40.fejezet – Time spends fast when we have good time (Perharps but I think no)

Hello!
Megint bocsánatkéréssel tartozom, hogy ennyit kellett várnotok. De most már rendeződtek a dolgok, szóval aszem tudom hozni az eddigi heti egy frisst. Nem is fecsegek tovább a fejezethez illő szám pedig mondjuk Leona Lewis Angel c. száma.
Jó olvasást!
És előre is jó hétvégét!
Puszi: LilyV

Fogadd el a valóságot, fogadd el, hogy nem tudhatsz semmit sem biztosan. Bizonytalanság van. Csak a bizonytalanság biztos. Ha megéled a létezés ezen alapját, akkor megtalálod szívedben a békét, mert rádöbbensz, hogy bármi lehetséges. A bizonytalanság miatt minden biztos lehet!
A. J. Christian

Az idő mindig hihetetlen gyorsasággal telik, amikor jól érezzük magunkat. Ez olyan tény, amit mindenki tud, de mégis mind rájövünk újra és újra. Ez velem is így volt, ugyanis a szilveszter csodásan telt, rengeteget táncoltunk és beszélgettünk. Míg a maradék pár napban edzettünk és néha-néha Jamest még a házik megírására is sikerült rávennem. A szünetnek így sajnos hamar vége lett, de rá kevesebb, mint egy hónapra elérkezett a 17-ik szülinapom. Valahogy mindig azt hittem, hogy ez a szülinap valahogy különleges lesz, de nem volt az. Vagyis csak annyira, hogy az erőm immár teljes és nem kell megerőltetnem magam, ha komolyabban használni akarom. Igaz nem volt túl kellemes érzés, olyan volt, mintha szétfeszítene a mágia, de aztán csak hamar vége lett. És másnap James egy hasonló bulival lepett meg, mint én őt. Csodás volt.  Azóta már eltelt még egy hónap és a kviddics meccseknek vége, szerencsére Jamesék is és mi is megnyertük a kupát, ugyanakkor még csak ma fognak kezdődni a  válogatók a vegyes csapatokba. Bár ez sokkal hamarabb le folyik majd, mivel csak azok lehetnek tagok, akik játszanak az egyik vagy a másik csapatban. A délelőtti óráink hamar elteltek, de az ebédnél elég rosszul éreztem már magam. Nem tudom, mi történt, de szörnyű hányingerem támadt, de próbáltam elterelni a gondolataim arról, hogy mindjárt kidobom a taccsot … csak ráfogtam az izgalomra. Így próbáltam nem mutatni a rosszullétem. Ebéd után mind felmentünk a klubhelyiségbe beszélgetni és csak fél ötkor vonszoltuk le magunkat a pályára.
- Na, akkor kezdjük, nem? - kérdezte James, amikor mind összegyűltünk.
- Mivel kezdjük? - kérdeztem én.
- Mondjuk, hogy ki lesz a csapatkapitány... - nevetett James.
- Ez már le van zsírozva Édes. Ki más lenne, mint te? - nevettem megölelve.
- Mondjuk te?
- Nem, kösz, inkább átengedem neked. És én inkább indulok más posztért. - mosolyogtam. - Meg nem akarom letörni a férfiúi büszkeséged. - súgtam fülébe.
- Naaa. - nézett rám durcáskodva. - Ezt majd később letárgyaljuk. Mindenki a saját posztjáért megy Lilyn kívül? - kérdeztem, mire mindenki helyeslően válaszolt. - Rendben, akkor úgy lesz, hogy egy-egy poszttal kezdünk és a csapatok többi tagja „szavaz”, hogy ki legyen, aki majd játszani fog. Így megfelel? - kérdezte, s persze egyetértettünk vele. Elsőnek a hajtók kezdtek, pont ez volt az a hely, amire igazán nem tudtam, hogy kinek szurkoljak, ugyanis Mel, Kate, Reg és Sirius indultak értük. Végül bátyónak és a testvérének szavaztuk meg a terelő címet. Aztán jöttünk mi a hajtók és a védők. Minket inkább berakott egybe, így gyorsabb. A két védő elfoglalta a karikákat, mi pedig hármasával beálltunk és mind lőttünk kettőt-kettőt mindkét védőnél. Én sikeresen bedobtam mind a négyet. Így végül Sophie lett a védő, Jack, Valentine és én a hajtók. Amint mind leszálltunk a seprűkről és megbeszéltük az edzéseket. Majd együtt indultunk vissza a klubhelyiségbe, de a rosszullétem nem hagyott alább.
- Szóval hogy is volt az a dolog a férfiúi büszkeségemmel? - súgta fülembe átölelve engem.
- Az van Drágám, hogy nagyon meggyötörtelek volna a fogói címért és elhappoltam volna előled. - néztem rá kihívóan.
- Igazán?
- Naná. Csak nem akarhattalak lealázni a többiek előtt. - mosolygok.
- Na ne mond Édes. - nevetett jóízűen. - Elismerem, hogy jól kviddicsezel, de ebben nem tudsz legyőzni engem. - húzta ki magát büszkén.
- Jól van. - sóhajtottam megadóan.
- Egyébként hogy van ez? Fogó vagy és másodposzton hajtó? - nézett rám Sirius.
- Nem, ami azt illeti másodposzton terelő lennék, de inkább nem akartam annak jelentkezni, így is ott voltatok ti négyen. - mosolyogtam.
- Van olyan dolog, amihez nem értesz? - tette fel a költői kérdést bátyó.
- Még nem tudok róla, de biztos van.
- Majd én megkeresem. - nevetett James.
- Hát sok sikert hozzá! - mosolyogtam továbbra is és már épp elértük volna a portrét, de a hányinger egyre jobban erősödött.
- Kicsim, minden rendben? - nézett rám James. - Nagyon elsápadtál.
- Persze. - feleltem, de aztán már szinte éreztem, ahogy visszajön, amit ettem. - Vagyis nem. - hadartam és rohantam a legközelebbi mosdó felé. Ahogy megszabadultam gyomrom tartalmától máris sokkal jobban éreztem magam. De ahogy kiléptem a fülkéből James állt a csapoknál falfehéren. - Jól vagy? - kérdeztem arcát kémlelve.
- Én jól vagyok, de te? - nézett rám aggódva.
- Már minden rendben. - mosolyogtam rá és végre kiöblítettem a számat, hogy eltűnjön a számból ez a szörnyű íz.
- Biztos? - kérdezte újra én pedig csak mosolyogva megöleltem.
- Igen, biztos. - biztosítottam és visszamentünk a többiekhez, Emily kicsit furcsán nézett rám, míg a többiek csak simán aggódva. - Hé skacok, minden rendben van. - nevettem. Ugyan nem hittek nekem, de még nem kezdtek el faggatni. Mikor beértünk a klubhelyiségbe a többiek mind elfoglalták a megszokott helyünket, míg én gyorsan felfutottam fogat mosni.  Lent helyet foglaltam James ölében és hozzábújtam. Mind a válogatóról beszéltünk, egészen addig, amíg Emily meg nem szólalt.
- Feltehetek egy eléggé magánügyi kérdést? - nézett rám.
- Persze, csak nyugodtan. - küldtem felé egy mosolyt.
- Szóval arról lenne szó, hogy minden rendben van … az egészségeddel, a mai rosszulléten kívül? - kérdezte halkan.
- Öhm, igen, tudtommal. Miért? - néztem rá kíváncsian.
- Csak, mondtátok, hogy mi volt a szünetben … és arra gondoltam, hogy nem lehet, hogy … terhes vagy?  - erre a kérdésre nagyon nem számítottam. Igazából nem is gondoltam ebbe bele, pedig eleinte mennyit járt ezen az eszem.
- Nem, nem hinném. A mai rosszulléten kívül nem volt semmilyen tünetem, még a havim is nagyjából rendszeres. -  magyaráztam.
- Tudod, hogy ez nem jelent semmit sem … Ráadásul ti elég aktív szerelmi életet éltek … - érvelt tovább.
- Akkor sem hinném. - bújtam vissza Szerelmemhez.
- Le kéne menned Poppyhoz.
- Az elég érdekes lenne. „Bocs a zavarásért, csak azért jöttem, hogy megnézze nem vagyok-e terhes” - nevettem. - Egyébként meg a házirend tiltja a szexuális életet a suliban …
- Akkor mit csinálsz?
- Semmit. Egyébként sem hinném, szóval inkább szálljunk le a témáról, jó? - néztem rá kérlelően.
- Ahogy te gondolod. - sóhajtott Emily és inkább elkezdtek beszélgetni a vizsgákról. Nagyon elmerültek a témában. Már mindannyian beadtuk a jelentkezéseinket a továbbtanuláshoz, persze Melanie-n és Regen kívül. Emily gyógyítónak jelentkezett, mi, többiek pedig aurornak. De én nem a Londoni Aurorképzőbe jelentkeztem, mint a többiek, hanem a Sheffieldi Akadémiára. De valahogy remélem is meg nem is, hogy felvesznek, ugyanis túl messze van Londontól, nem tudom, mit tenne a kapcsolatunkkal a távolság, de az Akadémia az ország sőt talán a világ egyik legjobb iskolája, bár több szakkal rendelkezik, de az auror képzésre fordítják a legnagyobb hangsúly. Neves iskola és a négy éves képzés két évre csökkenti, bár nagyon húzós és nehéz, de azért mégis jó lenne odajárni és elvégezni. De most még mind a RAVASZOKtól félünk, na jó, talán James és Sirius nem … Most azonban én nem tudtam ezeken agyalni, valami sokkal fontosabb dolog töltötte ki az eszem, mégpedig az a rengeteg „ha”-val kezdődő mondat. Mi van, ha tényleg babát várok? Túl fiatalok vagyunk s nem tudom, hogy elég érettek-e egy gyerekhez. Vajon tudnánk neki boldog családi hátteret biztosítani? Fel tudnánk-e nevelni? Megtudnánk-e védeni? Annyi kérdés, amiket nem tudok megválaszolni. Amikor már sikerült száműznöm a fejemből ezeket a gondolatokat én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe. És estig csak beszélgettünk, a vizsgákról, a továbbtanulásról, a nagybetűs életről, az álmokról, vágyakról és tervekről.  Mindenkit mást akar, de mégis valahogy ugyanazt. Az idő gyorsan elrepült felettünk, így utolsókként hagytuk el a klubhelyiséget. A hálókörletünkben mint mindig, most is én voltam az utolsó. Mivel James még nem jött át, ezért lassan fürödtem meg, épp fogat mostam, amikor a tükörből láttam Jamest bejönni. Csak mosolyogva átölelt, én meg folytattam a fogmosást.
- Biztos jól vagy? - kérdezte halkan már sokadjára. Miután kiöblítettem a számat felé fordultam.
- Egészen biztos, ne aggódj már. És ha még egyszer megkérdezed akkor balhé lesz. - nevettem.
- Jujj, most megijesztettél. - nevetett ő is. Miután kiröhögtük magunkat kimentünk a fürdőből, s miután felöltöztem lefeküdtem James mellé. Valahogy egyikünk sem tudott aludni és csak csendben öleltük egymást, míg James meg nem gondolta magát.
- Gondolkodtam Édesem. - mondta halkan.
- Jól tetted, úgyis olyan ritkán teszed. - mosolyodtam el és néztem szemébe, de arca teljes komolysága nem szűnt meg akkor sem, amikor elmosolyodott.
- Na, most komolyan beszélek. Gondolkodtam azon, amit Emily mondott. - a mondat végére arcomról leolvadt a mosoly és inkább visszabújtam hozzá.
- És mit gondolkodtál ezen?
- Hogy mi lenne, ha igaz lenne …
- Jobb, ha nem megyünk bele. - sóhajtottam.
- De igen is, menjünk bele mert meg van rá az esély.
- Oké, ha ez neked így jobb, akkor mond el, mire jutottál.
- Arra, hogyha tényleg kisbabánk lesz, akkor akár mi is legyen, melletted leszek és együtt felneveljük.
- Ilyen komolyan és felelősségteljesen még sosem hallottam tőled semmit.
- Mert még soha nem gondoltam semmit ilyen komolyan. Nem tagadom, hogy szeretnék majd apa lenni, de nem most. De hogyha mégis, én örülni fogok neki.
- Tényleg örülnél neki? - néztem szemébe.
- Igen. - mosolygott.
- Ennek örülök, mert én is szeretnék majd gyerekeket.
- Akkor jó, mert én egy egész kviddics csapatnyit szeretnék. - nevetett halkan, én pedig szinte éreztem, ahogy a vér kifut az arcomból.
- Ugye ezt nem mondtad komolyan.
- De igen, komolyan gondoltam.
- Hát én maximum négyet vállalok, a többi háromhoz majd keress mást.
- Hogy mi? - kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Jól hallottad.
- De … - kezdett volna magyarázkodni, de én nem bírtam tovább, ezért halkan felkacagtam.- Te kis rosszaság!
- Nem is. - vágtam durcás arcot.
- De igen! - épp vágtam volna vissza, ha a mutatóujját nem teszi a számra. - Most hogy ezt megbeszéltük kicsi rosszaság, aludjunk, jó? - kérdezte aranyosan.
- Rendben. - adtam egy jó éjt csókot. - De akkor sem vagyok rossz.
- Jó éjt Kicsim. - nevetett csöndesen s lassan elaludtunk. De sajnos a következő két nap sem volt jobb, ugyanis a rosszullét továbbra is kínzott. James ha lehet még óvatosabban bánt velem és odafigyelt rám, jóformán minden egyes mozdulatomat leste, nehogy valami baj legyen. Igazából nagyon aranyos volt, de végül a második nap a többiek rávettek, hogy menjek le Poppyhoz és lesz, ami lesz, de ez így nem mehet tovább. Poppy egy ideig vizsgált.
- Mi a bajom? - kérdeztem, kicsit izgulva a választól.
- Nyugodj meg, semmi komoly, csak …