41.Fejezet – I'm sorry, but later we' ll have as many as you want. I promise. Just for safety

Sziasztok!
Itt vagyok, élek, csak kicsit meg voltam fázva, de már jól vagyok. És hoztam a frisst, nem túl hosszú, de remélem azért tetszeni fog nektek. Valamennyire illik Britney My Prerogative c. száma, de ha bárkinek van jobb ötlete, azt szívesen hallgatom.
Puszi: LilyV

 

A féltés teszi oly fájóvá a szeretetet? És mi teszi áldott széppé?!
Vavyan Fabl

 

- Nyugodj meg, semmi komoly, csak elkaptál egy vírust. Már többen is jöttek ilyen panaszokkal és tünetekkel. Szóval csak kapsz egy bájitalt, ami elmulassza a rosszulléteket, és ha lehet a közvetlen körzeted is jöjjön le egy bájitalért, ne kapják el ők is. - hozott nekem egy bájitalt, én pedig megkönnyebbülten és boldogan köszöntem el tőle és rohantam a klubhelyiségbe. Mindenki a kandallónál ültek a foteleken és a kanapén. Boldogan ültem James ölébe.
- Csak egy vírus volt. - öleltem őt megkönnyebbülten.
- Jajj, még szerencse. - könnyebbült meg Mel is.
- Igen, még lettek volna bajok, ha mégis … - mondta vidáman Kate is.
- Igen lettek volna, de nem lettek, és ez a lényeg. - mosolyogtam rájuk. De ahogy Jamesre néztem, láttam, hogy ő nem annyira boldog vagy megkönnyebbült, mint a többiek. Jó pár perccel később, hogy mindenki túllépett a kezdeti megkönnyebbülésen és kezdtek elmélyülten beszélgetni. Én viszont felkeltem Szerelmem öléből, és óvatosan elkezdtem húzni, ki a portré-lyukon, az egyik elhagyatott rejtett folyosóhoz. Ott megálltam és szembe fordultam vele.
- Mi a baj James? - néztem mélyen a szemébe.
- Semmi. - mondta és egy mosolyt erőltetett az arcára.
- Hazudsz és ezt mindketten tudjuk. - simítottam végig arcán.
- Tényleg semmiség.
- Mond el kérlek.
- De hülyeség az egész. - mondta, de valószínűleg nem bírt tovább ellenállni könyörgő szemeimnek, mert elkezdte mondani. - Csak már annyira beleéltem magam, szinte elképzeltem magunkat, egy babával. - mondta kicsit szomorkásan, mire én átöleltem őt.
- Jajj Szerelmem. - súgtam halkan. - Ne szomorkodj kérlek, ez nem azt jelenti, hogy később sem lesz kis babánk. - simogattam hátát nyugtatóan.
- De az még odébb van, és már annyira beleéltem magam. - bújt hozzám szorosabban.
- James, figyelj rám, én csak pár évet kérek, amíg elvégzem a sulit, és ha felvesznek az Akadémiára, akkor csak két évet kell várnunk a kicsivel. Az pedig tényleg nem sok idő.
- Akkor két év? - néz szemembe mélyen.
- Igen, kettő. - mosolyogtam, amiért egy lágy csókot kaptam. Pár percig még öleltük egymást, csendben, végül nagy nehezen visszamentünk a klubhelyiségbe. Ahogy beértünk, mi is becsatlakoztunk a beszélgetésbe, ami főleg a házi esszék megemelkedett számáról szólt. Majd már hat előtt elindultunk a Nagy Terem felé vacsi miatt, de az egyik folyosón megpillantottunk négy fiatalt aurort beszélgetni Dumbledore-ral, és ahogy meghallottam az egyikük hangját, így mosolyogva, halkan lopakodtam mögéjük, ugyan a másik két fiatal auror látott, de ezt nem mutatták a többieknek, míg az igazgató is csak mosolygott. Amint mögéjük értem, a fülükbe sikítottam és a nyakukba ugrottam, szegények viszont annyira meglepődtek, hogy majdnem mindhárman estünk, de szerencsére sikerült megtartaniuk önmagukat és engem is.
- Húgi, a szívbajt hoztad ránk! Te nem vagy normális. - rivallt rám Matt.
- Lássuk be, a családban nincs normális egyén, talán egyedül Mark, néha napján, akkor meg mit vársz tőlem? - tettem fel a költői kérdést. - Egyébként Jó napot Igazgató úr és sziasztok! - köszöntöttem kedvesen.
- Neked is Lily. Azt hiszem, innentől nincs rám szükségetek, majd Lilyék segítenek. - mosolygott az igazgató. Majd elment. Egyesével átöleltem az én idióta unokatesóimat, Mattet, Markot és Mike-ot, majd Robhoz fordultam, akit Kate már elkezdett ölelgetni, látszott Kate-n mennyire hiányzott neki a bátyja. Robert már szinte fuldoklott.
- Katy Édes szívem, vigyázz, a végén még megfojtod Robot. - nevettem. Erre Kate el is engedte tesóját.
- Köszi Lily, életmentő vagy. - nevetett Rob és öleltük meg egymást.
- Na szép, máris lecseréltél Édesem? - nevetett mögöttem James.
- Dehogyis. - bújtam hozzá szorosan és néztem rá a legédesebb szemekkel, amiket én produkálni tudok.
- Á, te biztos James vagy ugye? - kérdezte kedvesen Robert.
- Igen, ismerjük egymást? - nézett rá kíváncsian.
- Nem, vagyis nem személyesen, de a húgom sok mindent mesélt rólatok.
- Akkor te is Lily unokabátyja vagy? - érdeklődött James.
- Nem, én kivételesen nem. - nevetett. - Én Katy bátyja vagyok.
- Jajj ő a bátyád? - villanyozódott fel Mel, és jobban szemügyre vette Robot. - Lily, mit ne mondjak, igazad volt, tényleg elég jó pasi.
- Szóval jó pasi vagyok? - nevetett Rob.
- Nyugi a barátnőim bátyjára nem bukok. - nevettem, majd James felé fordultam. - De a kivétel erősíti a szabályt.
- Szerencséd. - nevetett fel Szerelmem és egy gyors csókot váltottunk.
- Egyébként mit kerestek itt? - néztem rájuk.
- Tudod, Voldemort egyre erősödik és a halálfalói igen csak mozgolódnak. - kezdte magyarázni Matt.
- Hidd el, ezt nagyon jól tudom. - fintorogtam.
- Úgy gondoljuk, hogy meg akarja támadni az egyik fontos helyet, épp ezért a Minisztérium és pár kihelyezett intézményt az aurorok folyamatosan figyelik, ezáltal a Roxfortot is pár napig.
- De hisz ide nem tud bejutni, nyáron megerősítettük a védelmet a suli körül.
- Igen, ép ezért csak pár napig maradunk, mivel a többségi auror a Beauxbatonsosokat és a Durmstrangosokat kísérik.
- Kísérik? - kérdezte értetlen Sirius.
- Igen, ugyanis egy hétig, vagy kettőig ők is a Roxfortban lesznek, amíg az iskolák körüli védelmet megerősítik.
- Szóval nem tudjátok, hogy mit fog megtámadni? - tudakoltam, amire a négy auror bólogatott. De aztán Marknak hirtelen leesett a tantusz.
- Nem, húgom, nem! - mondta kicsit ingerülten, tudom, hogy más esetben ő a nyugodtabb, de közeledik a telihold, ilyenkor mindig nehezebb neki. - Nem teszel semmit!
- Húgi, csak hogy tisztázzuk, lehet, hogy a tanárokon ki tudsz szökni, de mi nem hagyjuk, hogy elhagyd az iskola területét! - mondta szinte parancsoló hangon Mike.
- Rob, beszélnél Albusszal a szobáinkról.
- Persze, megyek. Húgi velem jössz? - nézett húgára, aki helyeslően felet és ahogy elindultak Kate már el is kezdett beszélni. Vártam, amíg elsétáltak s csak utána válaszoltam.
- Ha azt akarjátok nem megyek el. - mosolyogtam.
- Nem lépsz vele kapcsolatba, nem beszélsz nem üzensz és nem csinálsz semmit! - szólított fel Mike.
- Nem akarok most ezen vitatkozni. - sóhajtottam.
- Kicsim, hallgass rájuk, ne keverd magad veszélybe. - súgta halkan fülembe James.
- Nem fogok vitatkozni, de mindenképpen ki fogom deríteni, hogy mire készül. - mondtam durcásan és mentem a Nagy Terem felé. A többiek is jöttek utánam, de mind arról diskuráltak hogyan tartsanak vissza. Egyszerűen hihetetlen, hogy azt hiszik, hogy meg tudják változtatni a döntésem, vagy talán mind tudják, hogy úgy sem sikerülhet? Nem tudom, de valamiért meg akartam tudni, hogy hogy van ez. Tudtam, hogy különösebb erőfeszítés nélkül is kapcsolatba tudok lépni Tommal, akár úgyis, hogy ők ne tudjanak róla, hisz mindig ezt tettem, a srácok előtt több, mint hat évig titkoltam a kilétem, és a kapcsolatot Tom és köztem, ami azzal, hogy betöltöttem a 17-et talán még erősebbek lettek. Igaz a gondolataimat általában, elrejtem, utálom, ha legilimentálnak, senkinek semmi köze a gondolataimhoz, akinek meg van, azzal úgyis megosztom. De mivel most úgy sem hagynak majd más megoldást, legilimentálnom kell s mivel Tom elméje és az enyém mindig is fogékony volt erre, így hamar át tudom törni a védelmét, feltéve, ha használja. Igaz, érezni fogja, és ő is majd próbál minél több gondolatomhoz hozzá férni, de valamit valamiért … Ezeken gondolkodva fogyasztottam el a vacsorát s nem is foglalkoztam a többiek beszélgetésével. Amint mindenki végzett, felmentünk a klubhelyiségbe, míg unokabátyáim elmentek valahova, Kate és Robert pedig még mindig nem jöttek vissza, de mit várhatnánk, hisz Rob életveszélyes beteg volt, ráadásul régen is találkoztak... Mind leültünk a kedvenc helyünkre, és a többiek elkezdtek beszélgetni, de láttam, hogy minden percben valamelyikük rám pillant, nem készülök-e valamire. Tudtam, hogy jobb esetben senki nem fogja észrevenni, ha legilimentálok, épp ezért az ablak felé fordítottam fejem és elkezdtem erősen koncentrálni, míg pár perccel később már Tom fejében is voltam. Egy sötét kisebb helyiségben volt, egyik talpnyalójával. Hamar felismertem a helyet, és próbáltam egyszerre figyelni a beszélgetésre és a gondolataira is.
- Nagyúr, mikor kell indulnunk? - kérdezte megalázkodóan.
- Két nap múlva, ahogy megbeszéltük.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? Ha már mindenki ennyire készenlétben van, nem kéne támadnunk? - kérdezte, amire Tom dühödten nézett rá.
- Megkérdőjelezed a döntésem?!
- Nem, dehogy is Mester! - szabadkozott azonnal. - Akkor két nap múlva Mester. - hajolt meg mélyen majd magára hagyta Tomot. Ekkor jobban kezdtem figyelni a gondolatokra, ahol egy hatalmas és szép ház jelent meg, talán a tenger partján, vagy talán csak egy nagyobb tó mellett. Egy hatalmas fa kaput láttam, s bent egy hatalmas nappali szerűséget, melyben vörös és arany szín dominált. Valamit nagyon akar, és az a valami ott lesz valahol, meg akarja szerezni. Ekkor, hirtelen megéreztem, azt a kellemetlen feszítő érzést, ahogy próbál valamit megtalálni a gondolataim közt, én épp ezért hamar kicsusszantam a fejéből és újra kizártam őt. Ahogy visszatértem a saját valóságomban, a többiek nem beszéltek, csak néztek rám kutatóan.
- Mi az, mit néztek? - kérdeztem kedves hangon.
- Semmit, csak annyira elbambultál, azt hittük, hogy valami baj van. - nézett rám kíváncsi, sejtelmes szemekkel bátyó.
- Igen, nagyon elbambultam, csak gondolkodtam. - mosolyogtam. És elkezdetem beszélgetni velük, arról, hogy milyen lesz, ha a másik két iskola tanulói is itt lesznek. De közben zakatolt a fejem, hogy hol lehet az a hely, és hirtelen eszembe jutott egy lehetséges megoldás ...