23. fejezet – terrible pain in my chest

Sziasztok!
Elkészültem a 23. Fejezettel, de előre figyelmeztetek mindenkit, hogy eléggé depis lett.
A következő fejezet, lehet,hogy csúszni fog, mert a következő hetem elég zsúfoltnak ígérkezik, már máig.
Ohh, és láttam a Harry Potter 7 2. részét, amit mindenkinek ajánlok, nagyon jó lett, főleg Piton emlékei *-*
Nem húzom az időt, Jó olvasást!
Puszi:Zsó

Nem mertem elmondani neked azt sem, hogy mi történt velem az életemben és arra sem tudlak megkérni, hogy mesélj magadról. Ezt sajnálom a legjobban, mert nagyon szerettem volna megismerni az életedet. Olyanok voltunk mi ketten, mintha valaki megátkozott volna minket, hogy sohase lehessünk boldogok. 
Moldva György

(Lily szemszöge) 
Felébredtem. És boldog vagyok, úgy éreztem, hogy semmi nem tehetett volna ennél  boldogabbá, ilyen velem még nem fordult elő. De nem érdekel. Pedig azt sem tudom miért vagyok boldog, de nem is érdekel. És megint arra ébredek, hogy egy kar nehezedik a hasamra. Ahogy ez tudatosult bennem meg is nyugodtam, hisz tudtam, hogy a kéz tulajdonosa James. Várjunk csak! De hát ez a kéz a bőrömhöz ér, lehet, hogy felcsúszott a pólóm alvásközben. Ezzel újra megnyugtattam magam, de valami még sem stimmel, így hogy kiderítsem, hogy mi az, ami nincs a helyén kinyitottam a szemem. Te szentséges atya-gatya! Ez nem az én szobám, sőt még csak a Tekergők szobája sem. Hanem egy sötét faburkolat és azon egy ajtó köszönt vissza, míg az ágy mellett egy kis éjjeli szekrény állt egy lámpával. És ekkor ugrott be minden, a tegnap éjszaka, a James-szel való sétánk, a bokám, ahogyan később azt ápolta és az éjszaka mozgalmasabb részei. . . Nem, az nem lehet! Kérlek istenem, vagy akárki mondd hogy nem igaz! Így, félve bár, de a fejemet ágytársam felé fordítottam és megpillantottam James-t, aki halkan szuszogott alig pár centire a fejemnél. A karja a hasamon pihent és ahogy a takaró látni engedi kidolgozott hátát, de mégis takarta a kényesebb területeket. Most már minden tiszta, nem csak egy álom volt. Amint ez mind tudatosult bennem letoltam a kezét magamról és összegyűjtöttem a ruháimat és gyorsan magamra kapdostam őket. Majd, mivel megpillantottam az ajtót, mely egy a klubhelyiségünkre hasonlító szobába nyílt kimentem és kívántam pennát és egy pergament és írtam Jamesnek egy levelet. 
Kedves James! Ami tegnap éjszaka történt az mindössze egy botlás volt. Sajnálom! Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Kérlek felejtsd el! Ne játssz a tűzzel, mert meg fogod égetni magad! Mindent sajnálok, tényleg. És emlékszel megígértem, hogy elmondom, hogy Kate megjósolta, hogy ez lesz. Ez volt az, amit nem akartam, hogy teljesüljön. L.E.
A levelet többször átolvastam, és egyre jobban fájt. Fájt, mert nem egy egyszerű egy-éjszakás kalandnak számított. Fájt, hogy arra kérjem, hogy felejtsen el. Fájt, mert igazam van. Fájt mert én mindennél jobban szeretem. De a legjobban az fájt, hogy neki is fájdalmat okozok, hisz azt mondta, hogy szeret. Miért kell, ennyire fájnia? Miért? Olyan értelmetlen kérdések, amelyekre soha nem kaphatsz választ. Milyen kegyeleten is az élet? De nincs értelme ezen gondolkodni. Így a levelet odaraktam az asztalra. Majd még egy pillantást vetettem Szerelmemre, és elhagytam a Szükség Szobáját. A folyosók teljesen kihaltak voltak, amit nem is csodálok, hisz még csak hat óra van és a tegnapi bál után sokan döntenek az alvás mellett. Így teljesen nyugodtan sétáltam végig a kastélyon, összevissza álló ruhával, elkenődött sminkkel és kócosan. De amilyen pechem van én még ilyenkor is összefutok valakivel, és az a valaki épp Dumbledore volt.
- Lily, ilyen korán, vagy inkább későn? - kérdezte, miközben jobban szemügyre vett.
- Tudja Igazgató úr . . . - törtem a fejem valamilyen magyarázaton, de mivel báli ruha van rajtam és eléggé használhatatlan vagyok, így nem jutott eszembe semmi.
- Ugyan már, ne szabadkozz, én is voltam fiatal. - mosolyodott el sejtelmesen. Így én kifújtam a benn tartott levegőt, hisz tudtam, hogy menyire laza is tud lenni. - De, csak hogy tudd, ezt tiltják az iskola szabályai. - mondta kicsit dorgálón, majd kedvesen hozzátette. - Na menj és pihend ki magad, biztos fáradt vagy.
- köszönöm Professzor úr. Viszlát. És szép napot. - köszöntem el tőle, majd baktattam tovább a klubhelyiség felé, mely kongott az ürességtől. Viszont a szobámban mindenki fenn volt, ez az én formám . . .
- Lily, visszaértél, merre voltál? - kérdezte Emily.
- Én meg – kezdte Katy, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Meg ne szólalj! - ejtettem ki lassan és tagoltan, majd a cipőmet dirrel-durral levettem és végigdőltem az ágyamon.
- Na mesélj már! Megöl a kíváncsiság minket, hogy milyen a Nagy James Potter az ágyban. - huppant le az ágyamra Kate és őt követték a többiek.
- Na engem annyira nem, úgyhogy csak azt mondd, hogy mennyire jó egy 10-es skálán. - morogta Mel, de azért mosolygott. -
- 10-es skálán olyan 100-as. - mondtam. - De nem akarok róla beszélni, ez csak egy kaland volt, semmi komoly.
- Csak egy egy-éjszakás kaland volt? - érdeklődött Alice.
- Igen.
- De milyen volt bővebben. - faggatott tovább Kate.
- Pillanat, én menekülök a fürdőbe. - szólt közbe Mel és tényleg berohant a fürdőbe.
- Hát vad volt, de mégis gyengéd, lágy és akaratos és annyira, de annyira érzéki. Szóval egyszerűen csodás volt. - próbáltam leírni, de ezt egyszerűen nem tudtam szavakba önteni. És a kettesben töltött idő képei folyamatosan kavarogtak a fejembe.
- Akkor nem értem, hogy miért nem jöttök össze? - szakított ki az emlékeim közül Alice.
- Arról nem beszélhetek. - feleltem egyszerűen, tudtam, hogy nem lett volna értelme megpróbálni hazudni, úgyis észrevették volna.
- De szereted? - kérdezte Emily. De én nem válaszoltam, féltem, ha kimondom, akkor minden összeomlik, hogy nem tudom visszatartani a könnyeimet és még ennél is jobban fog fájni, így inkább nem szóltam semmit. A lányok sem firtatták, de szerintem tudták a választ. Így én a depressziómba és az emlékeimbe merültem. Mindvégig olyan voltam, mint egy szellem, legalábbis Mel szerint. De nem igazán érdekelt. S az ez után eltelt két hetem is így telt. Nem csináltam semmit sem, reggelente futottam egyet, hogy kiadjam magamból a fájdalmam. Sőt szombaton a Hugrabug ellen is nyertünk. De egyébként a tanulásba temetkeztem, felfrissítettem a rúnaismeret tudásom, sötét varázslatok kivédésére olyan varázslatokat tanultam, ami nem tartoznak bele a RAVASZ-képzésbe, sőt még bűbájokat is tanultam. Kihagytam a bulizást a lányokkal, de az edzésre sokkal több időt szántam. És kerültem Jamest, nem tudtam a szemébe nézni, még csak nem is beszéltem vele, azóta, kivéve az egyik veszekedésünket, amit szerintem az egész házunk hallott, hogy mégis miért tettem . . . ha azt tudná, hogy miért . . . De jobb így, hogy azt hiszi, hogy tényleg nem jelentett nekem semmit. Jobb, ha egy hazugságban hisz, mint ha meg tudná az igazságot, vagy bántódása esne. . .

Kinek szívét tündér rabolta el, Tudja: elveszett örökre. Holdfényes álomra hiába lel, Még sincs e földön szerelme. Ábrahám Viktor Rydberg

(James szemszöge)
Reggel boldogan ébredtem, most éreztem magam először maradéktalanul boldognak, de a tegnap éjszaka után, nem is csodálom, hogy így éreztem. Erre gondolva a csukott szemem előtt lejátszódott, a tegnap, a bál és az utána következő események. És a szám akaratlanul húzódott mosolyra. A jobb kezem felfedező útra indult az ágyon, hogy megtalálja szerelmemet, de nem találtam, így hirtelenjében pattantak ki a szemeim. És ő nem volt sehol, a szoba teljesen üres volt, csak én feküdtem ezen a franciaágyon. És szomorúan meg fordult az agyamban, hogy talán ez is csak egy álom volt. De megcsúszva, észrevettem, hogy rajtam nincs ruha, vagyis nem lehetett csak álom. Erre a megállapításra újra öröm töltött el. De akkor hol lehet az én Lilym? Ezen gondolatom után szemem rögtön rátalált egy ajtóra, mely nyitva állt és egy másik helyiségbe vezetett még a Szükség Szobáján belül. Így magamra kaptam az alsógatyám és kimentem, de kint sem tartózkodott senki, de megpillantottam egy pergament a kandalló melletti asztalon, így felvettem és lassan elkezdtem olvasni. Már vagy negyedszerre olvastam végig, de a szavak oly nehezen jutottak el a tudatomig. Fájt. Szörnyen  fájt amit írt, hogy neki nem jelentek semmit. Hogy pont annak a nőnek nem kellek, akiért az életemet adnám, akit a világon a legjobban szeretek. És mégis mi a fészkes tűzokádó sárkány hamuját jelent, hogy ne játsszak a tűzzel? Mégis mikor játszottam a tűzzel? Nem vagyok piromániás a Merlin szerelmére! Én képtelen vagyok megérteni ezt a nőt. Pont őt, akit annyira meg akarok érteni. Miért ilyen velem? És mi ez a fájdalom a szívembe? Miért fáj ennyire? Elegem volt mindenből, ebben a pillanatban meg akartam halni, de túl gyáva voltam hozzá, így csak ültem a kanapén a kezemben a levéllel és bámultam előre. Nem tudom meddig tehettem ezt, az idő megszűnt, csak arra figyeltem fel, amikor Sirius hangját hallottam meg a szobából. Így oda vonszoltam magam és előhalásztam az ikertükröt.
- Mit akarsz Tapi? - kérdeztem tőle.
- Valami baj van Ágas? - figyelt fel a hangomban lévő fájdalomra, gondolom.
- Semmi az ég világon, csak a nő, akibe szerelmes vagyok kijelentette, hogy nem is érdeklem. - válaszoltam ingerülten.
- Ohh, mégis hogy mondhatott ilyet? Mi történt? - kérdezte együtt érzőn, mintha tudná, milyen érzés, amikor még sosem volt szerelmes.
- Most felmegyek a szobánkba, és ott megbeszéljük jó? - vágtam ki magam, kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam.
- Oké. Hé, ne lógasd az orrod! Még annyi csaj van, lesz majd más.
- De nekem ő kell! - kezdtem újra ideges lenni.
- Jó, csak ne harapd le a fejem! - szólt rám.
- Bocs. - motyogtam. - Most megyek, majd találkozunk. - mondtam még, majd lassan magamra vettem a ruháimat és lassan elindultam a portré felé, amikor összefutottam Dumbi-val.
- Jó reggelt Igazgató úr. - köszöntem neki. Mire elkezdett nevetni.
- James, már elmúlt 11 óra. - hát igen, ezt nem tudtam. - További szép napot fiam. - búcsúzott el tőlem.
- Professzor úr, maga szerint van értelme harcolni, ha nem tudom, hogy nyerhetek-e? - kérdeztem, igazából magam sem tudom, hogy miért, de meg kellett kérdeznem tőle.
- Attól függ, miről van szó, de én nem adnám fel a helyedben.
- És ha reménytelen?
- Mindig van remény. Mindig van. - mosolygott, mintha tudna valamit, amit én nem, de szerintem sok olyan dolog van, amit én nem tudok, de ő igen.
- Köszönöm Tanár úr. Viszontlátásra! - Köszöntem el, és tényleg felmentem a Tekergő társaimhoz, és Reg-hez. Mindenki ott volt. Remek.
- Na mesélj, mi történt? - támadott le rögtön Sirius barátom. Én viszont nem válaszoltam, csak odanyújtottam a levelet. Mindannyian végigolvasták.
- Szóval, csak nem huncutkodtatok az éjjel? - kérdezte Tapi.
- Ha arra célzol, igen lefeküdtem vele. - válaszoltam elég színtelen hangon.
- Na és mesélj! - nyaggatott Sirius, így kitárgyaltuk, hogy milyen volt az éjszaka és mik történtek . . .
- Tudod James, én a helyedben megfogadnám Lily tanácsát. - szólalt meg most először Regulus.
- Ezzel mire célzol? - nem értettem, mégis miről beszél?
- Arra, hogy ne játssz a tűzzel. - felelte Lily mondatához hűen. Hogy imádom, ha valaki rébuszokban beszél . . .
- Nem értem, hogy mit akar ez jelenteni, de ahogy látom te tudod. Szóval megosztanád velem? - reménykedtem, hogy megosztja velem.
- Tudod Lily titkát nagyon kevesen tudjuk, csak a családja, Dumbledore és én. És ezeket nem áll szándékomban megosztani senkivel sem. Én csak annyit mondok, ha okos vagy, akkor megfogadod, amit mond. - folytatta az érthetetlen beszédet. Juppí, még mindig nem értek semmit sem. Ezzel még Reg is elment valahova. De azt is esélytelennek láttam, hogy bármit is mondana erről. Egy ideig még feküdtem nézve a semmibe, majd elhatároztam, hogy beszélek Lily-vel, de nem úgy sült el, ahogy akartam, hanem veszekedésbe torkollt. Ezután Lily folyamatosan került, még csak a szemembe se nézett. Így már nem tudtam, hogy ténylegesen mit is gondol. Ezért az ezt követő két hétben nem szóltunk többet egymáshoz, sőt én még tanultam is. Én, James Potter. Sirius meg is kérdezte, hogy ne vigyen-e le a gyengélkedőre. De mondtam, hogy jól vagyok. Majd két héttel később elmentünk a fiúkkal, Reg-et is beleérte bulizni, de nem úgy sült el, ahogy akartuk . . .

A szoba, amiben Lily és James voltak ( vagy legalábbis egy hasonló)