25.Fejezet – Worry and highly anticipated awakening

Sziasztok!
Éééés befejeztem a 25. fejezetet :D  Trágár szöveggel!!!!
Nem hittem volna, hogy sikerülni fog, mert nyelviskolában tanulok angolt, és holnap vizsgáznom kell mind szóban, mind írásban, de mégis elkészültem, és talán majd holnap összehozok valamit, a vizsgán is xD
Kissé depis rész, de azért remélem tetszeni fog.
Szóval mindenkinek Jó olvasást, és szeretnék kommenteket kapni, ha nem túl nagy kérés, csak pár szó is megteszi, vagy egy értékelés a végén, please!
És szeretnék köszönetet mondani,a rendszeres olvasóimnak, hogy olvassák a törimet, de főleg Aliiceee és Rosee-nak, aki komiaival is segíti az írásban.
Puszi:
Zsó

 

 

Nem tudod, hogy te vagy az életem. Gyere vissza hozzám.

( Arash feat. Helena - Broken Angel )

(James szemszöge)

Amikor a skacokkal sétáltunk az erdőben egy nagy rétre értünk. De ott olyan dolog történt, amit nem hittem, hogy megtörténhet velünk, egyszerre vagy 30 halálfaló jelent meg a rét másik oldalán. Mi előreálltunk, magunk mögé kényszerítve a lányokat. A pálcáinkat előretartottuk, s vártunk, hogy mi lesz, ennyit sehogy sem tudtunk volna legyőzni, de nem sokkal később megjelent három férfi, nem lehettek túl idősek, olyan húsz körüliek s velük volt apám is. Most ők álltak elénk és vették fel a védekező pozíciót s várta, hogy mikor támadnak. Senki sem lépett, mind vártak, de nem értettem, hogy mire. Egyszer csak, egy őzsuta futott be a rét egyik oldalsó részére, de abban az őzben rögtön felismertem Lily-t, az Én Lilym. Amint csak tudta felvette az emberi alakját, s ezt észlelve Katy és a húgom egy kisebb sikoltással köszöntötték az én feldühödött Szerelmemet, aki azonnal elkezdte a kioktatást.
- Direkt megkértelek titeket, hogy be ne tegyétek a lábatokat az erdőbe! Mondtam, hogy amint végeztetek, jöjjetek vissza, de nem, persze hogy nem hallgattok rám. - kiabálta le a fejünket, de gondoltam, hogy inkább a lányokét.
- Lily! - szólt rá az egyik srác.
- Még nem fejeztem be. Mégis mi a szentséges sz*rt kerestek itt?! Miért nem tudtok, egyszer ebben a r*hadt életben rám hallgatni?! A francba is, nem vagytok képesek felfogni, hogy milyen veszélybe kevertétek magatokat?! - ordítozott tovább.
- Halljátok, de kis tüzes a kicsike? - hallottam meg az egyik halálfalót, mire bennem kezdett felmenni a pumpa.
- Fogd be, ha jót akarsz. - szólta le azt a mocskot, amint eléggé meglepődtem, hiba egy idióta az a fickó, de azért halálfaló!
- Hogy mit mondtál? - értetlenkedett.
- Azt mondtam, hogy kuss! Süket vagy, vagy mi?! - folytatta Lily, de láttam, hogy az a tuskó felemeli a pálcáját, és rá céloz, majd egy átkot küld felé, amit szépen kivédett.
- Nem értesz a szép szóból, mi? - és most elkezdett támadni, s ügyesen és fölényesen le is győzte a halálfalót, amin szinte mindannyian meglepődtünk. De a meglepetéseknek nem szakadt vége, Lily mögött megjelent Voldemort. Az a Voldemort, aki minden idők legnagyobb sötét mágusa, vagy legalábbis ezt mondják róla, de ami már kiverte a biztosítékot, az az volt, hogy tapsolt. Tapsolt, igen. Mintha ezzel díjazná Lily-t. Azonban Lil nem fordult meg, hanem úgy maradt, mintha tudta volna, hogy ki az.
- Meg kéne nevelned a halálfalóidat. - mondta egyszerűen, majd megfordultam.
- Igazad lehet Lily. - válaszolt, amin meglepődtünk, hogy ismeri Lily-t, biztos így van, különben nem hívta volna a nevén. De ezek után a SAJÁT pribékjét kezdte el kínozni, s megtanítani a többit is, hogy ne bántsák Lily-t. Ez is elképesztő volt, hogy meg akarja védeni őt. Lily végig nézte a csatlós szenvedését, úgy hogy még csak a szeme sem rándult. Majd megkezdődött a legérdekesebb párbeszéd, amit életemben hallottam, Lily, Lily Evans elkezdte kioktatni Voldemortot, akit Tomnak hív s még csak nem is zavartatja magát a Nagyúr. Majd elküldte a pincsijeit és Lily felé fordult, aki megmagyarázta, hogy mi miért nem megyünk sehova sem. S újra megkezdőzött egy érdekes vita köztük, amit egy kompromisszum fejezett be, melynek lényege az volt, hogy engem megöl, de a többieket békén hagyja, s én elkezdtem gondolkodni ezen az ajánlaton. És arra a következtetésre jutottam, hogy az életem nem ér annyit, hogy miattam legyenek veszélyben azok, akik fontosak számomra. Bármennyire is fájt, hogy nem mondhatom el még egyszer Lily-nek, hogy szeretem, de ez már nem számított, így felvállaltam a halált, a többiekért.
- Rendben. - szólaltam bele.
- Hogy mondtad? - értetlenkedett Lily.
- Jól értetted Lily. - feleltem miközben előre verekedtem magam, amit csak nehezen tudtam megtenni, mert az előttünk állók nem engedtek egy könnyen.
- Nem engedem, hogy megölesd magad! - kiáltotta rám életem értelme.
- Nem kértem az engedélyed! Essünk túl rajta! - szóltam Voldi-nak, de Lily közénk állt, de ezt a Sötét Nagyúr könnyen megoldott, neki repítette egy fának és annak kötözte.
- Búcsúz el az életedtől Potter! - kegyetlenkedett tovább. - Avada Kedavra! - a szemem az átkon volt, mely felém közeledett, nem néztem senkire, mert féltem, hogy meggondolom magam. De olyan történt, amiről még nem hallottam, egy hatalmas vörös pajzs jelent meg körülöttünk, mely amikor a gyilkoskátokkal találkozott kioltotta azt. Totálisan nem értettem semmit, így Lily-re pillantottam, magam sem tudom, hogy miért, de láttam, ahogy azokba a mézédes ajkaiba harap s teste ívbe feszül, a fájdalomtól. Ő volt az, ő volt, aki megmentette az életem. De nem értettem, hogy hogyan volt képes erre. Nem értettem.
- Ezt te csináltad? Soha nem láttam még ilyen pajzsot, hogy kivédi a gyilkos átkot. - érdeklődött Voldemort csodálkozva.
- Aszem. - felelte.
- Nem, ez nem lehet, erre senki sem képes! Soha senki nem tudott ilyet megidézni és még nem vagy 17 sem, hogy a teljes hatalmaddal rendelkezz. - magyarázta magának Voldi. Nem értettem, hogy mi köze ennek ahhoz, hogy Lily még nem 17, oké, azt értem, hogy voltak régen olyan nagy hatalmú varázslók, akik elzárták az erő nagy részét, hogy az utódaik könnyebben tudják uralni az erőt, ha jól tudom, mindössze 4 ilyen varázsló illetve boszorkány volt, s az egyik épp az én ősöm.
- Nem szednéd le rólam a köteleket? - kérdezte Lily.
- Még nem. - felelt egyszerűen.
- Akkor majd leengedem magam. - felelte és a következő pillanatban a kötél lángolni kezdett megijedtem, hogy a tűz őt is elégeti, s elgondolkodtam azon, hogy hogyan tudta megidézni, varázsige vagy pálca nélkül.
- El is felejtettem a tüzet és a vizet. - mondta szinte magának. Míg ő gondolkodott, addig szerelmem felénk indult s eltátogott valamit, ami a Most-ra hasonlított, majd a három srác azt mondta apunak, hogy csinálják azt, amit ők, így legilimentáljon, amit Tapi és én is követtünk. S meghallottuk Lily parancsát, hogy vigyék el a többieket, mi pedig a köpeny alatt fogunk távozni. Mikor elkezdődött a figyelemelterelés Tapival magunkra terítettük a köpenyt és közös megegyezés alapján végighallgattuk a további, igen rövid párbeszédet. A párbeszéd főleg rólam szólt, s meglepődtem azon, hogy Lily azt mondta, hogy bármit megtenne értem, de nem értettem, hogy Voldemort mit akart tőle. Ezután be is fejezték a beszélgetést Lily kezdeményezésére, s Voldi eltávozott.
- Minél később. - mondta magának a hozzáfűzését az utolsó elhangzott mondatra, majd földre rogyott s kezét a hasára szorított, mintha fájna neki. - Ennek nem lett volna szabad kiderülni, de így mindent el kell mondanom nekik. - beszélt magának majd hopponált.
- Az biztos, hogy lesz mit megmagyaráznia. - szólalt meg Tapi.
- Lesz lesz.- helyeseltem én is, majd felvettük az állati alakunkat és így futottunk a Mézesfaláshoz. Mikor beértünk, Lily épp rólunk érdeklődött.
- Bocs, egy kicsit leülök. - mondta, majd leült az egyik dobozhalomra, de teljesen elsápadt, szinte az összes vér kifuthatott az arcából, úgy nézett ki, én meg rögtön mellé ültem
- Lily minden rendben? - aggodalmaskodtam, de választ már nem kaptam, mert szerelmem elvesztette eszméletét, de amikor a kezem véletlenül a hasához ért még felszisszen, így tudtam, hogy ott lehet az ájulásának az oka. A többiek is aggodalmasan néztek Lily-re, majd én elengedtem és lefektettem a dobozokra és épp azon voltam ,hogy megnézzem mi történt a hasával.
- James, mégis mi a szent Merlin lyukas kalapját csinálsz? - kérdezte Regulus.
- Nem vettétek észre, amikor a hasához értem, felszisszen és a réten is a hasát szorongatta, mielőtt eljött volna. Szóval a hasa sérült meg. - magyaráztam el, majd folytattam, ott ahol abbahagytam, de már Reg segítségével. Lehúztam a kabátjának cipzárját, de bár ne tettem volna, az alatta lévő pulcsit már teljesen átáztatta a vér és a kabátján is nyomot hagyott, csak azért nem láttuk idáig, mert a bőrbe nehezen szívódott be.
- Te jó ég! - kiáltott fel az egyik srác, akit nem ismerek. Ezután már nem fejtettem le a többi ruhadarabját, hanem rögtön felemeltem Szerelmemet s vele együtt futottam az átjárón, egészen a gyengélkedőig, ahol Sirius felébresztett Madam Pomfrey-t, aki rémüldözve nézett Lily-re, majd kiküldött minket. A három auror elkezdett járkálni, a lányok leültek a kőre és ott sírtak együtt, Regulus és Remus meg őket próbálták megnyugtatni, akikhez később Peter is csatlakozott. Én csak a falnak dőltem és néztem magam elé, nem tudtam elképzelni, hogy Lily-nek valami baja essen, és még csak azt sem tudtuk, hogy hogyan szerezte a sérülést. Aggódtam és fájt, hogy nem tehetek semmit, nem sokkal később Tapi nyugtatóan megszorította a vállam, de nem szól semmi, nekem pont így volt jó, hogy nem mond megnyugtató szavakat, amik nem igazak, hanem csak ott van mellettem. Nemsokkal később megjelent Dumbledore.
- Albus! - üdvözölte az egyik ismeretlen.
- Matt, üdvözöllek, mi történt? - kérdezte az igazgatónk.
- Voldemort megtámadta őket, Lily megtudta, és odament, ahogy mi is, miután szólt nekünk. Lily ellátta az egyik halálfalót, megjelent Voldemort majd vitáztak és Voldemort megakarta ölni a Potter fiút. Már kimondta a gyilkos átkot, amikor megjelent egy vörös pajzs, ami magába szívta azt, majd Lily később, amikor már kimenekítettünk mindenkit s Lily is csatlakozott, akkor lett rosszul, s a hasán egy seb nagyon vérzett, idehoztuk. - vázolta fel, a Mattnak nevezett.
- Kivédte a gyilkos átkot? - lepődött meg Dumbi.
- Mi is meglepődtünk, képzelheted. - szólalt meg a másik. - De még nem jött ki Poppy, aggódunk.
- Értem, Lily hihetetlen erős és akaratos, biztos nem lesz semmi baja. - nyugtatta meg a két srácot, de ezzel együtt valahogy engem is. Ha ő mondja, akkor még igaz is lehet, s remélem, hogy az is. Ezután a professzor is csatlakozott hozzánk. Mindenki elvolt magával. Néma csendben voltunk, csak a lányok szipogása hallatszott. Nagyjából két óra múlva lépett ki Poppy, eddigre Peter, Mel, Kate és Alice már elaludt.
- Hogy van Lily? - kérdeztem rögtön.
- Sajnálom, nem túl jól, élet és halál között. A sebet egy sötét varázslat okozhatta, a legerősebb vérzéscsillapítót adtam neki, de még így is vérzik és már rengeteg vért veszített. Be kell vinni a Mungóba. - mondta, én pedig le fagytam, élet és halál között van az a nő, akit mindennél jobban szeretek.
- Gyorsan intézkedjünk, Poppy kérem vigye be Lily-t a Mungóba. Egyikőtök küldjön üzenetet Nicolas-nak, ti pedig menjetek aludni. - nézett ránk, mivel közben már Pete-n kívül mindenki felébredt.
- Igazgató úr, nem mehetnék be vele? - kérdeztem.
- Figyeljetek, nektek RAVASZ évetek van, nem hiányozhattok a tanításról, de meglátogathatjátok Lily-t. Szóval mindenki bejár órára, és az irodámból tudtok menni a hopphálózattal, a jelszó Fawkes. Nyugodtan használjátok – mondta, a végét már mosolyogva.
- Köszönöm szépen Professzor úr. - hálálkodtam. Majd ezután Dumbi, a három auror és apu is elmentek, majd elküldtem a többieket aludni, hisz holnap hétfő, aludniuk kell. Megígértem nekik, hogy mindent el fogok mondani nekik Lily állapotáról.
- Én veled megyek. - mondta Tappancs.
- Én is megyek. - felelte Reg is.
- Erre semmi szükség. - mondtam.
- Nekem Lily olyan, mintha a húgom lenne, te nem mennél vele, ha Mel-ről lenne szó? - kérdezte Reg.
- Jogos. Tappancs, te viszont tényleg menj, most már nem megyek együl sem. Meg leszek. - majd még kaptam egy hátveregetést s mi Reg-gel felmentünk az igazgatóiba, ahol nem volt senki s elindultunk a Mungóba. Kértem információt, hogy melyik kórteremben van, majd odamentünk, de a három aurorhoz csatlakozott egy negyedik, aki már idősebb volt.
- Épp vizsgálják. - mondta az, amelyiknek nem tudtam a nevét.
- Köszönjük Mike. - erőltette egy mosolyt az arcára Reg, szóval ő ismeri őket. - Szia Nicolas. - köszönt az idősebb férfire, aki csak bólintott és az ajtót szuggerálta.
- Jó estét! - köszöntem én is, s szintén egy bólintást kaptam. Nem sokkal később kijött egy gyógyító a szobából.
- Maguk a hozzátartozók ugye? - kérdezte, válaszra sem várva elkezdte mondani. - Nos, Miss Evans állapota válságos. Rengeteg vért veszített, ezért vérpótló bájitalt kap folyamatosan, de a vérzés még nem állt el teljesen, ezért óránként kapni fog ja a legerősebb vérzéscsillapítót, és egy nyomókötést tettünk a sebre, így remélhetőleg hamarabb el fog állni a vérzés. Ezenkívül még fájdalomcsillapító bájitalokat kap, valamint altató bájitalt is, ha sikerült elállítani a vérzést, akkor az altatót is abbahagyjuk, ha az azt követő 1 napban felébred, akkor nagy eséllyel túléli. - magyarázta.
- És ha nem? - kérdezte remegő hangon az idősebb.
- Reméljük a legjobbakat. - csak ennyit felelt. - Nyugodtan bemehetnek hozzá. Viszlát. - köszönt el. Így mindannyian bementünk, ment egy nagy szoba volt, melyben csak Lily feküdt, s egy hatalmas asztal volt az ajtó mellett, amin rengeteg bájital helyezkedett el valamint 4 szék egy kanapé és egy fotel. Az idősebb férfi Lily-hez húzta az egyik széket, így tett még Mike és az akinek nem tudom a nevét, Matt a fotelben helyezkedett el, míg Reg átengedve nekem a széket, a kanapén foglalt helyet, így én is, Lily-hez húztam a széket és megfogtam a kezét, mely most hidegen feküdt a teste mellett. Nem tudom, hogy meddig lehettünk így, de olyan 1-2 óra múlva, mikor a gyógyító újra megnézte Lilyt és közölte, hogy a vérzés már szépen csillapodott, az idősebb férfi, akit Reg Nicolas-nak hívott, szólt a másik háromnak.
- Lassan mennetek kéne, nem soká kezdődik a műszakotok, menjetek haza, pihenjetek le és ha megtudunk bármit, akkor azonnal üzenek, jó? - kérdezte.
- De nem szeretnénk itt hagyni Lil-t. - szólalt meg Matt.
- Én itt maradok vele, csak reggel megyek el, órákra. - mondtam neki.
- Akárcsak én. - csatlakozott hozzám Reg.
- Én pedig végig itt maradok vele. - felelte Nicolas.
- Akkor mi megyünk, majd jövünk, értesítsetek, ha bármi történne. - mondta Mike. Majd kimentek.
- Elnézést, hogy ilyen modortalan vagyok, de kicsit megzavart a lányom balesete, megmondanád a neved? - kérdezte, s ekkor tudatosult bennem ,hogy ő Lily édesapja.
- Ohh, elnézést, Mr Evans, James Potter vagyok. - mutatkoztam be.
- Csak nem Tiberius fia? - kérdezte, mire kissé meglepődtem.
- De igen. - feleltem.
- Tibe-bel együtt jártunk a Roxfortba, egy évvel volt alattam, remek barátok voltunk. - mondta.
- Ezt nem is tudtam. - lepődtem meg. - Örülök, hogy megismerhettem.
- Én is, de tegezz csak, Nicolas vagyok, de sokan Nicknek hívnak. - mondta. - Te vagy a lányom barátja? Már ha szabad tudnom. - na ezzel meglepett.
- Öhm . . . Valami olyasmi. - mondtam.
- Ezt hogy érted?
- Hát én szeretem őt s tudom, hogy ő is szeret engem, de valamiért mégis szakított velem két héttel ezelőtt, és ezt még nem tisztáztuk.
- A nők bonyolultak, de pont ezért szeretjük őket, nem?
- De, aszem, de a lányod nem bonyolult, hanem nem lehet kiigazodni rajta. - erre kissé felnevettet.
- Igazad lehet. - mondta, majd befejeztük a beszélgetést, s mindketten Lily-be merültünk, Nick a haját simogatta, én pedig a kezét. Vártunk, hogy mi lesz, de nem történt semmi sem, az éjszaka során még kétszer jött be a gyógyító s a harmadik alkalommal, ami reggel fél 8-kor volt bejelentette, hogy elállt a vérzés, úgyhogy az altató még délig hatni fog, de utána már nem fog kapni újabbat. Mikor Nick kiment mosdóba a vizsgálat után szájára hintettem egy csókot s megvártuk, míg Nick visszaért, majd visszamentünk a Roxfortba. Felébresztettük a fiúkat és elmondtunk nekik mindent, majd a lányoknak is elmondtuk ugyanazt a reggeli során. Az órákat zombiként ültem végig, nem szóltam az órába, nem csináltam viccet semmiből, nem volt hozzá kedvem se erőm. Az utolsó óránk után én rögtön visszamentem a Szent Mungóba, míg a többiek csak félóra múlva jöttek utánam.
- Történ valami? - kérdezték, amint beléptek a szobába.
- Semmi, nem ébredt fel, pedig már majdnem 5 órája nem hat az altató. - feleltem. Ezután a többiek helyet foglaltak, s néma csöndben ültünk, majd nem sokkal később megjelent két másik 20-as éveiben járó férfi s azok is, akikkel tegnap találkoztunk.
- Sziasztok! Van valami fejlemény? - kérdezte az egyik, mire egy gyönge fejcsóválást kapott válaszul. A nap folyamán mindannyian vártunk, majd este a többiek visszamentek, még Reg-et is rávettem, hisz nem aludt semmit az elmúlt két napban. Csak ketten maradtunk Nick-kel.
- Neked is pihenned kéne. - mondtam neki. - Itt maradok vele, ha akarsz hazamehetsz.
- Nem, most nem hagyom magára, de aszem egy kicsit pihenek, már eléggé fáradt vagyok, ha nem bánod. - mondta.
- Nyugodtan, pihenj csak. - mondtam.
- De neked sem ártana kicsit pihenned.
- Én itt is elleszek. Pihenj csak! - s így is tett, de csak nehezen tudott elaludni, de legalább sikerült neki. Én pedig a világ legcsodálatosabb arcát néztem, várva, hogy azok a csodálatos zöld szemeket is megpillanthassam. Csak néztem őt és simogattam a kezét, de már én is fáradt voltam, majd egyszer csak elaludtam, Lily keze mellé hajlott a fejem s így aludtam. Egy csodás álomba csöppentem, ahol Lily-vel egy gyönyörű réten voltunk, nevetgéltünk s olykor-olykor megcsókoltuk egymást, ha már hiányzott a másik íze. De sajnos az álom semmibe veszett, s már csak a szemhéjam sötétjét láttam, de megéreztem, ahogy egy lágy kéz simogatja a fejem, erre hirtelen már ülve találtam magam, ahogy azokba a smaragd szemekbe nézek. Nem hittem a szemeimnek, ezért megcsíptem magam, hogy nem-e alszom még, de éreztem a fájdalmat, s ezzel egy időben boldogság kerítette hatalmába.
- Bocs, nem akartalak felébreszteni. - mondta rekedten, de mégis oly csodás hangon, s az ajkain megjelent egy mosoly is. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy tényleg felébredt.
- Lily felébredtél! - kiáltottam fel, erre már Nick is felébredt és odajött hozzánk ő is. - Annyira örülök, hogy felébredtél, ezt nem hiszem el! Azonnal szólok a gyógyítónak! - pattantam fel s szaladtam szólni, hogy Lily felébredt.
- Meg is jöttünk! - vigyorogtam, mint a vad alma, amikor beléptem a kórterembe a gyógyítóval együtt.
- Miss Evans, örülök, hogy ébren látom, a nevem Taylor Smith. - mutatkozott be a gyógyító. - És most, ha az urak megbocsájtanak megvizsgálnám a kisasszonyt. - gondolom ezzel akart célozni arra, hogy távozzunk a helyiségből.
- Elnézést, én vagyok Lily apja, nem maradhatnák benn vele? - kérdezte Nick.
- Van arra bármilyen esély, hogy én is maradhassak? - kérdeztem én is, most, hogy végre felébredt, nem akarom egyetlen percre sem magára hagyni.
- A kisasszonyon múlik. - nézett Lil-re.
- Engem nem zavar, ha maradnak. - felelte.
- Akkor ez esetben, hogy érzi magát?
- Hát, a hasam fáj, kissé a fejem is, szomjas vagyok és fáradt, de ezenkívül ha nagyon akarnám le tudnám futni a Maratont. - erre a kijelentésére a gyógyító felnevetett, de én nem tudom, hogy mi az a Maraton?
- Hát azzal még várnia kell.
- De kár. Pedig szándékomban állt.
- A vérnyomását megmérjük, meghallgatom a szívét, veszünk vért és megnézzük a sebet.
- Ezt mind? - nyögött fel Szerelmem.
- Tudja, nem sokon múlt, hogy meghalt, úgyhogy igen, ezt mind és még könnyen megússza. - ezután kigombolta Lily-n lévő bő ingszerűséget, hogy meghallgassa a szívét.
- A szíve rendben van, legalábbis úgy hallom. - mondta, majd a vérnyomását is rendben találta. - Akkor most levesszük a vért. - s így is tett. - Ez meg is van. Most pedig felfogunk ülni. Elnézést, de mivel a nővérnek egy másik betegnek kell segítenie, ezért nem tudna egyikük segíteni felültetni Miss Evans-t? - kérdezte, én meg kapva kaptam az alkalmon.
- Majd én segítek. - mondtam, majd Lily másik oldalára sétáltam, az egyik kezét a tarkómon átkulcsoltam, és óvatosan felültettem. S a doktor elkezdte letekerni róla a fáslit, de mielőtt teljesen befejezte volna, még figyelmeztetett bennünket.
- Hogyha nem túl jó a gyomruk, akkor jobb lenne, ha ezt nem néznék, nem túl szép látvány! - mindhárman bólintottunk, s mindannyian Lily hasát bámultuk, de amikor lekerült a kötés, azt hittem, hogy rosszul leszek és szerintem Nick is így volt, mert elsápadt, s le is ült a kanapéra. Én viszont tartottam magam, de többet nem néztem oda, a seb Lily szinte teljes hasát beterítette. Maga a seb kör alakú volt, s olyan mély, hogy Lily húsa is látszott, de szerencsére a belsőségekig nem jutott el . . . - Már szépen gyógyulgat, szerencséje van, hogy a szervezete ilyen erős, őszintén szólva, nem hittem benne, hogy még magához fog térni, valaha is.
- Köszönöm, ezt a csodás biztatást! - bár nem láttam, de valahogy tudtam, hogy Lily fintorog.
- Ha már itt tartunk, tudja, hogy mi sebezte meg? - na erre én is kíváncsi vagyok, meg szerintem Nick is, így Lily arcát kezdtem nézni.
- Legyen elég annyi, hogy egy sötét varázslat. - mondta egyszerűen.
- Na, erre magam is rájöttem, de ha tudna pontosítani, akkor lehet, hogy könnyebben tudnánk gyógyítani Önt.
- Nem hinném. Sajnálom. - mondta Lily.
- Értem. Mint eleinte mondta, hogy fáj a hasa és a feje. A hasa a sérülés miatt, míg a feje valószínűleg azért fáj, mert már jó ideje nem vett magához táplálékot. Erős fájdalom csillapítókat kap, amik miatt fáradékonyabb. Pihenjen sokat és mindjárt hozatok magának valami könnyű ételt. Egyedül nem kelhet fel, és fel sem ülhet, nem akarjuk, hogy felszakadjon a heg. Ha esetleg magára hagynák, amit az elmúlt napot nézve nem valószínű, akkor a pálcáját eléri, vagy küldjön egy patrónust, ha tud, vagy ott van az a jelző berendezés, a pálcájával tudja aktiválni. Értve vagyok? - tájékoztatta főleg Lily-t, de minket is.
- Igen. És köszönöm. - hálálkodott Lily.
- Ez a dolgom. További jó éjszakát és jobbulást! - köszönt el tőlünk.
- Szóval, mikor sebesültél, mert én nem láttam azt az átkot, pedig végig ott voltam! - kérdeztem.
- Hogy érted, hogy végig? - értetlenkedett.
- Nem gondoltad, hogy otthagyunk téged egyedül Voldemort-tal?!
- Engem nem bánt, vagy legalábbis nem túl komolyan.
- Látszik, szóval?
- Ígérem, hogy mindent el fogok mondani, de csak egyszer, mindenkinek, amikor már nem kell itt, vagy a gyengélkedőn lennem, oké? - nézett rám hatalmas boci szemekkel, aminek lehetetlen ellenállni.
- Oké. - sóhajtottam fel.
- Köszi. - mosolyodott el, ami már annyira hiányzott. - Szörnyen néztek ki, aludnotok kéne. Most már jól vagyok, nem lesz már semmi bajom, ígérem.
- Mit szólnál James, ha megegyeznénk? Neked úgyis be kell járnod órákra, nekem meg otthon leszedik a fejem, hogy nem mentem haza . . .
- A tiédet nem, max az enyémet. - szólt bele Lil.
- Én bejövök, amikor nektek van órátok, hogy ne legyen egyedül, meg akár maradhatok éjszakára is. - ajánlotta Nick.
- Nekem jó, én csak reggel lezuhanyozom, meg órák, az edzéseket majd bepótolom valamikor, és az éjszakát is vállalom.
- Az edzéseket, nem hagyhatod ki és aludnod is kell! - szólt bele Lily.
- Itt is tudok aludni, te pedig ugráltathatsz, ahogy akarsz. - mosolyodtam el.
- De az edzéseket, megtartod, és az én csapatomnak is! - mondta, amin meglepődtem.
- Vonjam össze a két csapatot?
- Nézd, a csapat nem hagyhat ki ennyit miattam, és azt mondtad, hogy ugráltathatlak, úgyhogy ezt megtennéd értem, edzd őket úgy, ahogy a fiúkat. Légyszí! - megint bevetette a boci szemeket.
- Rendben!
- Köszi! - ezután be is fejeztük a beszélgetést, mert hoztak Lily-nek, valamiféle kaját, amit végül én segítettem megennie, mert még elégé gyenge volt, és a keze túlzottan remegett. Az éjszaka további részét már csak aludt, ahogy Nick is, én meg néha, néha elbóbiskoltam, majd reggel elköszöntem tőlük, és visszamentem, hogy a többiekkel is közöljem a jó hírt . ..

(Lily szemszöge)

Nem láttam semmit, csak a sötétséget, ez kissé megrémített, de valahogy mégis nyugtató volt, tudtam, hogy itt nem érzek fájdalmat, nem szenvedek, mint máskor. Pár perccel, vagy órával később, magam sem tudom, hogy mikor, nem éreztem az idő műlását, de megéreztem egy meleg kezet, mely féltőn simogatja enyémet, de ez nem tartott sokáig, mert a sötétség, akár egy tenger nyelt el, s újra csak ez volt, nem éreztem, azt a kellemes értést, amit a kéz tulajdonosa váltott ki belőlem, csak lebegtem a sötétségben. Majd valamikor újra érzékelni kezdtem a külvilágot, ekkor azt éreztem meg, ahogy valakinek az ajka az enyémen simít végig. Olyan érzéseket keltve bennem, mint a kéz tulajdonosa. Küzdöttem a sötétséggel, fel akartam ébredni, hogy igazán megcsókolhassam, de nem tudtam, a sötétség győzött. Nem sokkal később, újra próbálkoztam, fel akartam ébredni, de nem ment, de csak azért sem adtam fel! Egyre többet kezdtem érzékelni a világból, mint azt a bizonyos kezet, melynek tulajdonosa a kezemnél szuszog. Már tökéletesen érzékeltem a külvilágot, éreztem a kezet, mely visszahívott, éreztem azon ajkak szuszogását, mely oly kellemes érzéseket váltott ki belőlem. De nem csak ezzel járt a valóság, hanem szörnyű fájdalommal, mely főképp a hasamban munkálódott, de a fejemet sem hagyta ki. Hirtelen már el is felejtettem, hogy miért is akartam ennyire elűzni a sötétség óceánját, mikor ott nem éreztem ezt a fájdalmat. Kis idő múltán a fájdalom szinte átlagossá vált s megpróbáltam kinyitni a szemem, de ez az akcióm nem sikerül elsőre, mert ahogy kinyitottam, azonnal vissza is kellett csuknom, a hirtelen jött fény miatt, mely az eddigi sötétség szöges ellentéte volt. Így kipislogva a szememből a sötétség emlékét, s hozzászoktatva a fényhez néztem végig a szobában, ahol éppen voltam. De mégis valahogy nem erre számítottam, egy hatalmas szobát láttam székekkel, fotellel és kanapéval, valamint egy asztalt, mely a bájitaloktól roskadozott. A kanapén alvó férfiben felismertem édesapámat, s végre megpillantottam, azt akiért visszaküzdöttem magam a fénybe. James elgyötört arcát pillantottam meg, ahogy békésen alszik, és az arcát elnézve valami szépet álmodik. Mindig is imádtam, ahogy mosolyog, nem azt, ahogy a csinibabákra néz a suliba, nem, hanem azt a mosolyát, ahogy csak a barátainak képes mosolyogni, azt a szívből jövő gyönyörű szép mosolyát, melyet már én is többször megszemlélhettem, s most egy ehhez hasonló virított arcán. Majd a kezem önálló életre kelve lassan megközelítette, a selymes, szanaszét álló tincseit, s élveztem, ahogy érzem azokat. Olyan jó volt így, de egyszer csak kinyitotta szemét és meglepetten nézett rám, s a másodperc töredéke alatt már ülőhelyzetben is volt, így a kezem visszavándorol régi helyére. Én pedig a szemét néztem, melyben meglepettség, boldogság és szerelem kavargott.
- Bocs, nem akartalak felébreszteni. - törte meg a csendet a rekedt hangom, s elmosolyodtam. Az arca azonnal megváltozott, és önfeledt boldogság uralta vonásait.
- Lily felébredtél! - kiáltott fel, ezzel felkeltve aput is, aki azonnal idejött hozzám. - Annyira örülök, hogy felébredtél, ezt nem hiszem el! Azonnal szólok a gyógyítónak! - majd gyorsan el is ment, gondolom a gyógyítóhoz.
- Kis lányom, hogy vagy? Tudod, hogy megijesztettél minket, szegény fiú, nem aludt semmit, ha már az apáddal nem is foglalkozol, legalább a barátoddal nem ártana. - mondta kissé szemrehányóan, de tudtam, hogy csak a szeretet mondatja vele, bár a baráton kissé meglepődtem, de lehet, hogy csak simán értetett . . .
- Apu, jól vagyok, de te hogy hogy itt vagy, anyu elengedett hozzám, vagy mi van? - igen, ezen meglepődtem, anyu nem szeret, ezzel mind tisztában vagyunk, de apu azért néha szokta védeni, de mindketten tudjuk, hogy feleslegesen, és a „jó” édes anyám, nem nézi jó szemmel ,hogy apuval ilyen jól megvagyunk együtt.
- Tudod, hogy . . .-kezdte volna magyarázni, de ekkor toppant be James, egy elég fiatal orvossal a nyomában.
- Meg is jöttünk! - vigyorgott, mint egy őrült, de hát ezt szeretem benne.
- Miss Evans, örülök, hogy ébren látom, a nevem Taylor Smith. - mutatkozott be.- És most, ha az urak megbocsájtanak megvizsgálnám a kisasszonyt. - ez akart lenni az „erős” kitessékelés szerűség.
- Elnézést, én vagyok Lily apja, nem maradhatnák benn vele? - kérdezte apu.
- Van arra bármilyen esély, hogy én is maradhassak? - érdeklődött James is.
- A kisasszonyon múlik. - pillantott rám.
- Engem nem zavar, ha maradnak. - feleltem, hogy az apám, mit számít, ha meglát valamit belőlem, kiskoromban úgyis mindig ő foglalkozott velem, James meg hát, szerintem mát minden porcikámat ismeri . . .
- Akkor ez esetben, hogy érzi magát?
- Hát, a hasam fáj, kissé a fejem is, szomjas vagyok és fáradt, de ezenkívül ha nagyon akarnám le tudnám futni a Maratont. - fejtettem ki, minden bajom és persze a végére azért beszúrtam egy tréfát is, de ezt nem hagyhattam ki. Apu és Mr. Smith felnevetett, míg James szerintem nem értette, azt hogy Maraton, végül is aranyvérű varázsló.
- Hát azzal még várnia kell.
- De kár. Pedig szándékomban állt. - viccelődtem.
- A vérnyomását megmérjük, meghallgatom a szívét, veszünk vért és megnézzük a sebet.
- Ezt mind? - nyögtem fel, ez azért elég sok, legalábbis nekem, aki utálja a Mungót és a mugli kórházakat egyaránt.
- Tudja, nem sokon múlt, hogy meghalt, úgyhogy igen, ezt mind és még könnyen megússza. - mondta, nekem, miközben meghallgatta a szívem.
- A szíve rendben van, legalábbis úgy hallom. - ezután még a vérnyomásom is rendben volt, és a vért is sikerült levennie.- Ez meg is van. Most pedig felfogunk ülni. Elnézést, de mivel a nővérnek egy másik betegnek kell segíteni, ezért nem tudna egyikük segíteni felültetni Miss Evans-t? - kérdésére James rögtön helyeslően válaszolt. S a másig oldalamra sétált, a kezem a nyakára tekerte, majd lassan és óvatosan felültetett, bár nem volt ez a procedúra fájdalommentes, de túléltem nem? Az inget felhajtotta a doktor, amit én megfogtam, hogy ne csúszkáljon s elkezdte kihámozni a hasam a fásliból.
- Hogyha nem túl jó a gyomruk, akkor jobb lenne, ha ezt nem néznék, nem túl szép látvány! - mindhárman bólintottunk, de azért mindannyian a hasamra függesztettük a tekintetünket. A kötés takarásában egy seb bújt meg, mely tényleg nem volt „szép látvány”, de engem valahogy ez sem hatott meg, néztem a sebet, de aztán elkezdet tapogatni a szélét, amit én nem igazán bírtam volna ki, ha nem harapok a számba, hogy ne adjak arról hangot, hogy ez mennyire fáj. - Már szépen gyógyulgat, szerencséje van, hogy a szervezete ilyen erős, őszintén szólva, nem hittem benne, hogy még magához fog térni, valaha is.
- Köszönöm, ezt a csodás biztatást! - csodás, hogy kijelenti a kezelő orvosom, hogy bocs azt hittem, hogy meghalsz, de mit számít ez, nem?!
- Ha már itt tartunk, tudja, hogy mi sebezte meg? - ha azt tudnád, akkor vagy diliházba záratnál, vagy csak szimplán elkönyvelsz hülyének, inkább a második lehetőséget választanám, de azért inkább jobb, ha nem tudja.
- Legyen elég annyi, hogy egy sötét varázslat. - feleltem egyszerűen.
- Na, erre magam is rájöttem, de ha tudna pontosítani, akkor lehet, hogy könnyebben tudnánk gyógyítani Önt.
- Nem hinném. Sajnálom.
- Értem. Mint eleinte mondta, hogy fáj a hasa és a feje. A hasa a sérülés miatt, míg a feje valószínűleg azért fáj, mert már jó ideje nem vett magához táplálékot. Erős fájdalom csillapítókat kap, amik miatt fáradékonyabb. Pihenjen sokat és mindjárt hozatok magának valami könnyű ételt. Egyedül nem kelhet fel, és fel sem ülhet, nem akarjuk, hogy felszakadjon a heg. Ha esetleg magára hagynák, amit az elmúlt napot nézve nem valószínű, akkor a pálcáját eléri, vagy küldjön egy patrónust, ha tud, vagy ott van az a jelző berendezés, a pálcájával tudja aktiválni. Értve vagyok? - ergo felvigyázóim mindenhova kísérgetni fognak, de jó!
- Igen. És köszönöm. - mondtam hálásan, azért még is csak életben vagyok nem de?
- Ez a dolgom. További jó éjszakát és jobbulást! - köszönt el tőlünk.
- Szóval, mikor sebesültél, mert én nem láttam azt az átkot, pedig végig ott voltam! - kérdezte, de engem, a mondat vége fogott meg, hogy végig. Nem értettem, hogy hogyan értette.
- Hogy érted, hogy végig? - kérdeztem is rá.
- Nem gondoltad, hogy otthagyunk téged egyedül Voldemort-tal?!
- Engem nem bánt, vagy legalábbis nem túl komolyan. - mondtam, de ez azt jelenti, hogy végig hallgatta az egész beszélgetésünket ?! És belül elindult mennem a méreg, hogy egyre feljebb törje magát, de végül nem hagytam, hogy kitörjön.
- Látszik, szóval?
- Ígérem, hogy mindent el fogok mondani, de csak egyszer, mindenkinek, amikor már nem kell itt, vagy a gyengélkedőn lennem, oké? - néztem rá könyörögve, hogy ne most kelljen erről beszélnem, és ne kelljen mindenkinek egyesével elmesélnem mindent.
- Oké. - egyezett bele.
- Köszi. - vigyorogtam hálásan. - Szörnyen néztek ki, aludnotok kéne. Most már jól vagyok, nem lesz már semmi bajom, ígérem. - mondtam, mert mindkettejük arcán látszott, hogy az elmúlt időben nem aludtak túl sokat, ráadásul még aggódtak is.
- Mit szólnál James, ha megegyeznénk? Neked úgyis be kell járnod órákra, nekem meg otthon leszedik a fejem, hogy nem mentem haza . . .
- A tiédet nem, max az enyémet. - szúrtam közbe, de mégis komolyan gondoltam.
- Én bejövök, amikor nektek van órátok, hogy ne legyen egyedül, meg akár maradhatok éjszakára is. - ajánlotta apu.
- Nekem jó, én csak reggel lezuhanyozom, meg órák, az edzéseket majd bepótolom valamikor, és az éjszakát is vállalom.
- Az edzéseket, nem hagyhatod ki és aludnod is kell! - ez egyáltalán nincs rendben, az biztos, a végén még valami baja lesz, de akkor olyat kap tőlem, hogy azt egy életre megemlegeti.
- Itt is tudok aludni, te pedig ugráltathatsz, ahogy akarsz. - vigyorgott, és mit ne mondjak az ugráltatós rész, nekem is tetszett.
- De az edzéseket, megtartod, és az én csapatomnak is! - kértem, mert azt akartam, hogy nyerjen a csapatom.
- Vonjam össze a két csapatot?
- Nézd, a csapat nem hagyhat ki ennyit miattam, és azt mondtad, hogy ugráltathatlak, úgyhogy ezt megtennéd értem, edzd őket úgy, ahogy a fiúkat. Légyszí! - próbáltam ránézni minél könyörgőbben.
- Rendben!
- Köszi! - hálálkodtam, majd ezután csönd telepedett a szobára, egész addig, míg meg nem hozták a kajám, amit a pocim hálásan fogadott is. De azzal nem számoltam, hogy túl gyenge vagyok, így a kezem remegett, és ami még a számba került, az elég csekély mértéke volt, így James megkönyörülve rajtam segített elfogyasztanom a vacsorám, vagy ilyen éjjeli vacsit. Majd nem sokkal később engem elnyomott az álom, de nem küzdöttem ellen, mára már elég volt, a megerőltetésből.