12. Fejezet – We get closer to eachother, but I don't want this

Sziasztok!
Remélem ez kárpótolni fog az előző, kicsit rövidebb fejezet miatt... :)
Van benne minden, a humortól kezdve a fájdalom, de remélem tetszeni fog.
A kép pedig kicsit félrevető ... :)
Ajánlom hozzá The Veronicas-tól az In Another Life c. számot.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Mire megyünk a vágyainkkal? Miért van az, hogy a jelen gyakran kevésbé szép és csábító, mint a rá való emlékezés?
Maxie Wander

 

Miután megreggeliztünk, megmutattuk a többieknek a Parkot, a kviddics pályát és az egyik titkos kijáratot Roxmortsba, persze nem mentünk át, meg miért is fárasszuk magunkat, amikor simán ki-be sétálhatunk az iskolába.ráadásul semmi számottevő dolgunk nincs, én néha-néha bepillantok Tom gondolatai közé, és ha valamilyen hirtelen csapás végett mégis megtámadnak minket, azonnal tudunk cselekedni, a védővarázs elég sokáig bírja. Szóval ez olyan, mint egy kis nyaralás, hogy eltűnjünk a gondok elől, csak sajnos én, a fő gondomtól, nevén nevezve, Jamestől nem szabadultam meg … A délelőtt nyugisan telt, csak egy-két merészebb, bevállalósabb diák kérdezősködött, a többiek meg messziről kerültek minket. Komolyan, nem hittem volna, hogy ennyire félelmetesek vagyunk, de ezek szerint mégis … Így a délelőttünk teljesen nyugisan telt és ebéd közben még Jamesék is csatlakoztak hozzánk.
- Nocsak, a két nőcsábász. - nézett rájuk Sophie üdvözlésképpen, de aztán folytatta is az ebédet.
- Hánynál tartotok? - kérdeztem unottan, de igazából csak a felháborodásomat álcáztam.
- Hogy hány? - kérdezte James értetlenkedve.
- Ugyan már, nem ennyi idő után kéne elkezdened szégyenlősködni … - néztem rá a kajámról.
- Na látod Ágas barátom, ebben van valami. Én kettőnél tartok még csak. - nevetett Sirius.
- Laza délelőtt? - nézek rá én is nevetve.
- Azért nem. - mosolyog.
- Azért vigyázz ám, mennyire durván dobod őket … 17 év alatt feljelenthetnek. - mosolygok rá édesen.
- Ugyan már, engem? Ne bolondozz már, én mindig is jól bántam a nőkkel.
- Igazad lehet, ezért nem voltak hosszú kapcsolataid.
- Na de hékás!
- Ez szép volt Lily. - nevetett Nick.
- Tudom. - nevetek én is, míg Sirius meghúzza magát és durcásan néz rám. Ebéd után felmentünk a klubhelyiségbe, ahol még csak pár diák volt, elkezdtünk beszélgetni és próbáltunk kitalálni valami érdekes szórakozást. De nem jutottunk sokáig. A klubhelyiség kezdett megtelni a zsibongó diákoktól és Dem éppen felvetette, hogy akár megfojthatnánk egymást unalmunkban, amikor egy srác jött felénk. Érdeklődve néztünk rá.
- Hello, bocsi a zavarásért. - nézett ránk hihetetlenül kék szemével.
- Ugyan már öcskös, az unalmat elég nehéz megzavarni. - nevetett Dem és mi is mosolyogtunk.
- Eléggé együgyű szegényke, de tényleg nem zavarsz. - mosolygok rá.
- Szóval fogadást kötöttem a haverokkal … - kezdte, amikor lehuppant mellénk az egyik kanapéra a kandallónál.
- Ez szörnyen kezdődik. - sóhajtott fel Mel.
- Egyetértek. - nevetett Sophie.
- Ezt most úgy mondjátok, mintha mi nem csináltunk volna ilyeneket, utoljára mikor is fogadtunk? Úúgy három hónapja?
- Ami azt illeti, nem sokkal, miután Londonba jöttünk. - válaszolt Mel.
- Tényleg? Nem emlékszem. - válaszoltam.
- Mert te nem is tudtál róla. Csak Mellel mi ketten fogatunk. - mosolyog édesen Sophie.
- És miről is szólt a fogadás? - kérdeztem kissé félve. Egymásra néztek, aztán végül Sophie válaszolt.
- Hogy három hónapon belül lefekszetek-e egymással Jamesszel.
- Hogy mi?! - sokkoltam le, Jamesre pillantottam, akinek a képén egy önelégült mosoly terült el.
- Nyugi, én azt mondtam, hogy nem. - emelte fel védekezően kezeit Sophie.
- Megnyugtató, tényleg … - csóváltam a fejem és a mellettem helyet foglaló diákhoz fordulok. - Bocsi, szóval, miről is szól ez a fogadás? - kérdezem mosolyogva.
- Ott az a barna hajú, magas sráccal fogadtam. - mutatott rá az egyik srácra, aki egy fiú csapat közepén állt és a fiúk próbáltak észrevétlenül minket nézni, míg az a srác leplezetlenül skubizta, hogy mi történik, ezért én mosolyogva felemeltem a kezem és intettem neki egyet, ő meg meglepődött.
- Igen. És miről fogadtatok? - fordultam vissza a srác felé.
. Hogy megmerlek-e csókolni. - nézett egyenesen rám.
- Tyű. És miben fogadtatok?
- Ha nyerek, szerelmet kell vallania McGalagonynak. - mondta és én elmosolyodtam.
- Na jó, ez megér egy csókot. - nevettem. - De akkor, amikor én is ott vagyok. - nézek rá komolyan.
- Köszönöm. - mosolygott aztán tarkómnál fogva húzott szájára és szenvedélyesen megcsókolt. Nem is volt rossz a srác, bár amilyen kinézete van … biztos volt alkalma gyakorolni. De azért nem kezdek kétes kapcsolatot egy ha kegyesek vagyunk, max 17 éves kis sráccal, ezért nem engedtem, hogy nagyon elhúzza a csókot, így én váltam el tőle. Szemei fátyolosak voltak, láttam bennük a vágy szikráit. - Öhm, majd szólok. - kelt fel végül a kanapéról. - Oh, egyébként Richard vagyok. - nézett még vissza rám, mielőtt visszament a többi sráchoz és innentől kezdve én már nem is foglalkoztam vele tovább.
- Szóóval, ha elmondom, hogy miben fogadtam Sophieval, akkor lefekszel Jamesszel? - kérdezte Mel.
- Nem, kicsit több van egy csók meg egy éjszaka között, ráadásul ezt a kis szerencsétlent nem is ismerem annyira, mint Jamest. - néztem Melanie-re komolyan.
- Mindegy, ismerlek titeket! - mondta nevetve. - És ha Kate is azt mondja, akkor úgy lesz. - mosolygott bizonysággal ajkain.
- Miért olyan fontos, hogy Kate is azt mondja? - kérdezte értetlen Sophie.
- Kate előre megjósolta, hogy lefekszenek egymással, még régen. - mosolygott Mel.
- Állj! Szóval ti már voltatok együtt? - esik le a tantusz Demnek, és ez nem ígér túl sok jót, erre bizonyára a lányok is rájöttek mert ijedten néznek rá.
- Egy zseni veszett el benned. - sóhajtok föl, hátha ezzel elterelem a témát, de ez nem jött össze.
- 5 éve, de csak egy-éjszakás kaland volt. - hazudom, egy szemrebbenés nélkül, bár nem nézek a szemébe. Sirius a torkát köszörüli, én meg rápillantok, szemeiben ezer és egy kérdés, de nem válaszolhatok.
- El is felejtettük megmutatni a konyhát, fiúk, nem vagytok éhesek? - kérdezte Regulus, Nickre és Demre nézve.
- Ami azt illeti néznék pár fincsi sütit. - nevet Dem, így végül lemennek. A Tekergőkkel és a lányokkal maradunk fenn.
- Bocs, nem kellett volna felhoznunk azt a fogadást … - néznek rám a lányok.
- Semmi baj. - sóhajtok fel.
- Egy éjszakád kaland? - kérdezte nevetve Remus.
- Az első után is ezt mondtad és egy teljes hétig szenvedtünk. - mondja halkan James.
- A fiúk nem tudhatják meg, hogy James szakított velem, még az Akadémia alatt … akkor kicsinálnak. - nézek rá komoly tekintettel.
- Miért? - kérdezte értetlen James.
- Elég nehéz időszak volt … - válaszolok és az óra elüti a háromnegyed négyet. - De erről nem akarok és nem is fogok beszélni. A lényeg, hogy a saját testi épséged érdekében nem tudhatják meg, hogy együtt voltunk, hogy több volt köztünk … - mondom komolyan. - Ami volt elmúlt! - mondtam mosolyogva, pedig irtóra fájt ezt ki is mondani.
- Akkor, folytatjuk az erőmmel való szórakozást? - kérdezi mélyről jövő sóhaj kíséretében James.
- Hogyne. - álltam fel az eddigi helyemről és egy szó nélkül ballagtunk a Szükség Szobája felé. Háromszor elsétáltam előtte és a klubhelyiség jelent meg előttünk, ahogy beléptünk leültünk a kandallónál lévő szőnyegre, egymással szemben. Újra előadtam a kiselőadásom, kissé átformálva, hogy hogyan tudná elérni az erejét, mint már meg annyiszor és próbálta, minden megtett, de nem sikerült neki. - Na jó, végül is a Szükség Szobájában vagyunk, nemde? Képzelj egy nyugodt helyet, ahol boldognak érzed magad, ahol szabad vagy és nem érdekel a külvilág. - mondtam halkan. A szoba körülöttünk változni kezdett, James lehunyta a szemeit. A falon faburkolat jelent meg, alattunk sötét padló képződött, az eddigi szőnyegen egy fehér perzsa szőnyeg kapott helyet és ahogy jobban körbenéztem, egy fakeretes franciaágy volt mellettünk, rajta zöld párnákkal, mellette két éjjeliszekrénnyel, fölötte otthonos díszítésképpen három dísz képpel. Az arcomról azonnal lefagyott az eddig ott lévő kellemes, aprócska mosoly, ahogy felismertem a szobát. Itt voltunk először együtt, a bál után. Minden ugyan olyan volt, vettem egy mély levegőt és próbáltam úgy tenni, mintha nem változott volna semmi, de ahogy visszafordultam James felé tudtam, hogy észrevette, hogy felismertem a szobát. - Akkor próbáld újra. - sóhajtottam és ő újra nekilátott, a homlokán már izzadság cseppek jelentek meg a próbálkozástól. Baromi jól el lett zárva az az erő, hogy ennyi idő után sem tudja elérni. Persze, idő kell hozzá, hogy mindet fel tudja használni, de még egy aprócska is porszemhez sem ért hozzá belőle. Lassan én is kezdtem feladni.
- Nem tudom. - mondta ingerülten James és szemei kipattantak. Az én türelmem is már kezd elhagyni, nem lesz más választásunk, minthogy én segítsek neki.
- Nézd, én tudok neked segíteni, de … - kezdtem volna, de ő félbeszakított.
- Nem érdekel, a de utáni rész. - mondja nyugodt hangon. - Bízom benned.
- Azért elmondok pár dolgot. Máshogy nem tudom előhívni belőled, csak úgy, ahogy Tom is átadta nekem az erejét …
- Mi?!
- Igen, és ez még nem minden. Ehhez az kell, hogy az én erőm rá tudjon kapcsolódni a tiédre, de ennek is lesznek hatásai.
- Inkább próbálkozom tovább, de nem akarom, hogy úgy szenvedj, mint akkor. - mondta határozottan én meg ügyet sem vetettem rá.
- Nem csak az erőnk fog összekapcsolódni, hanem a tudatunk és az érzékeink is. Olyan, mintha egyszerre lennénk mindkettőnk testében. De ne aggódj, nem fog fájni. - mosolyogtam rá szinte már anyáskodó kioktatással.
- Láttalak, amikor Voldemorttal összekapcsolódtak az energiáitok, láttam, hogy szenvedtél.
- Váratlanul ért. Ha fel vagyok rá készülve, akkor nem olyan szörnyű. - feleltem egy biztató mosollyal. - Felkészültél? - nyújtottam felé a jobb kezem, tenyérre felfelé, aztán elfogadta.
- Az túlzás, de lássunk hozzá. - sóhajtott. Az erőmet azonnal elengedtem, hogy fölém tornyosodjon, minden idegvégződésemet betöltötte az energia. A kezére összpontosítottam, éreztem, ahogy az erőm elindul felé, ahogy átér az ujjain, lassan halad, mert nem akarom lerohanni, hagyok időt, hogy megszokja az energiámat. Az erő szétárad a testében, érzem, ahogy megtölti. Aztán azonnal megtaláltam egy eldugott kis sarkot az erejével. Kinyitottam a szemem és ránéztem, tekintete furcsa volt, érdeklődve nézett rám, és volt ott még valami, de az olyan hamar eltűnt, hogy már nem tudtam beazonosítani. Talán megláthatta szemeimben az engedélykérést, hogy folytassam-e, mert aprót bólintott. Az erőm, mint egy kis szakadás a gáton, úgy folyt be az ő erejéhez, aztán ez a szakadás egyre nagyobb lett és már úgy özönlött be, mint valami folyam. Majd hirtelen kiszabadult az ereje, hatalmas vörös hullámok áradtak belőle, és éreztem, ahogy én is része vagyok ezeknek a hullámoknak. Láttam, ahogy szemei tágra nyílnak a döbbenettől.
Ez tényleg az én erőm? Ezt nem hiszem el. Hallottam, vagy inkább érzékeltem? Nem is tudom, James gondolatát.
Pedig igaz és mind idáig elzártad. Válaszolok neki gondolatban, és ügyelek, hogy gondolataim tiszták legyenek, ne gondoljak olyasmire, amire nem kéne.
Lily? Hallod a gondolatimat és én is a tiédet? Jelent meg egy döbbent arcvonás az arcán.
Mondtam, a tudatunk is egybe olvad. Olyan, mint 7-ikben, emlékszel? Amikor én mondtam, hogy mit csinálj, amikor Tommal harcoltál, én adtam erőt. Magyaráztam gondolatban.
Emlékszem. Válaszolja, aztán egy pillanatra elhallgatnak a gondolatai és több ezer kép bukkan fel, arról, amikor Tom szintén megpróbálta lerombolni a védővarázslatot, látom, ahogy először ölök meg valakit, ahogy James mindezt végig nézi. Aztán ahogy magához tér később, ahogy együtt nevetünk, mellé bújuk érzem a békességet és azt a kellemes forró lüktetést, de már nem tudom, hogy erre ő emlékszik-e vagy én.
Nem akarom! Nem akarok emlékezni! Mondom magamnak, de tudom, hogy ő is hallja.
Miért? Miért nem? Hisz olyan szép idő volt. Kérdezi és én nem akarok válaszolni, de a gondolatoknak nehéz parancsolni.
Miért? Miért? Mert akkor minden eszembe jut! Az összes együtt töltött perc, ahogy szakítottál és az a baromi nagy fájdalom és űr, amit bennem hagytál! A szemeim szúrnak, a könnyek kitörni készülnek, ezért szorosan lehunyom a szemem és azonnal visszahívom magamba az erőmet, James pedig lemondóan sóhajt, érzi, hogy megszakadt a kapcsolat.
- Mára ennyi elég volt. - mondom határozottan, még csukott szemmel, amíg összeszedem magam valamennyire, aztán ránézek, szemében fájdalom és én nem fogok beszélni rólunk, a szakításról és az utána történtekről, ezért azonnal felkeltem és a kijárat felé mentem.
- Holnap? - kérdezte, mielőtt kiléptem volna.
- Ugyanekkor. - válaszoltam vissza se nézve és már ki is mentem, mint egy őrült futottam végig a folyosókon a parkba majd a Rengetegbe ...