27.Fejezet – Everything turns out

Sziasztok!

Először is szeretnék bocsánatot kérni, hogy kis késéssel tudtam csak hozni a frisst. De ez a fejezet elég hosszúra sikeredett ( tudom, nem a méret a lényeg xD), de elég tartalmas és ahogy cím is mutatja, hogy ez a nagy várva várt fejezet, amiben minden kiderül. Remélem tetszeni fog a vége is, főleg Aliiceee és Rosee-nak.
Nem is fárasztom az agyatokat, mert ma ilyen napom van . . .
Szóval csak jó olvasást!
Puszi:
Zsó

Akármit is próbálunk eltitkolni, sosem állunk készen a napra, amikor az igazság kiderül. Grace klinika c. film

Milyen furcsák az emberek. Mindennap látod őket – azt hiszed, ismered is -, és egyszer csak kiderül, hogy semmit sem tudsz róluk.
Lauren Oliver

(Lily szemszöge)
3 nappal később, végre visszamehettem, a kastélyba, ami már nagyon hiányzott nekem. A Black-ek még egyszer eljöttek meglátogatni, Apu minden nap reggel velem volt, ahogy James meg mindig, kivéve a tanórákat, de így legalább tanult és én sem maradtam le. A drága jó anyám, nem látogatott meg, de valahogy nem is hiányzik, ahogy a nagyszüleim sem . . . Hála Merlin-nek! Dumbledore 2-szer bejött hozzám, ahogy Tiberius is. És végre eljött ez a nap is, amikor végre elhagyhatom a gyengélkedőt is, ennek részben örülök, részben nem. Örülök, mert végre nem kell megfigyelés alatt lennem, és a hasam sem fáj már annyira, de utálom, mert ma el kell mondanom mindent, mindent, amit reméltem, hogy sosem tudnak meg. Most éppen, még a gyengélkedőn ülök egyedül, mivel tegnap végre James is felment aludni ( hogy pontosak legyünk, megkértem a fiúkat, hogy ráncigálják fel), de megígértette velem, hogy reggel megvárom őt és felviszi a cuccaimat, amit nem értek, mert én is fel tudnám vinni, ha annyira akarnám, de Madam a lelkére kötötte, hogy figyel rám, hogy ne erőltessem meg magam, és a hasamon lévő, immár már csak kis sebre is, hogy ne szakadjon fel, úgyhogy én már máig félek, hogy nem tehetek, majd semmit sem, hogy nem fogja majd hagyni, de ugyanakkor félek is, hogy mi lesz, hogyha a fiúk megtudják a származásom, a lányoktól nem félek, hisz tudom, hogy ők megértenek, ráadásul már tudják is . . . De erre ráérek, majd este gondolkodni, szólítottam fel magam, s ebben a pillanatban toppant be James is, aki kissé nyúzott volt, de már jelentősen jobban nézett ki, mint amikor felébredtem.
- Jó reggelt Lily! - köszöntött mosolyogva.
- Neked is! - viszonoztam gesztusát.
- Mehetünk, vagy Poppy még megvizsgál?
- Mehetünk, már megvizsgált.
- Oké. - mosolygott, majd vállára rakta a táskám, amibe már belepakoltam a cuccaimat s a kezét felajánlotta, hogy karoljak belé, bár én némi fenntartással, amit csak magammal osztottam meg, de elfogadtam. Így sétáltunk felfele, néma csendben, de valahogy nem zavart a csönd, nem volt kínos, csak könnyű és kellemes. A klubhelyiségben, csak pár diák volt, szombat lévén érthető is. De James felkészült erre az eshetőségre, ezért még a Dáma előtti sarkon magára terítette a köpenyt, így fel tudott jönni hozzánk, anélkül, hogy bárki is rájöjjön, hogy képes feljönni a lányok hálóihoz. A hálókörletünkben még a lányok aludtak, végül is még csak 8 óra van, így valahogy nem is lepődtem meg. James letetet a táskámat, az ágyamra és el akarta kezdeni kipakolni, de én közbe szóltam.
- Ezt már tényleg megcsinálom én.
- Ugyan már, ne fáradozz ezzel. - felelte hasonlóan halk hangon.
- Nem fáradság, ennyi idő alatt, még az elkövetkező 2 hetet is kipihentem. - mondtam kicsit durcásan, de nem rá haragudtam, sőt egyáltalán nem haragudtam, csak nem bírom a Mungo-t, a gyengélkedőt és a kórházakat, de ezzel ő is tisztában van.
- Oké, akkor csináld csak. - felelte halkan kuncogva. Én pár perc alatt kipakoltam, de James minden mozdulatomat árgus szemekkel figyelte, miközben az ágyamon kényelembe helyezte magát. Miután végeztem én is melléültem. Majd elmondta, hogy tegnap este, vagy ma hajnalban (náluk nem lehet tudni . . .) megbeszélték, hogy vacsi után mindannyian felmegyünk a Szükség Szobájába, és ott ejtjük meg a „megbeszélést”, vagy hogy pontos legyek, a faggatózás, az életemről, a származásomról, a múltamról és a kapcsolataimról, ez egyszerűen szörnyen hangzik. Ezek közül Reg tud a legtöbbet rólam, csak a családjával valókapcsolatomról nem tud, míg a lányok a Tom-os és a fekete mágusos részt nem tudják, de a fiúk jóformán semmit nem tudnak egyikről sem. Majd olyan 10 körül, mikor már tisztában voltunk, hogy rajtunk kívül a többiek pihenni akarnak, lementünk a konyhára reggelizni, mert ami azt illeti mindketten éhesek voltunk. A konyhába menet apró kis semmiségekről beszélgettünk, amiknek úgy igazán semmi jelentőségük nincs. Amint beértünk a konyhába, a manók megrohamoztak bennünket s lesték minden kívánságunkat.
- Én aszem, palacsintát kérek. - mondtam, mert már nagyon régen ettem s James is kapva kapott az alkalmon.
- Én is. - csillantak fel a szemei.
- Na és tényleg, milyen a lányok, a kviddics pályán? - kérdeztem, mert erre nem is tértünk még ki.
- Ohh, egész jól, ösztönzik a srácokkal egymást. Mindenki jobb akar lenni, hogy a másik csapatot legyőzhesse, de idáig csak 2-szer nyertünk mi. Szerintem egész jók így az edzések, majd meglátod, és ha neked is jó így, akkor beszélnünk kéne McGali-val, hogy nem tarthatnánk-e együtt, persze, csak ha te is beleegyezel.
- Ohh, ez jól hangzik. Mikor vannak a ti edzéseitek, vagyis, a mi edzéseink? - mosolyogtam rá.
- Hát, hétfőn és kedden, egy órával a tiétek előtt, valamint a ti időpontotokban, csak szerdán, az neked jó lenne? - érdeklődött.
- Naná, mi dolgom lenne? Akkor, megnézem, hogy milyen egy közös edzés és utána megbeszéljük jó? Poppy szerint már hétfőn mehetek, csak még nem erőltethetem meg magam, vagy ahogy ő fogalmazott „hogy megszokjam a seprűn ülést” .- mondtam s közben megérkezett az egyik házi manó, akit azt hiszem, hogy Kikko-nak hívnak, és egy hatalmas tál palacsintát rakott elénk.
- Jó étvágyukra! - mondta.
- Köszönjük szépen. - válaszoltuk szinte egyszerre, amin jót mosolyogtunk. Evés közben keveset beszéltünk, mindketten inkább a finom palacsintának szenteltük magunkat, de mikor már úgy éreztem, hogy szét pukkadok és felnéztem James-re, aki tiszta csoki volt én pedig szakadtam a röhögéstől, míg a végén már levegőt sem kaptam. James meg csak nézett, mint egy értetlen 5 éves, de az arcán lévő csokiból ítélve tényleg 5 éves.
- Min nevetsz annyira?
- Rajtad. - próbáltam kimondatni.
- Mi van rajtam, leettem magam? - kérdezte, majd megnézte a ruháját, amin nem látszott semmi, én pedig nem is próbáltam megszólalni, csak mutattam az arcomon, hogy megértse, s szerintem sikerült neki.
- Maszatos vagyok? - kérdésére én csak bólogattam ő pedig vette a szalvétát és próbálta eltüntetni a reggeli nyomait, míg én megnyugodtam egy kissé, így már csak mosolyogtam.
- Még mindig olyan vagyok? - kérdezte, de az arca még mindig olyan volt, elkezdtem mutogatni, hogy hol olyan, de még így sem sikerült eltüntetnie a foltokat, így én vettem kezelésbe az ügyet.
- Na add ide, azt a szalvétát! - ő így is tett, így én mellé térdeltem és a szalvétával letöröltem, róla a maradék csokit, mint egy gyerekről, az anyja. - Így ni, meg is vagyunk. - mosolyogtam rá még mindig.
- Köszi. - mosolygott ő is. - Akkor mehetünk, vagy még eszel? - kérdezte.
- Mehetünk. - feleletem, majd köszönetet mondtunk a manóknak és felmentünk, de a klubhelyiségben elváltunk, így mindketten a saját szobánkba mentünk. Míg a lányok aludtak, addig megírtam pár házit, amit még nem sikeredett, majd fél 12 körül Emily felébredt és örömmel fogadott újra a szobánkban, majd elintézte reggeli teendőit és elkezdtünk beszélgetni, míg a többiek fel nem ébredtek, és nem végeztek a fürdőben, aztán lementünk ebédelni, ahol találkoztunk természetes a Tekergőkkel is.
- Sziasztok! - köszönt mindenki mindenkinek.
- Mi ez a frissesség srácok? - kérdeztem, mert elég üdének tűntek.
- Jól telt az éjszakánk. - mondta Sirius mosolyogva.
- Direkt fogalmaztál így, vagy csak azért, hogy a fantáziámat túl rossz vizekre evezzenek? - kérdeztem.
- Is-is. - nevetett.
- Szóval túlságosan elemedben vagy, akkor fárasztó nap elé nézünk. - tettem meg kijelentésemet, amint Sirius-on – aki durcás arccal nézett ránk – nevettünk. Ezek után is jól telt az ebéd, majd fenn is együtt beszélgettünk mindenféle dologról, majd sajnos túl hamar elérkezett a vacsora idő, amit én akármennyire is szerettem, nem tudtam elhúzni, így evés után felmentünk a Szükség Szobájához, amit most éppen Reg kívánt. Ahogy beléptünk megpillantottunk, egy eléggé letisztult szobát, homokszínű szőnyegpadlóval, barna csíkos falakkal, egy hatalmas fehér kanapéval, egy szintén fehér asztallal, ami a kanapé közepénél volt s vele szemben egy ugyanolyan színű fotellel. Szép volt, szolid és egyszerű, pont megfelelő, egy ilyen beszélgetéshez. Én helyet foglaltam, a fotelben, miközben a többiek is kényelembe helyezték magukat, a kanapén.
- Hallgatunk Lily. - mondta kíváncsiságtól csillogó szemekkel James.
- Mit szólnátok, ha inkább kérdeznétek, én pedig mindenre válaszolok? Nekem sokkal könnyebb lenne . . . És mindent megtudnátok, amit akartok. - kérdésemre, mindannyian bólogattak, de egyikük sem szólalt meg, így gondoltam rásegítek, hogy minél hamarabb túl legyek rajta. - Nos, akkor egyszerre egy kérdez, mindenkire sor kerül. - nevetem fel, ez amolyan bírósági vagy nem is tusom milyen szöveg. - Nos, akkor az első téma, a származásom, már ha van bárkinek ezzel kapcsolatos kérdése . . .
- Mi közöd van a Serpens-ekhez, úgy tudtam, hogy ők egy ősi, aranyvérű fekete mágus család, sőt azt beszélik, hogy egyenes ági leszármazottai, Mardekár Malazár-nak? És, a nagyszüleid miért tagattak ki? Hogy értettétek, Reg-gel, hogy már sokadszorra tették ezt? - kérdezte Sirius.
- Nos, akkor kezdjük a végéről. Azért mondtuk, hogy sokszor tagadtak ki, mert már jó ideje megy ez a kitagadlak-visszaveszlek rész, a nagyszüleimmel. Állításuk szerint nem viselkedem, a családunkhoz méltóan, nem mintha engem valamennyire is érdekelne, hogy mit mondanak. Nos, a Serpens-ek, tényleg egyes ági leszármazottja Mardekár-nak, a család első fiú gyermeke kapja az ősi erőt, vagy ha nem születik fiú gyermek, aki varázsló, akkor a legidősebb lány boszorkány kapja meg az erejét. Nos, a Serpens-ekkel tartott kapcsolatom nem épp a legjobb, hogy szépen fogalmazzak. - erre a lányok és bátyó is elkezdtek röhögni, na igen, aki tudja, azt meghiszem, hogy viccesnek találja. - Jah, nem mellesleg, Serpens-ek az őseim, persze az én drága jó anyám ágáról. - amikor anyámat jellemeztem, hiába, de nem tudtam visszafogni a gúnyolódó hangom. De, nem ez a fontos, hanem az, hogy a Tekergők, milyen képet vágnak, mert az valami kész, így mi, többiek röhögésbe törtünk ki.
- Hogy mi?! - szinte kiáltottak fel egyszerre, a tudatlanok.
- Oh, igen Mardekár Malazár az ősöm. - feleltem egyszerűen.
- De, az nem lehet! - szótagolta a szavakat Remus. - Akkor, hogy lehetsz griffendéles? - tette fel a nagy kérdést.
- Hát, az idáig még senki sem fejtette meg . . . vagyis sejtések vannak, de idáig mindegyiket elvetették.
- Akkor, azon a réten, ezért mondta Voldemort, hogy még nem vagy 17? - kérdezte James.
- Pontosan, még korántsem rendelkezem a teljes erőmmel és ez őt megrémíti, hogy még így is sakkban tudom tartani. Arról nem is beszélve, hogy olyan pajzsot tudtam létrehozni, a teljes erőm nélkül, amit még senki sem tudott.
- És még a mi családunk, a sötét . . . - kezdte Sirius, de mikor észrevette, hogy rajtuk kívül, már nem lepődött meg, akkor ezt szóvá is tettet. - Ti tudtátok?
- Persze, mi azért vagyunk ilyen jóban, mert tudunk mindent a másikról, vagyis úgy tűnik Lily-ről nem, bár tudtuk, hogy valamit titkol, de mi megértettük. - mondta Mel.
- Várjunk csak, tudtok mindent egymásról, akkor tudsz rólunk is? Mármint a származásunkról? - kíváncsiskodott James.
- Ha arra célzol, hogy Griffendél leszármazottai vagytok, akkor igen. - mosolyogtam rá. - Egyébkérdés ezzel kapcsolatban? - mire senki sem kérdezett, így ugrottunk, tudtam, hogy még valami kimaradt, de azt majd a végén felhozom, hogy ne keverjek meg senki feleslegesen. - Akkor kérdezzetek csak mást.
- Hányszor tagadtak ki? És miért? - kérdezte röhögve bátyus.
- Lássuk csak, először anyám akart kitagadni, mert volt varázserőm, még kiskoromban, de a nagyszüleim örültek, hogy boszorkány lettem, így nem engedték neki. Aztán, mikor grifis lettem, akkor a nagyszüleim, mikor megtudták, hogy egy Potter az egyik legjobb barátnőm, mikor összejöttem egy muglival, mikor megtagadtam, hogy halálfaló legyek, vagy 7-szer, mert nem azt csináltam, amit mondtak, 10-szer, mert „durván” visszabeszéltem, aztán még kétszer összejöttem muglival, meg egyszer egy mugli származásúval, de azokban benne volt, hogy idegesítsem őket, kétszer mert megvédtelek titeket, - itt Mel-re és James-re néztem. - mert visszautasítottam 5 pasit, mert elszöktem 6 megszervezett esküvőről, mert elszöktem, vagy inkább, hogy úgy mondjam egy hónapra elköltöztem aszem ennyi. Szóval, olyan 34 körül. - feleltem, de erre Reg-en kívül senki sem számított.
- Hogy érted, hogy 6 rendezett esküvőről elszöktél és visszautasítottad őket? Kiket? Kinek az esküvőiről? Hogy érted, hogy visszautasítottad?- kérdezte James.
- Visszautasítottam, Carrow-ot, Lestrage-t, Piton-t Sirius-t és Reg-et.
- Nem is mondtad, hogy én is rajt voltam a listán. - szólt bele bátyó.
- Kérlek,a nemes Black-ház sarjai ne lettek volna benne? - tettem fel a költői kérdést. - Úgy utasítottam el őket, mint a jövendőbelijeimet . . . - ezen is nagyot koppantak az állak. - A 6 esküvő is az enyémek lettek volna – fintorogtam el. - az egyik Malfoy-jal, Avery-vel, Dolohov-val, Rookwood-dal, Rosier-rel és persze Tom-mal. Jah, meg lett volna még egy, Greyback-kel, de szerintem nem mert volna elvenni, így az az esküvő végül nem lett megszervezve . . .
- HOGY MI ?! - kiáltott fel James dühösen. - Ezek mind sötét mágusok! Miért akartak hozzájuk adni téged?!
- Hé! - szólt közbe Reg és Sirius.
- Bocs, persze rajtatok kívül. - magyarázkodott James.
- Hát, a nagyszüleim szerint, „ Ők majd jó útra terelnek, és megnevelnek engem” - idéztem szó szerint, amit nekem mondtak.
- TE-JÓ-ÉG! - adott szót meglepődésének Emily. - Ez undorító, mocskos dolog, és ha bántanának téged?!
- Nem hinném, hogy zavarná őket, nekik az a lényeg, hogy tovább vigyem Mardekár vérvonalát és hű legyek a sötét oldalhoz, ahogy ők . . . Bár ők nem halálfalók, de ha Tom, valamit kér tőlük, azt megteszik.
- Hogy érted azt, hogy Greyback, nem mert volna elvenni téged? - kérdezte Remus, sejtettem, hogy ez neki feltűnik, hisz miatta lett ő is vérfarkas.
- Várj csak, mintha már említtetted volna ezt a Greybeck-et! - gondolkodott Katy, én meg hagytam, hogy eszébe jusson. - Megvan! Nem ő marta meg Mark-ot, meg egy másik ismerősöd?
- De igen, pontosan ő az. - fintorodtam el.
- Hogy érted, hogy nem mert volna elvenni téged, én ezt nem értem ! Azt mondják, hogy ember húst eszik! És egy vérfarkas, Merlin szerelmére! Persze, tudom, hogy vannak normális vérfarkasok, mint a bátyád, de akkor is. - mondta Alice.
- Tudtommal is emberhúst fogyaszt, és ez gusztustalan! - mondtam.
- Ezt pont te mondod, aki volt együtt egy vámpírral. - röhögött fel Mel.
- Jó, az más volt, nem ölt embereket, ahhoz, hogy táplálkozzon . . .
- De ember vért ivott. - érvelt Mel.
- Jó mindegy, régen volt, elmúlt. Visszatérve Greyback-re, Tom egyszer kiküldte hozzám, amolyan megfélemlítés céljából, hát nem úgy sikerült, ahogy akarta . . .
- És hogyha megmart volna? - idegeskedett Mel.
- Tom tisztában van vele, hogy animágus vagyok, ha kell, meg tudom magam védeni egy vérfarkastól.
- Hogy érted, hogy nem úgy sikerült, ahogy akarta? - érdeklődött Alice.
- Hát, az volt a cél, hogy engem megfélemlítsen, Tom tudja, hogy vannak ismerőseim, akik Greyback által lettek vérfarkasok, ráadásul Fenrir, az egyik legfélelmetesebb és leghűbb szolgája. Csak egy valamire nem számított, hogy engem nem tud megijeszteni egy kis kutyulival és szegénykém, a Mungo-ban találta magát, a találkozásunk után, nem számított rá, hogy kicsi, aranyos és törékeny kislány képes elpáholni, a nagy és félelmetes Greyback-et, akkor tudatosítottam benne, hogy ne közelítsen az ismerőseimhez, mert talán következőnek már nem a Mungo-ba kerül.
- Idáig is tisztában voltam vele, hogy veszélyes vagy, de azt nem tudtam, hogy ennyire. - ámult el Mel.
- Hát igen, ahogy a fiúk szokták mondani, a véremben van. - grimaszoltam.
- De mond, hogy nincs igazunk. - mondta bátyus.
- Én egy szóval nem mondtam.
- Hogy értetted, hogy 2-szer azért tagadtak ki, mert megvédtél minket? - tudakolta meg James.
- Tom, kifejezetten utálja a Potter-eket, amit lássuk be, meg is értek, Mardekár és Griffendél sem nagyon bírhatták egymást. Amikor az erdőben kóboroltatok egyszer, akkor Tom le akart csapni rátok, persze a drága Serpens-ek, nem tűrik, ha egy családtag ellenük szegül, egy Potter miatt. És legyen elég annyi, hogy a múltkor, Tibe-hez nem véletlenül értek oda olyan gyorsan az aurorok.
- Te szóltál . . . te mondtad, hogy oda mennek a halálfalók, de honnan tudtad? - értetlenkedett Mel.
- Tudjátok, ezek a „rosszulléteim” , hogy néha csak úgy elájulok, vagy legalábbis valami hasonló, az azért van, mert akkor Tom fejében vagyok, hogy úgy mondjam, olyan mintha legilimentálnék, csak nem teszek semmit és Tom sincs a közelben, van egyfajta kapcsolat köztünk, a tudataink között, így én néha beletudok csusszanni a fejébe, mintha én lennék ő, és érzem őt, érzem, amit ő, látom, amit ő, s azt is érzem, hogy ő mire gondol, hogy mit fog tenni. - próbáltam magyarázni.
- Ez tök baró! - fejezte ki álláspontját Sirius.
- Hát, nem egészen, mert ezt ő is meg tudja tenni. Én épp ezért tudom olyan könnyen alkalmazni az oklumenciát, mert nem akarom, hogy tudja, azt, amit én, így én mindig használom az oklumenciát is, legalábbis próbálom, de van, amikor nem tudom tartani, és megtud dolgokat, amiket nem kéne . . . így én próbálom, a nap 24 órájában fenntartani ezt a védelmet az agyam körül. - magyaráztam.
- Hát így már nem olyan baró. - értett egyet Sirius.
- Hogy érted, hogy kapcsolat van köztetek? - tájékozódott Remus.
- Hát, ezt még én sem értem különösebben, de van pár sejtésem, hogy miért, de ez egyik sem bizonyított tény.
- Nos, akkor végre kérdezhetek én is ? - mosolygott bátyus. - Mióta vagy ilyen jóban, a családunkkal?
- Ez egy elég hosszú történet. - legalábbis úgy, hogy mindenkinek követhető legyen. - Nos, ezek, az esküvők, és satöbbik, a halálfalókkal, idén nyáron volt. A drágalátos nagyszüleim arról prédikáltak, hogy egy ilyen nemes családnak, (mint mi) a sarjának 17 éves koráig férjhez kell mennie. Mint azt tudjátok, 16 vagyok, hamarosan 17 leszek, így eldöntötték, hogy férjhez adnak, apám ellenük volt, de nem tehetett semmit sem. Megszervezték az esküvőket, mikor rájöttek, hogy akárkit ajánlanak, visszautasítom. Én pedig mindről elszöktem, de egy idő után már elegem lett, az esküvőkből, a vitákból. És mivel még nem vagyok/voltam nagykorú sem, ezért nem mehettem, olyanokhoz, akiknél nincs olyan, aki még nem felnőtt, hogy varázsolhassak, a nyomjel miatt. Az utolsó esküvőmről, már a cuccaimmal jöttem el, távol akartam lenni tőlük, nem bírtam tovább. Valakinek el akartam mondani, ki akartam önteni a szívem. Így elmentem Reg-hez, vagyis a Black kúriához. - próbáltam mindent elmondani.
- Beszélgettünk, elmondta, hogy mi történt, csak arra nem számítottunk, hogy valaki keresni fog engem. Hogy pontosak legyünk, Orion-nak a nagy semmiből eszébe jutott, hogy van egy fia. Mikor meglátott minket beszélgetni, eléggé kiakadt, az álláspontja szerint Lil mugli szülők leszármazottja, nem rajongott azért, hogy a kisfiának bármi köze is van hozzá. Úgyhogy kihívta párbajra Lily-t, én már akkor tudtam, arról, hogy milyen jól tud harcolni, így én nem szóltam bele. Annyira élveztem, ahogy Lil földbe döngölte őnagyságát. - nevetett fel Reg. - Nem akarod még egyszer megcsinálni?
- Majd egyszer talán, ha nagyon kihúzza a gyufát. - kapcsolódtam be hozzá.
- Ejj, pedig annyira reménykedtem. Mindegy, miután apánk alulmaradt, beinvitált hozzánk. Lily nem tudta, hogy milyen erős mágia veszi körül a házat.
- Ez így nem teljesen igaz. - szóltam bele bátyó beszédébe.
- De azt mondtad, hogy nem tudtad.
- Tudni, tényleg nem tudtam, de éreztem.
- Mi az, hogy érezted? - kérdezte Peter.
- Érzékeny vagyok, a mágiára, ha valaki mágiát használ, a közvetlen közelemben, akkor azt érzékelem, nem túl nagy távolságra, de több mint a semmi . . .
- Ilyenről sem hallottam még. - lepődött meg Remus.
- Úgy tartják, hogy az Ősök* leszármazottai képesek rá, de csak akkor, ha fejlesztik a képességet. - feleltem.
- Szóval egyszer képes lehetek rá én is? - informálódott James.
- Ha gyakorolod, akkor igen. - feleltem, majd egy kis csend után Reg folytatta tovább, ott, ahol abba hagyta.
- Szóval behívta Lil-t, apánk tisztában volt vele, hogy Lily vissza fog verődni, a kúriát körülvevő védelemről. Csakhogy nem így történt. Lily könnyen és egyszerűen bejutott, a ház körül számára megszűnt a védelem, ugyanakkor másoktól továbbra is védve maradt.
- Mi ?! - adott hangot, kételkedésének Sirius.
- Pontosan, csak egyszerűen besétált. - helyeselte bátyó.
- Miért olyan fontos, hogy Lily fel tudta törni, a védelmet? Lily-nek, ha úgy vesszük, ez az egyik specialitása. - értetlenkedett Emi.
- Mert a Black kúriát nem védő bűbájok veszik körül, hanem a Black ősök. Hogy úgy fogalmazzak, az összes elhunyt Black alkotja, pajzsot. A ház alatt lévő sírkamrában lettek el temetve, de a varázs erejük, még mindig védi, a leszármazottakat. Csak a Black család tagjai képesek, a bemenetelre. - magyarázta Sirius. - Akkor mi rokonok vagyunk? - esett le neki, amit az előbb mondott.
- A szüleitek, és a nagyapátok is így kezdte. Mivel nem akartam hazamenni, ezért megkértem őket, had maradhassak, így egy hónapig vendégeskedtem a kúriában, cserébe megengedtem, hogy megnézzék a családfámat, hogy nincsenek-e rokonaink. Mikor eljutottak a Serpens-ekhez, akkor már tudták, hogy nem vagyok sárvérű, sőt elkezdtek kedvesek lenni velem. De az volt a csúcspont, mikor megtudták, hogy Mardekár leszármazottja vagyok. Egy hónapig voltam ott. Walpurga, Orion és Scorpion megígértették, hogy még meglátogatom őket, amikor tudom, de apám miatt hazamentem az utolsó két hétre. És képes voltam valahogy kijönni, az unokatesóitokkal is. Cissy nem is olyan rossz, vele még normálisan is tudtam beszélni, de Trixi, vele már nem volt olyan rózás az ügye. - mondtam, mire Reg elnevette magát.
- Nem volt rózsás? Egyhelyiségben nem tudtatok meglenni, 3 percnél tovább, hogy ne essetek egymásnak. - röhögött tovább. - Már Trixi nekem se a szívem csücske.
- Hát igen, Trixi, az Trixi. - mondtam.
- Ha már itt tartunk, akkor Scorpion mit értett azon, hogy Voldemort kezd rájönni, mire kezd rájönni? - értetlenkedett Reg.
- Hát, tudjátok, hogy a családotok irányítását, már nem a nagyapátok végzi? - kérdeztem tőlük, Sirius nem értetett, hogy miért is.
- Jah, igen, hallottam, úgy tudom, hogy valamilyen kívülálló vette át a helyét. - felelte Reg.
- Mi az, hogy irányítja a családot? - kérdezte Katy.
- Tudod, a sötét mágus családoknál, mindig van egy személy, általában a családon belül, aki dönt bizonyos dolgokról, például a harcok, hogy halálfaló vagy nem, iskoláztatás, meg ilyenek. Amit a vezető mond, az szent és sérthetetlen. De ez nem mindig elég, van hogy a család egy tagja megöl egy másik fekete varázsló család tagját, akkor a sértett fél, vezetője a másik vezetővel beszél. Aki megszegi, a vezető szavát, azt kitagadják s többé nem nyújtanak védelmet és nem vállalnak felelősséget sem. Nagyjából ennyi. - mondtam.
- Ez azért nem semmi. - ámult el Alice.
- Ki lett egyáltalán az új vezető? És Scorpion miért adta át? - faggatózott Sirius.
- Scorpion úgy gondolta, hogy a mostani vezetőtök jobban tudja irányítani a családot, hogy erősebb, valamint a sötét oldalon jóval befolyásosabb is. Vannak kapcsolatai Tom-mal, ami lehet előny is a családnak. A vezető úgy döntött, hogy nem hozza nyilvánosságra igazi kilétét, így igen csak kevesen tudunk róla. - daráltam le a szöveget.
- És ki az? - kérdezte egyszerre Reg és Sirius.
- Hát . . . - haboztam kissé a válasszal. - Én vagyok. - mondtam ki kerek-perec, amire a többieknek az álla a földön landolt-
- Hogy mi? - lepődtek meg mindannyian.
- Oké, megértem Scorpion álláspontját, de te miért vállaltad el? - tudakolta meg értetlen Reg.
- Mert így jobb lett nektek, bár ti ebből túl sokat nem vetettek észre. Walpurga nem véletlen ment bele, hogy felülvizsgálják, hogy tényleg a Mardekár-ban van-e a helyed. - pillantottam Reg-re. - És nem véletlenül hagyták abba a zaklatásodat sem Sirius. De csak hogy tisztázzuk, családtag vagy és az is maradsz, így sokkal egyszerűbb védeni titeket. - fejtettem ki érveimet.,
- Azért tetted, hogy ne kelljen beállnom közéjük ?! - kezdte a kioktatásom Reg.
- Részben, talán igen. - mondtam nyugtatólag. - Ismerlek bátyó, régóta, mindent tudok rólad és fontos vagy nekem, és aki közel áll hozzám, azt megvédem.
- Akkor is, ezt nem kellett volna vállalnod miattam! - durcáskodott.
- Nem csak miattad tettem. - mondtam, de már nagyon elegem volt, ebből a témából, így gyorsan témát váltottam. - Akkor ugorjunk.
- Milyen a kapcsolatod Voldemort-tal? - kérdi James.
- Nos, ez tényleg bonyolult. - de még mennyire, gondoltam magamban.
- Várjunk csak! Voldemort-ról azt híresztelik, hogy Mardekár elszármazott. Igaz ez? - tapintott a lényegre Emi.
- Igen igaz. - mosolyodtam el, de a többiek még mindig csak értetlenkedtek, nem tudták, hogy ez hogyan kapcsolódott ide.
- Hát nem értitek?! - kérdezte értetlenkedve. - Pedig tök egyszerű. Tudjuk, hogy Voldemort Mardekár leszármazott, és azt is tudjuk, hogy Lily is. Vagyis ebből következik, hogy rokonok. Nincs igazam?
- De, igazad van, sajnos. Tom, a rokonom, bár elég távoli, valahányadik unokabátyám, valamilyen 10-egynéhányadik. - erre persze nagyon el voltak képedve, míg bátyus meg nevetett az arcukon, ha nem én lennék, az érdekelt fél, akkor én is azt tenném. - Ezen jobban ki vagytok akadva, mint mikor megtudtátok, hogy Mardekár a rokonom. . . - mikor még pár perc elmúltával sem mondtak semmit, akkor úgy gondoltam, hogy folytatom, a származásom kihagyott részével. - Egyébként meg ha ennyire szigorúan vesszük, a „rokoni” kapcsolatokat, akkor ti is a rokonaim vagytok. - néztem a két Potter-re - Bár korántsem olyan közeliek, mint Tom. . .
- Jah, ebben van valami. - mosolygott magához térve Mel.
- Na ugye? - mosolyogtam rá.
- Rokonok, mi ?- kérdezte James.
- Idáig, csak arról beszéltünk, hogy Mardekár az ősöm, de azt még nem mondtam, hogy milyen ágon. Mármint Mardekár vérvonal két ágon keresztül terjedt, az egyik, a feleségével született fiúk és lányuk, de volt még egy fia, Fönix-től.
- Fönix-től, mármint Flamma Griffendél Fönix-től? - kérdezte James.
- Pontosan. Amikor megfogant a kisfiú, akkor már mindketten házasok voltak. Mára már senki sem tudja, hogy mi történt Fönix és Mardekár között. Állítólag Fönix Griffendél-el nevelte fel a gyereket. Nos én a Mardekár-Fönix ágról származom. - mondtam.
- Ezt nem is tudtam, hogy Fönix-nek volt egy házasságon kívüli gyereke . . . - mondta James.
- Nem sokan tudták, hogy van . . . De ez van.
- És mióta ismered Voldemort-ot? Hogyan ismerkedtetek meg? - kérdezte Mel.
- Hú, túl régóta . . . 13 éve. 3 voltam, mikor először találkoztunk, ő pedig 11. Akkor még nem volt ilyen, más volt. Normális volt, néha még kedves is, bár már akkor lehetett benne látni a gonosz énjét, vagy legalábbis az látta, aki eléggé ismerte, mint én. Logan talált rá, egy árvaházban, mikor megtudta, hogy egy Gomold volt az anyja, akkor azonnal kihozta onnan, és az anyámra bízta, hogy nevelje fel. Így anyám már engem is utált, de Tom-mal képes volt normálisan bánni, ahogy Maria kérte. Így én jóformán mellette nőttem fel. - mondtam el a történetem.
- Te jóságos ég, te Voldemort-tal együtt nőttél fel?! - értetlenkedett Sirius. - És még csodáltam, hogy Pipogyi a barátod volt. . .
- Hát igen, vannak ismerőseim, az egyszer biztos. - nevettem fel.
- Amikor azon a réten voltunk, akkor hogyan tudtad megidézni, azt a vörös burkot? - kérdezte Reg.
- Magam sem tudom, csak azt akartam, hogy ne haljatok meg, hogy ne halj meg. - pillantottam James-re. - És a medál elkezdett izzani, majd egy egyszerű bűbájjal kinyílt. Utána tudtam megtenni.
- Milyen medál? - kérdi Remus.
- Van két családi örökségem, két medál, az egyik Fönix-é, míg a másik Mardekár-é. Fönix-é mindig rajtam van, az az, amelyik segítségével sikerült ennyi erőt felszabadítanom.
- Nálad van Mardekár medálja? Az nem Voldemort-nál van? - kérdezte Alice. - Ezt még sosem mondtad.
- Nem hordom túl gyakran . . . Egyébként meg két egyforma medál** van, mindkettő Mardekár-é volt, egyik nála, míg a másik nálam.
- És hogy idézted meg a tüzet az erdőben, azt mondtad, hogy Mardekár leszármazottja vagy, akkor nem a vizet kéne irányítanod? - kérdi James.
- Tudod, gondolattal irányítom a tüzet, akárcsak te. - mosolyogtam rá.
- James is képes rá? - tette fel kérdését Emi.
- A négy Ős, avagy Griffendél, Mardekár, Hugrabug és Hollóháti is uralt egy egy elemet***. Ezeket az elemeket az utódaik is tudják uralni. Nos, Griffendél-é, a tűz, Mardekár-é a víz, Hugrabug-é a föld, míg Hollóháti-é a levegő. Így én alapból uralom, a vizet, mint Mardekár, s a tüzet, mint Griffendél. Mivel annak idején Griffendél és Fönix egyesítették az erejük. Hogy hogyan tették, az még mindig titok, pedig rengetegen kutattak után . . .
- Szóval, akkor benned is van egy kicsi Griffendél-ből.
- Hát ami bennem van belőle, az elég elenyésző. Nem mintha ez számítana.
- És hogyan szerezted azt a sebet, amibe majdnem belehaltál? - faggatott James, na igen, ez volt az, amire nem szívesen válaszolnék.
- Hidd el, nem akarod tudni. - erőltettem egy mosolyt magamra.
- De igen is akarjuk! - szólalt meg Katy.
- Rendben. - fújtam ki a benntartott levegőt. - Azt a pajzsot, ami megvédett a halálos átoktól, nem volt könnyű létrehozni, még nehezebb tartani, s mikor az átok belecsapódott, képes volt magába szívni, de ehhez már nem volt elég erőm, így csak gyengített verzióban engem ért el az átok. - feleltem.
- Hogy mi?! - dühödött fel James.
- Mondtam, hogy nem akarod tudni . . . - ezután a kijelentésem után csönd telepedett ránk. Senki sem szólalt meg.
- Van még egyéb kérdés? - kérdeztem, mire mindannyian nemlegesen válaszoltak.
- Van még valami, amit tudnunk kéne? - kérdezte James.
- Nem hinném, aszem ez minden. - mosolyogtam rá, most már szívből jövően.
- Na, akkor én megyek, mert hulla vagyok, eléggé elbeszélgettük az időt. - mondta Mel, egy ásítással pecsételve mondatát.
- Mi is elfáradtunk. - mondták a lányok.
- Na, akkor menjünk mind. - mondtam.
- Lily, én még szeretnék veled beszélni négyszemközt. - mondta James mélyen a szemembe nézve.
- Akkor magatokra hagyunk titeket. - mondta Reg.
- De aztán kérem a részleteket ám, minden apró kis mocskos részletet. - mondta kajánul Sirius.
- Nem tudom, milyen mocskos részleteket akarsz hallani. - feleltem ártatlanul, tudtam, hogy mire gondolt, de nem értettem, hogy miért hisz elhitettem James-szel, hogy nem szeretem ÚGY.
- Tapi, nem mennél már? - nézett rá jelentőség teljesen.
- Szegény Ágas barátom, mennyire ki lehetsz éhezve . . . - kezdte a perverzkedést.
- Tappancs pofa és tűnés! - szólt rá villámló szemekkel.
- Jól van na, megyünk már. - mosolygott tovább. Mindenki elköszönt mindenkitől, majd James-szel ketten maradtunk a Szükség Szobájában.
- Miről szeretnél beszélni velem? - kérdeztem, kicsit sürgetően, nem akartam kockáztatni, hogy kettesben maradunk egy helyiségben.
- Rólunk. - válaszolt egyszerűen, de mégis mindent elmondott ezzel az egy szóval.
- James, azt hittem, hogy ezt megbeszéltük. Az az éjszaka, nem jelentett semmit. - mondtam, a legmeggyőzőbb hangomon, s közben felálltam, hogy véletlenül se kelljen a szemébe néznem, mert akkor elvesznék.
- Ez nem igaz, és ezt te is tudod, mindkettőnknek sokat jelentett.
- Ugyan már, ez nem igaz, megértem, hogy nem kellett volna megtörténnie, hogy te most azt hiszed, hogy többről volt szó. - feleltem, majd két kezet éreztem meg a derekamon, amik magukhoz fordítanak, nem volt nehéz kitalálni, hogy kihez tartoznak. James mélyen a szemembe nézett, s így kezdett el beszélni.
- Mond, mond, hogy nem jelentett semmit! Mond, hogy nem érzel irántam semmit! Mond, hogy nem szeretsz! Gyerünk, hazudj! Gyerünk, mond a szemembe! - mondta, kissé ingerülten, de mégis valahogy volt benne valami lágyság. Én pedig képtelen voltam ezt tenni, nem tudtam hazudni neki, képtelen voltam rá, így szemtől szemben. - Ugye, nem tudsz hazudni nekem. - suttogta, majd ajkai elkezdtek közeledni hozzám, mígnem ajkaink össze nem forrtak. Lágyan kóstolgatta ajkaimat, aminek én nem tudtam ellenállni, így én is viszonoztam, csókját. Csókunk egyre inkább elmélyült, az elfojtott vágyunk kezdett felszínre törni. De ő megszakította csókunk, ezt egyik felem örömmel, míg a másik felem felháborodással fogadott. - Mondhatod, hogy nem érzel irántam semmit, de amit teszel, és ahogy teszed, az mind nem ezt mutatja. Szóval hazudj, ha akarsz, de engem nem verhetsz át! - mondta, miután légzésünk normalizálódott. Tudtam, hogy igaz van.
- Szerelek! - mondtam ki, szemébe nézve. - Most jobban érzed magad? Hmm, nem muriból titkoltam, hogy mit érzek irántad, a francba is! - szólaltam meg ingerült hangon.
- Miért tetted? - faggatott.
- Tom nem véletlenül téged akart megölni.
- Nem értem.
- Az ő látásmódja alapján, a család hírnevében nem szabadna veled lennem.
- Azt mondtad, hogy nem érdekel a családod.
- Tényleg nem érdekel. De te annál inkább. Tom bármire képes, hogy a család hírnevét és vérvonalát fenntartsa, ha kell öl is érte. - mondtam fájdalmasan. - Érted már? Mi soha nem lehetünk együtt. - folytattam, miközben kitéptem magam a karjai közül, majd leültem a kanapéra és felhúzva lábaimat öleltem, hogy minél kisebbnek látsszak, hogy a fájdalmam kevesebb legyen. Pár percig lehettem így, mikor megéreztem, hogy lesüpped alattam a kanapé, és hogy James magához ölel, egyik kezével az államnál fogva kényszerített közben, hogy nézzek a szemébe.
- Nem számít! Nem érdekel! Szeretlek teljes szívemből. - mondta lágyan.
- Nem nem lehet! Meghalhatsz, megölhet. Nem lehetek mindig ott, hogy segítsek, értsd meg, nem lehet.
- Nem tudnék nélküled élni, Jobban szeretlek, az életemnél is. Meghalnék érted. Boldog akarok lenni veled, érted, nem érdekel Voldemort, vagy a halálfalói, sokkal jobban oda fogok figyelni és hamarosan tizenhét leszek, sokkal erősebb, meg fogom tanulni védeni tőle magam. - mondta komolyan, majd feljebb húzott, hogy fejünk egy szinten legyen. - Szeretlek, és boldogok leszünk együtt. Mindent meg fogok tenni kettőnkért. - suttogta számba, majd az utolsó szó után ajkaink újra csókban forrt össze, engem pedig annyira meghatott, az amit mondott, nem tudtam védekezni, de már nem is akartam. Végre egyszer az életemben boldog akartam lenni, boldog vele.
- Szeretlek James. - mondtam, miután elváltunk egymástól.
- Én is Szeretlek Lily. - mondta nekem.
- De nem fogod magad felesleges veszélybe keverni, és engedd, hogy megvédjelek Tom-tól, érthető voltam? - kérdeztem szelíden.
- Igen is parancsnok. - nevetett fel. Majd újból megcsókoltuk egymást, kezdtünk belemerülni, én az ölébe ültem és mindketten egymás pulóvere alá nyúltunk. Akartam, vágytam rá. Most sokkal jobban, mint azon az estén, de ő újból megszakított minket.
- Ne most, még csak most jöttél ki a gyengélkedőről, és megígértem Poppy-nak, hogy vigyázok rád, míg pár napig, míg teljesen begyógyul a seb. - mondta kissé szaggatottam.
- De már jól vagyok. - mosolyogtam rá, és egy lágy csókot hintettem ajkára.
- Nem, amíg be nem gyógyult a sebed, addig nem vagy jól, és egyébként is minek sietni, most már, hogy szeretjük egymást? - mosolygott.
- Nagyon rossz vagy, ugye tudod? Nem fair dolog, ezt csinálni egy nővel. - durcáskodtam.
- Majd bepótoljuk. - mosolygott csibészesen. - Mit szólnál, hogyha most mennénk a többiek után, már én is elég fáradt vagyok?
- Rendben, de ígérd meg, hogy velem alszol. - egyezkedtem vele.
- Ígérem. - mosolygott, majd még kaptam egy gyors csókot és kézen fogva indultunk vissza, ahol megbeszéltük, hogy náluk alszom. Így én felmentem hozzánk, ahol már a többiek mind aludtak, vettem egy gyors zuhanyt, magamra kaptam egy pizsamát és egy köpenyt, majd átmentem a fiúkhoz, ahol látszólag mindenki aludt, persze kivéve James-t, aki az ágyán várt rám. Én mellé feküdtem, majd behúzta az ágyfüggönyt és egy jó éjt csók után mindketten nyugovóra hajtottuk fejünket.

Mardekár medálja: