When you realize how much you love him. - Amikor rájössz, hogy menyire szereted.

Sziasztok!
Tudom, hogy azt mondtam, hogy holnap felrakom, de sajnos éjfélkor készült el, és már hulla voltam, és nem raktam fel, sajnálom =/
Na de, ez a meglepi, amit azért „kaptok” mert tényleg, látom, hogy olvassátok a blogom, és a kis vélemény kinyilvánításos szavazáson, vagy nem tudom, hogy minek mondjamon =D De főleg azért, mert a betöltések száma elérte sőt meghaladta az 1000-ret, ami számomra igen csak nagy szó. ÉS NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM, MINDENKINEK, aki szán rám, és a történetemre egy kis időt. A novellához ajánlom, Christina Aguilera – Hurt című számot, aminek, olyan szomorú, de még szép, a szövege és én épp ezért szeretem mostanában.
A következő fejezetről, nem mondok semmit, mert októberig meghalni sem nagyon lesz időm, de azért amikor van egy kis időm, akkor írok, és majd meg lesz valamikor ….
Jó olvasást! =D
Puszi: Zsó

- Én mindig szeretni foglak.
- Honnan tudod?
- Tudom.
- Honnan tudhatod, mi lesz tíz év múlva?
- Mindegy. Ha nem tudom, hogy honnan, akkor is tudom.
- Látod, én nem tudom, mi lesz tíz év múlva. De azt tudom, hogy olyan jó lenne, ha akkor is szeretnélek. Olyan jó lenne, ha akkor is szeretnél.
(Gyurkó László)

(Lily)
Kora reggel ébredtem fel, amikor még a szobatársaim aludtak. Ezen valahogy nem lepődtem meg. Azonnal elmentem zuhanyozni, majd mikor végeztem, már a szobatársaim is fenn voltak. Megvártam őket, majd mindannyian mentünk reggelizni. Nyugodtan ettünk, egészen addig, míg meg nem jelent Potter és a sleppje. Persze hatalmas taps fogadta őket, – kivéve a Mardekár asztaltól - mivel ma kviddics meccs lesz,ők még meg is hajoltak, tették az agyukat, mint mindig. Egyedül Remus jött be kicsit zavartan, látszott rajta, hogy nincs ínyére ez a figyelem. Miután bejöttek, a drága Potter vezetésével idejöttek hozzánk. Természetesen olyan „szerencsés” vagyok, hogy én „élvezhettem”, hogy Potter ült le mellém.
- Hogy telt az éjszakája szép hölgy? - bájolgott.
- Csodásan. - feleltem flegmán.
- Még jobb lett volna, hogyha velem töltötted volna.
- Majd ha piros hó esik.
- Ne csináld már Evans!
- Akkor fogd be!
- Naa Evans! - nyaggatott tovább, mire én már fel is álltam és mentem vissza a hálókörletembe. A szobánkban elkezdtem tanulni, egészen addig, míg drága egyetlen Alicem fel nem ért, és el nem kezdett kioktatni, hogy miért lenne jó, hogyha végre összejönnék Potter-rel, meg hogy ő látja, hogy mit érzek iránta meg blah blah blah....komolyan, annyit tud dumálni, hogy néha képes lennék tőle falra mászni.
- Alice, felfogtam! Okés, értem, a nézőpontjaidat, de ez már túlzás! - szóltam rá, mikor már annyira sokat beszélt, hogy azt sem tudtam, hogy mit mond ő, és mit gondolok én.
- Akkor adsz egy esélyt James-nek? - kérdezte csillogó szemekkel.
- Talán. - mondtam, csak hogy abba hagyja.
- Ez már valami. - nevetett fel. Miután ezt a hosszú beszélgetést is sikerült lezárnunk, együtt tanultunk a hétfői napi órákra. Mostanában még Alice is elég sokat tanul, pedig aztán Frank nagyon le szokta foglalni, de mivel RAVASZ év van drága barátosnémmal nagyon parálunk is miatta, de lesz ami lesz. Délig tanultunk, de aztán lementünk ebédelni. A Nagy Teremben már sokan ott voltak, de persze a Tekergők és a kviddics csapat nem. Ezen persze senki nem lepődött meg, ugyan miért is tennénk? Olyan 10 perc múlva lépett be, az egész slepp, amire nagy tapsvihar tört ki a Nagy Teremben. És amilyen peches vagyok Potter pont engem pécézett ki, hogy „boldogítson”.
- Szia szépségem! - köszönt.
- Nem vagyok a szépséged Potter! - feleltem ingerülten.
- Jól van na cica, ne kapd fel a vizet! - felelte védekezően.
- Akkor ne húzz fel, a francba is!
- Jó! Na és kijössz megnézni, hogy kapom el a cikeszt? - kérdi önelégülten.
- Jah, tudod Alice rákényszerít. - mondtam gúnyosan.
- Miért, egyébként nem jönnél el szurkolni nekem? - meresztett szomorú kiskutya szemeket.
- Ohh, én most sem neked szurkolok, hanem Frank-nak, és a házunknak. - mondtam gúnyosan, és mintha a szemében fájdalmat láttam volna megcsillanni, én pedig felálltam az asztaltól, s kimentem a parkba, hogy kicsit levegőzzek. Csak ültem magamban, a kedvenc fám alatt, s gondolkoztam. Gondolkoztam, hogy miért teszem ezt James-szel, és magammal. Tudom, hogy érzek iránta valamit. Valamit, amit nem tudok megmagyarázni, talán szerelem, talán nem. De egyet tudok, félek is ettől. Igen félek, mert ha beismerném ezt az érzést, akkor én is úgy végezném, mint a többi barátnője... Talán épp ezért játszom a Jégkirálynőt. Túlságosan félek, attól, hogy benne is csalódok. Úgy, mint Daniel-ben. Ő tűnt a legtökéletesebb pasinak a világon, egész addig, míg meg nem akart erőszakolni ... Szörnyű volt. Ahogy ezeken gondolkodom, érzem, ahogy egy könnycsepp kibuggyan a szememből, de hamar letöröltem, nehogy valaki meglássa s próbáltam eltemetni ezt az emléket, minél mélyebbre, hogy ne kelljen még egyszer átélnem. Még egy ideig maradtam kinn, de nem sokkal később láttam Alice-t, ahogy közeledik, majd lehuppan mellém.
- Nem azt beszéltük meg, hogy adsz neki egy esélyt? - kérdezte kioktatóan.
- De, és én azt válaszoltam, hogy talán. - feleltem mosolyogva.
- Jajj, te csajszi, az őrületbe kergetsz engem is, nem csak őt. - sóhajtott fel, amire én elkezdtem nevetni. - Ez egyáltalán nem mulatságos. - durcizott.
- De, az. - nevettem tovább.
- Na jól, ezt megjegyeztem ám. - nevetett most már ő is.
- Jujj ha, most megijedtem ám. - nevettem én is. Jó ideig röhögtünk, és akik elmentek a közelünkben mind örülnek hittek, nem mintha ez engem annyira zavarna …
- Na, pattanj Drágám, menjünk, mert mindjárt kezdődik a meccs. - ugrott fel Alice, teljesen felvillanyozva.
- Nem tudom, hogy mondtam-e már, de te hiperaktív vagy kincsem. - nevettem.
- Mintha már mondtad volna. - vágott gondolkodó fejet.
- Akkor igazam van. - húztam ki magam, majd elindultunk a lelátókhoz, egész út közben beszélgettünk, és a lelátón, az elsősorban szereztünk helyet. Nem sokkal később, a csapatok kijöttek a pályára, és a bemondó egyesével bemutatta őket. A két csapatkapitány kezet fogott, majd megkezdődött a játék. Meg kell hagyni, akár mennyire nem vagyok oda a kviddicsért, azért szép játék, és jó a csapatunk is. Akárhányszor nézem a játékot, mindig elfog az ámulat, hogy nem félnek a magasban, úgy, hogy csak egy seprű van alattuk. 10 perc múlva az állás már 30:0 volt nekünk, amit félóra alatt 120:10-re emeltek. Nem sokkal ezek után James megindult, gondolom észrevette a cikeszt, amit a másik fogó jóval később szemelt ki. Így James, előbb zárta kezébe a kis aranylabdát, majd felén fordult, és felemelte a kezében lévő aprócska labdát, miközben egyenesen az én szemembe nézett. De sajnos ekkor olyan dolog történt, ami nem történt volna, hogyha nem fordul felém. A következő pillanatban ugyanis James előre bukott, és leesett a seprűről, amit egy gurkónak köszönhetett. És 10 méter zuhanás után ért földet. Mind leözönlöttünk hozzá, és Madam Pomfrey, egy lebegtető bűbájjal felemelte s elszállította a helyszínről. A többiek mentek utána, de én földbe gyökerezett lábakkal álltam ott, s szívemet hatalmas fájdalom és aggodalom uralta. Jó ideig álltam ott, amikor már kezdtem magamhoz térni, ebből az egészből, azt vettem észre, hogy egyedül állok, s senki sincs már a közelemben. Így most már én is elkezdtem rohanni, de nem a Gyengélkedőhöz mentem, hanem fel, a szobánkba, ahol helyet foglaltam az ágyamon. Csak bambultam magam elé, és aggódtam. Olyan két órával később dühösen vágtatott be az ajtón Alice s nem szólt semmit sem.
- Mi van vele? Hogy van? - faggattam, miközben öntudatlan tördeltem a kezem.
- Csak nem aggódsz érte? - kérdezte, miközben kezeimre pillantott, erre pedig én rögtön abba hagytam, eddigi tevékenységem.
- Válaszolnál, végre? - kérdeztem, de próbáltam nyugodtnak látszani.
- Hát, nincs túl jól, több csontja eltört, és valamit még hablatyolt Poppy, talán belsővérzés, vagy valami hasonló, ráadásul még a láza is felszökött. - mondta szomorúan Alice.
- De Poppy rendbe tudja hozni, ugye? - kérdeztem, kissé félve.
- Hát, nem tudjuk, mert azt mondja, hogy túlságosan sok csontja tört el, és belsővérzése is van. Azt mondta, hogy mindent megtesz, és ha erős a szervezete, akkor hipp-hopp felépül. - magyarázta.
- És, ha mégsem, akkor mi lesz? - kérdeztem.
- James, nagyon erős. - magyarázta Alice. Én pedig csendbe burkolóztam. Telt múlt az idő, és egyre jobban aggódtam James-ért, de nem látogattam meg. Alice mindig elmondta, hogy mi van vele, és győzködött, hogy menjek le hozzá, de nem tettem semmit sem. És most már 1 hete a gyengélkedőn van. Komolyan nem tudom, hogy hogyan tudtam elviselni, ezt az egy hetet. Alice szerint olyan vagyok, mint egy szellem, vagy valami hasonló. Nem beszélek senkivel, csak ha feltétlen muszáj. Ma ebéd után Alice Frank-kal bement hozzá, és most éppen rá várok, hogy mondja el, hogy mi van vele. Csak ülök az ágyamon. Csak ülök és bambulok magam elé. Egyszer csak ajtónyitódást hallottam és arra kaptam a fejem s megláttam Alice megterhelt és aggódó arcát, ami nem sejtetett túl jót.
- Na, mi van? Hogy van? - faggattam azonnal.
- Még mindig nem ébredt fel, és a Madam azt mondja, hogy nincsen már semmilyen belső sérülése, de a láza nagyon magas és nem tudja, hogy mi lehet ennek az oka.
- Akkor most mi lesz? - kérdeztem féltőn.
- Ha holnapig nem javul az állapota, akkor még holnap beviszik a Mungo-ba.
- Hogy mi?! - kiáltottam fel.
- Igen, be fogják vinni. - mondta Alice szomorúan. És én ezen a ponton döntöttem el, hogy bemegyek hozzá. Nem akartam, hogy bárki is észrevegyen, ezért úgy határoztam el, hogy éjjel megyek le. Megvártam a takarodót, és kiosontam. Szerencsém volt, mivel nem futottam össze Frics.csel, és egyik tanárral sem, bár Miss Norris egyszer rám hozta a frászt. Halkan nyitottam be a Gyengélkedőre, ahol egyedül James, feküdt. Megrendítő volt, őt így látni, holt sápadt arccal, verejtékben úszva, de mégis volt benne, valami, amitől egyszerre tűnt nyugodtnak és zaklatottnak egyaránt. Leültem mellé, az ágyra, és az ágya mellett lévő kis asztalkán lévő vízbe nyúltam és kivettem belőle a bennlévő rongyot, kicsit kicsavartam, és letörölgettem vele az arcát, miközben folyamatosan beszéltem hozzá.
- James, annyira sajnálom, ez mind miattam van, hogyha akkor nem fordulsz meg... - suttogtam, mintha hallana és egy könnycsepp gördült le az arcomon. - Alice folyamatosan elmondta, hogy mi van veled, és annyira sajnálom, hogy nem jöttem be előbb, de nem mertem. Nem tudom, hogy miért, de féltem, hogy mit látok. Meg aztán ismersz, büszke vagyok és nagyon makacs. - majd elhallgattam, mert olyan volt, mintha zajt hallottam volna, Madam szobájából, de nem jött ki senki sem, azért a biztonság kedvéért csendben maradtam, és figyeltem James-t, közben néha új borogatást raktam immár a homlokára. Jó ideig, csak így elvoltam, egészen addig, míg meg nem láttam, a felkelő nap első sugarait. - Most már mennem kell. Gyógyulj meg kérlek, mert ha nem …. nem tudom, hogy mi lenne velem. Szeretlek James. - mondtam halk, sírós hangon, majd a homlokára nyomtam egy csókot és elindultam a gyengélkedő ajtajához, de olyasmi történt, amire nem számítottam.
- Lily? - kérdezte a rekedt hang, amiről azonnal megállapítottam, hogy James-hez tartozik. Én pedig egy 180 fokos fordulattal ránéztem, és az érdeklődő szemekkel néző csodás barna szemekkel találtam magam szembe, így gyorsan visszafutottam hozzá.
- James, felébredtél! - mondtam boldogan.
- Lily? Te vagy az? - kérdezte, mintha nem hinné el.
- Igen, én vagyok. - mosolyogtam rá. - Szólok Poppy-nak.
- Ne. - nyögte, és megfogta a kezem, bár nem volt benne semmi erő, de én mégis visszaültem, az ágyára. - Maradj még. - kérlelt.
- Utána is maradhatok, hogyha szeretnéd, de muszáj lenne szólnom Poppy-nak.
- Nem kell, elég, hogyha te itt vagy. - erre a mondatára éreztem, ahogy lángba borul az arcom.
- De én nem vagyok gyógyító.
- Te vagy az én gyógyítóm.
- Jól van. De ha fáj valamid, vagy valami, akkor azonnal szólsz, rendben? - ő csak bólogatott, pár percig csöndben néztük egymást.
- Komolyan gondoltad? - törte meg a csendet.
- Mit? - kérdeztem értetlen hangon.
- Hogy szeretsz?
- De, nem is voltál magadnál …. - mondtam zavartan.
- Komolyan gondoltad? - mély levegőt vettem, s úgy válaszoltam kérdésére.
- Igen, komolyan. Szeretlek James Potter. - suttogtam, ő pedig elmosolyodott. Magához húzott, már amennyire ezt lehet annak nevezni, hisz szegényemnek alig van ereje. S lágyan megcsókolt, amit én is szívesen viszonoztam, majd mikor elváltunk, mélyen a szemembe nézett.
- Én is szeretlek Lily Evans. - mondta teljes átérzéssel.