32.Fejezet – Christmas' Prom and travelling to home.

Sziasztok!
Tudom, hogy megint sokáig kellett rám várni és ezt nagyon sajnálom, de elmentek az albérlőink és ott kellett rendbe szedni a lakást. De itt vagyok és remélem, hogy valamennyire kárpótol titeket a kicsit hosszabb fejezet.
Gondolkodtam rajtam hogy milyen szám illene ehhez a fejezethez, és őszintén szólva nem tudom, úgyhogy most megszakítva a láncot nem ajánlok semmilyen számot sem.
Mindenkinek, aki velem együtt küzd a suliban könnyű suli újrakezdést! =)
Jó olvasást kívánok!
Puszillak mindannyiótoknak:
LilyV

Ha egyszer a véletlen játszani kezd veled, készülj fel rá: fordulat fordulat után ér. Ha a sors felnyitja kapuját, ontja a meglepetéseket. Ha rést ütött, az események egymás után törnek be rajta, egymást érik a meglepetések. A meglepetés homály.
Victor Hugo

A hét remekül telt, James és én jól meg vagyunk együtt. Egyszerűen csodálatos vele, és a veszekedésünk után folyamatosan kényeztet, ami olyan aranyos tőle. Sokkal jobban vagyok Poppy szerint, - bár szerintem idáig is jól voltam- így nem kell már fájdalom csillapító bájitalt innom, aminek nagyon örülök, mivel nincs valami jó íze, nekem el lehet hinni. Végre péntek van, amit már annyira vártam, ugyanis ez az utolsó tanítási nap, egybekötve a karácsonyi bállal, és holnap pedig hazamegyünk. Éppenséggel, mágiatöri órán ülünk, és ha a fél osztály nem alszik, akkor senki sem... egyszer csak egy levél repült hozzám James-től, mivel ez azon kevés órák közé tartozik, amin Katy mellett ülök.
J: Akkor eljössz velem? - állta a kérdés, én pedig ránéztem s megpillantottam azt a csibészes mosolyát, amitől ez összes csaj kifekszik – bevallom, hogy én is, de ez titok! - erre persze én is elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ajkai miért gördülnek erre a csodás mosolyra. Az ok pedig, az, ahogy megkért, hogy menjek el vele a bálba. Úgy érte el – lássuk be, hogy nem kellett volna ennyit szervezkednie, mert nem állt szándékomban mással menni – hogy egy levélben megírta, hogy menjek a Szükség Szobájába, én pedig mentem is, és ahogy beléptem, bent egy csodás, romantikus helyiség tárult szemeim elé, gyertya fénnyel, és egy kétszemélyes asztallal, ami meg volt terítve, és finomságokkal telerakva. Nagyon romantikus volt, és mondanom sem kell, hogy az éjszakát is ott töltöttük...
L: Lehet neked ellenállni? - tettem fel a költői kérdést.
J: Nem hinném.
L: Na, akkor miért kérdezted?
J: Mert jó érzés hallani, vagyis olvasni.
L: Ez estben IGEN IGEN IGEN IGEN. - küldtem vissza a levelet, de James már nem írt semmit, ugyanis kicsengettek. Még gyorsan megvártuk, hogy mit ad fel tanulni és házi esszének a tanár, majd a tömeget megvárva, kint a folyóson mentem oda Szerelmemhez és lábujjhegyre állva, a fülébe suttogtam.
- Igen, igen, igen, igen. - eme tettemre ő szorosan magához ölelt és mosolyogva megcsókolt.
- Szeretlek Kicsim. - mosolygott rám, majd a derekamnál ölelve és a hasamat simogatva indultunk meg a többiek után.
- Én is szeretlek. - mondtam boldogan. Lassan sétáltunk fel, a klubhelyiségbe, ahol kényelembe helyezve magunkat kezdtünk el beszélgetni. Sajnos ez nem tartott sokáig, ugyanis a lányok felhurcoltak, hogy kezdjünk el készülődni a bálra. Mit ne mondjak, a készülődés megint órákba telt, amin már igazán nem kéne meglepődnöm, de akkor is. De az órákon keresztüli szenvedésemért, James kárpótolt. Reggel pedig kipihenten ébredtem, a szükség szobájában, szerelmem ölelő karjai közt. De azért 8 óra körül elkezdtem ébresztgetni James-t.
- Szerelmem, ébresztő a hasadra süt a nap. - suttogtam fülébe, és a hasát simogattam ő pedig lassan kinyitotta gyönyörű szemeit.
- Jó reggelt Édesem. - mosolygott.
- Neked is Drágám. - köszöntem mosolyogva, majd lágyan megcsókoltam, amit ő hasonlóan viszonozott is, de aztán csókunk kezdett elmélyülni s egyre vadabb és szenvedélyesebb lett. Végül, a hátamra döntött és úgy csókolt tovább, de én erőt vettem magamon, és elváltam tőle.
- Szerelmem, ezt most abba kéne hagynunk, még mielőtt elfajulnak a dolgok. - néztem rá komolyan.
- Ezt most miért mondod?
- Azért, édes kis szívem, mert 8 óra elmúlt, a vonat egykor indul, és ahogy téged ismerlek nem pakoltál össze. Vagyis van kevesebb mint 4 órád összepakolni. Én belehúznék a helyedben. - nevettem.
- Hamar összepakolok. - mondta.
- Persze. - nevettem, majd egy gyors csók közben, fordítottam a testhelyzetünkön, hogy én kerüljek fölülre, majd miután elváltam tőle magam köré tekertem az egyik takarót és felpattantam, hogy felöltözhessek, de ebben James nem segítettet, ugyanis a felvett ruháimat élvezettel próbálta leszedni rólam. - James, így nem jutunk sehova. - nevettem.
- Tudom. Nem is akarok. - suttogta.
- Kérlek, még rengeteg dolgod van, a bepakolással. - néztem rá komolyan.
- Jól van. Csak ki akartam élvezni az utolsó együtt töltött napunkat. - mondta halkan, de elkezdett felöltözni.
- Nem is lesz olyan hosszú a szünet, csak kibírod nélkülem. - mosolyogtam rá, úgy, hogy én persze megint tudok valamit, amit ő nem.
- De igen is hosszú lesz, nem tudom, hogy hogy fogom kibírni. - játszotta a sértődöttet.
- Higgy nekem, hamar el fog menni. - mosolyogtam rá, majd egy lágy csók után elindultunk a klubhelyiségbe, ahol kettéváltunk, hogy átöltözzünk és felébresszük a többieket. A lányok kivételesen könnyen felébredt, így elég „hamar” végeztek a fürdéssel és nagyjából össze is pakoltunk, akkor lementünk a klubhelyiségbe, és ott beszélgettünk, majd 11-kor elhatároztuk, hogy lemegyünk ebédelni s így is tettünk. Az ebéd nyugodtan telt, ugyanis a fiúk nem jöttek le, gondolom azért, mert nem végeztek a pakolással. Miután végeztünk az ebéddel, felmentünk, és még az utolsó dolgokat bepakoltuk, majd leszenvedtük – értsd Locomotor bűbájjal – a ládáinkat, majd a kocsiknál vártuk a fiúkat, akik kis késlekedéssel ugyan, de megérkeztek.
- Üdvözletünk a szép hölgyeknek. - hajolt meg a két mókamester, és utánuk köszöntöttek a többiek is. Majd James ölelő karjaiban sétáltam tovább. Az út a vonat felé gyorsan, beszélgetéssel telt. És a vonaton is szerencsére találtunk szabad fülkét, ahova mindannyian bepréselődtünk. Én, hogy jobban elférjünk – meg alapból is – James ölébe ültem, míg mellettünk Sirius és Mel helyezkedett el.
- Minden rendben? - fordultam Mel felé. Ismerem őt eléggé, hogy tudjak dolgokat anélkül, hogy beszéltünk volna róluk.
- Igen, remekül. - mondta mosolyogva.
- Akkor jó. - nevettem.
- Miről maradtunk le már megint? - kérdezte Szerelmem.
- Most mond meg Ágas, ezek a nők mennyire követhetetlenek. - ingatta fejét játékosan Sirius.
- Nekem mondod? Én már nem is próbálom meg követni őket. - sóhajtott fel Kedvesem.
- Naaa! - szóltam közbe.
- Édesem, mondd, hogy nincs igazam.
- Nincs igazad. - nevettem, majd egy apró csókot nyomtam ajkaira.
- Szóval mi a téma? - kérdezte újra Sirius.
- Csak a szakításom. - nevetett Mel.
- Mit csinált az a görény ?! - kérdezte dühösen James. Erre a reakcióra Mel elnevette magát, míg én csak elmosolyodtam és nyugtatóan simogattam Szerelmem karját.
- Semmit.
- Akkor miért szakítottatok? - kérdezte értetlenül Sirius.
- Hát tudod nem akartam magam elkötelezni. Helyes meg minden, de ennyire azért nem számít nekem, meg szerintem neki se én. - nevetett.
- Női megérzés? - kérdezte röhögve Sirius.
- Egy nő igenis képes megérezni, hogyha nem szeretik. - mondta Mel durcásan.
- Érdekes, nekem már volt pár barátnőm, egyiket se szerettem, mégse tűnt fel nekik. - mondta Sirius.
- Mert túlságosan elvakította őket, hogy azt hitték, hogy szerelmesek beléd. - magyarázta.
- Na ebben lehet valami. - vágott elgondolkozó fejet. Végül ez a beszélgetés abba is maradt és egy másik kezdődött meg. Az idő jól telt, így hamar végéhez közeledett a vonat út. Mikor a vonat lassított, ahogy beért a King Cross pályaudvarba, mi is leszedtük a csomagjainkat és kisétáltunk a kabinunkból, hogy ne kelljen annyit várni a leszállással. Viszonylag hamar le is jutottunk a vonatról. Miután leszálltunk, James-szel összekulcsoltuk ujjainkat és szorosan haladtunk egymás mellett. Nem kellett sokat mennünk, hogy meglássuk aput, és Tiberius-t, ahogy beszélgetnek, és a tömeget fürkészik utánunk kutatva. A többiek feléjük vették az irányt, azonban James engem visszahúzott és szenvedélyesen megcsókolt, de ez a csók más volt, ezen érezni lehetett a búcsúzást. Miután elváltunk egymástól, mélyen egymás szemébe néztünk.
- Szeretlek. - mondtam halkan.
- Én is szeretlek. - viszonozta vallomásom, majd nagy nehezen távolabb húzódtunk egymástól és kézen fogva mentünk apuékhoz. Üdvözöltem aput, majd köszöntem Tiberius-nak, és persze elköszöntem a többiektől, beleértve Mel-t, James-t és Sirius-t is. Majd apu hazaküldte a ládáinkat, és Reg-gel együtt hopponáltunk, a saját házam elé és vártuk a többieket, akik pár perc elteltével meg is jöttek. Tibe-n kívül mind meg voltak lepődve, hisz ők csak az erdőt látják, és egy hatalmas rétet.
- Miért vagyunk itt? - kérdezte mit sem sejtően Sirius.
- Mindent elmagyarázok, otthon. - mosolyogtam rájuk.
- Otthon? - kérdezte felhúzott szemöldökkel James.
- Ühüm. - bólintottam mosolyogva. - Szóval, ezt olvassátok fel hangosan légy szíves. - kértem őket, és mindhárman kikerekedett szemekkel néztek rám. Átadtam nekik három levelet, amiket Dumbledore írt. Mindhárman elkezdték hangosan olvasni.
- „Small Magic faluban, az erdőben áll Lily Evans háza. Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore” - miután ezt elolvasták értetlenül néztek rám, de én csak mosolyogtam, míg Reg röhögött rajtuk.
- Na jó, nem mehetnénk végre be? Lassan idefagyok. - szólalt meg apu egy kis idő múltával. Erre a megszólalásra, mi el is indultunk és már a védő varázs alatt voltunk, amikor feltűnt, hogy a többiek nem jönnek, hanem tátott szájjal nézik a házat.
- Ez a házad? - kérdezte Mel meglepetten.
- Igen. Tudom, nem nagy szám, meg régimódi, de én szeretem. - mosolyogtam rá.
- Erre az öt emeletes kastélyra mondtad, hogy nem nagy szám? - kérdezte meglepetten Sirius. Ezeket a meglepett képeket már én sem bírtam tovább nézni röhögés nélkül, ezért beszálltam bátyó mellé és ketten röhögtünk rajtuk. Végül lassan sikerült bemennünk, a melegbe, az előszobába levetettük a kabátjainkat meg a cipőnket és bementünk a nappaliba, ahol ott voltak a szüleim és a nővérem valamint a Potter szülők és egyenlőre hármuk csomagja is. Victoria mindenkit üdvözölt, míg anyám és Petunia a kanapén maradt ülve. Nem vettem magamra, mert tudom, hogy ilyenek, szóval csak leültem én is apu mellé és James még mellém préselődött. Végül is csak nem ülhettem az ölébe apuék előtt... de azért a kezem megfogta, de ezt is úgy, hogy ne legyen annyira feltűnő. A szobára néma csend telepedett, amit apu tört meg.
- Nagyanyádék bejelentették, hogy még ma eljönnek. - mondta, elhúzott szájjal. Tudtam, hogy nem különösebben rajong értük.
- De jó. - mondtam gúnyosan.
- Beszélj tisztességgel a nagyanyádról! - szólt rám anyám.
- Mert ha nem? - kérdeztem flegmán.
- Hogy beszélhetsz így anyuval?! - kérdezte dühösen Pet.
- Úgy beszélek vele, ahogy én akarok, ne szólj bele! - és apu felé fordultam, hogy lefolytathassak egy normális beszélgetést. - Miért jönnek?
- Mert úgy tartja kedvük? - tette fel a költői kérdést apu, amin én nevettem egy jót.
- És azon belül?
- Fogalmam nincs, nem osztották meg velünk. - rántotta meg a vállát.
- És mikor jönnek? - kérdeztem, és választ is kaptam, a csöngő hallatán. - Mandy! - szóltam házi manómnak, aki azonnal előttem termett.
- Igen úrnőm. - szólt alázatosan.
- Mandy, mit beszéltünk meg? - kérdeztem kedvesen,
- Lily kisasszony. - mondta, de én tovább néztem rá. - Lily.
- Ez az. Kinyitnád az ajtót? - kértem kedvesen.
- Igen, azonnal nyitom. - mondta aranyosan mosolyogva.
- Köszönöm szépen. - szóltam még utána. És innen hallottam nagyanyám fülsüketítő vinnyogását, hogy Mandy tegye ezt meg azt, erre én szóltam a házi manónak.
- Mandy, ne is foglalkozz velük! - mondtam kedvesen, mivel sosem bírtam, hogyha a házi manót lenézik. Épp ezért bánok Mandy-vel úgy mint egy baráttal vagy egy lakótárssal.
- Ez egy házi manó kötelessége azt tenni, amit mondunk neki. - mondta dühösen Maria.
- Tudatnám veled, hogy ez a ház az ÉN birtokomban áll, Mandy-nek csak azt kell megtennie, amire ÉN utasítom. Nektek nem tartozik semmivel sem.
- Ne beszélj így velünk! - szólt Logan.
- Ezt a beszélgetést számtalanszor lefolytattuk, legrégebben pár perce a lányotokkal és az unokátokkal, szóval ezt hagyjuk! - mondtam nyugalmat sugárzó hangon. Ők körülnéztek a nappaliban, hogy hova ülhetnének és meglátták a két idősebb Potter-t.
- Mit keresnek itt ? - kérdezte Logan dühösen.
- Meghívtam őket és egy ideig itt fognak lakni. - válaszoltam.
- Hogy hívhattad meg őket? Griffendél leszármazottai! Voldemort keresteti őket! - magyarázta Maria.
- Épp ezért hívtam őket ide. Tom ide nem tud bejönni. És tisztában vagyok a felmenőikkel is.
- Hogy fordulhatsz szembe a családoddal te kis lotyó ?! - kiabált Maria és erre a megszólalására James megdermedt dühében, de én nyugtatóan simogattam a kezét, míg apu felpattant és rájuk emelte a pálcáját.
- Nem beszélhetsz így a lányomról! - mondta ingerülten.
- Már mért ne tehetném? Ő az én unokám is! - vitatkozott Logan. Láttam apun, hogy nem sok kell ahhoz, hogy el kezdjen átkokat szórni rájuk, ezért én is felálltam, és farkasszemet néztem a nagyszüleimmel.
- Jól tennétek, hogyha elhagynátok a házat! - szólítottam fel őket.
- Ezt a házat tőlem kaptad, szóval nem dobhatsz csak úgy ki! - dühöngött Logan.
- Születésem óta ez a ház engem illet, lassan 17 éve nincs beleszólásod, hogy mi történik itt. - mondtam nyugodtan. - Szóval menjetek el, vagy erőszakkal doblak ki titeket.
- Nem dobhatsz ki minket! - sipítozott Maria. Lassan emeltem fel a pálcám és irányítottam rájuk.
- Exmemoriem. - mondtam halkan, és csak azt töröltem ki az emlékezetükből, hogy itt van a kastély, semmi mást, pedig szívesen kitöröltem volna mindent, ez a lehetőség egy pillanatra meg is kísértett, de ellenálltam neki. - Nem tilthattok nekem meg semmit. Ezt jobb, ha végre megértitek. - miután ezt elmondtam nekik egy dermesztő átok és lebegtető bűbáj segítségével kiraktam őket a védővarázson kívülre. Ezzel végezve mosollyal az arcomon ültem vissza a helyemre.
- Szép volt! - mosolygott rám Reg.
- És el nem tudod képzelni, hogy milyen jól esett. - nevettem.
- Ezt nem hiszem el, hogy dobhattad ki a szüleimet?! - kiabált édes jó anyám.
- Nem láttad? - kérdeztem flegmán.
- Dehogy nem! - mondta dühösen.
- Kathleen nyugodj le! - szólt apu nyugtatóan.
- Megint a lányod oldalára állsz velem szemben! - visítozott tovább.
- Te meg megint a lányunk ellen vagy! Nem hallottad, hogy mit mondott az anyád és hogy bántak vele?
- Inkább nem mondok semmit, mert úgyis az ő oldalán állsz! - mondta dühösen, majd felviharzott és őt követte Pet is.
- Köszi apu. - öleltem meg őt.
- Ugyan kicsim semmiség. -mosolygott rám. Majd egy ideig senki sem szólalt meg.
- Nos, mielőtt megkérdeznétek, Maria és Logan tényleg a nagyszüleim, sajnos. - néztem Potter szülőkre, ezzel törve meg a csendet.
- De róluk az hírlik, hogy … - kezdte volna Victoria.
- Emlékszel, mikor a Mungo-ban beszélgettünk? -kérdeztem, de a választ nem vártam meg. - Azt mondtam, hogy én kiskorom óta szembefordultam a családommal. A nagyszüleim makacsul azt akarják, hogy egyszer majd menjek hozzá egy aranyvérű fekete mágushoz, hogy tovább vigyem a Serpens-ek hírnevét. Talán pont ezért nem kedvelem őket túlságosan. Azért nem akartam összejönni James-szel, mert ezzel veszélybe sodrom. Ő, ti Griffendél leszármazottai vagytok, én viszont Mardekár-é, a két család nem keresztezheti egymást.
- Te... te Mardekár utódja vagy? - kérdezte Victoria meglepetten.
- Pontosan, tudom, hogy nem látszom annak, főleg hogy a Griffendél házhoz tartozom, de igen, a ereimben Mardekár vére csörgedez. - hagytam időt, hogy megemésszék a hallottakat, ezért nem szóltam semmit.
- De ez a ház...- kezdte el Tibe. - A folyosókon a vörös és arany szín dominál, sőt, a dolgozó szobában láttam egy oroszlán festményt is.
- A Mardekár vérvonalnak két fő ága van. Serpensek képviselik az egyiket. - jött le apu a lépcsőn magyarázva. - Serepnesek azon ághoz tartoznak, akik bár egyenes ági leszármazottai Mardekárnak, mégsem olyanok, mint a Mardekár házasságából született utódok. A lányom hogy pontosak legyünk Mardekár és Főnix leszármazottja. Bár a felmenői mind a sötét oldalhoz voltak hűek, mert Főnix akármennyire is erős boszorkány volt Mardekárt nem múlhatta felül. De úgy tűnik vannak az ő vérére fogékonyak is, mint az én kislányom. - mosolygott.
- Főnixnek volt egy gyereke Mardekártól? - kérdezte meglepetten Tibe.
- Mindenkinek ez az első kérdése? - nevettem.
- Bocs, csak ez eléggé hihetetlen. De akkor te olyan vagy mint Főnix? - kérdezte Vic.
- Hát, amiket olvastam Főnix-ről és Griffendél-ről, meg hogy volt gyerek Mardekártól, remélem, hogy nem. De valami hasonló. - mosolyogtam rá.
- Akkor áttérhetnénk a házra? - kérdezte James.
- Persze. A kastélyt Fidelius bűbáj veszi körbe. Ez egy nagyon erős védő bűbáj, ami elrejti azoknak a szeme elől a kastélyt, akiket a titokgazda nem avat be. Nos, a titokgazda Dumbledore. Ezért kellett felolvasnotok azt a levelet. - magyaráztam el.
- Tök baró kis varázslat lehet. - lelkesedett Sirius.
- És nem kevésbé bonyolult. - mosolygott apu.
- Hogy ezen miért nem lepődök meg? - tette fel a költői kérdést Szerelmem, amin mi jót nevettünk.
- És egy Serpens-kastély miért vörös arany színekkel rendelkezik túlnyomó többségben? - kérdezte Mel.
- Azért, mert ez nem igazán Serpens-kastély, inkább mondanám Griffendél-Főnix-kastélynak. - mosolyogtam rájuk.
- Szóval ez a kastély részben a miénk? - kérdezte felcsillant szemmel James.
- Na de James! - szólt rá édesanyja, de én csak jót nevettem rajta, ugyanis volt egy megérzésem, hogy ezt nem teljesen úgy érti, ahogy az anyukája képzeli.
- Igen, mondhatjuk így is. - néztem Szerelmemre.
- És merre lesz a szobám? - kérdezte.
- Csak nem álmos a kicsi James baba? - kérdezte röhögve Sirius.
- Nem, csak gondoltam kipakolok. - öltött rá nyelvet.
- De szerintem viszont már elég későre jár. Jó lenne aludni. - nézett apu az órára ami fél tizenkettőt mutatott.
- Igen, mi is megyünk. - mondta Vic. - Jó éjszakát!
- Jó éjszakát. - köszöntünk el tőlük mindannyian.
- Körbevezesselek titeket, vagy majd csak holnap? - néztem rájuk.
- Szerintem a mosdót sem találnám meg, nemhogy reggel az étkezőt. - mondta Sirius. - Szóval szerintem gyors vezess körbe, aztán majd csak megtalálunk valamit.
- A többségi szobához fürdő is van, szóval szerintem azt azért te is megtalálod. - mondta gúnyosan bátyó. - Én viszont mentem kipakolok. Jó éjszakát!
- Neked is bátyó! - búcsúztam el tőle és a többiek is.
- Regulus már volt itt? - kérdezte meglepetten James.
- Igen, nyár elején itt voltunk egy hetet. - mosolyogtam rá. - Na akkor menjünk, mert én is szeretnék kipakolni is. - mosolyogtam. Mivel már csak mi voltunk, ezért James átölelt és így mentünk végig a kastély nagy részén. Először megmutattam a földszintet, az étkezővel, konyhával nappalival két mellékhelyiséggel, majd az első szintet nagyjából, Petunia apuék és a Potter szülők hálójával, ezekhez tartozó fürdőkkel persze nem tényleges megmutatással, de azért elmondtam és az egyik dolgozó szobát és még 1-2 hálót megmutattam, majd a következő szinten lévő Reg és az én szobámat még több szobát és egy könyvtár szobát is, és mentem volna tovább, de a többiek úgy döntöttek, hogy egyenlőre ennyi is elég volt. És sikeresen eldöntötték, hogy ki melyik szobát akarja. Mivel Reg már annak idején lestoppolta az én szobám mellettit, ezért James-é lett a másik oldalán lévő szoba Sirius James szobája mellettit kérte, így Mel Regulus szobájának másik felére ment. Miután ezt sikeresen letárgyaltuk, elbúcsúztunk egymástól, és mindenki ment a maga szobájába. Én is bementem a szobámba, és az előre eltervezett kipakolásból nem lett semmi, ugyanis egyáltalán nem volt hozzá hangulatom. Ezért a ládámat beszenvedtem a gardróbomba és kutattam valamilyen alvó ruhát, és azt ledobtam a hatalmas franciaágyamra én pedig elmentem egy forró fürdőt venni. Mikor kellőképp kiáztattam magam, akkor kiszálltam a kádból és egy törölközőt tekertem magam köré. De a szobámban már nem voltam egyedül, mivel Szerelmem az ágyon feküdt egy pizsama gatyában, s amint kijöttem a fürdőből ő felállt, hozzám sétált és egy szenvedélyes csókkal üdvözölt, amit én sem voltam rest viszonozni.
- James, ezt nem kéne. Bárki bejöhet. - ellenkeztem, de ő újra megcsókolt hasonló szenvedéllyel.
- Nem tudnak, bezártam az ajtót. - mosolygott rám. Ez nekem még eszembe se jutott, igaz nem nagyon szoktam használni a kulcsokat, de ez akkor is jó.
- Ez esetben nincs más kifogásom. - mosolyogtam rá és nem fogtam magam vissza...