20. fejezet - Your friends are always by your side, especially when you need them.

Sziasztok!

Meghoztam az új fejezetet. És Aliiceee és Rosee egyik kérdésére a következő fejezetben fény fog derülni, legalábbis a mostani terveim alapján =D Hogy melyikre, azt nem mondom el =P

Jó olvasást!

Puszi:

Zsó

Olyan éles fájdalom hasít a szívébe, hogy le kell ülnie. Mi ez? Hiszen a szeretet fáj! Hát bolondok az emberek? Miért mondják, hogy a szeretet jó? Hiszen ez csupa fájdalom,aggodalom, szorongás! Aki nem tudja, mi a szeretet, annak semmi gondja, vidáman él és fütyül a világra... Hiszen a szeretet fájdalmas és nyomorúságos betegség! És rabság, szomorúság, alázat, megsemmisülés...

Békeffi István

1 teljes hete költöztem vissza az ágyikómba. 1 teljes hete James az ágytársam, nem mintha bánnám, sőt kifejezetten jó párna, csak sajnos én kezdek visszaszokni az eddigi kevés alvásomhoz. De így legalább reggelente teljes lelki nyugalommal tudom legeltetni a szemem rajta. Ráadásul szombaton James-ék csapata is győzedelmeskedett a Hugrabug-gal szemben. Ma szerda van, ami elég unalmas nap, össz-vissz a bájitaltan és az SVK a jelentős órák. Fél hétkor végül sikerült arra az elhatározásra is eljutnom, hogy végre elmegyek lezuhanyozni. De alighogy megmozdultam James erősebben tartott.

- Muszáj most felkelned? - nyöszörögte.

- Muszájnak nem muszáj, csak nem akarok harcolni a fürdőért, tudod milyenek . . . 

- Ühm – felelte nagyon értelmesen.

- Ez nem azt jelenti, hogy te nem aludhatsz. Még rengeteg időd van, aludj csak. 

- Jó, még alszom, de ugye miután végeztél még visszafekszel?

- Ha szeretnéd, akkor igen. - mosolyogtam rá.

- Szeretném. 

- Rendben. Akkor most mentem, addig is szép álmokat! - nyomtam egy puszit az arcára, majd felkeltem és elmentem a fürdőbe elrendezni az ügyes bajos dolgaimat. Alig 20 percet vett igénybe az egész, miután visszahelyezkedtem James mellé, aki sikeresen visszaaludt. Mikor lefeküdtem azt hittem, hogy felébredt, de csak elhelyezkedett rajtam. Igazából nem is volt olyan rossz, kivéve, hogy azért nem pehely súlyú az izomzatát tekintve sem, de azért jó volt így, én pedig átöleltem és így aludt. És a hajával kezdtem játszani. Valamivel hét után Emily is felébredt, vettem észre, mivel nem húztam vissza az ágyfüggönyt. Emily kinyújtózkodott, majd egy nagy ásítással kezdte keresni a papucsát, amit végül nagy nehézségek árán meg is talált Alice ágyánál.  

- Jó reggelt drágám! - köszöntöttem nem túl hangosan, de mégis meghallotta és felénk fordult.

- Neked is! Nagyon cukik vagytok így. - küldött egy ragyogó mosolyt felénk. 

- Haha, ő nagysága elterpeszkedett.

- Igen, azt észrevettem. Biztosan jó párnát talált a melled személyében. - kuncogott.

- Hahaha . . . - feleltem tetetett komorsággal. 

- Na jó, én mentem elfoglalom a fürdőt. - azzal célba vette az említett helyiséget. Igazából ezalatt az idő alatt nem csináltam semmit, csak folytattam a játékot James hajával. Majd kijött Emi a fürdőből.

- Na akkor álljunk neki a Rúnaismeret házinak. - mondta. Pár perc múlva megszólal.

- Lily ez a p szerű rúna mit jelent? - kérdezte. 

- Az valószínűleg a wunjô*, a jelentése a szövegtől függ, jelenthet örömet, kényelmet vagy dicsőséget. - feleltem. Kifejezetten jó voltam a rúnákból, mert fiatalabb koromban imádtam őket, így mindet megtanultam.

- Köszi Lily! - szólt, majd folytatta. Majd egy olyan 10 perc múlva, amikor már épp azon voltam, hogy fel kellene kelteni a többieket Emily felkiáltott. 

- Kész vagyok! - erre mindenki felébredt. Alice, Mel és Kate még fel is ültek az ágyban.

- Mi a rosseb ?! - nyög fel James is. 

- Igen én is ezt akartam kérdezni. - felelte Mel. És én röhögésben törtem ki.

- Lily, tök jó, hogy nevetsz, tudod, hogy imádom, de a végén még tengeri beteg leszek. - szólt rám James. 

- Bocs, de te helyezkedtél el. - néztem rá, és próbáltam visszafojtani a nevetésem.

- Mert olyan kényelmes itt. - morogta.

- Jól, akkor maradj. 

- Szóval ott tartottunk, hogy mi volt ez a kiabálás? - érdeklődött álmos hangon Alice.

- Emily-nek sikerült megírni a rúnaismeret háziját. - feleltem. 

- Az jó, az nagyon jó, de miért kellett felkiabálni minket? - kérdezte lassan, szinte félálomban lévő hangon James.

- Nem állt szándékomban, csak annyira örültem, hogy végre kész. Bocsi, de egyébként alapból sem ártana végre felkelnetek. - mentegetőzött Emily. Erre Alice kipattant az ágyból. 

- Stipi stopi enyém a fürdő! - kiáltott fel Alice.

- Na de hölgyeim, valaki még nagyon szeretne aludni. - morogta James befordulva a melleimnek. 

- Szerintem ők nem fognak neked válaszolni bátyó. - nevetett Mel. Amire James a párnámmal ajándékozta meg.

- Hé, ne az én párnámmal dobálózz! - szóltam rá. Mel viszont visszadobta, James hátát is eltalálva. - Köszi Mel! 

- Na jó, így én nem tudok aludni. - tette meg nagy kijelentését James. - Majd a két oldalamon megtámaszkodott és felnyomta magát. Majd visszahajolt a fülemhez. - Ma is itt alhatok? - egy apró bólintással adtam választ a kérdésére. Majd még kaptam egy puszit és legördült rólam.

- Tudjátok, ha nem ti lennétek ti, akkor azt hinném, hogy együtt vagytok. - szólalt meg Katy.

- Jah, de mi mi vagyunk. - sóhajtott fel James, ebben valahogy éreztem a fájdalmát. Igen, nekem is fájt, de nem tettem szóvá. James felkelt és távozott. Én pedig türelmesen megvártam, míg mindenki végez. Közben még segítettem pár háziban és beszélgettünk is arról, hogy mit csináljunk majd a hétvégén, mivel már közeledett és mind ki szerettünk volna kicsit kapcsolódni. Végül lent elfogyasztottuk a reggelinket a Tekergőkkel. Reg és Mel amint befejezték rohantak órára, mert az üvegházban lesz órájuk és már így is késésben voltak. Mi pár perccel később indultunk SVK-ra. SVK-n mily meglepő, megint egy pajzsot vettünk. És a többi óránk is hasonlóan unalmasan telt. Azonban ebédnél Dumbledore érdekes bejelentést tett. 

- Kedves Diákjaink! Következő szombaton hálaadási bált szervezünk, hálaadás napjának alkalmából. Igazándiból Halloween-i bál volt betervezve, azonban ez bizonyos okok miatt nem tudtuk megvalósítani, ezért úgy gondoltuk a tanárikarral, hogy így halasztva, de megtartjuk. A házvezetők adnak majd még információkat a bállal kapcsolatban, hogy ne én rabolja a drága időtöket így ebéd előtt. Mindenkinek további jó étvágyat! - ezután persze megindult a beszélgetés a Nagy Teremben. Mi épp távozni akartunk, amikor egy hugrabuggos srác odajött hozzánk.

- Sziasztok! Szia Lily! - köszönt. Jó lenne, ha tudnám, hogy hogy hívják, de végül is mindegy. 

- Hello!

- Lily, szóval, csak azt szeretném megkérdezni, hogy nem lenne-e kedved el jönni velem a bálba? -nyögte ki. Tessék, éljen jöhet a koptatásos rész. 

- Öhm bocs . . . - gondolkodtam a nevén, amit Emily segített ki és eltátogta, hogy Tonynak hívják. - öhm Tony, de már elígérkeztem valakinek. - mosolyogtam rá.

- Ohh értem. Akkor sziasztok. - majd elhagyta köreinket én pedig kifújtam a levegőt. 

- Köszi Emily. - hálálkodtam.

- Nincs mit. - kuncogott. 

- Tényleg elígérkeztél, vagy csak le akartad koptatni? - érdeklődött James.

- Csak azt akartam, hogy ne vele kelljen el mennem a bálba. De most már mehetnénk, még túl kell lennünk 2 unalmas órán. - és igazam lett. Az a két óra elég lassan telt el, de aztán mégis csak vége lett. És mindannyian felmentünk a klubhelyiségbe, ahol beszélgettünk és még pár házit is sikerült megírnunk a fiúk társaságában. Amikor egyszer csak már nem a rúnákat láttam, hanem valami mást. Hirtelen elfogott a rémület, és amint újra sikerült visszazökkennem azonnal indulni is akartam, de nem tudtam. 

- Lily, minden oké, az előbb olyan voltál, mint aki félig elájult? - kérdezte Mel aggódva.

- Persze, minden oké, csak eszembe jutott, hogy Dumbledore-nak megígértem, hogy felmegyek hozzá, valamit akar mondani, úgyhogy most indulnék. Sietek. 

- Lily veled megyek, jó? - kérdezte Reg és ő is felpattan, majd ketten elindultunk. Még szerencse, hogy prefektus vagyok és tudom a jelszót, ami most éppen a csípős cukor volt. Amint felértünk a lépcsőn gyorsan bekopogtattam az ajtón. 

- Szabad! - szólt ki a professzor.

- Jó napot Dumbledore professzor! Valami nagyon fontosat kell elmondanom Önnek. -mondtam amint beértünk az ajtón. Dumbledore a karosszékében ült és olvasott valamit. 

- Jó napot Igazgató úr! - köszönt Reg is.

- Köszöntelek Benneteket, foglaljatok helyet! - mi úgy is tettünk. - Mit szeretnél elmondani nekem Lily? - tette fel a kérdést, én pedig elmondtam neki, hogy mit láttam. Az igazgató azt mondta, hogy ő majd intézkedik, minket pedig visszaküldött. A folyosón a Dáma felé Reg megszólalt. 

- Kicsi húgom, ne aggódj Dumbledore el fogja intézni, nem lesz semmi bajuk! - ölelt át.

 - Köszönöm bátyó, ez most jól esik. - mosolyogtam rá. - Mi lenne velem nélküled?

- Semmi! - mondta szemtelemül. - De velem sem lenne semmi nélküled húgocskám. - mosolygott. 

- Köszi.- pár perc alatt összeszedtem magam és mentünk tovább. Beérve a klubhelyiségbe még mindenki ott volt.

- Na, mit akart Dumbi? - kérdezte Sirius. Na most legyek okos, ki kell találnom valamit! 

- Semmi fontosat, csak említettem neki, hogy pénteken nem tudunk járőrözni, tudjátok Mark miatt el kell mennem. . . - magyaráztam. Ez elég stabilnak tűnt, végül is pénteken tényleg nem fogunk járőrözni . . .

- Ohh értem. - mondta Sirius. 

- Ki az a Mark? - tette fel a nagy kérdést James, kicsit furcsa hangon, amit nem tudtam hova tenni.

- Az unokabátyám, olyan mintha a bátyám lenne, és szüksége lesz rám, de semmi komoly. - feleltem. 

- Én viszont nem értem, hogy Remus te miért nem járőrözöl, hiszen Lily is szokott egyedül járőrözni, vagyis akkor mindig valamelyik másik prefektussal. - mind Remus-ra néztünk, hát igen, ebben van valami.

- Öhm, mert – kezdett volna bele egy kicsit akadozva Remus. 

- Mert a drága Merrythought azt mondta neki, hogy gyakorolja ezt a pajzsot, és beszélt Dumbi-val, úgyhogy SVK-t kell tanulnia. - milyen jó vagyok már ? Ez király volt. Galatea tényleg mondta Remus-nak, hogy gyakorolja. Remus-tól kaptam egy hálás pillantást a falazásért. Ekkor jelent meg Galagonya a festménynél, majd odajött hozzánk, nagyon megijedtem, ezek szerint nem sikerült volna? Nem, biztos sikerült!

- Miss és Mr Potter az igazgató úr hívatja Önöket. - Mel arca teljesen elsápadt. - Miss Evans felkíséri Önöket, mivel nekem más dolgom akad, és mint prefektus tudja a jelszót. - nézett rám jelentőségteljesen a házvezetőnőnk.

- Persze, akkor induljunk! - szóltam oda neki, és a tanárnőnk még előttünk távozott és elment valamerre, míg mi felmentünk az igazgatóiba. 

- Vajon miért hívat mindkettőnket? - gondolkozott James hangosan.

- Nem tom. - feleltem. És csöndbe burkolózva sétáltunk felfelé. Mikor felértünk az igazgató éppen valamin elmélyülten gondolkozva járkált, de amikor beléptünk elfoglalta helyét a székében. 

- Jó napot Igazgató úr! - köszöntünk mindhárman.

- Nektek is! - köszöntött minket. - Sajnálatos hírt kell veletek közölnöm. - nézett a Potter testvérekre. - Ma a délutáni órákban halálfalók törtek be a szüleitek házába. Abban az időben csak édesapátok tartózkodott otthon. Azonban szerencsére az aurorok hamar érkeztek. Így bár megsérült, de szerencsére az állapota nem életveszélyes. Jelenleg a Szent Mungóban ápolják. - mondta a tanár úr. Láttam, hogy Mel szemében könnyek gyűlnek, ami ebben a helyzetben érthető is, így odamentem hozzá, átöleltem és elkezdtem nyugtatni. 

- Shh . . . nem lesz semmi baj, hallottad szerencsére nem súlyos az állapota. - suttogtam neki, és hagytam, hogy sírjon.

- Édesanyátok vele van, és ő kért meg, hogy tudassam veletek a történteket. Most már a Mungóban várnak rátok. Sajnos az RAVASZ vizsgák miatt csak holnapig maradhatok. - tudatta velünk Dumbledore. 

- Köszönjük Dumbledore professzor úr! - köszönte meg James.

- Professzor úr, elkísérhetném őket? - érdeklődtem, ebben a helyzetben nem akartam Mel-t egyedül hagyni.

- Ahogy Melanie-t elnézem, jobb lenne, ha te is velük tartanál. - bólintott. 

- Köszönöm Tanűr úr! - mondtam köszönetet.

- Akkor a Hopp-hálózaton keresztül mehettek is. Jobbulást az édesapátoknak! - mondta, majd Mel indult el először, utána James. 

- Lily, nem sokon múlott, ha pár perccel később érkezünk, akkor talán már nem is élne . . .

- Te jó ég! Ez szörnyű!

- Miért tette? 

- Gondolom elég indok, hogy ők Potterek . . .

- Valószínű. Lily, vigyázz rájuk! 

- Mindent megteszek. - majd én is belemarkoltam a hopp -porba és elindultam a Mungóba. Amint megérkeztem, már láttam, ahogy Mel egy széken foglal helyet, és hogy James éppen érdeklődik a pultnál. Így leültem Mel mellé és nyugtatólag el kezdtem simogatni a hátát. Már nem sírt, csak üveges szemmel ült. James jött hozzánk és őt követve indultunk el feltehetőleg az édesapjuk kórterme felé. A 327 kórteremnél álltunk meg. Hallottam, ahogy James egy mély levegőt vesz, majd belép a helyiségbe. Bent egy vöröses barna hajú gyönyörű nő ült az ágynál, és fogta a férje kezét. A férfi nagyon hasonlított Jamesre. Így biztosan megállapíthattam, hogy ők a Potter szülők. Mrs Potter felállt a férje mellől és megölelte mindkét gyermekét, végül odajött hozzám.

- Bizonyára te vagy a híres Lily Evans. - mosolygott rám. 

- Hát azt nem hinném, hogy híres vagyok, de Lily Evans-nek hívnak az biztos. - és mosolyogtam.

- A gyerekeink igen sokat meséltek rólad, ugye Tiberius ? - tekintett a férjére. 

- Húha, remélem csak jókat meséltek rólam.

- Kifejezetten, főleg James. - mondta Mr Potter sejtelmesen.  

- Ez igazán megnyugtató. - feleltem, és oda sétáltam Mel mögé.

- És ahogy elnézem a fiamnak igaza is van, nem hiába, azért az ízlését tőlem örökölte. - büszkélkedett tovább a büszke apa. 

- Na de apa! - csattant fel James. - Apu, ha nem tűnt volna fel, ez a Mungó, nem itt és főleg nem Lily társaságában kellene erről beszélnünk . . .

- Ebben a „ nem Lily társaságában kellene” rész kifejezetten érdekel. - mondtam. 

- Pedig elég nagy eséllyel nem fogsz tudni róla. - felelte James.

- Kár. - húztam el a szám, mintha megsértődtem volna. - De most tényleg nem ez a fontos. Hogy érzi magát Mr Potter? 

- Ohh, ha már itt vagyunk, nem tegeznél? Annyira azért nem vagyok öreg. - kérdezte Mr Potter.

- Engem sem magázz jó? - kért meg Mrs Potter is. 

- Rendben van. - majd Tiberius beszámolt arról, hogy hogy érzi magát, innentől kezdve én már nem igazán vettem részt a beszélgetésbe, inkább csak figyeltem őket, őket a tökéletes családot, nem úgymint, a saját családom . . . és egy ajtó nyitódást hallottam meg, nem igazán izgatott, hogy ki jött be, de azért megnéztem. És kit látnak szemeim, hát Pault.

- Lily, hát te meg? 

- Én is kérdezhetném.

- Mi vagyunk beosztva, hogy ha esetleg valami történne, tudod . . . 

- Értem.

- Wáó, te aztán sokat változtál, amióta nem láttalak.

- Te viszont semmit nem változtál. 

- Kész nő lettél.

- Na, azért annyira nem találkoztunk régen.

- Azért elvártam volna, hogy milyen jóképű vagyok, ilyenek. Egyébként  fél év az fél év. 

- Bocs, de én nem fogom növelni az így is túlméretezett egódat.

- Aucs, ez fájt. - fintorodott el játékosan.

- Ti ismeritek egymást? - szólt bele a beszélgetésünkbe Tiberius.

- Igen Tibe, Lily unokabátyjai, aurorok, sőt Matt az egyik csapatnak a kapitánya. Tudod, Matt Parkinson. 

- Matt, Mike és Mark Parkinson a rokonaid? - kérdezte tőlem meglepetten a Potter apuka.

- Igen, édesapám nővérének a fiai. 

- Nem is gondoltam volna, hogy rokonok vagytok, főleg azért, mert úgy tudtam, hogy te . . .

- Úgy, hogy sárvérű vagyok? Igen, sokan gondolják így, az Evans mágus család, bár csak pár generációja volt az, anyám pedig kvibli, így apám is inkább beolvadt a muglik közé. Engem pedig nem érdekel különösebben, hogy ki mit gondol a származásomról. 

- Jól teszed! És hálával tartozom az unokabátyáidnak, őmiattuk vagyok még itt, ha nem jöttek volna, akkor talán már nem beszélgethetnénk . . .

- Ugyan már, ne beszélj ostobaságokat! - szóltam rá, ami kicsit furcsán vette ki magát, de már mindegy. 

- Én csak azért jöttem be, hogy megnézzem, hogy hogy vagy, de inkább kimentem. - mondta Paul.

- Beszélhetnénk? - kérdeztem tőle. 

- Persze! - felelte, Majd kiment az ajtón, én pedig követtem. Kint helyet foglalt nem messze az ajtótól elhelyezett széken, én meg mellé ültem.

- Arra vagy kíváncsi, hogy mi történt Potterék-nél, igaz? 

- Ami azt illeti, igen.

- Hát én nem tudok, túl sokat, mert én a hátsó csapatok között voltam. De annyit igen, hogy nem halálfaló támadás volt, Ő is ott volt és persze pár halálfaló, de valamit nagyon meg akart tudni, nem tudjuk, hogy mit, vagy hogy egyáltalán miért támadt rá. Igazából nem tudunk semmit. Amint odaértünk ők elmentek, de az egyik csatlósát el tudtuk fogni. Még szerencse, hogy Dumbledore valahonnan tudomást szerzett arról, hogy megtámadták a Potter kúriát, különben Tiberius már valószínűleg nem lenne köztünk. - mondta el. 

- Igen, még szerencse, hogy Dumbledore tudta.

- De vajon honnan tudhatta meg?

- Nem tudom, az öreg mindenről tudomást szerez. - próbáltam mosolyogni, de nem ment túl fényesen. Egy magas izmos férfi sétált felénk és jelentőségteljesen nézett Paulra. - Aszem jobb lesz, ha én most visszamegyek. Minden jót! - nyomtam még egy puszit az arcára, majd ténylegesen visszamentem. Bent éppen arról folyt a szó, hogy ki hol foglal helyet, mert még volt egy üres ágy a szobában, amit fel is ajánlottak Mrs Potter-nek. De végül is Mel helye lett, így Victoria kapta meg az igen kényelmesnek tűnő fotelt, James pedig a kanapé szerűségű valamit. 

- Lily, a kanapén ketten is elférünk, csak kicsit szorosabban kell feküdnünk. - erről nem volt semmi kétségem, ahogy arról sem, hogy Mel is maga mellé engedett volna, és ott sokkal kényelmesebb lett volna, de inkább elfogadtam az ajánlatot. És ahogy James felé sétáltam a Potter szülők kicsit meglepődtek, de nem mondtak semmit, sőt Tiberius még el is mosolyodott. James hanyatt fekve elterpeszkedett a kanapén. Én, jobb megoldást nem találva bemásztam a belsőfelére és onnan feküdtem rá. A produkciómat mindenki végigkísérte, kivéve Mel-t, aki közben kényelmesen elhelyezkedett az ágyon.

- Én alszom, hulla vagyok, kikészítettetek mára. Jó éjt mindenkinek! - mondta, majd lehunyva szemét megpróbált aludni. Victoria és Tiberius halk beszélgetésbe kezdtek. 

- Tudod nagyon szerencsés vagy, hogy ilyen családod van. - váltottam témát.

- Igen, szerencsés vagyok. Nekem vannak a világon a legjobb szüleim, és persze húgom. Elviselnek, olyannak, amilyen vagyok. Még anyu is hozzászokott a suliból jövő levelekhez. 

- Hát igen, ahogy idáig megismertem apukádat, te kifejezetten ráütöttél, anyukádnak volt ideje hozzászokni a természetetekhez. - mosolyogtam rá.

- Hát igen. - kuncogott halkan James.- Na de most már aludjunk, mert én már fáradt vagyok. 

- Jó éjt James! - mondtam, majd elkezdtem helyezkedni.

- Na és a jó éjt puszim? - kérdezte, mint egy óvodás. 

- Rosszabb vagy, mint egy kisgyerek. - szóltam miközben próbáltam feltornászni magam, hogy megkapja, amit akar.

- Mamiiii!!- kezdett el hülyéskedni. Én pedig adtam egy puszit a homlokára, mint egy gyermeknek az édesanyja. 

- Most már minden rendben van kicsikém, aludjál nyugodtan anyu vigyáz az álmaidra! - nagy akaraterő kellett ahhoz, hogy ne röhögjem el magam.

- Jó éjt anyuci! - játszott tovább. 

- Neked is kicsikém. - mondtam neki. Majd nem sokkal később már mindketten aludtunk. Reggel, mikor felébredtem már én voltam alul. Nem tudom, hogy hogyan csináltuk ezen kicsi fekvő alkalmatosságon, de most én voltam alul és James bújt hozzám. Ilyenkor mindig olyan aranyos volt, a kócos haja még kócosabb volt, és úgy ölelt, mintha sosem akarna elengedni. A kezem már a fejét simogatta lágyan, hogy ne ébresszem fel. Csak az nem jutott az eszembe, hogy nem csak ketten vagyunk és a társaságunk nem hétalvó, mint a Roxfortban.

- Látszik, hogy szereted, nem tudom, hogy miért nem akarsz vele lenni. - szólalt meg halkan Victoria. 

- Tudod, nem az akarásról van szó, James nekem mindennél többet jelent. Épp ezért nem lehetünk együtt.

- Tudod én egy sötét mágus család sarja vagyok. A családom belém akarta nevelni a mugli ellenességet vagy a mugliivadékok utálatát. De ez sosem sikerült nekik. Aztán beleszerettem Tiberius-ba. Eleinte nem bírtam a humorát, vagy hogy olyan, olyan . . .

- Mint James. 

- Igen, olyan mint ő. de aztán idő múltával ez is vonzott hozzá. Bár teljesen reménytelennek tűnt a családom miatt, de mégis együtt vagyunk még most is. - mesélte.

- Ha csak a családommal lenne probléma. Én kiskorom óta szembefordultam a családommal. És ezzel ők is tisztában vannak. De hiába, ettől a mi helyzetünk nem lett jobb . . . 

- Ha elmondanád, hogy mi a probléma, talán tudnék segíteni.

- Sajnos ez az, amit nem tehetek. Mel már így is túl sokat tud rólam. Nem mondhatom el, hogy mi az ok. 

- Értem. - mondta kicsit elszontyolodva.

- Ne érts félre, nem azért nem mondom el, mert nem bíznék benned, erről még a barátaim sem tudnak. Egyedül az unokabátyáim és az apám valamint Dumbledore az, aki tudja, hogy miről van szó. Legalábbis ők azok, akik még mellettem állnak. - ezután erről már nem is esett több szó, csak apró- cseprő dolgokról. Az egész nap így telt. Mígnem este visszamentünk a Roxfortba. Mel már jól volt, hogy tudta, hogy az apjának nem esett súlyos baja. Így a suliban újra jókedv vett minket körül. Majd az este James szokás szerint csatlakozott hozzám. Komolyan, lassan már nem is tudok nélküle aludni. Nem mintha bánnám. Sőt . . .

* wunjô: egy létező rúna, és a jelentése is egyezik, a Wikipédiáról szedtem. És így néz ki:

UI: Azért írtam bele ezt a tegeződést, mert az angol nyelvben alapból nincsen magázás.