7. Fejezet – The fighting weekdays

Sziasztok!
Elkészültem a következő fejezettel is, ami egy előkészítő fejezet, hogy mire? Az majd kiderül a fejezetben, nem lövöm le a poént :D
Hallgassátok meg hozzá  T.I és Justin Timberlake közös számát, a Dead and Gone-t.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo
U.I: nem tudom, következő héten lesz-e friss ,mivel következő héten nyelvvizsgázom, és nem tudom mennyi időm marad írni … de próbálkozom majd :)

 

Eszembe jutott, milyen volt 18 évesen felnőttnek lenni. Azt hittem, mindent tudok. Körülbelül 21 éves voltam, mikor rájöttem, hogy kitörölhetem a seggem a tudásommal. Azóta ugyanúgy nem tudtam semmit, de legalább nagyon igyekeztem. Van, amikor ennél többet már nem tehet az ember.
Laurell Kaye Hamilton – Bűnös vágyak 

 

A hétköznapjaim szörnyen hosszúak voltak, egyik nap sem aludtam öt óránál többet, de ez nekem épp elég volt, ezzel az egésszel próbáltam elterelni a figyelmem, ahogy mindig szoktam. Muszáj tennem valamit, vagy becsavarodok és azt nem engedhetem meg magamnak! Szerdán reggel, pontosabban hajnalban arra ébredtem, hogy Tom gondolatai magába rántanak, nem tudtam mi történik, hiszen már régóta alkalmazom az oklumenciát, először arra gyanakodtam, hogy Tom direkt mutatja ezt nekem, hogy ő akarja hogy ezt lássam. De ezt hamar el is vetettem, mivel testem minden porcikája fájdalmasan sajgott az előző éjszakai külön akciómtól Shefieldben, és nem csak a testem szenvedte meg, hanem a tartalék erőim is, teljesen elfáradtam, abban reménykedtem, hogy csak alszom délig, de ez sem vált be, sajnos. Valószínűleg épp ezért gyengült le a védelem a gondolataim körül, amire Tom heves érzései – izgalma, tettrekészsége – is rásegítettek. Teljesen átadtam magam a gondolatainak, egy teljes támadási tervet eszelt ki, nem tudtam pontosan mit akart megtámadni, de azt igen, hogy nagyon győzni akart, valami fontosról lehet szó. Ott volt még valaki, egy halálfaló, akit idáig még nem láttam, a beszélgetésük épp erről a támadásról szólt, de Tom nem osztott meg vele fontos információkat a készülőben lévő taktikájából. Egyre jobban fohászkodtam, hogy megtudjam, mit akar pontosan megtámadni, mivel tudtam, hogyha túl sok időt töltök a gondolataiban, arra felfigyel, nem is kellett már sokat várnom, ugyanis az ismeretlen halálfaló megadta a keresett válaszokat.
- Mester, akkor két hét múlva gyülekezzenek a halálfalók a roxmortsi erdőben? - kérdezte, és ez nekem épp elég is volt, azonnal kicsusszantam Tom fejéből, visszahúztam gondolataim köré a védőfalakat, jóval erősebben, mint általában. Szinte sokkos állapotban ültem az ágyon és bambultam magam elé, próbáltam megemészteni a történteket, és az első épeszű gondolatom az volt, hogy cselekednem kell, de most azonnal. És így is tettem. Nem törődtem a fáradtsággal vagy a testemet körülölelő fájdalomra, a kisebb zúzódásokra és éppen hegedni készülő sebekre. Most nem volt rá időm, nem volt időm erre. Azonnal küldtem egy patrónust Albusnak, hogy hívja össze a Rendet, azonnal fölöltöztem, és nem is nagyon foglalkoztam a kinézetemmel, most nem érdekelt, szóval az első kezem ügyébe kerülő dolgot vettem fel, ami egy sötét koptatott farmerben és egy kinyúlt, félvállas pólóból, természetesen egy fekete-szürke magassarkúból, meg egy kabátból állt. Gyorsan fogat mostam és megmosakodtam, közben felébresztettem Melt és Reget, mivel ők is tagok. Lementem csináltam reggelit a többieknek, bár Mandy is segített, míg én csak egy kávét ittam, a gyomrom görcsben állt a hallottaktól, egyszerűen nem tudtam lenyelni semmit sem, nem kívántam semmit. Alig telt öt percbe és már lenn is voltak, gyorsan reggeliztek, egyikük sem kérdezett semmit, tudták, hogyha fölébresztettem őket, akkor sürgős lehet, hogy menjünk a Rend főhadiszállására. Rég jártam már az elhagyatott házban, ami már szinte az összeomlás szélén állt, az erdő mélyén. Ahányszor bementem elfogott az az érzés, hogy a ház bármikor a fejünkre omolhat … de most még csak nem is gondoltam erre. Ahogy beléptünk a hatalmas helyiségbe, amit egyszer réges-régen, a ház fénykorban még bálteremnek használtak, és ahol most egy hosszú asztal állt, tele székekkel és férőhelyekkel. Már pár Rend tag elfoglalta helyeit, beleértve a félkómás Tekergőket is. Albus is helyet foglalt az asztalfőnél és érdeklődés teljesen nézett rám. Megjelentek még további tagok is, mint Rémszem és a csapata, míg végül úgy 20 perccel később Albus megszólalt.
- Nos, aki eddig nem ért ide, az gondolom ezután sem fog. Valami fontos dologról lenen szó. - állt fel az asztaltól és kezdte a megbeszélést Albus, majd rám nézett. Én is felálltam és körbenéztem a többieken.
- Aki nem ismerne, Lily Evans vagyok. - mutatkoztam be tömören, csak hogy legalább tudják ki a franc papol nekik, de nem foglalkoztam ezzel tovább, fontosabb témám volt. - Azért hívattam össze ezt a gyűlést, mert komoly dologról van szó. Biztos információkból tudom, hogy Voldemort meg akarja támadni a Roxfortot. Valószínűleg a többségi halálfalója is csatlakozik hozzá, az ostromot, nagyjából két hét múltára tervezik. - mondtam komolyan. - Azonnal cselekednünk kell, hogy minél jobban felerősítsük a roxforti védelmet.
- A Roxfortot? Miért pont a Roxfortot támadja, miért nem a Minisztériumot? - kérdezte az egyik Rend tag, akit én nem ismertem.
- Úgy gondolja, hogyha sikerül áttörnie a védelmet a Roxfort körül, többen csatlakoznak hozzá, még jobban megfélemlíti az embereket. De valószínűleg a gyerekek miatt teszi, rengeteg tehetséges tanulója van az iskolának, akik nem szándékoznak csatlakozni hozzá, csírájában folytja el a következő nemzedék erősségeit. Ezzel akarja meggyengíteni a Minisztériumot, a Rendet, az ellene fellépőket.
- Akkor sem értem, mire jó ez, azzal, hogy az iskolát támadja, még a többi szervezet nem gyengül meg. - értetlenkedett tovább az előző pasas.
- Gondolom nincs gyereke. Ha egy szülő elveszti a gyerekét, a gyász és a fájdalom rövid úton padlóra küldi, teljesen legyengíti, könnyű prédává válik a halálfalóknak. - magyaráztam.
- Nem úgy néz ki, mint akinek van gyereke, de ha maga mondja ...- szólt beletörődve.
- Szóval meg kell erősíteni a védelmet és ki kell találni valamit, hogyan menekítsük ki a gyerekeket a kastélyból, ha beüt a krakk. Valamilyen ötlet?
- Az igazgatóiban lévő kandalló rá van kötve a hopphálozatra, nem? - kérdezte Kate.
- Igen, de az nem elég gyors, több mint 800 diák van a kastélyban … - csóváltam a fejem.
- És ha feloldanák a hopponálási tilalmat, az iskola területén? - kérdezte az egy másik férfi.
- Gyerekek többsége nem tud hoppnálni, a vizsgákat általánosan 7-ikben rakják le, ráadásul a bejutást is megkönnyítené. - válaszolt most Albus. - Viszont csinálhatnánk zsupsz kulcsokat, azzal több diák egyszerre el tudna menni az iskola területéről.
- Ez remek ötlet, de hova tudnánk vinni 800 diákot? - kérdezte Alice.
- Ez jó kérdés. - sóhajtottam fel. - Ide nem hozhatjuk őket, a Minisztériumban nem lennének biztonságban ... Hozzám jöhetnek, de max 40 diákot tudnék elszállásolni. De akkor is még marad több mint 750 diák.
- Hozzánk is jöhetnek 20-an, és ha szólok apámnak, akkor a nyaralóba is elférnek 30-an. - szólalt meg James.
- Ez is túl kevés. - csóváltam meg a fejem.
- Meg van! - szólt Reg, mi pedig rákaptuk a tekintetünk. - Emlékeztek, amikor megtámadták az Ispotályt? A betegeknek készítettünk egy rögtönzött tábort. Mi lenne, ha most is azt tennénk?
- Ez nem is rossz. - gondolkodtam.
- Akkor az első éveseket befogadnátok, a többieknek pedig csinálnánk egy tábort. - mondta végül Albus. - A védelmet pedig azonnal elkezdjük megerősíteni.
- Szerintem lenne értelme, ha pár auror addig az iskolában lenne. - mondta Rémszem, rám nézve.
- Egyetértek. Szerintem csak két csapat menjen oda, az egyik pedig mostantól legyen ott végig, hogyha mégsem akkor támadnának.
- Mentek ti? - kérdezte Rémszem.
- Nem. - mondtam határozottan, amire többen felfigyeltek. - Eléggé leharcolt vagyok mostanában, inkább átveszem tőled az egész műszakodat, de csak akkor megyek, ha elkezdődik, addig nem. - kijelentésemre Albus, Rémszem és a csapatom tagjai is rám néztek, de nem tették szóvá, még nem.
- Úgyis néz ki, ha ezzel nem sértem meg. - mosolygott az egyik pasi.
- Ugyan már, ahhoz hamarabb kéne felkelnie, hogy engem megsértsen. - legyintettem mosolyogva.
- Nem hinném, hogy arra képes lenne. - nevetett Regulus.
- Mindegy. - nevettem.
- Azt kérném mindenkitől, hogy álljon készenlétben, ha elszabadulna a káosz. - mondta végszóként Albus. - Kellemes napot. -mondta köszönésképpen de tudtam, hogy ennyivel nem úszom meg, szóval visszaültem és vártam, hogy kimenjenek a többiek, a Tekergők, Mel, Regulus és Rémszem maradtak csak. - Úgy látom megtaláltad a shefieldi vámpírfészket. - nézett végig kisebb sérüléseken a kezemen a volt igazgatóm.
- Nem rejtették épp véka alá, hol is vannak …
- És ahogy látom nem fognak segíteni nekünk. - mondta kicsit sem csalódottan Dumbi.
- Nem. - sóhajtottam fel. - De nem ők az egyetlen vámpír csoport a világon.
- Azért vigyázz magadra, nem lenne túl jó, ha kinőnének a te szemfogaid is. - nevetett fel Albus.
- Hát ha hiszed, ha nem, én sem akarok szemfogakat. Bááár van akinek jól áll. De inkább nem kockáztatom a családi békét, egy vámpír és egy vérfarkas egy családban? Ugyan már! - nevettem jókedvűen.
- Miért nem akarsz te menni a Roxfortba? - kérdezte Rémszem komoly hangon, mint általában.
- Mert mostanában elég kevés időt töltök alvással, minden a nyakamban van és egyszerűen kezdek elfáradni, szabad préda vagyok Tom gondolatainak, így tudtam meg, hogy meg akarja támadni a sulit, szóval félő, hogy ő is belenéz a gondolataimba, amikor alszom, bár nem hinném, hogy azzal sokra megy.
- Így már értem.
- Így is kockázatos részt vennem a harcban, képes lenne felhasználni engem, és James sem tud addig felkészülni. - sóhajtottam fel kissé lehangoltan.
- Griffendél öröksége nélkül is tudok harcolni. - mondta James.
- Nem, nem tudsz! Tom ellen ez annyi, mint halottnak a csók. És ne hidd, hogy nem te leszel az első számú, akit meg fog támadni.
- Ugyan miért? Már nem vagyunk együtt, nincs köztünk már semmi, miért engem támadna meg? - értetlenkedett.
- Mert továbbra is úgy gondolja, hogy van közös jövőnk. Fél attól, hogy még lehet. Fél tőlünk. - mondtam olyan hangon, mintha teljesen meg lennék győződve az ellenkezőjéről, még ha a szívem mélyén hinni akartam benne, hinni a lehetőségben.
- Soha nem fogom megérteni ezt az egészet, hogy ketten miért vagyunk olyan félelmetesek.
- Főnix mágiája egy kiegészítő mágia, a te kiegészítő mágiádé, vagy az övé. Főnix erejével együtt megszülethetik egy hatalmasabb, teljesebb erő, ami felülmúlja a másikat, és nem csak a másikat, hanem minden eddig ismert erőt. Ha a mi erőink egyesülnek, akkor felülmúlnák Tom erejét. - mondtam tárgyilagosan.
- Wáó, és azt hogyan kéne tennünk? - kérdezte kíváncsi csillogással szemeiben James.
- Először arra koncentrálj, hogy elérd az energiád, majd utána koncentrálunk erre.
- Húha. - nevetett fel Reg, mire én egy szúrós tekintettel jutalmaztam.
- Lényeg a lényeg. Rémszem, ti mentek a kastélyban, én pedig készenelétben állok, felkészítem magam, James, te pedig próbálj befelé nyitni. - Ezzel le tudtuk a megbeszélést, amit később, a támadásra való tekintettel két naponta tartottunk, csütörtökön tartottam edzést a csapattal, hogy kicsit összerázódjon. A hétvége nagy részét a Parancsnokságon töltöttem, Jamesszel együtt. James az edzőteremben gyakorolt, míg én nagy részt a dolgokat intéztem és csak néha-néha néztem be hozzá. Nem nagyon jutottunk sehova, de kitartóan próbálkozott, aztán jött még egy hét, folyamatos Rend megbeszélésekkel, felkészüléssel, shefieldi problémákkal, de azért jelentősen többet pihentem, mint általában, hogy véletlenül se legyek kiszolgáltatva Tomnak. A támadás ideje vészesen közeledett, már péntek volt, amikor úgy döntöttem, hogy más választásunk nincs, muszáj Jamesből előhívnom az erejét, de már csak a gondolattól is a hideg futkosott a hátamon, meg is beszéltük, hogy műszak után marad, mindent elterveztünk, amíg meg nem érkezett egy főnix alakú patrónus, és meg nem szólalt Dumbledore hangja.
„Itt vannak a halálfalók.” - hangzott az üzenet, amin kissé meglepődtem, ugyanis még 3 nap volt hátra az előre eltervezett időpontig. Még szerencse, hogy előre felkészültünk erre az eshetőségre, egyedül James-szel lehet még probléma és ettől rettegtem a legjobban …