45. Fejezet – Mothers are always worried

Sziasztok!
Sajnálom, hogy csak most készültem el vele :/ de remélem azért még akad valaki, akit érdekel … :)
Ez a fejezet kissé családiasabb eleinte, ezért kissé lassú s, nem olyan pörgős, de azért remélem tetszeni fog :)
Aki szeretné hallgassa meg Kelly Clarksontól a Don't Rush c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

Amikor a lányom először megmozdult a hasamban, olyan ősi rettegés lett úrrá rajtam, amely egyidős volt az élettel. És csak akkor enyhült, mikor a kezemben tarthattam őt!
Suzanne Collins

 

Miután megtudtuk a jóslat tartalmát még az eddiginél is jobban aggódtunk, rettenetesen féltettem a kisfiunkat. Szörnyű ez az érzés, amikor ennyire aggódunk a gyermekünkért, ennél rosszabb nincs is. Valószínűleg épp ezért James egy pillanatra sem hagyott figyelmen kívül semmit sem, folyton járt a szeme, figyelte a környezetünket, míg én hozzábújtam és csak csendben emésztettem a hallottakat. Amikor hazaértünk legszívesebben csak bedőltem volna az ágyba, de ehelyett csináltam vacsit és csak ettem és ettem, amit hirtelen megkívántam, mint mostanában mindig. Közben James lefürdött és gyors evett, majd ment is aludni. De amikor én is eljutottam odáig, hogy lefeküdjek aludni, James még akkor sem aludt, pedig nagyon húzós napja volt. Mégis az aggodalomtól vagy a gondolatoktól, de nem tudott aludni. Őszintés szólva nem tudom, hogy melyikünk aludt el előbb. Csak azt tudom, hogy az ezt követő napokban nem volt egy nyugodt percünk sem az aggodalomtól, de aztán valahogy mégis megnyugodtunk egy kicsit, hisz még van időnk a kis Harrynk születéséig. De senkinek nem beszéltünk a jóslatról. Megtartottuk magunknak ezt az információt. A munkanapok rendszeres, szabályos egymásutánja ideig óráig elfelejtette velünk az aggodalmat. Bár én folyamatosan aggódtam, értük, amikor elmentek harcolni. Ma is így volt, ők elmentek harcolni, míg én az irodában maradtam a papírmunkával és az aggodalmammal édes hármasban, egészen addig, amíg meg nem jelent Albus.
- Szia Lily, hogy vagytok? - kérdezi mosolyogva.
- Köszönjük, mindenki remekül van, velünk is minden rendben. - mosolygok rá és a kezemet a hasamra simítottam.
- Ennek igazán örülök.
- Mit keresel Londonban?
- Átutazóban vagyok.
- És hová tartasz?
- A szüleidhez.
- Miért? - nézek rá érdeklődve.
- Csak baráti látogatás. - von vállat.
- Igen? - nézek rá felhúzott szemöldökkel, valahogy nem tudom elképzelni, hogy tényleg csak úgy jókedvében elutazik a szüleimhez …
- Hogy őszinte legyek kicsit több van a dologban.
- Mint például?
- Tom egyenlőre nem tud a kisfiatokról, de már nem sokáig tudjátok eltitkolni mindenki elől.
- És ennek mi köze a szüleimhez?
- Reményeim szerint apád meg tudna győzni, hogy költözz addig a Roxfortba, vagy a Small Magic-ban lévő kúriádba is visszavonulhatnál …
- De hát jól vagyok, a papírmunka nem terhel meg annyira. - mondom győzködve.
- Ha Tom tudomást szerez a gyereketekről, akkor kell majd aggódnunk …
- Albus eléggé óvatosak vagyunk, csak hopponálva közlekedem a Misztérium és a házunk között és még azt sem egyedül. Mindenhova Jamesszel megyek. Tomnak nincs sok esélye megtámadni minket, még ha tudna is a fiunkról.
- Biztos vagy benne Lily?
- Igen.
- Csak nehogy te is elbízd magad. Tudod Lily jobb félni, mint megijedni. Épp ezért elmondom apádnak a véleményemet a helyzetről.
- Nem mondom, hogy ezzel sokkal előbbre jutsz …
- Azért megpróbálom. - von vállat Albus. - Vigyázz magatokra! - köszön el és már ki is megy az irodából, mire reagálhatnék. Csak itt hagy egyedül, hogy törjem a fejem. És ezzel kötöm le magam egy ideig, majd folytatom tovább az unalmas papírhalmaz eltüntetését. Közben a többiek és épségben. Vagyis nagyjából épségben visszatérnek, egyedül Remus karján éktelenkedik egy seb, de az sem tűnt túl veszélyesnek, de azért azonnal elkísérték az aurorsági gyógyítóhoz. Majd ezután már nyugodtabban folytatódott tovább a nap. Ne tudom pontosan hány óra lehetett, amikor furcsa lüktetést éreztem a hasamban, de csak egyetlen egyet, aztán pár perc múlva még egyet. Aztán hirtelen kisebb kihagyásokkal egyfolytában éreztem. Hirtelen jöttem rá, hogy ezek a kisbabám rúgásai. Annyira meghatott ez az érzés, hogy majdnem elbőgtem magam és a kis pocaklakó fölé simítottam a kezemet, hogy jobban érezzem édes kis rúgásait. Nagyon aktív volt valószínűleg, mert most kezdett el mozogni és ez olyasmi volt, amit azonnal meg kell mutatnom Jamesnek. Így felkeltem az asztalomtól és James mellé sétáltam, aki azonnal kissé aggodalmasan nézett fel rám a székéből és a lábaira ültetett.
- Kicsim, minden rendben?
- Igen. - mosolygok rá. - Add ide a kezed!
- Miért? - néz rám értetetlenül, de a kezembe helyezi a kezét, mire én a kézfejét fogom meg és a hasamra simítom. De persze a kis pocaklakó pont most nyugodott le … - Nem igazán értelek … - néz rám, mint unikornis a trollra, de mégis lágyan simogatta a hasamat.
- Várj egy kicsit. - mondom halkan és hozzábújtam, reménykedtem, hogy újra rúg egyet. Már épp visszamentem volna az asztalhoz, amikor újra rúgott.- Mi az, ki akartad játszani a mamit? - nevettem fel, és James döbbent és csodálattal teli arccal pislogott a hasamra.
- Ez … ez a kisfiunk volt?
- Igen. - mosolyogtam rá.
- Szent Merlin. - nevetett fel vidáman. - Mióta rugdos?
- Nem tudom, nem rég tűnt fel. - vigyorogtam rá.
- Ez nagyon aranyos és olyan … olyan csodálatos. - mondja meghatottan.
- Én is, én is. - ugrándozik mellénk Mel.
- Még eléggé nyugodt. - mosolygok a boldog nagynénire.
- Oh, de ha mozog, akkor szólj, tudod, hogy imádom. - vigyorog rám.
- Persze. - nevetek fel, amikor megjelenik az irodában a mágiaügyi miniszter, aki még mindig eléggé pipa rám, azután, hogy képes lettem volna elvinni az összes aurort és az összes itt dolgozót Shefieldbe, ha ő kitiltja a varászlényeket. Most mégis itt volt és egyáltalán nem látszott rajta, hogy elfelejtette volna az összetűzésünket.
- Üdv. - mondja fagyosan.
- Mi ügyben látogattál meg minket? - kérdezem én is hasonló hangon, elé lépkedve.
- Találtunk valamit amit te talán meg tudsz fejteni.
- És ki találta? - nézek rá érdeklődve.
- Az aurorok.
- Ha az aurorok találták volna, akkor vagy Rémszem vagy az én kezembe adták volna és arról hidd el tudnék.
- Jelenleg nem harcolsz, bár hogy őszintén szólva nem értem, hogy mi a problémád. Albus csak annyit mondott, hogy egészségügyi okokból nem erőltetheted meg magad.
- Az egészségügyi állapotomhoz nincs sok közöd.
- Csupán kíváncsi vagyok.
- A kíváncsiság káros az egészségre. Szóval hadd lássam mit találtak. - a miniszter maga elé veszi a kis áttetsző üveg kalitkát, amiben egy zöld erőgomolyag van. - Mi vele a probléma? - kérdezem, de már tudom mi van az üvegkalitkában, Tom üzenni akart …
- Nem tudjuk kinyitni. - mondja, mire én előveszem a pálcámat és kipróbálok egy-két gyengébb-erősebb zár feltörő bűbájokkal, majd vállat vontam. - Én sem tudom. De ha itt hagyod, mg megpróbálom kinyitni.
- Rendben. - mondja és felém nyújtja a kis üveg dobozt, amit én azonnal átveszek. A benne gomolygó erő már üvegem keresztül érzi a jelenlétem mert a doboz alján, a kezemnél kezd elterülni. De miniszter, mintha észre sem venné kimegy az ajtón.
- A Miniszter nem tudja, hogy babát vársz? - néz rám érdeklődve Remus.
- Mondjuk úgy, hogy nem bízom benne és azok után, hogy ujjat húztam vele szeretne keresztbe tenni nekem. - teszem le a kis dobozt az asztalomra, míg én leülök a karosszékembe.
- Miért nem bízol benne?
- Sok apróság miatt, például most is … Minden, amit az aurorok találnak és akár csak egy apró köze lehet Tomhoz, az először hozzám kerül. Mit ne mondjak eléggé sántít a story-a. - vonok vállat lazán.
- Szerinted mi van benne? - nézi Mel a doboz tartalmát.
- Tom üzenetet küldött nekem. Hát nem kedves? - mondom kissé gúnyosan, a kezemet a tetejére téve, amit a kis zöld gomolyag is érzékelt.
- De azt mondtad nem tudod kinyitni … - ráncolja össze szemöldökét Remus, de már ő is sejti, hogy hazudtam.
- Nem előtte fogok kinyitni egy üzenetet. - mosolygok rájuk és a kezemet a kígyót ábrázoló lakaton simítom végig, majd párszaszóul sziszegem el , hogy „ Nyílj ki!” és a lakat azonnal kattant, a zöld gomolyag kiszállt a ketrecéből és elém lebegett, míg Tom sziszegő kígyónyelvű szavait hallottam. „Nem tudom mi folyik a háttérben, Lily. De kiderítem hidd el.” szólt a rövid üzenet. Ennyi hűhó a semmiért …
- Mit mondott? - kérdezte James, amikor a zöld gomolyagot visszatereltem a ládikóba.
- Röviden tömören megfenyegetett, hogy kideríti mi van a háttérben. - válaszolok és nem is foglalkozom vele tovább. …