45. Fejezet - Fighting, together

Sziasztok!
Ha minden jól megy a héten jön a folytatás, ha nem, akkor majd jelentkezem a héten :)
Hallgassátok meg Rácz Gergő Harc és vágy c. zenéjét, nem annyira ide passzol, de mégis valahogy passzol hozzá …
Jó olvasást!
Puszi LilyV
xoxoxoxoxoxoxoxoxoxo

 

Eljön a pillanat, amikor az egész már nem játék, és akkor vagy teszel egy lépést előre, vagy hanyatt-homlok elmenekülsz. Elfuthatnék, de az az igazság, hogy tetszik a csatamező.
Grace klinika c. film

 

Csak futottunk az erdőben egyre beljebb és beljebb a sűrűben. A védővarázslatot bombázó átkok egyre ritkábban érik az éjszakai eget. De a bennem tomboló düh egyre jobban lüktetett, nem volt nehéz kitalálnom, ki áll az egész hátterében. Ahogy elérkezünk a védőpajzs délnyugati végéhez megpillantottuk Tomot, ahogy dühében különféle varázslatokkal bombázza a burkot, de nem is ez a legmegdöbbentőbb, hanem a csatlósai. Rengetegen vannak, még soha nem láttam ennyi halálfalót. Nem is tudtam, hogy ennyien vannak. Kicsit sokkoló volt látni őket, így együtt. Hirtelen a halálfalók körül megjelennek az aurorok, rendtagok és a három varázsképző iskola tanárai, körbeveszik őket, de a létszám fölény még így is jelentős. Színes átkokkal és bűbájokkal támad mindenki mindenkire. Dumbledore Tommal kezd párbajozni s már mi sem lacafacázunk, hanem kilépünk a varázslat alól és elkezdjük lefegyverezni a halálfalókat. De mielőtt még a csata sűrűjébe vetnénk magunkat egy gyors pillantást váltunk Jamesszel, amiben rengeteg aggodalom rejlik, a másikért. De nincs időnk most egymásra. Egymás után kábítom vagy épp sebzem meg a halálfalókat, de sajnos volt egy pillanat, amikor nem figyeltem eléggé , mivel láttam, ahogy Remust lefegyverezik és én is kaptam egy szép sebet a hátamra. Nem foglalkozva vele siettem Remus segítségére és elkábítottam a sötét mágust. Remus köszönésképp bólint, de aztán folytatjuk tovább a harcot. Fájdalmas kiáltásokkal telik meg az esti levegő, szinte érezhető a félelem szaga és ekkor tudatosul bennem, hogy nem félek. Biztos az adrenalin miatt, talán épp ezért nem fáj annyira a hátam, ezért nem vagyok fáradt és valahogy nem érzek semmit, semmi sem tereli el a figyelmem a csatáról. Üresség járta át a testem, de az első, ami kissé kizökkent, amikor meghallom, hogy egy halálfaló a halálos átkot kiáltja, felém nézve. Hirtelen, szinte ösztönösen célzok az átok közepébe és koncentrálok a Avadara, aztán erős hangon elmondom a varázsigét. Azt vártam, hogy a két varázslat kioltja egymást, de nem így történt. Ahogy találkozott a két átok egy irányba fonódva halad tovább a halálfaló felé, majd kitágult szemekkel összeesik. Megöltem. Megöltem egy embert. De ami zavart, az az, hogy nem keltett bennem semmit, mintha csak valakit lefegyvereztem volna. Biztos ez is csak a csata heve miatt van. Nem volt időm ezen gondolkodni, most nem. Tom nevet. Felé fordulok, és látom, hogy rám néz, ahogy Dumbledore és James is.
- Milyen érzés ölni Lily? - nevet. Nem válaszolok, csak feléjük lépek, de nem hagyom figyelmen kívül a csata zajokat, hogy ne érjen váratlan meglepetés. - Már megérte eljönni. - ajkai önelégült mosolyra görbülnek. - Öt évig próbáltalak rávenni, hogy ölj, és most megtetted. - Közben az igazgatót több halálfaló próbálja elintézni és James is újra Tomra támad. Engem is lefoglal egy-egy sötét varázsló és amikor újra rájuk nézek, látom, hogy egyre durvábbak, az erejük egyre jobban kitör az erejük, szinte már fájdalmat okoznak a láthatatlan erővonalak. A látásomba elkezdek beúszni a fekete foltok, ezt pedig nem engedhettem meg magamnak, hogy elájuljak, itt a harctér közepén. Ezért elkezdtem szaladni az erdő sűrűje felé. Meg-meg botlottam, de inkább nem gondoltam bele, hogy épp egy testbe rúgok vagy rálépek, nem tudott érdekelni, csak az, hogy gyorsan egy rejteket találjak. Kicsit eltávolodtam a harcoló tömegtől és egy fa törzsének vetett háttal figyeltem az erőhullámokat. Tom egyre jobban elengedte magát, de ügyelt, hogy az egészet Jamesre irányítsa, viszont Jamesnek nem sikerült ennyire jól kezelnie az erejét. Segítenem kell neki, de még felkelni sem hinném, hogy feltudok. Egy próbát megér módon felálltam, de nem láttam semmit a sötét foltoktól és visszahuppantam a földre. Az elkeseredés és a tehetetlenség eluralkodik rajtam. Egy pillanatra megfeledkezem magamról, és az erőm válaszolni akar egy kisebb rezgés, de akkor is. Az erőm mintha végig járta volna az övéiket, éreztem az erejüket magamban is. A származásom … jut eszembe. Mardekar Főnix és Griffendél, a két erő, mindkettő meg van bennem, még ha töredékekben is. Talán ha nagyon koncentrálok, lehet mégis tudok segíteni Jamesnek. De még sosem csináltam ilyet, még csak nem is hallottam róla, vagyis egyszer olvastam róla, de vajon lehetséges? Nem tudom, de meg kell próbálnom, különben Tom megöli. Nem viselném el, ha megölné, ha baja esne. Lehunyom szemem és próbálok csak rá és az erejére koncentrálni, kicsit elengedem az én energiám, de nem történik semmi. Egyre elkeseredettebb vagyok felrémlenek előttem a Jamesszel közös perceink, az emlékeink a boldogságunk és a szerelmünk. Talán ez kellett az egészhez, de érzem, ahogy az erő hívogat magához. Érzem, ahogy az erőnk összekapcsolódik, mint egy hatalmas szikrakisülés.
Basszus mi történhetett? - hallom meg hirtelen James hangját, mintha a fejemben szólna és látom, amit ő, ahogy a földön van, próbálja kitalálni mi történt és ahogy Tom közeledik.
James hallasz? - koncentrálok erre a kérdésre.
Lily? - értetlenkedik.
Igen, én vagyok, figyelj nincs sok időm, fogalmam sincs hogy működik ez, majd később kitaláljuk, de most össze kell szedned magad! Én itt leszek, és segítek, csak harcolj! - kérem meg rá gondolatban.
Rendben van. - látom, amit ő, ahogy bólint egyet, csak egy akaratlan mozdulat majd feláll és kiölti a pálcáját Tomra. Tom dühöng, hogy James még mindig talpon van, pedig már azt hihette, hogy csak meg kell ölnie. Tom ereje kezd egyre jobban kitörni, James védtelen, nem tudja ilyen jól használni az erejét.
Szerelmem én védelek, te pedig támadj rendben? - kérdezem, nem válaszol, csak ereje tör a felszínre, mint a tűz, ami végig égeti az útját. Erősen koncentráltam, beleképzeltem magam az ő testébe és felhúztam egy védővonalat, ami színtiszta energiából állt csupán. Úgy éreztem az ő erejét, mintha az enyém lenne, de egyre erősödött, és így, hogy én is vele vagyok már volt esélyünk Tom ellen, aki meglepődve nézett ránk, vagyis rá. James ereje átsöpör rajtunk, aztán Tomra irányítja a két erő egymásnak csapódik és nagyon nehezen, de Jamesé győzedelmeskedett és leterítette a lábáról Tomot. Valószínűleg ez nem volt túl kellemes neki, ugyanis ahogy összeszedte magát azonnal elhopponált és ahogy James körbe nézett a pribékjei is követték. Beszélni akartam Jamesszel, elmondani, hogy mennyire király volt, de nincs hozzá erőm, nem bírom tovább, fáradt vagyok … fáradtak vagyunk. A kapcsolat hirtelen szakad el és lök vissza a saját testembe. De a világ előttem nemhogy tisztulna, hanem egyre inkább elsötétül, míg teljesen el nem ájulok … Aztán a sötétség kicsit eloszlik és mintha érzékelném a külvilágot, vagy mégsem? Túl nagy a csönd, nem hallok semmit, szemeim előtt még sötétség honol, de érzem a végtagjaim a fejem és a hátamba nyilalló fájdalmat. Óvatosan nyitom ki a szemem, egy kivilágított szobában vagyok. Csak ennyit látok, aztán elkezdek körülnézni. A berendezés egy asztal, egy kanapé és négy szék, plusz egy szomszédos beteg ágy, ahol James fekszik. Mi James?! Kapom rá a tekintetem. Arca sápadt, de nem néz ki túl ramatyul, mégis aggódom. Lerugdosom magamról a takarót és lassan kelek fel a beteg ágyból, a hátam szörnyen feszít, de volt már súlyosabb is. Felültem James mellé az ágyra és óvatosan megfogtam a kezét. Nem tudtam hogy altatják-e, de ha mégsem, nem lenne jó, ha felébreszteném. Lágyan megérintettem kezét és csak néztem nyugodt arcát. Erősen próbáltam visszaemlékezni, hogy mi történt, miután megszakadt a kapcsolat, de nem emlékszem másra, csak arra, hogy elájultam, ezért inkább a harcra gondoltam, emlékszem, amikor megsebesültem és arra is, hogy megöltem egy halálfalót. Furcsa visszagondolni rá, de valahogy nincs bűntudatom, tudom, hogy az életem múlott rajta, nem volt más választásom és ha még egyszer meg kéne tennem, akkor is gondolkodás nélkül megtenném. Régen, amikor az ölésre gondoltam azt hittem, hogy soha nem lennék rá képes, de úgy tűnik mégis. Gondolataimból az rángatott ki, hogy James keze egy pillanatra, ha kicsit is, de megmozdult. Szemei is megrebbentek, ezért mosolyogva néztem szemeit, ahogy kinyitja. Kis időbe beletelik, amíg szemei hozzászoknak a fényhez, de elmosolyodik.
- Jól vagy Kicsim? - mosolyodom el én is.
- Igen, azt hiszem, csak úgy érzem magam, mint akin egy egész troll család ment át, aztán egy sárkány elől menekült volna. - nevet.
- Akkor egy cipőben járunk. - csatlakozom én is hozzá.
- Akkor nem bújnál ide hozzám?
- De szívesen. - dőlök le mellé, fejem a mellkasára hajtom. Olyan békés így, bár maradhatnánk így örökké. Azonban csak pár percig fekhettünk így, mert bejött egy gyógyító.
- Na de kérem! - hallom meg egy középkorú férfi hangját, de vidámság sugárzik belőle.
- Elnézést. - nézünk rá mindketten és én sajnálatos módon visszamentem a másik ágyra.
- Most már értem, Dumbledore igazgató úr miért kérte, hogy kapjanak egy szobát. - csóválja meg a fejét majd elkezd minket vizsgálgatni, megnézi a sebet a hátamon, amire ken valamit, de nem tesz rá újabb kötést. Persze James szúrósan néz, hogy nem mondtam, hogy van egy sebem, de hát nem is komoly és szinte már teljesen be is gyógyult. Végül pihenést rendelt el nekünk, de kiengedett, aminek nagyon örültünk. Ezért visszakaptuk a ruháinkat, amiket gyorsan magunkra húztunk és a gyógyító tanácsára az igazgatóiba hopponáltunk. Nem kellett volna meglepődnünk, amikor megpillantottuk a többieket, vagyis James szüleit, az apám, unokatesóimat és a barátainkat.
- Örülök, hogy hamar kiengedtek titeket. Foglaljatok helyet. - mosolyog Dumbledore és kérésének eleget téve leültünk.
- Elmondanátok, mi történt? Hogyan tudtad legyőzni Voldemortot? - néz Jamesre apu és mindenki más a helyiségben.
- Igazából én sem tudom. - néz rám, miközben válaszol. Én pedig bólintok, ezzel jelezve, hogy nyugodtan mondja el. - Amikor párbajoztunk, akkor történt valami, nem tudom pontosan mi, de olyan volt, mintha egyik pillanatban valami forróság ömlött volna végig rajtam, kicsit lefagytam, az érzéstől, de aztán hirtelen Lily megszólított. Lily a gondolataimban beszélt hozzám. - ahogy ezt magyarázta én kerültem a figyelem középpontjába.
- Hogyan? - kérdezi meg egy kisebb csend után Tiberius.
- Nem tudom pontosan, vagyis van egy elméletem. - felelek.
- És mi lenne az? - fürkész az igazgató.
- Lehet, hogy nagy őrültség az egész, de nem tudtam másra gondolni. Ugye van ez a kapcsolat Tom és köztem. - állok föl és elkezdek járkálni. - Nem tudom mióta nem tudom mikor kezdődött, de régen volt már. És arra gondoltam, hogy előfordulhat, hogy azóta ilyen erős ez a kapcsolat, amióta betöltötte a 17-et. Mindig éreztem a dühét, és sokszor beszippantottak a gondolatai, olyan volt, mintha csak a szomszédban lenne. Rengeteg időmbe telt, mire megtanultam kezelni. Mindig éreztem az erejét, néha amikor aludtam a gondolataiba voltam, vagy csak az érzései telepedtek rám. Aztán eszembe jutott valami, egy régi könyv. Főnixről és Griffendélről. Azt írták megosztották az erejüket, ezért van bennem egy kis rész Griffendélből. A kapcsolat Tommal, azért van mert Mardekár leszármazottai vagyunk, vagyis az erőnk hasonló. Tom már régen elmúlt 17, viszont James még csak most... - magyaráztam, és ahogy találkozott a tekintetünk a professzorral tudtam, hogy azon elmélkedik, amit mondtam.
- Nem értek semmit. - vakarja meg a fejét Sirius.
- Griffendél is az ősöm. Ez a kapcsolat, nem csak Tommal van, Jamesszel is ugyanúgy létezik. De mi mindennap találkozunk, soha nem volt igazán szükségünk a másikra. Vagy ha mégis, azt elintéztük személyesen, ráadásul nem olyan régen lett nagykorú. Valószínűleg a kötelék nem olyan erős. - néztem ki az ablakon.
- Wáó ez nem semmi! - ad hangot meglepetésének Mike.
- De hogyan csináltad? - faggat Matt.
- A hátamon lévő seb eléggé vérzett, James és Tom ereje szinte már széttépett majdnem elájultam, ezért elmentem az erdőbe, kicsit beljebb. Érzetem, ahogy a két erő egyre erősebben lüktet és tudtam, hogy James áll vesztésre. Nem tudtam volna sehogy sem odajutni. Próbáltam James erejére koncentrálni, és a közös pillanatainkra. Engedtem, hogy az erőm magától válaszoljon az erőhullámaira, lassan egybeolvadt a két erő, kicsit kellemetlen volt az egész. Aztán hirtelen James fejében voltam, láttam amit ő, hallottam, a gondolatait, szinte úgy, mint Tommal. De más volt, éreztem az erőmet, tudtam, hogy képes vagyok használni. Majd amikor Tom elmenekült, hirtelen megszakadt a kapocs és kilökött magából.
- Ez nagyon érdekes. És kicsit sem képtelen ötlet. De az utolsó, sőt az egyetlen páros, akiről hallattam, az Főnix és Griffendél volt. - mondja Dumbledore.
- Hát mit ne mondjak nem repesek az örömtől, hogy mi vagyunk a következők. - sóhajtok, de nem fordulok vissza feléjük, csak nézek ki a sötétbe.
- Miért, ez nem annyira rossz, vagyis persze van rossz oldala, de azért hatalmas erő van együtt bennetek. - szólal meg Mel.
- De ez gondolom nem ilyen egyszerű. Gondoljatok csak bele, nem hiába kötöttek ki a Mungoban, rengeteg erőt vett ki belőlük ez az egész. - magyarázza az igazgatónk, én pedig visszafordulok feléjük. - És gondolom más nehézsége is volt nem igaz Lily? - pillant rám, de én lehajtom a fejem és a cipőm orrát nézem.
- Nem volt egyszerű, nagyon nem. - válaszolok halkan.
- Mert … ? - várja apu, hogy folytassam. Mély levegőt veszek, de nem nézek rájuk.
- Az erőm nagy része ha tetszik ha nem Mardekári erő, sötét, mindig az volt és az is marad, sajnos. Amikor próbáltam létrehozni a kapcsolatot éreztem Tom erejét, és annyira hívogatott, volt egy pillanat, amikor azt hittem, hogy nem tudok ellenállni és nem tudok majd Jamesszel összekapcsolódni.
- De sikerült Édesem, és ez a lényeg. - súgja halkan James,valahogy előttem termett és lágyan magához ölelt. Karjaiban pár másodperc alatt megnyugodtam. Ezt a beszélgetést befejezettnek tekintve Dumbledore szólalt meg újra.
- És tudod mit akart? Mert nem hinném, hogy az iskolát akarta. A védő varázs elég erősnek bizonyult, nem tudta áttörni... - néz rám kíváncsian.
- Erre is van egy elméletem. - sóhajtok. - De nagyon fáradt vagyok, nem lehetne ezt inkább holnap megbeszélni? - nézek rájuk könyörgő szemekkel. Persze belegyezően bólintottak és elindultunk a szobánk felé Jamesszel ketten. Elintéztük ügye bajos dolgaink és egymást ölelve bújtunk ágyba. A srácok hamar jöttek utánunk, ugyanis még félálomban voltam, amikor bejöttek a szobába, de aztán már csak nyugodt álmatlan álomba zuhantam.