11. fejezet – The trial

Sziasztok!
Bocsánat bocsánat, de azért meghoztam a fejezetet, és a következő már nagyjából összeállt, csak csiszolgatnom kell, szóval arra nem kell majd ennyit várni, ígérem :D
Zene hozzá  Skilett-től az Awake and Alive c. szám. 

Puszi:
LilyV

„De most átlátunk a sötét üvegen és az igazság, -mielőtt az szemtől szemben, mindenki előtt felfedné magát – csak egy töredékét látjuk ebben a hibás világban, ezért nekünk kell megfejtenünk valódi értelmét, még akkor is, ha homályos, és mintha meghajolna a gonosz előtt.”
/Umberto Eco – A rózsa neve/ 

A Mágiaügyi Minisztérium telefonfülkés bejáratához érkeztünk. A telefonfülke elkérte a pálcáinkat és miután megvizsgálta, felvette a személyazonosságunkat visszaadta és kaptunk egy látogató kitűzőt. Ahogy beértünk hatalmas tömeg fogadott minket. Rengeteg mágus mindenfele, a többségük újságíró, nem egyet sajnos már fel is ismertem közülük. Nem tudom, hogy hogyan fogunk így eljutni a Wizengamothoz időben. De aztán a félelmem hamar elszáll, ugyanis Dumbledore tiszteletet követelő személyisége és ismertségének köszönhetően a tömeg átengedte őt, és így a nyomában engem is. Éreztem ahogy jó páran bámulnak minket. Nem szerettem, ha én vagyok a figyelem középpontjában. Inkább meghúzódtam volna köztük és feltettem volna a talárom csuklyáját, de nem tettem. Követtem a Professzort, szinte a sarkában voltam, egészen addig, míg egy újságíró elém nem toppant.
- Mr Potter, mi a véleménye a … - kezdte volna a kérdést, de én gyorsan a szavába vágtam.
- Bocsásson meg, de nem nyilatkozom. - mondtam, majd kiléptem előle, de aztán letámadt még két újságíró, de az igazgató észre sem vette a hangzavarban és a tömegben, hogy nem követem. Egyre inkább távolodott. Én leráztam a két sajtóst és feltettem a csuklyámat, így kevésbé voltam feltűnő, majd őrült szlalomozásba kezdtem a tömegben. De hiába Dumbledore süvege egyre gyorsabban távolodott előttem a tömegben, míg nem teljesen elveszítettem. Ennyit arról, hogy nem szakadok le. De ez most tényleg nem az én hibám volt. Nehezen átvergődtem magam a tömeg sűrűjén, és már majdnem ráfordultam a lift felé vezető útra, amikor egy idős hosszú ősz hajú boszorkány megállított. Az arcán mogorva sznob felsőbbrendűség uralkodott, a hangja is a undokul és lenézően csengett, de megembereltem magam.
- Remélem meg tudja mondani, hogy merre van a Wizengamot! - szólt hozzám. Egy kérem, vagy egy köszönés jelentőségteljesen megdobta volna a hangulatot, de nem fűztem hozzá semmi kellemetlen, csak magamban morcoskodtam.
- A másodikon találja. - válaszoltam és megnyugodtam, hogy a folyosó másik végén feltűnt Dumbledore professzor. Nem köszönte meg a válaszomat, csak haladt tovább előre. Dumbledore felénk tartott.
- Maria, örülök, hogy látlak. - köszöntötte Dumbledore az idős boszorkányt, de nem éreztem túl őszintének, inkább csak udvariasságnak.
- Hasonlóan. - mondta kicsit kedvesebb hangon, mint ahogy idáig velem beszélt. - Csak nem Black tárgyalására mész?
- De igen. Csak a fiút vártam, elvesztettük egymást a kinti tömegben.
- Talán rokonod? - kérdezte Dumbledore-t, én pedig jobbnak láttam nem közbe szólni végül is fogalmam sincs, hogy ki ez a nő és őszintén szólva nem is akartam megtudni.
- Nem, az iskolám egyik tanulója, akinek a szülei beleegyeztek, hogy ott legyen a tárgyaláson. Ha megbocsájtasz, akkor mi megyünk, lent találkozunk a szüleivel.
- Veletek tartok én is odaigyekszem. - erre nem tudott mit mondani, bár szerintem az igazgató sem igazán szimpatizál vele.
- Meglep, hogy eljöttél.- szólalt meg Dumbledore a lift felé sétálva. Én továbbra sem szóltam, csak csendben követtem őket.
- Őszintén szólva pusztán a kíváncsiság hajtott. Egy cseppet sem érdekel, hogy mi lesz a Black fiúval, az egyetlen, amiért itt vagyok az, az, hogy jelen legyek az évszázad legjelentősebb tárgyalásán. - hát ezzel nem sikerült belopnia magát a szívembe.
- Úgy tudom, hogy Lily meglátogatott.
- Igen, eljött az a hálátlan. - sziszegte, mire a kezem akaratlanul is ökölbe szorult, de csak Dumbledore figyelmeztető tekintetével találtam magam szemben, a vén szipirtyó nem nézett rám. - Azt akarta, hogy itt legyek. Szerinte kedvezőbb fényben tűnhet fel Black ha itt vagyok.
- És Walpurga-t is meggyőzte, hogy jöjjön el? Vagy erről te nem tudsz semmit?
- Én nem Lily miatt jöttem el. - sziszegte. - Walpurga is itt lesz. Sirius akármennyire is a családjuk szégyene, attól még Walpurga fia.
- Nem úgy ismerem Walpurga-t, mint aki a annyit törődött volna a fiaival. - jegyezte meg a prof, mire a vénség csak vállat vont. Többet nem beszéltek. Egész úton csend volt, én nem akartam semmiről sem beszélni, míg ez vén sárkány is itt van. Ahogy leértünk a másodikra, a Wizengamothoz vezető hosszú folyosón alig volt egy-egy ember, akiknek többsége Auror ruhában vagy finom anyagból készült talárban tetszelgett. Sokan megbámultak a csuklya miatt, végül levettem a fejemről, itt már csak nincsenek firkászok. A bejáratnál megpillantottam anyáékat, Sirius is velük volt. Örültem, hogy nem olyan tüskés ketrecben hallgatják ki, mint amilyenben Karkarow-ot láttam Dumbledore egyik emlékében. Valószínűleg azért, mert nem az Azkabanból hozták át, hanem a saját akaratából jelent meg. Szörnyen sápadt volt, de meg tudtam érteni az aggodalmát, hiszen 11 évet töltött az Azkabanban dementorok társaságában, most pedig akár vissza is küldhetik.
- Mégis eljöttél, Maria. - „köszöntötte” anya a nőt.
- Nem miattad. És csak hogy tisztázzuk én a semleges zónába fogok ülni, nem támogatom Black-et, de nem is támadom.
- Ez több, mint amire számítottam tőled. - biccentett, anya. - Harry, milyen volt hopponálni? - kérdezte már kedvesen mosolyogva.
- Hát nem túl kellemes, de nem rókáztam. Aszem kezdek hozzászokni - mondtam mosolyogva.
- Nem hiába, az én fiam. - húzza ki magát apa büszkén, mire Sirius arcán is átfut egy mosoly. Az vén trotty hirtelen rám kapja a tekintetét és végig mér. Rémisztő érzés volt. Nem szólt semmit, csak bement a terembe.
- Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem bír engem. - néztem utána.
- Nyugodj meg szerintem ez a szipirtyó senkit sem bír, Voldemorton kívül. - veregette meg a vállam apa.
- Engem se bírt soha, pedig én az unokája vagyok, szóval ne vedd magadra. - adott egy puszit az arcomra anya.
- A nagymamád? - kérdeztem döbbenten.
- Igen. És soha nem bírta a Pottereket, szóval a lehető legmesszebbre kerüljük egymást. - válaszolt anya.
- Halálfaló? - kérdeztem.
- Nem kimondottan, de Tom legbuzgóbb támogatója. - mondta, majd inkább mind Sirius-szal foglalkoztunk. Aztán egyszer csak anya hangja visszhangozz a fejemben.
- Bocsáss meg, hogy megint a fejedbe másztam, de csak így biztonságos. - én csak bólintottam, mivel válaszolni nem tudtam neki. - Ha valami rosszul sül el, akkor te maradj Dumbledore-ral, ő visszavisz az iskolába. Mi pedig mindent megteszünk, hogy megszöktessük Siriust. Nem lesz semmi baj, akárhogy döntsön is a Wizengamot. De ne aggódj elég jó esélyekkel indulunk.- egy kicsit megnyugodtam. A tárgyalásig hátralévő időben Siriust nyugtatgattuk, bár próbált erősnek tűnni, de látszott rajta a félelem sötét árnya. A tárgyalás hasonlóan zajlott, mint az enyém. Először Siriust hallgatták ki. Látszott rajta a szomorúság, ahogy visszaemlékezett. Elmondott mindent, hogy a házunkat Filedius bűbájjal vették körbe, de nem ő volt a a titokgazda, így nem is árulhatta el őket. Azt is elmondta, hogy nem ölte meg a Pettigrew-t, nem is találkozott vele miután a szüleimet megölték. Elmondta, hogy bejegyzetlen animágusként patkány formában élt tovább. Erre pedig a barátaim, Remus, Piton és én voltunk a szemtanúk. Én meg is erősítettem ezt. Majd jöttek a szüleim vallomásai, hogy ők voltak ott, mikor megölték őket és hogy ők Féregfarkat bízták meg, hogy legyen titokgazda. Miután kihallgattak mindenkit. Megszólalt Caramel a Mágiaügyi miniszter, aki a tárgyalást vezette.
- Minden jelenlévő bíra fontolja meg döntését és ne hagyja figyelmen kívül, hogy a vádlott 11 év rabság után megszökött az Azkabanból és ezután 3 évig bujdosott. - ezután az összefoglaló után csend telepedett a teremre, egy pisszenést sem lehetett hallani. Azt hittem, hogy soha nem lesz vége a csendnek. Óráknak tűnt, de aztán Caramell megszólalt.
- Ki szavaz a vádlott bűnössége mellett? - hangzott a kérdés és túl sok kéz emelkedett fel, köztük Caramell-é is, nem lep meg. A görcs egyre szorosabb lett a gyomromban.
- És ki szavaz arra, hogy a vádlottat mentsük fel minden vádpont alól? - kérdezte újból. Erre kezek indultak a levegő fele. Szerencsére láthatóan több kéz emelkedett a magasba most. Én meg kifújtam az eddig bent tartott levegőt. Megkönnyebbültem és láttam, ahogy Sirius arcán is hatalmas megkönnyebbült mosoly jelenik meg. Anya megkönnyebbülten öleli át apát. Sajnos azonban nem sokon múlt. Túl sok bírát vesztegettek meg, vagy nem hitt-e el az igazságot. Hát így lehet bízni az igazságszolgáltatásban manapság. Nem számít. Vége. Sirius végre szabad, tényleg szabad. A tárgyalás után Sirius és apa jókedvűen viccelődve emlékeztek a tárgyalásra, Dumbledore pedig megengedte, hogy együtt vacsorázzunk, sőt ő is maradt, majd a kellemes hangulatú vacsora után visszahopponált velem az iskolába. A klubhelyiségben vártak a barátaim, akiknek boldogan meséltem el a tárgyalás minden apró mozzanatát.

10. fejezet – Worry

Sziasztok!
Sajnálom a késlekedést, de úgy néz ki, hogy a történet ( vagy ellenem) esküdött fel az univerzum, mert elveszett a megírt fejezet, úgyhogy ez most már a 10. fejezet 2.0 :/

De most itt vagyok, igyekszem a következő résszel ígérem :)

Puszi:
LilyV

„Olyan éles fájdalom hasít a szívébe, hogy le kell ülnie. Mi ez? Hiszen a szeretet fáj! Hát bolondok az emberek? Miért mondják, hogy a szeretet jó? Hiszen ez csupa fájdalom, aggodalom, szorongás! Aki nem tudja, mi a szeretet, annak semmi gondja, vidáman él és fütyül a világra... Hiszen a szeretet fájdalmas és nyomorúságos betegség! És rabság, szomorúság, alázat, megsemmisülés...”
Békeffi István

(Harry szemszöge)
Miután szüleim elmentek, mi visszavonultunk a klubhelyiségbe egy kicsit beszélgetni, majd lefeküdtünk aludni. Reggel, Hedvig huhogása ébresztett fel. Egy levél feküdt a lábánál a párnámon. Szombat lévén a többiek még húzták az unikornisbőrt, azok a szerencsés flótások. Felkászálódtam az ágyban, ami még most is mágnesként vonzott vissza, de erős voltam. Megsimogattam Hadvig fejét, majd kidörzsöltem a maradék álmot a szememből és megkerestem a szemüvegem. Már épp elkezdtem volna olvasni a levelet, amikor a bagoly a lábamra repült, és feltartotta a csőrét, ezzel jelezve, hogy ő bizony további törődést érdemel, így a csőre alatti részét simogattam az egyik ujjammal, míg a levelet olvastam. Az írásképből azonnal tudtam, hogy anya írta. Egyszerre futott át rajtam a rémület és az öröm. Az öröm, amiért végre vannak szüleim, akik törődnek is velem és a félelem, mert a mostani időkben túl sok rossz történik a világban.

„Szia Harry!
Azért írok, mert arra szeretnélek kérni, hogy te is gyere el keresztapád tárgyalására, mutassuk meg neki és mindenkinek, hogy a családunk része és mi kiállunk a családtagjainkért.
Nem szeretnék neked rosszat, ha a Wizemgamotról származó rossz emlékeid miatt nem szeretnél jönni, akkor természetesen megértjük.
Ha jönni szeretnél, akkor a tárgyalás hétfőn lesz, 4 órakor.
Albus elenged téged arról a 2 órai órádról van, ha van ilyen és ő majd elhoz téged.
Puszi:
Anya”

Meghatódtam a levélen. Szokatlan, de jó érzés, hogy a családom számít rám. Még párszor elolvastam az üzenetet, főleg az melengette a szívemet, hogy ennyire aggódik miattam. Ugyanakkor a kellemes meleg érzést a szívemben hamar felváltott a szorongó félelem és aggodalom érzése. Aggódtam Sirius miatt, aggódtam a tárgyalás kimenetele miatt, őszintén szólva nem hittem a Wizemgamot jó döntéshozó képességében, sem az igazságosságában. De hogy eltereljem a figyelmemet az aggodalomról, kerestem egy pergamen darabot és egy pennát, hogy válaszoljak anyának. 

„Szia Anya!
Természetesen ott leszek, számíthattok rám. A család tartson össze.
Megbeszélem Dumbledore professzorral a részeteket.
Szeretlek:
Harry”

Felöltöztem és elmentem az igazgatóiba, hogy megbeszéljük a részleteket, majd jó idő lévén kimentem a parkba sétálni, az egyik fatövébe telepedtem le és élveztem a napsugarak finom simogatását a bőrömön, de nem tudtam kiverni a fejemből a tárgyalás rémét. Már a legrosszabb forgatókönyvet is rengetegszer végig gondoltam. Míg egyszer csak Ron szakította meg a gondolkozásomat. Elmeséltem neki a levél tartalmát és elmondtam az aggodalmaimat is. Miután meghallgatott próbálta elterelni a figyelmemet különböző témákkal, de egyik sem vált be, még a kviddics sem. Egy idő után lemondott róla és inkább berángatott ebédelni. Becsatlakoztunk Hermione-hoz, aki egy könyv társaságában fogyasztotta az ebéjét. 

- Jajj, ne csináld már Mio, hétvége van, tedd már le azt a könyvet. - morgolódott Ron.
- Nektek és szép napot! - szólt Hermione szarkazmustól csöpögően. - Harry, minden rendben van? - kérdezte, kissé aggódva. Úgy néz ki, hogy eléggé látszik rajtam, hogy valami gáz van.
- Hétfőn lesz Tapmancs tárgyalása. - mondtam tömören és a lehető leghalkabban, nem akartam világgá kürtölni a dolgot.
- Nyugodj meg, minden rendben lesz. - mosolygott rám szeretettel.
- Bárcsak el tudnám hinni, de jól tudod, hogy nem épp az optimizmusomról vagyok híres. A családi problémákból elég sok kijutott nekem.
- Igen, de most már helyre jön minden a családban. Csak higgy benne.- én nem akartam többet beszélni a dologról, ezért inkább az étel felé fordultam, szedtem a tányéromra, de utána már csak tologattam a tálamon lévő ételt. A Nagyteremben sokan nyüzsögtek és beszélgettek, de mi csendben voltunk. Hermione továbbolvasta a könyvét, Ron pedig az imént kapott Hétvégi Pergament olvassa, a Reggeli Profétához hasonló hétvégi számot. Aztán egyszer csak füttyent egyet, amitől Hermione is és én is ugrunk egyet ijedtünkbe.
- A szívbajt hozod ránk, te idióta. - kelt ki magából kissé Mio.
- Ugyan,megérte. - nevetett Ron. - Nézzétek! Lily-t kinevezték a Londoni és a Sheffieldi Aurorparancsnoknak. - erre a kijelentésre rögtön kikaptam a kezéből az újságot. Én ugyan szinte soha nem olvasom el azokat a hazugságokat, amiket írnak, mert egy idő után meguntam, hogy milyen pletykákat találnak ki rólam, most meg még a szüleimről is. De ezt a cikket gyorsan átfutottam. És kivételesen elhittem azt, amit írtak.
- Mondta, hogy visszaszerzi a helyét, de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan sikerül neki. - néztem rájuk döbbenten.
- Lily felettébb jó auror lehet, ha két aurorságot is vezethet. Ezenkívül elég meggyőző is, ha ilyen gyorsan elérte a céljait.
- Megdöbbentő. Korábban soha nem így képzeltem el. - csóváltam a fejem mosolyogva. - De tény és való, hogy sokkal jobb fej és sokkal jobb anya, mint ahogy azt valaha is el bírtam képzelni, bár még nem ismerem annyira sajnos.
- Igen csodálatos nő. - értett egyet velem Mio.
- Ja és dögös is. - szólt közbe Ron, én pedig dühösen néztem rá.
- Az anyámról beszélsz! - sziszegtem.
- Jól van, nyugi. De ismerjük el a tényeket, tényleg jól néz ki. Ez egyszerű ténymegállapítás volt, nem több. De jobb, ha én most inkább megyek, mielőtt még kitekered a nyakam. - mosolygott, s kiment a Nagyteremből. Mioval csak mosolyogva csóváltuk a fejünket, majd visszatértünk az eddigiekhez, vagyis ő olvasott én meg az étellel játszottam a tányéromon. És visszatértem az aggodalmaimhoz, míg nem Ginny leült mellém. Kissé meglepett, ugyanis Dean jóval odébb foglalt helyet az asztalnál. Csak köszöntem, de nem kérdeztem semmit sem. Hallottam, ahogy Mioval halkan beszélgetnek. Már a hangja és a jelenléte elvonta a figyelmemet. Hallottam, ahogy Miot faggatja, hogy mi ütött belém, míg Hermione elmondja, hogy a tárgyalás miatt aggódom. Nem bánom, hogy elmondta, én is megtettem volna. Ginny felém fordul én meg ránézek. Azokat a szép barna szemeit nézem, amik most aggodalomtól és együttérzéstől csillognak.
- Minden rendben lesz. - mondta magabiztosan én pedig ha csak pár pillanatig is, de hittem neki. Aztán megölelt. Szorosan, hogy érezzem a támogatását. Legszívesebben nem is engedtem volna ki a karjaim körül, de aztán Dean fojtott hangja arra késztetett, hogy megtegyem.
- Ginny beszélhetnénk, most? - kérdezte, kicsit sem kedvesen.
- Köszönöm, Gin. - pillantottam meg a barna szempárba. - Nyugodtan menj csak, rendben vagyok. - mondtam meggyőzően.
- Rendben, de ha bármi van, akkor rám is számíthatsz. - mondta és felállt, majd Dean-nel kimentek a Nagyteremből. Dean még egyszer visszanézett rám, és az egész lénye azt sugározta, mintha féltékeny lenne rám. Bolond, nekem lenne okom féltékenynek lennem, vagyis nyilván nem lenne szabad féltékenynek lennem, de ez olyasmi, amit nehéz megállni. Ő bármikor megérintheti, míg én csak akkor, ha nem feltűnő, hogy csak a bőre érintésére vágyom. Ő megcsókolhatja, míg én csak álmodozhatok az ajkainak az ízéről. És ő féltékeny?! Visszafordultam a tálamhoz, mikor megpillantottam Hermione-t, aki olyan arcot vágott, mint aki átlát rajtam, a mosolya azt sugallta, hogy „Nini, én minden mocskos kis titkodat jól tudom!”. Rémisztő volt.
- Miért nézel így rám? - kérdeztem tényleg érdeklődve.
- Harry, jól látom, hogy mi történt az imént.
- Igen, akkor felvilágosítanál engem is?
- Feltűnően kívántad a barátod kínkeserves halálát, mert Ginny vele van.
- Ez nem igaz!
- Oh dehogynem! Én látom ám, ahogy csorgatod utána a nyálad. - mosolygott megint. Hirtelen nem tudtam mit is mondjak. Igaza volt, de nem akartam, hogy ezt bárki is tudja. Nem akartam hazudni neki.
- Nem tudom, hogy pontosan mi történt, vagy mióta van ez a dolog. - sóhajtottam fel. - De nagyon szépen kérlek ne beszélj róla senkinek sem! - néztem rá könyörgően.
- Lakat a számon, ne aggódj. És ha beszélni szeretnél róla, akkor fordulj hozzám bizalommal. - kacsintott rám, majd elbúcsúzott, mikor látta, hogy nem akarom folytatni a beszélgetést és elment a könyvtárba. Én egyedül maradtam és jobbnak is láttam, ha egyedül maradok, nem akartam senkinek a kedvét sem elrontani.Este későn jóval a takarodó után tértem vissza a szobába. A többiek már aludtak. Én is lefeküdtem, majd a vasárnap nagy részét átaludtam. Már jobban éreztem magam, bizakodóbb voltam. Így Ron már kellemesebb társaságnak tekintett, ezért a napot együtt töltöttük, de mivel egész nap esett ezért a klubhelyiségben maradtunk. Ginny-t egész nap nem láttam, sem az ebédnél, sem a klubhelyiségben. És Dean sem volt beszédes kedvében, de nem kombináltam, tény, hogy megfordult ez-az a fejemben, de nem faggatóztam Dean-nél, végül is nem tartozik rám. Így a vasárnap gyorsan eltelt, hétfőn pedig hálát adtam mindennek, hogy pont egy bájitaltant kell ellógnom a tárgyalás miatt.Már jóval a megbeszélt időpont előtt ott voltam Dumbledore professzor irodájánál, de nem tette szóvá a dolgot.
- Ha már itt vagy, akkor indulhatunk is, nem baj, ha korábban érünk oda.
- Egyetértek.
- De figyelj rám Harry! Sok fekete mágus és halálfaló lesz jelen, úgyhogy meg kell nekem ígérned valamit. - nézett rám komolyan a félholt alakú szemüvege fölött. - Végig mellettem vagy a szüleid mellett maradsz és nem kószálsz el semerre!
- Megígérem. - mondtam én is komolyan. Hogy őszinte legyek sosem vonzottak a halálfalók meg a fekete mágusok. Nem én szoktam keresni őket, hanem ők engem...
Az igazgató felém tartotta a karját és épp hogy megfogtam, már éreztem is a hányingert keltő rántó érzést a gyomromban.

Visszatérés

Sziasztok!

Ahogy ígértem itt vagyok, sajnálom, hogy januárban nem frissítettem, de most igyekszem hetente frissíteni. Legkésőbb hétvégén már fel is teszem a következő részt.

Köszönöm az érdeklődést és a kitartást a blog mellett :)
Puszi:
LilyV

9. Fejezet – Sheffield

Sziasztok!
Sajnos közeleg a nyár vége, de addig is igyekszem több fejezetet feltenni.
A mostanihoz ajánlom nektek  That's what friends are for c számot.
Puszi:

LilyV

„Senkinek nincs nagyobb hatalma világon, mint annak a nőnek, aki tudja, mit akar, és elszántan halad a célja felé.”
/Philippa Gregory/

( Lily szemszöge)

Reggel szokás szerint én keltem fel először. James békésen szuszogott alattam, miközben izmos meleg karjaival ölelt. Imádtam a férjemet, imádtam minden apró pólusát, minden kis mozzanatát. Reggelente sokáig szoktam gyönyörködni benne. De ma csak pár percet engedtem meg magamnak. Igyekeztem a lehető legóvatosabban kiszabadítani magam a fogságából, hogy ne ébredjen fel. Volt már rutinom benne, így sikerrel is jártam, ugyan egy halk morgás és nyögés közötti hanggal kifejezte nem tetszését, de miután oldalra fordult szuszogott tovább. Még túl kora volt, hogy érdemben intézhessem a dolgaimat, ezért gyors felkaptam egy melegítőt és lementem futni a parkba. Most nem mentem ki a védővarázslatok alól. Így gyönyörködtem a szépen rendben tartott díszkertben, a szökőkútban és magában a házban. Friss volt a levegő hála az esti esőnek, de most már teljesen kitisztult az ég. Megközelítőleg egy órát futottam, nyújtással meg levezetéssel együtt, majd mosolyogva végeztem el a reggeli rutint, végül hagytam egy pergament az éjjeli szekrényemen. „Sheffieldbe mentem, sietek haza. Szeretlek.” Még gyorsan bekaptam néhány falatot, közben pedig megnéztem a Reggeli Profétát. Persze James-szel mi voltunk a címlapon, a „Nagy visszatérők” címmel. Nem olvastam el, hogy mit írnak rólunk, sose szoktam, de megnéztem a többi hírt, az eltűnt szeméylekről, a kviddicsről, és a többi apróságot. Miután átlapoztam és egy bűbájjal elmosogattam, hopponáltam a Sheffieldi Aurorparancsnokságra. Az ellenörző rendszer látogatóként engedett be, vagyis sajnos le kellett mondanom a látogatás ideje alatt a pálcámról. Ismertem a helyet, az évek alatt nem sokat változott. Egyenesen a miniszterhez siettem. A recepciós csaj kb korombeli lehetett, az arcán vagy egy kiló smink díszelgett és olyan mélyen dekoltált felső volt rajta, hogyha akartam volna, meg tudtam volna mondani, hogy milyen melltartó volt rajta. Az álla a gyönyörű szép fekete kőpadlón hevert, ahogy meglátott. Persze, most az egész varázsvilág a visszatérésünktől zajos. Hogy én mennyire utálom a sajtót... Mindegy. Egy kedves mosolyt erőltettem magamra. 

- Jó napot! Lilian Evans Potter vagyok és a miniszter urat keresem. Kérem szólna neki? - pár másodpercig vártam, hogy reagáljon valamit. Már azon gondolkodtam, hogy újra megkérdezem, vagy csak simán besétálok a miniszterhez. De végül megszólalt. 

- Azonnal szólok neki Mrs Potter. - mondta és felpattant a helyéreől, majd bekopogott és belépett a miniszterhez. - A miniszter úr fogadja Önt, de fél óra múlva megbeszélése lesz. 

- Köszönöm, ígérem, rövidre fogom. - mosolyogtam kedvesen, majd beléptem a miniszterhez. Nem ismertem a fazont, még nem volt elég időm felmérni a terepet, de gyors lépésekre van szükség. Egy max 30 éves, jóvágású férfi terpeszkedett a karosszékében. Ajka mosolyra húzódott, ahogy belibbentem hozzá. Túl nyájas volt és túl hízelgő, felfordult tőle a gyomrom. 

- Már vártam a látogatását Mrs Potter. Az Aurorparancsnokunk figyelmeztetett rá. 

- Örülök, hogy Gabe felvilágosította Önt. Gondolom azt is megemlítette, hogy az ő pozíciója ideiglenes volt és jogilag engem illet meg. 

- Igen, mondott valami ilyesmit és magam is megbizonyosodtam róla. De tudnia kell, hogy nem repesek az örömtől. Olyan Aurorparancsnokot akarok a városunk biztonságának élére állítani, aki csak velünk foglalkozik. 

- Hát sajnálom, ebben nem segíthetek, ugyanis a Londoni állásomat is visszakaptam. És mint azt mindketten tudjuk nincs joga beleszólni az Aurorság működésébe. Csak az új Aurorparancsnok kinevezésébe, de ahogy azt nagyon jól tudjuk én nem vagyok új. Így az engedélye nélkül is bemehettem volna a parancsnokságra és felvázolhattam volna a helyzetet. De úgy gondoltam megadom Önnek az esélyt, hogy Ön közölhesse a sajtóval a hírt. 

- Igazán kedves Öntől. - mondta negédesen. - Ez esetben összehívok egy sajtótájékoztatót, még ma és miközben bejelentem, Ön is ott fog mosolyogni mellettem a kamerákba. 

- Ahogy kívánja. - mondtam nyugodtan. Ő csak bólintott és behívta a recepciósát, hogy keressen időpontot és szervezze meg a sajtótájékoztatót. Végül két órával későbbre kezdte el szervezni. Mielőtt még elköszöntöm volna a minisztertől még megkértem, hogy intézze el a státuszomat a Minisztériumban, hogy visszakaphassam a pálcámat, mert bár voltak nálam kések, de a pálcám nélkül mégis védtelennek éreztem magam. A fennmaradó két órát a Parancsnokságon töltöttem Gabe-bel. Nem sokat változott, néhol egy-két aprócska ránc jelent meg az arcán, de ez csak még markánsabbá tette azt. És ugyanolyan szoknyapecér volt, mint régen. Átvettük a függőben lévő ügyeket. Kijelöltük azokat, akiknek felajánljuk, hogy jöjjenek Londonba. És persze a Parancsnokságon tartott tájékoztatón fel is vázoltuk az ügyet az auroroknak. Rengeteg döbbent arc bámult rám, de már nem is foglalkoztam vele. Időben visszaértem a sajtótájékoztatóra. Ahol a miniszter előadta, hogy én vagyok a régi-új aurorparancsnok én pedig vázoltam a parancsnokság helyzetét és a fontosabb, nem titkosított változásokat. Persze a firkászok próbáltak kitérni a feltámadásunkra, amit sikerült azzal hárítanom, hogy erről már korábban beszéltünk. Illetve a magánéleti témát is felhozták, amit szintén hárítottam. Igazából semmire nem voltam hajlandó válaszolni, ami nem az itteni aurorság jövőjével kapcsolatos. A sajtótájékoztató kínjai után nem szóltam a miniszterhez, a sajtó háta mögött nyíltan utálhatjuk egymást, de Gabe-től elköszöntöm, majd hazahopponáltam. Nem akartam senkire se a frászt hozni, ezért a hallba érkeztem. A nappaliból vidám beszélgetés hangja hallatszott. Pár lépés után már a hatalmas nappaliba értem, ahol három Tekergő nosztalgiázott.

- Sziasztok fiúk! - köszöntöttem, ahogy közelebb értem. S ők is viszonozták a köszönésem. Lehuppantam James mellé a kanapéra, aki egy lágy csókkal köszöntött. - Nem akartam megzavarni a nosztalgiázást. - mosolyogtam.

- Csak a sulis éveinket idéztük fel. Merre jártál Lily? - kérdezte kedvesen Remus.

- Tényleg, hogy ment a dolog Sheffieldben? - kérdezte James is.

- A miniszterrel lesznek gikszerek. Nem igazán vagyunk egy hullámhosszon. És még a nevét se sikerült megtudnom annak a bunkó pöcsnek. - csóváltam a fejem.

- Flynn Davis-nek hívják. - segített ki Remus.

- Köszönöm. Legalább már ezt tudom. - mosolyogtam rá. - Egyébként … - kezdtem bele, majd hagytam egy kis hatásszünetet. - Hadd mutassam be a sheffieldi Parancsnokság régi-új parancsnokát, szerénynek nem igen nevezhető személyemet. - hajoltam meg színpadiasan, majd elnevettem magam.

- Most meg kéne lepődnünk? - kérdezte Sirius. 

- Na kössz, azért egy „szép volt Lily” jól esett volna. - néztem rá durcásan. De mielőtt nekiállhattunk volna komolyabban marni egymást drága férjem felállt eddigi ülőhelyéről és elém lépett.

- Istennő vagy Drágám, gratulálok. - mosolygott rám csábosan. Ráadásképp olyan szenvedélyes csókkal jutalmazott meg, amiért még meghalni is érdemes lenne. Egyre jobban belefeledkeztünk a csókba, míg nem valaki meg nem zavarta. 

- Menjetek szobára, nem kellene Remust kellemetlen helyzetbe hoznotok. - hallatszott Sirius vidám hangja. Míg én pár pillanatig férjem csodálatos meleg barna, csillogó szemeiben gyönyörködtem. Végül James szólt oda haverjának.

- Tudjuk, hogy téged nem zavarna az ingyen pornó drága Tapi. - mosolygott rá vidáman. 

-Van még mit tanulnod Jamestől Sirius. - kacsintottam rá, majd komolyabb vizekre eveztem. - Küldök egy patrónust Rémszemnek, hogy elfogadjuk a régi pozícióinkat.

- Úgy volt, hogy meglátogatjuk őt, nem? - pillantott rám James.

- De, de aztán rájöttem, hogy mennyi dolgunk van még. - néztem rá, mire szemeiben pajkos fény gyúlt. - És nem a szexre gondoltam. - mosolyogtam tovább, mire ő lemondóan sóhajtott. - Most megnézem hogy áll Mandy az ebéddel, és utána átvesszük, hogy mi lesz a Wizemgamot előtt. Ne értsetek félre, de ott vannak protokollok, amiket be kell tartani. - néztem a két jómadárra. Majd kimentem a konyhába Mandy-hez. Az én édes házi manóm, aki nem is az enyém, mert már jó ideje szabad házi manó és fizetek neki, bár erről is sokáig győzködtem, hogy elfogadja a fizetséget. Már javában főzött és már az ínycsiklandó ételeknek pár percre volt csak szükségük az elkészülésig. Így én egy pálcaintéssel megterítettem, majd készségesen kóstolgattam a finomságokat. Mikor végzett megköszöntem neki, míg ő édesen elmosolyodott. Az ebéd csak kellemes, semmiségekről szóló beszélgetés fűszerezte meg. Miután mind jól megtömtük a pocakunkat az ínyenc falatokkal én a egy bűbájjal elmosogattam. 

- Szóval mit kéne tudnunk a Wizengamotról? - kérdezte kissé türelmetlenül James. 

- Őszintén még nekem sem volt hozzá szerencsém, hogy részt vegyek egy ülésen, de utána kerestem. Először is Sirius, neked is ott kell lenned. Ha te nem vagy jelen, akkor a Wizengamot meg sem kezdi az ügyet. Nem hazudok, lesznek ott dementorok, akik oda fognak rád figyelni, hogy ne tudj megszökni, de nem támadhatnak rád. - nyugtattam meg, amennyire tőlem telt. Tudom, hogy a hosszú Azkabani évek nyomot hagytak benne, elképzelni sem tudom, hogy mennyire félhet már a dementoroktól. 

- Rendben, ott leszek. - mondta nyugodt hangon, de a szemében láttam, hogy fél. 

- A Wizengamot tagjai szavazással fogják eldönteni, hogy bűnös vagy-e. Fontos, hogy a kihallgatás alatt csak akkor szólalhatsz meg, ha kérdeznek. Ez rád is vonatkozik James. Jó benyomást kell rájuk tennünk.

- Miért olyan fontos ez? - kérdezte James.

- Hiába vagyunk mi a rendíthetetlen tanúi az ártatlanságának a Wizengamot tagok saját belátásuk alapján döntenek. Lehet, hogy lesz olyan, akit megvesztegettek. Ezért kell illedelmesnek lennünk és erőt demonstrálnunk. 

- Hogy akarunk erőt demonstrálni úgy, hogy nem támadunk rájuk? - csóválta a fejét James.

- Albus lesz a védőd Sirius. James-szel mi leszünk a tanúid. De Harry is ott lesz, úgy fest őt sem kíméli a sajtó. Igyekszem elérni, hogy az anyád is melléd álljon, legrosszabb estben is csak távol marad a tárgyalástól. 

- Nem hinném, hogy a drága jó Walpurga mellém állna valaha is. - csóválta a fejét.

- Ki tudja. - vontam vállat. - A lényeg, hogy a varázsvilág nagy neveit soroljuk fel a védelmedben. Még az én nagyanyámmal is hajlandó leszek beszélni az érdekedben. Ha valamelyikük is eljön, az jó fényben tüntetne fel téged azok számára is, akik a sötét oldallal szimpatizálnak. - mosolyogtam rá biztatóan.

- Mennyi esélyem van, hogy megnyerjük a pert? - kérdezte halkan Sirius. 

- Ne aggódj, jó esélyeid vannak. - mondtam a lehető legmelegebb hangomon. - És ha mégsem így lesz, akkor megszöktetünk a Minisztériumból. - szorította meg barátja vállát James biztatóan. Tudtam, hogy komolyan gondolja, és őszintén szólva egyet értettem vele.
A délután nagy részét azzal töltöttük, hogy lelket öntöttünk Siriusba, míg én közben küldtem patrónust Rémszemnek, Walpurga-nak és Maria nagyinak is. Holnap mindkét vén szipirtyóval találkozom. Csodás nap elé nézek...

8. Fejezet – Speaking with Albus

Sziasztok!
Sajnos közeleg a nyár vége, de addig is igyekszem több fejezetet feltenni.
A mostanihoz ajánlom nektek  Kelly Clarksontól a Because of you c. számot.
Puszi:

LilyV

"Az igazi harcos sokszor jobban érti az ellenségét, mint a barátait. Veszedelmes buktató, ha hagyod, hogy a megértés szimpátiához vezessen, mint ahogy vezet is, ha őrizetlenül hagyják."
/Frank Herbert/

(James szemszöge)

Az igazgatóihoz érve. Albus a karosszékében ülve várt minket – helyesebben szólva csak Lily-t, de ez részlet kérdés.
- Oh, micsoda népes társaság, Lily. - mosolygott Albus. 
- Én mindig … na jó, általában nyílt lapokkal játszom. Vagy talán zavar a társaság? - kérdezte feleségem. 
- Úgy gondolom a gyerekeknek inkább aludniuk kéne. De végül is nem zavar. - biccentett. - Nyugodtan foglaljatok helyet. - invitált minket beljebb. Végül Ginny leült az egyik karosszékre, Ron nekitámaszkodott, míg Harry, Tapi és én a falnak dőlve várakoztak. Így végül Lily foglalta el a másik helyet. - Nos, Lily, mit találtál? 
- Nem tudom, hogy pontosan minek kellett odamennem, és hálás lennék, ha egyszer majd megosztanád velem. Körbenéztem az egész kúriában, még a titkos szobákat is megnéztem, de nem találtam semmi érdekeset. Azt mondtad hozzam el a legsötétebb tárgyat, amit találok. - mondta nyugodt hangon Lily. - Ez volt az. - vett elő egy nyakláncot és Albus-hoz lebegtette. - Nem tudom, mire mész vele, még a mi birtokunkban is vannak sötétebb dolgok. - csóválta a fejét. Én pedig kicsit elengedtem az erőmet, hogy érezzem a nyaklánc erejét. Lily-nek igaza volt, semmi különösebben gonosz dolog nem volt benne. Albus kissé csalódottan méregette a láncot. Míg Fawkes Lily-hez szállt, Lily pedig elkezdett játszani a kis madárral. 
- Sajnos ez nem az, amit keresek. 
- Akkor talán mondd el, hogy mit keresel, vagy hogy hol keressem. - dőlt hátra Lily nyugodtan. 
- Én sem tudom. - csóválta a fejét Albus. 
- Hát, ez csodásan hangzik. Akkor most mit vársz? Látogassam végig a sötét varázslók kúriáit és keressek valami sötétet? 
- Nem, természetesen nem. 
- Akkor mondd el, hogy mit tudsz erről a bizonyos tárgyról, amit keresünk. 
- Hát én sem tudok sokat. Csak annyit, hogy nagyon gonosz tárgy lehet. - dőlt hátra fáradtan Albus. - Emlékeztek Harry másodikos korára? A Titkok kamrájára.
- Persze. Régebben is jártam ott. - vont vállat Lily. 
- Voltál a Kamrában? - kérdeztem döbbentem feleségemet. 
- Igen, 3-ikas koromban találtam rá. Egyszer körbenéztem lent, de ennyi. Később tudattam Albus-szal, hogy tudok a Kamráról, és a Kamra hollétéről. 
- És nem tettetek semmit? - néztem Albus-ra.
- De, kivittünk onnan egy baziliszkuszt és elszállítottuk. Úgy tudtuk az az egyetlen … Hát nem így volt. Valószínűleg egy egész fészek baziliszkusz család van lent a kamrában. Majd, talán egy békésebb időben Lily segítségével a többit is elvitetjük. De jelenleg ez a probléma nem érdekel. 
- Az anyja Lily, ezt még nem is tudtuk rólad. - füttyentett Tapi, mire Lily csak vállat vont. 
- Szóval a lényeg, hogy valami olyat keresek, mint ez. - mutatott fel egy bőrkötésű könyvet, aminek közepén egy hatalmas lyuk volt. Emlékeztem rá a Harry-ről szóló emlékekből. 
- Ez Voldemort naplója, igaz? - kérdeztem. 
- Pontosan James. - bólint Albus. - Nem tudjátok esetleg, hogy miért volt ez neki olyan fontos, hogy ilyen sötét varázslattal lássa el? - kérdezte általánosítva, de végig Lily-re nézve, aki továbbra is Fawkes-szal játszott, majd egy halk sóhaj kíséretében megszólalt. 
- Tőlem kapta a 16-ik születésnapjára. Egy egyszerű mugli napló volt. A nevét én nyomattam bele. Később ő megbűvölte a lapjait, hogy csak ő láthassa azt amit beleír. - válaszolta feleségem. Hogy meglepődtem-e? Nem. Tudom, hogy együtt töltötték a gyerekkorukat, tudom, hogy Lily mennyire szerette. Hosszú pillanatokig senki sem szólt. Közben Lily egy aprócska lángot teremt a tenyerében, amivel Fawkes tovább játszik. 
- Ezt hogy csinálod? - kérdezte némi csodálattal Ginny. Mire feleségem csak értetlenül néz rá. De látva, hogy Ginny Fawkes-ot figyeli, válaszol. 
- Velem született tehetség. - válaszolta halkan. - De meg is lehet tanulni, az Akadémián legalábbis volt külön óra, ahol el lehetett sajátítani, annak aki akarta.
- Esetleg tudod, hogy most hol van a főhadiszállása? - kérdezte Albus végül, miután Lily befejezte a magyarázatot.
- Ahogy tudod, az a kúria, ahol ma voltam, az a Denem kúria, ott támadt fel. - pillant fiúnkra, majd folytatja tovább. - Teljesen elhagyatott. Nem hinném, hogy a közeljövőben szándékában állna visszatérni, mindenesetre néhány védőbűbájjal el van látva a kúria. Ahogy a … gondolataiból láttam, a Serpens kúriában tartózkodik éppen. Hogy az-e a főhadiszállás, vagy sem, azt egyenlőre nem tudom. 
- Ez igazán jól hangzik. - mosolyog kellemesen Albus. - Oda könnyedén be tudsz jutni. 
- Csak, ha kellően jó indokot adsz. Egyébként be nem teszem oda a lábam. Nem akarok találkozni a nagyanyámmal. Az a szipirtyó az őrületbe tud kergetni. - csóvált. - Egyébként aszem azt a kúriát Tomra hagyta Logen. Bár nem tudom. Nem igazán foglalkoztam vele, hogy mit öröklök tőlük. - fintorgott, mire én odasétáltam hozzá és a vállára tettem a kezem. - De mit akarsz megszerezni, vagyis mire gondolsz, mi lehet az? 
- Mivel a könyv igencsak személyesen érinti őt, ezért arra gondoltam, hogy valamilyen családi ékszer, vagy valami ilyesmi lehet az. - válaszolt Albus. 
- Nem tudom, Tom nem igazán családcentrikus... 
- Ha jól emlékszem, nem egyszer mentette meg a segged, és a szüleidet is igyekezett megvédeni … 
- Igen és megölte a nagyapámat, megölte a lányomat és igyekszik megölni a fiamat. Hát ez aztán a családi szeretet. - válaszolta Lily kicsit ingerültebben. Igen, igaza volt, de abban is láttam igazságot, amit Albus mondott. 
- Szerintem Albusnak igaza van. - szóltam közbe. - Csak a család öhm, azon részének életére tört, akikről úgy véli nem illenek bele. De te és a szüleid mindig is a családja voltatok. - Lily elgondolkodott ezen, majd megszólalt.
- Rendben, tegyük fel, hogy egy családi ketyerét keresünk. Ezzel nem jutottunk beljebb. 
- De így van rá esély, hogy ott lehet. - szólt Albus. 
- Hát az pech. - szólt Tapi, mire mind ránéztünk. - A Serpens kastélyban rengeteg csecsebecse van. Minden folyosó falain festmények lógnak, minden kis sarokban áll egy komód egy kis szoborral, gyertyatartóval, meg még ki tudja mivel. Ott megtalálni valamit az olyan, mint tűt keresni a szénakazalban. 
- Egyet értek Sirius-szal. Ha kell, hajlandó vagyok elmenni, és igyekezni nem megfojtani a nagyanyámat. De azt se árt végig gondolni, hogy mi van, ha nincs ott. - szólt ismét Lily. 
- Ezt hogy érted? - kérdeztem. 
- Én Tom helyében biztos, hogy nem hagynám szem előtt. Mindenki arra gondolna elsőre, hogy nála van. De én, a helyében másoknál vagy egy biztonságos búvóhelyen tüntetném el. 
- Anyának igaza van. - szólalt meg hirtelen Harry. - A napló Lucius Malfoynál volt. Ő csempészte bele Ginny üstjébe az Abszol úton. 
- Akkor mit gondoltok, hol, vagy kinél lehet? - kérdezte Albus. Én pedig erősen törtem a fejem. Főleg azon, amit Lily mondott "… nem hagyná szem előtt”
- Van egy ötletem. - szólaltam meg hirtelen vidáman. Erre persze mindenki rám nézett. - Lily, egyszer, mintha azt mondtad volna, hogy Logan rátok hagyja a Serpensek minden vagyonát, nem? 
- De. Én meg kaptam Small Magic-i kúriát, Tom a Serpens kúriát a vagyont pedig elfelezte köztünk. - vont vállat értetlenül. 
- Azt mondtad, hogy van a Gringotts-ban egy széf, az örökségetekkel. A vagyonnal és néhány értékes családi tárggyal. - mondtam, erre pedig már elmosolyodott. 
- Áhh, szóval szerinted körbe kéne nézni, hátha ott van? 
- Egy próbát megér, nem? - mosolyogtam rá. 
- De, mindenképpen. Bármit megteszek, csak ne kelljen találkoznom Maria nagyival. - nevetett fel. 
- Én voltam a Gringotts-ban, de abban a széfben csak pénzt láttam, de azt rengeteg-et. - szólt közbe Harry. 
- Valószínűleg csak a fölső széfnél voltál. Ott van az a pénz, amit anyáddal ketten tettünk félre. De azon kívül van két másik széf. Az egyikben az én családom örökségével, a másikban anyádé és Voldemort-é. 
- Jap. Szóval, még ha be is adom a derekamat apádnak és hajlandó lennék, még háromnál több gyereket szülni, még akkor is valószínűleg az unokáink jövője is biztosítva van. Szóval nyugodtan költs csak, amennyit akarsz.- legyintett Lily. - Albus, akkor holnap elkísérsz a Gringotts-ba? Ha sok dolgod van, természetesen egyedül is el tudom intézni. 
- Veled megyek. - bólintott Albus. - De most már szívesebben aludnék, és nektek is ezt javaslom. - nézett leginkább Harry-ékre. Ron és Ginny fel is álltak a karosszékből, de Lily ott maradt és elgondolkodva nézett maga elé. 
- Kicsim, mire gondolsz? - pillantottam rá érdeklődve. Mire ő elmosolyodott. És felpattant a karosszékből. 
- Aszem tudom, hogy mit keresünk. - vigyorgott elégedetten. - És azonnal ide is tudom hozni. - nézett már Albusra. - Csak adj pár percet. 
- Rendben, érdeklődve várok. - húzta féloldalas mosolyra a száját a volt igazgatóm. 
- Mindjárt jövök. - nézett ránk és mielőtt akárcsak megszólalhattam volna már hopponált is. Én pedig egy sóhajjal pillantottam a többiekre. 
- Még ennyi év után se lehet kiigazodni rajta. - mosolyogtam. 
- Na igen, sikerült jól beleesned egy kiszámíthatatlan nőbe. De legalább soha nem unatkozol. - nevetett Tapi. 
- Milyen igaz. Vele pörög az élet. Egyébként szerintetek hova mehetett? - kérdeztem. 
- Nem tudom, Lilynél nem lehet tudni. Én azt is elhiszem, ha épp Voldemortot látogatja meg, és elkéri tőle, amit akar. - mondta teljesen komolyan Tapi. Én is elhittem volna, de nem szeretnék belegondolni hogy esetleg nála van. 
- A baj az, hogy én is elhinném. - sóhajtottam fel. De mire még inkább aggódni kezdtem volna Lily megjelent az előző helyén. Automatikusan terjesztettem ki rá a hatalmamat hogy érzékeljem a sötét tárgyat nála. Az a valami tényleg jóval sötétebb volt mint az a nyaklánc, vagy bármi, amit eddig ismertem. Olyan volt, mintha az az erő, ami benne van, az mozgott volna. Elég rémisztő volt.
- Talán ez lesz az. - nyújt át egy gyűrűt az igazgatónak, aki mosolyogva nézi a gyűrűt. 
- Na pont valami ilyesmire gondoltam. - néz mosolyogva Lily-re. - Ez Tom anyjának a gyűrűje, ugye? 
- Tudtommal igen. - von vállat Lily. 
- Honnan szerezted meg? - húzza fel kérdőn szemöldökét Albus. 
- Tomtól kaptam. Nem sokkal a 16-ik születésnapom után. - válaszol készségesen. 
- Oh. Ezt az előtt, vagy azután kaptad, hogy faképnél hagytad az oltárnál? Már ha nem túl személyes. - persze Lily mesélt a nagyszülei által megszervezett esküvőkről, azt is tudtam, hogy az egyik Voldemorttal volt megszervezve. De egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Voldemort ilyen romantikus lenne … 
- Előtte. Ez volt az eljegyzési gyűrűm. Persze azonnal vissza is adtam neki, de nem fogadta el, pedig ez volt az egyetlen emléke az anyjától. Hát nálam maradt. 
- Ha sikerült valahogy megtörni a rajta lévő sötét mágiát, természetesen visszaadom. - nézett rá Albus. 
- Nem szükséges. - mosolyog Lily és észrevettem, ahogy megérinti az eljegyzési gyűrűt, amit tőlem kapott, ami ott van az ujján. Erre akarva-akaratlanul én is elmosolyodom. - Legalább a Gringotts-ot lehúzhatom a holnapi teendőim listájáról. Vagy azért körbe néznél ott? 
- Majd valamikor szívesen, amikor kevesebb dolgod lesz. Hallottam Rémszemtől, hogy megkért, hogy légy újra Aurorparancsnok. És persze hallottam, hogy téged is visszavárnak James. - mosolyog ránk volt igazgatónk.
- Igen. Holnap szándékunkban áll beszélni erről Rémszemmel. - szólok hozzá a beszélgetéshez. 
- És holnap meglátogatom a Sheffield-i minisztert is. - szól Lily. 
- Azt hittem, vársz még egy kicsit. - néztem rá. 
- Mire várjak? Minél hamarabb vissza kell szereznem a helyem, hogy több aurort tudjak visszacsoportosítani Londonba. - néz rám. 
- Igazad van. De talán nem vasárnap kéne zavarnod. Akkor talán könnyebben meggyőzöd. 
- Ne aggódj Drágám, tudod, hogy megszerzem, amit akarok. És nem kell győzködnöm. Az a hely jogilag is az enyém. Mióta én otthagytam a Sheffield-i Aurorparancsnokságot csak helyettest neveztem ki. És, mivel nem mondtam le és élek is, ezért nem veheti el tőlem a helyem. - mosolygott rám magabiztosan. 
- Rendben. Tudom, hogy visszaszerzed a helyed. - öleltem át és nyomtam egy puszit a hajába. - De most már tényleg illene mennünk. Jó éjszakát Albus. - köszöntem el, és a többiek is követték a példámat. 
- Hazamegyünk, vagy még maradni akartok? - kérdezi Lily. Én Tapira nézek aki bólint egy kicsit. 
- Megyünk. Még vannak más terveim is. - mosolygok feleségemre a lehetőlegcsábosabban. Mire Lily még inkább hozzám bújt. 
- Visszajöttök még? - kérdezte Harry. 
- Én jövő héten jövök valamikor, még majd üzenek, és megbeszéljük. Meg kell tanulnod az Oklumenciát, de minél hamarabb. - mosolyog rá anyja. - Egyébként nem hinném. Már csak 2 hét van hátra a nyárig. És nyugodtan hívd csak el nyárra a barátaidat, ha szeretnéd, akár a családjukkal együtt. Úgy tudom apádék odáig vannak, hogy megismerhessék a Weasley ikreket. - csóválta a fejét mosolyogva. 
- Egyáltalán hol lakunk? - kérdezte fiunk. 
- Anyáddal úgy láttuk jónak, ha anyád kúriájába költözünk vissza. Small Magicbe. Imádom a mi kúriánkat, ott nőttem fel, de sok emlék fűz Small Magichez. És lehet felújítjuk majd a Godric's Hollow-i házunkat is. - mondtam. 
- Ennyi házatok van? - kérdezte nevetve Ginny.
- 3 kúriánk, 2 házunk és egy nyaralónk. - válaszoltam miután remélhetőleg mindent összeszámoltam. 
- A Brightoni lakást és a Nizzai nyaralót számoltad? - kérdezte Lily nevetve. 
- Van egy nyaralónk Nizza-ban? - nézek csodálkozva Lilyre.
- Apuéktól örököltem. 
- Ohh, tudom hova megyünk nyaralni. - kacsintok rá. 
- Nem mondtad, hogy fel szeretnéd újítani a Godric's-i házat. 
- Inkább teljesen átépíteni. Nem akarom, hogy arra emlékeztessen, amikor meghaltunk. Csak néha, ha el akarunk menekülni mindenkitől, akkor jó lenne. 
- Okés, ezt majd megbeszéljük. - mosolyog rám Lily. - Akkor majd írok fiam. - mosolyog rá kedvesen és megöleli, majd a többieket is. Mindig is szerettem, hogy ilyen közvetlen a feleségem. Tapival mi is elköszöntünk a többiektől. Majd Lily hazahopponált velünk együtt. Még egy kicsit beszélgettünk Tapi-val együtt, majd elvonultunk a szobánkba.

7. fejezet – As a good friend

Sziasztok!
Kis nyári vakáció után itt a kövi rész. Az ezt követő még a héten felkerül.
Ajánlom hozzá Jessie J-től a Flashlight c. számot.
Puszi:

LilyV

„A szabályokat, ha nem töröd meg, feszegesd egy kicsit! Ez az egy módja van, hogy jól érezd magad.”

/Alyson Noel: Evermore/

(Lily szemszöge)

Nem volt különösen nehéz bejutnom a régi főhadiszállására, de azért volt körülötte védelem. Lehet, hogy még szándékában áll valamikor visszatérni ide. Most inkább nem ezzel foglalkoztam. Meg kell találnom valamit, valamit, amiről azt sem tudom, hogy hol van, vagy hogy hogyan néz ki … Nem kicsit tűnik nehéznek. Albus mindössze annyit mondott, hogy valami olyat keressek, amiben sok fekete mágia összpontosul. Szó szerint arra kért, hogy a legsötétebb tárgyat vigyem el neki, amit találok. Ez pedig minden, csak nem egyszerű, egy sötét mágus házban, ami hemzseg a sötét tárgyaktól. De legalább nem lehetetlen. Az erőmet kiterjesztettem az egész házra és azzal kerestem … Végül egy nyakláncot találtam, amiben elég sok sötét mágia munkálkodott. De azért még körül néztem. Titkos ajtók és erőterek után kutatva, de nem találtam mást. Hát végül elfogadtam, hogy nincs itt más. Nem értettem, hogy mindez mire lenne jó. Még az én birtokomban is van ennél sötétebb tárgy. De mindegy, az öreg tudja mit akar és miért. Végül visszahopponáltam a Roxfortba.

(James szemszöge)
Sosem rajongtam Lily egyéni akcióinak, de be kellett ismernem, hogy igaza volt. Egy rég elhagyatott hadiszállás meglátogatása nem olyan veszélyes, még ha riasztva is van. Lily mindig is jó volt az ilyenekben.
- Azt hittem a Roxfortban nem lehet hopponálni. - szólalt meg Hermione.
- Nem is. De Lily mindig is nagyon ügyesen törte fel a védőbűbájokat. A védőbűbájok létesítése és feltörése az egyik specialitása. Egyébként tudomásom szerint Albus is nyugodt lélekkel hopponálgathat az iskola területén. - válaszoltam.
- És hova ment a drága nejed éppen? - kérdezte Tapi.
- Szóval a lényegről lemaradtál Tapmancs? - nevettem. - Épp betör Voldi egy régi székhelyére. - csóváltam a fejem.
- Azt hittem nagyobb buliról maradunk le. - sóhajtott lemondóan Tapi.
- Anya betör egy volt halálfaló fészekben? - kérdezte fiam kissé sokkolva.
- Én is aggódom érte, de hidd el, semmi baja nem lesz. - veregettem vállba fiam. - Anyád felettébb jó betörő. Főleg ha otthonos terepen mozog.
- Otthonos?
- Igen. Szerintem a régi kúriába ment, ahol régen Voldermort anyjának családja élt. De ha nem, akkor is elég sokat kémkedett régen Voldemort után. Tudja mit csinál. - nyugtattam meg, ahogy csak tőlem telt.
- Na, akkor csínyekre fel? - törte meg a csendet Tapi, mire én mosolyogva bólintottam.
- Veletek tarthatok? - kérdezte fiam.
- Hát hogyne, még van mit tanulnod tőlünk. - húztam ki magam büszkén.
- Harry, holnap óráink lesznek, és tilos a folyosókon tartózkodni takarodó után. - tudálékoskodott Hermione.
- Ezt úgy mondod, mintha még soha nem maradtunk volna kint a takarodó után. - nevetett fel Ron. - Én is veletek tartok. - erre a kijelentésre Hermione fújtatott egyet és Ginny-re nézett. Ginny vállat vont.
- Nem értem, hogy miért fújod fel ennyire Mio. - nézett rá ártatlanul Ginny.
- Hát jó, akkor kellemes estét! - mondta eléggé dühösen és távozott.
- Nem mész utána Ginny? - nézett rá Ron.
- Miért tenném? Én nem vagyok a picsije, sem a bagja. - vágott vissza csípősen, amire Tapi-val egymásra néztünk.
- Neked is vissza kellene menned!
- Ki vagy te, hogy parancsolgass?! - nézett rá villámló tekintettel.
- Húúú. - szaladt ki belőlem.
- A bátyád. - válaszolta egyszerűen.
- Gyere Luna visszakísérlek a házadhoz. Itt nem látnak szívesen. - fogta meg barátnője karját. Belőlem pedig akarva akaratlanul kiszaladt a nevetés.
- Szép volt Ginny. - dicsértem, de ettől még a többiek ugyanolyan furcsa szemekkel néztek rám, mint aki megőrült. De aztán Sirius megszólalt, halkan, óvatosan.
- James húgára emlékeztetsz minket. - erre a kijelentésre elszomorodtam hiányzott a húgom. A folytonos felesleges aggodalma, a vidámsága, a felszabadultsága.
- Van egy nagy nénim is? - kérdezte fiam, mire én fájdalmasan megráztam a fejem.
- Sajnos nem, nem sokkal a születésed előtt meghalt egy halálfaló támadásban. - válaszolta helyettem Tapi. - Az öcsémmel együtt. Ő az, akinek a képe szintén ki van égetve a Black-ek családfáján. Mindenkit nagyon megviselt az eset.
- Sajnálom, én nem tudtam … - kezdett volna szabadkozni fiam.
- Persze, hogy nem tudhattad. - mosolyogtam rá és összekócoltam a haját. - De most nem beszélünk szomorú dolgokról. A mai este a csínyeké.
- Ez esetben jobb, ha én tényleg nem vagyok itt. - mosolygott rám Ginny kedvesen.
- Ne érts félre, nem zavar a társaságod, bár tényleg a húgomra emlékeztetsz... - magyarázkodtam.
- Nem, baj, nem akarok vitatkozni a tulok bátyámmal. Kellemes estét! - búcsúzott el majd befordult az egyik folyosón.
- Hát ezt jól megcsináltad Ron. - csóválta a fejét Harry.
- Csak féltem a húgom.
- Mert szerinted visszamegy a klubhelyiségbe? - nevetett fel Harry, amiért mind furán néztünk rá. - Ugyan már, pont Ginny csinálná azt, amit mondasz neki. Ne már, Ron. - csóválta a fejét.
- Akkor szerinted hova megy? - kérdezte Ron.
- Nem tudom. - vont vállat fiam. - De nem a klubhelyiségbe az biztos.
- Nézd meg, hogy hol van!
- Nem, nem kémkedek a húgod után. - mosolygott rá kicsit gonoszan fiam.
- Hát rendben. Akkor? Mi legyen az első? Frics? Vagy Galagonya? Vagy a mardekár klubház? - kérdeztem tőlük vidám. Végül a mardekár klubhelyiséghez mentünk először, és Zonko illetve Weasley cuccokkal felszerelkezve. Rengeteg trágyagrátnátot, pár színező zacskót és keléskeltő porkövet tettünk ki a bejárathoz. Majd mentünk Fricshez. Mrs Norrins-szal kezdtük akit egy némítás után rózsaszínre festettünk, míg Frics bonbonába rókázórágcsát kevertünk. Imádtam a Weasley termékeket. Muszáj megismernem a Weasley ikreket. Épp Galagonyához tartottunk, amikor hirtelen megéreztem Lily erejét két emelettel feljebb, örültem, hogy azonnal jelezte nekem az érkezését. Megnyugtatott.
- Megjött Lily. - szólaltam meg. - Zavarna titeket, ha gyorsan kifaggatnám?
- Ohh, mi is megyünk, igaz fiúk? - nézett a fiamékra Sirius.
- Még szép. - helyeselt Harry, míg Ron csak bólintott. Lily alig pár métert mozdult el az érkezési helyétől, aztán ottmaradt. Nem tudom minket vár-e vagy találkozott-e valakivel. De ahogy felértünk, már hallottam halk nyugodt hangját, ahogy beszélget.
- Örülök, hogy megismerhetlek Dean. Én Lily vagyok, Lily Potter. - Lily hangja kedvesen csengg.
- Öhm … te … - szólt egy férfi hang, kissé dadogva.
- Igen, Harry édesanyja. - fejezte be egy ismerősnek tűnő női hang.
- Áh, ne zavartasd magad, már kezdek hozzászokni, hogy úgy néznek rám, mint egy szellemre. - szólt vidáman Lily, erre nő kuncogni kezdett. Ahogy közeledtünk láttam, Lily-t és egy másik vörös hajú lányt, akiben Ginny-t ismertem fel.
- Egyébként hogyhogy itt? Nem úgy volt, hogy … hogy hazamész, míg a fiúk kiélik csínytevő részüket?
- De, tényleg így volt, csak vissza kellett jönnöm, beszélni Albus-szal. Most pedig a fiúkat várom. Szóval, ha te a pasija vagy, én helyedben tempóznék innen, Ron nem fog repesni tőle, ha kiderül, hogy édes kettesben mászkáltok ilyenkor a folyosón.
- Úgy tudtam neked nincs bátyád. - szól megint Ginny. Mi pedig megállunk. És halkan lépkedek Lily felé, míg Ginny-nek is mutatom, hogy maradjon csendben.
- Ohh, tényleg nincs, de tudom milyenek az idősebb fiútestvérek. Van 5 unokabátyám, akik foggal körömmel védtek minden pasitól, ráadásul a két legjobb barátnőmnek is volt bátyjuk. Szóval tudom milyen. - miután befejezte a mondatot én hirtelen átöleltem hátulról és a füléhez hajoltam.
- Pukk. - mondtam félig nevetve. Bár ő reflex szerűen majdnem hasba könyökölt, de még idejében sikerült lefognom a karját. - Hé, kegyelem, csak én vagyok. - mondtam továbbra is nevetve.
- Irtó viccesnek gondolod magad, mi, Potter? - fordította felém a fejét durcásan.
- Most, hogy így mondod, igen. - mosolygok rá, és a nyakába csókolok.
- Pedig ez egyáltalán nem volt vicces. - fordult felém, most már teljes testtel, hogy kicsit elengedtem. Közben hallom, ahogy Ron és Ginnyi veszekednek, valószínűleg a srác miatt. De nem igazán zavartatom magam.
- Jól van, Kicsim, majd kiengesztellek, ha kettesben leszünk. - súgtam halkan, hogy lehetőleg más ne hallja és lágyan megcsókoltuk egymást. - Nem esett bajod?
- Egy hajam szála sem görbült. - mondta mosolyogva és egy puszit nyomott a számra. Majd a többiek felé fordult, figyelve az eseményeket, de nem távolodtunk el egymástól, továbbra is öleltem. Ginny egy csókkal elköszönt barátjától, de a vita tovább folytatódott a két testvér között.
- Ron, most már tényleg elég. A végén az egész kastély felébred, és semmi kedvem megint Umbridge-nál büntibe menni. - szólt közbe fiúnk.
- Harry, ez a lány, itt a HÚGOM, és egyáltalán nem tetszik, hogy ilyenkor azzal a bájgúnárral van, egyedül... - mondta halkabban Ron.
- Igen, értem, de mi is ki szoktunk járni. És az a bájgúnár, ahogy nevezted, a barátunk. Dean, pedig meg védi Ginny-t. Egyébként is, mi a franc történhetne itt a folyosón velük. - próbálja tovább nyugtatni a barátját Harry.
- Engem igazából az zavar, hogy köztük mi történhetett.
- Elég már, én is itt vagyok! - integet Ginny, mire mindketten ránéznek. - Először is nem vagyok ribanc bátyó. Másodszor, pedig lehetne, hogy túllépünk ezen a story-n végre, mert már unom, hogy folyamatosan az én kapcsolatom a téma. - Ron, épp nyitotta volna a száját, de végül Lily megszólalt.
- Én nekem beszélnem kéne Albus-szal, lehetőleg még 3 előtt. Szóval vagy lerendezitek ezt a veszekedést és velem jöhettek, vagy tovább vitatkoztok. - erre mind elhallgattak.
- Ügyes volt Lily. - nevetett Tapi.
- Kösz, Sirius. - kacsint rá.
- Egyébként, nem gáz Albust ilyenkor zavarni? Úgy értem, ha lelejt a lépcsőn egy nagy pomponos hálósapiban, hálóköntösben és egy macis mammuszban én meg fogok fulladni a nevetésben. - fejtettem ki a véleményem, a lehető legkomolyabb hangom, mire a többiek elnevették magukat.
- Albus kérte, hogy miután elintéztem, amit kért, menjek fel hozzá. Szóval nem hinném, hogy lesz alkalmunk megcsodálni azt a pomponos hálósapit. - mondta feleségem mosolyogva.
- Akkor, mire várunk? Nyomás fiatalok! - szólt Sirius vidáman. 

Új blog *-*

Sziasztok!
Némi késlekedés után csak sikerült összehoznom:) Köszönöm szépen a sok szavazatot, amit a blogok kaptam, nagyon jól esett, hogy így érdeklődtök az írásaim iránt. A nyertes pedig ... - dobszó - Házasság és béke. 

A Házasság és béke c. blogot ITT elérhetitek :)

Puszi:
LilyV