18. Fejezet - The first game

Sziasztok!

Sajnálom, hogy ennyit kellett várni a frissig, de több mint 2 hétig kórházban voltam és a suliba még mindig nem hagynak minket békén, úgyhogy pótolnom is kellett sőt, még mindig kell. 

Mindenkinek boldog Gyereknapot is szeretnék kívánni! =P ( Mert mindannyian nagyra nőtt gyerekek vagyunk Kinek nem inge, nem veszi magára xD)

Jó olvasást!

Puszi:

Zsó

Általában brutális, barbár sportként tekintenek az ökölvívásra. De számomra ez egy édes tudomány, egy mágikus tánc. Én csak ennek akartam megfelelni.

Lennox Claudius Lewis

Teltek a napok, azután az eset után. Elröppen majdnem egy teljes hónap. A dolgok kezdenek helyre állni. Rob már teljesen felépült, igaz, hogy egy ideig még csak papírmunkát fog végezni és nem megy bevetésekre. Reg teljesen beilleszkedett, bár a bátyjával még mindig vannak ellenvetései, de erről nem beszél, s próbál úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de tudom, hogy a sebei nem gyógyultak be. A múlt fájdalmas, a hegek pedig mindig megmaradnak. Én tudok róla, előlem semmit nem tud eltitkolni. És ezzel ő is tisztában van. James és köztem a dolgok nem rendeződtek, és nem hinném, hogy valaha is fognak. Mindössze annyit teszek, hogy nem maradok vele kettesben, de még így sem megy, mivel bájitaltanon, átváltozástanon és mágiatörin is mellette ülök. Szerintem mindenki észrevette, hogy máshogy viszonyulunk egymáshoz. A csajoknak azt mondtam, hogy összevesztünk, ezért. James is ezt hozta fel mentségül. De csak és kizárólag Reg és én tudjuk a teljes igazságot. Nagyrészt ennyi történt az elmúlt majdnem egy hónapban. Most ezeken merengve fekszem az ágyamon és próbálok valamit kezdeni magammal. Ma szombat van, az a szombat, amikor is házunk megkezdi a szereplését a kviddics kupáért. És pont mi, lányok kezdjük. De szerencse, hogy az első meccset már a Hugrabug és a Hollóhát lejátszotta. És micsoda pech, hogy a Mardekár ellen kezdünk. Tegnap még tartottunk egyfajta felkészítő edzést is. És ki lett adva, hogy mindenki pihenjen sokat. Katy és Mel így is tettek. Én még átvettem a feladatom, majd elindultam lezuhanyozni, mivel az óra már fél hetet mutatott. Alig fél óra alatt már kész is voltam és elkezdtem felkutatni a kviddics taláromat, amit meg is találtam a ládámban. Csak azt nem értettem, hogy miért a ládámba és nem a szekrényembe tettem, de végül is ennek nincs jelentősége. Ezután csak szépen komfortosan felöltöztem és helyet foglaltam az ablakpárkányon. És csodák csodájára negyed nyolckor Mel is felébredt.

- Jó reggelt, még kora van, aludjál csak. - köszöntöttem.

- Már úgysem tudnék. De neked is jó reggelt. - miközben beszélt felült az ágyában. - Úgyhogy én most elmentem lezuhanyozni.

- Okés, te tudod. - küldtem felé egy megértő mosolyt. Ő pedig feltápászkodott és elindult a fürdőbe. Én pedig csak ültem és ültem, egész addig, míg egy bagoly nem kezdte el csőrével kopogtatni az ablakot mellettem. Mondanom sem kell, majdnem le is estem a párkányról. A bagoly, melynek tollai szürke és fehér színben pompáztak, és melyben felismertem a drágalátos unokabátyáim Mike, Mark és Matt baglyát, Hermészt. És hirtelen eszembe jutott, hogy amikor megkapták, még kicsi macskabagoly korában ( nem mintha most sokkal idősebb lenne szegény madár) nem tudtam megjegyezni a nevét, és Matt azt mondta, „Tudod húgi, Hermész a görög hitvilágban az istenek hírnöke volt, s ő illik hozzánk is.”. Emlékszem, hogy mindenki nevetésben tört ki, végül is az előtt is tudtam, hogy milyen „szerény”, de ennyire. Elmélkedésemből Hermész huhogása ébresztett fel. Kivettem csőréből a levelet majd szárnyát kicsit meglengette és útra kelt. A levelet lassan bontottam ki, majd olvastam az általam oly ismert cikornyás betűket.

Szia Húgi!

Hallottuk hírét, hogy mégis csak csatlakoztál a kviddics csapathoz. Gratulálunk a szép teljesítményedhez és miegymás, tudod a szokásos szöveg. :Đ

Aztán látni akarom a kupát, úgyhogy verjétek meg a Mardekárosokat!

Vagy ha nem, nem jöhetsz ám hozzánk!

Oda se figyelj erre a két örültre! Sok sikert! Puszilunk!

Matt, Mike és Mark. ( A legjobb unokabátyáid!)

Ezen a levélen jót nevettem volna, ha Emily és Kate nem aludna még. Azért látszik ezen a levélen a családi értelmi szint. De legalább ezzel a levéllel sikerült feldobni a hangulatomat. És ha nem verjük meg a Mardekár-t, amit igen kétlek (Éljen az optimizmus!), akkor csak azért is elmennék hozzájuk. Amint ezt kigondoltam kinyílt a fürdő ajtó, jelezve, hogy Mel végzett a fürdőben, ezt követően helyét Alice vette át. Melanie mármint a felöltözött kiadása helyet foglalt nem messze tőlem egy széken.

- Te szerinted van esélyünk a Mardekár ellen? - kérdezte nagy komolyan, amit ritkán látni tőle.

- Tudod, egyszer egy nagy bölcsnek tartott valaki azt mondta: Ha azt tartod, elveszett vagy, akkor el is vesztél. Ha azt hiszed, nem mered megtenni, akkor nem is mered majd megtenni. Ha nyerni szeretnél, de úgy véled, hogy nem tudsz nyerni, majdnem lehetetlen, hogy sikerüljön. Ha azt tartod, hogy veszteni fogsz, vesztettél. Mert odakinn a világban látni fogod, hogy a siker az ember akaratával kezdődik. És én hiszek benne, úgyhogy nyerni fogunk. - mosolyogtam rá. 

- Te mindig tudod, hogy mit kell mondanod? - kérdi, most már kicsit humorosan. 

- Tudod, ha az ember sok mindent megélt, tudja, hogy mikor mi a jó és mi a rossz, mit kell tennie, hogy másoknak jó legyen vagy éppen rossz. És én már elég sok mindent megéltem. - egy sóhajjal fejeztem be a mondanivalómat. 

- Sajnálom. - sütötte le a szemét.

- Mit is? - húztam fel a szemöldököm. - Nincs mit sajnálnod. - mosolyogtam rá és megöleltem. Miután már egy ideje már öleltetem hirtelen megszólalt. 

- Tudod, néha úgy érzem, ha megölelsz, mintha anyu ölelne, úgy érzem, hogy biztonságban vagyok, hogy semmi sem tud bántani. Máskor pedig, mintha a nem létező nővérem ölelne, amikor valami rosszat tettem, vagy csak egyszerűen szükségem van valakire, hogy mellettem legyen. És mindig meg tudsz nyugtatni, vagy el tudod érni, hogy ne féljek és ez nekem nagyon sokat jelent. - bújt hozzám szorosabban.

- Tudod szerintem egy nővér és egy anya között nincs túl sok különbség, és egy báty és apa között sincs. Ez néha rossz, néha jó. És tudod nekem is néha olyan, mintha a lányaim, vagy a húgaim lennétek, olyan kis elesettek, szeretetre vágyók vagytok. És mindig tőlem kértek tanácsot. - simogattam a fejét. 

- Hát igen, mert te mindig itt vagy nekünk, akkor is, amikor mindenki más elmenne, sosem hagysz minket cserben, megvédesz minket, szeretetet adsz, még akkor is, amikor neked lenne rá szükséged. És csodás tanácsokat adsz. Mindig képes vagy megnevettetni bármelyikünket, még akkor is, amikor neked fáj nevetni. Sosem kérsz semmit cserébe, csak adsz. Te vagy a mi Őrangyalunk. Szeretlek Lily! - nyomott egy puszit az arcomra. Én pedig meghatottan néztem rá.

- Köszönöm. Talán nem tudod, de ti mindig segítetek kilábalni mindenből. - mosolyogtam rá. 

- Na de elég a lelkizésből, mert a végén még itt elbőgőm magam. - mosolygott az én kis barátném.

- Igazad van. - mosolyogtam rá és elengedtem, hogy ketten elkezdjük felébreszteni Emily-t és Kate-t. Majd nem sokkal később Alice is kijött a fürdőből, és Kate és Emily is el tudták végezni a fürdői teendőiket. Majd Kate, Mel és én már kviddics talárban mentünk le a Nagy Terembe, ahol a Griffendél, Hollóhát és a Hugrabug tapsolva fogadott minket. És helyet foglaltunk a már nagyban reggeliző Tekergők között.

- Na hogy ébredtek házunk reménységei? - kérdezte James köszönésképp. 

- Én speciel csodásan aludtam, de az ébredés már kevésbé volt jó. - feleltem. 

- Csak nem hiányzott valaki mellőled? - érdeklődött Kate. 

- Miért én vagyok mindig az ilyen témák középpontjában? - gondolkodtam hangosan. - Nem tudom, hogy kire gondolsz, de ha megosztod velem, akkor talán válaszolok is. 

- Nincs konkrét jelöltem, de egy pasira gondoltam. - felelte Katy, 

- Tudod jelen pillanatban pont egy pasira nincs sem energiám sem időm. Egyébként is túl sok velük a macera. - vettem fel a legédesebb mosolyom. 

- Mi az, hogy sok velünk a macera? - kapta fel a vizet Sirius. 

- Hát elhitetni, hogy szeretem, aztán tartani a kapcsolatot, úgy hogy ne lógjon folyamatosan rajtam, aztán jönnek a féltékenységi rohamok és a satöbbi, satöbbi. - feleltem 

- Lássuk be, van benne valami. - szólt hozzá Katy.

- Na látod, nekem most kisebb bajom nagyobb annál, mintsem ezt napi szinten végig csináljam. De tény, hogy hideg az ágyam, szívesen aludnék valakivel, aki lesz az ágy melegítőm. 

- Én szívesen vállalnám ezt a feladatot. - mondta James, csak azt nem tudtam, hogy komolyan gondolja vagy csak játszik. 

- És mond csak fel tudsz hozzánk jönni? - érdeklődtem.

- Még nem. - felelte csüggedten. 

- Akkor muszáj keresnem valaki mást. 

- Oké, de ha megtalálom a varázsigét, akkor átvállalhatom a feladatot?

- Csak mert nagy lelkű vagyok. - válaszoltam. Közben egy kezet éreztem meg a vállamon. És azonnal fel is néztem és megláttam a kéz tulajdonosát, Sophie-t. És mellette a csapat többi tagját.

- Mehetünk Kapitány? - kérdezte mosolyogva Kira.

- Menjünk. - mosolyogtam rájuk. 

- Hé, verjétek meg a Mardit! - szólt James, mielőtt felkeltem volna. 

- Azon leszünk. - mosolyogtam rá. - Mel, Katy jöttök, vagy még maradtok? 

- Megyünk! - szólt Kate. Majd elindultunk Sophie-val mi mentünk elől. Azonban a Nagy Terem előtt találkoztunk a Mardekár csapatával. Élükön Trixi-vel, Cissy-vel és Vic-kel. Victoria Avery. Az egyik aranyvérű család sarja ikertestvérével olyanok mint Cissy és Trixi. 

- Nicsak, a kis sárvérű és a semmirekellő kviddics csapata. - szólt undorodva Vic.

- Nicsak a kis k*rvák és csapata. - válaszoltam az előző sértésre. 

- Hogy mered! - kezd el visítozni Trixi. - Majd adok én neked! - és már húzta elő a pálcát.

- Csak úgy elmondom, hogy túl sok a szemtanú. Ha csak az egyik csapattagomban is kárt teszel kizárják a Mardekár lány csapatát a versenyből. Úgyhogy én a helyedben meggondolnám. - oktattam ki nyugodt sértő hangon. Trixi és Vic tajtékoztak dühükben.

- Csajok, mehetünk. - néztem a csapatomra.

- Ezért még kapni fogsz Evans. - szólt utánunk Vic. 

- Majd meglátjuk. - feleltem, majd elhagytuk a kastélyt és a pálya felé haladtunk.

- Wáó, ez nem volt semmi. Szép volt Lily! - dicsért meg Kira. 

- Igen szép volt, de bosszút fognak állni. - fejtette ki véleményét Jasy. 

- Igazad van, de fel leszek rá készülve. - mosolyogtam rá. Közben leértünk az öltözőbe, ahol mindenki elfoglalta a helyét és néhányan még igazítottak magukon, nem mintha túl sok értelme lett volna, de mindegy. Majd egy órával a meccs előtt még egyszer átvettük a taktikánkat. És elindultunk az indulóhelyünkhöz. Láttam, hogy egy-ketten eléggé izgulnak, ezért még próbáltam őket megnyugtatni, nem tudom mennyi sikerrel.

- Héj csajok, ne pánikoljatok, ha vesztünk vesztünk. Nem kell annyira izgulni. Nem lesz semmi baj. - még folytattam volna tovább, de meghallottam a közvetítőnk hangját. 

- Üdvözlök mindenkit a Mardekár – Griffendél kviddics mérkőzésen, jómagam Richard Mayfeel vagyok és én fogom közvetíteni a meccset. Nos, a Griffendél csapatában sok változás történt. Például az idei csapat kapitánya Miss Evans a hírhedt Griffendél ház egyik prefektusa, vagy hajtóként fog játszani a Griffendél fiú csapatának kapitányának kistestvére Melanie Potter. Na de elég a beszédből, jöjjenek a játékos. Mint említettem az elbűvölő csapat kapitány és fogó Lily Evans, védő Sophia McHough, a terelők Katherina Montes, Melanie Potter és végül, de nem utolsó sorban a hajtók: Rebecca Graham, Kiara Kopfield és Jasmine Johnson. - mindannyian elfoglaltuk a helyünket. És vártuk, hogy megérkezzen az ellenfél. - A Mardekár csapatában már kevesebb változás történt, a Black testvérek és Miss Avery is tovább erősíti a csapatot. - ezután szintén végig felszólította a többieket a pályára, majd Madam McFly lépett fel a pályára. És helyezkedett el Trixi és köztem. 

- Tisztességes és szép játékot kérek mindkét csapattól! - mondta a szokásos szöveget. - És most kérem a csapatkapitányok fogjanak kezet. - mi így is tettünk, de nem bírtuk ki megjegyzés nélkül.

- Mi fogunk győzni. - mondta Trixi.

- Majd meglátjuk. - mondtam neki dühösen.

- A kapitányok is elfoglalták a helyüket, a gurkó a levegőben és a cikeszt is útjának engedte a professzor. - mondta a kommentár – Ééés most feldobta a kvaffot is. A labda először a Griffendél csapatánál, Graham kisasszonynál. - és folytatta a közvetítést. Egy ideig szépen haladtunk előre. A két hajtó vagyis Trixi és Cissy folyamatosan felém ütötték a kvaffot, valahogy sejtettem, hogy ez lesz belőle, de legalább a csapat többi tagját békén hagyják. 10 perccel később az állás 80:30 volt a mi javunkra. És éppen ebben a pillanatban láttam meg a cikeszt, nem messze a másik fogótól. Így próbáltam nem feltűnően közeledni felé, és őneki fel sem tűnt, hogy alig 5 méterre tőle ott röpköd. Ekkora barmot. Mikor már elég közel voltam a kis aranylabda meggondolta magát és gyorsan elreppent. Ezután egy ideig nem is találtam, de végül újra feltűnt olyan 15-20 méterre tőlem. Gyorsan arra repültem, de menekülőre fogta és az ellenfél fogójának is feltűnt, hogy valahol megtaláltam a célpontot. Így már együtt kergettük a győzelmet jelentő labdát. Aztán hirtelen került a látóterembe a gurkó és sikeresen oldalba talált és majdnem leszálltam a seprűről is, de szerencsére sikerült megtartanom az egyensúlyom. De sajnos a légzésem szörnyen fájt. Éreztem a szúró fájdalmat az oldalamban és kicsit homályosan is láttam, de vettem pár mély és fájdalmas levegőt és kitisztult. Így újra a fogó és a cikesz után indultam. Amikor sikerült beérnem az arany kis pont elkezdett zuhanórepülésben közelíteni a földhöz. Én gondolkodás nélkül követtem és az ellenfél is, de amikor már nem volt túl nagy távolság a föld és köztünk a mardekáros visszarántotta a seprűjét. Én még követtem és alig 3 méterre a földtől a cikesz vízszintes pályára váltott és én is ott követtem, amikor sikerült a mutatvány és nem kerültem közelebbi kapcsolatba a pázsittal. Aminek következtében kaptam egy kisebb tapsot is, és alig pár másodperccel később már el is kaptam a cikeszt. 

- És Lily Evans elkapta a cikeszt! Győzött a Griffendél! - ordította Mayfeel, majd tapsvihart és fújjogást hallottam. Azonban most már nem voltam képes nem elájulni így a következő pillanatban már csak azt éreztem, hogy zuhanok és elsötétült minden. Nem tudom mi történt, csak a semmit éreztem, a semmit láttam és a semmit hallottam. Nem éreztem a fájdalmat, ami eddig gyötört, nem éreztem a fáradtságot, ami már kezdett felszínre törni és nem éreztem a lelkem fájdalmát sem, ami majd széthasított belülről. És örültem. Örültem a semminek. Egy ideig. Egyszer mindennek vége szakad. Szívemet elkezdte csavarni a hiány. Valami hiányzott. Nem is valami, inkább valaki. És ez fájt. Szörnyű kínt eresztett rám. Összeszedtem minden erőmet és kezdtem harcolni a semmi ellen. Először az érzékelésem tért vissza. Éreztem egy kezet, egy kezet az enyémen,. Egy kezet, amely visszahúzta az elmémet a valóságba. Egy kéz, ami puhán és melegen simított végig a kézfejemen. De valahogy teljesen más volt, valahol tudtam, hogy kinek a keze, de még nem tudtam felhozni. Aztán hirtelen már a hallásom is visszatért a semmiből. Hallottam a lányok hangját, hallottam Kate-t, Mel-t, Emily-t és Alice-t, hallottam a Tekergők hangjait is és meghallottam a világ legédesebb hangját. 

- Megmozdult! - szólt James.

 - De hát Poppy azt mondta, hogy még egy darabig aludni fog nem? Hogy adott neki valamit, amitől valószínű, hogy ma már nem fog felébredni. - mondta a Regulus.

- De éreztem, megmozdította a kezét. - felelte ismét James. És én ismét erőt vettem magamon és megszorítottam a kezét, bár nem hinném, hogy lehet szorításnak hívni. 

- Most én is láttam. - szólalt meg Sirius.

- Lily, ébren vagy? - kérdezte gyengéden James. Én pedig összeszedtem minden erőmet és próbáltam kinyitni a szemem, de nem sikerült egyszerre, de amikor már láttam a fényességet, ami égette a szemem lehunytam a szemem és újra kinyitottam és szoktattam a szemem a fényhez. És megláttam mindenkit.

- Lily, jól vagy? - csillogó szemeket meresztett rám James.

- Csodásan. - feleltem rekedten, de amint kiejtettem ezeket a szavakat az oldalam szörnyen szúrni kezdett, de nem akartam, hogy bárki is tudjon erről, ezért próbáltam nem mutatni. És a következő pillanatban belépett Poppy néni. 

- Lily, Lily, aludnod kéne, de mit is várok tőled? - kérdezte ironikusan.

- Nem tudom, mit vár tőlem Poppy. - feleltem, viszonylag gyorsan, hogy a fájdalom múljon. 

- Mindig is csodáltam a fájdalom tűrő képességed, de légy oly szíves, hogy ne beszélj! Négy bordád tört el és a bal csuklód is megrepedt. Szerencséd volt, hogy a bordáid nem fúródtak a tüdődbe, vagy még rosszabb esetben a szívedbe. Úgyhogy most próbálj meg jó kislány lenni és ne erőltesd magad a beszéléssel. - én pedig csak néztem rá. Oké, megpróbálok nem beszélni, de nem ígérek semmit. Így egy aprót bólintottam. - A látogatási idő hatig tart, úgyhogy, örülnék, ha nem maradnának tovább. - nézett jelentőség teljesen Jamesre és Siriusra. - És most Lily próbálj pihenni! - pillantott rám parancsolóan. Majd kisétált a gyengélkedőről.

- Na mi volt? Elkezdtétek már szervezni az esti bulit? - kissé hadartam, de végig mondtam. 

- Madam Pomfrey azt mondta, hogy ne beszélj! - szinte parancsolóan hatott James hangja.

- Úgy gondoltuk, hogy majd ha kiengedtek, akkor lesz megtartva. - mondta Katy. - De hallgass Pomfrey-re, ne beszélj! 

- Tartsátok csak meg ma, és befogom. - ajánlottam. A többiek egyeztettek, majd beleegyeztek.

- Akkor viszont nekünk mennünk kell, előkészülni megszervezni, meg minden. - szomorodott el Mel. Én pedig bólintottam. A lányok elbúcsúztak és a többiekkel távoztak, de James velem maradt. Éppen megakartam szólalni, már nyitottam a számat, de a mutató ujját a számra tette. 

- Emlékszel pár másodperccel ezelőtt megígérted, hogy kussban maradsz. - mosolygott észveszejtőn – Arra vagy kíváncsi, hogy miért maradok? - kérdezte, és igen, erre gondoltam, ezért lassan bólintottam. - Hogy ne légy egyedül. - mondta kicsit halkan. Én pedig aprót ráztam a fejemen és elmosolyodtam. A válasza melegséggel töltött el. - Na most, mit szólnál, hogy én beszélek, te pedig pihensz, és meg se mukkansz? - kérdezte legédesebb hangján, aminek lehetetlen ellenállni, így egy aprót bólintottam. Ő pedig kényelembe helyezte magát azon a kényelmetlen széken. Majd lágy hangon elkezdett beszélni, minden őrültségről beszámolt, de azt nem tudtam megmondani, hogy hogyan, de egyszer csak már nem hallottam a hangját, hanem csak az álmaim világát láttam.