21. Fejezet - My niece

Sziasztok!
Egy cuki kislány, aki felkavarja Lily-t. És aki nagyobb veszélybe is kerülhet. De ennek mi köze lesz Jamesnek? Előtör belőle, a felnőtt férfi vagy a szeretet?
Ha szeretitek hallgassátok meg hozzá Ashley Tisdale-től a Goin' crazy-t.
Jó olvasást!
Puszi: LilyV
xoxoxoxoxo

 

Az anyaság érzése nem magyarázható, nem is lehet vitába szállni vele. Az anyát éppen az teszi fenségessé, hogy bizonyos fokig valami állati is van benne. Az anyai ösztön istenien állati. Az anya már nem asszony, hanem nőstény.
Victor Hugo

 

(Lily szemszöge)
Másnap Ian már vissza is ment. Nem mondom, hogy bánom, de azt sem, hogy nem lett volna jobb, ha marad. Ez már csak a mi kapcsolatunk … olyan se veled se nélküled. És én már délben benn is voltam a Minisztériumban. Nem tudom, hogy mi történt, de James is benn volt, de ami még meglepőbb, hogy se Remus se Sirius nem volt vele. Őt egyedül látni körülbelül annyira gyakori, mint az eső a sivatagban. Kissé meg is illetődtem.
- Hát te meg? - kérdezem döbbenetemben.
- Na ez ám a kedvesség, semmi Hello James, Hogy s mint James, vagy valami? - nevet vidáman.
- Jól van na, tréfálkodj csak! Csak megdöbbentem. - mosolygok. - De csak hogy a pici szívecskéd megnyugodjon, hogy vagy ma délben, James? - kérdeztem behízelgő hangon.
- Köszönöm kérdésedet, remekül. - vigyorog mint a tejbe tök.
- És mi szél hozott ide ilyen korai órában?
- Nem tudtam magammal mit kezdeni.
- Csaj van a dologban? - kérdezem mindentudó mosollyal.
- Mondhatjuk így is.
- Így már értem. Tudok segíteni? - kérdezem, pedig jól tudom a választ. Még nem született olyan nő a Földön, akihez a Nagy James Potternek segítségre lenne szüksége …
- Tudnál, de mindegy. - vigyorog valami furcsa módon, mintha valamit ezzel üzenni próbálna, de én nem tudom, hogy mit.
- Ha mégis, akkor szólj. Nem mintha én megtudnám győzni azt a csajt, ha neked sem megy … - nevetek vidáman és lehuppanok az íróasztalom mögé.
- Ki tudja? Elég jó a meggyőző képességed.
- Ha nőről van szó, akkor a tiédhez képest a béka segge alatt van. Neked csak mosolyognod kell és máris hanyatt vetik előtted maguk én meg téphetem a számat …
- Igazad lehet. - nevet fel aztán pár perces csönd következik, de valahogy nem érzem szükségét, hogy megszólaljak. - Egyébként te, hogyhogy ilyen korán benn vagy?
- Én általában be szoktam ilyenkor jönni. Tudod találkozok Kate-tel, vagyis valamilyen auror parancsnoki megbeszélés … - vonok vállat.
- Azt hittem az éjszaka után nem jössz be. - mondja lazán, de némi éllel a hangjában. Összehúzott szemöldökkel nézek rá.
- Nem igazán értem, mire akarsz kilyukadni …
- Azt mondtad, a vérszívó nem hagy aludni téged …
- Hát tényleg nem, de még mindig nem értem … - csóválom a fejem. - Tudod, hogy nem vagyok valami nagy alvó. Szóval mindegy. De te most komolyan a tegnap éjszakámról akarsz beszélni?
- Igazad van! Nem, azt hiszem annál jobb, minél kevesebbet tudok, erről a kapcsolatról. - sóhajt fel. Itt már véglegesen lezártnak tekintjük a témát. És már azt hinném, hogy a fennálló több mint másfél órában csendben fogunk üldögélni, amikor az ajtó kinyílik és nem várt vendégek jelennek meg. Az oxfordi unokabátyám jelent meg az ajtóban a feleségével és a kislányukkal együtt. Döbbenten néztem rájuk. Mit keresnek itt, Londonban?
- Hát ti meg? Valami baj van? - kérdezem azonnal aggódva. És a kislányuk a kis Grace azonnal hozzám szaladt. És a lábaimat ölelte át, míg én leguggoltam vele szembe, hogy átöleljem, de az aggodalom tovább mardosta a lelkem.
- Lily! - nevetett magas kislányos hangján. Felültettem a székembe és Daniel-ékhoz sétáltam.
- Mondjátok már, hogy mi van! - kérem őket aggódva.
- Lily, kik ők? - hallom James kérdését.
- Ő Daniel, az unokabátyám, a felesége Mary és a kislányuk Grace, aki az én keresztlányom. De most mondjátok már, hogy mi a … van! - moderáltam magam Grace miatt.
- Nézd Lily, tudjuk, hogy rengeteg dolgod van és hogy hirtelen jött. De nem tudnál vigyázni rá pár napig? - kérdezi kedves hangon Mary.
- Tudjátok, hogy olyan, mintha a lányom lenne … - mondom fájdalmas hangon. - De, ez nem lenne a legjobb időzítés. Nem tudok szabadságot kivenni, és még ha itt is jól érezné magát … Tom pár napon belül düh rohamot fog kapni és nem kéne, hogy akkor a közelemben legyen.
- Lily, kérlek, a keresztapja sem ér rá, a nagyszüleire meg csak nem bízhatjuk … csak három napról lenne szó. - győzköd Daniel.
- Oké, tudjátok, hogy számíthattok rám. - sóhajtok fel. - Majd megoldom valahogy.
- Köszönjük Lily. Te vagy a legjobb. - ölel meg Mary. És még egy utolsó búcsú puszit adnak a lányuknak, aztán már mennek is.
- Na picur, ketten maradtunk. - mosolygok rá, míg ő tovább nevet. Milyen jó is tudatlan gyereknek lenni.
- Na tessék, a hölgyek meg is feledkeztek rólam, szép dolog. - szólal meg James selymes hangján és az asztalom mellé lépked. - Szia szép hölgy, az én nevem James. - mosolyog Grace-re.
- Szia. - nyom egy puszit az arcára.
- Mondtam én, hogy te minden nőnemű egyedet leveszel a lábáról … - nevetek és én is melléjük sétálok, leguggolok James mellé a székkel szemben. - Ugye Gracie? - egy nevetéssel válaszolt és hozzám bújt. Amikor a keresztlányom velem van, tényleg olyan, mintha a saját lányom lenne. - Na jó, akkor hazamegyünk és hozunk be neked játékokat, hogy ne tereld el a fiúk figyelmét. - nevettem és felvettem a kislányt, ahogy növekszik, ez egyre kevésbé lehetséges, egyenlőre még remek testedzés, de lassan már nem fogom elbírni.
- Na de hölgyek! Én is megyek veletek. - mosolyog elbűvölően James ránk. - Nem hagyhatok magára hölgyeket ilyen időben.
- Mit szólsz ehhez Gracie? - nézek mosolyogva rá.
- Jameeees. - nyújtózik felé.
- Ez aztán szép, mondhatom! A végén még féltékeny leszek. - nevetek vidáman, míg James átveszi tőlem a keresztlányomat. - Hopponálni fogunk, rendben? - simogatom meg Gracie puha baba bőrét, mire ő bólintott és szorosan átölelte James nyakát.
- Azért vigyázz kislány, még szeretnék majd lélegezni is. - nevet fel fesztelenül James, nem úgy, mint aki épp fuldoklik …
- Ne is figyelj rá. Megrögzött mókamester. - legyintek mosolyogva és óvatosan én is átfogom Gracie-t, ezzel túl közel kerülve Jameshez, de végül az ő karját is megfogom és hopponálok. A szobámban lyukadunk ki. Általában mindig ez a célpontom és mivel a védővarázslatok miatt rajtam kívül senki sem tud hopponálni a házban, így nem igazán zavartatom magam azzal, hogy a nappaliba hopponáljak, hogy aztán feltrappoljak a lépcsőn … azért még létezik a kényelem. Érdekes mód, amíg kimegyünk Grace-szel a szobámból senkivel sem találkozunk, pedig elvileg Dem, Nick, Reg és Mel is itthon vannak, valahol. Míg Sophie meglátogatja a rokonait. Átcammogtunk két szobával arrébb, amit még Gracie-nek rendeztünk be Mary-vel és Daniel-lel. Csak pár holmi volt itt. Egy-két játék meg ruhák. Végül is ez a hely a legvédettebb helyek között van. Kiválasztunk egy-két játékot, a kedvenc plüssmaciját és egy beszélős játékot is. Eddig fel sem tűnt, hogy James nincs velünk. Kissé meglepődtem, eddig egy tapodtat nem mozdult mellőlünk. De nem igazán zavartattam magam, nem fog eltévedni itt. De amikor visszamentünk a szobámba Grace-szel, hogy kicsit még heverésszünk, itthon, láttam, hogy James még mindig a szobámban van és ahogy belépünk nem kerüli el a figyelmem a szemében lobogó érzelmeket, a vágyat és a fájdalmat, a közös múltunk iránt. Nem tettem szóvá, mert én egyszerűen nem akartam belegondolni, hogy régen is pont ilyen volt a szobám, csak az ágyam volt más, mindig összekuszált takarók és lepedők lebegtek a szemem előtt. Nem ide kellett volna hopponálnom. A nappaliba kellett volna, és a fene vinné el a rohadt kényelmet! Kicsit megráztam a fejem, hogy elszakítsam a tekintetem az ágyamról. Nem tudom, hogy James észrevette-e vagy sem, de nem is zavart. Grace nevetve mászott fel az ágyra és a közepén kezdett el ugrálni. Csak a fejemet csóváltam és lerugdostam magamról a cipőmet és csatlakoztam hozzá. James nevetése zengett a miénkkel együtt.
- Mint két óvodás. - nevet.
- Gyere te is. - mondta picit selypítve Grace. James felvonta a szemöldökét, kibújt a cipőjéből, de nem kezdett el ő is ugrálni az ágyon.
- Ugyan, gyere már. - nevetek és megfogom a kezét és felrángatom az ágyra. A tekintetében felcsillanó vágy biztosított arról, hogy csak Grace miatt nem teper le. Így meghoztam azt az elhatározásom, hogy Grace-t mindenképpen magam mellett kell tartanom, tökéletes védekezés James ellen. Nem bíztam benne és magamban sem, az egyetlen akiben bíztam az Gracie volt. A jelenléte biztos bástyaként feszült James és közém. Miután picur kifáradt végig dőlt az ágyon, mi meg mellé ültünk két oldalról. Olyan meghitt és családias volt a légkör, hogy a szívem majd belehasadt. Még volt egy teljes óránk, a műszakunkig, így keresztlányom befészkelte magát a karjaimba és elaludt. Jamesszel nem szóltunk egymáshoz, nem volt mit mondanunk és Gracie-t sem akartuk felébreszteni. Ez azonban csak fél óráig volt így, mivel Jamesnek még el kellett mennie valahova. Nem tudom, hogy hova, nem kötötte az orromra és én sem kérdeztem különösebben. Ahogy James felkelt, keresztlányom is felébredt. Így aztán hogy ne az legyen, hogy egész nap itthon vagy a Minisztériumban vagyunk, ezért elvittem őt egy mugli játszótérre. A kis tücsök játszott, csúszdázott és hintázott pár percig, amíg ott voltunk. Mindig is élvezte a mugli játszótereket. Végül pár perccel a műszak előtt mentünk csak vissza az aurorságra. Már mindenki ott volt, Dem, Mel és Reg azonnal letámadták szegény kicsit. Már régen látták, így teljes odafigyelést nyújtottak neki, mind ők, mind én. Nick is hasonlóan reagált, de ő legalább hagyta lélegzethez jutni Grace-t. A nap folyamán valaki egészen biztos, hogy játszott vele. Este sem maradtam benn tovább, de mivel Grace-nek volt egy-két órája délután is, amikor a székemben aludt, így megkért, hogy sétáljunk kicsit. És hát az édes kislányos hangjának lehetetlen ellenállni, de bár megtettem volna. Nem számoltam a veszéllyel, ami ráleselkedhet. Nem gondoltam a legrosszabbra. Tomra. Pedig kellett volna. Ő mindig akkor bukkan fel, amikor nem kéne. Erre számítanom kellett volna, mivel most én is sebezhető vagyok. Rettenetesen sebezhető Grace miatt és ezt ő is tudja. Jobban mint bárki más, hogy számomra mit jelent. Grace a kislány, akiben mindig Vicky-t látom. Ezt ő is tudja, de nem hagyom, hogy Grace-t bántsa. Ha kell az életem árán is megvédem tőle, ahogy Vicky-t nem tudtam …