6. Fejezet- Secrets of parents

Sziasztok!
Az előző magyarázkodó bejegyzés után már nem cséplem a számat feleslegesen. Csak köszönetet mondok azoknak, akik elolvassák a fejezetet, amihez ajánlom Avril Lavigne-től a Here's to never growing up c. számot.
Kellemes nyarat kívánok!
Puszi:

LilyV

Olyan a nő, akár a szél s a vihar; hogy mire képes, senki előre meg nem mondhatja.
Robert Merle 

(Harry szemszöge)

Nem csak én, de a barátaim is izgatottan várták, hogy a szüleim mit fognak mondani. Az egész éjjelt átbeszéltük, csak néhány órát aludtunk izgalmunkban. Így reggel úgy éreztem magam, mint akin átment egy trollcsorda. Ronnal már lefelé tartottunk a Nagy Terembe, ahol hétvége lévén jóval tovább lehetett reggelizni. Már épp ráfordultunk volna a reggeli felé vezető utolsó folyosóra, amikor Romilda a nyakamba ugrott. Csak majdnem kaptam szívinfarktust …
- Drága cukorfalat. - szorongatott, miközben hangja olyan magas visítássá torzult, hogy a dobhártyám már épp beszakadni készült. Aztán ajkai a számra tapadtak. Egy ideig elviseltem, tényleg, de van egy pont, amikor már túl sok. Ez a pont megközelítőleg egy hét után következett el. Ahogy végre sikerült lefeszegetnem a kezeit magamról, megpillantottam Ront, ahogy próbálja nem elröhögni magát a szenvedésemen. Ilyen egy igazi barát …
- Neked is jó reggelt Romilda. - mondtam ridegen, de persze észre sem vette.
- Tegnap este merre jártál? Úgy volt találkozunk … - kezdte, de mire már nyitottam a számat, hogy válaszolok legyintett. - Mindegy is. Ma elmegyünk Roxmortsba, ugye? Elmehetnénk Madam Puddifood kávézójába. - talán még mondta volna tovább is, de közbe vágtam.
- Bocs, Romilda de nem.
- Ohh, akkor majd jövő hétvégén.
- Nem, akkor sem. Sajnálom, de szeretnék szakítani veled. Túlpörögtél, és ez nekem sok. Szóval, jobb ha most véget vetünk ennek. - böktem ki könnyedén. Láttam, ahogy a szemébe könnyek gyűlnek, ezért inkább eltűntem a közeléből. Nem akartam végig nézni a kiborulását. Ron még mindig próbált nem nevetni. - Oké, nevess csak. - sóhajtottam fel lemondóan. Így azonnal kibukott belőle és a Nagy Teremig sikerült kinevetnie magát. Az asztalnál még Mio és Ginny mellett volt hely, akik egymás mellett ültek. Ron Hermione mellé ült én meg Ginny mellé.
- Jó reggelt álomszuszékok! - köszöntött minket Hermione. - Mi történt Ron, mi dobott így fel?
- Ohh, semmiség, igaz Cukorfalat? - nézett rám és megint kitört belőle a nevetés.
- Hahaha, röhög a vakbelem. - mondtam mindenféle vidámság nélkül. - Szakítottam Romildával, Ron még mindig ezen szakad.
- Cukorfalatnak hívta. - röhögött tovább.
- Valaki húzzon már be neki egyet. - néztem a mellette ülő Hermione-ra meg Nevielle-re. De persze ők meg se mozdultak, de Ginny vállba vágta Hermione háta mögött.
- Rám számíthattok, bármikor szívesen behúzok ennek a mamlasznak egyet. - mosolygott rám.
- Köszi, Gin. Valami terv mára? - néztem a többiekre.
- Beülhetnénk egy vajsörre a Három Seprűbe. Vagy csak menjünk ki a parkba, olyan szép idő van.- mondta Hermoine.
- Nekem még van egy kis elintéznivalóm, majd ebédnél találkozunk. - mondta Ginny.
- Milyen elintéznivalód van? - nézett rá kérdőn Ron.
- Semmi közöd hozzá. - öltötte ki rá a nyelvét, majd elment.
- Mio, te mit tudsz erről az elintéznivalóról? - érdeklődött tovább az aggódó bátyó.
- Semmi olyat, amit megosztanék veled. - mosolygott Hermione. Tuti valami pasi ügy, különben Ginny válaszolt volna a bátyja kérdésére. Kicsit rosszulesett, pedig nem lenne szabad féltékenynek lennem, kurva életbe is, nem lenne szabad bármit is éreznem iránta.
- Harry figyelsz egyáltalán? - lengette meg Mio egyik kezét a szemem előtt.
- Bocs, kicsit elgondolkodtam. Mit mondtál? - néztem rá bocsánatkérően.
- Hogy elsétálunk egy vajsörért meg benézünk a Mézesfalásba, és ebédre még visszaérünk. Benne vagy?
- Igen, persze menjünk! - mosolyogtam rá és végül Lunaval és Nevielle-lel kiegészülve öten elmentünk Roxmortsba...

(Lily szemszöge)
Az egész éjszakát átbeszéltük, hiszen annyi mindent történt Kate-tel is. Mesélte, hogy sajnos Emily és Njörd is meghaltak egy szerencsétlen balesetben és elmondta, hogy az unokabátyáim közül Mark is életét vesztette egy bevetésen, amin Matt és Mike nem tudták túl tenni magukat, ezért elköltöztek valahova, de nem tudta hova. Sajnáltam, hogy nem lehettem mellettük, és azt is hogy ilyen sok szörnyűségen mentek keresztül. De ez a szörnyű valóság, amivel mindenkinek meg kell birkóznia. Köztük nekem is. Sok volt ez így egyszerre, de túl fogom élni. Hajnalban feküdtünk le végül. Sirius úgy döntött hozzánk költözik, úgyis utálta a szülei házát. Itt nálunk a Small Magic-i kúriánkban meg annyi hely van, hogy még 3-an is tudnánk itt úgy élni, hogy nem találkozunk egymással, ami azért elég siralmas lenne. Természetesen Sirius a mi szobánk szintjén választott magának egy szobát. Jamesnek erre a nagy helyre az a válasza, hogy még mindig egy kviddics csapatnyi gyereket akar. Persze én is szeretnék még babát, de azért egy egész kviddics csapatnyit nem. Mindegy, egyszer majd közös dűlőre jutunk a dologban. Csupán pár órát aludtam, majd Mandy-vel, a régi házimanómmal- akit egyszer már felszabadítottam, de még mindig velünk van, vagyis eddig a Roxfortban dolgozott a konyhán, de most visszajött hozzánk. Mindig imádni való kis teremtés volt. Ő tanított meg főzni és sütni, szinte minden ház körüli dolgot tőle tanultam. Olyan volt, mintha a dadám lenne, vagy nem is tudom mim. Most is elbeszélgettük az időt, sőt még segítettem is neki finom citromos sütit sütni. Majd dél körül, mikor James és Sirius is kikászálódott az ágyból megebédeltünk és visszamentünk a suliba. Siriust nem lehetett lebeszélni róla, hogy velünk jöjjön, pedig neki most igazán meg kellene húznia magát. Mindhármunkon a régi griffendéles talárunk volt. Vagyis Sirius kapott egyet Jamestől. Így sokkal észrevétlenebbül közlekedhettünk. Mentünk egy kört a régi folyosókon nosztalgiáztunk. Sőt még Hagridot is meglátogattuk, aki most került vissza a régi kunyhójába. Mindannyiunkat jól megszorongatott és meghívott teázni. A félóriás szinte semmit sem változott az elmúlt évek alatt. Még ott tartott volna minket, de megértette, hogy fiúnkkal van találkozónk. Mire felértünk a hetedikre a Szükség Szobájába, a fiúnk és a barátai már ott voltak. Kicsit furcsán éreztem magam, nem tudtam hogyan viszonyuljak a fiamhoz, mikor a barátai is ott vannak. Nem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát miattam, az ő korába a szülők jelenléte már gáz … Szóval csak megöleltem, míg James megveregette a vállát.
- Sirius? - lepődtek meg a fiatalok.
- Képtelenség volt lebeszélni arról, hogy jöjjön. - vontam vállat. És leültem James mellé az egyik kanapéra.
- Még szép, ki nem hagytam volna. Meg akarom nézni srácok arcát, mikor előadjátok nekik a storyt. Meg aztán veletek nem unatkozik az ember. - nevetett fel vidáman.
- De elkaphatnak és visszavihetnek az Azkabanba. - próbált hatni rá Harry, mintha mi nem próbáltuk volna …
- Erről jut eszembe, Dumbledore azt üzeni, hogy beszélt Caramellel meg a Wizengamot vezetőivel és kérte, hogy indítsák el újra Sirius ügyét. Azt mondta, ezt adjam át Önnek. - nyújtott át egy levelet nekem egy vörös hajú lány.
- Köszönöm. De lehetőség szerint maradjunk a tegeződésnél. Rendben? Szóval Szia, Lily vagyok – nyújtottam neki mosolyogva a kezem.
- Öhm, rendben. Szia, a nevem Ginny. - mondta kicsit megilletődve, de mosolyogva.
- Dumbi még mindig meg tud lepni. - csóválta a fejét James a levelet nézve.
- Sejtette, hogy még ma jövünk. De azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar sikerül elindítania az ügyedet Sirius. - néztem a levélben szereplő dátumot.
- Mikor lesz? - kérdezte James.
- Kedden. Úgyhogy holnap elmegyünk Rémszemhez, hogy hétfőn kezdünk. - James csak bólintott.
- Miért sürgetitek ennyire a dolgokat? - kérdezte Sirius.
- Sokkal jobb esélyeid vannak, ha Albus mellett az aurorparancsnok is tanúskodik melletted, nem gondolod? - mosolyogtam rá.
- Az auror parancsnok? Rémszem kétlem, hogy belefolyna, egy ilyen ügybe.- ellenkezett Sirius.
- Úgy fest, ezt este elfelejtettük mondani. Rémszem felajánlotta a régi pozíciómat. Vissza fog vonulni, pár hónap múlva, addig rendbe kell szednem a sheffield-i kapcsolatot az auror parancsnokságok között. De ezt igazán máskor is megbeszélhetjük.
- Engem igazán érdekel a téma. Te auror parancsnok voltál? És mi ez az egész Sheffield-del? - kérdezte Harry.
- Én az Akadémián tanultam, nem az Aurorképzőben, mint apádék. Akkoriban, hogy is fogalmazzak szépen? Szóval apáddal épp össze voltunk veszve, szóval a második év után a Sheffieldi Aurorparncsnokságon maradtam, két évig dolgoztam ott, fél év után lettem ott a parancsnok. Tom miatt kiépítettem egy aurori láncszerűséget Birmingham-Sheffield-London között. Mivel London volt a legfenyegetettebb térség több aurort küldünk át ide. Végül engem is áthelyeztek, amolyan kapcsolattartónak és így kerültem a londoni aurorság élére Rémszem mellé. - magyaráztam nagy vonalakban.
- Külön éltetek? - kérdezte Ginny. - Bocsánat, ez igazán nem tartozik rám, csak kíváncsi természet vagyok.
- Semmi baj, kétlem, hogy tudsz olyat mondani, vagy kérdezni, amivel zavarba hozod őket. - válaszolt helyettünk Sirius. James csak kajánul vigyorgott, én meg a fejemet csóváltam, mint a régi szép időkben …
- A kapcsolatunk eleinte olyan „se veled se nélküled”-féle volt. Negyedikes korunkban kezdtem el fűzni Lily-t. De akárhogy próbálkoztam, nem akart eljönni velem egyetlen randira sem. - kezdte mesélni James.
- A suli nőcsábásza volt. 7-ikre a fél suli meg volt neki meg Siriusnak. A másik fele is csak azért nem, mert vagy srác volt, vagy túl fiatal. - vágtam szavába magyarázatként.
- Jó, oké ez igaz. De akkor is, 3 évig utasítottál vissza!
- Megérdemelted. - vontam vállat. - Aztán hetedikben végül összejöttünk. Az is elég bonyolult eset volt, mivel én már akkor tudtam a jóslatról, ami rólad szólt, Harry. De akkor még sokkal homályosabb volt. Jamest nem érdekelték a jóslatok.
- Aztán 7. végén megkértem a kezét. A nyár nagy részét együtt töltöttük, de aztán akárhogy próbálkoztunk, nem tudtuk normálisan tartani a kapcsolatot, miután Lily elment az Akadémiára. Két hónap után összevesztünk és Lily minden szálat elvágott, ami hozzám vezetett. Egyedül Remusnak írt néha.
- Elég … nehéz időszak volt az első év. De aztán kezdtem kilábalni a mélypontról, szóval úgy döntöttem, hogy nem jövök vissza Londonba.
- Aztán visszaküldték Londonba, és a sheffieldi csapatával kiegészülve mi voltunk az egyik főcsapat.
- Úgy, hogy mindennap találkoztunk, nehéz volt ellenállni James charme-jának. - mosolyogtam rá.
- Hát, igen igyekeztelek visszakapni. - nyomott egy lágy, szerelmes csókot ajkaimra.
- De azóta is mindenen képesek veszekedni. - tette hozzá Sirius.
- Egy jó kapcsolat fontos része a vita, meg a békülős szex. - kacsintott rám James.
- Miután így kibeszéltük a párkapcsolati témát. Kezdjük ott, hogy ez a nagyszájú macsó James, én meg Lily vagyok. Ha valaki elkezd magázni, azért harapok, úgyhogy maradjunk a tegeződésnél. - mosolyogtam rájuk. - Szóval te vagy Ginny. - néztem a vörös lányra, majd egy sötét hajú fiúra pillantottam, akinek szemében felismerni véltem Frank szemeit. - Te pedig Nevielle vagy, igaz?
- Igen. - mondta félszegen. - De honnan tudod? - kérdezte zavartan.
- Jól ismertük a szüleidet. Frankkel szobatársak voltunk 7 éven keresztül, Alice pedig Lily barátnője volt. - válaszolt helyettem férjem.
- Igen. És mi vagyunk a keresztszüleid. Bár gondolom erről nem tudtál. - mosolyogtam rá kedvesen. - Jamesszel igyekezni fogunk jó keresztszülők lenni, de egyenlőre még a szülőséggel is birkózunk. Bármire szükséged van, szólj nekünk és segítünk. Természetesen nyáron nagyon szívesen látunk téged is és a nagyidat nálunk.
- Bár, ahogy Mrs Longbottomot ismerem, olyan távol fog tartani tőlem, ahogy csak lehet. - nevetett fel James. - Szépen szólva se bírt soha az öreg.
- Mert mindig bajba rángattátok Frank-et? Nem is értem, hogy lehet ez. - sóhajtottam fel értetlenséget tettetve, mire James villámló szemeit látva kis híján elnevettem magam.
- Oh, öhm köszönöm szépen. - mondta zavartan megtörve a csendet Nevielle.
- Én Luna vagyok. Hollóhátas és a DS tagja. - mosolygott a tejfehér hajú lány. Furcsa teremtésnek tűnt első pillantásra.
- És ti vagytok Ron és Hermione. - néztem a másik két tagra. Nagyon sok emlékben benne vannak ők is, biztos ők Harry legközelebbi barátai.
-Igen, Lily. - válaszolt Hermione.
- Szerencsére Albus rengeteg emléket tárol Harry-ről, abból ismertünk meg titeket. - magyarázta James.
- Tényleg vannak rólam emlékei? Mármint merengős emlékei? - kérdezte Harry.
- Igen vannak. Albusnak meg van az esze, számított rá, hogy egyszer szüksége lesz rá.
- Tudta, hogy vissza fogtok térni? - kérdezte Hermione.
- Nem. Biztos vagyok benne, hogy nem tudta. Még én sem voltam benne biztos. Ő sem tudta, különben elmondta volna Harry-nek tavaly nyár elején. - válaszoltam.
- És elmagyaráznátok újra, hogy ez hogy lehetséges? - kérdezte Harry.
- Megpróbáljuk, elég bonyolult story és elég összetett, de tanulságos. De kicsit messzebbről kezdjük a témát, mint először. - néztem fiamra. Hallottátok az alapítók történetét? - kérdeztem.
- Hát tényleg Ádámtól meg Évától kezditek. - nevetett fel Harry.
- Igen, mágia törin vettük. - mondta Hermione. Míg Ron és Harry úgy néztek rá, mintha azt mondta volna, hogy létezik a húsvéti nyuszi.
- Általában végigalszom a mágia törti vagy SVK házit írok. - mondta Harry. - Ron inkább csak alszik.
- Az én fiam. - húzta ki magát büszkén James. Már épp elkezdtem volna mondani, de Hermione megelőzött.
- Az iskolát 4 nagy varázsló, illetve boszorkány alapította. A kor leghatalmasabb családok voltak, úgy tartották Merlin 4 fiának leszármazottai. Az iskola alapításakor zavartalan volt az együttműködés a négy varázsló között. Aztán az ősi krónikák valamilyen ellentétről szólnak Mardekár és Griffendél között, de egyik sem ad róla valós képet. - vázolta fel nagy vonalakban Hermione.
- Igen. Griffendél és Mardekár jó barátok voltak, sokkal közelebb álltak egymáshoz, mint a másik két alapítóval. De aztán Griffendél és Mardekár ugyanabba a nőbe szerettek bele, akit Főnixnek hívtak. Mardekár kapcsolata megromlott a három másik alapítóval, mikor Griffendél elvette Főnixet. Rossz útra tért. Griffendél és Főnix megosztották az erejüket egymással, így Főnix is kapott némi erőt Godrictól. De ez az erő sem védte meg Mardekár ártó szándékától. Mardekár ereje még így is jóval felül múlta Főnixét, nem tudta magát megvédeni, és Malazár megerőszakolta. Ekkor űzték el az iskolából és ezelőtt építette a Titkok Kamráját. - bővítettem ki.
- Erről nincsenek írásos emlékek. - csóválta a fejét Hermione.
- Írásos tényleg nincs. - hagytam rá. - Jól tudjátok, hogy a Mardekár ág még mindig él.
- Voldemort az, ő Mardekár utódja. - mondta Harry nyugodt hangon.
- Pontosan. Az ereje ősi és hatalmas. Bár a Hollóháti és a Hugrabug családok kihaltak, de Griffendélnek még él két utódja. - folytattam a mesélést. - A barátaid épp úgy látták apád erejét, mint te, vagy én, mert ő azt akarta, hogy lássák, pont úgy, ahogy Tom. Akkor tippeljetek kik a Griffendél-ház leszármazottai.
- Apa? - kérdezte Harry, mire James bólintott.
- Igen, az én vérvonalam Griffendél-vérvonala. Te is, ahogy én Griffendél erejének örököse vagy. - válaszolta James.
- Akkor valami nagyon nem stimmel. Mert tized annyi erőm sincs, mint neked. - csóválta a fejét.
- Az félelmetes lenne, ha már most akkora erőd lenne. - nevetett fel James.
- Ezt hogy érted?- kérdezte fiam.
- Úgy, hogy az alapítók ereje túl hatalmas, egy gyerek kezében túl veszélyes. Ezért még az alapítók ősei létrehoztak egy megkötő bűbájt, ami az utódok erejét lekötve tartja, míg be nem töltik a 17-et. Ahogy betöltöd a 17-et nagyobb erőd lesz, mint apádnak vagy Tomnak. Ezért olyan sürgős Tomnak, hogy megöljön. - magyaráztam.
- Ezt nem mondod komolyan? - kérdezte Harry döbbenten.
- Halál komolyan beszélek. Mikor Tom megjelent nálunk, azon a végzetes éjszakán, tudtam, hogy ő is meg fog halni, és reméltem, hogy csak akkor lesz képes visszatérni, ha már elmúltál 17. De ez nem jött össze.
- Ezt hogy érted, anya?
- Oh, anyád még az ősök felénél sem tart. - csitította Sirius.
- Mi az, amiről még nem tudunk?
- Emlékszel, mikor másodikban kinyitottad a Kamrát? - kérdeztem tőle.
- Persze, emlékszem. Voldemort emléke miatt. Ő nyitotta ki a Kamrát.
- Igen. És gondolkodtál már rá, hogy mennyire hasonlítasz rá?
- Igen, megfordult a fejemben, hogy ez a kapcsolat, hogy a fejembe tud lépni, ahogy én is az övébe valami rosszat jelent. Hogy valami elromlott bennem.
- Veled minden rendben van Kincsem. - mosolyogtam rá. - Velem kevésbé. Az én családomról még nem beszéltünk. Sosem voltam rájuk túl büszke, ahogy ők is utáltak engem.
- De te mugli családból származol. - jelentette ki teljes bizonyossággal, mire én megcsóváltam a fejemet.
- Bár így lenne. - nevettem fel keserűen.- Mikor elsős lettem, mindenkinek ezt mondtam. Hosszú évekig mondogattam, hogy a szüleim muglik, míg végül senki sem kérdőjelezte meg. Az apám egy kis varázslócsaládból származott, 7-8-ik generáció lehetett a családban, míg az anyám kvibli volt. A családjának egyik szégyen foltja. Mikor megszületett Petunia meg később én. Úgy neveltek minket, mint muglikat, de aztán pechük lett, mert én örököltem az őseink mágiáját. Az anyám családja undorító aranyvér mániás őrültekből állt. De az aranyvérűek sose vesznek el egy kviblit, ezért érték be apámmal. Mond nektek bármit az a név, hogy Serpens? - kérdeztem.
- Én olvastam róluk. Ősi fekete mágus család, többen úgy tartották, hogy Mardekár Malazár leszármazottai. - válaszolt Hermione.
- Így igaz. Ők Mardekár és Főnix gyerekének leszármazottai. Főnix miatt mindannyiukban volt némi Griffendél erejéből, de Mardekár ereje mindent felülmúlt bennük. Nos, a drága jó Serpensek a nagyszüleim, anyám szülei. Világ életemben utáltuk egymást. Örültek, hogy van valaki, aki tovább viszi a nevüket és az erejüket. De csúnyán mellé fogtak velem. Nem hagytam, hogy irányítsanak. Én döntöttem úgy, hogy a Griffendélbe fogok járni, én döntöttem úgy, hogy a nyavalyás aranyvérmániás fanatikusok ellen fordulok. Akármennyire is ellenük voltam, mégis az unokájuk vagyok, a fekete mágus családok nem jöttek ártó szándékkal a közelembe. Teljes biztonságban voltam, még így is. Tényleg Sirius tudsz róluk valamit? - kérdeztem hirtelen. Eddig eszembe se jutott, hogy még élhetnek.
- Ohh, igen, a Drága, mindig jó Mrs Serpens nagyi még él. - válaszolta.
- Nem hiszem el, hogy az a vén szuka mindent túl él. Na, mindegy. Remélem már elég öreg ahhoz, hogy ne zaklasson.
- Én is ezt gondoltam anyámról. De nem volt szerencsém. - „nyugtatott” meg Sirius.
- Csodás. - sóhajtottam fel.
- Nem értem. - csóválta a fejét Ron.
- Mármint a Sirius és az én családi problémámat? Nem csodálom. - viccelődtem. - Na jó, komolyabbra fordítva a szót. Harry párszaszájú, mert Tom, én és Mardekár is azok vagyunk, ez a család egyik fővonása. Harry azért tud a fejébe mászni, mert erejének egy kis része rokon Tom erejével, az a része, amit tőlem örökölt. Épp ezért tud Tom és én is épp olyan egyszerűen a fejedbe csúszni. Apád is megtehetné, de ő nem rajong ezekért a dolgokért. Engem viszont nem izgat különösebben. De neked már könnyebb lesz, mint nekem. Nekem az erő több, mint fele Mardekártól származik, de a tiédnek csak egy nagyon kis töredéke.
- Miért szólítod mindig Tomnak? - kérdezte Ginny.
- Az igazi neve Tom Riddle Denem. Úgy tudom az anyja családja kiirtotta a mugli apja családját. Az anyja kinyírta a szüleit, majd 2 éves korábban ő is meghalt és árvaházba került. Amennyire én tudom, Albus talált rá, mikor be kellett iskoláztatni. A nagyszüleim azonnal kapva kaptak az alkalmon és végül a szüleim örökbe fogadták. 3 éves voltam. Én mellette nőttem fel. Nem volt ő mindig ilyen. Voltak rossz húzásai, gonosz volt, de nem ennyire. Valami történt vele mikor 6-ikas lett. Sosem tudtam meg mi volt az. Nekem mindig is inkább ő volt a testvérem, mint Petunia. Imádtam őt, mikor gyerek voltam, felnéztem rá. Ő pedig ahányszor visszatért hozzánk az iskolából hozott nekem valami játékot. Mikor a szörnyeteg éne a felszínre került, velem továbbra sem bánt másként. Egészen addig el se hittem, hogy megváltozott, míg a szemem láttára meg nem ölte a nagyapámat. 10 voltam akkor. Aztán ő elköltözött és elkezdte kiépíteni a halálfaló rendszerét, amiben a nagyszüleim nagyban hozzájárultak. Tom engem épp ezért sosem bántana, lelke egy aprócska épp részén tudom, hogy szeret engem, és meg fog védeni a halálfalóitól, ahogy előtte tette.
- Előtte? Mielőtt? - kérdezte Harry.
- Mielőtt te megszülettél volna. Ő is és én is ismertünk egy jóslatot. Amíg te meg nem születtél ő remélte,hogy a jóslat egy másik gyermekről szól.
- Na várjunk csak, mi? - kérdezte James. - Ez nekem is új.
- Volt egy jóslat. Én 6.-ikban tudtam meg, hogy létezik. Egy gyermekről szólt, akit a két ősi család vérvonal szül. Ez a gyermek vagy pusztulásba dönti a varázsvilágot, vagy megmenti azt.
- Milyen remek kilátások. - nyögött fel Harry.
- A jóslat két különböző gyerekről szólt. - mondtam halkan.
- Ez mit akar jelenteni? - kérdezte James.
- Régen biztos voltam benne, hogy Tom nem akar megölni. Mit gondolsz miért? Mert szegről-végről rokonok vagyunk? Tomnak nem sokat jelent a nem létező családja.
- Ezt úgy érted, hogy a jóslat szerint Voldemort és a te gyereked romba döntötte volna a varázsvilágot?
- Úgy gondolom, hogy a jósok, sokszor sok mindent eltúloznak. Tom sem okozott komolyabb károkat a varázsvilágnak. Az országnak maximum, de a világ többi részén, még a nevét sem hallották.
- Kitérő választ adtál. - jelentette ki James. Nem kellett tovább magyarázkodnom, tudtam, hogy érti, miről beszélek. Attól, még hogy ki mondom, semmi sem lesz jobb.
- De miután te megszülettél nem változott semmi. Arra számítottam, hogy a halálfalói azonnal ránk támadnak, hogy te megszülettél. - pillantottam ismét fiamra. - De nem így történt, sőt, a halálfalók többsége úgy került engem, mintha maga lennék a halál. Mikor hónapokkal később sem támadtak meg minket, rájöttem, hogy Tomnak még tényleg van valahol elrejtve egy jobb fele. Abban az időben találtam rá a megkötő bűbájra. Olyasmi mint amilyen Griffendél és Főnix között volt, de nem olyan erős. Csak az életünket kötötte össze, az erőnket nem.
- Csak. - nevetett fel Sirius.
- A megkötő bűbáj elég összetett varázslat, nem olyasmi, amit bárki használhat. És szigorúan egy irányú. - hagytam figyelmen kívül Sirius beszólását.
- Ez mit jelent?- kérdezte Hermione.
- Mivel én MÉG nem tudom használni a bűbájt, ezért csak Lily kötött magához engem. Ha én meghalok Lily is meghal. De ha Lily hal meg előbb, attól én még élni fogok. De szakadatlanul próbálom elsajátítani a bűbájt, hogy kölcsönössé tegyük. - magyarázta James.
- Nem igazán értem, hogy ez hogy magyarázza azt, hogy éltek.- szólalt meg Ron.
- Nem csak Lily képes megkötő bűbájra. A halálfalók nem csak félnek tőle, de Voldemort is megtiltotta, hogy bántsák. Ez még a roxfortos éveink alatt normálisnak mondható volt, de utána már furcsává vált. Lily jól ismeri Voldemortot, jobban, mint bárki más. Ő jött rá, hogy valami lehet a háttérben. Voldemort régi főhadiszállásán talált rá arra a könyvre, amiben benne volt a megkötő bűbáj. Nem tudtuk, hogy Voldemort tényleg magához kötötte-e vagy sem … Csupán feltételezte. Az én eszes kis feleségem. - csókolt a nyakamba, amitől megborsództam.
- Vagyis jól értem, hogyha te meghalsz, akkor Voldemort is? - kérdezte Ginny.
- Nagyon jól. Így már érthető, miért nem verjük nagy dobra a dolgot, nem? - nevettem fel. - Valószínűleg engem könnyebb lenne megölni, mint Tomot. De Tom ügyelni fog rá, hogy ne haljak meg.
- Múltkor is ezt mondtad. - nevetett fel James.
- De megtalálta a módját, hogy visszatérjen. És szépen visszarántott minket is. Csak nincs 9 élete, egyszer, előbb vagy utóbb végleg ki fog nyúlni.
- Sajnos belőle kiindulva inkább utóbb. - sóhajtott fel James.
- Lehet. De óvatosabb lesz. Kétszer már megöltem, nem fog nyílt támadást kezdeményezni, tart tőle, hogy újra meg tudnám ölni …
- Kétszer már megölted? -kérdezte döbbenten Ron. - Tudjuk kit? De hogyan?
- Ügyesen, okosan, és nem kicsit mocskosan. - mondtam halkan. - Sajnálatosan én nem vagyok olyan jó és hibátlan, mint James vagy Harry. Öltem párszor, mikor rákényszerültem. Tom megtanított rá. Ő csinált belőlem gyilkost. Kissé vicces, hogy pont azzal a tudással öltem meg, amit tőle kaptam.
- Persze belőlem mindenki kinézi, hogy egy szociopata gyilkos vagyok, de mindig tökéletes, törékeny drága kis Evans, mindig kis angyal marad. - nevetett fel Sirius.
-Én nem emlékszem, hogy valaha találkoztam volna az angyali Evans-szel. - heccelt James is.
- Hogy mondod? És amikor … - törtem a fejem, egy olyan pillanaton, ami jó példa lenne. De egy se jutott eszembe, legalábbis nem olyan, aminek nem volt oka. - Jó oké, inkább vállalom a rossz zsaru szerepét, az nekem úgyis jobban megy. - öltöttem ki rá a nyelvem.
- Jobb lesz, ha mára berekesztjük a nagy mese délutánt. Nem ártana pihennetek. - zárta le az estét James és Siriusra nézett. - Szeretnénk még pár szép régi emléket feleleveníteni.
- Ez elég rosszul hangzik. - sóhajtottam fel.
- Nyugi, semmi sztirptízbár vagy nők. - nyugtatott meg Sirius.
- Ettől nem nyugodtam meg. - csóváltam a fejem. - Csak ígérjétek meg, hogy az iskola egybemarad és Frics nem kap szívinfarktust.
- Az elsőre akár meg is esküszöm. De ki tudja mit visel el az öreg... - nevetett fel Sirius.
- Rendben, ez is több, mint a semmi. - sóhajtottam fel lemondóan. - Úgyis van egy kis elintéznivalóm.- nyomtam egy lágy csókot James ajkaira és kinyújtóztattam elzsibbadt végtagjaimat és felálltam a kanapéról.
- Milyen elintéznivalód? - nézett rám érdeklődve James.
- Nem akarod tudni, Drágám. - mosolyogtam a legártatlanabbul.
- Hallgatlak. - tette karba a kezét.
- Lehetne, hogy nem a fiunk és a barátai előtt rendezzük le ezt a meccset? - kérdeztem reménykedve, mire James vállat vont. Elbúcsúztunk a többiektől. James megbeszélte Sirius-szal,hogy hol találkoznak. Majd kimentünk a Szükség Szobájából és a legközelebbi titkos folyosóra.
- Gyerünk, Lily, mondd csak el, mire készülsz.
- Albus megkért valamire. Tudod, hogy meg kell tennem, James.
- Mit, mire kért az öreg?
- Hogy lopjak el neki valamit. Lássuk be, hogy ilyesmi nem kérhetett téged. Tudod, te vagy a jó zsaru. - mosolyogtam rá.
- Miért van olyan érzésem, hogy ennek az egésznek köze van Voldemorthoz? - sóhajtott fel James.
- Mert ismersz. De nem lesz semmi gáz. Csak besurranok a régi székhelyére és elhozom, amit Albus kért. Ennyi. A veszély csekélyebb, mint bármely aurori bevetésé. Valószínűleg senki nem lesz ott, tudod, hogy most más székhelye van.
- Veled megyek. - mondta határozottan.
- Kérlek James. Tudod, hogy nem jöhetsz mindenhova velem. És itt az alkalom, hogy Sirius-szal mulassatok. Velem pedig minden a legnagyobb rendben lesz. - néztem rá komolyan, miközben a kezembe vettem az ökölbe szorított kezeit. Ő pedig a homlokát az enyémnek döntötte.
- Ajánlom, hogy tényleg így legyen Evans. - sóhajtott fel.
- A szavamat adom Potter. - mosolyogtam rá és minden érzésemet belesűrítve megcsókoltam.
- Ugye ezt nem mondod komolyan? Igazi papucs lettél Ágas? - zavart meg minket Sirius. James-szel csak mosolyogva néztünk egymásra.
- Tudod Black. Nem emlékszem a halálra. De tudom, hogy voltak dolgok, amik hiányoztak. De a folyamatos közbedumálásod nem tartozott ezek közé. - néztem rá a és a mellette lévő fiatalokat. - És nem szép dolog ilyen rossz dolgokra biztatni a fiatalokat.
- Miii? Nem is én biztattam őket. - tette az ártatlant.
- Ennél hihetőbben nem megy Tapi? - nevetett fel James.
- Remélem legalább kopogni megtanultál az évek során. Vagy nagyon erősen ajánlom, hogy szoktasd rá magad, ha már egyszer hozzánk költöztél. - fűztem tovább a dolgot.
- Rendben főnök. - szalutált Sirius.
- És még én vagyok a papucs? Én legalább a férje vagyok. - nevetett fel James.
- Na jól van. Ezt rendezzétek le ti. Én mentem. - már épp indultam volna, amikor eszembe jutott egy fontos kérdés. - Itt maraduk, vagy hazamegyünk?
- Maradunk. - mondták egyhangúan, mire én elmosolyodtam.
- Akkor szórakozzatok jól! Hamarosan jövök. - mondtam és hopponáltam.