4.Fejezet – I think it isn't a shame that I start to afraid from you

Sziasztok!
Előre figyelmeztetek mindenkit, hogy lesz benne + 18-as említés, ami elég durvára sikerült … de hát sajnos az én karaktereimnek mindig kell egy kis szenvedés xD
Hallgassátok meg hozzá Kelly Clarkson Stronger (What doesn't kill you...) c. számot.
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Az életért folytatott küzdelem az ember ösztöneiben van. Az ember harcol önmagáért, így van ez ősidőktől fogva, és így lesz mindig. Az, aki elejtett egy mamutot, a bőr és a hús egy részét odaadta azoknak, akik nem tudták elejteni a mamutot. Ezek azzal fizettek a gyengeségükért, hogy dolgoztak az erősebbre. Csak az erős egyéniségek és az erős népek képesek életben maradni. A háború ugyanaz, mint a konkurenciaharc, csak éppen fegyverrel vívják. Akármennyit szavalunk is a békéről, háború mindig lesz, amíg ember lesz a földön.
Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko

 

(Lily szemszöge)

Nagy szerencsémre találkoztunk Alice-szel és Frankkal is az ebédnél. Olyan csodás párt alkotnak még most is együtt, jóformán ők az egyetlen biztos pont, akikről tényleg mindenki tudja, hogyha eljön a világvége, ők akkor is együtt lesznek, történjék bármi. Alice mosolyogva ugrott a nyakamba, majd Melanie-éba. Csak úgy sugárzott róla a boldogság.
- Merlinre annyira örülök, hogy itt vagytok! Lily, egyszerűen csodálatos voltál a megbeszélésen. - ugrándozott örömében, de Frank mosolyogva átölelte, így kissé lenyugodott.
- Jajj Alice, hisz tudtad, hogy jövünk. Hiszen hamarosan itt az esküvőtök. - mosolygott Mel is Reghez bújva.
- Megígértük, hogy semmi pénzért nem hagyjuk ki az esküvőtöket. - mosolyogtam rájuk.
- Tudom! Tudom! Ne is mondjátok, annyira izgatott vagyok már. Már mindent megterveztünk, de még nem kezdtünk neki a szervezésnek, de lassan neki kéne állnunk. - csillogtak izgatottan barátnőnk szemei.
- Alice, drágám, még majdnem 3 hónap van az esküvőig! - mosolyogtam rá elnézően.
- De most már, hogy itt vagytok, elkezdhetünk ruhákat nézegetni. De Emily még nem válaszolt sajnos. - sóhajtott fel kicsit szomorkásan.
- Tudom, szegénynek rengeteg dolga van, én beszéltem Njörddel. Njörd azt akarta, hogy menjek el hozzájuk és rúgjam seggbe Emily-t, hogy ne dolgozzon annyit. - nevettem fel.
- Jóóó, menj el hozzájuk és rugdosd nekünk ide Emily-t! - csatlakozott hozzám Alice is.
- Egyenlőre nekem is rengeteg dolgom van, de a kedvedért megígérem, hogy még a héten elmegyek hozzájuk és ráveszem, hogy legyen ő is koszorús lány.
- Imádlak Lily! - ölelt át szorosan.
- Tudom én. - viszonoztam gesztusát. - Én is téged. - válaszoltam, majd visszabújt Frankhez és áradozott tovább az esküvőjükről, de még azért szóba került a mostani helyzet, a sok eltűnés és gyilkolás és persze Kate-ről is kérdeztünk, ugyanis nem találkoztunk vele, de Alice megnyugtatott, hogy csak éjszakai műszakban van és nincsen semmi baja. Ezután a jó hangulatú ebéd után kissé kedvetlenül battyogtunk vissza az irodánkba a papírok közé. Ahogy megláttam a hatalmas tölgyfaasztalomat beterítő papírkupacot már futottam is volna ki a világból … kényelembe helyeztem magam, és egy bűbáj segítségével elvarázsoltam azt a falat, ami elválasztott a többiektől, így láthatatlanná vált és a hangszigetelését is elvesztette, de ugyanúgy ott volt. Sóhajtva néztem egyik ügyet a másik után, a nyomokat és az aurorok által beküldött jelentéseket is át kellett olvasnom. A többiek közben elkezdtek ismerkedni, kérdezgetni kezdték a másikat, hallottam őket, de nem szóltam közbe. Annyit jártattam a szemem a betűk között, hogy már fájt a szemem, ezért felálltam és halkan az ablakhoz sétáltam és néztem a mugli London nyüzsgését. Alig pár percig tartottam szünetet, amikor már képesnek éreztem magam folytatni a munkát. A rövid ujjú kötött pólómat levetettem, hogy csak a piros ujjatlan maradjon rajtam. Nem volt melegem, igaz nem is fáztam, de kellett valamilyen pótcselekvés, bármi, csak ne kelljen tovább olvasnom, ezért még előkotortam egy hajgumit, hogy felgumizzam a hajam. És folytattam az olvasást, a többiek tovább faggatóztak egymásnál. Úgy fél órája szenvedtem már a jelentésekkel, amikor tudatomba férkőzött Duke hangja.
- Bocs Lily, kérdezhetek? - szólalt meg lágy hangon, komolyan, ha jobban ismerném, azt hinném, hogy valamit akar tőlem, de így csak el akar érni valamit, ez a gondolat eléggé megnyugtató számomra.
- Persze, csak nyugodtan. Bármit, csak ne kelljen ezeket tovább olvasnom. - néztem rá esdeklő szemekkel, mire ő felnevetett.
- Nem akarok túl indiszkrét lenni, de mi történt a jobb feleddel? Úgy értem a nyakaddal és a kezeddel. - kérdezte, végig jártatva szemeit a nyakamtól a könyökhajlatomig húzódó hegen.
- Megsérültem, lassan egy hete? - gondolkoztam az időponton. - Egy pszichopata jó ötletnek vélte, hogy kivéreztet, amikor nem akartam a kedvére tenni … - mondtam teljesen érzéstelenül.
- Egy hete? - kérdezett vissza felhúzott szemöldökkel.
- 9 napja. - mondtam egy kis számolgatás után.
- Annak nem kellett volna már begyógyulnia?
- Tényleg hallani akarod az egész story-t?
- Ha nem akarsz róla beszélni, akkor nem, egyébként igen. - hallgatott el mindenki és nézett rám érdeklődve, míg az én csapatom a munkába mélyedt.
- Hát, 9 nappal ezelőtt éjszaka egy sikátorban sétáltam haza fele, hogy a friss levegő kitisztítsa a fejem. Nem figyeltem, a gondolataim zakatoltak a fejemben, amikor valaki hátulról rám küldött egy kábító átkot. Amikor magamhoz tértem egy dohos cellában találtam magam. Először csak a hideget éreztem, aztán ahogy kitisztult a látásom rögtön a pálcámat kerestem, de nem találtam, akkor állított be egy férfi. Szemei ijesztően homályosak voltak, amikor elkezdett közeledni felém. Elkezdett erőszakoskodni velem, meg akart erőszakolni, de nem hagytam magam, ezért erősen felpofoztam, aztán megrúgtam az érzékeny pontját. Férfiak vagytok, mondnom sem kell, nem repesett épp az örömtől, teljesen bedilizett, ezért olyan erővel vágott pofon, hogy a földön kötöttem ki. Azt mondta, hogy ezért meg kell halnom. A szakadt pólómnál fogva felemelt és a falhoz szorított, a nyakam kifeszítette és egy pengével végigvágta. Elég mélyen és elég csúnyán. Szerencsére hamar elment, azt mondta majd folytatja, ha már elvéreztem … - fordult fel kissé a gyomrom újra. - Csak nem hagyhattam, hogy elvérezzek, ezért a cipőmön lévő kapcsot leszedtem, a pólómból kihúztam pár szál cérnát és összevarrtam a sebet. Nem volt épp életem nagy alkotása, de nem volt túl egyszerű, egy kézzel, úgy, hogy a nyakamat nem is láttam. Majd a nyakamra és a könyökhajlatomra tettem egy nyomókötést a pólóm maradványaiból, hogy ne vérezzen annyira. Amire visszaért már a lázam felszökött a sok vérveszteségtől, de szerencsére annyira meglepődött, hogy még életben vagyok, hogy sikerült egy kővel erősen fejbe vernem, aztán kivettem a zsebéből a pengét és megöltem. Megkerestem a pálcám és hopponáltam az Ispotályba. Sajnos a koszos póló nem tett túl jót a véremnek, mivel a seb nagy része elfertőződött, két napig benntartottak. Nagyjából ennyi a lényeg, a vérfertőzés miatt és mert későn kaptam szakszerű ellátást, azért nem gyógyult még be teljesen. - mondtam érzéstelenül.
- Ugye ezt most csak kitaláltad. - nézett rám James.
- Bár úgy lenne. - sóhajtott fel Mel.
- Oké, azt elfogadom, hogy nagy a képzelőerőm és a fantáziám, de azért ennyire nem. - nevettem fel.
- És ezt csak ilyen érzéstelenül mondod? - hitetlenkedett Duke.
- Most mit csináljak? Bőgjek? Legyek dühös? Nem mindegy már az a mocsok már nem él, nincs értelme megkeserítenem az életem vele. És nem ő volt sem az első és valószínűleg nem is az utolsó férfi, aki megpróbált eltiporni. - rántottam meg a vállaim.
- Ez elképesztő, hogy így eltudtad látni magad. - ámuldozott Remus. - Én a helyedben tuti bepánikoltam volna.
- Tudod, ha abba a helyzetbe kerülsz, akkor a félelem olyan tisztára csiszolja a gondolataidat, hogy csak na. Meg aztán az életösztöneim is olyan baromi erősek, hogy attól még néha én is megijedek. - nevettem.
- Nem szívesen lennék az ellenséged. - állapította meg inkább magának Duke, mint nekünk.
- Akkor viselkedj úgy, hogy ne kerülj szembe velem. - mondtam nyugodt hangon szemeibe nézve.
- Azon leszek teljes erőmmel.
- Ez a beszéd. - mosolyodtam el lágyan. Majd mindenki folytatta a munkát, hol csendben hol kisebb beszélgetésekkel tarkítva. Mindössze pár riasztás jött, de sajnos egyik sem nekünk, csak tovább kellett küldenem a riasztásokat más csapatoknak. Aztán, amikor lejárt a munka idő Dem rám nézett nagy, kérlelő szemekkel.
- Lily, ugye aludhatunk nálad, még nem találtunk normális albérletet.
- Természetesen. - mosolyogtam. - Small Magicben van a házam, Mel és Reg majd útba igazítanak, de nekem még van egy pár dolgom.
- Hány vendég szoba van? - kérdezte csibészes csillogással szemében, mire én felnevettem.
- Elég sok, úgyhogy ne aggódj, nem kell senkivel sem megosztanod az ágyad. - öltöttem rá nyelvet.
- Kár. - mondta tettetve a letörtet.
- De ha gondolod, engem nem zavar, ha csajt hívsz magadhoz, ha annyira félnél egyedül. - mondtam játékos gúnnyal hangomban.
- Mondja csak Miss Evans nincs kedve velem aludni? - mondta úriemberként, és egyáltalán nem próbálta meg elnyomni azt a csábos orosz akcentusát, amit a nők annyira szeretnek benne.
- Nos, Mr. Szmolenszkíj, maga nem aludni akar velem, szóval hatalmas sajnálatomra vissza kell utasítanom az ajánlatát. - mondtam komolyan, egy hölgyhöz illően, miközben felkeltem a székemből.
- Na de miért feltételez rólam ilyesmiket kegyed? - vágott ártatlan képet.
- Mert túl jól ismerem a magához hasonló férfiakat. - folytattam a játékot.
- Miért, milyen férfinak hisz engem?
- Aki élvezi, ha játszhat egy nővel, aki csak a kalandot keresi és kerüli a szerelmet. Maga a legrosszabb fajtából való.
- Lily-é a pont! - szólt bele nevetve Sophie.
- Ahogy mondod. És a győztes most kimegy azon az ajtón, hogy kezdetét vegye az újabb unalmas megbeszélése, majd az újabb bemutatkozás. - mondtam drámaian.
- Hé, Lily, ne várjalak meg? - kérdezte Dimitrij, mielőtt kinyitottam volna az ajtót.
- Miért várnál meg? - fordultam vissza feléjük érdeklődve.
- Nem tetszik nekem, hogy egyedül császkálsz, a múltkori miatt … - nézett rám aggódva.
- Jajj apuci, ne aggódj, most már vigyázok magamra, cserkész becsszó! - szalutáltam mosolyogva.
- De sokkal nyugodtabb lennék, ha … - kezdte volna, de én közbe vágtam.
- Nézd, sokáig maradok, elintézek mindent, szeretnék kicsit edzeni is, későn megyek, ha te megvárnál, akkor holnap olyan nyűgös lennél, hogy egész nap nem mernénk hozzád szólni.-nevettem fel. - Szóval menj haza a többiekkel, nem lesz gond. Jó éjt mindenkinek! Holnap találkozunk. - mosolyogtam rájuk, a fiúkat megöleltem - James kivételével – és Melt is egy puszi kíséretében. Aztán mentem is a villám megbeszélésre, majd újra bemutattak a többi aurornak, és a tömegben Kate-t is kiszúrtam, akivel maradt egy kis időnk még beszélgetni is kicsit. Aztán még elintéztem egy kis papírmunkát, és éjfélkörül mikor végeztem, bementem az edzőterembe futni. Szükségem volt rá, hogy kicsit eltereljem a gondolataimat, hogy lefárasszam a testem és még az edzésnek is jót tesz a futás. Nem futottam sokáig, csak fél órát, majd hazamentem. Kicsit furcsa volt újra a régi szobámban lenni. Készítettem magamnak egy kis harapnivalót vacsira, mivel nem akartam felébreszteni már Mandy-t, a házi manóm. Ahogy megvacsiztam, majd lezuhanyoztam lefeküdtem aludni. Elég nehezen sikerült álomba merülnöm, mivel fel-fel rémlettek előttem az itt töltött boldog percek, az első közös karácsonyunk. Reggel kipihenten ébredtem fel az óra csak fél hatot mutatott, gyorsan felöltöztem, aztán lementem a konyhába, ahol Mandy már tüsténkedett. Kedves volt tőle, hogy ilyen hamar felkelt, pedig nem kértem rá, de ő tudja, hogy korán kelő vagyok. Miután megreggeliztem, a többiek még nyugodtan aludtak, amíg én elintéztem pár dolgot, meglátogattam aput is, aki nagyon örült annak, hogy visszajöttem. Apu megkért, hogy maradjak ebédre, maradtam is a kedvéért, de az az ebéd maga volt a pokol, anyám folyamatosan csesztetett, és a drága jó nővérem is velünk tartott az idióta vőlegényével együtt. Fél óráig bírtam ki velük, majd startoltam dolgozni, igaz még volt majd nem egy órám a műszakomig, de inkább dolgozom, minthogy tovább maradjak abba a diliházban. Ezért megnéztem Kate-ék csapatát, megismerkedtem a többiekkel is és kicsit beszélgettem velük, majd nem sokkal mielőtt befejezték volna a munkát felmentem az irodámba, kényelembe helyeztem magam a karosszékemben, néztem a feltornyozott jelentéseket, nem volt olyan rengeteg még, mint tegnap, de volt egy külön oszlop is, mindössze pár lapból, jobban megnéztem őket és láttam, hogy Shefieldi papírok. Gyorsan átfutottam őket, nem történt semmi érdekes. Ahogy végigértem rajtuk, egy rózsaszín boríték akadt kezembe, rajta a nevemmel, az apró kövér betűkből azonnal tudtam ki írta, ezért felgyújtottam a levelet, majd a kukába dobtam a maradványait. Még így is maradt majdnem negyed órám és mivel nem volt semmi kedvem nekiállni azokat a dögunalmat olvasni, ezért először csak az iroda külső részét néztem, a többi íróasztalt, aztán az ablakhoz sétáltam és ott nézelődtem, amikor valaki belépett az ajtón. Felé kaptam a fejem, és megpillantottam Gabe-et. Nagyon meglepődtem, hogy őt itt látom.
- Mit keresel itt? - néztem rá kérdőn, és kisétáltam a láthatatlan nyitott ajtón, hogy ne hozzam kellemetlen helyzetbe a fallal.
- Na de Drágám, hol van a jó modor? - kérdezte mosolyogva.
- Olyan unalmas a jó modor. - mosolyogtam én is. - Szóval?
- Nem olvastad el a levelem és hiányoztál.
- Tegnap jöttem el.
- Akkor is hiányoztál.
- Azt hittem érthető voltam, hogy csak egy éjszaka volt, nem több.
- Én is azt hittem. - lépett elém.
- Akkor?
- Már nem hiszem. - suttogta majd megcsókolt hevesen. Teljesen váratlanul ért az egész, az első amire felfigyeltem, hogy felültetett az egyik íróasztalra, de én kíméletlenül ellöktem magamtól, mire ő megtántorodott ezzel feltárva előttem, hogy már nem csak ketten vagyunk a helyiségben...