26. Fejezet - More surprises/secrets

Sziasztok!

Elkészült a 26. fejezet is, s még egy kis titok szerűség merül fel Lily-ről . . .
Jó olvasást!
Puszi:
Zsó

Egyszerűen lehetetlen mindent tudni valakiről, különben unalmas lenne. Egy ponton túl bíznod kell a másikban, ez a szerelem . . .

(Lily szemszöge)

Reggel, arra ébredtem fel, hogy James egy puszit nyom a homlokomra és elköszön aputól is. Bár fáradt voltam, de most már valahogy nem tudtam aludni és ezt apu is észrevette, ezért mellém telepedett.
- Hogy vagy kicsim? - kérdezte, egy jó reggelt puszi után.
- Jól, de egy kicsit még fáradt vagyok. - mosolyogtam.
- Akkor aludj még! - mondta.
- De nem tudok.
- Csak nem hiányzik James? - erre a kérdésére nagyon meglepődtem.
- Ezt most nem értem.
- Ugyan kislányom, lerí rólatok, hogy szeretitek egymást. James, amióta behoztak, azóta egyfolytában veled volt, csak tanításra ment be, de azt is csak azért, mert Albus csak így engedte el őket ide. - nagyon jól esett, hogy James végig velem volt, de mégis kínzott, az, hogy soha nem lehetünk boldogok együtt.
- Apu, ő Potter, én meg ha tetszik, ha nem, Serpens, lehet, hogy a vezeték nevem Evans, de sajnos az őseimet nem változtathatom meg . . .
- Lehet, hogy benned csörgedezik a Serpens-ek vére, de te mindig az én kicsi lányom maradsz, aki sosem fogadta el, a Serpens-eket.
- De ez nem számít, a Serpens-ek, és a többiek is igényt tartanak rám sajnos.
- Ez nem számít kicsim. - kezdte volna el magyarázni, amikor az ajtón bejött Tiberius, James apja.
- Lily, annyira sajnálom, nem tudtam előbb jönni. - kezdte volna magyarázni, de ekkor megpillantotta apát.- Nick? - kérdezte.
- Tibe, de régen találkoztunk. - ölelték meg egymást, ki gondolta volna, hogy ismerik egymást.
- Ti ismeritek egymást? - tettem fel, az engem annyira foglalkoztató kérdést.
- Kicsim, Tibe-bel jó barátok voltunk, a Roxfortban, és az aurorképzőben is, csak egy évvel volt alattam. - magyarázta apu.
- Lily a lányod, nem is sejtettem, pedig tudtam, hogy Evans. - csodálkozott Tibe. - Úgy tudtam, hogy muglik a szüleid.
- Nem, csak így sokkal könnyebb, tudod a feleségem, kvibli, és én meg otthagytam miatta a varázsvilágot, és miután Petunia, az idősebbik lányunk nem lett boszorkány, nem is osztottuk meg velük, hogy kik is vagyunk igazán, így mugliknak neveltük őket, de aztán elmondtuk nekik, mert Lily-ben feléled a varázserő, s így Lily-nek is könnyebb. - mesélte apám.
- Értem, és hogy vagy Lily? Bocsánat, hogy nem tudtam előbb jönni, de Vic kicsit ki volt bukva, mikor elmeséltem neki, hogy mi történt, aztán meg műszakom volt. - magyarázkodott.
- Ugyan már, megértem egyébként jól vagyok.
- Ahha, miután majdnem meghaltál. - fűzte hozzá édes jó apám.
- Hogy? - kérdezte Tiberius.
- De nem haltam! - mondtam. - És már jól vagyok.
- Szeretném megköszönni, hogy megvédted a fiam, még ha nem is tudom, hogy hogyan tetted. - hálálkodott.
- Nincs miért köszönetet mondanod. - mosolyogtam rá, majd elmerülten elkezdtek beszélgetni, amiből én inkább kimaradtam és hallgattam, de egy idő után elszundítottam, arra ébredtem fel, hogy bejött a gyógyító, megint meg vizsgált és megnyugtatott, hogy szépen gyógyulok és már csak 3-4 napig kell itt maradnom. Tibe egész délelőtt itt maradt, majd, amikor meghozták az ebédem, akkor távozott. És már jelentősen haladok, már tudok magamtól is enni, vagy legalább is azt hittem, ugyanis a nagyobb darabokat nem tudtam már elvágni, ezért ezt megcsinálta nekem apu, úgy mint kiskoromban, felkatonázta őket. Majd lassan magamba tömtem az összeset. Apuval arról beszélgetünk, hogy hogy telt ez az év. Mikor már el kellett végeznem emberi teendőmet, és erre megkértem apát, hogy segítsen. Kikísért, a saját fürdőmbe, ahol már el tudtam végezni, azt, amit kellett, de mire visszaértünk az ágyamhoz, arra már teljesen kifáradtam, így egy kicsit szundítottam, egész addig, mígnem valaki bejött a szobába és majdnem hogy elordította magát.
- Lily! - szólt a hang, és egy kis idő múlva tudatosult bennem, hogy ez Kate hangja, apa meg elkezdett pisszegni.
- Csss, alszik. - mondta apu halkan.
- Már késő, erre szerintem még a holtak is felébredtek. - nyöszörögtem.
- Jajj Lily, tudod, hogy mennyire aggódtunk érted, hogy mennyire megijesztettél minket! Azt . . . azt hittük, hogy. . . hogy nem éled túl. - a végét már csak nehezen mondta ki, a szemében megjelenő könnyek miatt, de a sírásba csatlakozott Mel Alice és Emi is.
- Na gyertek ide! - mosolyogtam rájuk, erre persze megrohamoztak, de mindenki kényesen vigyázott, hogy véletlenül se érjen a hasamhoz.
- Szia Nick. - köszönt James és Reg is, míg Remus, Sirius, Peter és még Frank is csak egy Jó napot-ot mondott.
- Sziasztok! - mosolygott rájuk apu, legalábbis ahogy láttam. A lányok, pedig megnyugodtak, és már a többieket is a közelembe engedték, így James-től és Reg-től még kaptam egy puszit a homlokomra, majd apu is idejött hozzám.
- Akkor én most megyek, holnap reggel jövök. Ha bármi van, akkor szólj, rendben? - kérdezte.
- Apu, nincs itt a mobilom, de mindegy is, hisz itt nincs térerő. És anyu meg szívbajt kapna, ha meglátna egy szaladgáló patrónust a házba, már félre ne érts, nem lenne semmi rossz abban, de már így is le akarja szedni a fejem, és karácsonykor meg találkozunk . . .- érveltem.
- Nem számít, elküldöd a patrónust. Anyádat meg csak bízd rám. - mosolygott.
- Jól van. - sóhajtottam fel.
- Akkor holnap reggel jövök. - nyomott puszit az arcomra. - Szia Kicsim!
- Szia apu! - köszöntem el tőle. Majd megpróbáltam magam, valahogy ülőhelyzetbe tornászni, ha James nem szól közbe.
- Mit csinálsz?
- Próbálok felülni? - értetlenkedtem.
- A gyógyító azt mondta, hogy nem kelhetsz, vagy ülhetsz fel egyedül. - majd segített nekem.
- Köszi. - mosolyogtam rá. Ezután mindenki a közelembe került. James, Reg, Sirius és Remus a székekre ültek, a lányok az ágyra, vagyis Frank is, akinek az ölében Alice foglalt helyet, míg Peter az ágynak támaszkodott. És elmesélték, hogy mi történt velük, míg nem voltam magamnál, de egyszer csak az ajtó kinyitódott, és nem várt vendégek jöttek. Mindenki felpattan, és az ágyam mellé álltak, hogy lássák, hogy kik azok, majd mikor Sirius, Reg és James felismerek három jövevényt a ötből, hátráltak s velük együtt a többiek is.
- Sziasztok! - köszöntek, a most érkezett jövevények, de a többiek nem válaszoltak.
- Lily, hogy érzed magad? - kérdezte kedvesen, szinte törődően Scorpion, igen igen, Scorpion Black, Sirius és Regulus nagyapja, de ott voltak a szüleik is, Orion és Walpurga Black, de erre a kérdésére a többiek eléggé meglepődtek. Scorpion helyet is foglalt az ágyamon.
- Köszönöm, már sokkal jobban vagyok, de honnan tudtátok meg? - kérdeztem egyszerűen, a többiek nem kis meglepetésére.
- Édesapád mondta édesanyádnak, ő meg mondta a nagyszüleidnek, ők meg mondták nekünk. - sorolta fel a hírláncot.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagytok a Serpensek-kel. - azért vannak dolgok, amik engem is meglepnek.
- Nem is vagyunk épp puszipajtások, de találkoztunk és elmondták. - mondta Walpurga (Siriusék anyja) monotonan.
- Melyik sötét mágus család puszipajtás bárkivel is? - tettem fel a találós kérdést.
- Ugyan kislányom, ez most nem fontos. - mondta tetetett törődéssel, a drága jó nagyanyám, mivel ők voltak a másik két jövevény, a férjével.
- Vissza lettem fogadva a családba, erről nem is tudtam. - gúnyolódtam, de erre Reg kuncogni kezdett.
- Tudod, majdnem meghaltál, most már újra családtag vagy. - nevetett most már Reg, nyíltan.
- Igazad lehet, akkor többet ezt sem próbálom ki. - kapcsolódtam be a röhögésbe, de rajtunk kívül mások nem díjaztak minket.
- Na de . . .- kezdte volna el Logan (Lily nagyapja).
- Ugyan, már ne is játsszátok meg magatokat, nem áll jól! - mondtam.
- Hogy beszélsz! Ne merészelj így beszélni velem! - már húzta elő a pálcát, de a Black-ek, beleértve Reg-et és Sirius-t is, James és az én kezemben is már ott virított a pálca.
- Én a helyedben el tenném azt a pálcát Logan. - mondta hidegen Orion.
- Meg ne lássalak, te lány! Nem tartozol a családunkhoz! - visítozott Maria, majd kiviharoztak.
- De jó, megint a családon kívül. - mosolyogtam.
- Hányadszorra is vagy kitagadva? - érdeklődött bátyó.
- Hú, Merlin sem számolja már. - tűnődtem. - De ha akarod, majd egyszer összeszedem neked, hogy hányadszorra is.
- Rendben.
- Mi igazándiból, csak ezért jöttünk. - mondta Orion.
- Ohh, és még valami, a karácsonyi bál, mind ott legyetek! - szólított fel minket Walpurga.
- Ott leszünk. -feleltem, helyettük.
- Lily, a Nagy Úr kezd tudomást szerezni, rólad. - mondta Scorpion, én meg rögtön tudtam, hogy mire is céloz.
- Ha rájön, rájön, de ne tőletek tudja meg. - néztem jelentőségteljesen rájuk.- Egyébként én pár hétig nem mennék Tom közelébe, kissé ideges . . .
- Oké. - egyeztek bele. Végül mind el kezdtek búcsúzkodni.
- Jobbulást Lily! - köszönt el Scorpion.
- Jobbulást! - mondta a Black házaspár is, majd mindhárman kimentek. S a többiek is visszahelyezkedtek hozzám.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagy a családunkkal. - mondta Sirius.
- Én sem. - fűzte hozzá Reg.
- Az túlzás, hogy jóban vagyok velük, de azért nem olyan rosszak, vagy legalábbis én hozzászoktam.
- Még mindig tartod, hogy az anyád rosszabb, mint a miénk? - kérdezte bátyus.
- Igen. - feleltem határozottan.
- Egyáltalán mi közöd van hozzájuk? - folytatta Reg.
- Minden kérdésre válaszolok, mindennel kapcsolatban, amint kijutottam innen és a gyengélkedőről is. - most tényleg nem volt ehhez kedvem, hogy elkezdjünk ebbe belefolyni.
- Oké. - egyeztek bele. Majd még egy ideig beszélgettünk, de aztán James-en kívül mindenki visszament a kastélyba.
- Na elő a könyveket! - szóltam rá, mikor a többiek távoztak.
- Hogy mi?! - kerekedtek ki, azok a csodás szemek.
- Jól hallottad, tanulni fogunk. - mosolyogtam rá ördögien.
- Na nem, a kviddics csapatodat elvállaltam, az oké, de tanulni nem fogok. - jelentette ki.
- Dehogy nem. - mosolyogtam tovább. - Add ide a táskád! - kértem, s még egy kis unszolás után ideadta és elkezdtünk tanulni, mivel rá is, meg rám is ráfért, így mindent megtanultunk. Igen, a Nagy James Potter is tanult, pedig még sosem láttam tanulni, mondjuk egész jó volt a többségi tantárgyból, de azért valakinek meg kell nevelnie szegény fejét. Egész jól telt az este, mígnem végeztünk, de erre én már teljesen hulla voltam. Segített visszafeküdni és nyomott egy puszit a homlokomra, leült az ágyamra és a kezemet simogatta.
- Jó éjt James!
- Jó éjt Lily! - nyomott még egy puszit a homlokomra.
- Aztán aludni ám! - mosolyogtam rá.
- Igen is főnök! - mosolygott rám, de tovább simogatott, én pedig elég hamar az álmok birodalmában találtam magam . . .