúk hálókörleteinél kaptok szobákat, persze, ha ez számotokra nem kellemetlen, hogy a fiúkkal kell egy szobában lennetek.
- Ugyan Dumbledore professzor. - legyint Sophie mosolyogva, Mel pedig Regulushoz bújik, így hát rám néznek.
- Engem zavarna? - nevettem. - Nekem is megfelel.
- Akkor hát kellemes estét, valaki elmehetne néhány fontos dologért, használhatjátok a kandallóm.
- Köszönünk mindent Albus. Mel, Reggel elhoztok pár ruhát és hasonlókat? - néztem rájuk mosolyogva, mire ők elmosolyodtak, egy-egy puszit nyomtak az arcomra és beléptek a kandallóba.
- A jelszó Főnixtoll. - szólt még az igazgató, mielőtt elmentek volna. - Azért pihenjetek is, és szórakozzatok jól, amíg itt vagytok. - mosolyog Albus valamilyen furcsa mindentudó mosollyal. Illedelmes köszönések kereszttüzében mentünk is, és már a lépcsőkön haladtunk le a biztos célpont felé.
- Tudjátok fiúk, lehet, hogy 4 éve végeztünk itt, de komolyan, az öreg nézésétől még mindig falra mászok, azt hiszem, hogy a legféltettebb titkaimat is tudja. - sóhajtok fel, mire a Tekergők felnevetnek.
- Ismerős érzés. Vagy rögtön azon gondolkodsz, hogy mi rosszat tettél. - nevet Sirius.
- Á-á, én nem te vagyok. - nevettem egyre fesztelenebbül, amikor a lépcső egyszer csak megindult alattunk.
- Mi a szentséges Merlin plüss macija történik? - szólal meg Lohen.
- A lépcsők szeszélyesek, bármikor elmozdulhatnak. - mondom nyugodtan.
- Tudjátok, én már ettől kiakadok, szóval örülök, hogy nem töltöttem itt 7 évet. - mondja Lohen, a korlátba kapaszkodva.
- Meg lehet szokni. - mondja kedves hangján Remus.
- Lily! Lily! - öleli át a karomat Sophie, mit egy kislány. - Én itt eltévedek, komolyan, még a mosdóig sem találok el. - siránkozik.
- Nem baj, én úgy ismerem, mint a tenyeremet, majd elkísérlek.
- Jó, most megnyugodtam. - sóhajt fel, de nem ereszti el a karomat.
- Ezt most komolyan úgy mondjátok, mintha a csajok nem csoportosan járnának wc-re. - sóhajt Sirius.
- És amit sosem érthetünk meg, hogy miért? - sóhajt James is.
- Csak mert pasik vagytok. - mondjuk egyszerre barátnőmmel és felnevetünk az összhangon. Lassacskán eljutunk a portréig, ahol a Kövér Dáma meglepetten sikkant fel.
- Maguk itt? Mondják, hogy csak egy rossz álom. - sipítozik.
- Jajj Kedves Dáma, ne aggódjon, ébren van. - mosolyog rá elbűvölő mosollyal James.
- Tinektek aztán meg van itt a híretek. - mondja Dem ránk nézve, mire mi csak vállat vonunk.
- Annyira szívesen csevegnék Önnel kedves Dáma, de mennünk kell, tudja egy ideig itt leszünk. És a jelszó főnixtoll. - mondtam ki, mire a Kövér Dáma megnyitja az átjárót.
- És nincsenek ám éjszakai kijárások, mint régen! Hagyjanak aludni! - mondja szigorúan, amin mi a Tekergőkkel jót nevetünk. A klubhelyiség tele volt diákokkal, akik meglepetten néztek ránk.
- Mondjam én? - kérdezem a többiekre nézve, mire ők bólintanak. - Nos, diákok, mi az Aurorparancsnokságról érkeztünk és egy ideig veletek együtt itt fogunk lakni. Jó magam és többen közölünk is ide jártak és a Griffendél házat dicsőítettek, remélem ezzel ti is így vagytok. Ha bárkinek kérdése lenne, teljes nyugalommal kérdezzen, állunk elébe. - mosolyogtam rájuk, mint a kedves óvónéni a kis gyerekekre … Senki sem kérdez vagy mond semmit. - Nos, akkor nyugodtan folytassátok, amit eddig csináltatok, nem zavarunk titeket. - nevettem, pár percig még csend volt, aztán élénk beszélgetés kezdődött. - Tudjátok most tök úgy érzem magam, mint az első tanítási napon, amikor Remusszal mi kísértük föl a gólyákat. - nevettem a fiúkra.
- Most hogy így mondod … - nevetett Remus is.
- Mindegy. Ki kivel akar aludni? - kérdeztem és lehuppantam az egyik szabad fotelbe, a többiek meg helyet foglaltak a többiben, vagyis Sophie a lábamnak dőlve ült a földön, ahogy Lohen is földön helyezkedett el, Dem meg a karfámon, kicsit olyan benyomást keltettek, mint a cuki kiskutyák, akik mindig az anyjukkal vannak, mi tagadás, néha így is érzem magam …
- Naná, hogy veled akarok aludni. Vagyis nem is aludni... - mondta Dimitrij elbűvölően mosolyogva.
- Hogy ezen miért nem lepődtem meg? - szóltam ironikusan.
- Na nem, én Lily-vel alszom, mert egyedül elveszek. - mondta Sophie határozottan.
- Ne aggódj, a szobákhoz van fürdő, szóval azt biztos megtalálod, de akkor mi ketten egy szobában leszünk. - mosolyogtam le barátnőmre.
- Na és én? - nézett rám Dimitrij.
- Csak ha feltétlen muszáj. - öltöttem ki rá a nyelvem. - Gondolom ti egy szobában alszotok. - néztem a Tekergőkre.
- Ha lehet. - mondta Sirius.
- Oké, Lohen, te kivel akarsz egy szobában lenni? - kérdeztem.
- Regulusékkal. - mondta végül, meg se próbálta kiharcolni Sophie-t magának, pedig szegény úgy bele van esve a barátnémbe …
- Rendben, akkor egyik szobában a Tekergők, a másikban Mel-ék és Lohen. Melyik szobát választod Dem? - néztem rá.
- Ne máár. - sóhajt fel lemondóan.
- Ez van. - mosolygok elbűvölően.
- Állj, a húgomék miért a másik szobában vannak? - kérdezte James rögtön.
- Ugyan már, Siriusszal ti ketten kiakasztanátok a tesóitokat. Lássuk be, túlságosan meg akarjátok védeni Melt, de már felnőtt nő, amit ti nyilván nem vennétek figyelembe, úgyhogy mindenki lelki nyugalmának érdekében külön szobában lesztek. - magyaráztam el.
- De a húgom … - firtatta volna tovább.
- Igen, mit akarsz mondani? A húgod 20 éves, kész nő, sok nő már 17 éves korában, már gyereket vállal és férjnél van, szóval csak ne védd őt a széltől is! Joga van élni, és azt tenni, amit csak akar. És te csak ne oktasd ki Regulust se, mert te több nőt vittél ágyba, mint amennyivel Reg valaha is csak szóba állt … - védtem drágalátos kis öcsémet.
- Ezt jól megkaptad haver. - nevetett Sirius.
- És jogosan. - mondta helyettem Remus, aki tőlem egy hálás, míg barátjaitól egy szúrós tekintetet kapott.
- Szóval visszatérve a szobákhoz. Dimitrij, döntöttél? - kérdeztem türelmetlenül.
- Ja. Akkor inkább megyek én is Regulusékhoz, ott még lehet izgalmas is lesz. Egy kis pornó. - nevetett mintegy idióta, mire én erősen tarkón vágtam, amitől majdnem leesett a karfáról, csak azoknak a fránya reflexeinek köszönhetően maradt még rajta. - Héé! - dörzsölgette durcásan az ütés nyomát, amin mi jót nevettünk.
- Megérdemelted.- mondtam ártatlanul, nehezen vissza fogva nevetésem. Amikor már sikerült lenyugodnunk és Dem is befejezte a durcás kisfiú előadását, Sophie szólalt meg.
- Hol vannak már ennyi ideig Melaniék?
- Mit gondolsz, miért őket küldtem? - néztem rá sokat sejtetően. - Meg aztán gondolom Duke-ot is meg kell keresniük, hogy bejussanak a fiúk lakásába … Te jóságos Merlin, Duke-ról meg is feledkeztem. - kiáltok fel, kicsit hangosabban, amire egy pillanatig csend lesz, de aztán újra hangzavar támad.
- Most mit fogsz kezdeni vele? Idehívod? - kérdezte kíváncsian James.
- Dehogy! - mondtam, aztán gondolataimban megfogalmaztam egy üzenetet és nonverbálisan előidéztem a patrónusom, az őzet, ami már útnak is indul az iskola falán keresztül. Több diák ámulva nézi a szép, kiegyensúlyozott őzemet. - El is van intézve. - mosolyogtam.
- Mit csináltál? - kérdi Remus.
- Rémszemnek küldtem üzenetet, hogy addig fogadja be szegényt. - mondtam mosolyogva. Ezután csak beszélgettünk, míg úgy másfél órával később megjelent Mel és Regulus, rengeteg csomaggal, persze mind Locomotorral jött utánuk, nem erőltették meg magukat …
- Bocsi, ha nem tetszenek a cuccok, de siettünk, és ezek voltak elől. - mondja Melanie és mindenki elveszi a saját csomagját, hogy elinduljunk a szobáinkba, amik nem mellesleg majdnem egymás mellett vannak …
- Mi melyikben alszunk? - kérdezte Reg.
- Nyugi, megoldottam, hogy ne a tesóitokkal legyetek egy szobában. - néztem rájuk.
- Imádlak. - ugrik a nyakamba Melanie.
- Én is. - ölel át mindkettőnket Reg is.
- Én is, de ezért jöttök nekem eggyel. - nevetek.
- Akkor jó éjt! - köszönt el mindenki mindenkitől, én még puszit is adtam Melnek és Regnek, de Demnek nem, akármennyire is nyaggatott... aztán Sophieval és a fiúkkal elfoglaltuk a szobát. Nagy elkülönüléssel, Sophie-é lett a szélső ágy, amelyik messzebb van a fürdőtől, enyém a mellette lévő, aztán Jamesé, Siriusé és Remusé. A fiúk hősiesen előre engedtek minket a fürdéssel, így Sophie kezdett, aztán én. Amikor végeztem nem is zavartattam magam, ahogy sosem tettem, nem volt miért szégyenkeznem, a fiúk már láttak törülközőben, sőt James anélkül is, Sophie meg nő, szóval egy törülközőben parádéztam, amire találtam egy nem kihívó alvó cuccot a csomagomban, ami egy kék pántos felsőből és egy rövid fehér nadrágból állt, amin aprócska kis pont virágok voltak. De James még így is megbámult. Nem foglalkoztam vele, csak leültem az ágyamra, és beszélgettünk, míg a fiúk is végeztek, mind nyugovóra hajtottuk a fejünket. Fáradt voltam, azt hittem, hogy hamar elalszom, de nem jött össze. Egyszer csak Sophie halkan megszólalt, míg hallottam ahogy Remus horkol, és Sirius hangosan szuszog.
- Lily, fönn vagy? - kérdezte, hogy ne ébressze fel őket, meg engem se, ha nem alszom …
- Igen. Valami baj van? - szólaltam meg én is a lehető leghalkabban.
- James volt az, ugye? - kérdezte szomorúan.
- Ki?
- Aki miatt annyit szenvedtél …
- Miből gondolod?
- Látom, ahogy egymásra néztek, ahogy viselkedtek egymással …
- Igen, ő volt. - válaszolom, amire ő nem mond semmit, azt hittem, hogy ennyiben hagyja, de nem mert végül pár perccel később újra megszólalt.
- Elfogod nekik mesélni ami … Vicky-vel történt? - kérdezte végül, kissé félve.
- Nem. - mondom határozottan.
- Értem. Jó éjt Lily. - zárta le hamar a témát, nem akart meggyőzni az ellenkezőjéről, így csak a másik oldalára fordult, én meg a baldachinos ágy tetejét nézem, amikor meghallom, a másik ágyról jövő zajt, James felé nézek, és megpillantom a sötétben csillogó szemeit. Nem mond semmit, így én csak tovább nézem a baldachint, míg el nem alszom.